Forrongó évtizedek
Forrongó évtizedek
Az egész XVII. századot végigkísérték a különböző felkelések, amelyek összefüggtek az új hit, a reformáció elterjedésével, a független magyar állam megteremtésével. A bécsi udvar mindent elkövetett azért, hogy a Habsburg Birodalomban ne találjon kedvező visszhangra a nemzeti érzések megtestesülését jelentő reformáció. E törekvés ellenére a XVII. század elején Komárom vármegye Duna menti községeinek nagy része, így Neszmély is már az új hitet követte.
Magyarországon a Habsburgokkal szemben az új hit megvallása egyben nemzeti kiállást is jelentett. A protestáns többségű Erdély fejedelmei nemegyszer fogtak fegyvert a magyarság védelmében. Közéjük tartozott Bocskai István a bihari főúr, aki megszervezte a hajdú ezredeket, és végigharcolta velük az egész Felvidéket, a Csallóközt és a Dunántúlt. 1605-ben Bocskai csapatai elfoglalták Tata várát. A császár békére kényszerült. 1606. július 4-én meg is kötötték a bécsi békét, mely egyaránt biztosította a rendi és vallási jogokat. Ezt a békét egészítette ki az 1606. november 11-én a Rudolf császár és Ahmed szultán között a Neszméllyel szemközti Duna parton fekvő folyótorkolatnál húsz évre megkötött zsitvatoroki béke. A békeokmány magyar, latin és török nyelven íródott.
Zsitvatoroknál azonban csak az egyezség jött létre, a szerződés szövegét a Duna jobb partján, Almáson készítették és írták alá. A korabeli okmányok arról tanúskodnak, hogy az „emlékmű” helyén bencés monostor állt. Ennek falai között került sor a történelmi jelentőségű eseményre. A szerződés értelmében Komárom vármegye községei fele-fele arányban lettek adózói a császárnak, illetve a török szultánnak. Idézet a szerződés szövegéből: „Ami az Esztergomhoz tartozó részeket illeti, mivel azt a keresztyének a törököktől foglalták vissza, amiképpen azok a faluk abban az időben a törökök járma és birtokában voltak, úgy és most jövőre is alávetve maradjanak. De azokon kívül másokat a törökök hódoltságra ne kényszerítsenek.”
A béke nem tartott sokáig. 1618-ban kirobbant a cseh nemesi felkelés, és kezdetét vette a harmincéves háború, amelyben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem az Ausztriával szemben fellépő cseh nemesség oldalán fogott fegyvert.
Bethlen csapatai 1619 szeptemberében elfoglalták Kassát, Érsekújvárt és Pozsonyt. Katonái Dunántúl meghódítása után Bécset veszélyeztették. Csapatai Csallóköz meghódítását követően Komáromot is körülzárták és ostrom alá fogták. A várat nem tudták bevenni de, a környező falvakat és Tatát uralták.
1622-ben a komáromi várhoz tartozó falvak közül Szőny tizenegy, Almás két és fél, Neszmély két portája adózott Komárom várának. Ekkoriban egy kapu (vagy porta) alatt olyan jobbágytelket értettek, amelynek műveléséhez négy négyökrös gazda, azaz tizenhat ökör vagy négy – öt-öt fős – család, avagy tizenkét zsellér kellett. Hogy ilyen kevesen lakták akkor a vidéket, nem jelentette azt, hogy ne folytatódtak volna a települések közti huzavonák. Ezek dokumentumaiból tudjuk, hogy egy Neszmély és Almás közötti korábbi határvita ügyében 1628. január 4-én Szomódon Boccka Péter és Nagy Miklós esküdtek előtt azt vallotta Nagy Jósa neszmélyi esküdt, hogy a két település közötti mezsgyét több évtized előtti megállapodás szerint egy kétágú tölgyfa jelzi.
1636 őszén négyezer budai török dúlta fel a Duna mentét. Győrig négy falut égettek fel, ötven embert leöltek, hetvenet pedig fogságba hurcoltak. Ennek ellenére 1642-ben tizenhárom egytelkes jobbágy, négy zsellér és két szabados lakta a falut. 1644-ben az esztergomi törökök Komárom vármegye déli részét megsarcolva háromszáz személyt raboltak el. 1664-ben átkeltek a Vágon, és három csallóközi falut dúltak föl. 1655 decemberében Érsekújvár környékén ismét csak három települést gyújtottak fel, az ifjakat elhurcolták, a negyven éven felülieket legyilkolták.
A harmincéves háború vége felé I. Rákóczi György erdélyi fejedelem fogott fegyvert a rendi és vallási jogokért. 1644. március 11-én elfoglalta Kassát, s a következő évben a Vág vonaláig uralta az egész Felvidéket. A sikeres hadjárat az 1645. szeptember 16-án a jobbágyok vallási jogait is rögzítő linzi békével ért véget.
A két szembenálló hatalom 1664-ben újabb békekötésre kényszerült. A vasvári béke egyik cikkelye szerint Lipót király és Mohamed szultán követei a következő év tavaszán a hódoltsági terület határán, Füzitő és Szőny között találkoznak. A szultán Bécsbe küldött követét elkísérte Evlija Cselebi török világutazó, aki Neszmélyt is érintő útjáról a következőképpen számolt be: „A pénteki imádság elhangzása után megharsantak a trombiták és az iszlám sereg megindult Esztergomból a Duna mentén és Nyergesújfaluba. […] Innen indultak és Süttő, Neszmély, Almás falukon haladtak át, a Duna partján, sűrű erdőségeken […] átmenve […] azon a helyen állapodtak meg, ahol a Fényes forrás a Dunába szakad.”
Az 1670-es években 46 nemes család élt Neszmélyen. A szolgáltatásokat négy dunai molnármester és három legénye, három szabómester, két kovácsmester, azok egyikének legénye, nyolc takácsmester, négy csizmadia egy legénnyel, két fazekasmester, egy bognármester egy legénnyel, egy sütőmester egy legénnyel, egy kőművesmester, két kádármester, három asztalosmester, egy ácslegény; összesen harmincegy mester és nyolc legény biztosította. A mesterek a komáromi és a tatai céhek tagjai voltak. A Dunán három vízimalom működött.
1668 és 1692 között gróf Hoffkirchen Károly Lajos várkapitány a község földesura. Hoffkirchen (Rómer Flóris jegyzőkönyvében Rottkircher) vörös mészkő síremlékét, amelyet Neszmélyen, a Szatmári-féle pincében találtak meg, jelenleg a tatai Kuny Domokos Múzeum őrzi.
A XVII–XVIII. század fordulója a nemzeti szuverenitás jegyében indult felszabadító mozgalmak jegyében telt. Előbb a törökkel szövetkező Thököly Imre késmárki főúr indított Habsburg-ellenes szabadságharcot. Erről 1682. október 15-én kelt levelében Drahosóczy András Komárom várának helyettes főkapitánya azt írta Esterházy János győri vicegenerálisnak, hogy Thököly csapatai Esztergomtól Szőnyig minden falut elpusztítottak, a lakókat minden javuktól megfosztották, mustjukat kiöntötték, búzájukat elvették.
Thököly Imre mozgalma a kezdeti sikerek után elbukott. A török sereg Kara Musztafa vezetésével 1683-ban, már-már bevette Bécset, amikor megjelent Sobiesky János lengyel király felmentő serege. A császárváros megmenekült. A török még ugyanebben az évben Párkánynál is csatát vesztett. Ekkor Esztergom, majd 1685-ben Érsekújvár és 1686-ban Buda is felszabadult. A százezres keresztény hadsereg Savoyai Jenő és Lotharingiai Károly vezetésével Komáromnál gyülekezett, s innen a Duna két partján Buda irányába nyomult előre.
Kérdés, mit jelenthetett a Duna menti falvak számára a százezernyi idegen katona átvonulása. Érsekújvár felszabadításának évében gyarapodott népességében Neszmély. Ezzel egyidejűleg a szomszédos Süttő elnéptelenedik. Erről két dokumentum is tanúskodik. Az egyik 1690-ben, a másik 1714-ben keletkezett. Az 1690-ben készült összeírás szerint Neszmélyen igen sok, összesen tizenhárom puszta hely volt. Saját vonó marhával a következő hét jobbágy rendelkezett: Mike Gergely, Buzás István – mindketten süttőiek –, Ballabás János, Nagy György, Harcsa István, Anda János, Pap András. „Az Sütteiek mivelis Esztergomhoz vadnak, tavaly is oda vettek meg rajtok az Porcziót, s most is noha itt laknak, de az vetésik Süttőn vagjon.” Négy gazdának négy, háromnak két marhája volt. Egy eke földbe nyolc mérő magot vetettek. Az iratban szereplő két süttői egy-egy forintot az esztergomi érsekségnek, további öt jobbágy a komáromi várkapitánynak szintén egy-egy forintot adózott. Ez összesen hét forintot tett ki.
A faluban három nemesi család élt: Nemes István, Deák György, Pápai Kovács Márton és Sándor famíliája. Egy nemesi kúria állt. Egy évvel később, 1691-ben Neszmélyt tizenhárom negyedtelkes és tizennyolc házas zsellér lakta, a község mészárszékkel és kocsmatartási joggal rendelkezett.
A kérdésre, hogy miként és mikor kerültek a süttőiek Neszmélyre, egy 1714-ben kelt tanúkihallgatási jegyzőkönyv ad választ. A tanúkihallgatást Keresztély Ágost érsek és jószágigazgatója, Lábodi Ádám kérésére Lábatlanon tartották meg, a Nedeczky Sándor alispán vezette bizottság előtt. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint az esztergomi érsekség szerette volna elérni, hogy a török elől 1685-ben elmenekült süttői jobbágyai – név szerint Kálmány Lőrincz, Horváth István, Buzás István, Buzás János, Mike András, Mike János, Mike István, Mike Gergőly, Mike Mihály, Mike Istók, Mike Gyurka, Kásti Mihály és Kocsis Gyurka – visszatelepüljenek falujukba.
1694-ben Neszmélyen harminc gazdát és három nemesembert, míg 1701-ben 68 gazdát és 11 nemest írtak össze. A szomszédos Almáson 1690-ben 13, 1694-ben 21, míg 1701-ben 39 gazdát tartottak nyilván. Neszmély község 1710-ben használt pecsétjének körirata: SIGILVM CIVITATIS NOSTRAE NESZMIL 1710.
A II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezetésével 1703–1711 között vívott szabadságharc idején a kurucok elfoglalták Erdélyt, a Felvidéket és a Dunántúlt. A hadműveletek során Komárom ismét ostromgyűrűbe került. A legközelebbi várak, Érsekújvár, Tata és Esztergom Rákóczi oldalára álltak. A kurucok a Neszmélytől alig tíz kilométerre lévő Karva községnél keltek át a Dunán. Bottyán János 1705. november 22-én rövid egy esztendőre birtokba vette Tata várát, amely egy évvel később ismét labanc kézre került. Ekkor Bercsényi Esterházy Antalt kérte fel az erősség visszavívására. Az előrenyomuló osztrákok ekkorra már megszállták Almás és Neszmély térségét. Közben a kurucok 1706. szeptember 16-án elfoglalták Esztergomot. Ezt követően Kuckländer a kuruc csapatok védelme alatt vonult Neszmélyen keresztül Komáromba. A nagyságos fejedelem által vezetett szabadságharc néhány év múlva elbukott. A kuruc sereg 1711 tavaszán Majténynál letette a fegyvert.
)
)
