Egy tehetős mezőváros | Száz Magyar Falu

Egy tehetős mezőváros

A trónon V. Lászlót követő Hunyadi Mátyás (1458–1490) többszörösen is beírta nevét a község történetébe. 1465-ben a hozzá tartozó településekkel együtt visszaváltotta Komárom várát a zálogból. 1471. október 3-án Urbán mester, azaz Nagylucsei (Dóczi) Orbán királyi kincstartó – később győri, majd egri püspök – jelentése nyomán kiadott oklevelében adókedvezményben részesítette a Komárom várához tartozó Neszmély (Longa villa) mezőváros polgárait és jobbágyait.

A király utasította a komáromi várnagyot az oklevélben rögzítettek végrehajtására, szigorúan meghagyta, hogy amennyiben az oklevelet bemutatják neki, köteles azt visszaszolgáltatni a neszmélyieknek.

Mátyás király halála előtt néhány hónappal – 1490. január 27-én – Komárom várában kiadott adománylevelében minden adó és kilenced megfizetése alól mentesítette Tóth Balázs jobbágynak Almás községben lévő házát és telkét, valamint Almás és Neszmély községekben fekvő szőleit.

Mind a mai napig őrzi Mátyás emlékét a Neszmély és Almás közti Akasztó-hegy neve. A szájhagyomány szerint a dunai rév bérlője igen magas vámmal zsarolta meg az átkelő utasokat. Aki pedig nem tudta megfizetni a törvényesnél magasabb átkelési díjat, azt börtönbe vetette, s ott sanyargatta, míg csak valaki ki nem váltotta. Mátyás királyhoz is eljutott e gazság híre, és szegény tótnak öltözve ő maga is átkelt a dunai réven. Természetesen ő is a révész pincéjébe jutott, mivel nem volt hajlandó fizetni. Itt vette őt pártfogásába egy szegény asszony, aki ételt csempészett be a börtönbe. Mátyás egy arannyal jutalmazta meg jótevőjét. Ezzel felfedte magát, s a zsaroló révészt nyomban felakasztatta egy hegyen, amelynek ma is Akasztó-hegy a neve.

A hagyomány szerint a révész a mostani református lelkészlak helyén lakott, és ott volt az a pince is, ahová Mátyást zárták. Más legendák szerint az igazságos király egy neszmélyi hegycsúcson fényűzően berendezett vadászlakot tartott fenn.

Hunyadi Mátyást 1490. április 6-án Bécsben érte a halál. Holttestét fekete posztóval bevont hajó szállította Bécsből Budára. A hajóhad először Komáromnál állt meg, mert ezt a várost rendkívüli módon kedvelte az uralkodó. Vadaskertje és kastélya volt itt, kikötőjében horgonyzott a velencei mintára építet királyi hajó, a Bucentaurus is. Az özvegy Beatrix itt, Komáromban adta ki a királyválasztó országgyűlésről szóló rendeletét. A királyné a gyászszertartás után ismét Komáromba ment, és itt töltötte gyásznapjait.

Komárom várát, a hozzá tartozó Neszméllyel egyetemben, Mátyás még életében fiának adományozta. Corvin János egy évvel apja halála után még birtokolta azt. Bizonyíték erre Pók Péternek kiállított donációja. Az ajándéklevél záradéka a következő: „Kelt a mi várunkban, Komáromban, Szent Kelemen pápa napján, amely nap pedig 1491. november 23. Corvin János herceg s. k.” Az egyébként kiváló ifjú, akinek a nagy humanista Bonfini volt a tanítója, nem foglalhatta el a trónt. Mátyás hiába ígértette meg a királynéval, valamint a főurakkal, hogy fiát elismerik utódjának. A kor szemlélete nem tette lehetővé, hogy házasságon kívül született utód viselje a magyar koronát.

Mátyás után II. Ulászló (1490–1516) került a trónra. Megválasztásában szerepet játszott az özvegy királynénak az az utóbb hiú ábrándnak bizonyult titkos reménye, hogy Ulászló feleségül veszi őt.

II. Ulászló 1493. március 31-én kelt oklevele szerint ekkor már ismét királyi birtok volt Komárom vára s vele együtt Neszmély. Az oklevél szerint a király megtiltotta, hogy az áruikkal kereskedő neszmélyi polgárokat másutt bíróság elé állíthassák vagy bármiféle jószágukat elvegyék: idevaló lakosok ügyében csak a neszmélyi bíró és esküdtjei ítélkezhettek. Megerősítette továbbá a mezőváros korábbi kiváltságait, eszerint a neszmélyiek és jószágaik mentesek mindenféle vám megfizetése alól.

1500 körül a falu nem a komáromi várbirtok része, hanem zálog címen a Porkoláb család birtoka. Erre utal néhai Porkoláb János végrendelete, miszerint „Azon idei úrbér szerint Neszmély 24 egész telket számlált s egyéb járandóságokon kívül a búzából és borból ő felségének kilenczedet, a kecskéből és halból pedig negyed fizettetett.”

Nem véletlen, hogy a királyt a dunai halfogás egynegyede illette meg. A hal ebben az időben is igen értékes élelem volt. Bél Mátyás, a neves történettudós, maga is kitér a vizahalászat fontosságára, amikor így ír: „Nevezetessé teszi, hogy bőven fognak benne Komáromnál és másfelé is itt és ott antaceusokat, amelyeket a mieink latinul husonak, magyarul vizának hívnak […]. Bizonyos, hogy ez a vidék ott gazdagabb halakban, ahol a víz tömege egyesülvén […] mélyebbé válik.” (A viza a tokhalak családjába tartozó hal, mely a Fekete-tengerből úszott fel ívás idején a Dunán egészen Pozsonyig.)

Az 1503., 1511., 1521. és 1525. évről fennmaradt oklevelek tanúsága szerint ezekben az évtizedekben Neszmély rendes tanácsa jogosult volt függő pecsétes levelek kiadására. Első mondatuk rendszerint Neszmély privilegizált mezőváros státusára utal: „Nos stb. jurati caeterique cives et hospites oppidi privilegiati de Neszmél.” Neszmélynek a kömlődi Sárközy József régiséggyűjteményében őrzött pecsétjén kiterjesztett sasszárny látható, körirata: Sigillum civitatis nostrea 1646. Neszmél.

A török veszély láttán II. Ulászló 1510. júliusában összehívta az országgyűlést. A közbejött pestisjárvány miatt azonban Budáról Tatára helyezték azt. A fontos eseményen a pápai és a velencei követ is részt vett. Augusztus elejére már Tatát is elérte a kór. Ezért augusztus 14–30-ig az országgyűlést Komáromban, a külvilágtól jól elzárható Erzsébet-szigeten folytatták.

II. Ulászló trónját fia, II. Lajos (1516–1526) örökölte. II. Szulejmán 1526 nyarán százezres sereggel indult Magyarország ellen. II. Lajos alig huszonötezer katonával és 53 ágyúval állt ki a hatalmas túlerővel és a háromszáz török ágyúval szemben. A Mohács melletti síkon augusztus 29-én ütközött meg a két sereg. A vesztes csatából menekülő király a megáradt Csele-patakba fulladt.

A mohácsi csatavesztés hírére Mária királyné s az udvar elhagyta Budát, és Bécs felé menekült. Czetritz kamarás augusztus 31-én érte utol a királynét, akit Neszmélyen tájékoztatott a történtekről. Minderről Burgio pápai követ így ír: „Őfelségéről azt beszélik, hogy vitéz küzdelem után, épségben távozott a harctérről, de nem tudni, hogy hová […]. Őfelsége […] Aczél Istvánnal megmenekült a csatából, a menekülés közben elértek a Duna egy kicsi ágacskájához, de mikor át akartak ezen kelni, a király lova megbokrosodott, felágaskodott a vízben, Őfelsége, pedig, kinek nehéz volt már a páncél, s fáradt is volt, leesett, és belefulladt ebbe a patakba. Mikor Aczél István látta, hogy a Felség veszedelemben van, utána ugratott, de ő is megfulladt.”