A Duna s a Gerecse mezsgyéjén
A Duna s a Gerecse mezsgyéjén
A Komárom-Esztergom megyéhez tartozó Neszmély település neve szláv személynévből magyar névadással keletkezett. Jelentése: „az, aki nem bátor, aki félénk”. A XIII–XIV. századi oklevelek Nezmel, Neszmel, Nesmel néven említik. Földrajzi helyzetére utal a mezőváros 1364 körül használt elnevezése: Langendorf (Hosszúfalu) éppen úgy, mint 1471-ben felbukkanó latin neve, a Longa Villa. A 10-es úton megközelíthető község az Almás–Tát–Duna-völgy kistáj részeként, hosszan elnyúlva, a Dunára támaszkodva, a Gerecse hegység északi lejtőjén fekszik. Átlagos középhőmérséklete 9,8 Celsius-fok. A vegetációs napok száma (minimum tíz Celsius-fok) százharmincra tehető. Évi csapadékmennyisége öt-hatszáz milliméter.
A Gárdonyból vagy a Kásás-hegyről a Duna felé tekintve mesés panoráma tárul a szemlélő elé. Nem kevesebb, mint hét falu tornya magasodik a láthatáron, túl az ezüstszínben pompázó Dunán. S mint testvér a testvérnek, integetnek a Gerecse felé a madari dombok, egységes egésszé formálva az egynyelvű, egy gondolat- és érzelemvilágú nép által lakott tájat.
A Gerecse magaslati pontjai a falu határában: Nagy-Somló-hegy/Nagy-Somlyó-hegy (400 méter), Korma-hegy (300 méter) és a Meleges (274 méter). A hegyvonulat további domborulatai: Akasztó-hegy, Gárdony, Kásás-hegy, Vár-hegy, Pap-hegy. Az egyes kiemelkedések között vízfolyások találhatók, néhol állandó, néhol csak időszakos jelleggel. A Nagy-Somló-hegy északkeleti oldalában egy nagyobb és két kisebb barlang nyílik.
Az Akasztó-hegy nyugati oldalánál folyik az Izsán-patak, amely lényegében határt képez Dunaalmás és Neszmély között, keleti oldalánál a Nyáraska, amely szintén az Akasztó-hegyről táplálkozik, és a Révész-köznél ömlik a Dunába.
Egykor itt volt a folyam bal és jobb partját összekötő rév-átkelő. Ez biztosította a kapcsolatot az olyan bal parti községekkel, mint Path, Izsa, Zsitvatő, Dunaradvány. További vízfolyások: a Göte(Gete)-patak, mely a Gárdony és az Akasztó-hegy vízfeleslegét viszi a Dunába, a Szilva-patak: a Kásás-hegy és a Vár-hegy között érkezve a Király-kút és a Vár-hegyi-patak vizét gyűjti össze. A Tekeres-patak a Vár-hegy és a Pap-hegy tájékának vízgyűjtője, s az egykori téglagyárnál ömlik a Dunába. Végül a Pap-hegytől keletre, a Bátor-berek területén találjuk a Kántor-kerti-patakot. További földrajzi nevek a község határában: Iván halála-forrás, Király-kút, Disznós-kút, Izsán gödör, Disznófektető, Göte-oldal, Ürge-hegy, Új-hegy, Bátor-berki-hegy, Sertés-völgy, Köves út, Horváth-völgy, Nemes-völgy.
A kelet–nyugati irányú Gerecse összekötő kapocs a már említett Vértes, illetve keleti irányban a Pilis között. Legmagasabb pontja a Tardostól északkeletre fekvő Gerecse (633 méter), amely a második vonulatból emelkedik ki.
A világos színű neszmélyi talaj kevés humuszt s mintegy tíz százalék agyagot tartalmaz. A szőlő- és bortermelés szempontjából fontos, hogy az itteni agyagos talaj képes kiválasztani és lekötni a szőlő számára nélkülözhetetlen ammóniát, foszfort, káliumot és a különféle sókat. Nem véletlen tehát, hogy az agyagos hegyoldalban lévő szőlők jobb minőségű bort adnak, mint a lejjebb fekvő homokos talajokon telepítettek. Mivel a szőlő igen hőigényes kultúrnövény, nem érdektelen a havi átlaghőmérséklet alakulásának áttekintése. Eszerint: január: –2,1; február: –0,1; március: 4,5; április: 10,7; május: 15,4; június: 19,1; július: 21,5; augusztus: 20,5; szeptember: 10,9; október: 6,2;. november: 4,4; december: –0,7 Celsius-fok. A Gerecse enyhe lejtőivel, lazább szerkezetű homokos és agyagos talajával, sajátos mikroklímájával kiválóan alkalmas a szőlőtermesztésre.
Az északi irányban enyhén lejtő, inkább homokos talajú területen a Duna a Gerecse lankáitól eltérő mikroklímát alakított ki. Ez elsősorban a gyümölcstermesztésnek kedvez. A part menti lapos területen, valamint a szigeteken gyümölcsösöket és kaszálót találunk, míg a hegyoldalak – szinte kizárólag – a szőlőtermelésnek adnak otthont. A hegyek koronájaként akác-, jegenye- és feketenyírfa-erdők díszlenek. A Vár-hegy oldalában borókafenyő pompázik.
A községtől Süttő irányában, mintegy hathektáros területen, lösz és homok-puszta vegetációjának nyomait találjuk, számos ritkaságával a növényvilágnak, mint a homoki gyopár, homoki varjúháj, sovány vagy sziki csenkesz, a magyar vagy homoki csenkesz, napvirág. A vasúthoz közel fekvő területeken a homoki szegfű terjedt el, számos rokon növény társaságában.
A Dunára néző lejtők egyik ritkasága a természetvédelmi hatóságok által is jegyzett löszpusztagyep.
A község gazdasági fejlődésének egyik meghatározó tényezője a Duna, amely elválasztja a szomszédos Dunaradványtól. A középszakasz jellegű folyó – veszítve lendületéből – Neszmélynél szigeteket alkot. A folyás irányában bal oldali horpadás jelzi, hogy a sodorvonal északi irányba mozdult el. A természeti és fizikai jelenség eredményeként a Duna a bal parti részt alámosta, míg a jobb part közelében lerakta a magával hozott hordalékot, iszapot, szigeteket hozott létre: Roszicska-sziget, Lábár-sziget, „Föső-sziget”, Mocsi-sziget. A község a Duna mellett az 1741-es folyamkilométertől az 1743-as folyamkilométerig terjed.
A gazdasági adottságok egy másik meghatározója, a község határát alkotó meszes, vályogos, és köves talaj, alapanyagul szolgált a községben kifejlődött téglagyártásnak, fazekasiparnak.
Ahol a Gerecse a Dunát elhagyva déli irányba fordul, alacsony fekvésű terasz tölti meg a folyó és a hegység közti területet. A Gerecséről és a Vértesről lezúduló víztömeg a mély fekvésű talajon elvesztette sodrásának lendületét, s így nem tudott eljutni a folyóhoz.
Már a török időkből is találunk forrásokat, melyek ennek a határrésznek a mocsaras állapotáról tanúskodnak. Szulejmán török szultán 1529-ben, a Bécs elleni sikertelen támadása után, erre vonult vissza seregével. Feridun török bég írja, hogy a sereg tábort vert Komárom mellett, majd „…ezt követően Tata nevű vár elhagyása után megszállás a Duna partján (Almáson). Közvetlen ez állomás mellett egy mocsaras erdőn menvén át, a seregből igen sok embernek jószága úgy elsüllyedt, hogy nem bírt kijönni. Olyan sok baj és szerencsétlenség történt, hogy nem lehet elmondani.”
A vidék lecsapolásának gondolata akkor vetődött fel, amikor gróf Esterházy József Almás és Neszmély megvásárlásával kívánta növelni a tatai uradalmat. Balogh Ferenc, Esterházy jószágkormányzója azzal indokolta a vásárlás szükségességét, hogy, amennyiben megvásárolják Almást, kis költséggel lecsapolhatnák a vizet.
Jelentős szerepet játszott a vidék mocsarainak lecsapolásában és hasznosításában a XVIII. század közepén a neves földrajztudós, Mikoviny Sámuel, aki 1727-ben gróf Esterházy József megbízására elkészítette Tatai-tó környékének rendezési tervét. 1746-ban megbízást kapott Mária Teréziától a Komárom vármegyei szőnyi, tatai és almási mocsarak lecsapolására. Munkálataival 1747 nyarára készült el. A főcsatornát ma is Mikoviny-ároknak nevezik.
Neszmély őshonos homoki növényzet (Nóber Imre felvétele)
A Nagy-Somló-hegyi barlang bejárata (Juhász Mihály felvétele)
A Nagy-Somló-hegyi barlang alaprajza
