Útkeresés, kitérőkkel | Száz Magyar Falu

Útkeresés, kitérőkkel

Pusztaszeren kezdődött meg 1945 márciusának honfoglalást ígérő földosztása, Nagyrábé községben 1040 holdat osztottak ki 1082 igénylőnek. Az átlagos juttatás nagysága hat hold volt.

A községben kiosztásra kerültek a következő nagybirtokok: Des Echerolles K. Sándor 873 holddal, ifj. Des Echerolles K. Gilbert 470 holddal, latin szertartású püspökség 5697 holddal. A felosztott birtokok épületeinek száma: egy kastély, két úrilak, 132 cselédlakás, tizennégy gazdasági épület ötven hold alapterülettel.

A földosztás után egy úrilak, 69 cselédlakás, hat gazdasági épület került bontásra, anyaguk a földhöz juttatottak részére lett szétosztva, míg a megmaradt egy kastély, egy úrilak, 63 cselédlakás, nyolc gazdasági épület még lebontatlan, azokban a volt gazdasági cselédek laknak, a gazdasági épületeket a földműves-szövetkezet használja, egyébként az összes épületek a földműves-szövetkezet tulajdonába mentek át. Ezen épületek is a harcok következtében megrongálódtak, de mind lakható állapotban vannak – tudjuk meg a kortárs dokumentumokból.

A község életének irányításába a baloldali pártok és a népi szervezetek egyre határozottabban követeltek szerepet maguknak. 1945. január 5-én a községi Demokratikus Népfront választmánya kezdeményezte a malom községesítését. A főispán válasza: mivel a kormány a magántulajdon elve alapján áll, a kérés nem teljesíthető. 1945. március 28-án Nagyrábén megalakult a községi földigénylő bizottság. Elnöke Márkus György, a jegyző Nagy Károly. A bizottságnak tizennyolc tagja volt. Döntései elsősorban a földreformmal álltak összefüggésben, de 1945. április 10-én született határozata kimondta: „N. Elek Sándor volt községi bíró ingatlanát elkobozza népellenes cselekményei miatt.” A Magyar Kommunista Párt helyi szervezete 1945. április 2-án alakult meg, titkára Ötvös András, 1945. augusztus 11-én alakult meg a Nemzeti Parasztpárt, elnöke Tiszai József volt. A nemzeti bizottság 1945. január 5–március 1-je között alakulhatott meg – hiteles adatunk erről nincs.

A baloldali pártok 1946 tavaszán támadásba lendültek a közigazgatási apparátusa ellen, és leépítését követelték Bihar megyében. Nagyrábén 1946. február 27-én „a falu lakossága megunva a község főjegyzőjének népellenes tevékenységét, hatalmas tüntető felvonulást rendezett, amelynek során felszólították a főjegyzőt, haladéktalanul mondjon le”. A megye alispánja elítélte a „tüntető tömeg” erőszakos fellépését, és kilátásba helyezte szervezőinek és vezetőinek a felelősségrevonását.

Az 1947-es országgyűlési választás eredményei a nagyrábéi körzetben: Magyar Függetlenségi Párt 700 szavazat, Nemzeti Parasztpárt 407, Magyar Kommunista Párt 375, Szociáldemokrata Párt 92, Független Magyar Demokrata Párt 105, Magyar Radikális Párt 56, Demokrata Néppárt nyolc, Polgári Demokrata Párt nyolc.

A Nemzeti Parasztpárt kezdeményezésére Bihartordán megalakult a Sárréti Népfőiskola. A népfőiskolai mozgalom e kiemelkedő műhelyét köszöntötte a járás, de mondhatni egész Bihar megye nevében Sípos Károly, Nagyrábé köztiszteletben álló lelkipásztora 1947 februárjában, a Bihar Népében: Népfőiskola virága / Nyílt ki itt most őszre / Minden szirma biztatás egy / boldogabb jövőre. // Régi Sárrét világából / lám, mily fény lobbant! / Úgy vegyük, mert úgy érezzük, / Sárrét szíve dobbant.

A választást követően a két munkáspárt egyesüléséből létrejött Magyar Dolgozók Pártja irányításával, a Nyugattól való elzárkózás jegyében Magyarországon megkezdődött az úgynevezett népi demokratikus rendszer kialakítása, amely valójában a szovjetrendszer képződményeként kezdte meg a „szocialista társadalom” építését: a központosított ipart, a szövetkezeti mezőgazdaságot és az ezeknek megfelelő kulturális-oktatási struktúrát.

A politikai légkört a bizalmatlanság és az ellenség keresése jellemezte.

Az ötvenes évek elejének fekete krónikájához tartozik a kitelepítés, Budapestről vidékre kényszerköltöztették a politikailag nemkívánatos személyeket. A nagyrábéiak emlékezetében kitörölhetetlen nyomot hagytak azok az éjszakák, vagy nappalok amikor az idegenek, az „ellenségek” – köztük öregek, betegek és gyerekek – megérkeztek a községbe. A kitelepítési törvény tiltotta, hogy a szállásadók között és közöttük bármilyen kapcsolat jöjjön létre. A riadt, menekülő családok életét megismerve nem egy rábéi család mégis segítette őket, ahogy lehetett, hiszen rendszeresen ellenőrizték őket.

1951 júliusában érkeztek meg a „pestiek” a kijelölt kulákházakba, amelyek természetesen túlzsúfoltak voltak, sok helyütt szinte elviselhetetlen körülmények alakultak ki. A szomszédok, a szállásadók – akiknek az életébe szintén betört a hatalom, és olyan magatartásra kényszerítette őket, amely idegen volt tőlük – az adott lehetőségek határain belül segítették a rettegő, nélkülöző, télen fázó családokat. Volt olyan ismert személyisége is a községnek – például Nagy Sándor, a református egyház kurátora –, aki segített egy-egy családon. Előfordult, hogy a községben rosszul lett idős embert – miután a helyi orvos megvizsgálta, és megállapította, hogy a beteg helyzete reménytelen – bevitték Debrecenbe, és meggyógyították. A „dologtalan pestieknek”, hogy fenn tudják tartani magukat, munkát kellett vállalniuk a termelőszövetkezetben, később az állami gazdaságban, éhbérért. Az idő múlásával napszámot vállalhattak, sőt földet is művelhettek természetbeni részesedésért. A visszaemlékezések szerint a községbeliek néha segítették őket egy kis ennivalóval. A fűtést a mezőn maradt kukorica- és kendergyökérrel próbálták javítani. A Nagy Imre-kormány 1953-ban megszüntette a kitelepítést, a pestiek elhagyhatták a községet kétévi kényszertartózkodás után. Igaz, Budapestre még néhány évig nem mehettek vissza.

A főispán 1948. augusztusi jelentésében megemlítette Nagyrábét, ahol a „tájékoztató értekezleten” nyugtalanító megjegyzések hangoztak el a csépléssel és a beszolgáltatással kapcsolatban. A községben a szövetkezetek szervezése 1948 tavaszán kezdődött el, a volt Echerolles-birtokon, a Kossuth szakcsoporttal, elnöke Gyarmati Mihály, a Pernyéspusztán alakuló Szabadság elnöke Elek László, 1949 őszén pedig Füstpusztán Oláh Lajos vezetésével született meg az Új Barázda Tsz. A Petőfi Tsz a faluközeli területeken szerveződött, elnöke Gyarmati Imre volt. Később több egyesülésre is sor került.

A növénytermeléshez szükséges traktorokat és munkagépeket először a Közjólét Szövetkezet biztosította, 1947-ben, államosításakor, a gépállományt a Földművesszövetkezet vette át, a gépállomás 1948 decemberében alakult meg. A község mezőgazdasági területének rendezése 1956-ban fejeződött be – megindulhatott a nagyüzemi gazdálkodás. Kedvezően hatott a lakosság hangulatára, hogy 1952 nyarán Nagyrábé és Csökmő községekben befejeződött 82 kislakás állami hitellel történő felépítése.

A Hajdú-Bihar Megyei Tanács 1954 júniusában új tsz-községek létesítését határozta el, az elsők közt jelölték Nagyrábét, ahol a szövetkezetek egyénieket meghaladó terméseredményeket értek el, és ahol a szövetkezetbe való belépés folyamatos. A gépállomás eredménye viszont elmaradt a megyei átlagtól.

Az 1956-os forradalom szerves részeként a községekben is megszülettek a forradalmi bizottmányok. A nagyrábéi összetétele: Bagdi Károly elnök, Hajdu Sándor titkár, a tagok Tóth Sándor, id. Elek József, Pántya György és Varga Lajos. A nagyrábéi forradalmi bizottmány 1956. október 28-án utasította a Szabadság, a Kossuth, az Új Barázda, a Petőfi, a Rákóczi és a Győzelem szövetkezet vezetőségét, hogy a közös vagyont óvják meg; a csoport tagjainak járandóságát azonnal fizessék ki; a meglévő állatállomány takarmányát biztosítsák; a vetést mielőbb fejezzék be. A forradalmi bizottmány végül felhívta a tagság figyelmét a nyugalom és a fegyelem megőrzésére.

Nagyrábé történetének újabb fontos dátuma 1970. július 1-je. Az Elnöki Tanács Nagyrábé, Bihartorda és Bihardancsháza községet a járási pártszervezet sugallata és előkészítése alapján 19/1970. sz. határozatával közös tanácsú községgé szervezte. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács 15/1970 sz. határozatával Nagyrábé, Bihartorda, Bihardancsháza közös tanácsú községeket 1970. július 1-jével közös tanácsú nagyközséggé nyilvánította Nagyrábé székhellyel. Az átszervezéssel párhuzamosan a nagyközséget a berettyóújfaluiból áthelyezték a püspökladányi járásba.

A közös tanácsú nagyközség kialakításával kedvezőbb feltételek nyíltak mind a három községben: a lakosság kommunális ellátására, a kulturális, egészségügyi és szociális igények kielégítésére, a helyi erőforrások koncentráltabb, a lakosság igényeinek megfelelőbb felhasználására, a hatósági ügyek gyorsabb intézésére, a lakossági kezdeményezések további fokozottabb kibontakoztatására, a lakosság fokozottabb bevonására a helyi ügyek intézésébe.

Nagyrábé közös tanácsú nagyközség fontosabb adatai 1981-ben: Területe: 85,24 négyzetkilométer, népesség: 233 fő, ide költöző: 153 fő, elköltöző: 135 fő.

Lakásállomány: 955, épített lakások száma: 22, közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakás: 137, vízvezeték hossza: 13,6 kilométer. Körzeti orvosok száma: kettő, óvodai férőhely: 105, óvónők száma: hat, általános iskolai tanteremi 14, tanulók száma: 377, tanerő: 25. Könyvtárba beiratkozottak száma: 539, a mozi befogadóképessége: kettőszáz, tévéelőfizető: 734.

Nagyrábé adottságai és a történeti, társadalmi-gazdasági okok miatt sok más bihari és sárréti településhez hasonlóan hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetű településnek számít. Önmagában vett gazdasági potenciálja, a viszonylag mostoha természetföldrajzi adottságok, az átlagos talajminőség, az ipar hiánya, a privatizációs folyamatok ellentmondásossága, a mezőgazdasági termelőszövetkezet meggyengülése, majd felszámolása a valóban életképes és virágzó vállalkozások létrehozásához szükséges tőkeforrások hiánya miatt, meglehetősen gyenge.

Igen súlyos és negatív gazdasági következményekkel járt a település életében a nagy múltú Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet 2002-ben történt végelszámolása, azaz felszámolása, hiszen addig a település legjelentősebb foglalkoztatójaként korábban több mint kétszáz embernek biztosított munkát és megélhetést. A nagyüzemben nemcsak sokrétű mezőgazdasági jellegű, de szerteágazó egyéb tevékenység is folyt. Gabona-, ipari és takarmánynövények termesztésén túl szarvasmarha-tenyésztéssel és tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel, mezőgazdasági szolgáltatásokkal (gépi szolgáltatással, fuvaroztatással, terményszárítással, bértárolással), élelmiszeripari tevékenységgel (tésztagyártás, szeszfőzés) foglalkozott. Faüzeme is működött.

A társadalmi-gazdasági problémák kifejeződéseként, sok más hátrányos helyzetű településhez hasonlóan, Nagyrábé esetében is a problémák és a fejletlenség típusos megnyilvánulása, hogy a település legnagyobb foglalkoztatója a költségvetésből gazdálkodó önkormányzat, amelynek intézményeiben (polgármesteri hivatal, óvoda, általános iskola, művelődési, kulturális, egészségügyi, szociális létesítmények) közel száz főnek adnak munkát jórészt közalkalmazotti, köztisztviselői státusban. Létszámát tekintve a második legnagyobb gazdasági egység Nagyrábén az Agro Rábé Kft., amely hetven főnek biztosít munkát. Az egykor jól működő termelőszövetkezet vagyona (gépek, ingatlanok, termőföldek) ugyan sok kisebb-nagyobb vállalkozó tulajdonába került, akik viszont az így keletkezett gazdasági űrt nem képesek betölteni, miután a nagy határú, közel nyolc és félezer hektáros terület művelése jobban kedvez a koncentrált birtokhasználatnak, mint a szétforgácsolt, elaprózott kisparcellás művelésnek.

A piaci viszonyok térhódítását jelzi ugyanakkor, hogy a működő vállalkozások száma hatvan fölé emelkedett, amelyből öt korlátolt felelősségű, nyolc betéti társaság, egy nem mezőgazdasági jellegű szövetkezeti, ötven pedig egyéni (mezőgazdasági, kereskedelmi és egyéb) vállalkozás. A működő társas vállalkozások közül hat tartozik az egy–kilenc főt, egy a 20–49 főt, míg ugyancsak egy az ötven főnél több alkalmazottat foglalkoztató kategóriába. A működő vállalkozások sorában mindössze tíz tevékenysége kapcsolódik közvetlenül a mezőgazdasághoz, ami egy ilyen nagy határú és erősen agrárjellegű településen nem számít igazán soknak. Az ötven működő egyéni vállalkozásnak szintén csak a kisebbik része kötődik a mezőgazdasághoz, részben mint likviditási és egyéb problémákkal küszködő, inkább csak egyszerű újratermelésre alkalmas családi vagy kényszervállalkozás.

Megfelelő munkaalkalmak hiányában nehezen tudnak megélni manapság a nagyrábéi emberek, vallják maguk a falubeliek is. Belátható távolságon belül ugyanis nincsenek olyan munkahelyek, amelyek „felszívnák” a falu vagy a Sárrét többi településének szakképzett vagy középfokú végzettséggel rendelkező, de szakma nélküli lakóit, sőt szakmunkásait sem. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az egykori szövetkezetet, az őstermelőket, a mezőgazdasági termelőket és vállalkozókat az ágazat alacsony jövedelemtermelő képessége mellett a természet is mindmáig ható következményekkel sújtotta az utóbbi években, előbb a mérhetetlen belvíz, majd tavaly – átmenet nélkül – a falu történetében eddigi legsúlyosabb aszály okozott problémákat.

Az elmúlt években egyre nagyobb számban jelentek meg a településen a külföldiek, főként vadászok, akik évente megközelítően hatszáz vendégéjszakát töltöttek el a tíz férőhelyes panzióban. A vendéglátásnak és a turizmusnak külön lendületet adhatna az ökoturizmus fejlesztése, a jó minőségű hévízforrásra alapozott strandfürdő felújítása és mielőbbi újranyitása.

Ma az összes vállalkozás közel kétharmada a szolgáltatásban, a kereskedelemben és a vendéglátásban működik. A mintegy nyolc és félezer hektáros határával Nagyrábé nemcsak a környék egyik legnagyobb falusi települése, hanem a váltakozó talajtani és természeti adottságok ellenére a földművelés és állattartás számára kivételes és feltétlenül kiaknázásra váró lehetőségeket kínál. Messze van már ugyan az az idő, amikor szinte egyetlen falufenntartó erő volt ez a tevékenység, mint ahogy az is a múlté már, hogy a kereső népesség jelentős vagy túlnyomó részének a sorsa közvetlenül a földhöz kötődjön, de megfelelő birtokstruktúrával, szerkezetátalakítással, beruházásokkal, tőkebefektetésekkel, innovatív szemlélettel és esetleges új típusú szövetkezésekkel továbbra is húzóágazat lehet. Aligha tartható fenn az az állapot, hogy az egyébként helyben is örvendetesen megélénkült piaci viszonyok térhódítása idején alig több mint tíz vállalkozás működjön itt a mezőgazdaságban, s a hasznosítandó földek apró paraszti gazdaságokra, többségükben kisegítő, önellátó, életképtelen kisüzemekre aprózódjanak.