Források

Teljes szövegű keresés

Források
A Hortobágy igézetében. A Hortobágy és a Közép-Tiszavidék felszínfejlődésével, felszínformáival több tanulmány is foglalkozott. Ezek közül érdemes megemlíteni az alábbiakat: Borsy Zoltán: Geomorfológiai megfigyelések a Nagykunságban. Földrajzi Közlemények, 1968, p. 129–150., Borsy Zoltán-Szabó József: Tiszafüred természeti viszonyai. Tiszafüredi Tanulmányok 1., 1985, p. 4–40., Vadász István: Tiszaörs természeti viszonyai. In: Tiszaörs. Tanulmányok egy falu múltjából. Szerk: Szabó István, Debrecen, 1992, p. 9–26. Sümeghy József: A Nagykunság felszíni képződményei. Földtani Intézet Évi Jelentései 1929–1932, p. 409–436. A Hortobágy felszínfejlődésével kapcsolatos legújabb értelmezésre vonatkozóan fontos: Sümegi Pál–Molnár Attila–Szilágyi Gábor dolgozata a Hortobágy szikesedéséről a Természettudományi Közlöny 131. évf. 5 füzetéből (in: Természet Világa, 2000. május). A kunhalmok kérdése évszázadok óta foglalkoztatja a táj kutatóit. Tariczky Endre tiszafüredi plébános „A hun földpiramisokról” (Tiszafüred, 1896) írott kisebb dolgozatában már a XIX. végén izgalmas vonatkozásokat vetett fel. Tóth Albert, az Alföld-kutatás jeles szorgalmazója és művelője az 1980-as években Nagyiván területén és a faluhatár mentén tizenkét kunhalmot vett nyilvántartásba, melyek közül kettőt akkor már elhordtak. A II. József-féle katonai térképről, illetve a helybeli földrajzi név gyűjtésből még további halmok neve ismert (például Sőre-halom, Harc-halom). Régészeti lelőhelyként akkor még csak a Harc-halmot tartották számon, ám Cseh János szolnoki régész az 1990-es évek elején a többi halomról is értékes leleteket gyűjtött be terepbejárása során. A halmok botanikai, kultúrtörténeti jelentőségét Buday Andrea–Szántó Jenő–Budayné Kálóczi Ildikó: Kunhalomkutatás és kunhalom-rekonstrukció a Hortobágy térségében című tanulmánya emelte ki (in: Ohattól Meggyesig, szerk: Tóth Albert, 1996, p. 164–173.). A falu földrajzi neveit a XIX. században Pesty Frigyes klasszikus feldolgozása vázlatosan (Nagyiván földrajzi nevei. In: Pesty Frigyes helynévtárából Külső-Szolnok, Szolnok, 1979. p. 65–66.) tárta fel, ám a falubeli gyűjtők (Tóth Józsefné Czinege Katalin és Tölgyes Lászlóné pedagógus) és saját adatgyűjtés révén még napjainkban is értékes adatok kerülnek elő. Mivel Nagyiván a Hortobágyi Nemzeti Park része, a természetvédelmi felügyelet megszervezése óta Kovács Gábor és elődje, az 1970-es évek végéig aktív Szabó László roppant értékes publikációs tevékenységet végez, illetve végzett a fauna (kiemelten a madárvilág) tanulmányozása terén. A Szabó László ösztönzésére alakult, Tölgyes Lászlóné biológia–földrajz szakos tanárnő vezetésével működő iskolai természetvédelmi szakkör hosszú éveken át tartó tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma már a falu is igen büszke a világörökség részeként számon tartott puszta természeti értékeire. Szabó László, Tölgyes Lászlóné és fia, Tölgyes László, valamint Szalontai Árpád több fotója is bekerült kötetünkbe. Igen sokat köszönhetünk a nemrég elhunyt Gál Lajos pedagógusnak is, aki évtizedeken át művészi színvonalú fotókkal dokumentálta a falu életének alakulását. A falu periferikus fekvéséről Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században, Szolnok, 1995 című dolgozatában ír.
Az első telepnyomoktól az első településig. A falu történetére vonatkozóan eddig átfogó, monografikus igényű munka nem készült, de különböző részeredmények születtek. A sokáig „archeológiai fehér foltnak” számító falu határában az 1992-ben végzett terepbejárásról Cseh János: Régészeti adatok Nagyiván község határának településtörténetéhez a középső újkőkortól a késő középkorig című munkájában számol be. Az ismert szolnoki régész ebben a dolgozatában 48 lelőhelyet ismertet. Tevékenysége főként késő vaskori (szkíta és kelta) vonatkozásban hozott értékes adatokat, és számára is váratlan módon Latene-lelőhelyek egész sorát lokalizálhatta (in: Cseh János: Régészeti tanulmányok a Közép-Tisza-vidékről, Szolnok, 1993. p. 113–176.). Szabó Géza, az 1980-as években a tiszaörsi határban terepbejárást végző szekszárdi régész a tiszaörsi és a nagyiváni dénárleletek alapján arra a Polh A. által is vallott következtetésre jut, hogy a friesachi ezüstpénzek itteni előfordulása csakis egy nagyobb terület szarvasmarha-tenyésztésével, illetve kereskedelmével függhet össze. (Szabó Géza: Tiszaörs régészeti emlékei. In.Tiszaörs, p. 50–51.) Hasonlóan vélekedik Gedai György a hajdúszoboszlói friesachi leletek nyomán (Gedai György: A hajdúszoboszlói friesachi éremlelet. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962–1964, Debrecen, 1964). Bagi Gábor az állatkereskedelemben való részvétel méretét óvatosabban ítéli meg (Bagi Gábor: Tiszaörs és környékének története a honfoglalástól a török kiűzéséig. In: Tiszaörs… p. 75–105.). A falu nevének eredetét illetően Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, Budapest, 1978 és Ladó János: Magyar utónévkönyv, Budapest, 1971 magyarázatát tekinthetjük mérvadónak. Ezt egyébként Pesty Frigyes XIX. századi helynévgyűjtése is meg-erősíti. Nagyiván Árpád-kori területi elhelyezkedésére utalások történnek Németh Péter: A középkori Szabolcs megye települései, Nyíregyháza, 1997 című munkájában és Györffy Györgynek az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzáról készített monográfiájában. Bagi Gábor szolnoki történész muzeológus kutatásaiból kaphatunk pontosabb képet a falu török hódítás előtti viszonyairól. Kutatási eredményeinek egy részét a már hivatkozott tiszaörsi kötetben ismertette. Más részének áttekintését a szerzőnek lehetővé tette, melyért ezúton mondok köszönetet. A török előtti korszakokról Ágfay Antal tiszaörsi plébános tudományos igénnyel készített dolgozata is fontos adalékokat szolgáltat (Tiszaörs egyházának története, Tiszaörs, 1990, 127 p.) A XVI. század közepéről származó dézsmajegyzékek közreadásával a Heves Megyei Levéltár igen fontos ösztönzést adott a helytörténeti kutatásoknak. ( Dézsmajegyzékek I. Heves- és Külső-Szolnok vármegye, 1548, Eger, 1981. p. 56–57).
Pusztulás és újjászületés. A Nagyivánnal szomszédos dél-szabolcsi, bihari falvak hódoltság kori viszonyaival több dolgozat is foglalkozik. Ezek igen hasznos információkat nyújtanak a korabeli viszonyokról, melyek alapján a nagyiváni hétköznapokra is következtethetünk. Így ki kell emelnünk Módy György: Adatok a bajomi vár tartozékainak történetéhez (Hajdúsági Múzeumi Évkönyv I., Hajdúböszörmény, 1973, p. 49–59.) és Molnár Ambrus: Jobbágygazdálkodás és dézsmaszedés a nádudvari járásban 1550–1650 között (Déri Múzeum Évkönyve, Debrecen 1978, p. 115–157.) című írását. A falubeli családfők adatai a török adóösszeírásokból kutathatók (Győrffy Lajos: Adatok az Alföld törökkori településtörténetéhez. Jászkunsági Füzetek 4. Szolnok, 1956. 28 p., Ágoston Gábor: A szolnoki szandzsák 1591–92. évi összeírása 1. Zounuk 3. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltár Évkönyve, Szolnok, 1988, p. 221–296.). Nagyiván újratelepítésének első, az 1710-es években történt kisérletéről viszonylag kevés információnk van. A sikertelen betelepítés iratairól először Tariczky Endre: Tiszafüred vidéke a népvándorlástól kezdve (Eger, 1892) című írása tudósít. Az egyházszervezéssel kapcsolatban fontos Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése című monográfiája (Budapest, 1985). A falu betelepítéséről és a római katolikus egyház terveinek összefüggéseiről Szabó László: Tiszaörs rekatolizációja és népességének kérdése a XVIII. században (In: Tiszaörs…, p. 107– 132. ) ad átfogó elemzést. Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon 1686–1848 (Budapest, 1967) című értekezése a feltárt forrásokra támaszkodva „oppidumként” jelöli meg Nagyivánt, ahol céh is működik. Az 1754/55-ös betelepítés és az azt követő időszak tanulmányozásában igen nagy segítséget jelentett a helybeli anyakönyvek információanyaga.
Voltam paraszt, leszek úr! A jobbágyfelszabadítással, a földesúri saját és jobbágyhasználatú földek elkülönítésével kapcsolatos perek iratai az egri Heves Megyei Levéltárban tanulmányozhatók a HML VII-1/a/190 számon. Itt helyezték el az 1756-ban keltezett, a plébános ellátására kötött szerződést, továbbá az 1771-es urbárium teljes, Nagyivánra vonatkozó dokumentumanyagát is. A XI–XX. század egyes időszakairól további adalékok, adatok találhatók még az Adatok Szolnok megye történetéből (Szolnok, 1989) II. kötetének Nagyivánnal foglalkozó fejezeténél. A földbirtokviszonyokra vonatkozóan a Magyar Korona Országainak Mezőgazdasági Statisztikája I., (Budapest, 1897) és a Magyarország földbirtokviszonyai az 1935. évben I., (Budapest, 1936) címmel kiadott országos gazdacímtárak mellett a Ladányi Miksa főszerkesztésében megjelent Heves vármegyei ismertető és adattár (Budapest, 1936) kötetét használhatjuk.
Várakozó évtizedek. A nagyivániak sikertelen hortobágyi föld-osztásáról l. Béres András: A Hortobágyi Állami Gazdaság kialakulása és előzményei. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XI. Debrecen, 1984, p. 121–136. Az 1945 utáni időszakról az Adatok Szolnok megye történetéből (Szolnok, 1989) II. kötetének Nagyivánnal foglalkozó fejezete ad képet.
Népesség, társadalom. E fejezethez a nagyiváni római katolikus egyház házasságkötési, keresztelési és halálozási anyakönyveit tanulmányozhatjuk (Országos Levéltár, Mikrofilmtár, A 984, A 985 és A 986 számú mikrofilmek). A nagyiváni zsidóság történetét részben Orbánné Szegő Ágnes: A tiszafüredi zsidóság története és demográfiája (Tiszafüred, 1995) című feldolgozása, részben Orbánné Szegő Ágnes szíves szóbeli közlése alapján sikerült összeállítani. A nemesi családok történetének tanulmányozásában az anyakönyvek mellett Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegye nemesi családjai (Eger, 1906) című munkája jelentett segítséget.
Keresztelő Szent János oltalmában. Az egyháztörténeti részhez Tölgyes Lászlóné Egyháztörténeti emlékek Nagyivánon és környékén című kéziratos dolgozatát (Damjanich Múzeum Helytörténeti Adattára, a 3213-98-as számon), a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum Adattárában 642-80 számon elhelyezett, Nagyiván község krónikája 1848-ig című kéziratot, továbbá Kovács Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig (Eger, 1987) című munkáját használhatjuk.
A társas élet mesterei. A XVIII. század végének elemi iskoláztatási viszonyairól átfogó képet ad Sugár István: Adatok a Szolnok megyei népiskolai oktatás XVIII. századi történetéhez című írása (Jászkunság, 1970/4. szám), továbbá Ladányi Miksa említett munkája. A levéltári forrásokon, publikált feldolgozásokon túl nagyon értékes információkhoz jutottam Horvát Ferencné (született: Daragó Mária) – Daragó István kántortanító lánya – visszaemlékezése alapján.
Amiről a nevek mesélnek. A falu határára vonatkozó, igen gazdag földrajzi névanyagot tartalmazó térképek közül felhasználtuk az egri Heves Megyei Levéltár T 155, U 275 és U 276 jelű, a XIX, század közepének állapotairól készült térképeit, továbbá az első katonai felmérés Nagyiván környéki lapjait (Hadtörténeti Intézet és Levéltár térképtára). A XIX. század végétől napjainkig a Tiszafüredi Városi Földhivatalban elhelyezett, 1884-es nagyiváni kataszteri térképek és a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban lévő, Nagyiván Község Általános rendezési tervének mellékletét képező térképek adnak információt. A földrajzi nevek átfogó elemzését Czinege Katalin kéziratban lévő, Nagyiván földrajzi neveiről szóló dolgozata (Kiss Pál Múzeum: 114-69) alapján végezhettük el, de fontos adalékokat szolgáltattak a Heves Megyei Levéltár VII-1/a/190 számú iratai között fellelhető telekkönyvek és az egyházi anyakönyvek bejegyzései is.
Ház, asztal, viselet. Összefoglaló néprajzi monográfia Nagyivánról nem készült, s résztanulmányokban sem bővelkedik a település. Az építési gyakorlattal kapcsolatban kartografikus információt is nyújt Szabó László–Csalog Zsolt (szerk.): Szolnok megye néprajzi atlasza. I. Szolnok, 1975., továbbá Bellon Tibor–Szabó László (szerk.): Szolnok megye népművészete. Budapest, 1987. Ezeket az alapmunkákat a viseletről, illetve a pásztorkodásról, állattartásról szóló szövegrészeknél is haszonnal lehet forgatni. A gyűjtögetéssel foglalkozó részhez l. Tikos Béla: Székfűszedés és szárítás a Hortobágy pusztán. Debrecen, 1934., Füvessy Anikó: A pásztorok táplálkozása a tiszafüred-kócsi legelőn. Tanulmányok a Hortobágy néprajzához. In.: Műveltség és Hagyomány XV–XVI. Debrecen, 1972–1974. p. 153–174. A pióca szedése és gyógyászati felhasználásához Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken. Debrecen, 1934. című munkáját ajánljuk. A tőzegvetést rövid írásban, élvezetes stílusban mutatja be a nagy néprajztudós, Györffy István: A tőzegvetés. In.: Alföldi népélet. Budapest, 1983. p. 356–360. A jellegzetes viseleti darab, a kisbunda készítésével és díszítményeivel Dorogi Márton: A kunsági kisbunda. Szolnok, 1962 című munkája foglalkozik, míg a Szolnok megye népművészete kötetben a XIX. századi szűcs mintakönyvekre szűrre, subára és a térség népviseletére is találunk adatokat. A falu táplálkozási szokásaihoz l. Bereczki Ibolya: Népi táplálkozás Szolnok megyében, Debrecen, 1986 című könyve mellett Ecsedi István: A debreceni és a tiszántúli magyar ember táplálkozása, továbbá Füvessy Anikó kócsi pásztorételeket bemutató munkája ajánlható. Szolnok Megye Néprajzi Atlasza is nagyobb teret szentel a táplálkozás kartografikus szemléltetésének. A helyi jellegzetességnek számító göföjével Füvessy Anikó: A nagyiváni göföje. Múzeumi Kurír 32. Debrecen, 1980. 35–37. című rövid írása foglalkozik. A pásztorok hústartósítási módjához Paládi Kovács Attila: Szárított hús a pásztoroknál. Tanulmányok a Hortobágy néprajzához. In: Műveltség és Hagyomány XV–XVI. Debrecen, 1972–1974, 175–188. nyújt jó összefoglalást.
Szent Mihálytól Szent Györgyig. Györffy István több kisebb írásában mutatja be az alföldi pásztoréletet, mely szintén az Alföldi népélet című gyűjteményes kötetben olvasható az 51–98. lapon. Balogh István: A hortobágyi pásztorkodás történeti múltja. Debrecen, 1938, továbbá Ecsedi István: A Hortobágy-puszta és élete. Debrecen, 1914 című munkája is érinti a Nagyiván határában űzött pásztorkodást. Barna Gábor: Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén. Budapest, 1979 a tudós emberekről, gyógyítókról is részletesebben beszámol. Móricz Pál: Hortobágyi legendák. Debrecen, 1928 a híresebb pásztorokról is közöl történeteket, köztük Csipet Csontosról is.
Amikor az élet fordul. Az egyházi ünnepek körében l. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I–III. Szeged, 1998., az egyéb jeles napok áttekintésében Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás. Budapest, 1964. és Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok - ünnepi szokások. In.: Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest, 1990. p. 102–261. nyújthat tájékozódást. A térségben egyedinek számító öltöztetős Madonnák kérdéséhez Lantosné Imre Mária: Öltöztetős Mária-szobrok Magyarországon (in: Néphit, népi vallásosság ma Magyarországon. Budapest, 1990. 49–62. és Limbacher Gábor: Mária kápolnák és az öltöztetős Mária-szobrok kultusza Nógrádban. Néprajzi Értesítő LXXV. (1993) 181–204. című kiadványokat tudjuk ajánlani. A szentkúti és máriapócsi búcsúk hagyományairól Bálint Sándor–Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest, 1994 című munka forgatható haszonnal. A Szolnok Megye Néprajzi Atlasza mellett az általánosabb kérdésekben a Magyar Néprajz VII. kötete nyújt segítséget az élet fordulópontjait taglaló fejezetrészhez. A sírjelekhez a Szolnok megye népművészete kötet 293–314. lapján Gulyás Éva: A temetők művészete című fejezetében találhatók adatok. A mondákról, mesékről l. Barna Gábor: Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén. Budapest, 1979. a legjobb összefoglalás. A táltos témakörhöz Füvessy Anikó: Pénzásó Pistához, a tiszafüredi táltoshoz fűződő hagyományok. In. Néprajzi Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Debrecen, 1982, 591–608. A szintén nagyiváni specifikumnak számító szecskoval kapcsolatos adatok Barna Gábor idézett néphittel és népszokással kapcsolatos munkájában, továbbá Urbán Erika: A szecsku. In. Múzeumi Levelek 13–14. Szolnok, 1973, 15–18. és településtörténeti összefüggéseiben Szabó László: Egy mitikus lény településtörténeti háttere (A szecsko). Tanulmányok a hetvenéves Bakó Ferenc tiszteletére. In.: Agria XXIII. Eger, 1987. 381–389. című tanulmányában találhatók. A Bőrök-halomban a XVIII. században keresett kinccsel kapcsolatos részletes perszöveg Sugár István: Bűbájosok, ördöngősök, boszorkányok Heves és Külső-Szolnok megyében. Budapest, 1987, 173–179. olvasható. Füvessy Anikó: Tiszafüred környéki kincskereső történetek. In.: Hiedelmek és szokások az Alföldön. Nagykőrös, 1992. 309–323. tanulmányában több nagyiváni adat is található.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT