Amikor az élet fordul
Amikor az élet fordul
A nagyiváni emberek hétköznapjait és ünnepeit a mély vallásosság hatotta át.
Szántás, vetés előtt az Úrhoz fohászkodtak, aratás után hálát adtak a Teremtőnek a bő termésért. A nők a köznapokon is módot találtak az egyéni vagy csoportos házi ájtatosságra.
Házukban feszület, házi áldás és különböző szentképek díszítették az utcai szoba falát, a kaszlin gyertyatartóban szentelt gyertya, búcsús kegytárgyak, kisebb-nagyobb szobrok, főként Mária-szobor, jól megfértek ünnepi ét- és italkészletük kitüntetett darabjaival. Az utcai szoba, a nagyház szent sarka száz éve még az utcai front jobb oldalán volt. A polgári bútorzat, a páros ágy beállításával a képek az ágyak fölé kerültek, majd az ágyat felváltó rekamé fölé, az apróbb tárgyak a toalettre, majd a tévészekrény tetejére és környékére.
Néhány módosabb háznál Mária-szobor emelte a tisztaszoba szent sarkának rangját. A szobrok külön asztalon vagy a kaszli tetején álltak. Alá díszes terítőt tettek, a szobor körül vázákban élő, télen pedig cserepes virágok, gyertyatartók, a falon kisebb-nagyobb méretű szentképek és feszület volt. Azokat a házakat, ahol a jelesebb Mária-szobrok voltak, Mária-háznak nevezték. Hármat különösen számon tartottak.
A három szobor közül kettő öltöztetős Mária-szobor volt. Öltözéküket általában szombaton cserélték. Az egyik a Fő utcán, Kovács Györgynénél állt. A faragott mellszobrot állványra szegezett három rúddal magasítottak meg. Ezt a szobrot lourdes-i Madonnaként emlegették. A másik szobor nagyobb méretű volt, Nagy Máriának hívták. A Kishadházon lakó Nagyfejeőné Farkas Judié volt. A harmadik számon tartott szobor tulajdonosa Helléné Takács Mari néni, aki a Kismezőn lakott.
Ezek a szobrok fontos szerepet játszottak a búcsúkban, körmenetekben és az otthoni csoportos ájtatosságokban is. A faluban a Rózsafüzér Társulatnak három csoportja működött. Ők gondoskodtak a szobor köré helyezett friss virágról, a gyertyákról, egyházi liturgiának megfelelő ruhába való öltöztetéséről.
A lourdes-i Madonna például a halottak napjára, a nagyhétre fekete, adventre lila vagy bordó, pünkösdre, úrnapjára, áldozócsütörtökre kék, rózsaszín ruhát kapott. Az egyházi ünnep nélküli vasárnapokon almazöld ruháját adták rá. A legszebb, fehér színű ruhákat névnapján és karácsonykor, az örömünnepen viselte. A jobb kezében tartott Kisjézus ruháját, a fehér inget nem cserélték.
Egy-egy társulathoz tíz asszony tartozott. Rózsafüzérvégzés évente több alkalommal is sorra került: a hónap első péntekén, illetve a hónap első vasárnapján a késő délutáni, kora esti órákban. Májusban és októberben egész hónapos ájtatosságot tarottak. A húsvéti hetekben stációvégzés volt.
Az év első szabadtéri vallási eseménye a Szent Márk napjához (április 25.) legközelebbi vasárnap tartott búzaszentelés volt. Délelőtt a templom előtt gyülekeztek, majd a tisztelendő vezetésével kivonultak a Pap-tagra. Itt a falu plébánosa misét tartott, majd mindenki tépett egypár szál búzát, melyet a tisztelendő megszentelt. Ezt az imakönyvükbe tették, hazaérve pedig mindenkit megcsapdostak vele, hogy egészséges és gazdag legyen. Néhány szálat az imakönyvben hagytak, a többit a jószágokkal még aznap megetették.
Igen látványos az úrnapi körmenet, melynek több évtizedes rendje van. Az ünnepségre a Fő utca templom körüli részét gondosan előkészítik. A négy égtájnak megfelelően négy sátrat állítanak fel. Az úrnapi sátraknak állandó gazdái vannak. A sátrak díszítéséhez szükséges virágot a környéken lakók adják össze, de a sátorállító virágot is rendel erre a célra. A sátorban Szűz Mária és Krisztus képét vagy Mária-szobrot helyeznek el. Csipkés, hímzett terítővel letakart kis asztalkán virágok, gyertyatartók égő gyertyával, előtte térdeplő.
A körmenet útvonalát sással és virágszirmokkal szórják fel. A körmenet vasárnap délelőtt, a nagymise után kezdődik. A pap a hívekkel együtt a négy sátorhoz vonul, melyeket megszentel. Imádkozik a nép egészségéért, a termés bőségéért, majd áldást mond. Az úrnapi sátor virágaiból mindenki visz egypár szálat haza, melyet a padláson a tető alá dug a villámcsapás elleni védelmül.
Igen jeles ünnep Szent Jánosé (június 24.), a falu búcsúnapja. Alapos takarítás, nagy sütés-főzés előzi meg, erre az alkalomra az elszármazott gyerekek, unokák, rokonok hazajönnek. Nagyivánon hosszú ideig a János-napi búcsú volt a családi és rokoni találkozások ideje. Hagyományos étele a húsleves, a birka- vagy csirkepörkölt, változatos fonású üres kalácsok és rétesek társaságában. Az étrend a XX. század második felében gazdagodott. Sült kacsa, rántott szelet, majd franciás ételek épültek be a sorba, az édességek házi és cukrászsüteményekkel, tortákkal bővültek.
A Fő utca egész nap kisebb vásár képét nyújtja. Mindkét oldalon édesség- és ajándékárusok sora. Korábban áruválasztékuk szegényesebb és hagyományhűbb volt. Napjainkban a korábbi búcsúfiák mellett már ruhaneműt, dísztárgyakat, kazettákat, olcsó ékszereket, fém- és üvegedényeket is kínálnak.
Nagyobb készület előzte meg a Kisasszony-napi (szeptember 8.) esti körmenetet is. A Mária-házak szobraikat szépen feldíszítve az ablakba állították. A két öltöztetős Madonnára legszebb ruháját adták. Judi néninél a nagy Máriát a ház elé tették. A falu estefelé a templomnál gyülekezett. A menetet a tisztelendő vezette, mögötte a lourdes-i Madonna, melyet az egyházi tanácstagok felváltva vittek. Őket követték a hívők, kezükben égő gyertyával. A körmenet a Harc-halmi-, innen a Sarkadi-temetőig vonult, majd Kishadházba, Judi néni házáig, ahol a nagy Mária elé térdelve a pappal együtt elmondta a litániát, majd szépen hazavonult.
Ezek a nyár végi hetek búcsújárásban felette gazdagok. Augusztus 20-án mentek át gyalog a kilenc kilométerre lévő Kistárkányi-tanyához az István-napi búcsúra. A Kisasszony-napi körmenettel egybesett a szentkúti búcsú, azt pár nappal követte az egri fájdalmas búcsú. Ekkor voltak a máriapócsi nagybúcsúk (szeptember 8. és 12.) is. Ezeket napjainkban már szervezetten, autókkal, autóbusszal keresik fel, régen szekeret fogadtak, de az utat nagyrészt gyalog, toronyiránt tették meg.
Legnépszerűbb a szentkúti búcsú volt. Ide az ünnepet megelőző harmadik nap estéjén indultak el. Napközben erdőkben, árnyékos helyen többször is megpihentek. Két éjszakát előre megbeszélt szállásokon töltöttek. Szentkút határában csűrökben, istállókban aludtak. Reggel ünneplő ruhát vettek, és csoportosan közelítették meg a kegyhelyet. Negyven–ötven ember vett részt ezeken a búcsúkon, melyet a tanítók szerveztek.
Ezek a búcsúk nemcsak a lelki épülést szolgálták, fogadalmak is kísérték őket. A maguk vagy családtagjaik gyógyulásáért, egészségéért, boldogságáért esedeztek. A búcsújárók vallásos emléktárgyakat, a búcsúshely kegytárgyának kicsinyített mását vásárolták meg emlékbe. Gondoltak a gyerekekre is, mézeskalács olvasók és figurák, cukorkák, vásári gyermekjátékok voltak a vásárfia.
Szentkútról kis üvegekben szentelt vizet is vittek haza maguknak és legközelebbi családtagjaiknak. Általában csak a keresztség vizéből hoztak egy-két üveggel, melyet gyenge újszülöttek azonnali keresztelésekor vagy a halott és a koporsó meghintésére használtak. Volt Szentkúton házasság vize is, ebből a fiatalok ittak, hogy siettessék az esküvőjüket.
Az esztendőnek számos jeles napja van, melyhez egyházi és családi ün-nepek, színes szokások és hiedelmek kötődnek. A leggazdagabbak a téli ünnepkör szokásai, melynek csúcspontja Luca napja (december 13.) és a karácsony, illetve a tavaszi évnegyed kezdete, Szent György napja (április 24).
Az év első jeles napja az újév. Ilyenkor első vendégként nőt nem szívesen láttak, mert az szerencsétlenséget hoz a házra. Étkezésüket előírások szabályozták, ezáltal az új esztendőben házuk és gazdaságuk sikerét próbálták biztosítani. Nem főztek baromfit, mert az elkaparja a szerencsét. Sertéshúsból készítették első ebédjüket, mert a disznó a házhoz túrja a gazdagságot.
Vízkeresztkor (január 6.) a templomból szenteltvizet hoznak. Ezzel szobáik és az istálló sarkaira keresztet vetnek, hogy embert és állatot Isten áldása kísérje. Ennek a szenteltvíznek a hagyományos helye a családfő ágyának végében, a szalmazsák alatt volt. Ezt használták a gyenge újszülöttek házi keresztelésekor, illetve a halottat és a koporsót is ezzel szentelték meg. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2.) a templomban két–négy gyertyát szenteltettek, ezt gyújtották meg vihar esetén, hogy házukat és a határt ne érje kár. Szent Balázs napján (február 6.) a templomban Balázs-áldást tartott a tisztelendő. A hívek álla alá két összefogott égő gyertyát fogott, s kérte Szent Balázst, hogy óvja meg őket a torokbajtól és minden betegségtől.
A húshagyókeddig tartó farsangi időszak a nagyböjt előtti mulatozások és lakodalmak ideje. Húshagyókedd este felkészültek a bőjtre. Még azokat az edényeket is eltették, melyben zsírral főztek.
A böjtöt szigorúan betartották és betartatták. Olajjal főztek, húst – a ritkán asztalukra kerülő haltól eltekintve – nem fogyasztottak. A halban lévő zsiradék föld szülte zsír, így evését nem tartották bűnnek. Böjt idején a kemence sarkában mindig erjesztették a korpaciberét. Ez vagy pedig szilvacibere volt a nagypénteki ebéd is.
Jeles napja a nagyböjti időszaknak virágvasárnap, amikor a barkát szentelik. Ebből a családok néhány szálat hazavisznek, a család minden tagját megveregetik vele, hogy egészségesek legyenek. A barkát vázába teszik vagy a szentkép mögé dugják, mely a házat a tűz, jég és a víz ellen védi.
A nagyhétre házukat és udvarukat gondosan kitakarították, a testi és lelki megtisztulás és a nagyböjt nagypénteken, a csillag feljövetelével zárult. Ezt vezette be a nagypéntek napfelkelte előtti mosdás is, melyet főként a gyerekek és lányok gyakoroltak abból a célból, hogy egészségesek legyenek, ne rühesedjenek meg. Hasonló célból úsztatták meg a pásztorok napfelkelte előtt a legelőn lévő mélyebb vizekben a lovakat és a szarvasmarhákat is.
A családfő vagy a háziasszony minden házbelivel egy gerezd fokhagymát etetett meg, mely szintén a bajt, betegséget hárította el.
Bizonyos munkákat (szántás, mosás, kenyérsütés) tilalmaztak ezen a napon. A nagypénteken mosott ruhába belecsap a villám, míg a kenyér kővé változik. Nagyszombaton a XX. század első harmadáig a harang megszólalásakor a gyerekek csengőt kötöttek a nyakukba, és házukat körbeszaladgálva kiabálták: „Kígyó, béka, távozz el a háztól.” A szokás neve kolompolás volt. A húsvét a tavaszi ünnepkör legjelentősebb vallásos ünnepe, melynek kezdetét a nagyszombati feltámadási szertartás jelentette. Díszes kendőkkel letakart kosarakban ekkor vitték a sonkát, kalácsot, tojás és kolbászt a templomba szenteltetni. A szentelt ételekből a papnak és a templom környékén lévő szegényeknek is ajándékoztak. A szentelt tojásból egyet annyi fele vágtak, ahány tagja volt a családnak. Ezt közösen ették meg, hogy el ne tévedjenek, a jó utat megtalálják.
Húsvéthétfőn a legények locsolkodni jártak. A kisebb fiúk csak köszöntöttek ezen a napon. Piros tojást, pénz vagy édességet kaptak cserében. Tipikus ajándékba adott sütemény volt a pipiske, madár alakúra megformált kalácstészta.
A tavaszi ünnepkör másik kiemelt napja Szent György-nap volt. Mint tavaszi évnegyedkezdő nap, az ártó hatalmak és az ellenük való védekezés ideje, számos jósló, az emberek és állatok egészségét biztosító szokás és hiedelem is kötődik hozzá. Ekkor verték ki a nagyjószágokat a legelőre, ezért számos cselekmény a szarvasmarhák rontástól való védelmét célozta. Így például első kihajtáskor fél marék kását szórtak a jószágra, és azt mondták: „Az rontsa meg, aki összeszedi.” Mások Szent György előtt gyűjtött kilencféle füvet égettek el, hamuját vízben eláztatták, majd félkör alakban az istálló ajtón körülöntötték, hogy a jószág azon lépjen keresztül először. Védelmet nyújtott az istálló küszöbébe bevert szeg és a küszöb alá ásott kakukkfű vagy rongyba kötött kilenc gerezd fokhagyma kilenc csipet sóval elkeverve.
A tejhaszon biztosítása céljából az asszonyok napfelkelte előtt a harmatos füvön abroszt vagy lepedőt húztak, közben mágikus verseket mondogattak: „Én szedem a tej felit, te meg a savóját” vagy „Viszek is, hagyok is.” Ezzel az abrosszal a szarvasmarhát megtörölték, hogy kövér és egészséges legyen. Hogy zsíros tejet adjon, sárga rózsával dörzsölték be a tőgyét. Mágikus ereje volt a Szent György éjszakáján szedett füveknek. Ebből a kéménybe egy csomót kötöttek fel, illetve megetették tehenükkel, hogy sok tejet adjon. Ekkor gyűjtötték régen a gyógyfüveket is. Gyógyító hatása volt a György-nap előtt talált gyíknak is, ezzel dörzsölték meg a gyermekek torkát, hogy ne kapjanak torokgyíkot.
Számos történet szól a György-nap éjszakáján felvillanó elásott kincsről. Főleg a férfiak nézegették szívesen ekkor a határt, ha villanást észleltek, akkor hajukba, a nők szoknyájukba markoltak. Annyi arany maradt fenn a földön, ahány hajszál vagy ránc volt a kezükben. A tisztuló pénz megpörköli a bőrt, ezüstössé teszi a hajat. Így lett tarka az egyik kislány bőre is, mondta is nagyanyja: itt valahol pénz tisztult, az tette tarkává a gyereket.
Különösen a halmok, leginkább a Bürök-halom foglalkoztatta az itt élők fantáziáját. Már egy 1748-as boszorkányperben is szerepelt ez a halom, ahol „Nagy János nevü Szerecsen fel akasztott Tolvajnak pénze, 3000 forint vagyon elrejtve, ugyan ott valamely Kapitánt feleségével fiával, akit
a Pusztás Katonák meg öltek, el rejtették a ládát ezüst, és arany pénzel.”
A halomról az öregek úgy tudták, hogy minden hetedik évben virágvasárnap a mise idején megnyílik. Ebben a halomban az idősek szerint Csontos Gyuri nagy kincset talált. „Valamilyen formában neszt vett, hogy elrejtettek ott egy üst pénzt. Ő ezt kiásta, pillanatok alatt meggyütt a nagybirtok, a falka.”
Szent György-nap fontos határidő az időjóslásban is. Ha előtte dördül meg az ég, jó termés várható. Fejüket, hogy ne fájjon, az első égzengéskor a falba verték, a derékfájás ellen pedig mennydörgéskor a földön meghengergőztek.
Szent Márk (április 25.) napján szentelték a búzát. Úrnapján a felszórt sásnak, a sátrakat díszítő úrnapi rózsának volt bajelhárító ereje. Ezzel a sással dörzsölték be Szent György napján a teheneket rontás ellen, míg a sátrak megszentelt rózsájából a padláson a vértelekhez dugtak még a közelmúltban is pár szálat a villámcsapás elleni védelemül.
A nyári ünnepek közül éppen a nyári napfordulón, Szent Jánoskor (Szent Iván) van a falu búcsúja. Néhány évtizede homályosan még fel tudták idézni a Szent Iván nap estéjén szokásos tűzugrást, melyben lányok és legények vettek részt.
A faluban az őszi ünnepkör szokásokban igen szegényes. Szent Mihály napja (szeptember 29.) számít jeles ünnepnek, ekkor volt a juhászoknál a bérszedés és a megkérdezés napja. A pásztorok ezen az éjszakán az állat viselkedéséből következtettek a téli időjárásra. „Ezt az apámtól hallottam. Ő juhászember volt, mondta neki a szomszéd juhász, no, öcsém, mit láttál? Milyen idő vót az éccaka? Jó idő volt. No, hogy feküdt a jószág? Hát, én azt hittem, hogy a fele odavan, úgy együve feküdtek. Aszongya, megemlegetjük a telet! 29-ben olyan tél volt, hogy az összes búza kifagyott.
A bárányok belefagytak a hodályba, a kútba is befagyott a víz.”
Míg tavasszal a szarvasmarhák, addig Luca napján (december 13.) a baromfiak termékenységét és rontás elleni védelmét igyekeztek mágikus úton biztosítani. Kerékráfban kilenc- vagy hétféle magvat adtak ekkor tyúkjaiknak, hogy egész évben jó tojók legyenek. Luca estéjén piszkafával nyúltak be a tyúkólba, megkotorták a tyúkokat, hogy frissek legyenek. Este meg-élénkült a falu, asszonyok, gyerekek zörgettek be a házak ablakán, és ezt mondták: „A mi tyúkunk tojogáljon, kenteké meg kotkodáljon!” A bő tojáshozam érdekében tiltották a nőknek a varrást, szövést, fonást, mert a tilalmat megszegők úgymond bevarrták, beszőtték tyúkjaik fenekét. Tyúkjaik közé este mákot, kölest szórtak a rontás ellen, mások a tyúkólat szórták körbe ilyen a magvakkal.
Ezen a napon kezdtek hozzá a legények a lucaszék készítéséhez is, mely-lyel december 24-ére készülhettek el. Rajta ülve a karácsonyi éjféli misén a templomba érkező boszorkányokat fel lehetett ismerni, mert az ajtón nagy szarvuktól csak fejüket félrefordítva tudtak belépni.
Luca-napi jósló szokások is ismertek. Idős pásztorok Lucakor kezdtek hozzá a hagymakalendárium készítéséhez. A lányok tizenhárom cédulát készítettek, tizenkettőre férfinevet írtak, a tizenharmadik üres volt. Minden este egy cédulát elégettek, az utolsónak megmaradt cédulán majdani férjük nevét olvashatták.
A tél legfontosabb családi és egyházi ünnepe a karácsony. Előkészületi időszaka az András-napot követő vasárnappal kezdődő advent, naponta hajnali misére, a rorátéra jártak. A roráté és a december 24-i böjt készítette fel a híveket az örömünnepre. Ezekben a hetekben vágták a a disznót is. Kedves színfoltja volt az esti disznótornak a maskurások járása. A legények ócska ruhába öltözve, arcukat bekomozva, karjukra kaskát akasztva keresték fel a disznótoros házakat, ahol tréfásan kéregettek.
December 24-én böjtöt tartottak. E nap tipikus étele a cibere, erjesztett korpából vagy aszalt gyümölcsből készült habart leves. Utána mákos gubát ettek, kisütött tésztagombóckákat forró vízzel puhítva és mákkal ízesítve. Aki tehette, egy kis mézet is csurgatott rá, hogy a család angyali édességhez jusson.
A karácsonyfa kezdetben színes papírral betekert gally, néhány dióval, almával és papírba csomagolt kockacukorral díszítve. A szokás a XX. század elejétől terjedt. Éjfélkor a család az éjféli misére ment. A késői vacsora már nem böjtös. Általában valami disznótorosat, leginkább angyalkolbászt ettek. Kalács és béles vagy rétes is került, ez utóbbi köleskásával töltve, hogy sok pénzük legyen. Hasonló okból szorgalmazták a sülttök fogyasztását is. A vacsora végén egy almát a családtagok számának megfelelő részekre vágták. Közösen fogyasztották el abból a célból, hogy ha eltévednek, hazataláljanak. A gazda lovait piros almáról itatta, lovait és szarvasmarháit tojásra lépette, hogy a következő évre jószágai egészségét biztosítsa.
Karácsony táján jártak a házakhoz a betlehemezők is, akik Jézus születését játszották el prózai szöveg és szent dalok kíséretében. Szereplői az angyalok, akik a betlehemet vitték, továbbá a pásztorok, köztük a süket öregpásztor. Játékukért a háziaktól némi pénzt kaptak. Elmenőben áldást kértek a háziakra: „Isten álgya meg a ház gazdáját, csűrjit, kamráját és minden jószágját.”
A karácsony-környéki névnapok is (István, János) köszöntéssel teltek.
Viszonylag sokáig, az 1940-es évekig gyakorolták az aprószentek-napi (december 28.) vesszőzésszokását. Ekkor a gyerekeknek az idősek bibliaismereti kérdéseket tettek fel, s ha nem tudtak válaszolni, akkor fűzvesszővel megcsapták őket. Ez a vesszőzés az újévet megelőző egészségvédő, betegséget távoltartó szokás egyik formája.
Az évet a szilveszteri hagyományok zárták. Ezekben is nagy szerepe volt a különböző ételek fogyasztásának, mely a karácsonyi ünnepkör alatt is a család gazdagságát, a szerencséjét szándékozott biztosítani (köles, sült tök, kukorica). Szilveszter estéjén kolompolással búcsúztatták az óévet, a lármázásban a pásztorok és gyerekek egyaránt részt vettek.
Az emberi élet három fordulópontját, a születést, az esküvőt és a halált Nagyivánon is számos szokás, hiedelem kíséri.
Az új élet áldás a családon, a sok gyermek a család erejét, a nemzetség életképességét jelenti. Főleg az első gyermeket várták nagyobb előkészületekkel, bár a szükséges óvintézkedéseket mindegyiknél megtették. Kerülték a csúnya, riasztó dolgok megcsodálását, nehogy gyermekük torz-szülött legyen. A megkívánt ételből kérhettek, kérésüket nem utasították vissza, mert különben terhüket letették. Terhességük idején kerülték a rontó hírében álló emberek pillantását.
A szülésig csak az első gyerekig vonhatták ki magukat a nehezebb munkából, egyébként az utolsó percekig dolgoztak. A szülés a házban történt a bába vagy egy idősebb, hozzáértő asszony segítségével. Szülés után az asszony gyermekágyat feküdt, mely a család módosságától függően két-hat hétig tartott. Addig a komaasszonyok, rokonok hordtak ételt a fiatalasz-szonynak, általában húslevest, pörköltet, rétest és egyszerűbb süteményeket. Ezt a kötelező jellegű segítségnyújtást minden asszony komolyan vette.
A gyermek kereszteléséig, illetve míg az az anya gyermekágyban feküdt, több óvintézkedést tettek. Nem oltották el a lámpát, nehogy elcseréljék a gyermeket, a csecsemő pólyájába olvasót, karjára cérnával olvasó egyik szemét kötötték, bölcsőjébe egy zacsóba kilenc gerezd fokhagymát és kilenc csipet sót tettek. Keresztelésig a gyermeket nem vitték ki az utcára. Gondosan vigyáztak arra, hogy a gyerek fürdővizét napnyugta után ne öntsék ki, pelenkáját pedig ne hagyják kint az udvaron. A gyermeket később is óvták a szemveréstől.
Az ágyat, melyben az anya feküdt, vékonyra szőtt lepedővel, a szúnyoghálóval borították le, az ágyba mogyorófapálcát tettek védekezésül a boszorkány ellen. Amíg az anya gyermekágyat feküdt, tisztátalan volt. Nem süthet kenyeret, mert a kenyér elromlik, nem húzhat vizet a kútból, mert a víz bogaras lesz, nem mehet ki a kapun, mert elköthetik a tejét. Ugyanezen ok miatt nem engedték, hogy a látogatók az anyán keresztülnyúljanak. A templomba csak hat hét után, az avatásra mehetett. Ettől kezdve a tisztátalanság miatti tilalmak megszűntek.
A keresztelő pár nappal követte a születést. Ha gyenge volt a gyermek, már születésekor szenteltvízzel megkeresztelték, nehogy pogányként haljon el. A gyakori gyermekáldás miatt a keresztelőt nem követte nagyobb lakoma. A szülők, a keresztszülők és a nagyszülők vettek részt rajta, húsleves és pörkölt volt a megszokott ételsor.
Az esküvői előkészületek jóval alaposabbak. A fiatalok általában azonos társadalmi réteghez tartoztak. Falun belülről vagy a környező római katolikus falvakból kerestek maguknak házastársat. A szándék komolyságát a jegyváltás jelezte. A fiatalok egymásnak jegyajándékot adtak. A vőlegény
a XIX–XX. század fordulóján nagy rojtos vállkendőt, a jegykendőt, a menyasszony jegyinget adott ajándékba. A két világháború között jött fokozatosan divatba a karikagyűrű.
A jegyváltásra már összegyűlt a lányok hozománya. A vászonneműk szövéséhez évekkel korábban hozzákezdtek. A XIX. század utolsó negyedében a vászonneműk és ruhaneműk mellett egy ágy és egy tulipánosláda volt a lány hozománya. 1910 körül a módosabbak már egy kaszlit, de két ágyat is kaptak, a „fehér ágy” a nagyházban állt, rajta a fehér huzatú ágynemű, a hálóágyban színes huzatot használtak. Három színes és egy fehér ágyhuzat, tizenkét darab szakajtóruha és törülköző, hat lepedő, két sütő-, egy asztali abrosz és egy malac vagy tehén tartozott a hozományba. Az 1940-es évektől már konyha- és hálószobabútort kapott a lány.
A lakodalomba a „vőfény” (vőfély) hívogatott. Vőfélye volt a vőlegényes és a menyasszonyos háznak is. A többi tisztségviselő: a násznagy és a nyoszolyóasszony – akik általában a házasulók keresztszülei –, a nyoszolyólányok és nyoszolyólegények, akik a baráti körből kerülnek ki, a csapos és a gazdaasszony, akik az inni- és ennivaló elkészítői. A vendégsereg külön gyülekezett, majd a vőlegény vendégeivel a menyasszonyos házhoz ment, ahol a vőfély kikérte a menyasszonyt. A násznép ezután zenészek kíséretében együtt vonult a templom és a községháza elé. Az út mentén kíváncsiskodókat kaláccsal és borral kínálták meg. A vőfélyek kulacsukra lagzikalácsot húztak. Az első világháború táján az esti lagzismenet előtt szalmakötelet húztak ki, ezt meggyújtották, hogy jobban lássák a menyasszonyt.
Az esküvő után a menyasszony már új otthonába ment. A kapun belépve seprűt dobtak elé, ha lehajolt érte, úgy tartották, dolgos, tiszta asszony lesz. Vendégei csak a vacsorára vonultak át a vőlegényes házhoz. A vacsora étrendje a XIX. század végén még egyszerű, leves sok helyen nem is készült, csak juhhúsos káposzta és egészben sült tyúkok. Ehhez kenyér vagy krumpli helyett lagzikalácsot ettek. Herőce és rétes az édesség, már csak emléke él a kásás ételeknek, melyek után – arra hivatkozva, hogy a kása megégette a kezét – a gazdaasszony kásapénzt kért.
A XX. század elejétől vált általánossá a csigaleves, melyhez a meghívottak előre elhozták és közösen megtisztították a tyúkokat. A csigatészta is közös munkában készült el. A levest birkapörkölt követte, majd éjfélkor a leveshúsból készült, enyhén borsos tyúksült. A piskótatorta és a pirított cukorból fehér mázzal díszített pirított torta csak a második világháború táján került be a lakodalmi édességek sorába. Napjainkban is ez a lakodalmi étrend gerince. Az ételeket a vőfély tréfás versek kíséretében jelentette be, és a lagzi alatt gondoskodott a jó hangulatról.
A halottat az utolsó útra mindig kellő tisztelettel készítették fel. A haldokló utolsó perceit szenteltvíz hintésével könnyítették meg, hogy tiszta lélekkel kerüljön a túlvilágra. Miután meghalt, fehér abrosszal, türölközővel letakarták a tükröt, hogy a halott ne láthassa meg magát benne. Megállították az órát, bevonták az ablakot is, mert ha azon át valaki meglátta a halottat, sárgaságot kaphatott. Valamelyik hozzátartozó felkészítette a ravatalra az elhunytat. Megmosdatta, ünneplő ruháját adta rá. Mosdóvizét, a szappan és a mosdóruhát a telek olyan részére ásták el, ahol ritkán jártak.
Az időseket sötét ruhában, imakönyv, olvasó kíséretében teszik a szenteltvízzel meghintett koporsóba. A férfiak mellé kalapjukat is odahelyezték, hogy tisztelete jeléül meg tudja emelni Isten előtt. A fiatalok szintén ünnepi öltözetet kapnak, a házasulás előttiek pedig esküvői öltözetet, az ő koporsójukba virág is kerül.
Amíg háznál ravataloztak, a koporsó a nagyházban a mestergerenda alá került. Mellette szentelt gyertyát égettek. Ekkor tartották a virrasztást, melyen a család, a rokonság és a jó ismerősök vettek részt. A virrasztásra egy kis kelt tésztát (dúcot, perecet) sütöttek, és pálinkával is kínálták a virrasztókat. A virrasztást a halottasházban való ravatalozás után egy rövidebb idejű halottlátás váltotta fel. A sírt a temetést megelőző napon a ismerősök, távolabbi rokonok ássák ki. A sírásókat pálinkával s kelt tésztával kínálják meg, pénzt ezért nem volt illendő sem felajánlani, sem elfogadni. A temetés után a rokonság halotti toron vett részt. Étrendjében már régóta a birkapörkölt vagy egyéb húsból készült pörkölt a szokásos, de a XX. század elejéig a toron is csak perec volt kis bor és pálinka kíséretében.
A halott lelke a temetésig a házban tartózkodik, halála után negyven nappal kerül át a túlvilágra. Óvakodtak is este a forró vizet a ház elé önteni, mert ezzel a hazajáró lelkeket forrázták volna le. Különféle jelek utaltak arra, hogy halottjuk üzenni akar számukra valamit. Ilyenkor átgondolták, hogy mindent eltemettek-e az elhunyttal. Ha valamit kifelejtettek a koporsóból, akkor azt vagy elásták a fejfa tövében, vagy a következő halottal küldték el. A haláleset után hat héttel már el lehetett menni a mezőtárkányi vagy dormándi tudós asszonyhoz. vagy Putnokra halottaikról érdeklődni.
A temetésig a halottért többször is harangoztatnak. A haranghúzás hossza és száma jelzi a halott nemét s hogy helyben lesz-e a temetés. Halálának évfordulóján gyászmisét mondatnak. Mindenszentekkor lelki üdvéért gyertyát égetnek a temetőben, a sírokat pár nappal korábban kitakarítják, befestik vagy meszelik, betűit újrafestik és virágokkal szépen feldíszítik.
A halottak sírjelei katolikus vallásukból eredően általában keresztet formáznak. A fában való szegénység miatt ezek a sírjelek korábban kovácsolt vasból vagy faragott kövekből készültek. Napjainkban már a márványt részesítik előnybe. Többen síremléküket már életükben elkészíttetik.
Az emlékezet rostáján az elmúlt ötven évben számos mitikus lény hullott ki vagy vonásainak nagy részét elvesztette.
A pásztorok körében volt ismeretes a táltos alakja. Foggal született gyermekből lett, ha kiállta a próbákat. Az ilyen gyermeket szüleitől hétéves korában, hogy mesterségére kitanítsák, az öregebb táltosok elragadhatták. Néhányan arról is tudtak, hogy a táltos gyerekkel egyszerre egy táltos csikó is születik. Hét- vagy tizenkét éves korukban találnak egymásra, testesítik meg együtt a táltoserőt.
A kiválasztott élete nem irigylésre méltó. Hatalmáért társaival hétszer kell megküzdenie. A küzdelem során jut különleges tudásához, hatalmához. Születésekor még csak a lehetőséggel rendelkezik. A táltosok a viharban egymással felhő alakjában viaskodnak, mások bika alakját öltik fel. Egyikük a fehér, másikuk a füstös bika, s küzdelmükben az ember segítségét is kérhetik, ami általában a bika alakú ellenfél hátsó lábának vagy körmének ütése. A segítséget elrejtett kincs feldobbantásával hálálják meg, mert a táltosok a földbe rejtett kincs meglátásának képességével is rendelkeznek. Ilyen látással rendelkezett a tiszafüredi „Pénzásó” Pista is. Ötven évig kincset keresett a Tiszafüred határában lévő Ásott-halomban. Gyakran megfordult Ivánon vagy a környék pásztorainál.
A táltosoktól, így „Pénzásó” Pistától is tartottak az emberek. Ha kérését nem teljesítették, vihart támasztott, elapasztotta a tehén tejét. „Nagyanyám is járt úgy egyszer vele. Zsuzsa néném, olyan jó lenne egy kis hideg aludttej! Nincsen most, Pista. Tudom, hogy van, tessék már adni! De ő túrót akart csinálni, nem adott. Másnap reggel a tehen nem adott tejet, amit adott is, olyan nyúlókás volt. Nagyanyámnak eszibe jutott Pista bácsi. Megint megjelent, Zsuzsa néném, van-e most egy kis jó aludtteje? Van, Pista. Odaadott egy kétliteres köcsöggel, Pista bácsi megette. Na, aszongya, viszontlátásra, menjen Zsuzsi néném, fejje meg a tehenet!”
Másokat előre figyelmeztetett a viharra, kérte, hajtsák be a csirkéket, kössék le a kazlat.
Róla az ivániak azt is tudják, hogy volt egy táltoskönyve. Ezt aztán ellopták tőle, így tudásának nagy részét elvesztette. Mások szerint elvesztette a táltosbikával való küzdelmet, ezért kihúzták a fogát, de nem kötötték a nyakába, s fogával együtt a tudása is odalett.
A boszorkány alakja sokkal ismertebb. A boszorkányság gyanújába főként az idős nők keveredtek, szinte minden bába és gyógyító. Tudományukat kézfogással öröklik valamelyik haldokló családtagjuktól. A tudás ára az elkárhozás és a lassú halál. A boszorkány addig nem tud meghalni, míg tudását valakinek át nem adja. Ha nincs vállalkozó, akkor seprűt adnak a kezébe, majd ezt elégetik.
Az otthonról éjszaka eltűnő boszorkányfeleség alakját már csak egy-két történet eleveníti fel. „Nagyapám mesélte, volt neki egy komája, kondás volt. Este eltűnik mellőle mindig a felesége. Megleste, este kiment az istállóba, levett a gerendáról egy tégelyt, megkente vele a nyelvit, oszt eltűnt. Másnap ő is megcsinálta. Hipp-hopp, ott legyek, ahol a feleségem! Hát az egri nagy pincében találta magát. Ott ettek-ittak a boszorkányok. Mikor vége lett a lakomának, mondja az egyik komámasszony, hogy tátsa ki a száját. Beleköpött, erre minden eltűnt, ott maradt egy ingben, gatyában, az asztalon meg marhatrágya lett az étel helyett.”
A boszorkányok legfőbb kártétele a rontás. A bajt azonban meg lehet előzni. Az ezzel kapcsolatos varázscselekményeket leginkább Szent György vagy Luca napján célszerű elvégezni – ahogy erről már megemlékeztünk.
Éjjel úgy akadályozták meg a boszorkány bejutását a házba, hogy gatyamadzaggal kötötték be az ajtót, mások felfordított seprűt állítottak mellé. A felfordított seprű a boszorkányt a be- és kimenetelben egyaránt gátolta. Ha gyanakodtak, hogy látogatójuk boszorkány, csak felfordították a seprűt, mindjárt megbizonyosodtak. „Próbáljuk ki, hogy boszorkány-e? Felállították a seprűt. Nem tudott elmenni. Jaj, fiaim, mennék mán, mennék mán, fordítsátok meg mán azt a seprűt!”
A boszorkány macska és kutya alakját is felvehette, így követte az éjszaka hazatérő legényeket, gyakran így jutott be észrevétlenül a házba, hogy megnyomja az alvókat, az istállóba, hogy elvegye a tehén tejét. A tej visszaszerzés egyik módja a jelképes verés volt. Alkalmazták anyatej elapadásakor is. A küszöbre ócska ruhát, szennyes fehérneműt tettek, ezt balta fokával napfelkelte előtt ütögették. A rontó ekkor megjelent, kérte, hogy ne verjék, mert az ütés őt érte. Ha egy kis tehéntejet ki tudtak fejni, azt a vályúba öntötték, és tövises gallyal jól elverték. „Másnap meg is jelent a háznál, kért valamit, háromfélét. Tojást akart cserélni, paprikát és varrócérnát akart kérni, de nem engedték be. Nem szabad adni neki semmit, három napig senkinek sem szabad a küszöbön kiadni semmit. Látszik rajta az ütés.” Ismert mód volt az is, amikor a beteg állat trágyáját napfelkelte előtt rongyba csavarva a kéménybe kötötték. Ha ezalatt füstöltek, visszajött a tehén teje, de a boszorkány is megjelent a háznál, mert a füst fojtogatta.
A boszorkány más apróbb kárt is okozhatott, szinte megszállt egy házat, ahol rejtélyes esetek történtek. Az első világháború előtt a Ruskó családról is mesélték ezt.Házuknál egy különleges szellemlény, az egyeki tudósember szerint a szecsko járt. Hirtelen jelent meg a családnál. Többek szerint az egyik családtag talált vagy hozott Pestről egy könyvet, s amíg ez a könyv a házban volt, addig garázdálkodott ott a gonosz.
A legények nem hitték, többen csodájára is jártak. Az egyik csapatnak éjfélkor sót szórt a szemébe, az ellene küldött csendőröket pofon vágta, meghajigálta ganéjjal. „Elmegyek én is, mondom, oszt megnézem! Hát, a taposott ganajt hánta kifele, nem látott az ember semmit, mégis hánta kifele. Elmenten én is, megnéztem személyesen. Utána meg betették a kenyeret sülni a kemencébe, oszt kiette a forró belit. Meg a tőtött káposztát is kiette a fazíkból. Szép vetett ágy vót nekik, oszt a párna egyik ódalról ment a másik ódalra. Látni meg nem látott az ember semmit! Hát elmentem, hogy lehet ez? Csak megnézem! A szemeimmel láttam.”
Sági, az egyeki tudósember segített a családon, a hírbe jutott könyvet elégették, így szabadultak meg a szecskótól. Ruskó Jani bácsi ezután egész életében pénteki böjtöket tartott.
A szecsko elnevezésű szellemlény szinte teljesen kiveszett a népi emlékezetből. Aki még tud róla, boszorkányféle, kártékony valaminek tartja.
A határban szekerezőket, a kint háló nyájak pásztorait éjszakánként szép-asszonyok és tüzesemberek riogatták. A ménes is mindig szétszaladt, ha megjelentek a szépasszonyok. „Édesapám csikósbojtár volt. A Sarkad-ér partján van a közös legelő. Itt volt pásztor. A ménest a Sarkad-partra hajtotta, ő meg ott pihent a lovon. Egyszer arra ébred, hogy a ménes átment az örsi határba. Visszahajtotta, megint szunyókált a ló marján, hát újból elment a ménes. Akkor látott három női személyt a levegőben, gyönyörű hosszú hajuk volt. Bármikor odahajtotta a ménest, az mindig elszaladt.”
A mocsaras helyeken éjjel fények villantak fel. Ez jelezte az elásott kincset, de a tüzesembert is. Pálfuc János találkozott is vele. „Este ott legeltetett a repce mellett, odament hozzá az ember. A kezében gyémántot tartott, attól volt olyan fényes. Kérdezi: – Akar-e sok pénzt? – Szeretnék. – Egyszer csak megnyílik a föld, s ott lát a kondás rendeteg kincset. – Van-e gyereke? – kérdi az ember. – Van. – Ha a fiukból egyet megöl, magáé lesz ez a sok pénz. – A kondás szerette a gyermekeit, s nem akart egyet sem megölni közülük, de a pénzt is akarta. Megkaparta a földet, hogy megjegyezze, hol a kincs. Másnap este kiment ásóval, elkezdett ásni. Ekkor látta, hogy egy nagy hintó egyenesen felé száguld. Kiugrott a gödörből, ebben a pillanatban bezárult a föld, s a kondás egy nagy csattanást hallott. Ettől fogva lett süket Pálfuc János.”
Hatvan–hetven éve még az anyák a nagy fejjel, vízfejjel született gyerekről azt tartották, nem sajátjuk, hanem a boszorkányé, aki titokban kicserélte. Váltott gyerek volt az ilyen csecsemő neve, nem akart fejlődni, nem akart megszólalni. A cseréről úgy szereztek bizonyságot, hogy egy kis bögrét és nagy kanalat adtak neki, majd kimentek a szobából. Ha kicserélték a gyereket, akkor megszólalt: „Kis csupor, nagy kanál, hogy egyek belőled!” Ezt háromszor mondta el, még ha nem is tudott beszélni.
A boszorkány kivételével a mitikus alakok és természetfeletti lények emléke csak homályosan él az idősebbek körében. Ismereteik a lidércről, a tüzesemberről, a szépasszonyokról és a váltott gyerekről az elmúlt harminc– negyven évben erősen megfakultak.
Szenteltvíz Szentkútról a vitrinben (Füvessy Anikó felvétele)
Nagyiváni búcsúsok az 1940-es évek végén Szentkúton (Szalontai Árpád felvétele)
Gyöngy Manci és Bugán Ferenc esküvői vendégei 1937-ben
A halott búcsúztatása az udvaron (Szalontai Árpád felvétele)
A Sarkadi temető és a kápolna 1995-ben (Tölgyes Lászlóné felvétele)
