A Szársomlyó világa
A Szársomlyó világa
Nagyharsány elbűvölő természeti környezetben, a siklós–villányi hegyvidék kiemelkedő pontja: a 442 méter magas Szársomlyó-hegy tövében fekszik. A falu a hegy lábánál épült, ahol több ezer éven át őskori, római és népvándorlás kori népek is már települést alkottak. Meghódítva a hegynek az alsóbb, termelésre alkalmas részeit, virágzó kultúrát hoztak létre, kitűnő szőlészetet, amely mindmáig az itt élő népesség boldogulásának egyik legfontosabb tényezőjévé vált.
Mielőtt a kőbányászat megkezdődött és az ember természetromboló munkája nem ejtett hatalmas sebet a hegyen, az utazóknak úgy tűnt, mintha „egy rég kialudt tűzhányónak söveges cukorra emlékeztető kúpja integetne felé”.
A falu a 45 fok 51 perc szélességi és 18 fok 23,8 perc hosszúsági fokon fekszik. Jellemző tengerszint feletti magasságok: a középkori templom 110 méter, a legnagyobb magasság 442 méter, a minimum 97 méter.
A település geológiai, morfológiai viszonyai számtalan tudóst és kutatót ejtettek rabul. Ennek köszönhetően Szársomlyót már a XVIII. században is neves geológusok, növénytani kutatók járták be, és európai hírű felfedezéseket tettek, amelyekre a későbbiekben kitérünk.
1699-ből ismeretes a legkorábbi részletes leírás a Szársomlyóról és Nagyharsányról. A török alól felszabadult faluban állomásozó császári tiszt a következő érdekes sorokat vetette papírra: „a megkövült tűzhányó tövében édeni környezetben a háború után eléggé épen megmaradt szőlőskertekben, amelyek felfutnak e hegy aljáig, az itáliainál jobb vörös borokat ízlelhettem, dús erdeiben, amik e csodálatos hegy másik felén vannak, meglepő bősége található mindenféle vadnak, a szőlőskertek bekoszorúzzák egymás fölé épülve a meglepő gyorsan újjáépült falucskát”.
1725-ben a bécsi udvari kamara részletes leírása szerint „…a falu síkvidéki és teraszos szőlőhegyi térre oszlik. A lakók a haramiáktól való félelmükben szorosan egymás mellé építették házaikat, mivel gyakran meglepték őket a szomszédos falvak ocsmány, rabló rác lakói.”
Egy 1799-ből származó leírás szerint „színmagyar falu, amely Harsány nevű hegy alatt fekszik, mely 64 öl és 2 láb magas, hossza 1000 öl, szélessége 350 öl”. Ugyanebben az esztendőben egy másik ismertetés így summázza a településsel kapcsolatos tudnivalókat: „215 házában kálvinista magyarok élnek, földműveléssel foglalkoznak, a hegy lábánál lévő jó talajú térségben még inkább szőlészettel, amely teraszosan művelve gyönyörű látványt mutat a hegy oldalában”.
A Hübner-féle lexikon 1816-ban híres szőlőterületét és kitűnő vadászati lehetőséget kínáló erdejét emeli ki. Hornyánszky geográfiai lexikonja 1857-ben külön utal a sós-keserű forrás vizére. Fényes Elek 1851-ben megjelent földrajzi leírásában Nagyharsány jellegzetességei közt azt emelte ki, hogy jó búzatermő földje van, kövér rétje, erdeje. Szőlőhegye pedig a déli részen jobb vörösbort terem, mit a villányi. Ugyanő geográfiai szótárában a kitűnő bora mellett híres búzatermelését tartotta fontosnak megemlíteni.
Thiele Königreich Ungarn című munkájában is utalt arra, hogy sós „csodaforrás” van határában, és a talajerodizáció kitűnő alapot teremtett a szőlészetnek. Pesty Frigyesnek a Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratos művében, amely 1864-ben keletkezett, többek között azt írja: „Ez a hely általában »Hegyaljának neveztetik«, minthogy Nagyharsány hegy alatt terül el, amely ezt a tájat észak felé határolja…” (a Szársomlyóról van itt szó). „… E hegy mészkövet tartalmaz (…) nagyon hihető, hogy só is van, mert volt déli aljában egy sósvizű kút, melynek vizét főzésre és kenyérsütésre használták. Vize most is (1864!) sós, de ehhez egy kellemes émelygős íz is járul. Kell benne gyógyerőnek is lenni…”
A XVIII. és XIX. században Nagyharsányban járt szerzők megfigyelései meglehetősen felszínesek. Ez természetes is, mivel Kitaibel Pál vizsgálódását kivéve tudományos kutatás alig folyt a területen.
Az itt kialakult települések fejlődése már a megelőző évezredekben is számtalan szállal kapcsolódott a különös hegyhez. Kőzete különböző korokban keletkezett. Rendkívül nagy tisztaságú mészkő, amelynek kálcium-karbonát-tartalma eléri a 98 százalékot is. Tengeri üledék, amely a földtörténeti középkorban (mezozoikum) rakódott le. Az idősebb, jurakorban keletkezett az olykor három méter vastag rétegekben települt kőzet, amely mintegy száznegyvenmillió évvel ezelőtt a felszínre került. Oldódásának nyomai a legrégibb karsztmaradványok hazánkban.
A jurakor mészkőmélyedéseiben élénk mikrobiológiai folyamatok következményeként bauxit halmozódott fel.
Az egykor természetesen vízszintes üledékrétegek (tengerfenék) az erős dél–északi irányú hegységképző erők hatására a pleisztocén korban (jégkorszak) összetöredeztek, és egymásra torlódva kibillentek, egymásra csúsztak. A kibillent mészkőpikkelyek pereme ma is jól látható a felszínen. A népi képzeletet is megragadó „ördögszántás” ezeknek a rétegfejeknek a megjelenése a felszínen.
A szomszédos pikkely egy része is a felszínre került, s ez a Szársomlyóról különösen jól látható. Ez a jóval alacsonyabb Beremendi-rög.
Szársomlyó tömbje nem egyenletes sebességgel emelkedett ki. Az egyes rögöket elválasztó törésvonalakat jól mutatják az oldalvölgyek, vízmosások és kőfolyások.
Az emberi megtelepedés, a hegy lábánál kialakult emberi kultúra szempontjából fontos még tudni, hogy az idősebb, de magasra emelkedett juramészkő gyorsabban oldódik, az „ördögszántás” barázdái is szélesebbek. Ezeken erdőfoltokat, ritkás karsztbokorerdőt találunk. A huszonöt-harminc fokos, meredek lejtőkön a talaj természetes módon erodálódott, lemosódott. Megmaradt a csupasz felszín és az az ősi növényzet, amely itt még a jégkorszak előtt települt meg. A legtöbb élő értéket ma is a Kopár őrzi. A hegy lábánál lerakódott lösz a pleisztocénban keletkezett, sárga porlóanyaga lényegében a levegőből leülepedett por.
A földtan tudománya úgy tartja, hogy a leggyorsabban kiemelkedő Szársomlyón nem alakulhatott ki lösztakaró, hiszen ez a mozgás éppen a löszképződés időszakában zajlott. Így az elmúlt egymillió évben folyamatosan élhettek itt a mészkőfelszín jellegzetes melegkedvelő növényei és egyes állatfajok. S ami nagyon fontos, a déli kitettségű területeken a többletnapsugárzás következtében a zordabb földfejlődési időszakot is átélő élővilág maradhatott meg.
Olyan melegigényes populációk találhatók a Szársomlyón, amelyek már csak tőlünk délebbre, a Balkánon jellemzőek. A harmadkor utáni, de a jégkorszakot még megelőző (preglaciális) maradvány, relictum, a dalmát csenkeszes növénytársulás és annak egyik eleme, a magyar kikerics populációja.
1867. február 18-án a kiváló botanikus, Janka Viktor a Szársomlyón kutatva egy kikericsfajra bukkant. Eleinte a Krím-félszigetről ismert Colchicum-bulbocodioides-nek tartotta, és így is publikálta. Így ekkor csak elterjedési határa volt újdonság. Tüzetesebb vizsgálat után derült ki, hogy a krími és balkáni társulásokkal nem azonos növénykét fedezett fel. Tehát mégis egy új fajt. Janka a felfedezett virágoknak a Colchicum hungaricum nevet adta.
Szársomlyó (a község kiváló krónikaírója, Böhönyei Gizella szerint) kora tavasszal, február elején már olyan mikroklímát mutat, amely kiválóan alkalmas a magyar kikerics gyors vegetációjának megindulásához. A hozzá legközelebb álló faj a mediterráneumban található, Dalmácia mészkőhegyeiben, a Quarnero öbleiben, valamint illír területeken, Boszniában és Hercegovinában.
A magyar kikerics Szársomlyó-hegy puszta füves lejtőin meleg, törmelékes, agyagtartalmú talajon él. Ha kisüt az első februári virágfakasztó nap, a lejtőket tömegesen lepi el halványlila és fehér virágaival.
E növényke arról is nevezetes, hogy hazánk első hatóságilag védett növénye volt. Különösen az 1950-es évektől – az erőltetett indusztrializációs törekvések miatt – nagy tömegben pusztult, ritkult, ezért ma is védelemre szorul. Boros Ádám már 1925-ben védelemre javasolta. Kaán Károly a „magyar erdészet atyja” 1934-ben végzett propagandamunkájával elérte, hogy megvalósult a helyi védelme. Törvényes védelmet csak 1944-ben, Horvát Adolf Olivér kiváló baranyai botanikus kezdeményezésére kapott.
A természetvédelmi törvény alapján összesen három fokozottan védett, valamint huszonnégy védett növényfaj, s három fokozottan védett állatfaj talál a Szársomlyón utolsó menedéket. Egyetlen magyarországi természetvédelmi terület sem ilyen gazdag fokozottan veszélyeztetett fajokban.
A kutatás napjainkban is folyik. 1966-ban Borhidi Attila egy addig ismeretlen „bennszülött” növényünket, a magyar méreggyilok néven ismert fajt találta itt meg. Itt van az utolsó termőhelye a rozsdás gyűszűvirágnak. A Szársomlyó északi, lankásabb lejtőin fordul elő az ezüsthársas, gyertyános-tölgyes erdőtársulás, gyepszintjében számos védett fajjal.
Kitaibel Pál 1782. évi kutatásától kezdve napjainkig 840 növényfajt fedeztek fel a Szársomlyón. A legszorgosabb kutatók nevét meg kell örökítenünk. Kitaibel Pál 103, Simonkai Lajos 265, Horvát Adolf Olivér 110, Lehmann Antal 124 fajt fedezett fel. A tizenegy fajt leíró Janka Viktor aratta közülük a legnagyobb elismerést a magyar kikerics felfedezésével.
A Szársomlyó és általában a villány–siklósi hegyvonulat, a tőle délre kialakult mediterrán jellegű klíma, a síkságon elterülő kiváló síkvidék és talajadottságok a mezőgazdálkodás magas színvonalát tették lehetővé. A XIX– XX. századi geográfiai leírások, a XX. századi közigazgatási felmérések, amelyek kiterjedtek a talajadottságok minősítésére, a legkitűnőbb paramétereket mutatják. Szinte minden szántóföldi növény termesztésére a legjobbnak minősítették. Már a két világháború között is figyelemre méltó jövedelmet biztosított a cukorborsó-termesztés, tekintettel arra, hogy az ország belső piacán Nagyharsány is a legelsők között jelentkezhetett árusításával. Az őszi szezonban a kiváló szőlő s a bor is az országosan elsők közé minősítette a termelőket.
A falu a tatárjárást követően felépült királyi váruradalomhoz tartozott. A török megszállás előtti fél évszázadban, amelyet a község virágzása periódusának tekinthetünk, a Draskovich család birtokában találjuk. Az 1505. évi országgyűlés mezővárosi jogokkal ruházta fel a települést. 1543-ban esett el Siklós, és az egész térség 1686-ig török megszállás alá került. A megszállás első fél évszázadában a török is mezővárosnak tekintette. Nahijeközpont volt.
A XVIII. században Eneas Caprara tábornok, majd a Batthyány család siklósi uradalmának legjelentősebb faluja. A XIX. században község, majd nagyközség. A kapitalizmus kori település korábbi fő gazdálkodási menetében fokozatosan jelentkezett a Szársomlyó adta ipari vállalkozások erősödése. A magán kőbányák nyitásával jelentős bérleti jövedelemhez jutott, 1936–1944 között bauxittermelést folytattak itt, amely a község infrastruktúrájának kiépülésében hozott változást.
Előnyösen hatott minden korszakban, hogy a Dél-Dunántúlon kialakult közúthálózatot, valamint a középkorban és különösen a XVIII. században a Dunán és a Dráva folyón zajló hajózást kihasználták. Vasútvonala és állomása is figyelemre méltó előrelépést hozott. (A Barcs–Kiskőszeg közti Dráva-völgyi hálózatba tartozott.)
Az egyházi élet alakulását a Dél-Baranyában megerősödött reformáció határozta meg. A faluban működő református egyházközösség egyik legerősebb pontja a baranyai reformációnak a XVI–XVIII. században.
Az itt működő esperesség vallási és kulturális központja volt a térségnek. A XIX. század második felétől, a fokozott népesség-bevándorlás során megnövekedett katolikus lakosságnak azonban csak a két világháború között (1938–39-ben) sikerült templomot építenie.
A falu neve a XIII. századi oklevelekben Harsan névalakban fordul elő. Rendszerint mindig együtt említve a heggyel, Szársomlyóval (Saarsumlu vagy Zaarsomolou). A név eredetét és etimológiai magyarázatát a tudomány megbízhatóan tisztázta. Eszerint Harsány a hárs fanévnek -ny kicsinyítő képzős származéka.
Nagy- és Kisharsány falu az itt őshonos hársfafélétől kapták tehát a nevüket. A Kis- és Nagy- előtag azonban nem a falvak egymáshoz viszonyított nagyságát jelentette, hanem korukat. A régi falu jelentkezik az oklevelekben a Nagy- megkülönböztető előtaggal.
A Szársomlyó-hegy Siklós felől (Illustrierte Zeitung, 1845)
A bauxitbánya egykori tárói ezen a hegyoldalon nyíltak
Az „ördög szántotta” hegy
Magyar kikerics – Colchicum hungaricum (dr. Lehmann Antal felvétele)
