Könyvtárat alapít Nagycenk ura | Száz Magyar Falu

Könyvtárat alapít Nagycenk ura

Széchényi Ferenc 1754. április 28-án, (Fertő)Széplakon született. Az ő birtokossága idején költözött az udvartartás Cenkre, és lett a kastély a birtokok központja. A költözésnek nem csak úri szeszély volt az oka. Az addig központnak tekinthető (Fertő)Széplakot az Eszterházyak 1781-ben visszaváltották a zálogból. A család kénytelen volt (Sopron)Horpácsra hurcolkodni, ahol azonban nem tartózkodott sokáig. A cenki kastély tágasabbnak bizonyult a gyarapodó család számára. 1783-ban Franciska már itt született, a kápolnában keresztelte meg Szily János szombathelyi püspök.

Ebben az időben, 1785–87-ben zajlott le az első hivatalos népszámlálás. Adatai szerint Kiscenken 31 ház, 54 család és 278 lakos élt. Nagycenken százhúsz házat, 146 családot és 729 lakost regisztráltak. Az egy családra jutó lélekszám elég magas, de jellemző a lakosság szegénységére, hogy 49-üknek nem volt háza, legfeljebb csak házrésze.

A cenki majorság kezelése kezdetben nem okozott semmi problémát. Ferenc vásárlásokkal, bérletvisszaváltásokkal tovább növelte vagyonát.

Mint udvari tisztségviselő rengeteget utazott. A Dunántúli Királyi Tábla ülnökeként gyakran járt Kőszegen, a horvát bán helyetteseként Zágrábban, Somogy megye főispánjaként pedig sokszor lakott szentgyörgyvári birtokán.

1786-ban hosszabb európai útra indult családjával. A birtokokat nem hagyta felügyelet nélkül. Így Cenket, Bozt, Hegykőt, Lövőt, Ivánt és Horpácsot bérbe adta cenki ispánjának, Sághy Dánielnek. A bérlő azonban nem dolgozott tisztességesen. Azzal vádolták meg, hogy az egész cenki erdő kivágását tűzte ki célul, hogy növelje az irtásföldek nagyságát. Ferenc az addigi irtásért is fizettetett Sághyval. Az ügy peres útra terelődött, ahol is a grófnak adtak igazat. A pénz kifizetése után az ispán tönkrement.

Ferenc grófot jobbágyai szerethették, amit az a kedves történet bizonyít, amely fiának, Széchenyi Istvánnak a neveltetésével kapcsolatban maradt fenn. Eszerint az utcán sétálva – más variáció szerint a kastélyban, névnapi ebéd előtt – Ferenc gróf kezet csókoltatott a gyermek Istvánnal egy arra haladó vagy talán ebédre meghívott öreg béresnek. „Ez a kéz adja neked a kenyeret!” – okította fiát.

A felvilágosult, nagy műveltségű főúrtól talán az efféle megnyilvánulás sem állhatott távol, amikor azonban a birtokok ügyeiről volt szó, nagyon keményen lépett fel jobbágyaival szemben. Az első komoly összeütközésre az irtásföldek ügyében került sor.

A kor jogszokása szerint a jobbágy egyrészt művelte az úrbéri földeket, s ezért meghatározott járandóságot fizetett a földesúrnak. Ezt szabályozta az urbárium. Az irtásföldek azonban más elbírálás alá estek. Az erdő kiirtásával vagy más okból használhatatlan földek termővé tételével nyert birtokkal, amelynek nagyságát persze a földesúr szabályozhatta, a jobbágy maga rendelkezhetett: átadhatta, elzálogosíthatta a földesúr tulajdonjogának sérelme nélkül. Az irtásokért a földesúr csak jelképes bért szedhetett. Ez holdanként és évente négy krajcárt jelentett.

A felvilágosodás eszméi és II. József rendeletei abba az irányba mutattak, hogy a jobbágyok tulajdonosaivá válhatnak ezeknek a birtokoknak. Ettől az elképzeléstől megrettenve a földbirtokosok elkezdték visszaváltani az irtásföldeket. Széchényi Antal már tett kísérletet arra, hogy erőszakkal visszavásárolja a Nagyerdő négyszázötven holdnyi irtásföldjét, holdanként két forintot ajánlva, de sokszor ezt sem fizette meg. A jobbágyok ezzel kapcsolatos panaszbeadványáról már szóltunk.

1787 és 1793 között az irtásföldek nagysága 1411 kisholdat tett ki a cenki birtokon. Ebből az állami adózás alá eső terület, azaz a korabeli megfogalmazás szerint „a jobbágyok életszükségleteinek biztosításához elengedhetetlenül szükséges” föld, nyolcszáznegyven kishold volt. Széchényi Ferenc három forintért kívánta megváltani, amit a jobbágyok nem voltak hajlandók elfogadni. A királyhoz folyamodtak segítségért, Széchényi Ferenc pedig a megyei joghatósághoz. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az irtásföldek visszavétele mellett az elkülönözést, az úrbéri földeknek a majorságiaktól való különválasztását is ekkor kezdte meg. Így az addig viszonylag egységes földterület elaprózódott, nemritkán más-más dűlőbe kerültek a részek. Ráadásul 1793-ban tűzvész is sújtotta a falut. Ebben a helyzetben nem csoda, hogy „különösen Boz és Czenk parasztjai forrongtak”.

Felségfolyamodványukban a sok robotra is panaszkodtak, és esedeztek, parancsolja meg „a különben nagyon kegyes” grófnak, hogy a megváltás munkálatait állítsa le. A vizsgálatot Sopron vármegye lefolytatta, eredményét a Pozsonyban székelő helytartótanács kihirdette. Eszerint Széchényi jogosan járt el, ellenben a jobbágyokat, akik az úriszék előtt nem jelentek meg, bűnösnek mondta ki, és kötelezte őket az egyezkedésre. Annak meghiúsulása esetén a földesúr erővel elfoglalhatta a földeket. Ez utóbbi következett be, de a jobbágyok – szintén erővel – visszavették az irtásterületeket. Az 1795. december 15-én kelt határozat elrendelte a bujtogatók megbüntetését, és a korábbi határozatot megerősítette. A hangadókat börtönbe zárták.

A jobbágyok belenyugodva sorsukba most a grófot kérték, segítsen a rabokon:

„Méltóságos és nagyérdemű Grófunk Őexcellentiája, nékünk ides atyánk! Kérjük és könyörgünk… könyörüllön rajtunk és bezárt embereinken, nem különben az itthon bujdosókon…mert ők …az egisz kössig elszánt szándikábul …folyamottak Fölsigihez … Méltoztassik ezen… bezárt embereinket sérelem nélkül kibotsátanyi… Igérjek és fogadjuk, ha ezek kiszabadulnak, mindjárt egyesigre megyünk...”

Széchényi megígérte, hogy a foglyok sorsát figyelemmel kíséri, és „ha sorsok nehezebbedni talál, és a többi Nagy-Czenki lakosok lelkiismeretekbe szállanak”, kérni fogja kiengedésüket. A panaszlevelek azonban nem fogytak. Széchényihez és az alispánhoz is több levél ment, amelyekben könyörögtek a régi állapotok visszaállításáért. Hiába könyörögtek azonban, mert az 1828-as összeírás azt mutatja, hogy az egy jobbágytelekre eső földterület Nagycenken csak 22 kisholdat tett ki, amelyből tizenkettő az úrbéres, tíz pedig az irtásföld. Ennél kisebb területen egyetlen más faluban sem gazdálkodtak a Széchényi-uradalomban.

Végül is 1298 és fél hold szántót és 79 és fél kasza rétet váltott meg a gróf, ebből településünkön a Feljegyzése azon Nagy- és Kis Czenki jobbágyoknak, kik irtásaikat az uraság birtokába bocsátották című kimutatás szerint 175 holdról mondtak le a jobbágyok.

A visszaváltott földekkel nem tudott mit kezdeni a majorság, ezért hozzávetőlegesen a visszavásárlás értékében azonnal bérbe adták azokat. Az elkülönözés a rétek és legelők vonatkozásában sikerrel járt. 1810-ben Cenknek 52 és egynegyed holdnyi községi legelője (pascum) volt. Kisebb úrbérrendezésre is sor került még a XVIII. század végén. Hat egész és háromnegyed telekkel nőtt az úrbéres telkek száma, az úrbéri erdő pedig 432 holdat tett ki. A birtokállományban is történt változás. Nagycenken négyszázharminc hold szántó és százhatvan kaszás rét, Kiscenken pedig kétszáz hold szántó és hetven kaszás rét volt.

A megnövekedett területhez több munkáskéz is kellett. Az uradalomban dolgozók száma tizenöt év alatt a négyszeresére emelkedett.

Az uradalomban dolgozók száma

1792	1793	1808
12 fő	19 fő	44 fő

A gazdálkodás változásával újabb foglalkozási ágak jelentek meg a faluban. A béresek, a vámos, a hajdúk mellett már külön említik a „borjúst” és a „svájcerost”, a tehenek gondozóját. Az elnevezés svájci mintájú tehenészetre utal. Endl Ferenc 1794-ben érkezett a birtokra mint svájceros szakember. 1800-ban 36 svájci tehenet húsz ökröt és 34 „egyéb marhát” gondozott. Kiscenken új istálló, Nagycenken kocsiszín és borjúistálló épült.

A megnövekedett létszámhoz szükség volt már ügyvédre és nótáriusra is. A pincemester keze alatt nyolc vincellér dolgozott. A korabeli feljegyzések szerint Cenken kiváló minőségű bor terem, bár az urasági szőlő mindössze kilenc holdat tett ki. A hegyvám és a bordézsma azonban jó időben több mint száz hordó. A kiváló bor megfelelő tárolására építtette a pincét a gróf (Fertő)Bozon. (Lásd: Függelék II.)

A kastély melletti lóistállóban 24 urasági és nyolc „masinalovat” tartottak. Ez utóbbiakat az 1801-ben az uradalomnak vásárolt cséplőgép meghajtásához fogták be.

A makkoltatásért külön adót fizettek a jobbágyok. 1807-ben „…a makkra kibérelt sörtvések száma Nagy Czenkről 30 darab, Kis Czenkről 15 darab, az urasági alkalmazottaktól 5 darab. Fizetnek összesen 700 Rhenes [rajnai] forintokat.”

Érdekes foglalkozás volt a cifra majorosnéé. A park mellett kialakított kertben a különlegességnek számító madarakat gondozta. Fácánok, galambok, pávák, török ludak népesítették be az udvart. Az itteni kis tóban teknősbékák tenyésztek, ezeket szintén neki kellett ellátnia.

Az uradalomban gyakorlati oktatást szerveztek gazdászoknak. Ezt a gyakorlatot a Széchényiek a későbbiekben is folytatták. Így került Nagycenkre többek között a már korábban említett Szentirmay Elemér.

A majorság mellett a földesúri jogokból jelentős bevétel származott. Neumann András hat évre vette bérbe ezerszázötven forintért a Soproni utcai kocsmaházat. A másik, Szluhától vett kocsmaépületet Schmidbauer bérelte ezerhatszáz forintért. Kiscenken Fleischhacker Mihály volt a vendéglős. A kocsmáltatási jogok közé tartozott a sörfőzés joga. A bor mellett házilag készített sört is mértek. Az említett Schmidbauer a sört a vámházban főzte, amelynek „sörfőzőház” elnevezése is ismert.

A húsmérés árendáját Stogl Pál kapta, negyven évre. „Adaték néki az uraság háza, minden hozzá tartozandó épületekkel és mészárszékkel együtt. ...Tartozik ingyen levágni az uraság kövér sörvéseit, selejtes marháit és kiárulni. Kap továbbá félhelyes jobbágyföldet. Bérlete évi 1000 frt.”

1797. március 24-én vásártartási jogot kapott a község Széchényi Ferencnek köszönhetően. Ekkortól használhatta a település a joggal együtt járó mezővárosi rangot. Kiváltság nem járt a címmel, de a különböző jelentésekben és felmérésekben mezővárosként jelent meg. Az új pecséten ekevas, szőlőfürt és búzakalász látható, valamint a N[agy] C[enk] M[ező] V[áros] monogram és a motívumok fölött az ötágú korona. A címer elemei, a monogram kivételével megmaradtak az 1871-es községi törvény után is, amely megszüntette a mezővárosi rangot.

1796-ban a „czenki uradalmi tisztség” contractust kötött a tóásóval a keresztúri határtól egészen a nagycenki „malomnak vízárkáig ásattandó csatornárul. Mint ahogy arról már szó esett, a kastély területéről az Ikvát kívánták elvezetni, amely közvetlenül az épület mögött folyt. A csatorna tervét Hegedűs mérnök készítette, az épület szárazzá tételével pedig bécsi szakembert (Walcherdet) bíztak meg. Az Ikva ezután is szerves részét képezte a parknak. A frissen telepített platánok és vadgesztenyék alatt kis mulatóhely állt a parton, felvonóhíddal, vízkerékkel és fürdővel.

A vám nemcsak bevételt, de kiadást is jelentett. Új hidat, vámházat és lakást építtetett a vámos részére a mai iskola telkén az uradalom. 1808-ban új vámházat emeltetett a Vám és Soproni utca sarkán. Még ma is „a Vámnál” találkoznak a cenkiek. Mellette béreslakások is épültek itt. A vámot bizonyos Pierpamné szedte, majd 1812-től Payrits. 1815-ben Móritz Antal „…kapja a vámházat, 9 öl fát, kertecskét, 2 tehéntartást. Fizet 1050 frt árendát. Kikötés: a nagy- és kiscenki szabadok és az uraság fuvarosai nem fizetnek.”

A jogok közül egyedül a téglaégetést nem adták bérbe. Az építkezések szükségessé tették az építőanyag állandó gyártását. A vámhíd, a vámház, a cselédlakások és nem utolsósorban a kastély építése rengeteg téglát és cserepet igényelt. 1804-ben már két égető működött és 205 ezer darabot gyártottak. A téglásmester Hoffer Jakab volt, akit fia, István követett ezen a poszton, 1815-től pedig Brunner Mihály. A minőséggel nem volt baj, mert „…a téglakemence Nagycenken vagyon és jó téglát, valamint cserépsindölt lehet égettetni.”

Ekkor került sor a rangnak és tekintélynek megfelelő épület, a kastély további bővítésére. Mai arculata ez idő tájt alakult ki. Nagy tervek születtek, de végül az anyagi lehetőségek miatt kisebb léptékű változtatások mellett döntött Széchényi Ferenc.

Vályi András 1796-os tudósítása még az átalakítás megkezdése előtti időkről tudósít. „Kis Czenk… az uraság szép kastélyával és nevezetes angol ízléssel készült kertjével ékesítve. Figyelmet érdemel a kastélyban: I. az uraság jeles könyvtára… II. Nevezetes a földképeknek a gyűjteménye, ami kb. 6000 darab válogatva és szerkesztve. III. Még nevezetesebb egyedülálló pénzgyűjtemény Magyarországról és Erdélyből. IV. Érc, másféle kövek és fák gyűjteménye. A kastély belső ékei: házieszközök, képek külföldi példa alapján. A két püspök arcképe…”

Vályi tehát arról a gyűjteményről számolt be, amelyet Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlott a nemzetnek, létrehozva ezzel a Magyar Nemzeti Múzeum és Nemzeti Könyvtár alapjait. A nagy műveltségű gróf, aki számos hírneves külföldi akadémia és tudós társaság dísztagja, illetve tiszteletbeli tagja volt, külföldi útjain jutott hozzá könyv- és térkép-különlegességekhez, de egész könyvtárakat is vásárolt. Rendezésére Hajnóczy Józsefet kérte fel, aki egyben ügyvédje is, majd pedig titkára volt. A Martinovics-féle összeesküvésben való részvétele miatt 1795. május 20-án a Vérmezőn kivégezték.

Ezután Széchényi Ferenc, akit megdöbbentett titkárának halála, visszavonult az aktív politizálástól, és gyűjteménye gyarapításának szentelte magát, új könyvtárosának, Tibolth Mihálynak a segítségével. Az 1802. november 25-én aláírt alapító okirat szerint Széchényi felajánlott 13 724 nyomtatványt. Az állomány 9039 könyvből, 4342 egyéb és 343 egyleveles nyomtatványból állt. Később kiegészítette az adományt ezerkétszáz kézirattal. Odaajándékozta még 9206 kötetes soproni könyvtárát is és hatezer térképből álló különgyűjteményét. Ezzel megteremtette a ma az ő nevét viselő Országos Széchényi Könyvtárat.

Nemcsak a tudományok, de a művészetek terén is jelentős szerepet játszott a gróf kastélya. Állandó zenekart tartott, amelynek neves, főleg olasz zeneszerzők írtak darabokat. Barcsay Ábrahám, a testőr költő és Révai Miklós is megfordultak a kastélyban. Kazinczyt és Csokonait is megihlette a gróf munkássága és a cenki táj. Pilcherné Greiner Karolin, Bécs kedvelt írónője több napot töltött itt, és emlékezéseiben hosszasan mesélt „kellemes falusi tartózkodásáról”.

Közben megkezdődött a kastély átépítése a soproni Ringer József irányításával. A manzárd helyére emelet került, egységes homlokzatot kapott az épület. A timpanon, a bejárat oszlopsora és a domborműsor kialakításával klasszicista képet nyert. A melléképületekre, a keleti szárny istállójára és a nyugati gazdasági épületekre is emeletet húztak.

Oratorium (kápolna), könyvtár, két nappali a grófnak, nappali szoba a grófnőnek, hálószoba, ruhatár, grófnői, szerzetesi, fiskális-, biliárd-, gyermekszoba. Van a könyvelőnek szobája és kávékonyha, szolgálói és sebészszoba. Pékség és nagy húskamra. Összesen 53 helyiséget alakítottak ki.

A községben is nagy építkezések folytak ebben az időben. Mária Terézia rendeletére meg kellett szüntetni a temetőt a templomkertben, és kihelyezni a falu határába. II. József anyja rendeletét megerősítette. Így került mai helyére a kezdetben csak 1503 négyszögöles sírkert: az uraság mindösszesen ekkora területű telket adott át erre a célra. Csak 1901-ben bővítették, így keletkezett a mai másfél holdas, fallal kerített temetője a falunak.

A sírkert közepén álló mauzóleum két periódusban épült. A Barkóczy Zsuzsanna által építtetett ovális kápolnát az 1800-as évek elején klasszicista előcsarnokkal bővítették. Mindkét épületrész alatt kriptát alakítottak ki.

Alig készült el a kastély, amikor Nagycenket nagy csapás érte: Napóleon hadai benyomultak Magyarország területére, és a községet is megszállták. Ekkor újra megmutatkozott Széchényi Ferenc féltő gondoskodása. Utasítást adott a jószágkormányzónak, hogy „az ellenség eltartását az uradalom a jobbágyok megterhelése nélkül végezze”. S egyben buzdította is őket: „Intessenek is egyszersmind a tisztyeim, mind a jobbágyaim, hogy az ellenséghez férfiúi bátorsággal viseljék magokat…”

Bizonyára fiait is ilyen intelmekkel küldte el a nemesi felkelősereghez. Mindhárman részt vettek a győri csatában, amely a franciák győzelmével végződött 1809-ben. Május végén, még a győri ütközet előtt érkeztek Cenkre a francia csapatok, és októberig maradtak. Ez a közel féléves megszállás 177 726 forintjába került az uradalomnak.

Ferenc 1814. augusztus 31-én osztályos egyezséget kötött fiaival, azaz még életében megosztotta jószágait az utódaival. Három hitbizományt hozott létre, egyenlően elosztva a javakat közöttük. Lajos a (sopron)horpácsi kastélyt, Pál az apátit, István a cenkit kapta. A kastélyok mellett a többi birtoktestet is szétosztották.

Istváné lett Sopron vármegyében: Nagy-és Kiscenk, Boz, Hidegség, (Fertő)Homok, Hegykő, a Nagyerdőből 2200 hold, Zalában: Szentgyörgyvár, a mándi puszta, Zalaszentlászló, Sénye, Somogyban Csokonya, Tarnócza, Györgyös, a kútfői puszták, Komlósd, Szentes, Péterhida, Barcs a drávai erdővel, Darány, az aranyosi puszta, Visonta, Rinyaujlak, Gyékényes és Zákány. Sopron vármegyében 15 762, Somogy vármegyében 56 620 Zala vármegyében 14 740 katasztrális hold. Összesen tehát 87 122 katasztrális hold birtokosa lett István. Széchényi Ferenc halálakor, 1820. december 13-án, jól működő, gazdag uradalmat hagyott legkisebb fiára.