Élet és gazdaság
Élet és gazdaság
Nagycenk gazdasági életét, fejlődését a cukorgyár nélkül, amelynek gazdasági jelentőségéről vázlatosan már szóltunk, nem lehet vizsgálni. A gyár nemcsak az épületén belül foglalkoztatott több száz embert, de bérgazdaságot is szervezett, ezáltal sok helybeli jutott munkalehetőséghez, azaz az üzem beépült a falu életébe.
A gyár története Nagycenken a Szerződés, amelyet Crescentia grófnő „urad. Jószágkormányzója és Gonzáles Károly úr, mint polgár és egy társaságnak tagja a Nagycenk Cukorgyár cég alapítása alkalmával kötöttek” kezdetű irattal indult. Az 1854. szeptember 2-án kelt okirat szerint az uradalom hat katasztrális hold földet adott el ezerhatszáz forintért az üzem alapítójának, s a következő évtől kezdve évente háromszáz katasztrális hold cukorrépa termesztését vállalta a gyár részére.
Az építkezés gyorsan haladt, a gépek beszerzése is hamar megtörtént, 1855-ben megkezdődött a termelés. Rövidesen, miután Bük községben is megalapították a cukorgyárat, amely egyébként a nagycenki gyár fiókjaként működött, részvénytársasággá alakult Actien-Gesellschaft der Gross Zinken-dorfer Zuckerfabrik néven.
Az 1880-as évekre akkora kapacitással rendelkezett, hogy a feldolgozott cukorrépa mennyisége meghaladta a száztízezer mázsát. A szakképzett munkaerő a szomszédos Ausztriából érkezett, de falubelieket és a szomszédos községek lakóit is foglalkoztatták. Többen le is telepedtek a faluban. A gyár az ingázások megszüntetésére háromemeletes munkásszállást épített. Helyiségei ma önkormányzati bérlakások.
Minden téren fejlődött a település a cukorgyár megalapítása után. Az Arany-patak vize mosta a répát, ehhez csatornát kellett építeni. A déli vasút üzembe helyezése, 1865 után szárnyvonalat létesítettek a gyárhoz. Ugyanezt megtették a GYSEV-vonal megépülésekor is. A répa zöme ezen érkezett, nem kis bosszúságot okozva a fuvarozással foglalkozóknak. Az iparvágányokat a gyár bezárása után felszedték. A munkáslétszám 1885-ben ötszázkilencven fő volt, a munkabér napi 1,40–3 forint között mozgott.
A munkaerő és az alapanyag ellátás biztosítására a gyár fokozatosan bérbe vette az uradalmi földeket, és répát termesztett rajtuk. A cukorgyártás melléktermékei a répaszelet és a csíra kiválóan alkalmas volt a marhahizlalásra. A tejet és a trágyát hasznosították. Az előbbit értékesítették, az utóbbival növelték a földek tápértékét. A cselédség konvenciót kapott az elvégzett munkáért. Tizenhat mázsa gabona, negyedévenként 23–25 pengő „sóra, paprikára”, napi két-három liter tej, nyolc méter fa és nyolcszáz négyszögöl föld az éves fizetség.
A családok főleg a számukra épített két nagy telepen, a Szigetvárban és a Békavárban éltek a XX. század elején. A Békavár a téglaégető gödreiben tanyázó kétéltűekről kapta a nevét, a Szigetvár az Arany-patak két ága közti helyéről. Tizenöt-tizenhat ikerlakást alakítottak ki egy-egy tömbben. Két család közösen használt egy konyhát.
A cselédek életéről Keszei Dénes gyűjtéséből kaphatunk képet. Az 1880-ban született Markó Kálmán, békavári cseléd mesélte: „…14 éves koromtól 30 éves koromig … béres voltam, havi 24 koronás fizetéssel, 1910-től pedig cseléd. Nyáron 3, télen 4 órakor keltünk, a munka napnyugtáig tartott. Szabadság sohase volt… viszont… sok volt a vallásos ünnep, azt mind megtartottuk…”
A cukorgyár földjein a legkorszerűbb eszközökkel dolgoztak. Gőzekével szántottak, dízelmotoros vontatót alkalmaztak a vagonok mozgatásához.
A bérgazdálkodáson belül a tejtermelést olyan mértékűre sikerült fejleszteni, hogy 1924-ben tejgazdaság létesült, a major területén tehenészetet hoztak létre. Öt év múlva már palackozták a tejet, naponta öt kocsi szállított Sopronba hatezer literrel. A tejgazdaság a gyár bezárása után is működött. 1933-ban már vajat is gyártott.
Az első világháború utáni határmódosítás nem kedvezett a cukorrépa-termesztőknek. A szakemberek sem járhattak már úgy át dolgozni, mint korábban. Ennek ellenére a nagycenki cukrot még mindig számos országba (Angliába és még Kínába is) szállították, az emelkedő vámterhek miatt azonban egyre többet kellett érte kérni. 1926-ban a gyár a csőd szélére került. A Petőházi Cukorgyár segítette ki a bajból kölcsöneivel. Új nevet is kapott, amely már előrevetítette szomorú sorsát: Petőházi és Nagycenki Cukorgyárak Rt. 1930–31 telén gyártották az utolsó zsák cukrot Nagycenken. Hat év múlva már csak egy-egy gyárépület emlékeztetett az egykor virágzó nagyüzemre.
Megmaradt épületeit cukorraktárnak használták, majd pedig cukorrépamag-tisztító üzemet telepítettek ide Majláth László vezetésével.
Nem működhetett sokáig, a második világháború kitörésekor a menekültügyi kormánybiztosság lengyel katonai tábort rendezett be az épületben.
A tábor felszámolását követően a gyárépületek történetének legsötétebb időszaka következett, amint már szóltunk róla: zsidó és munkaszolgálatra hurcolt rabok szenvedéseinek, halálának lettek a tanúi.
A magtisztítás 1945 után folytatódott. Balogh Jenő, majd ifjabb Vidfalvi Gyula vezetésével a környék cukorgyárai számára készítettek kiváló minőségű vetőmagot. Az üzem egyre bővült, teljesítménye növekedett. Az 1970-es évek közepén már hetven embert foglalkoztatott, és 99 vagonnyi magot dolgoztak fel benne. Brieber Lajos vezette ekkor az üzemet, Horváth András követte ezen a poszton. Az ő igazgatása mellett a magtisztító egyre nagyobb hírnévre tett szert. Külföldi befektetők is érdeklődtek az üzem iránt, és fokozatosan vegyes tulajdonúvá vált. Nevet is váltott: a magtisztítóból Bétamag lett. A külföldi tulajdonosok figyelme azonban az 1990-es években egyre inkább a még olcsóbb keleti piacok felé fordult, és az ezredfordulóra leállították a termelést Nagycenk egyik legnagyobb vállalati adózójában.
Az ipari üzemek mellett a kereskedelmi egységek szervezett keretek közötti működésének megszervezésére alakult a Hangya szövetkezet. A kezdeményezés a századelőre nyúlik vissza, gróf Károlyi Sándor nevéhez fűződik.
Községünkben 1911-ben alakult meg a szövetkezet, fejlődését jelzi, hogy két év múlva az addigi nyolc kereskedelmi egységből a Hangyán kívül csak három működött. Ullermayer Károly vezette a boltot egészen 1949-ig. Munkája eredményes lehetett, hiszen 1936-ban már új, nagyobb bolthelyiséget építettek. A Vám utca sarkán az egykori Kendöl-pékség helyén alakították ki a ma is álló épületet.
1920 körül készült kép a Hangya vezetőségéről. Az elnök Bene Mihály, a tagok: Kő Lajos, Ragats Lajos (Kiscenk) Rozmán Sándor, Szeneczey Vince, Filátz József, Fekete József, Süte János, Tujner Mátyás, Fekete József (Kiscenk) Lukács Lajos (kántor) Kanicsár Sándor, Piller József, Heinrich Lipót, Ragats Gyula, Kis Ferenc, Szekendy Jenő, Sipos Ferenc, Puchner László. Kiterjesztették tevékenységüket, és Hidegségen fiókboltot nyitottak.
A Hangya tagjaiból alakult 1930-ban, eleinte ennek helyiségében is dolgozott a Nagycenk és Vidéke Hitelszövetkezet. Elnöke Rozmán Sándor, ügyvezetője Szekendy Jenő, pénztárosa Ullermayer Károly.
A Hangya sikertörténete 1949-ben véget ért. A nem sokkal korábban alakult földműves-szövetkezet része lett. Elsősorban politikai, ideológiai okokból: a Hangya a kapitalista időket idézte. A szövetkezet az ötvenes években egyre inkább csak a kereskedelmi feladatait látta el, a termelés szervezését átvette tőle az időközben megalakult termelőszövetkezet. 1951-ben sütödét nyitott, 1953-ban pedig kisáruházzá alakította át üzletét – helyi nevén a Nagyboltot.
A szövetkezeti kocsma a Reichl-vendéglő, az egykori Nagykocsma államosításából keletkezett. Kisvendéglőként 1962 óta üzemel, amelyhez hamarosan a cukrászdát is hozzákapcsolták.
Ugyanebben az évben a Nagycenki Földművesszövetkezet beolvadt a Sopron és Vidéke Földműves-szövetkezetbe, és ezzel önállósága megszűnt, később sem tudta visszaszerezni.
Neve is megváltozott, jelezvén fő tevékenységi körét: 1968 óta általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet. A Sopron és Vidéke Áfész folyamatosan terjesztette ki működési körét. Húsboltot alakított ki a Soproni utcában, a Falu-réten tüzéptelepet hozott létre, 1974-ig szikvízgyártó üzemet működtetett. Kiscenken és a Dózsa körúton fióküzletek nyíltak.
Az áfész életében az 1990-es évek hoztak szerkezeti átalakulást. Előbb kft., majd részvénytársasági formában működött. Ma a Coop hálózat tagja. Hosszú idő óta Schiffer Istvánné irányítja a nagybolt munkáját.
A falusi életmód, a paraszti gazdálkodás megváltozásának, megváltoztatásának XX. századi történetének legjelentősebb mozzanata a termelőszövetkezetek megalakítása volt.
A kissé erőszakos szervezőmunka eredményeként 1959. február 13-án a falunak egy időben két termelőszövetkezete alakult: Nagycenken a Széchenyi István, Kiscenken a Hajnal. Az alakuló ülésen kettőszáztízen vettek részt. A nagycenki téesz elnökének Nagycenki Emilt választották. 967 katasztrális holdon kezdődött el a növénytermesztés, 94 ló és 265 szarvasmarha induló állatállománnyal.
A kiscenki Hajnal elnöke Ragats Ferenc volt. Ők 319 katasztrális holdon gazdálkodtak.
Már az alakuláskor látszott, hogy a két szövetkezet egyesülése nem várat sokat magára. 1960 szeptemberében ez meg is történt. Tíz év múlva a Széchenyi Mgtsz már négy egységből állt. Időközben csatlakozott hozzá a fertőbozi Szabadság és a kópházi Előre téesz. A kezdeti 1286 katasztrális hold 1980-ra 2125 holdra nőtt. A tagok száma 336-ra emelkedett.
A területtel együtt a terméseredmények is fokozatosan növekedtek. Más termelőszövetkezetekkel közösen Baromfikombinátot létesítettek. Tojatóház is épült, de a tojás rossz piaci viszonyai miatt később megszüntették. Az 1970-es évek elejétől bértartásra rendezkedett be a kombinát. Egyidejűleg nyolcvanezer csirke nevelését tudták vállalni a jó minőségű Tetra B húshibrid fajtából. A telep még ma is működik, kft.-ként, szerényebb kapacitással.
A kezdetben nagyszámú állatállomány fokozatosan csökkent, és a privatizáció időszakára teljesen eltűnt. Az egykori istállókat más célokra használják vagy bérbe adták.
Az 1990-es évekre a szövetkezet nyeresége egyre csökkent. Az üzletrészek kiváltása és a gépek, eszközök vetőmagok kiárusítása sem hozta meg a várt eredményt. A termelőszövetkezet még fennáll, a termelés folyik, de az anyagi gondok beszűkítik mozgásterét.
A cukorgyár látképe (1910-es évek)
A cukorgyár vezetősége a századelőn
A cukorgyár gőzlokomotívja és kezelői
A Hangya vezetősége 1921-ben. Alsó sor (balról): Kö Lajos, Ragats Lajos, Rozmán Sándor, Bene Mihály (elnök), Szeneczey Vince, Sobor György, Filátz József. Középső sor: Fekete József, Süte János, Tujner Mátyás, Fekete József, (kiscenki) Lukács Lajos, Kanicsár Sándor, Piller Józsfe, Henrich Lipót. Felső sor: Ragats Gyula, Kiss Ferenc, Szekendy Jenő, Sipos Ferenc, Puchner László
Az aratókoszorú az aratás végét jelzi (1961)
