Egynek minden nehéz | Száz Magyar Falu

Egynek minden nehéz

Községünkben is, mint a XIX. században az országban nagyon sok helyen, az első egyesület alapítása a rangosabb társadalmi rétegekhez, az úgynevezett falusi intelligenciához kötődött. Széchenyi István idejében, 1840-ben uradalmi tisztek, községi vezetők, valamint jól menő iparosok alapították az Olvasóegyletet, a kaszinót. A 44 alapító célként a kellemes társalkodást és „a „közhasznú értelmesség kifejtését és nevelését” fogalmazta meg. Részvényes társaság volt, négy pengővel lehetett a tagság soraiba belépni.

Először saját könyveket kölcsönöztek. Az első kölcsönzések száma tekintélyes volt. A százötven könyv Goldmann Antal és Szalai József tiszttartó könyvtárából származott. Goldmann Antal nyergesről azt is feljegyezték, hogy több mint másfélszáz úri hintót értékesített Sopronban.

Az egyesület folyóiratokat is járatott a fenti cél érdekében. Az Athenaeum, a Figyelmező, Hirnök, Századunk, Jelenkor és Társalkodó alkották a magyar nyelvű kollekciót. Németül is olvashattak a tagok többek között az Allgemeine Zeitungot, a Pfenning Magazint vagy a Komische Briefe-t (Tréfás levelek). Elnök Kron József, választmányi tagok: Szalai József, Schumich, Bann és Goldmann. Pénztáros Tolnay Antal. Az egylet további működéséről nem tudunk.

Az egyesületalapítások sorát a tűzoltók folytatták. Kezdetben szigorúan szakmai okokból – és nem kevésbé az 1870-ben kiadott törvény hatására – hozták létre az önkéntes tűzoltó-egyesületeket. A környező települések közül a nagycenki jött létre legkorábban, 1889-ben. Alapítója és első parancsnoka a nevezetes gépgyártó, Bokor Nándor volt. Az egyesület zászlaját 1895-ben szentelték fel. Felirata megfogalmazza a tagok egymáshoz fűződő viszonyát: „Egy mindnyájáért – mindnyájan egyért.” A díszes ünnepségen az akkori szokásoknak megfelelően a „nevesebb” vendégek névvel jelölt zászlószeget verettek a rúdba – ezzel pecsételték meg adományaikat. A rúdon 113 szeg található – az uradalmi és községi elithez tartozókon kívül néhány helybeli parasztember is tudott zászlószeget vásárolni.

Megalakulásuk után hamarosan szertárat építtetett nekik a község. Hatékonyságára, szakmai és szervezeti minőségére szerencsére nem maradt fenn sok adat, mivel nagyobb tűzesetek nem fordultak elő a településen, bár

az előző évszázadokban bőven kijutott a tűzvészekből. 1922-ben is nagy szükség volt rájuk, amikor kigyulladt a községi pásztorház és bikaistálló a Gyár utca végén.

A húszas években, amikor kötelezővé tették a tűzoltóságot, újjáalakultak. Ekkor minden házbirtokos köteles volt egy 18–28 év közötti családtagját jelölni. Mentességet is lehetett szerezni ötven kilogramm búza árán. A tűzoltók irányítását, kiképzését Erdősi Mihály, majd Szekendy Jenő tanító, Németh József gyógyszerész, Nagycenki Emil, Horváth János, Kendöl Ferenc irányították.

Az 1970-es évek végén Steiner Tibor, majd Ragats Imre töltötte be a parancsnoki posztot. A megyei versenyeken a nagycenki csapat is részt vett, váltakozó sikerrel.

Megalakulása százéves évfordulóján szép ünnepséget rendeztek. Szentmisén újraszentelték a felújított egyesületi zászlót, amely azóta is a templomban látható. Legutóbb az árvíznél számíthatott a lakosság az önkéntesekre. Az egyesület munkájával, teljesítményével méltó követője a tűzoltóság atyjának, Széchenyi Ödönnek.

A XX. század elején, mint mindenütt az országban, településünkön is egymás után jöttek létre a különböző célú és különböző rétegekhez tartozó közösségek. Ezért határozta el a nagycenki képviselő-testület 1926. április 29-én a kultúrház építését. A Gazdakör, az Iparoskör, a Leventeegyesület, a Daloskör és a községi könyvtár kapott helyet az 1927 őszén elkészült épületben, amelyben volt előadóterem színháznak és mozinak, társbérletbe ide költözött a jegyzői iroda is.

Az iparosok a szakmai témákon túl önműveléssel is foglalkoztak. Jó hírű énekkarukat és ezerkötetes könyvtárukat emeli ki monográfiájában Keszei Dénes.

A kultúrmunkát, a kulturális rendezvény fogalmát gyakran azonosítják a színjátszással. Nagycenki hagyományai a Széchenyiekig nyúlnak vissza. Széchényi Antal a kastélyban a XVIII. századi átépítéskor színháztermet is kialakított. Széchenyi Fanny rajzaiból tudjuk, hogy gyakran volt előadás ebben. Hivatásos művészek éppúgy felléptek, mint a műkedvelő családtagok. Természetesen az előadások a „nagyközönség” előtt zárva voltak. Pedig feltehetően lett volna igénye a színházra a falunak is. Ezt bizonyítja egy XIX. század végi rendezvény.

1899-ben „jól játszó” vándortársulat adott több előadásból álló sorozatot a Fehér Ló vendéglő, a Nagykocsma emeletén kialakított színházteremben.

A község öntevékeny színjátszói is itt léptek először a világot jelentő deszkákra.

Ilyen előadások szervezését vállalta a későbbiekben az Iparoskör, amely saját színjátszó kört is fenntartott. Ebben a közösségben folyt a legélénkebb kulturális tevékenység. Tagjai 1940-ben például operettet, a Mária főhadnagyot adták elő a lengyel menekültek zenekarával közösen. Két helyiség állt rendelkezésükre az új kultúrházban: egy társalgó és egy olvasóterem, ahol a könyvtárukat is berendezték. Társalgójukban működött az első községi közrádió, amelynek megvásárlásában is segítettek.

Daloskörük, pontosabban férfikaruk 1926-ban alakult Szekendy Jenő vezetésével. Szép eredményeket értek el a különböző megyei és országos versenyeken. Zászlajukat a „Nagycenki iparosok Dal- és Társasköre 1926” és a „Nagy Széchenyi sírja mellől száll dalunk, testvérek!” felirat díszítette. A dalkör 1948-ig működött.

Az Iparoskör első elnöke Szekendy György molnár volt. Őt követték: Wessely Rajmund szíjgyártó, Biritz Gyula vendéglős, Gráf Gyula kádár és Mórocz Ferenc molnár.

A Gazdakör egy helyiséget kapott, ahol vasárnaponként ültek össze megvitatni a világ dolgait. Nyolcvan fővel alakult, ötszázhetven kötetes könyvtára volt. Olyan élénk kulturális tevékenységet, mint az iparosoké, nem folytatott, de a gazdakörösök részt vettek a Sopron Vármegyei Gazdasági Egylet szakelőadásain, programjain, így például a háziipari tanfolyamon. Megalakulásától megszűnéséig, 1948-ig, mindvégig Fekete József elnökölte.

A gazdasági tevékenység mentén szerveződött egyesületek mellett fontos szerepet játszottak községünk és az egész társadalom életében a katonai, illetve a vallási alapon létrejött egyesületek.

Legismertebb közülük a fiatalok – a tizenkét- huszonegy év közötti fiúk – hazafias és honvédelmi nevelését célzó országos szervezésű leventeegyesület. Nagycenken 1925. szeptember 20-án alakult meg nyolcvan fővel. Tagjainak felruházásáról a község vezetése gondoskodott. A leventeszoba a kultúrház alagsorában működött, ahol telenként az elméleti órákat tartották hetente két-három alkalommal. A többi évszakban, általában vasárnap, négyórás foglalkozást tartottak a sportpályán. A megjelenés kötelező volt.

Sportolási lehetőséghez is jutottak a leventék. Az egyesület keretei között folyt a labdarúgó-bajnokság és az atlétikai bajnokság szervezése. A helyi sportpályát 1923-ban kapták a Széchenyiektől, és már 1927-ben sportházat építettek. Kiemelkedő teljesítményt ért el atlétikában Garamvölgyi Mátyás, aki 1933 és 1938 között országos versenyen tizennyolc elsőséget szerzett. Sem a futó-, sem az ugrószámokban nem talált legyőzőre. Talán nagy bajnok vált volna belőle, ha nem szól közbe a világháború.

A fiatalokkal kezdetben katonaviselt férfiak foglalkoztak, később saját soraikból képeztek ki oktatókat. Az első főoktató Olasz László tartalékos hadnagy volt. Később vitéz Nagycenki Emil, majd vitéz Cenki Pál parancsnoksága alatt folytak foglalkozások, Keszei Dénes tanító is oktatta a fiatalokat. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az elméletet a leventék a gyakorlatban is alkalmazzák. 1945 márciusában nyugatra hurcolásukat a német védelmi vonalak erősítésére, Szántó Antal plébános akadályozta meg. A leventeegyletek működésének a világháború vetett véget.

Az idősebb korosztálybeliek, a katonaviseltek, a Polgári Lövészegyletbe tömörültek. Lőgyakorlataik mellett – amelyeket a község finanszírozott – tizenhat tagú fúvószenekart is alakítottak. Vezetőjük Keszei Dénes tanító volt. Sikeres koncerteket adtak. További munkálkodásuknak, szerepléseiknek szintén a háború vetett véget, miután hangszer nélkül maradt a zenekar.

Az első világháborút megjárt idősebb nemzedék a Frontharcos-szövetség helyi szervezetét hozta létre, Vidfalvi-Wiedemann Gyula vezetésével. Elsődleges feladatuk volt a frontharcosoknak a hősök ünnepének megszervezése május végén. De például 1937-ben az Elmegy a falu című előadást az ő jóvoltukból láthatta a közönség.

A vallási egyesületeket a plébános szervezte. Az iskolások a Szívgárdába, a nagyobb lányok pedig a Mária-kongregációba tömörültek. A fiúkat a Katolikus Legényegylet keretei között oktatták, nevelték. Mindhárom egyesület színjátszással is foglalkozott, s nem csak vallási témájú darabokat mutattak be.

A második világháború után az addig virágzó egyesületi élet gyakorlatilag megszűnt. A különböző szervezetek – a Nőtanács, a KISZ és egyéb társadalmi szervezetek – megpróbálták a közösségeket újra életre kelteni, nem sok sikerrel.

Az amatőr színjátszás jelentette az egyetlen kivételt. 1946-ban Bús József és Filátz Lajos vezetésével a Szabadság kultúrgárda bemutatója a kultúrház tönkrement berendezésének pótlását célozta. 1947 és 1965 között a színjátszó kör több mint harminc darabot mutatott be.

Az egyesületi életben nagy változás a hetvenes-nyolcvanas években következett be a Széchenyi István Emlékmúzeum Baráti Körének megalakulásával.

1973-ban megnyílt a Széchenyi István Emlékmúzeum első kiállítása. Több tízezren keresték fel a nyitás utáni pár hónapban. Az alapító igazgató, dr. Környei Attila és a látogatásokat szervező Széchenyi brigádok vezetői elhatározták, hogy a jövőben szorosabb együttműködést alakítanak ki, és ehhez megfelelő szervezeti kereteket is keresnek.

1975 októberében alakult meg a Széchenyi István Emlékmúzeum Baráti Köre azzal az alapszabályban megfogalmazott céllal, hogy tagjai támogatják a múzeumot, ápolják Széchenyi István emlékét, megismerik és megismertetik életművét. Székhelye: Nagycenk, titkára a mindenkori múzeumigazgató.

Első elnökének Holnapy Kálmánt választották. Hivatalos bejegyzésére csak 1982-ben került sor. Tevékenysége rendezvények szervezésére is kiterjed. Azóta is évről évre Nagycenk ad helyet a Széchenyi Népfőiskolának, amelyen szép számmal vesznek részt nemcsak a kör tagjai, hanem az érdeklődő falubeliek is. Előadói esteknek, koncerteknek, tudományos előadásoknak ad otthont a kastély.

Legnagyobb rendezvényüket a körösök 1991-ben, Széchenyi István születésének kettőszázadik évfordulóján tartották, amikor Nagycenk volt a Széchenyi-emlékév központja. Az ünnepi beszédet a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád mondta. A kétezer főt és ötven intézményt tömörítő egyesület nevét 1994-ben Országos Széchenyi Körre változtatta.

1990-ben a faluban újra megpezsdült az egyesületi élet. Újraszerveződött a Gazdakör és az Iparoskör. Hamarosan felállították az iparosfát a falu központjában, rajta a Nagycenken megtalálható iparágak jelképeivel. A május eleji falunapot is ők szervezik. A Faluszépítő Egyesület is ekkor alakult, nevéhez méltóan a falukép szebbé tételét, emlékeinek védelmét tűzte ki célul. Virágosítással, faültetéssel hívta fel magára többször is a figyelmet.

A Nagycenkért Alapítványt a község képviselő-testülete hozta létre. Feladatai között szerepel a falu fejlesztését szolgáló elképzelések támogatása. A község nevének öregbítéséért legtöbbet dolgozókat Nagycenkért Díjjal tüntetik ki.

Ugyancsak megújult a Nagycenki Sportegyesület Kézilabda, asztalitenisz, terepmotoros és labdarúgó szakosztálya működik, de a legnagyobb érdeklődés a focisták szereplését kíséri a megyei másodosztály bajnokságában.