Kereszt és csillag
Kereszt és csillag
A korán létrejövő börzsönyi – először 1233-ban említett – a honti főesperesség legrégibb plébániái közé tartozhatott. A börzsönyi római katolikus plébániát és első ismert plébánosát, Pétert (plebanus de Bersan) először az 1332. évi pápai tizedjegyzékekben említik. A plébános becsült évi jövedelme két és fél márka, a ténylegesen fizetett pápai tized tizenöt garas volt. Az arányok érzékeltetése céljából említjük, hogy a megyében Korpona plébániája fizetett a legtöbbet, százötven garast (egy márka = hatvan garas), míg a legkisebb összeg három garas volt. A közeli, Visegrád vonzásában fejlődő Nagymaros plébánosának húsz márka, s ennek szomszédságában fekvő kis Verőce plébánosának is tizenkét márka jövedelme volt.
A besztercebányai országgyűlés által elrendelt összeírás idején, 1542-ben, nem volt plébános Nagybörzsönyben. Lehet, hogy egyszerűen megüresedett a tisztség, de az is előfordulhatott, hogy a törökök érkezése miatt menekült el a pap.
Ha rátekintünk az ország török kori térképére, szembetűnik, hogy a hódoltság határa és az új hit, a protestantizmus terjedése között összefüggés lehet. Természetesen ennek több oka volt. A gyökereket azonban az időben még tovább visszamenve kell keresnünk. A reformáció azokon a vidékeken terjedt el, ahol az 1514-es parasztháború megkezdődött. Ez nem „nyomorlázadás” volt, mint ahogyan sokáig írták. Egy gazdasági erejében növekedő réteg, főként az alföldi marhatenyésztő és az Alföld peremén elhelyezkedő bortermelő mezővárosok voltak a befogadói az új eszméknek. Ezek az emberek egy olyan társadalmat szerettek volna, amely jól szervezett, s ahol a hasznos munka megbecsülést és gazdagságot hoz, egyúttal védelmet jelent.
A helyi evangélikus közösség létrejöttének körülményeit nem ismerjük. Valószínű, hogy a bányászlakosság szászországi kapcsolatai, majd az erdélyi fejedelmek hadjáratai révén korán megismerkedtek a lutheri tanokkal. 1520 körül talán már Börzsönyben is létezett ilyen közösség, mely 1543 után birtokába vehette a katolikus templomot is. A török időkben a protestáns hitre áttért lakosok szabadon gyakorolhatták vallásukat, de a török hatalom gyengülése a katolikusok térhódítását, az ellenreformáció szelét is magával hozta.
1608 után a katolikusok visszafoglalták a börzsönyi templomot, mert ez is szerepel az 1647-ben visszakövetelt kilencven protestáns templom között. A katolikusok jelenlétét igazolja ebben az időszakban, hogy 1629-ben a börzsönyit ismét említik a honti főesperesség plébániái között.
1673-ban arról értesülünk, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek elűzte az evangélikus papot, Hamer Jánost, s utóda is csak rövid ideig maradhatott. Ezt követően hosszú időre pap nélkül maradtak az evangélikusok. De más következménye is lehetett az ellenreformációnak: valószínűleg lazított azon a kapcsolaton, ami az anyaország és az „idegenbe szakadt” németek között fennállt.
A török ellen folytatott felszabadító háború után, a seregek nyomában nagyobb számban megjelentek a katolikus „honfoglalók” is. Földesúri támogatással már nyugodtabb körülmények között folyhatott a harc a katolikusok és a protestánsok között. A katolikusok visszavették templomukat, és az érsek megtiltotta a lutheránusoknak a szabad vallásgyakorlatot. Az 1687–88. évi országgyűlésen beterjesztett evangélikus sérelmek között szerepelt, többek között, a börzsönyi templom elfoglalása is. Az 1694-es canonica visitatio szerint a háromszáz lakosból még mindig csak mindössze 15 katolikus és 285 a lutheránus hitű. Ennek ellenére a templomot már a kevés katolikus hívő birtokolta.
A „nyakas” protestánsok, úgy látszik, nem adták fel, s ezt követően új szakasz kezdődött az immár egyenlőtlen küzdelemben. 1702. március 3-án 200 dzsidás katona szállta meg a községet, beszállásolva magukat az evangélikusok házaiban. Még aznap 315-en kötelezték magukat, hogy visszatérnek a katolikus vallásra, különben jószágvesztésre és falujuk elhagyására kötelezték volna őket a helytartótanács parancsa szerint. Az evangélikusok egy része azonban ezután is ragaszkodott hitéhez, felépítettek egy kis imaházat, amit Kollonich Lipót érsek vett el tőlük, ezt követően távolabbi gyülekezetekbe jártak.
A kuruc időkben, attól függően, kik voltak a térség urai, használhatták az evangélikusok az egykori katolikus templomot. 1705-ben jelentették II. Rákóczi Ferencnek, hogy Hont vármegyében visszaadták a templomokat a „szegénységnek”. Így történt Börzsönyben is, és október 25-én Rákóczi katonái kirakták Langner Ágoston katolikus papot parókiájáról egy parasztházba, és az evangélikusok elfoglalták a Szent Miklós-templomot és a plébániát. A börzsönyiek Roth Jakabot hívták meg lelkésznek, de vele nem volt szerencséjük, s rossz természete miatt hamar megvált a falutól. 1708. november 3-án kuruc katonák Mártonffy Izrael vezetésével elűzték a katolikus papot, Langner Ágostont, Egerbe hurcolták, ahonnan csak a következő év júliusában engedték szabadon. Visszaérkezte után, 1710. május 18-án a katolikusok visszafoglalták a plébániatemplomot (bányásztemplom) és kiűzték a faluból Hinzel János evangélikus lelkészt. Az újból, most már hosszabb időre pap nélkül maradt evangélikusok Selmecbányára és Egyházmarótra jártak templomba úrvacsorakor s ünnepnapokon. A protestáns vallás szabad gyakorlásának reménye a kuruc szabadságharccal együtt veszett el. I. József 1710 novemberében manifesztumot adott ki, melyben visszaállította a korábbi vallásgyakorlatot. A hittagadók (aposztaták) visszatérítése az igazi hitre továbbra is folyt. 1725-ben 14, 1728-ban 2 fő tért vissza az anyaegyházba.
A katolikus parókia 1754-ben épült Gévay Jakab idejében, s 1794-ben bővítették ki.
A két felekezet, a két egyház közti küzdelem sokáig élt az emberek emlékezetében. Gévay Jakab plébánosról az a történet járta, hogy összegyűjtette az evangélikus könyveket, elégettette, s a hamut az oltár alatt ásták el. „Itt van az igazság eltemetve!” – mondta kitekert logikával. Gévay plébánost a katolikus historia domus is „flagellum haereticorum”-nak nevezi, vagyis az „eretnekek ostorá”-nak. Persze lehet, hogy a könyvelkobzásban túlbuzgóságot mutatott, de ezt felsőbb parancsnak engedelmeskedve tette. A nagybörzsönyi historia domus első fennmaradt kötetébe bekötött lap szerint jezsuitákat is telepítettek le 1761-ben Börzsönyben, hogy segítsék a plébános térítő munkáját.
1779-ben rendelte el Batthyány József érsek egy új katolikus templom felépítését. Alapkövét 1779-ben tették le, és 1788. május 6-án szentelték fel az épületet.
Az evangélikus templom felépítése a hagyomány szerint Klinger Jánosnak volt köszönhető, aki háromszor is megfordult Bécsben, míg kijárta az engedélyt a gyülekezet működéséhez. Az építési munkálatokat csak II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete után, 1784-ben kezdhették meg, mivel előzőleg a megfelelő anyagi feltételeket és paptartás képességét is bizonyítaniuk kellett. A templomot 1785. február 2-án szentelték fel. Nem ért meg hosszú időt, 1844-ben tűzvész martaléka lett. 1847. október 3-án tették le az alapkövét az új épületnek, melyet 1852. szeptember 26-án szentelt fel két szuperintendens. Harangokat 1859-ben öntettek, orgonát Melich András ajándékozott 1901-ben az egyházközségnek.
A XIX. század közepén a nagybörzsönyi evangélikus egyház fíliája volt Szob, Vámosmikola, Perőcsény és Tárkánynána.
A két nép, két vallás közti ellentétek jelei időnként fel-felbukkannak a forrásokban. 1794-ben merik szóvá tenni az evangélikusok a megyénél, hogy évek óta nem választottak közülük bírót. Ezért a megyei közgyűlés utasította a szolgabírót, hogy „… a földesurasággal egyet értvén, a jövő bíróválasztás úgy intéztessen, hogy a vallásbéli különbség miatt a bíróságtúl senki ki ne rekesztessen.” Egy további eset, amit a római katolikus pap érdemesnek tartotta bejegyezni a historia domusba, hogy 1819–1829 között az uradalmi ispán tiltása ellenére a lutheránusok munkával szentségtelenítették meg a Szent Miklós-i búcsú napját, s ez nem is a hívők akarata volt, mint inkább „… Pirovszky János luth. lelkész izgatása a helybeli földesúr ellen…”
A lelki gondozásból a bányában dolgozók sem maradtak ki, s 1826-tól a „Bánya-pusztát”, „erdei menedékhelyet” átcsatolták a kemencei plébánostól a nagybörzsönyihez.
A nemzetiségek lassú asszimilálódása országosan a XIX. század utolsó harmadában kezdődött meg. Nagybörzsöny esetében e folyamat – a település zártsága miatt – lassabban haladt, s a század végén még csak azt állapíthatta meg egy iskolai felmérés, hogy a katolikusok magyarosodnak, ugyanakkor az evangélikusok még idegenkednek a magyar nyelvtől.
A XX. század közepén is egyensúlyban volt a két felekezet, az 1739 lakosból 849 volt a római katolikus, 838 az evangélikus, és volt még 41 református, három görög katolikus, egy görögkeleti és hét izraelita.
A két felekezet közti ellentétek, vetélkedés, ami évszázadokra nyúlik vissza, sokat veszített hajdani erejéből, de még az 1980-as évek közepén is megállapíthatták egy tanácsülésen, hogy ennek hatása érződik az idősebb lakosság körében. Nagybörzsönyben napjainkban a római katolikus és az evangélikus egyház van jelen.
A zsidó hitközség létrejöttére, önálló voltára nincsenek adataink. A zsidóság aránya kisebb Hont megyében mint a Felvidék többi részén. Többnyire a városokba, Ipolyságra és Korponára költöztek be. Valószínű, hogy az érseki uradalomnak – hasonlóan más egyházi uradalmakhoz – voltak üzleti kapcsolatai az egyházmegye területén élő zsidó kereskedőkkel, akik ideiglenes letelepedési engedélyt nyerhettek, de ennek nem találtuk nyomát. Így Nagybörzsönyben csak 1846-ban, jóval az 1840. évi XXIX., ún. emancipációs törvény meghozatala után fedezhetünk fel adatokat az egyházi sematizmusokban zsidó lakosokról. Számuk ekkortól kezdve is csak lassan növekszik: 1846-ban két fő, 1860-ban 18 fő, majd 1885-re érte el a legmagasabb létszámot a nagybörzsönyi zsidóság, amikor 59-en voltak, s ekkor a község népességének 2,2 százalékát tették ki. Ez a Szobi járás községeiben átlagosnak mondható, míg volt olyan Hont megyei település, ahol ez az arány meghaladta a tíz százalékot is. (Érdemes azonban megjegyezni, hogy az egyház sematizmusok rendre magasabb létszámot mutatnak ki, mint a hivatalos statisztikák.) Számuk ezt követően állandóan ingadozott, és a századfordulótól kezdve folyamatosan csökkent, aminek okát igazából nem sikerült kideríteni, csak sejthetjük, hogy az eldugott Nagybörzsöny nem kínált sok lehetőséget a hagyományosan kereskedelemmel foglalkozó zsidók részére. 1941-re az izraelita lakosok többsége elhagyta a falut, mindössze hatan maradtak itt, vagy talán nyolcan. A Zsidó Világkongresszus Statisztikai és Tudakozó Hivatala felhívására ugyanis nyolc kitöltött statisztikai adatlapot küldött meg a községi elöljáróság a járási főjegyzőnek a deportált személyekről. Egy községi kimutatás egy főről, az 1947-es egyházi sematizmus két főről tud, akik a második világháború után visszatértek a faluba. Nagybörzsönyben külön temetőt is létesített az izraelita felekezet.
A római katolikus templom…
…és plébánia
Az evangélikus templom a Börzsönyi-patak partján
A zsidó temető
