Lehetőségek, kudarcok, kitörési pontok | Száz Magyar Falu

Lehetőségek, kudarcok, kitörési pontok

A fejlődő, változó falu a XX. század első évtizedében még nem sejti, hogy az új század vért, szenvedést, nemzeti tragédiát és családok gyászát hozza magával. Magyarország 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának, és Ferenc József sokat emlegetett „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam” szavai hallatán senki nem gondolt arra, hogy nem a falevelek lehullásakor, hanem csak 1918-ban térhetnek haza az ország fiai a harcterekről. Az 1914-ben szolgálatot teljesítő monoki katonák az országos mozgósítás miatt nem szerelhettek le, sőt újabb és újabb korosztályokat hívtak be a különböző alakulatokhoz Szerencsre, Miskolcra, Kassára. Több családból az apa és fiai is a harctérre kényszerültek. Négy év alatt közel nyolcszázan vonultak be a hadseregbe. A nevezetes orosz és olasz frontokról 1915-től egyre többször érkeztek hírek eltűnt vagy elesett katonákról, mintegy harmincan rokkantan tértek vissza Monokra.

Az ország súlyosbodó gazdasági helyzetét az itt élők is érezték. Elvitték a lovakat, szekereket, a marhák jelentős részét. A hosszúra nyúló háború és a terjedő szegénység felemésztette a kezdeti lelkesedést. A férfiak katonáskodása miatt a nők, idősek, gyerekek munkájára épült a gazdaság. Nem pótolhatták a férjek, apák hiányát a kitüntetések: a községből Földvári Károly, Gergely János, Réti József kapott nagy ezüst vitézségi érmet. 1918. október 17-én Tisza Kálmán a képviselőházban már a szomorú valóságot mondta ki az oly sok áldozatot és nemzeti tragédiát hozó évek után: „A háborút elvesztettük.” A világháborúban nyolcvankét monoki halt hősi halált. Az 1924 őszén állított emlékoszlop rájuk emlékeztet.

1918. október 25-én Budapesten Károlyi Mihály vezetésével megalakult a Nemzeti Tanács, október 30-án kitört az őszirózsás forradalom. Az Osztrák–Magyar Monarchia darabokra hullott, Magyarország elvesztette lakosságának egyharmadát, területének kétharmadát. A nemzetiségek anyaországukhoz csatlakoztak, új országok alakultak. Felbolydult egész Közép-Európa. Hazánk egy része idegen katonai megszállás alá került. 1919. január 11-én Károlyi Mihály lett a köztársaság elnöke, megszületett a néptörvény a földrendezésről, gróf Bethlen István megalakította a Nemzeti Egyesülés Pártját, Károlyi földosztásba kezdett kápolnai birtokán. Március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

Az oroszországi hadifogságból hazajött monokiak településünkön is megalakították a Kommunisták Magyarországi Pártját, létrehozták a községi Direktóriumot. A lakatlan, elhagyott, pusztuló Andrássy-kastély utca felőli földszinti szárnyába beköltöztek a direktórium helyi vezetői, tagjai és a hadiözvegy családok. A jobb módú emberek távol tartották magukat a szélsőséges intézkedésektől, megmaradt és a direktórium mellett tovább működött az elöljáróság is.

A Tanácsköztársaság honvédő harcot vívó Vörös Hadseregének északi támadása érintette településünket is. A háborúból hazatértek közül többen beálltak a Tanácsköztársaság seregébe, és alakulatukkal Kassáig, Eperjesig vonultak. 1919 nyarán elbukott a tanácsrendszer. A katonai vereség és az új erők hatalomra kerülése után több embert felelősségre vontak a vörösök szolgáltában tett cselekedeteikért Monokon is.

Az új hatalom támogatókra talált a településen. A Szegedről indult nemzeti hadseregbe és az újonnan alakuló csendőrség soraiba többen jelentkeztek. A Horthy-korszak konszolidációja után az első világháborúban nagyezüst kitüntetésben részesültek, vitézi címet és telket kaptak. A mai Széchényi utcát akkor a vitézekről nevezték el.

A falu életét az elöljáróság irányította. A község elöljárói: a bíró, a tíz esküdt és a pénztárnok. A tisztviselők közé tartozott a két jegyző és az irodai segítő. A község rajtuk kívül két kisbírót, két bábát, két éjjeliőrt és egy gazdasági alkalmazottat fizetett. A képviselő-testületet tizenkét virilista, tizenkét választott tag, hat póttag alkotta.

A községháza a falu közepén, a régi Nagy-Kút-parton, a mai Kossuth utcában állt. Terjedelmes épülete – egyvonalban a Kossuth-házzal – az utca házai fölé magasodott. Tágas tanácstermének falait a nemzet nagyjainak képe díszítette. Az előszoba padlójából vaskarikával felemelhető az egyik kocka: ezen engedték le régen a börtön rabjainak az élelmet. Az előtérben állt a menyecskének becézett deres is, amely hajdan a vármegyei és a községi igazságszolgáltatás fontos rekvizituma volt.

1925-ben a falu 460 házában és a tanyákon 3016 lakos élt. Római katolikus, református és evangélikus templom, illetve izraelita imaház szolgálta a hívek vallásos életét. A településen római katolikus és református iskola (összesen öt tanterem és öt tanerő), állami óvoda (két tanterem és két tanerő), gazdasági ismétlő iskola működött, volt postája és távírdája, csendőrőrse, ötven tagú községi tűzoltósága, leventeegyesülete, dalosegylete. Működött a faluban a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet és Hitelszövetkezet.

Az ügyintézést és az ellátás színvonalát az is meghatározta, hogy a járási székhely Szerencsen, az országgyűlési választókerület székhelye Tállyán, a megyeszékhely a hatvan kilométerre fekvő Sátoraljaújhelyen, a körorvos székhelye és a legközelebbi gyógyszertár szintén Szerencsen, a kórház a negyven kilométerre fekvő Miskolcon volt.

A község ivóvizét a két világháború között jónak minősítették, kútvizet használtak, csatornázás nem volt. A községet érintette a Szerencs–Bekecs– Monok–Golop között közlekedő vicinális. Vasúti összeköttetéshez Golopon, illetve Szerencsen jutottak a monokiak. Az itt élők Szerencs, Tállya, Abaújszántó piacait kereshették fel. Hét vegyeskereskedés működött, községi szeszfőzde, vágóhíd üzemelt.

A nagybirtok a korábban bemutatott hitbizomány keretében működött továbbra is. A kisbirtokok átlagos nagysága tizenöt hold. A 2800 hold közös legelőt legeltetési társulat működtette, a hasznosítást legelőrendtartás szabályozta. A közös erdőt a sátoraljaújhelyi székhelyű erdőgondnokság gondozta. Kétholdas, beültetés alatt álló faiskolája is volt a településnek.

A falu tetemes állatállományát 227 jórészt melegvérű ló, 1170 magyar tarka szarvasmarha, 529 mangalica sertés, kilencszáz merinói juh jelentette. Szerencsről járt ki a körállatorvos. A legsürgetőbb megoldandó feladatnak egy artézi kút létesítését és a Monok–Bekecs–Szerencs útvonal rendbehozatalát tekintették, amely esős időben szinte járhatatlanná vált.

Monok költségvetéséből Potóczky Gyula főjegyző az 1930-as évek végén évi 2232, Kovács Ferenc segédjegyző 1434, Forray János díjnok 1110, Hemley Adolf körorvos 1113, Tatay Zoltán körállatorvos 144, Lengyel Tibor közgyám 127 pengőt kapott. Ehhez a főjegyző esetében még földhaszonélvezet, a többieknél családi pótlék, lakáspénz, hadi pótlék járult. A községi elöljárók közül Sulcz János bíró 313, Zöldi János pénztárnok 335, Sagát János törvénybíró 338, ifj. Németh András, Szűcs János, Vreczenár Ferenc, Pakó István, Rudolf András, ifj. Vince István, Hubay Ferenc, ifj. Habina József tanácsos húsz-húsz pengő tiszteletdíjat kaptak. Az egyéb alkalmazottak közül özvegy Szűcs Istvánné bába 540, Zöldi András és Hrabóczki András községi kézbesítő 454-454, Sulcz Bertalan toronyórakezelő 18, Vincze István fertőtlenítő 21 pengőt vehetett fel a községtől. 1938-tól új állás is létesült Monokon: száz pengő fizetéssel alkalmaztak a hepehupás, igen sáros utak járható állapotban tartására egy útkaparót.

Az oktatási intézmények fenntartására a személyi költségek tizenöt százalékát fordították. Az egyesületek jelentőségének növekedését jelzi, hogy a település költségvetésében külön fejezetben a társadalmi egyesületeknek tíz, a jegyzők internátusának, a jegyzők országos árvaházi egyesületének harminc-harminc, a vakoknak öt, Zemplén vármegye Vitorlázó Sportrepülő Egyesület tagdíjára tizenkét, a balatoni jegyzői üdülőház építésére harminc, a Magyar Revíziós Liga támogatására harminc, a Polgári Lövészegyesületnek huszonnégy pengő támogatást állapítottak meg 1938-ban. Költöttek a kulturális és jótékony egyesületekre, az egyénenkénti segélyezésre, valamint a szegény betegek gyógyszerezésére is.

A szociális juttatásokra valóban szükség volt, hiszen a falu jelentős része az uradalom belső vagy külső cselédségéhez tartozott, és rajtuk kívül rászorultak a támogatásra a summások, a kepések, az aratómunkások és a napszámosok is. A XX. század első felében a község határában szép búzatáblák zöldültek. A kukorica szintén fontos terménynek számított. Rozsot a homokosabb, magasabb fekvésű talajokon vetettek, a földterület szélein és köztes növényként napraforgót termeltek. A XIX. század végén és a XX. század elején működött a faluban olajütő. A XIX. század végétől egyre jelentősebbé vált a répa vetésterülete. Termeltek lucernát, lóherét, árpát, zabot, valamint kendert.

Az első világháború után a magyar politikai élet és a magyar társadalom nem tudta elfogadni a történelmi Magyarország feldarabolását, a milliós lélekszámú nemzettestek idegen uralom alá kerülését. Az 1920-ban meghúzott határokat szinte mindenki ideiglenesnek tekintette, amelyen adandó alkalommal változtatni kell. 1938-ban az első bécsi döntéssel a Felvidék déli része került vissza. Csehszlovákia feldarabolásakor a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára 1939-ben, a következő évben politikai döntés révén Észak-Erdély és a Székelyföld lett újra az ország része. A falunkban zajló leventefoglalkozások is a revíziót támogató katonai és hazafias nevelés szerves részét képezték. A szaporodó sorozások és a katonaköteles fiatalok behívása azonban már a háborús készülődést jelezte 1937-től. A monoki ifjak Szerencs, Miskolc, Kassa laktanyáiban ismerkedtek a honvédelemmel. A Szovjetunió elleni hadüzenet után a hadra fogott korosztályok a kassai páncélos alakulathoz és a fogatolt vonatosztályhoz vonultak be. A Szerencsre bevonulók a 21. gyalogezredhez kerültek, a tüzéreket Miskolcon sorozták, de teljesítettek szolgálatot a híradószászlóaljaknál is. A bevonulás az aratás idejére esett. Az itthon maradók ismét csak a nők, gyerekek segítségével tudták elvégezni a betakarítást – ahogy az történt az első világháború nehéz éveiben.

A háború éveiben számos családtól elvitték az állatokat. A sorkötelesek egy része lovas fogatával együtt vonult be, növekvő terhet jelentett a földek megművelése. A szaporodó nehézségek közepette, a családtagok elvesztése feletti fájdalomtól sújtva egyre kevesebben hittek a háborús propagandában, a szövetséges német hadsereg verhetetlenségében. Az országban többen már másként gondolkodtak a jövőről. Volt, aki úgy nyilvánította ki véleményét, hogy megszökött a hadseregből, köztük többen monokiak is. Tettükért, ha kiderült, halálra számíthattak (a monoki Orosz Andrást is ezért végezték ki). Mások átszöktek a partizánokhoz és azok oldalán harcolva már a hitleri fasiszta uralmat tekintették legyőzendő ellenségnek. A monoki katonák közül többen a Felvidéken, a betléri Andrássy-kastélyhoz közeli állásaiknál döntöttek úgy, hogy ezentúl a partizánok mellett harcolnak. A háborús hadseregben zászlósként szolgáló gróf Széchényi Pál, a monoki hitbizományi uradalom tulajdonosa a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának szervezkedéséhez csatlakozott. A nyilasok lecsaptak a szervezkedőkre, és likvidálták is őket. Ez lett a sorsa – ahogy erről már szóltunk – az ifjú Széchényi grófnak is.

1944 nyarától a légitámadások fenyegetésében itthon is egyre többen megtapasztalták a közvetlen életveszélyt. A monokiak máig emlékeznek arra a félelmükre, melyet az ellenséges repülőgépek megjelenése váltott ki belőlük. Eközben a fogható külföldi rádióállomások a növekvő háborús veszteségekről, a fasizmus embertelenségéről, az antifasiszta szövetség sikereiről adtak hírt. Monokra is egyre jöttek a halálhíreket hozó levelek, növekedett a gyászoló családok száma és a félelem, hogy az éppen csak felserdült fiúgyermekeket elvihetik a közeledő frontra. A leventekorú ifjakat Szerencsen már katonai kiképzés várta, sőt a háború végén magyarországi harctereken be is vetették őket. Egy részük a visszavonuló csapatokkal Németországba került. Akik tehették, elbújtatták hadkötelessé vált, de a bevonulást megtagadó fiúkat.

Monokon 1930-ban nyolcvanhét, 1941-ben hatvanhat zsidó élt iparból, kereskedelemből. A német megszállás után, 1944 nyarán megkezdődött a vidéki zsidóság deportálása. A monoki zsidók közül alig tért vissza valaki. Többségük a megsemmisítő táborokban pusztult el.

1944 telén a szovjet és a román csapatok Nyíregyháza–Sátoraljaújhely– Sárospatak irányban nyomultak előre. A visszavonuló magyar és német csapatok kötelékében szolgáló környékbeliek igyekeztek kiválni csapatuktól és falujukba jutni. Több harcoló magyar egységet monoki házaknál szállásoltak el. A frontvonal lassan elérte a községet. Az emberek a tüzérségi lövedékek veszélye elől saját készítésű bunkerekben igyekeztek elbújni. A gazdatisztek, községi vezetők a harcok közeledtére elhagyták a települést. A tovább hátráló németek minden mozgatható, hasznosítható dolgot, állatot magukkal vittek.

A bevonuló román csapatok a Lőrincke-tanya felől 1944. december 14-én tíz órakor érték el a falut. Ez a nap a háború végét jelentette Monokon. A román hadsereg katonáit házakhoz szállásolták el, a parancsnokság Rudolf András házában rendezkedett be. A szovjet alakulatok néhány nap múlva Szerencs felől jöttek be. Orosz János községi bíró igyekezett a katonai parancsnoknál elérni, hogy a megszállók minél kevesebbet zaklassák a helyieket. A bevonult csapatok rendszeres járőrözéssel tartották ellenőrzésük alatt a községet, be kellett szolgáltatni a fegyvereket. December 16-án megalakult a harmincfős ideiglenes helyi rendfenntartó csoport, tagjait „policároknak” nevezték.

A háború után sokan gyászolták halottaikat, aggódtak fogságba esett családtagjaikért. Az utóbbiak közül azok, akik túlélték a hadifogságot, 1948-ban jöhettek haza. A háború vége újabb borzalmakat hozott a polgári lakosságra. Tokaj-Hegyalja vidékéről sok embert hurcoltak el kényszermunkára. Január 22-én este huszonnégy monokit kísértek a községházára. Idősebbeket, fiatalokat, lányokat, asszonyokat egyaránt. Egy szovjet katona őrizte a várakozó, tanácstalan embereket. Nem tudták, mi lesz velük. Lefkovics István fuvaros érkezett hamarosan szekérrel. A szalmával felszórt teremben véletlenül tűz keletkezett, a benn lévők az ablakon át menekültek a szabadba, de félve a megtorlástól nem mertek elmenni. Újabb szekerek és újabb szovjet katonák érkeztek. Ezekkel vitték a csoportot Szerencsre (Héring Lajosnak sikerült elszöknie), itt a közeli községekből érkezőkkel együtt vagonokba rakták, és vasúton útnak indították őket a Szovjetunióba, köztük volt Bém János, Bencze Erzsébet, Kavajecz Rozál, Kavajecz Anna, Rudolf Anna, Lengyel János, Pinger Ferenc, Pinger József, Rigó János, Stajz István, Vincze András. Csak Gotthard Erzsébetnek sikerült megmenekülnie. A nők három, a férfiak öt esztendőt töltöttek szovjet szénbányákban. A betegeket hamarabb hazaengedték, de olyanok is voltak, akik messze Monoktól haltak meg, és idegen földben nyugszanak. Monok emlékművet ellátott háborúban elesett fiai tiszteletére.

1944 decemberében az ország középső részén még harcok dúltak, a Dunántúlon a nyilasok kezében volt a hatalom, amikor a keleti megyékben már megindult a demokratikus alapokon nyugvó államberendezkedés szervezése. Debrecenben december 13-án megalakult az ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő bizottsága. Felhívást intézett a felszabadult területek lakosságához, hogy válasszanak küldötteket az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az újjászerveződő pártok képviselői és pártonkívüliek kerültek a megválasztottak közé. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés kétszázharminc képviselő jelenlétében 1944. december 21-én Debrecenben a Református Kollégium oratóriumában ünnepélyes külsőségek között alakult meg. Másnap megválasztották az ideiglenes nemzeti kormányt. A múlt politikai örökségétől való teljes elzárkózást jelezte, hogy az ország hadat üzent Németországnak, és megkezdődött a demokratikus hadsereg szervezése.

Az 1944. december 31-én Miskolcon megalakult Nemzeti Bizottság már a Debrecenben összeült nemzetgyűlés határozatait tekintette irányadónak, és legfontosabb feladatának a községi nemzeti bizottságok létrehozását valamint a demokratikus hadsereg szervezését tartotta. Rendelkezései eljutottak Monokra is. Többen beléptek az új hadseregbe, az újonnan szerveződő rendőrségbe. Szerveződtek a politikai pártok: 1945 elején megalakult Monokon a kommunista, a kisgazda, a szociáldemokrata és a parasztpárt, de csak kettő rendelkezett számottevő tagsággal: a Magyar Kommunista Párt soraiba 519-en, a Független Földmunkás és Polgári Agrárpártba 625-en léptek be.

A helyi pártviszonyok figyelembevételével alakult meg a monoki nemzeti bizottság 1945. március 8-án. A Magyar Kommunista Pártot Ördög József titkár, Vince András és Takács István választmányi tagok, a Független Földmunkás és Polgári Agrárpártot Harsácki Miklós pártelnök, Holup János és Apjok István képviselte. A két párt megállapodott abban, hogy az értelmiség érdekeinek képviseletét Gavody István uradalmi pénztárosra ruházzák.

A nemzeti bizottság elnökének Ördög Józsefet, titkárának Harsáczki Miklóst választották meg. A bizottság feladata a községi képviselő-testület megválasztásának előkészítése, a termelés újraindítása, a háborús károk helyreállítása, a napi ügyek vitele volt.

Monokon és a környező tanyákon is nagy károk keletkeztek a gazdaságban. Az állatokat elhajtották, a külső részeken lakók biztonságosabbnak tekintették a községet, mint a külterületeket. Bejött Lőrincke-pusztáról az uradalmi főgépész, Bartos Rezső és családja is, akiket Apjokék fogadtak be. Később másokkal együtt ők is az elhagyott csendőrlaktanyába költöztek. Újjá kellett szervezni a mezőgazdasági termelést. Fontos feladat volt, hogy ne maradjon megműveletlen föld. 1945 év elején a földművelésügyi miniszter rendeletére tíz taggal, Weich Ágoston uradalmi főintéző elnökségével megalakult a faluban a termelési bizottság. Ez helyi határozatokkal igyekezett újraindítani a munkát. Elhatározták például, hogy amint a tavasz engedi, a monokiak minden igavonásra alkalmas marhájukat kötelesek a köz rendelkezésére bocsátani, a tizennegyedik évüket betöltötteknek pedig személyesen részt kell venniük a mezőgazdasági munkában.

1945. február 19-én a Széchenyi hitbizományi uradalom és Monok község gazdaközössége között megegyezés született az uradalomhoz tartozó szántók haszonbérletéről. Az uradalom szolgálatában álló cselédség, a község nincstelenjei, a törpebirtokosok és a rászoruló kisgazdák kishaszonbérlői szövetkezetet alakítottak. A feles haszonbérletről a megegyezést az uradalom megbízottjaként Vlajk Ágoston uradalmi intéző kötötte, melyet a nemzeti bizottság is jóváhagyott. A Kishaszonbérlő Szövetkezet gondnoka Vlajk Ágoston lett.

A nemzeti kormány földreformról szóló rendelete az ezer holdnál nagyobb uradalmakat teljes egészében kisajátította, a gazdasági cselédeket, a mezőgazdasági munkásokat és a szegényparasztokat földhöz juttatta. A rendelet végrehajtására Országos Földbirtokrendező Tanács alakult, mely a községi földosztó bizottságok hatáskörébe utalta a konkrét teendőket.

A tizenhét tagú földigénylő bizottság munkája március végén, április elején kezdődött. Általános rendelkezés volt, hogy egy család öt hold földet kapjon, ezenkívül minden gyermek után további egy-egy hold juttatását tervezték. A felső határt tizenkét holdban határozták meg. A kisparaszti földtulajdonosok hasonló elven számíthattak földkiegészítésre. Előnyben részesültek az ellenállási mozgalom résztvevői, akik beléptek az új magyar hadseregbe, valamint a hadirokkantak. A rendelet értelmében a Széchényi család is jogosult volt háromszáz hold föld megtartására, melyet nem Monokon kaptak meg, hanem Fejér megyében. Az egyházak, a papok, a tanítók és a harangozók részére is juttattak földet.

A földosztás lebonyolítása felelősségteljes munka: ismerni kellett a település határát, a művelés lehetőségeit. Monokon a Széchenyi hitbizományi uradalom területéből csaknem kétezer holdat juttattak az új tulajdonosoknak. Ezzel egy időben házhelyeket is osztottak.

A több száz saját földet kapott új földtulajdonos hihetetlen életerőről tett tanúbizonyságot a háború megpróbáltatásai után. Megfelelő eszközök, állatok hiányában is nagy lendülettel és szorgalommal kezdték a tavaszi munkákat a frissen birtokukba került földeken. 1944 őszén a közeledő, átvonuló front miatt kevés területet sikerült bevetni. A tavaszi vetésből kellett megtermelni a szükséges élelmet. Sokan 1945 júliusában örülhettek először a saját földön termett búzának. Az aratást még kézi munkával végezték, a cséplés már géppel történt. Az 1946. május 18-án készült kimutatásból tudjuk, hogy tizenkét benzinmotorral működő cséplőgép volt akkor a faluban: Rontó Bálint, Rontó Ferenc, Varga György, Lacza János, Kovács István, Bialkó Lajos, Molnár Ferenc, Rivnyák István, Apjok Jánosné, a Hitelszövetkezet és kettő a Földműves Szövetkezet tulajdonában.

A Monokon kiosztott 1976 hold legnagyobb része a korábban földdel nem rendelkező parasztok, gazdasági munkások, summások, cselédek kezébe került, de egy-két hold földet kaptak a hivatalnokok, az iparosok, valamint a néhány hold földdel rendelkező parasztok is. A kisbirtokosok nagykorú fiainak fejenként három holdat juttattak.

Kimutatás a földterület megoszlásáról a birtoknagyság szerint 1945. július 1-jén

Földes kapott

Birtokszám

hold

Földdel rendelkező birtokosok

214

357

Föld nélküli parasztok

211

593

Gazdasági cselédek

243

Gazdasági munkások, summások

207

561

Kishaszonbérlők

hivatalnokok és iparosok

117

Kisbirtokosok nagykorú családtagjai

Egyházak

Összesen

790

1976

A Monok határában fekvő erdőterületek tulajdonlása is megváltozott 1945-ben. A Széchenyi-uradalom erdői állami tulajdonba kerültek.

1947-ben pótjuttatásként kiosztott földek

Dűlő

Művelési ág

Családonkénti

Juttatásban részesült

juttatás

személyek száma

Hosszú-hegy

szántó

1 hold

Pipiske

szántó

1 hold

Nagy tábla

szántó

1155 négyszögöl

Hosszú-hegy

szántó

1 hold

Hosszú-hegy

szántó

1-2 hold

Nagyléte

szőlő

643 négyszögöl

Darázs-part

szántó

1 hold

Lőrincke alja

szántó

1 hold

Kaptár

szántó

540 négyszögöl

Az erdőket 1947-től az Erdőgondnokság működtetette, amelynek központját a Kossuth-házban helyezték el.

1945 nyarán a törvényhozói és a végrehajtói hatalom ideiglenességének megszüntetése végett parlamenti választásokra készült az ország. A fasiszta és szélsőjobboldali szervezetek vezetőinek kivételével minden huszadik évét betöltött magyar állampolgár szavazhatott. A hat engedélyezett politikai párt közül Monokon a Független Kisgazdapárt volt a legnagyobb létszámú, a Magyar Kommunista Párté is megközelítette a kisgazdákét. A Nemzeti Parasztpárt a szegényparasztságot, a népi értelmiséget képviselte, de a Szociáldemokrata Párthoz, a Polgári Demokrata Párthoz és a Magyar Radikális Párthoz hasonlóan kis szavazóbázissal rendelkezett. Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választásokon a Kisgazdapárt a szavazatok több mint ötvenhét százalékát megszerezte, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetése miatt azonban csak olyan koalíciós kormány alakulhatott, melyben a kommunisták is jelen voltak.

Miközben az országban folyt a bányák, az ipari üzemek, a bankok államosítása, a mezőgazdaságban bevezették a beszolgáltatási kötelezettséget, megjelent az ország új pénze, a forint, megszervezték a hírhedtté vált Államvédelmi Osztályt, az 1947-es választások egyértelmű balratolódást jeleztek, Monok nagy ünnepre, az 1848-as forradalom századik évfordulójára készült.

A történelmi évfordulók kiváló alkalmat jelentettek a tervek, eszmék népszerűsítéséhez. Az uralomra jutó kommunista vezetés nemcsak a jelenre és a jövőre, a múltra is jogot formált. A nagy történelmi személyeket úgy mutatták be, mintha azok már korábban azokért az eszmékért harcoltak volna, melyeket most a kommunisták valósítanak meg.

Az 1848-as forradalom századik évfordulójáról szerte az országban megemlékeztek. Ekkor osztották ki először a Kossuth-díjakat. Az országgyűlés ünnepi ülése törvényben örökítette meg a forradalom és szabadságharc emlékét. A rendszer jelképe Kossuth, az „időtlen forradalmár” lett. Az ő arcképe került a legnagyobb címletű bankjegyre és fémpénzre.

Kossuth Lajos szülőfaluja a centenáriumi ünnepségek egyik legfontosabb helyszíne volt. A kiskastély udvarán emlékezők a forradalmi hagyományokra helyezték a hangsúlyt, és Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Táncsics Mihály alakjának emlékét emelték ki nagyjaink közül. A kor szellemét mutatja, hogy melléjük negyedikként az élő forradalmár, Rákosi Mátyás képe is felkerült a díszemelvény fölötti tablóra. Múlt és jelen együttélését jelzi, hogy az emelvényen jól megfértek egymás mellett a kommunista párt jelenlévő vezetői (Aczél György, Kállai Gyula) és a falu nagy kalapos, büszke tartású gazdái. Még Kossuth-címerrel díszített zászlókat lengetett a szél (már nem sokáig, mert hamarosan felváltja a szovjet típusú címer), és magyaros ruhában játsszotta a Kossuth-nótát a zenekar.

Szent István és az új kenyér ünnepén, 1948. augusztus 20-án Rákosi Mátyás a magántulajdon még meglévő utolsó bástyája, a föld ellen indított támadást. „Nekünk ezt a kérdést három-négy éven belül oda kell vinni, hogy a magyar parasztság kilencven százaléka rendes szocialista közös társas művelésben művelje a földjét” – javasolja 1948 novemberében az ország új vezére. Monokon 1949. szeptember 29-én született meg a Kossuth Lajos nevét viselő termelőszövetkezet. Harminckét család 380 holdja alkotta a közös vagyont. Központját a kiskastélyban alakították ki.

Az 1950-es években törvénytelenségek sora történt az országban. Ezek sajátos válfaja volt a kitelepítés. 1949 és 1952 között több tízezer embert telepítettek ki Budapestről, sokakat közülük Monokra. A kitelepítetteket a kijelölt – főleg kulák – családok fogadták be. A befogadó monokiak emberségére emlékeztet a Polgármesteri Hivatal bejáratánál 1989-tól látható tábla.

Az 1956-os forradalom eseményeiről a rádióból értesültek a monokiak, de október utolsó napjaiban már itt is megmozdultak a fiatalok: felvonulást és gyűlést szerveztek, eltávolították a vörös csillagokat, a vörös zászlókat, a községházán talált személyi kartonokat elégették. A községi párttitkár, Kovács Ferenc családjával együtt elmenekült a faluból. A helyi eseményekben azonban csak kevesen vettek rész, a lakosok többsége a földeken dolgozott, fegyverhasználatra nem került sor a településen. Választottak ugyan helyi forradalmi bizottságot, de tagjai felülről várták az utasításokat, nem ismerték ki magukat a változó politikai helyzetben. A forradalom leverése után Monokon is vizsgálták, hogy kik vállaltak szerepet a helyi megmozdulásokban. Néhányukat beidézték Szerencsre, a Márciusban újra kezdjük (MUK) mozgalomban való részvételük miatt két személyt vittek el.

Az 1960-as években folyamatosan javultak az életkörülmények Monokon. Mindebben jelentős szerepet vállalt a falu vezetése, a negyvenkét tanácstag. Köztük a végrehajtó bizottság elnöke és titkára, az iskola igazgatója, a termelőszövetkezet elnöke, egy kőművessegéd, huszonkét földműves, négy termelőszövetkezeti tag, három háztartásbeli, egy-egy cipész, erdész, vadőr, hentes, kőműves, traktoros.

Jelentős építkezések folytak: felújították a vágóhídat, sportpályát, hullaházat, jégvermet, dögkutat létesítettek, kutat ástak, elkészült a Sóvári-, a Torkos- és a Budai-Bacsó-híd, fejlesztették a villanyhálózatot, a közvilágítást, az Újtelepen megoldották a belvíz elvezetését. Elhatározták a Kossuth-park körbekerítését, a múzeum rendbe tételét, a népkönyvtár fejlesztését. A helyi zenekart felszerelésekkel segítették. A hangos híradóhoz négy hangszórót vásároltak, befejezték a mozi építését, ötéves fásítási programot dolgoztak ki.

1958-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács úgy döntött, hogy szobrot állít Kossuth Lajosnak Monokon. Megvalósítását önkéntes gyűjtésből tervezték, és a sátoraljaújhelyi, abaújszántói, encsi, szerencsi, szikszói járás intézményeinek, ipari vállalatainak, kisipari szövetkezeteinek és dolgozóinak felajánlását várták. A megye több mint százhetven településéről községenként ezer forint adománnyal számoltak.

A szülőfalu természetesen lelkesen támogatta a tervet: a községi Hazafias Népfront szoborbizottságot hozott létre. Titkárává a múzeum vezetőjét, Zsuffa Tibort választották. A bizottság 1958 augusztusában a Szerencsi Járási Tanács vb-elnökéhez fordult terveivel. Előadták: életnagyságú, az 1848-as időket idéző álló szobrot szeretnének, amely Kossuthot előrenéző tekintettel, hajadonfővel ábrázolja, bal kezét díszkardja markolatán nyugtatja, jobb kezében pedig a jobbágyszabadság függő pecsétes okmányát tartja. A szobor tervezése és a megvalósítás költségeinek kiszámítása ügyében a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjához fordultak. A szobor terméskő alapzatának megépítését a helyi kőművesek társadalmi munkában önként vállalták. Elkészítésére Kisfaludy Stróbl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas szobrászművészt kérték fel.

A községek felajánlása és az állami segítség révén a nagy férfiú születésének 158. évfordulójára elkészült az ország egyik legszebb Kossuth-szobra. Az avatóünnepségre 1960. szeptember 18-án került sor. Meghívták az adományozó 171 település képviselőjét, Kádár Jánost, Szirmai Istvánt, Münnich Ferencet, Kállai Gyulát, Benke Valériát, Harmati Sándort, Bodnár Ferencet, Lechner Irént. Kiemelt figyelem fordult az alkotó, Kisfaludy Stróbl Zsigmond személye felé is. A magyarországi tudományos és múzeumi szakma képviselőit is ide várták.

Monok az előkészületek pontos megtervezésével készült az ünnepségre. A község Fő utcáját végig zászlókkal díszítették. Mindehhez helyben nem volt elegendő lobogó, a szerencsi üzemektől, a vasúttól és a postaigazgatóságtól kaptak kölcsön néhány tucatot. A község bejáratánál és a Fő utcában, a szobor közelében diadalkaput állítottak. Lelkesen készültek Zsuffa Tibor és Aranyosi István népművelő vezetésével a kulturális műsor résztvevői is. Az egész napos rendezvény lebonyolítását harminctagú rendezőgárda segítette.

Délelőtt kilenc órától fogadták a meghívott vendégeket a kultúrteremben. Az ünnepség a Himnusz hangjaival tíz órakor kezdődött. Koleszár István, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte a vendégeket, majd egy szavalat elhangzása után Aczél György, a művelődési miniszter első helyettese mondott beszédet. A tömeg az egész utcát megtöltötte. Az ünnepségen helyi kisdiákok, négyen-négyen – egymást váltva – díszőrséget álltak a fehér lepellel letakart szobor mellett. A történelem különös játéka, hogy az ország kormányzóelnökének szobránál kisdiákként ott tisztelgett osztálytársaival együtt a tizenkét esztendős Németh Miklós, aki harminc év múlva majd az ország miniszterelnöke lesz.

Aczél György leplezte le Kisfaludy alkotását, majd Fazekas István, a monoki tanács végrehajtó bizottságának elnöke emelkedett szólásra, és a falu nevében átvette a szobrot. Az ünnepség koszorúzással és a szózat hangjaival ért véget. Ebéd után a Kossuth Múzeum kiállítását és a helyi kultúrcsoport műsorát tekinthették meg a vendégek. Az írásos feljegyzések megőrizték a lakoma étrendjét is: ebédre tyúkhúsból készült csigalevest, csirkepaprikást, helyi szokás szerint készült túrós lepényt és bort, uzsonnára hurkát, kolbászt és bort tálaltak a nőtanács és a KISZ tagjai. A sikeres ünnepségről a Kossuth és a Borsodi rádió, az országos és a helyi újságok tudósítói is beszámoltak.

A Kádár-kormány igyekezett a parasztságot maga mellé állítani. A beszolgáltatásokat a szabadáras felvásárlás váltotta fel, eltörölte a vetésre vonatkozó kötelező előírásokat, átmenetileg beszüntette a tagosításokat, öt holdig engedélyezte a föld adásvételét, hozzájárult a szövetkezeti formák szabad megválasztásához, hangoztatta a magángazdálkodás támogatását, bevezette a földjáradékot. Az MSZMP azonban a gazdaság továbbfejlődésének útját a mezőgazdaság szocialista átszervezésében látta. 1958-ban megkezdődött a kollektivizálás, amely 1962-ben fejeződött be. Monokon az 1949-től működő, száznyolcvan tagot számláló Kossuth Termelőszövetkezet mellett 1961. január 18-án megalakult a 287 tagú Béke Termelőszövetkezet. Elnöke Bodnár István lett. Három növénytermesztési és egy állattenyésztési brigádvezetőt választottak, utóbbit mert a termelőszövetkezet jelentős állatállománnyal is rendelkezett. 1961-ben a két közös gazdaságnak összesen 526 tagja volt. Ebből rendszeresen 378 személy dolgozott. A hatvanas évek elején 2159 holdon gazdálkodtak.

A mezőgazdaság átszervezése új korszakot nyitott a magyarországi települések életében. Jelentős számú munkaerő szabadult fel a mezőgazdaságból, akik az iparban, a közlekedésben és a kereskedelemben vállaltak munkát. Az 1960-as években már sok monoki dolgozott a település határain kívül, általánosnak tekinthető, hogy a családfő a falun kívül, a feleség pedig valamelyik helyi termelőszövetkezetben talált munkát.

A hatvanas évek elején már minden család arra törekedett, hogy a gyermekeik szakmát tanuljanak. 1961-ben a faluban 235 olyan család élt, amelyben a családfő vagy a családtag iparosnak készült, elsősorban kőműves lett. Az ipari szakképesítést szerzett fiatalok azonban nem tudtak Monokon elhelyezkedni. Megkezdődött a fiatal korosztályok elvándorlása. Jól mutatja ezt, hogy 1960-ban a KISZ-alapszervezet 38 tagjából 32-en a községtől távol, az iparban dolgoztak, a szervezet működésébe sem kapcsolódhattak be igazán.

A helyben maradó monokiaknak a termelőszövetkezet évtizedekig biztos megélhetést nyújtott. 1969. március 16-án egyesült a helyi Kossuth és a Béke, valamint a golopi Hegyalja termelőszövetkezet. Az újjászervezett és Kossuth nevét viselő szövetkezetnek 650 tagja és százötven alkalmazottja volt ekkor. 1970. június 1-jén Monok és Golop község tanácsa is egyesült, és megalakult a közös községi tanács.

A Kossuth Lajos Mezőgazdasági Termelőszövetkezetből 1992-ben kivált az Ingvár Beszerző, Szolgáltató és Értékesítő Szövetkezet. A harmincnégy tag alapította szövetkezet új elveken kezdett működni 312 hektár szántó, tizenegy hektár erdő, hat hektár gyümölcsös és fél hektár szőlőterületen. 2000. december 6-án megtörtént a termelőszövetkezet felszámolása is, és létrejött az Őr-hegy 2001 Részvénytársaság.

A hagyományos, mezőgazdasági alapokra építő településkép alaposan megváltozott az elmúlt fél évszázad során. Ma már a kiváló termelési adottságokkal rendelkező, hagyományos mezőgazdasági térségekben is a lakosság kisebb részének nyújthat megélhetést ez az ágazat. Az 1960-as években megindult nagyarányú iparosítás jelentős ingázóréteget alakított ki. Az 1980-as évek végén tömegessé váló munkanélküliség nagymértékben érintette ezt a naponta, hetente bejáró munkásréteget. Közülük sok embernek a lakóhelyén kellene új munkalehetőséget teremteni, amely jelentős terheket ró a helyi önkormányzatokra. Monok is keresi a kitörési pontokat, az önkormányzat több lábon álló fejlesztési programot dolgozott ki. Programja mindenekelőtt a Kossuth-kultuszra támaszkodik, amelynek révén Monok nemzeti zarándokhellyé vált. Fontosnak tartja, hogy az országból iskolás évei alatt legalább egyszer minden tanuló eljusson Monokra. A település vezetősége azonban nemcsak a fiatalokra számít. A tanulók mellett a nyugdíjasok széles rétegét szeretnék monoki látogatásra, sőt letelepedésre csábítani. Sokat vár a testület a monokiak vendégszeretetétől. Büszkék arra, hogy a Szerencsi-dombság csodálatos környezetét sikerült megóvni. Arra törekszenek, hogy visszaszerezzék a korábban messze földön híres monoki kőművesek hírnevét. Nagy gondot fordítanak a település országos hírű műemlékeire. Arra törekednek, hogy ezek tovább szépüljenek, és megoldódjon komplex hasznosításuk.

A falu közelében található mesterséges tó jelenleg is a horgászok kedvelt úti célja. A jövőben bioüdülőpark, vízi paradicsom és erdei iskola létesítése szerepel az önkormányzat elképzeléseiben. A bioüdülőparkot környezetbarát anyagokból építik. Elkészültek a nyugdíjas-lakópark tervei is.

A biotéglagyártás 2000-ben kezdődött el a faluban. Helyben található természetes anyagokból, égetés nélkül, magas nyomáson préselve készül. Az eljárás egyesíti a hagyományos égetett tégla és a vályog előnyös tulajdonságait. Az ebből készült fal és ezáltal az egész épület gyorsan felrakható, mikroklímája egészségesebb a hagyományos épületekénél.

A település két műemlék kastélyának más irányú hasznosítása is megfogalmazódott az utóbbi években. A leromlott állapotú kiskastély 1999-ben magántulajdonba került. Az új tulajdonosok négycsillagos szállodává szeretnék átépíteni. 2000-ben megtörtént az épület régészeti kutatása, és remélhetőleg rövidesen megkezdődik a felújítása. A nagykastélyban jelenleg általános iskola működik. Az épület híres kápolnájának és lovagtermének felújítása is elkezdődött. Az épület teljes rekonstrukciója várhatóan 2002-ben fejeződik be.

Monok évente ismétlődő rendezvényekkel igyekszik fenntartani a település iránti érdeklődést. 2001-ben hatodik alkalommal rendezik meg a képzőművészeti tábort, és intenzíven készülnek Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulójára.