Ahol Árpád áldomást ült | Száz Magyar Falu

Ahol Árpád áldomást ült

Anonymus 1200 körül írt Gesta Hungaroruma szerint a vidék története a honfoglalás koráig nyúlik vissza: „Árpád vezér és nemesei pedig nagy örömmel felkerekedtek Hung várából, s a Tarcal hegyen túl ütöttek tábort a Takta vize mellett elterülő mezőn, egészen a Szerencse hegyéig. Erről a hegyről látták, hogy milyen az a hely, mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy nevének latinul amarilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme, attól a naptól egészen mostanáig a szerelemről Szerencsének hívják a helyet.” A Névtelen szerint ezen a vidéken hangzottak el Árpád szavai: „Ma ád Isten e tájon szerencsét Ondnak és Tarcalnak.”

Nehéz megmondani egy-egy ősi település születésének időpontját. Monok esetében sem tudjuk meghatározni pontosan, mióta létezik ezen a területen, ezzel a névvel a falu. A helyi hagyomány szerint a tatárjárás után, IV. Béla király (1235–1270) idejében a Monok herceg vezetésével érkező morvák és tállyai menekültek alapították, együtt Megyaszóval.

A helyi legenda nincs ellentétben az első írott forrással, igaz, nem is tudjuk bizonyítani valóságalapját. Van viszont egy pontos dátumunk: 1273. Ez az első írásos említése településünknek, az adománylevél egy 1409-es átiratában maradt fenn. Eszerint IV. László (1272–1290) Monakot Simon comesnek adományozza. Kézai Simon szerint a Csehországból bevándorolt Bogát és Radvány nemzetségből származik. Symon de Lwch, azaz Simon comes, aki a XIII. században, a tatárjárás után Lúc (Tiszalúc) birtokosa, ezért használja a Lúci előnevet. Simon új családi adományként 1273-ban szerzi meg a zempléni várföldből kihasított Monokot.

Lúci Simon comes még Lúcon lakott, fiai, unokái azonban Monokra költöztek, felvették a Monaky nevet, és ezzel megalapítottak egy több évszázadig fennmaradó tekintélyes zempléni családot.

A Bogát nemzetségből egyébként több, környéken birtokos család is eredeztette magát: a Lúciak mellett a Dobyak, Szadaiak, Cselejtiek, Izsépiek és a Morvai-Rákócziak.

A szerencsi bencés monostor közös kegyurasága fogta össze a Bogát-Radvány nemzetséget. 1321-ben is az említett családok osztoztak rajta. A pápai tizedlajstromokban 1332–1337 között Monak, Monuk nevén kerül említésre településünk, 1348-as névalakja Manak.

A Kárpát-medencében megtelepedett és államot alapított magyarság keresztény hitre tért. Magyarországon is megszilárdult a feudalizmus, kiépült a vármegyerendszer és az egyházszervezet: püspökségek alakultak, tízfalunként templomok épültek. Monok környéke az egri püspökség területi fennhatósága alá tartozott. Királyi erdőuradalmak, központjukban ispáni várak szolgálták a királyt. Szolgálatuk fejében ezekből kaptak a hűséges emberek területeket, amelyek aztán családi birtokká váltak. Ezt láthattuk a XIII. században a Monaky család esetében is.

Messze földről is költöztek vendégeknek (hospes) nevezett új lakosok az országba. A kiváltságokat kapott telepesek (itáliaiak, vallonok, németek) új ismereteket hoztak magukkal, fontos szerepet játszottak az ország gazdaságában. Telepesek vidékünkre is érkeztek, magukkal hozván a szőlőtermesztés tudományát (Tállya, Olaszliszka, Bodrogolaszi).

A tatárjárás utáni XIII. század a nagy építkezések kora: minden második-harmadik faluban templomot emelnek, a falvak utcákba rendeződnek. A kisebbek egyutcásak, a nagyobbakban a két párhuzamos utcát kisebb sikátorok kötötték össze. A monoki hagyomány szerint az őslakosok az Ingvár (Ingoványvár) megerősített várkastélya körül települtek le. A mai falutól északkeletre, két kilométer távolságra építették fel az első templomot, körülötte temetővel.

Az Árpád-ház kihalása utáni feudális anarchia felszámolásával Károly Róbert király (1308–1342) megszilárdította a központi hatalmat. Az Anjouk uralkodása idején új nagybirtokos réteg jött létre, akiket személyes hűségükért jutalmazott meg a király. A Monaky család tagjait is a király szolgálatában találjuk. 1324-ben Monaky László Berettőt, Lazonyt, Lakot, Mihályt (Nagymihály?); 1336-ban Monaky Mihály fia Sándor és testvérei Simon, János, László Bekecset kapták meg. 1367-ben Doby Erzsébet (Monaky Mihály felesége) fiúsítása révén a Doby család javai is a kezükbe kerültek.

A XIV. században Monaky László és fiai országos politikai szerephez jutottak. Mihály Nagy Lajos király (1342–1382) szolgálatában állt és szerzett érdemeket a Cudarok familiárisaként sárosi és borsodi alispán. A másik fiú, Simon altárnokmester Zsámboki János familiárisaként székely és zalai alispán, 1345-ben a nádor bírságszedője. Sándor alpohárnokmester, 1380-ban asztalnokmester.

Mária királynő (1382–1387) az újhelyi pálosoknak adományozott egy rétet Felső-Monokon, amely az újhelyi királyi vár tartozéka volt. Perényi Miklós a budai káptalan előtt, 1398-ban kiadott adománylevelében megerősíti ezt. 1405-ben az Izsépi, Csellejti és Doby család tagjai perlekednek egymással a monoki birtokaik felett. Valamennyien a szerteágazó Bogát-Radvány nemzetség tagjai.

A Monaky család XIV–XV. századi leszármazási rendje tisztázatlan. 1435-ben a Monakyak és a Dobyak új adománylevelet kaptak monoki részbirtokaikra. A XV. század végén Miklós és György, 1520-ban István tűnik fel a forrásokban. Ők nem csak Monokon, hanem a környéken is birtokosok.

A XIV. században folyamatosan rangosodó család a XV. században már nem játszott országos szerepet. A Monaky család számos tagja élt ekkor településünkön, akik helyi ügyekkel foglalkoznak, a vármegyei nemesség meghatározó jelentőségű szereplői.

Eközben az ország is új feladatokkal kénytelen szembenézni. Zsigmond és Mátyás királysága éveiben nagy erőket kötött le az ország déli határain fellépő török fenyegetés visszaszorítása. Oly erős volt ez a török veszély, hogy a Jagellók már képtelenek megbirkózni a feladattal. Hiába Mátyás négymilliós államának öröksége, az ország színe-java ottmaradt a mohácsi csatatéren. Ezt a tragédiát Buda elveszte és az ország három részre szakadása követte.

Az ország belső települései határtelepülésekké váltak. Széles átmeneti terület szenvedi a harácsoló, pusztító, adóztató török csapatok betöréseit. Monok XVI. századi tulajdonosa Monaky Mihály. A faluban települt udvarháza a legújabb kutatások szerint nem azonos azzal az épülettel, amelyet ma kiskastélynak nevezünk. (A nagykastélyt az Andrássyak építik fel 1750– 1770 között.) Valószínűleg a család egyik korábban élt tagja építtette, lakta és később az utódok is használták. Egy tragikus történelmi esemény kapcsán tudunk arról, hogy így volt: 1567-ben a törökök feldúlják, a faluval együtt. A hódoltság közeli területeiről kiinduló török portyázások a XVI. századtól már a dél-zempléni falvakat, mezővárosokat is veszélyeztették. Monok is beletartozott ebbe a zónába. Istvánffy Miklós írásából értesülünk arról, hogy 1567-ben a törökök a községet elpusztították, a kastélyt – azaz ezt a családi kúriát – elfoglalták. Hasszán temesvári pasa fogságába esett Monaky Mihály is, akit csak nagy váltságdíj ellenében bocsátottak szabadon.

Nemcsak Monokot, egész Dél-Zemplént feldúlták ekkor Hasszán csapatai. Az 1567. évi rováskor Zemplén alsó vidéke és a Hegyalja, Szerencs és Tokaj környéke lakatlan: Tokajt, Tarcalt, Mádot, Zombort, Szerencset, Legyesbényét, Bekecset, Ondot, Rátkát, Tállyát, Keresztúrt, Liszkát, Vámosújfalut, Olaszit, Kisfaludot, Golopot, Monokot, Megyaszót, Gesztelyt, Csalánost, Hernádnémetit, Kesznyétent, Lúcot, Harkányt, Szadát felégetve, néptelenül találták az összeírók. A lakosság egy része elmenekült, más részét leölték vagy rabságba hurcolták. A helységek szétszéledt népe csak lassan tért vissza. Az elhagyott, elpusztult telkekre új lakók is költöztek.

A Monaky család felemelkedése a XVI. század végén és a XVII. században is tovább folytatódott: a tehetős középbirtokos Monaky János sikeres katonai karriert futott be. A tizenöt éves háborúban a töröktől visszafoglalt Fülek várkapitánya lett 1595-ben. A reformáció lelkes híveként 1598-ban halt meg. Sírkövére azt írták, hogy sem a török, sem a tatár nem tudta legyőzni.

Erre az időre, 1570–80 közé tehető a kiskastély megépítése a község központjában, egy kisebb kiemelkedés szélén. Feld István és Simon Zoltán 2000-ben végzett régészeti kutatása az alaprajzi forma, az egyszerűsített lombard ikerablak, a délkeleti saroképítmény téglából-vakolatból kialakított ablakkönyöklői alapján XVI. század végi épületként határozta meg korát. Monaky Jánost valószínűsítik az építtetőjének.

A tekintélyes középbirtokosok – társadalmi emelkedésüket, megerősödésüket is bizonyítva – kastélyok sorát építették, bővítették a XVI. század végén. Gondoljunk csak Rákóczi Zsigmondra, Alaghy Ferencre, Melith Pálra, Telegdy Jánosra. Ebbe a körbe sorolható a sikeres katona, várkapitány és tehetős középbirtokos, Monaky János is. Nem meglepő, hogy a török 1567-es betörése során vélhetően elpusztított udvarházat pótlandó a kor ízlésének megfelelő, rangjához illő új kastélyt építtet. A helyszín kiválasztásában szerepet játszik Monok régi birtoklása: családja a XV. század óta lakik a névadó településen.

Természetesen írott források hiányában nem zárható ki az sem, hogy néhány évvel később készült az épület, a János-utód Monaky Ferenc vagy Péter, esetleg a következő generáció, Monaky Miklós idejében. A friss kutatások az épület formai sajátosságai ismeretében azonban inkább a XVI. század végére, mint a XVII. század első harmadára teszik az elkészültét.

Monaky János családi lakóhelye pártázatos falakkal épült. Emeleti, északkeleti sarkát elfoglaló nagytermét a kor ízlésének megfelelő egyszerű reneszánsz kőkeretes ikerablakok díszítik. A belső díszítés nyomairól a lépcsőház délkeleti sarkában, az egykori átvezető ajtó feletti kék ornamentális festésrészlet tanúskodik. A pácini kastély is hasonló pártázatos falakkal épült 1591-ben a Bodrogközben.

Nemzetünk a XVII. században „két nagy császár birodalma között” kényszerül élni. Habsburg-ellenes szervezkedések, hadjáratok, szabadságharcok jelzik a magyar függetlenség, a rendi jogok védelmének töretlen szándékát. Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György bontja ki újra és újra a szabadság lobogóját. Monaky Miklós kortársai ők, aki Eger eleste után a hódoltsági terület peremére került ónodi vár kapitánya lesz 1607-ben. A vár a nagy birtokszerző és családját a legrangosabbak közé emelő Rákóczi Zsigmond zálogbirtoka 1603-tól. Őrsége, köztük Monaky Miklós, 1607-ben felesküdött Rudolf király hűségére.

A Monaky család Miklós révén 1625-ben II. Ferdinánd királytól bárói címet kapott. Fia, János 1643-ban bekövetkezett halálával azonban fiúágon kihalt a nemzetség, a birtokot Monaky Miklós fiúsított leányai öröklik. Miklós Csetneky Annától született Anna nevű leánya báró Andrássy Mátyással kötött házasságot. E frigy révén lesznek majd Monok és környékének birtokosai az Andrássyak. Monaky Miklós másik leányát, Zsuzsannát Thököly Zsigmond vette feleségül, így szereztek a Thökölyek részbirtokot településünkön. A Monaky család örökéből a Nyáry és a Szentmiklósy család is részesedett zálogbirtokosként a későbbiek során. Az Andrássyak csak a XVIII. században terjesztik ki uralmukat az egész falura.

A csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy család egyike a legrégibb magyar nemzetségeknek, de tagjai csak a XIX. században válnak országosan és nemzetközileg ismert, elismert személyekké. A családi hagyomány azonban a honfoglalás koráig vezeti vissza saját történetét: eszerint a honfoglaló magyarokkal érkeztek távoli elődeik. A Szent István király koronázását követő hadi tornán Andorás nevű ősük legyőzött – így meséli a legendárium – egy idegen bajvívót. Vitézségének emlékét őrzi az ekkor kapott családi címer, és a dicső tettre utal jelmondatuk: Fidelitate et Fortitudine, azaz Hűséggel és vitézséggel.

A történeti szakirodalom a korai forrásokból a Simon nevű őst ismeri, aki II. Endre király mellett részt vett a keresztes hadjáratokban, és elkísérte urát Jeruzsálembe. A család egy későbbi leszármazottja, Zsigmond temesi bán, Nagy Lajos (1342–82) király oldalán harcolt a nápolyi hadjáratban. Andrássy Bertalan Hunyadi János válogatott páncélosainak alvezére volt. Részese a szendrői, a szebeni ütközetnek, a havasalföldi hadjáratnak, a hősi halál a rigómezei csatában éri utol 1448-ban. Fia, Boldizsár a székelyek fővezére, Mátyás király (1458–90) hadjáratainak hőse. Egy későbbi családtag, Márton, haláláig Szapolyai János (1526–40) híve. Ő szerzi adományul a család előnevét adó Csíkszentkirályt. Fia, Péter átszármazik Magyarországra, Rudolf király (1576–1608) híveként 1580-ban megerősítik Csíkszentkirály, Szentsimon, Szentimre birtokában, és örökös adományként 1585-ben megkapja Krasznahorkát. Fiát, Mátyást – aki Monaky Annát vette feleségül – II. Ferdinánd (1619–1637) megerősítette Krasznahorka birtokában 1628-ban. Frigyükből született Miklós, aki 1676-ban bárói rangot kapott, és Gömör vármegye főispánja volt. Hat fia közül István – aki majd tábornok lesz Rákóczi seregében – építtette a betléri kastélyt, tőle származik a család betléri, az ifjabb Györgytől pedig – aki szintén kuruc tábornok lesz – a monoki ága. A szerteágazó Andrássy család leszármazottai közötti bonyolult birtokszerződések miatt azonban csak 1768-tól vált jól követhetővé az uradalom öröklése: ezután több mint százharminc esztendőn át Andrássy Istváné, majd utódaié a falu.

A monoki uradalom birtokközpontját jelentő kiskastély a résztulajdonosok között többször cserélt gazdát a Monaky család kihalta után. A források szerint a részbirtokosok közül a XVII. században a Thököly családhoz tartozók használták, és csak a XVIII. században szerezték meg az Andrássyak.

A birtok alkalmazottai és a tulajdonosokat kiszolgáló cselédek a kiskastély földszintjén, a gazdasági és tároló helyiségekben serénykedtek. Az ő kezük munkája révén működött az alápincézett konyha, a sütőház és a sütőkemence. A bejárati térből falépcső vezetett az emeletre, az uraság lakóhelyére. Itt voltak a hálószobák, a fogadószoba. Az emeleti négyablakos pitvar (előszoba) egyik oldalán nyíló ajtó egy cserépkályhával fűtött kétablakos szobába, illetve a kemencével fűtött (korabeli szóhasználattal élve) nagy palotába vezetett, amelyhez árnyékszék is kapcsolódott. A pitvar másik oldalán lévő ajtón is két egymásba nyíló szobába lehetett bejutni. Ezeket a helyiségeket zöld mázas cserépkályha fűtötte télen. A pitvarban és a négy lakószobában (korabeli szóhasználattal élve a palotában) lakott a család, az emelet reneszánsz stílusban faragott asztalokkal, karosszékekkel, bőrrel bevont székekkel, hatalmas almáriummal, nagyszekrénnyel, ládákkal volt berendezve. Ez utóbbiban őrizték a díszesen hímzett, nemes kelmékből készült ruhákat. Az itt élők rangját jelezte az is, hogy a falu közepén álló emeletes kastély jól elkülönült a falutól. Az épületet tövises sövénykerítés vette körül, és deszkakapun lehetett bejutni az udvarára.

Az 1703-ban készült leírásban már ócska bejáratról, romos konyháról, rossz ablakokról, pinceajtóról, lépcsőről olvashatunk. Ezért 1730–40 között a tulajdonosok az épület gyökeres átalakítására vállalkoztak. A felújítás során az alacsony földszinti tereket boltozatossá alakították, befalazták a reneszánsz ablakokat, ajtókat. A földszintre egyszerű ablaksor került, új, kényelmes lépcsőfeljáró épült. A bejárat is megváltozott: a barokk tornácos építmény timpanonjára felkerült az Andrássy-család címere.

Az átalakított kastély azonban végül mégsem felelt meg a család elképzeléseinek. A XVIII. század második felében már nem a reneszánszt idéző épületekben laktak a magyar főurak. Kényelmesebb, tágasabb, reprezentatívabb palotákban mindenütt az országban. Az Andrássy család is új építkezésbe kezdett a patak jobb partján emelkedő magaslaton.

1750 és 1770 között épült az U alaprajzú, a kiskastélynál jóval nagyobb, 47x14 méteres nagykastély. Már nem volt szükség védelmi épületekre, így derűt sugárzó hatholdas díszpark vette körül a kívül-belül pompás épületet, amelyet így jellemzett Szirmay Antal 1800-ban: „Andrássy István gróf kastélya gyönyörű építmény, mellette kert, sétányokkal, vizi művel.”

A két sor ablakkal tagolt főhomlokzat közepén, a négy dór oszlop közötti főbejáraton lehetett bejutni a tágas előcsarnokba. (A kőoszlopok erkélyt tartanak.) Az előtérből ajtó vezetett a belső udvarra, illetve lépcső az emeletre. A házigazdák az előcsarnok fölötti díszteremben fogadták a vendégeket. Ebből a reprezentatív, csodálatos freskókkal ékesített teremből mindkét oldalon további egymásba nyíló szobák helyezkedtek el, de a vendégek kisétálhattak a bejárat fölé kinyúló erkélyre is. Az emeleten elhelyezkedő lakosztályok az udvar felőli oldalon végigfutó folyosóról nyíltak. A kastély kápolnája 1770–71-ben készült el. A két emeletet magába foglaló, szintén szép freskókkal díszített kápolna karzatát használta az Andrássy család. A díszterem és a kápolna freskóit sokáig Maulbertsch munkájának tartották. Ma már tudjuk, hogy nem a neves bécsi festő, hanem valamely ismeretlen kortársa készítette azokat.