Kezdetben vala egy düledék oskola
Kezdetben vala egy düledék oskola
Az iskolák és tanítók számáról készült 1772. évi adatfelvétel szerint a Bánát nélküli szűkebb Magyarország 43 vármegyéjében a települések több mint felében nem volt iskola, s ahol volt, ott legtöbbször egy tanítóval működött. Az 1770–1771. évi összeírás a megyében 138 népiskolát tüntetett fel, közülük 47 üresen állt. A mesztegnyői iskolát 1740-ben alapították, római katolikus felekezetű volt, az oktatás magyar nyelven folyt. Hogy tanítója ki lehetett, nem tudjuk. A falu első tanítómesterét, Francsics Ádámot a megyei források 1770-ben említik, talán már korábban is itt dolgozott, hiszen az összeírás idején 44 éves. A retorikai képzettséggel is rendelkező ludirector feleségével és négy leánygyermekével élt Mesztegnyőn, olvasást és hittant tanított, de az iskoláskorú gyermekek közül 1770–1773 között mindössze csak hárman vettek részt az óráin, pedig 1771-ben a település lélekszáma már 388 főre emelkedett.
1789-ben Horváth Pál a tanító, és a 42 gyermekből tizenkilenc járt iskolába. Az előzőekhez képest ugrásszerű változás Mária Terézia 1777. évi tanügyi törvényének (Ratio Educationis) következménye lehetett, amely előírta, hogy a gyermekeknek hatéves koruktól iskolába kell járniuk, legalább addig, amíg a mezei munkára meg nem erősödnek. A megyei összeírást végző megjegyzéséből az is kiderül azonban, hogy legtöbb helyen hiányoztak az oktatás alapvető tárgyi feltételei, mint Mesztegnyőn is, ahol az épület kicsi, és felszerelése sincs.
Ezeket az áldatlan állapotokat tapasztalhatta meg szerte a megyében – Mesztegnyőn is áthaladva – Csokonai Vitéz Mihály, aki egy évtized múlva lépett először somogyi földre, és csurgói helyettes tanársága idején klasszikussá vált versében figyelmeztetett: kanász marad, akinek a nevelője kanász. A költő Somogyba érkezéséről Kanyar József szemléletes sorai így tudósítanak: 1798 májusában lépett először Csokonai Szántódnál a somogyi partra a tihanyi echó reménytelen kíséretében, hogy két esztendeig e holtig édes emlékezetű vármegyében találjon menedéket. Az egykorú postaút térképén Löllén, Látrányon, Szöllősgyörökön és Lengyeltótin keresztül Lakvárig (ma Öreglak) kísérhetjük útját, majd innen nyugat felé indulva Apahídján, Marcaliban, Bizén, Kelevízen és Mesztegnyőn keresztül érkezett a gölöncsérek szekerén a fazekasok hazájába és piacára, Nagybajomba.
A népoktatás helyzetének javítására a helytartótanács a király rendeletére 1806-ban kiadta a II. Ratio Educationist, amelyben már megállapította a hetenkénti tanítási időt, előírta a tanítandó anyagot, a katolikus népiskolák felügyelete azonban nem változott, továbbra is a helyi plébános feladata maradt.
A XIX. század eleji mesztegnyői iskola állapotáról és tanítójának helyzetéről az 1815. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv ad tájékoztatást. A leírásból kiderül, hogy a mester háza talpakra épített, fonyásból sározva, egy szobából, egy füstös konyhából, egy kamrából állt, a hozzá épült, egy szoba méretű „düledék oskola” teteje nagyon rossz volt, de ezt „a helység szokta tsinálni”. Az építést, javítást a jobbágyok végezték rajta, de a hozzá való anyagot a földesúr adta. A házhoz tartozott még egy belső telek és kert. A plébános valamivel méltóbb körülmények között lakott: a plébániaház cselédszobával együtt három szobából, kéményes konyhából és kamrából állt, alatta bolthajtásos pincével, udvarában „fötske rakásbul” készült, zsúppal fedett istálló állt.
A tanító Újvári Mihályt feladatának ellátására alkalmasnak tartották: józannak, törvénytisztelőnek, és elmésnek (okosnak) az isteni hivatalban és szolgálatban egyaránt. Az iskolai munka mellett egyházi tennivalói is voltak, a templomban orgonált, harangozott, segédkezett a temetéseknél, ő készítette a kihirdető cédulákat, s ezeket a munkákat a szomszédos Kelevízen is el kellett végeznie. Földjeit a jobbágyok művelték, ezek után évi bevétele tizenegy forint, a kenderföld után egy forint, gabonajárandósága 13 forint 41 krajcár volt, házaspáronként hét krajcár párbért kapott, az egyházi szolgálatokért pedig külön fizetés járt. 1815-ben Mesztegnyő 728 lakója mind katolikus vallású volt, az egyházlátogatás során azt is feljegyezték, hogy a faluban 28 tanulóból tíz járt iskolába.
Úgy tűnik, hogy az újabb rendelet ellenére sem növekedett jelentősen az iskolalátogatás aránya. Ezt látva az uradalom ügyvédje, Illovay István 1830-ban végrendeletében a mesztegnyői tanító számára háromszáz forintot hagyott a gyermekek szegény szülei által évenként fizetett tanítási díj megváltására. Az adomány jótékony hatását jelzi, hogy a korábbi harminc gyerek helyett ezután száznál többen vettek részt az órákon. (A ügyvéd márvány síremléke ma is ott áll mesztegnyői temetőben.)
Az 1830-as években az uradalom nagyarányú betelepítést hajtott végre, „az ó utca napnyugotra fekvő alsó részén húsz, a templom átellenében pedig ötven ház épült, s így a népesség 500-ról ezerig rúgott fel”. Az „erényes neveltetés” megkövetelte, hogy 1838-ban a düledező mesterlakás és iskola helyébe újat építtessen a földesúr. Az oskolamester és jegyző Vadász Mihály volt, akinek 1847. december 7-én bekövetkezett halála után a megürült állást Kutor József balatonberényi mester nyerte el.
A népoktatás rendszerében az abszolutizmus idején jelentős változások történtek. Növekedett az iskolák száma és az iskolába járás aránya. Az államigazgatás, főként a megyei és járási közigazgatási hatóságok többet törődtek a kérdéssel. A megyefőnök 1855-ben az iskolai felügyelőket rendszeres negyedévi rovatos jelentésekre kötelezte az iskolák állapotáról és a vasárnapi iskolák tanulóiról. Ez azt jelentette, hogy a II. Ratio Educationis rendelkezéseinek igazából csak most kezdtek érvényt szerezni, ugyanis már akkor előírás volt a hat–tizenkét éves gyermekek tankötelezettsége és ismétlő iskoláztatása. A megye hét járásának 232 községében az 1857–58-as tanévben 243 vasárnapi (ismétlő) iskola működött. A segesdi római katolikus iskolafelügyelő 1855. március–május havi jelentései alapján Mesztegnyőn hetven iskolaköteles fiú és 46 lány volt, a kimutatás szerint valamennyien iskolába jártak, az iskolában töltött idő aránya a kerület 38 községe közül a legmagasabb, 97–99 százalék, de a mesztegnyői vasárnapi iskolások számáról a jelentés nem közölt adatokat.
Az előírásnak megfelelően még ebben az esztendőben a helységek elöljárói, az uradalmak képviselő és a plébániák vezetői az iskolamesterekkel olyan szerződést kötöttek, amelyben a tanítóval szembeni elvárásokat fogalmazták meg, és rögzítették javadalmazását. A népiskolai vagyoni adatok rögzítése volt a céljuk elsődlegesen az 1858-ban elrendelt iskolabevallásoknak is, amelyet végül a helytartótanács is jóváhagyott. A bevallások a római katolikus iskolaszolgálatról és az azzal egybekapcsolt mellékszolgáltatásokról készültek. A bevallás szerint Mesztegnyőhöz ekkor hozzátartozott Kelevíz, Hosszúvíz, Vajdahomok, Sósgát, Edde, valamint Búsvár. Az iskola „védura” gróf Hunyady József, az iskolakötelesek száma százkilencven, az iskola egy helyiséggel rendelkezett, állapota jó. A tanítás napi öt órát vett igénybe, melyet egy tanító, név szerint Kutor József végzett, magyar nyelven. A vallásoktatás a plébános feladata volt. A bevallás szerint a tanító összes jövedelme 251,25 forint, ebben a vasárnapi iskoláért járó díjazás is benne foglaltatott, húsz forintot kapott érte. Az egyházi szolgálatokért (stóla, orgonálás, hirdetőcédulák) 14,55 forint külön díjazás illette meg. Ez a jövedelem más tanítókéhoz hasonlítva megfelelőnek mondható.
A néptanítók létbiztonsága növelte tekintélyüket, s bár a társadalmi hierarchia alsó szintjén álltak, a tanítói foglalkozás kenyérkereset helyett egyre inkább hivatássá vált. Mesztegnyő lakosságának növekedése, az iskoláskorúak nagy száma több tanerő foglalkoztatását tette szükségessé. Valószínűleg ebből a helyzetből fakadó hiányosságokat tárt fel a Somogy megyei tankerület felügyelősége. Kovács Sebestény Gyula az iskolalátogatásokról szóló jelentésében, melyet 1872. augusztus 14-én a miniszternek küldött, Mesztegnyővel kapcsolatban a következő megjegyzést tette: „Az épület jó, de a tanterem 125 tanulóra elégtelen. A kötelezett tantárgyak nem mind taníttatnak. A felszerelés hiányos. A mulasztás sok. Ismétlő iskola rendetlen. Faiskola hasznavehetetlen.”
Az áldatlan állapotokon változtatni kellett. A problémát a Hunyady család orvosolta: valóra váltva régi tervét az üresen álló hajdani ferences kolostorba, ahogy arra már utaltunk, 1872-ben apácákat telepített be. Gróf Hunyady Imre és a grazi Pauli Szent Vince (Krisztusi Szeretet Leányai) irgalmas nővérek vizitátora, valamint a nyugat-magyarországi provincia igazgatója aláírásával megkötött szerződés szerint Mesztegnyőn négy irgalmas nővér vett részt a leányok iskolai oktatásában és az óvodai gondozásban. Az uraság kötelezte magát a nővérek ellátására, a szükséges bútorokkal és eszközökkel felszerelt lakást a fűtéssel, világítással, mosással együtt, betegség esetén orvosi kezelés, elhalálozás esetén egyszerű temetés biztosítására, a nővérek évente kétszáztíz forint fizetést kaptak – negyedévenként előre.
Ettől kezdve a falunak két iskolája is volt, a régi épületben a római katolikus fiúiskola működött tovább, a leányok pedig az alapítványi fenntartású zárdaiskolában folytatták tanulmányaikat.
A XIX. század elején 138 fiú és 153 leány tankötelest tartottak nyilván. 1872 és 1948 között a fiúiskolában tanított: Kóbor János, Magyar József, Petránovics Elek, Gondos József, Pallós János, Beke Mihály, Vizi Géza, Tóth László, Ladi János, Hubert János, Szabó Gyula, Németh József, Tengerdi József, Pap Pál, Várhelyi Nándor és Fábos Ferenc. A zárdában tanító szerzetes nővérek voltak: Kurzbacher Lujza, Szijj Donátha, Kuszbacher Paula, Bergendy Lujza, Bajor Stefánia Cecilia, Kőnig Anna Emerica, Baracskai Flóra, Bunder Erzsébet Flóra és Nogula Margit Teréz.
Az apácák – a kedves nővérek, ahogy a faluban nevezték őket – tevékenységükkel nélkülözhetetlenné tették magukat a település életében. Óvodát, iskolát vezettek, bölcsődét, napközi otthont pótoltak. A „jó, öreg Felicitás” a konyhás, gazdaságis nővérek egyike például még az egészségi problémákban is segített, orvos és patika helyett gyakran inkább hozzá fordultak: nem kért fizetséget, gyógynövényeket ajánlott, a sebekre flastromot főzött.
A zárda körüli kertben minden nélkülözhető helyet fákkal, növényekkel ültettek be. Ez egyrészt a saját ellátásukat szolgálta, de jó volt a kert szemléltetésre is a leánykáknak. Erejükhöz képest a gyerekek is részt vettek a növények gondozásában, megtanulták azok védelmét, a természet szeretetét.
A Zárda-kert, ahogy a területet ma is nevezik, maga volt az éden. Itt kora nyártól késő őszig szinte mindig érett valamilyen gyümölcs: alma, körte, barack, szilva különféle fajtája, dió, mogyoró. A palánták neveléséről üvegházban gondoskodtak. (Ennek a csodálatos gazdálkodási kultúrának a nyomait az államosítást követően még egy ideig megőrizte a helyi általános iskola, később a fákat kivágták, óvodát és sportcsarnokot építettek ide, a régi időkre már csak néhány diófa, bokor és az átépített üvegház emlékeztet.)
A zárda óvodájában a szerzetes nővérek mintegy száz kisgyermek nevelését, gondozását látták el, munkájukat az 1920-as évek végétől óvodalányok segítették. A gyermekek számára étkezést is biztosítottak, amelyhez a nyersanyagot az uraság adta. A szegény családok gyerekeit az étkezésen kívül ruhával, cipővel is segítették, ezt a grófnő ajánlotta fel számukra, általában karácsonyi ünnepségek alkalmával adták át. Sok mesét, verset, játékot tanítottak. A tanításban szigorúak és következetesek voltak. Az iskolából kimaradt leányokat továbbra is maguk köré gyűjtötték, és vasárnap délutánonként foglalkoztak velük, szinte mind tagjai voltak a Mária-társulatnak: Mária-lányoknak nevezték őket.
A lányok számára a háztartási ismeretek elsajátítását is fontosnak tartották, megtanították őket kötni, horgolni, munkáikat kiállításon is bemutatták. A később is kedvelt díszítő varrást, a fehér gépi hímzést: a slingölést az apácáktól sajátították el. A serdülő lányoknak főzőtanfolyamokat, Singer-varrótanfolyamot szerveztek, ezt a grófnő is támogatta.
A fiúk számára a gazdasági ismétlő iskolában iparostanonc-oktatás folyt.
1948 az államosítás éve. A két-két tanítóval működő felekezeti fiú- és szerzetesi leányiskolát megszüntették. Az osztatlan népiskolák helyébe önálló általános iskola lépett, a 249 tanuló oktatását hat tanulócsoportban hat nevelő látta el. A szerzetes nővéreket 1950-ben költöztették el. Csak az idősödő Felicitás konyhás nővér maradhatott a faluban, családoknál lakott, a templomban segédkezett. Ragaszkodott Mesztegnyőhöz, több mint ötven esztendőt töltött itt. Az utolsó években Foki Istvánék adtak számára szállást, és segítették az ellátását. Betegségeit türelemmel viselte, a faluban mindenki tisztelte. A hatvanas évek közepén aztán mégis elköltözött Bakonybélbe, a nővérek otthonába, hamarosan ott is halt meg. Sírját az arra járó mesztegnyőiek gyakran felkeresik. A kedves nővérek emlékét már csak sírjaik őrzik a temetőben is, gondozásukról az elmúlt ötven esztendőben sem feledkeztek meg a település istenfélő lakói.
Az általános iskola a tanácsok megalakulását követően az 1950–52-es tanévtől körzeti anyaiskolaként működött. A kolostorban kapott helyet, a tervezett új iskola épülete sohasem készült el. Helyette 1982-ben a régit korszerűsítették, és a magtárként üzemelő épületrész átalakításával bővítették.
Az egykori fiúiskola az 1948 után évtizedekig óvodai célokat szolgált, majd az új óvoda átadása után egy ideig az alsó tagozat két osztályát helyezték el benne. Később lebontásra ítélték, de végül itt kapott helyet a honismereti gyűjtemény, ma a Faluház működik az épületben.
Az 1958–59-es tanévtől körzeti általános iskolaként Mesztegnyő fogadta a gadányi és a kelevízi felső tagozatos tanulókat is. A tagiskolák tanulólétszáma fokozatosan csökkent, ezért 1981-ben a kelevízi, 1983-ban a gadányi alsó tagozatos iskola is megszűnt. 1964-től napközi ellátást biztosítottak. A dolgozók esti iskolájában a felnőtt lakosság számára kiegészítő képzést szerveztek, hogy a nyolcosztályos végzettséget megszerezhessék.
Az iskolaépület a korszerűsítés során konyhával, ebédlővel, tanteremmel bővült. Később tornacsarnokot is építettek. Az intézményt 1948-tól 1958-ig hét igazgató irányította: Fábos Ferenc, Igali István, Bogdán László, Rozsnyói Lajos, Fáró József, Győre Károly és Balogh László. A leghosszabb ideig Sebők Istvánné állt az iskola élén, 1958-tól 1981-ig, őt követte Győri Attila, Ősz János, dr. Göndöcs Lászlóné és Fuisz János.
Az óvodások egy csoportja Imre Ilona szerzetes óvónvel az 1930-as évek közepén
A fiúiskola és a tanítói lakás lebontásra ítélt épülete az 1970-es évek végén
A Zárda-kert gyümölcsfái helyén az 1990-es években épült fel az új iskolai sportcsarnok
A fztanfolyam résztvevi az 1930-as években
A szerzetes nvérek a Mária-lányokkal az 1930-as években
A dolgozók esti iskolájának végzs hallgatói és tanárai az 1960-as évek elején (tanárok az ül sorban: dr. Feimer István, Kövesdi Tiborné, Czóbel Márta, Sebk Istvánné igazgató, Vass Istvánné, Vass István, Bolla Ferencné, Stefaics Gabriella, Boda Józsefné)
Az általános iskola mai épülete
