Két hatalom mezsgyéjén
Két hatalom mezsgyéjén
A honfoglalás után sűrűn lakott vidék középkori településhálózatát a török kori harcok szétzilálták, népességének jó része elpusztult, sokan az erdők és mocsaras területek védelmébe húzódtak. A szegényebb köznemesség a szomszédos Zala megyéből Kiskomárom (Komárváros) védelme alatt vigyázta és igazgatta elhagyott birtokait, a tehetősebbek északabbra, az ország távolabbi vidékein lévő birtokaikra költöztek.
A korabeli állapotokról nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. Heltai Gáspár történetíró szerint a mohácsi ütközet előtt az 1525. évi tolnai országgyűlésre Somogy megyéből a mesztegnyei Bodó Ferenc országgyűlési követ küldetett.
A megyebeli birtokosokról és birtokaikról a XVI. századi portális összeírások adnak áttekintést. Az adatok a török terjeszkedésével párhuzamosan mutatkozó nagyarányú gazdasági pusztulásról vallanak. A megye területén a nemességnek 1495-ben még 11 084 jobbágytelken élt adózó jobbágya, 1534-ben a porták száma 7348-ra csökkent, 1542-ben már csak 6536-ot írtak össze, és 1550-ben mindösszesen 1229 adózó porta található a 280 felvett helységben.
Mesztegnyő esetében is hasonló a trend. A településen 1534-ben öt porta volt, Bodó Ferenc özvegyének a tulajdonában. 1536-ban Meztegnyw falu Eddével együtt szerepel, Kötenyi László járásához tartozik, területén Bodó Ferenc leányai öt, Horváth János özvegye négy portával rendelkeznek. 1542-ben Mezthegnyew területén Novák János nyolc, Szerecsen Zsófia hét, Fánchy János egy, Fánchy György két portát birtokol, a falu Szabó Miklós járásához tartozik. 1544-ben az összeírás szerint Meztenye egyedüli birtokosa Novák János volt, akihez másfél porta, nyolc szegény jobbágy, tizenhárom leégett telek tartozott. 1545-ben Meztegnye Gadánnyal együtt szerepel, Szabó Miklós járása, Novák Jánosnál hat porta, hat szegény jobbágy és hat puszta telek van feltüntetve. Fánchy György kezén egy porta és két szegény maradt, Fánchy János birtokrésze és hasonlóképpen Gadány ekkor már teljesen elpusztult. 1549-ben az összeírók Novák Jánosnál öt és fél portát, négy puszta telket, két új házat, három bérest és tizenhat szegényt, Fánchy Györgynél két szegényt jegyeztek fel. 1552-ben Mezthegnewn újra csak Novák János hat portáját találták, 1557-ben pedig már ezek is teljesen elhagyottak voltak.
A XVI. század közepén az ország egyes területein, különösképpen a végvárak övezetében a török elleni harcok nemcsak a termelőmunka feltételeit, hanem az emberi élet lehetőségeit is megsemmisüléssel fenyegették. Ide sorolható csaknem egész Somogy megye, ahol találkozott a két, egymással ellenségesen szemben álló végvári vonal, s ezért az átlagosnál többet kellett szenvednie a harcok és a portyázások miatt.
Az 1543–44-es hadjáratot követően a török megvetette lábát a Dunántúlon, és az elfoglalt területeken négy szandzsákot szervezett: egyet-egyet Pécs, Szekszárd, Simontornya és Koppány székhellyel. A hódolatlan Somogy megye védelmére kiépült magyar védővonal a Balaton déli partján Fonyóddal kezdődött, és dél felé haladva Somogyvár, Marcali, Szenyér, Segesd, Korokna, Kapos, Csurgó, Berzence és Babócsa vonalán Sziget váráig húzódott, ez utóbbi számított a védelem egyetlen igazi erősségének.
A török számára Sziget várának elfoglalása stratégiai feladatot jelentett – elemezte a helyzetet Szakály Ferenc –, mert csak így tudta a Nyugat-Dunántúl felé folytatni terjeszkedését és a magyar portyázó csapatok kiiktatásával összekötni a somogyi hódoltsági területeket a Drávától délre elterülő pozsegai szandzsákkal. Ezért aztán 1550-től kezdve alig múlt el év, hogy ne kísérelte volna meg Sziget elfoglalását, és eközben mindennaposan szakadatlan harcok folytak az egész védelmi vonal gyengítéséért. A somogyi nép sorsa talán még kilátástalanabb volt, mint az ország más hasonló helyzetű vidékein élőké.
Koppány 1555-ben, egy újabb, Szigetvár ellen indított hadjárat során került végleg török kézbe. A koppányi szandzsák megszervezésében a Szigetvár elleni stratégiai elgondolások játszottak közre. Első bégje, Naszuf igyekezett területét nyugat felé, Szigetvár hátában kibővíteni. Erre a célra még a katolikus egyház befolyását is felhasználta. A nem létező koppányi egyházmegye élére névleg kinevezett István koppányi plébános nevében 1555. március 24-én hódoltató levelet küldött Kéthely, Marcali, Kanizsa, Csákány, Mesztegnyő és Szenyér helységbe. Szapora fenyegetésekkel megtűzdelve felszólította a helységek lakosságát, hogy térjenek át a koppányi bég hűségére, és fizessenek neki adót, mert különben a koppányi és a görösgali törökök elpusztítják őket.
A koppányi szandzsák területén lévő 190 falut öt nahijéba (járás) sorolták, a koppányi nahijéhoz 88, a marcalihoz Mesztegnyővel együtt 28 település tartozott. Mindkettő székhelyét megerősítették, és helyőrséget szállásoltak el azokban. A marcali nahijét 1586-ban Dervis bég öccse, a pécsi Amhát bég kapta hűbérül.
1526–1555 között még a kisebb somogyi erődöknek is megvolt az a szerepe, hogy a török terjeszkedést egy ideg feltartóztassák, de ahhoz már nem volt elég erejük, hogy a várak közötti török betöréseket megakadályozzák. Így a mögöttük lévő falvakat a török adófizetésre kényszeríthette.
A megszállók már 1554 őszén tervezték a támadást Somogy megye, illetve Szigetvár ellen, az egyre erősödő portyázások a következő évi hadjáratot készítették elő.
Nádasdy Tamás 1555-ben számba vette a dunántúli magyar végházakat, a felsorolásban, a várak mellett erődített kolostorként azt a Mesztegnyőt is megtaláljuk, amely Marcali, Szenyér, Korotna, Nagybajom és Segesd erősségének térségében fontos kiegészítő láncszeme volt a somogyi védelmi vonalnak. Mintegy kétszáz esztendő múlva Bél Mátyás feljegyezte, hogy a szájhagyomány szerint a mesztegnyői kanászok furkósbottal támadtak a törökre, és sikerült is – egyszer – megfutamítaniuk őket. Wolfgang Lazius 1556. évi haditérképén, amely a Balatontól a Dráváig húzódó területről Szigetvár és Babócsa ostroma jegyében készült, még látható a mesztegnyői erőd.
István deák, csurgói udvarbíró 1554. március 18-án írja Török Pálnak Bóthszentgyörgyre: „ez éjjel olyan hír jöve, hogy mastan Eszéken 25 ezer tatár puskás vagyon, Pécsett 5 bég vagyon és 14 ágyút vontanak ki, immár csak az budai és boszniai basákat várják, hogy azonnal Babochyat (Babócsa), Berzenczhét (Berzence) és Chorgoth (Csurgó) meg akarják venni azután Zigeth (Sziget) alá szállanak, hajójok számtalan sok vagyon az vízen… ennek utána ma hajnalban jő Pribegh Mátyás Zigetből, ki azt mondja, hogy az török még tegnapon elindult Pécsről és bizonnyal Meztegnyew-re jönnek fával és minden kézi szerszámmal, azt csinálják meg hamar mindjárást…”
1558-ban, a Szent Gergely-nap utáni kedden (március 15-én) Orosztonyi Péter szenyéri tiszttartó Csányi Ákoshoz írt levelében többek között arról számol be, hogy a bég emberei Szenyér körül ólákodnak, úgy tudja, hogy „nyelvet akartak fogni az Zenyeriegben, és az pasa eleibe akarták küldeni”. A levélíró figyelmeztet: „Meztegnew dolgára jó volna reá gondolni, mert igen hirdetik, hogy ezt akarják megcsinálni, félek rajta, hogy négyet avagy többet is csinálnak, ha bizon leszen az pasa jövetele”.
Letare előtt pénteken, vagyis március 18-án Orosztonyi Péter Szenyérből újabb levelet küld Csányi Ákos tiszttartónak: „mastan estve jőve hozzám Zel (Szél) Ferencz Baranyából, azt mondá, hogy neki vagyon egy atyjafia török bíró, Kaposba jár, azt mondta hitire, hogy az Meztegnewnek az kapwiat (kapuját) es megcsinálták, készen vagyon, az Meztegnew ol (olyan) ház, hogy csak egy kapu héja vagyon, az többi mind épen vagyon, ezért kegyelmed gondoljon reá, hánnyák el, kellene népet indíttani reá, rúddal, doronggal el nem terhetik, por kellene hozzá (lőpor)”. Azt is mondta Szél Ferenc, hogy a szétrombolással nem szabad várni, mert minden órában jöhetnek a törökök.
1558. március 22-én Csáktornyáról Zrínyi Miklós levelet küldött Nádasdy Tamás nádornak, hivatkozván arra, hogy a hadi- és élelmiszereknek Szigetbe való szállítására a télen ötven szekérnél többet adott, Nádasdy közbenjárását kérte Miksánál, hogy a hasonló terhek alól őt mentse fel. A levélben panaszkodott Magyar Bálint Bonnyában elkövetett hatalmaskodása miatt. Zrínyi az adománylevelet és az iktató parancsot újra megsürgette. Felhívta egyúttal Nádasdy figyelmét arra is, hogy a török már Pécsen gyülekezik, s mint mondják, Babócsát akarta megtámadni vagy a mesztegnyei zárdát megerősíteni (monasterium Meztegne munire).
Arról nincsenek adataink, hogy a törökök terve végül sikerült-e. Valószínűleg mégsem került sor a mesztegnyői monostor megerősítésére. Szigetvár 1566. évi bevétele megpecsételte a megye nyugati felében még talpon álló végházak sorsát. Legtovább Fonyód és Kéthely tartotta magát, az előbbit 1575-ben foglalták el, az utóbbinak erősségét 1586-ban égették fel. Végül 1600-ban Kanizsa bevételével egész Somogy megye török kézre került.
A hódoltság kora nemcsak hihetetlen pusztulással járt, de a vármegye önállóságát is veszélybe sodorta. Az 1596. évi VII. dekrétum 4. cikkelye Somogyot Zala megyéhez csatolta, minden rendű és rangú lakosát – Bátori István somogyi főispánt kivéve – Zala megye főispánjának rendelte alá.
A két vármegye összevont igazgatásának élén 1660–1664-ben a költő és hadvezér Zrínyi Miklós főispán állt. Somogy majd csak több mint száz esztendő múlva, 1715-ben nyerte vissza eredeti jogállását.
Az 1583. évi adólajstrom szerint Mesztegnyőnek egyetlenegy portája volt. Az 1600-as években a Marcalit öröklő Báthoriak próbálkoztak a betelepítéssel, de a folytonos birtokharcok ezt megnehezítették.
A hódolt területek vallási viszonyaival a török nem sokat törődött, a kis falusi templomokat, paplakokat meghagyta, a kőtemplomokat és kolostorokat azonban, mint az ellenállás lehetséges fészkeit, lerombolta.
Az 1530-as évek végén enyingi Török Bálint volt a leggazdagabb földesúr Somogyban, 1535-ben Máté somogyvári apáttól és konventjétől egy évre bérbe vette Somogy vármegye tizedeit, a tizedfizető falvak között Mesztegnyő is szerepel.
Ez az időszak kedvezett a reformáció elterjedésének. A megye legfőbb urai: Török Bálint az evangélikus, Nádasdy Tamás nádor, a Zrínyiek, a Homonnayak, Batthyányak pedig a protestáns vallást követték. Uradalmaik területéről a katolikus papokat elűzték.
A Somogyban élő szerzetesek a török közeledtére egymás után hagyták el monostoraikat, a papok is elmenekültek. A plébániák túlnyomó többségét protestáns prédikátorok ülték meg. A megye területén adóztatás céljából a plébániákat is összeírták, 1546-ban az összeírás 58-at tüntet fel, ennek fele üresen állt, a másik felében 32 pap (plébános, oltárigazgató) teljesített szolgálatot. Mesztegnyő és a környéken Kéthely, Segesd, Jákó plébániája ekkor még működött, de Nagybajomé már üres volt.
Településünkön a protestantizmus nem tudott gyökeret ereszteni. A török megszállta vidéken a veszprémi püspökség kezdeményezésére indult meg az úgynevezett andocsi (koppányi) jezsuita misszió tevékenysége, amely tizenhat plébániára és a hozzá tartozó 56 falura terjedt ki. 1642-től 1683-ig Mesztegnyő területén is a jezsuita atyák teljesítettek szolgálatot.
A misszió küzdelmes munkájáról szól Horváth János jezsuita pap jelentése 1643-ból. Rácok és törökök között értenie kellett magyarul, horvátul, bosnyákul és egyéb nyelvjárásokat. Mivel a tizenhat plébániában nem voltak katolikus papok, helyettük licenciátusok (világi hitoktatók) végezték
a munkát. Valamit tudtak írni-olvasni, legtöbbjük azonban csak magyarul olvasott és prédikált. Néha posztillákból (prédikációk gyűjteményéből) tartottak felolvasást, kereszteltek, temettek és eskettek. A missziónak a plébániákat és a falvakat egész évben folyamatosan látogatnia kellett. Istentiszteleteket is tartottak, gyóntattak, prédikáltak, katekizáltak, kérelmeket írtak, tanítottak. A megélhetés és a ruházkodás volt számukra a legnagyobb gond. A hívekre ugyanis a török iga minden terhe és adója ránehezedett, és a legnagyobb jó szándék mellett sem tudtak a misszió nyomorúságos helyzetén segíteni.
)
)
Zrínyi gyűrűs pecsétjével ellátott levelének részlete. Mesztegnyőt az utolsó bekezdésben említi (Magyar Országos Levéltár, Nádasdy-gyűjtemény)
