Híd a Boronkán
Híd a Boronkán
A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet 1991-ben létesült, a Boronka-patak mellett húzódó, különleges környezeti adottságú, erdőkben, vízi élőhelyekben, mocsárrétekben bővelkedő 7833 hektáron.
A korábbi égerlápos, erdős területen a múlt században kialakított halastavak az extenzív halgazdálkodás következtében természet közeli állapotba kerültek, ma szigorúan védettek. A térségben 184 hektáron tizennégy tavat találunk, ezenkívül Mesztegnyőhöz tartozik még tizennégy tó, összterületük 88 hektár.
A tájvédelmi körzet a Dél-Dunántúl flóravidékéhez tartozik, síksági jellege ellenére növényvilága rendkívül változatos, átmenetet képez a nyugat-balkáni és a magyar flórák között, az európai elemek túlsúlya mellett számottevő a kontinentális és a mediterrán vonás. A lápoktól a homokpusztai gyepekig a legkülönbözőbb növénytársulások fejlődtek ki, a homokbuckák közötti mélyedések elláposodtak, láprétek, fűz- és égerlápok alakultak ki, a patakok mentén égerligetek, néhol tölgy-kőris-szil ligeterdők magasodnak. A nedves talajon hatalmas gyertyános-tölgyesek húzódnak, ezeket helyenként szigetszerű bükkösök tarkítják.
A tájvédelmi körzet növénytársulásai bővelkednek védett fajokban.
A kilencvenes években végzett felmérések 36 védett növény előfordulását jegyezték fel, ezek közül országos viszonylatban is ritka a kakasmandikó, a díszes vesepáfrány, a sárga liliom, a tavaszi tőzike, a szúrós csodabogyó. Tavasszal sokfelé virít a medvehagyma. A már csak foltokban fellelhető eredeti gyeptársulásokon az ugyancsak ritka fekete kökörcsin nyílik. A sajátos, átmeneti jellegű környezeti adottságok – például a sok csapadék – az úgynevezett hegyvidéki fajok, így az erdei ciklámen számára is kedvezőek.
A tájvédelmi terület a faunának is kedvező élőhelyet biztosít. A nagyvadak közül megtalálható a falu határában a vaddisznó, a szarvas és az őz. Országosan magas a védett fajok aránya. A felmérések szerint 69 védett gerinctelen és 185 gerinces állatfaj fordul elő ezen a területen. A homokos vidéken a hüllők közül nagy számban él a keresztes vipera, a mocsári teknős. Nemzetközi szinten is említést érdemel a vidratelep. Háborítatlan nyugalomban élnek itt a vöcsök- és gémfélék, a nádi énekes madarak, a gyurgyalag, a jégmadár. Európai viszonylatban is jelentős a rétisas és a fekete gólya fészkelő párjainak száma. Az erdők szegélyén a nagy kiterjedésű mocsárrétek hazánk legnépesebb fehérgólya-állományának nyújtanak táplálékot. A környező települések mindegyikében sok helyen fészkelnek.
Mesztegnyőn a gólyáknak valóságos kultusza alakult ki, a halak mellett még a falu címerében is szerepel ez a madár. Védelmükre alapítványt hoztak létre, nyaranta gólyafesztivált szerveznek, és az általános iskolában Árvai Ilona tanítónő vezetésével gólyaszakkör is működik.
Híd a Boronkán a neve annak az egyesületnek, amely Mesztegnyő székhellyel 1994-ben alakult, elnöke Benkes László mesztegnyői polgármester. Az érintett 17 önkormányzat hozta létre a Boronka régió természeti és kulturális örökségének védelmére, megőrzésére és lehetséges fejlesztésére. Alapító tagjai Mesztegnyő, Nagybajom, Böhönye önkormányzata és a Somogy Megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Nagybajomi Erdészete. Csatlakozott a szervezethez Nikla, Pusztakovácsi, Kelevíz, Libickozma, Somogyfajsz, Gadány, Hosszúvíz, Csömend, Pálmajor, Somogysárd, Újvárfalva, Szenyér, Marcali, Nemeskisfalud önkormányzata, a Somogyfajszon székelő Somogy Természetvédelmi Egyesület, a tapsonyi, gyótai, újvárfalvai vadásztársaság, valamint a Mesztegnyői Vendégfogadók Egyesülete és a Mesztegnyői Honismereti és Természetvédő Egyesület.
A térségben környezetszennyező ipari üzem nincs, ezért Európa legtisztább levegőjű vidékei közé tartozik. Ugyanakkor természeti, néprajzi, kultúrtörténeti és építészeti értékekben igen gazdag, így kiváló lehetőségeket hordoz a turizmus és az ökoturizmus számára. Ehhez azonban értékeit fel kell tárni, és azok védelmét hosszú távon biztosítani.
A régióban Mesztegnyővel együtt több község – Kelevíz, Gadány, Hosz-szúvíz – önkormányzata lehetőségeket keresett a komplex ökológiai megoldásokra. A tervek szerint a svédországi Vasternorrlands megye és Somogy megye együttműködése keretében Mesztegnyőn és térségében környezetvédelmi projekt, illetve ökorégió megvalósítására kerülhet sor. A programban szelektív hulladékgyűjtésre alapozott hulladékhasznosítás, szennyvízkezelés, ivóvíztisztítás szerepel a legolcsóbb és legkorszerűbb technológiával, a természeti értékek védelmének szem előtt tartásával. A kezdeményezés minta- és modellértékű példával szolgálhatna a régió más települései számára is.
Mesztegnyőn Az öko- és falusi turizmus kialakítására az első próbálkozások már az 1980-as évek végén megkezdődtek. 1990 nyarán érkeztek az első vendégek Nyugat-Európából, hogy itt néhány hetet békés falusi környezetben töltsenek. A mintegy ötven szállásadó család nemcsak a régióban, hanem országosan is úttörőnek számított a falusi vendéglátásban. Az ezredfordulóhoz közeledve a külföldiek – elsősorban Németországból – idényjellegű tartózkodás céljára mind több ingatlant is megvásárolnak a faluban. Somogy megyében az elsők között Mesztegnyőn nyílt Tourinform-iroda az idegenforgalmi feladatok ellátásának elősegítésére.
A tájvédelmi körzet egy részét a kirándulni vágyók a mesztegnyői vasútállomásról induló erdei vasúttal is megközelíthetik.
Mesztegnyő a Boronka régió egyik kulturális és turisztikai központja, a Honismereti és Természetvédő Egyesület által működtetett Faluház nemcsak a Tájak–Korok–Múzeumok kiállító- és bélyegzőhelyeinek egyike, hanem az országos kéktúra-útvonalnak is pihenőhelye.
A Faluháztól két kilométerre, a mesztegnyői MÁV-pályaudvartól Felsőkak végállomásig épült ki a közel kilenc kilométer hosszú erdei vasút, szerelvényein a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területére kirándulhat a túrázó, nyomvonalán jelölték ki a Rockenbauer-emléktúra útvonalát, amely érinti a falut is. Az utazás mindössze 45 percig tart, és vissza ugyanennyi időt vesz igénybe. Kellemes félnapos természetjárást jelent az idelátogatók programjában.
Az eredetileg gazdasági célokat szolgáló, gőzmozdony vontatású erdei kisvasutat a XX. század elején a Hunyady család építtette. Ezen szállították be a MÁV-pályaudvarra az uradalom erdeiből kitermelt fát és a halastavak lehalászott halállományát, majd átrakták a külföldre induló vagonokba, a halak számára külön jegeskocsikat állítottak be. Kövesdi Pál erdészeti üzemvezető adatai szerint a vasutat 1945 után államosították, 1946-ban már az erdészet használta, bár akkor még lóvontatással működött. A pályát 1957–1958 között korszerűsítették, hogy alkalmassá váljon a gépi vontatásra. 1960-ban vonalát meghosszabbították (8920 méter), ezzel elérte mai állapotát. A korlátozott személyszállítás is ezután indulhatott meg, a kisvonat menetrendszerűen hozta-vitte a felsőkaki állomásról Kakpuszta, Libickozma, Háromház és Kopárpuszta lakóit. Mélyéger megállónál Löncsönpuszta, Szúnyogvár, Cserfekvés utasai szállhattak fel a mesztegnyői vasútállomásig közlekedő vonatra. Elsődleges feladata azonban továbbra is a kitermelt faanyag szállítása maradt.
A vasutat ma a Somogyi Erdészeti és Faipari Részvénytársaság üzemelteti, a személyforgalom számára hetente általában kedden és pénteken indítanak járatokat, de ha szükséges, előzetes egyeztetéssel más napokon is igénybe vehető. Az erdei vasút egyre inkább a növekvő idegenforgalom szolgálatában áll. Szerelvényét és mozdonyát igyekeznek korszerűsíteni és karbantartani, s tervezik a vasútvonal fejlesztését, továbbépítését Kakpuszta és Löncsön irányába.
Az indítóállomás az erdészeti fűrészüzem és a MÁV-rakodó mellett található. Útja innen délre, majd keletre, illetve délkeletre tart, egy ideig párhuzamosan halad a Kopári útnak nevezett régi földúttal. Eléri a Birka-járást, dél felé haladva a Búsvári-erdő, majd hamarosan a Boronka-patak és a Búsvári-halastó következik: és máris a tájvédelmi területre érkezünk. A vasút közvetlenül a tó után Soponya felé elágazik, ez a vonal Kisgyótán át a Szilibükki-erdőben csaknem négy kilométer hosszan vezet, és a Soponyai-tónál ér véget.
Valaha itt működött a Hunyady-uradalom egykor jelentős vízimalma.
A fővonal Szúnyogváron halad tovább, mely nemcsak a nevében, a tapasztalatokat illetően is utal a csípős útitársra. Répce-homokot elhagyva a vonat kiszalad az erdőből, eléri a Hajmáslapi-halastavat, aztán ismét az erdőben folytatja az útját, Nagy-homokon és Mély-égeren keresztül csakhamar eléri a Felsőkak végállomást. Innen Kakpusztáról mintegy félóra gyaloglással érhető el a helyiek által Löncsönpusztának nevezett egykori lakott hely és a Löncsöni-halastó. (A helynévtárakban „Lencsen” szerepel, de a faluban nem így ismerik.) A kakpusztai kirándulóparkban minden évben május 1-jén erdei pikniket tartanak, és már focipálya is várja az idelátogatókat.
Az 1950-es években még élő település volt mindkettő, Kakon közösségi összejöveteleket – táncmulatságot, fonót – is tartottak a kis kultúrházban. Kisgyermekként magam is jól emlékszem erre, hiszen Löncsönben, a Bolevácz családnál többször jártunk rokonlátogatóban, s a kiterjedt erdőség egyik tisztásán megbújó erdei pusztán a nyírfák kérgét megcsapolva mindig friss, édeskés nyírfavízzel olthattuk szomjunkat. A második világháború elől a faluból, Mesztegnyőről sokan próbáltak errefelé menedéket keresni. Mint kiderült, hiába, hiszen a frontvonal, a hírhedt Margit-vonal itt húzódott, s a terület hónapokig tartó állóháború és hatalmas harcok színhelye volt, nyomai, a lövészárkok ma is láthatók.
Talán a háborús veszteségek és az évtizedekig tartó aknaveszély is siettette azt az elnéptelenedési folyamatot, amelyet a civilizációs fejlődés végül betetőzött. A terület kis települései végleg elenyésztek, helyüket a térképen már csak a nevük jelöli. Lakóiknak egy része kihalt, a fiatalok pedig beköltöztek a közeli falvakba vagy messzebbre vándoroltak. A honismereti kör begyűjtötte innen a régi út menti kereszteket. A legtovább Cserfekvés lakói tartottak ki. Amikor az utolsó ház is elpusztult, az árvaságra jutott haranglábat is elhozták, egy letűnt világ mementójaként ma a mesztegnyői Faluház előtt áll.
De úgy tűnik, hogy a természet erői még ezt a pusztulást is képesek voltak az élet szolgálatába állítani. Talán ennek az állapotnak köszönhető a vidék érintetlensége s a természetvédelmi terület kialakulása, az, hogy ezek a változások a következő nemzedékek életlehetőségeit javíthatják.
A kis falvak szomorú sorsát vidékünkön egyedül Libickozma kerülte el. Az utóbbi fél évszázad küzdelmeiről az alig ötven lakost számláló település a közelmúltban, a millennium alkalmából könyvet adott ki. Talán nekik sikerül a túlélés hosszabb távon is. Mint ahogy a közeli Hosszúvíznek is sikerült megmaradnia eddig. A korábban Mesztegnyőhöz tartozó pusztát 1924-ben nyilvánították önálló településsé, s ha küszködve is – most a turizmusba kapaszkodva –, sikerrel igyekszik önmagát fenntartani.
A Búsvári-halastó
A gólyák visszatérő lakói Mesztegnyőnek
Az ifjúsági honismereti akadémia részvevői gyülekeznek az indító állomáson 2001 szeptemberében (Reindl Erzsébet felvétele)
A soponyai elágazás
Erdőrészlet
