A Marcali-hát keleti lankáin | Száz Magyar Falu

A Marcali-hát keleti lankáin

Mesztegnyő Somogy megye északnyugati részén, a Balaton és Dráva között, a Balatontól mintegy 23 kilométerre fekszik, a falut átszeli a 68-as közút, érinti a balatonszentgyörgy–somogyszobi vasútvonal.

A település a Dunántúli-dombvidék, Belső-Somogy, azon belül is a Marcali-hát kistájegység nagyobb falvai közé tartozik. A pleisztocénban feltehetően az Ős-Duna egyik ága törmelékkúpokat rakott itt le. A régebben Berényi-gerincnek is nevezett, Balatonberény és Balatonkeresztúr között meredeken kiemelkedő hátság 33–35 kilométer hosszan húzódik dél felé, Somogysámson és Marcali között hat kilométerre kiszélesedik, majd Böhönye és Segesd vonaláig egyre keskenyebbé válik, magassága is fokozatosan csökken. Általában alig emelkedik kétszáz méter fölé, legmagasabb pontja Marcali és Kéthely között a Baglyas-hegy, amely 254 méter magas.

A Marcali-hát alapja a pannon üledék és a felső-pliocén homok, de lösztakarója alól csak néhány helyen bukkan elő a homok- és agyagréteg. Középső része lépcsőzetesen tagolt, nyugatról és keletről egyaránt négy szint különböztethető meg.

A lepusztulás következtében a magasabb lépcsőkről az agyag az alatta lévőkön halmozódott fel. Így a lépcsőperemek fokozatosan alacsonyodnak, a lejtők lankásabbá válnak, ez adja a táj jellegzetes, változatos ritmusát. A hátságon egykor cseres-tölgyes erdő ma már csak mozaikos foltokban mutatkozik, szép ligetes tájakat találunk, a természeti viszonyok kedveznek a földművelésnek és az állattenyésztésnek.

Mesztegnyő a keleti oldal lankás dombjain települt, Marcalitól tíz kilométernyire délre, a hátság vonulatának középső harmadában. Magasságát egy ponton, az Öreg-hegyre vezető út mellett a falu vízellátását biztosító fúrt kút adataiból ismerjük: alig több mint 131 méter a tengerszint felett.

A Marcali-hát lösztakaróját kelet felé a Belső-Somogyra jellemző homokvidék váltja fel. A folyóvízi eredetű homok iszap- és agyagtartalma kicsiny, de vízgazdálkodási tulajdonságai kitűnőek. Az évezredek során a szél a folyóvízi homokot többszörösen áthalmozta, futóhomokká alakította, melynek vastagsága helyenként a tíz métert is meghaladja. Ez többnyire savanyú barna erdőtalajok jellegzetes talajképző kőzete, rajta agyagbemosódásos rozsdabarna erdőtalaj képződött, amelynek termőképessége átlagos, ugyanakkor jó minőségű építőipari nyersanyagot ad.

Mesztegnyő határának egy része ezen a homokos síkságon fekszik, a szomszédos Böhönyéhez és Nagybajomhoz tartozó területeken a Duna-Tisza közéhez hasonló futóhomokbuckákat is láthatunk.

A vidék éghajlata földrajzi helyzetéből adódóan átmeneti jellegű. Az alapjában véve kontinentális klímát részben a nyugat felől érkező nedves óceáni hatás módosítja, hatása az országos átlagot meghaladó csapadékmennyiségben (évi hétszáz milliméter fölött) és a kisebb napfénytartamban (körülbelül kétezer óra évente) jelentkezik. Ugyanakkor a 270 kilométerre lévő Adriai-tenger közelsége bizonyos mediterrán hatások érvényesülését segíti elő, ez is befolyásolja a hőmérséklet alakulását, elősegíti az őszi csapadékmennyiség növekedését, hatása a természetes növénytakaróban is tükröződik.

A zónában az évi átlagos középhőmérséklet tíz-tizenegy Celsius-fok. Az észak–déli nyitottság következtében az időjárás gyorsan változik, az uralkodó szélirány északi és északnyugati, az erős szelek többnyire északról jönnek.

Mesztegnyő és környéke a Balaton vízgyűjtő területéhez tartozik. A falutól délnyugatra, Szenyér és Tapsony határában, Felsőpusztától északra ered a Sári-víz vagy -csatorna. Folyásának déli irányát Szenyér alatt Nemeskisfalud táján, Aradpusztánál északra, a Balaton felé fordítja, nem messze az egyik Rinya-ág forrásától, mely déli irányba, a Dráva felé veszi az úját. Itt húzódik a vízválasztó terület határa. A Sári-víz mentén füzérszerű halastórendszer alakult ki, mely a hátság peremén a falu nyugati oldalán a kertek alatt halad, és észak–déli irányban átszeli Mesztegnyőt.

Vize egykor uradalmi, feljebb községi malmot hajtott, helyét ma is csak Malom-köz néven emlegetik, a vízfolyást pedig Malom-ároknak nevezik. A falut Kelevíz irányában hagyja el.

Mesztegnyőtől keletre folyik a Boronka-patak, amely hatalmas erdőségekkel és szintén füzérszerű tórendszerrel övezve halad a Boronka és Sáripuszta közötti vizenyős területek felé, ahol a Sári-csatornával egyesülve a Nyugati-övcsatornába ömlik.

A Sári-csatorna és a Boronka-patak hajdan a többi vízfolyással együtt a Nagy-berekbe torkollott, a berek lecsapolását 1864-ben kezdték meg. 1908–1911 között ásatták ki a Nyugati-övcsatornát, hogy az addig a berekbe jutó öt vízfolyást közvetlenül a Balatonba tereljék. A Nyugati-övcsatorna a Zala után a legtöbb vizet szállítja a tóba, és Balatonkeresztúrnál éri el a Balatont. A víz szennyezettségének és növényi tápanyagtartalmának csökkentésére a Boronka-patak és a Sári-csatorna torkolata előtt vízminőség-védelmi tározót létesítettek a 241 négyzetkilométeres vízgyűjtő terület befogadására Marcali-tározó néven, összterülete 407,4 hektár.

A vízfolyások hozama csekély, a csapadék mennyiségének megfelelően ingadozik, sok a mesterséges halastó. A mesztegnyői tavak közül különösen festői szépségű a Templom-domb alatti, a Pataksűrűi-, a Búsvári- és a Soponyai-halastó.

A Boronka-patak több település határát is érintő háborítatlan vidékén Somogy megye egyik gazdag természetvédelmi területe a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet.

A mesztegnyői határ kedvező feltételeket nyújt a növénytermesztésre és az állattartásra. 1864-ben följegyezték, hogy földje jó, rozsot, búzát terem, legelőin főként nyíresek vannak, de tölgyfa is található, kaszálója jó szénát ad, a „dombossa” meglehetős bortermő, erdeiben sok az őz, szép vadaskertje van, állattartásában a juhtenyésztés játszik fontos szerepet.

A természeti adottságok is hozzájárultak ahhoz, hogy a település a történelem viharai és pusztításai ellenére is évszázadokon át folyamatosan lakott hely. Már a középkorban mezőváros, vásárait 1466-ban oklevél említi. Történelme során kétszer pusztult el – először a török időkben, majd a második világháború idején, amikor a frontvonalba esett –, de mind a kétszer újjáéledt.

Térségi kapcsolatait a középkori úthálózat csak részben segítette.

A tőle északra, mintegy tíz kilométerre, Marcali mezővároson keresztül kelet– nyugati irányban haladó országos postaúttal megyei fontosságú útvonal kötötte össze. A XVIII. században a kanizsai járáshoz tartozott, majd a járások számának bővülésével 1800-tól kezdve a marcalihoz került, 1872-től körjegyzőségi székhely lett. 1950-ben Mesztegnyőn is önálló községi tanács alakult, a Marcali Járási Tanács irányítása alá tartozott. Az újabb centralizációs intézkedéseknek köszönhetően 1966-ban községi közös tanács székhelye lett, miután Hosszúvíz társközséget hozzácsatolták. Igazgatási területi szerepköre 1969-ben, majd 1977-ben Gadány, illetve Kelevíz társközség hozzákapcsolásával tovább bővült. A tanácsrendszer megszűnése után 1990-ben alakult meg a település önkormányzata.

A község pecsétjét 1692-ből ismerjük, ekevasat és csoroszlyát ábrázol a földművelésre utalva. Az önkormányzat az 1990-es években megalkotta a település első címerét, amelynek jelképrendszere a legfontosabb természeti adottságokat foglalja össze, amint azt a címer leírása is tükrözi.

„Álló háromszögű pajzs fehér pajzstalppal. A pajzs kék mezejében zöld halom közepén mindkét oldalról egy-egy természetes színű, levelek közül kinövő náddal kísért, balra fordult, csőrében tekergőző zöld kígyót tartó gólya áll jobb lábán, balját kissé felemelve tartja. A fehér pajzstalpban három (felül kettő egymás mellett, alattuk egy vörös) hal úszik balról jobbra. A címer elsősorban a település természeti környezetére utal. A községnek a nagyrészt erdő borította, vízfolyások szabdalta, halastavak tarkította környéke, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet része, ahol nagy számú ritka és védett faj található. A madarak sorában kiemelkedik a jégmadár, a gyurgyalag, a kék galamb, a fekete gólya és a környéken nagy számban fészkelő fehér gólya. Ezt jelzi a címerben lévő madár, illetve az egész címerkép. Mesztegnyő a Dunántúlon az egyik legtöbb halastóval rendelkező település. A három hal és a fehér pajzstalp a halastavakat, a halászatot emeli ki és jelképezi.”

Napjainkban is meghatározó az a közigazgatási, gazdasági, infrastrukturális és kulturális kapocs, amely Mesztegnyőt a kisvárosi térséghez, Marcalihoz köti. A falut átszelő 68-as számú közút a megye egyik legfontosabb észak– déli irányú útja, másodrendű főútvonal, és fontos szerepet játszik a Balaton és a Dráva vonalának összeköttetésében.

Vasúti közlekedése 1893-ban indult meg, a Balatonszentgyörgy–Somogyszob szárnyvonal átadásával, és egészen a XX. század utolsó harmadáig meghatározó fontosságú volt. Vasútállomása azonban a falu központjától távol, mintegy két kilométerre épült, elsősorban az uradalom áruszállítási igényeit vették figyelembe megépítésekor. Ez később egyre nagyobb hátrányt jelentett, az 1960-as évektől kezdve a távolsági autóbuszjáratok és a közúti teherszállítás növekedésével a vasúti közlekedés, elsősorban a személyforgalom fokozatosan háttérbe szorult, a teherforgalom még jelentősnek mondható. Az egykor több alkalmazottat, forgalomirányítót, váltókezelőt, vasúti pályaőrt foglalkoztató állomásfőnökség megszűnt. Ma már nemcsak a Kaposvárra, a megyeszékhelyre, hanem a megye jelentősebb városaiba – Nagyatád, Barcs, Siófok –, sőt a fővárosba is átszállás nélkül, közvetlen autóbuszjárattal utazhatnak a falu lakói.

A településen áthaladó 68-as számú főútvonal Horvátország és az Adriai-tenger felé jelentős tranzitforgalmat bonyolít le.

Mesztegnyőre nem jellemző az elvándorlás, jóllehet a lélekszám csökkenése a XX. század második felében itt is kimutatható, de ez inkább az országos problémát, a születések számának visszaesését jelzi. Az utóbbi évtizedben a falusi turizmus fejlesztésének lehetősége, a Balaton viszonylagos közelsége és a falu természetvédelmi értékei, különlegességei, a helység történelmi nevezetességei, a néprajzi hagyományok feltárása és bemutatása, a vendégfogadás feltételeinek fokozatos kiépítése további távlatokat nyithat az itt élők és a letelepedni szándékozók számára.

A hagyomány úgy tartja, hogy Mesztegnyő környékén valamikor sok volt a mész, s a falu egy meszes teknő alakú völgyben feküdt, a nevét is innen kaphatta: Meszesteknyő, Meszteknyő. A nyelvészek egyértelműen a személynévből alakult helynevek típusába sorolták a falu nevét. Kiss Lajos szerint a névadás alapjául szolgáló személynév szláv eredetű, a falu neve a cseh MstihneŠv személynévből keletkezett birtoklást jelölő raggal.

A település jelenleg ismert legkorábbi említése az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékből való, ott Mezeekezen alakban fordul elő. A rendelkezésre álló okleveles anyagban több változatban olvashatjuk (1359. július 24.: Meztegnew, 1401. május 26.: Meztegneu, 1403. január 11.: Meztegenyew, 1405. augusztus 1.: Zerecheni de Mesthekenew, 1409. október 5.: Mezthegenyew, 1436. február 4.: Meztegnev, 1436. július 8.: Mezthegnyew, 1455. szeptember 9.: Mezthegnew, 1465. július 31.: Mezthegnyew, 1480. január 15.: Mezthegnye mezőváros,1503. június 11.: Mestegnehegh, 1503. szeptember 7.: Mezthegnyewy-i Zerechen György, 1529. április 14.: Mezthegnyew-i Bodó Péter, 1558. március 22.: Meztegne).

A falu neve az 1700-as években keletkezett iratokon már mai alakjában szerepel (például Mária Terézia urbáriumában), de a XIX. század közepén is találunk olyan kiadványt (Csorba József orvos: Somogy vármegye ismertetése), amely a Mesztegnye névalakot használja. A történész Csánki Dezső 1894-ben megjelent történeti földrajzi munkája szerint még mindkét elnevezés él. A kettősséget, mely egy hajdani elírás következménye lehetett, 1908-ban a helységnevek országos törzskönyvezése szüntette meg, ettől kezdve a hivatalos elnevezés Mesztegnyő.

A falu tehát az oklevelek tanúsága szerint középkori település, a segesdi főesperességhez tartozott. Ekkor még nem a jelenlegi helyén települt, innen jóval délebbre, a Pataksűrű és Landipuszta környékén. Hozzátartozott Pusztaszentegyháza, amely a mai Gátra-dűlőnél feküdt. Papja, Domonkos 1333-ban hatvanhat kis dénárt, 1334-ben öt garast fizetett pápai tizedként. 1359-ben Tamás a mesztegnyői plébános, aki egyúttal a Balaton szögletének alesperese is volt („Sacerdos de Meztegnew et vicearchidiaconus de angulo Balatini”). A hely jelentőségére utal, hogy az oklevél szerint 1436-ban vicariatus, püspöki helytartói hivatal működött itt. Tudunk Szent Miklós tiszteleletére szentelt plébániatemplomáról, 1476-ból. Ekkor a mesztegnyei gróf, Szentey György, a templom kegyura, azzal a kéréssel fordult Rómához, hogy a Domonkos-rendiek számára a templomnál házat emelhessen; ezek perjele pedig a hívek lelki gondozását a rendtagok egyikére bízhassa. A Szentszék a kérést teljesítette, ez volt az első rend, mely Mesztegnyőre települt, 1500 körül Gergely volt a plébános. A mesztegnyőiek ez idő tájt megfordultak a külföldi egyetemeken is. A bécsi egyetem Natio Hungarica anyakönyveiben 1475-ben Lucas de Meztegnie (Mesztegnyői Lukács) nevét olvashatjuk a somogyi diákok névsorában, a nemesi származásúak között 1512-ben Joannes Zerechen de Meztecznyew (Mesztegnyei Szerecseny János) neve szerepel.

1466-ban az akkor már oppidum, vagyis mezővárosi rangra emelkedett település (Nundine in opido Meztegnew) vásárait említik, a helységben ekkor 63 jobbágycsalád lakott. A kolduló barátok működése a városiasodás első jeleként is értelmezhető.

Az adatok szerint a lakosok között sok volt a kanász, a gazdálkodásban tehát a földművelés mellett minden bizonnyal fontos szerep jutott az állattenyésztésnek. Csányi Ferenc, hajdani marcali káplán, egyik leírásában állítja, hogy az egész marcali hegyvonal – Mesztegnyő, Marcali, Kéthely – már a legrégibb időkben bortermelő vidék. A mesztegnyői határban szőlőültetvényt említett egy 1374-ből származó oklevél is, amelyet a somogyvári Szent Egyed konvent állított ki Imre nádor megbízásából egy birtokper kapcsán elrendelt határjárás alkalmával.

Csánki Dezső a középkori Somogy vármegyében 22 várost sorolt fel, a legközelebbiek Marcali, Szenyér, Nagyszakácsi, Segösd. Hogy meddig őrzi meg mezővárosi státusát Mesztegnyő, a jelenleg rendelkezésre álló adatokból megállapítani nem tudjuk. Feltételezhetjük azonban, hogy a török pusztítás pecsételte meg a városka sorsát. Története során még egyszer, XIX. század első felében ismét találkozunk nevével a mezővárosok között, de azt követően már mint községgel.

Mesztegnyő helyneveiről első ízben a falu jegyzője készített leírást 1864-ben a Pesty Frigyes kezdeményezésére megindult országos gyűjtőakció keretében, Bognár Mihály bíró, valamint Bödör Ferenc és Boda József esküdt segítségével. Az összeállítás szerepel Pesty helynévtárában. Az eddigi legteljesebb gyűjtést azonban az 1974-ben megjelent vaskos kötet adja közre Somogy megye földrajzi nevei címmel, amelynek munkálatai majd tíz esztendőbe teltek. (A településről készült gyűjtést összevetve a Pesty-féle helynévtár és a kataszteri térkép, színes birtokvázlat adataival és saját gyűjtésem eredményeivel kiegészítve Mesztegnyő helyneveinek áttekintését a Függelékben adjuk közre.)

A helynevek vagy földrajzi nevek az adott település történetének évszázados nyomait őrzik. A község természeti adottságai, domborzati viszonyai, a gazdálkodás, a birtokviszonyok, a társadalmi tagozódás, a jelentősebb történelmi események, a kultúra sőt még az egészségügy területéről is őriznek olyan információt, amelyek a folyamatos gazdasági, történelmi változások ellenére a nevekben zárványként fennmaradnak, mindaddig, amíg a névhasználat ezt biztosítja. Idővel a régi nevek kikopnak az emlékezetből, a termelőszövetkezetek megalakulása után a határ táblásítása például sok dűlőnevet ítélt kihalásra. Úgy tűnik azonban, hogy ehhez is hosszú idő kell.

Ha Mesztegnyő helynévhasználatának az elmúlt százötven esztendejét vizsgáljuk, korántsem tragikus a helyzet, hiszen az előbbiekben ismertetett adatok szerint mindössze hat név esett ki a köztudatból, ám ennél jóval több keletkezett.

A nevek is módosulnak tehát, bár roppant konzervatívak, és csak nagyon lassan követik a falu életében bekövetkezett fontosabb változásokat, feljegyzésük ezért rendkívül fontos. Valószínűleg kötetnyi ismeretanyagot lehetne összegyűjteni, ha a nevek keletkezésére utaló magyarázatokat, a hozzájuk fűződő mondákat, hiedelmeket csokorba szednénk.

Megrázóan tragikus eseményre utal például az Olvasós lénia, amely a második világháború egyik késői áldozatának állít emléket. A fiatal aknaszedő katonatiszt gyászoló felesége megkereste a falu határában azt a helyet, ahol férje aknára lépett és felrobbant, s a közeli fára akasztott olvasóval nemcsak megjelölte, de meg is szentelte azt. A falu népe pedig ezt a területet azóta Olvasós léniának hívja. Az esemény nem számít egyedinek, a község határában hónapokig húzódó frontvonal mentén számos hasonló, bár jelöletlen „lénia” van.

A mesztegnyői helynevek közül valószínűleg a Pusztaszentegyháza utal a legrégebbi időkre, feltehetően a középkori településre. A határnevek egy része a természeti adottságokat, domborzati viszonyokat (Berki-rét, Büdös-sár), a településre jellemző hatalmas kiterjedésű erdőséget jelöli (Mél-eger, Bükkös-homok, Szili-bük), a Vadaskert a vadászatokra utal. A közlekedés irányát jelzik az utak elnevezései, a Gadányi, Bajomi, Kopári, Dávodi út. A grófi uradalom és a jobbágyság gazdálkodásának hagyományai tükröződnek a Disznó-kút, Gula-kút, a Kender-főd, a Repce-homok dűlőnevekben. Ipari jellegű tevékenység nyomait őrzi a Hamuházi-dűlő, a Malom-árok, a Téglaház. A társadalmi tagozódást jelzi a Cseléd-kút, Cseléd-legelő, a Pógár-csalit, az Intéző-köröszt. A XIX. század elején regisztrált esemény, a csehek betelepítésének emlékét őrzi a Cseh utca, az 1855-ös kolerajárvány pusztításaira emlékeztet a Szenvedő Jézus-szobor a falu főterén. A Barát-tó a XVIII. században itt élt ferencesek gazdaságára utal, a Zárda-kert pedig az irgalmas nővérek egykori gyümölcsöskertjére.

A régi közigazgatás emlékét hordozza a Jegyző-kert, egy letűnt korszak közösségi életének, kulturális rendezvényeinek színterét jelöli a Pajtás-kert, s egy újabb történelmi időszakra emlékeztet a Sztalin utca.

A mesztegnyői helynevek hagyományvilága egy sokszínű, gazdag múltú, több száz esztendős település képét rajzolja elénk, érdemes volna a kutatásokat ezen a területen tovább folytatni.