Remények és csalódások

Teljes szövegű keresés

Remények és csalódások
A második világháború befejezésével megkezdődhetett az újjáépítés hosz-szan tartó munkája. Az éhínséget, amit az elmúlt évek vetéseinek elmaradása, az időjárás mostoha körülményei, valamint az átvonuló front pusztításai együttesen okoztak, tovább súlyosbította a szovjet csapatok ellátásának terhe. Ezt a lakosságnak kellett viselnie.
1945 júliusából valók az első adataink arról, hogy a helybelieknek szarvasmarhákat kellett szabott áron eladni a szovjet csapatoknak. A község igyekezett a leadott marhák átvételi ára és valós értéke közötti különbséget kompenzálni. Ehhez a föld-, a ház- és a kereseti adókat vették igénybe.
Az év végén már a negyedik negyedéves részletét fizették ki a községre kirótt jóvátételi kötelezettségnek. Csaknem egy tonna búzából és ugyanannyi burgonyából, valamint több mint egy tonna kukoricából, fél tonna babból és 35 kilogramm étolajból állt. Az állati takarmányok közül négy mázsa zab és nagy mennyiségű széna szerepelt a listán.
A település lakói a beadandó élelmiszerekért a községtől felkínált összeget nem vették át, közcélokra ajánlották fel. Azokat a személyeket, akiknek hozzá kellett járulniuk a kirótt adó beszolgáltatásához, az elöljáróság jelölte ki. 1946 márciusában a mencshelyi körjegyzőség területén lévő falvaknak öt mázsa élősúlyú szarvasmarha leadását rendelték el. Az ebből Mencshelyre eső két mázsát Osváth Gyulának és Bertalan Gyulának kellett közösen kiállítaniuk, s a kitűzött időre Veszprémbe hajtaniuk.
Minden nehézség ellenére a településen megindult az élet. A romos épületeket igyekeztek használhatóvá tenni, sőt nagyobb beruházásokra is gondoltak a község vezetői. 1946 februárjában tárgyalásokat kezdtek a Pannónia Áramfejlesztő Részvénytársasággal a község villamosításáról. Március végén a tárgyalások már odáig jutottak, hogy a település részére az elöljáróság kétszáz szálfát igényelt a Nagyvázsonyi Erdőfelügyelőségtől, amit az 857 millió pengőért a falu rendelkezésére is bocsátott. A kiadás azonban olyannyira megterhelte volna a települést, hogy a vezetés önállóan nem mert dönteni az ügyben, népgyűlést hívott össze. A népgyűlés végül 124 villanyoszlopnak való szálfa megvásárlását határozta el. A település nemcsak az oszlopokat biztosította a munkához, a felállításukról is maga gondoskodott. A képviselő-testület vállalta a fuvarozás terhét is, valamint azt, hogy a villanyvezeték kiépítése alatt a munkások ellátásáról gondoskodik. A kiépített közvilágítás két, egész éjjel működő és két, fél éjszaka működő lámpából állt. (A település úthálózatának a hossza ebben az időben két kilométer volt.)
A falubeliek fő megélhetési forrása továbbra is a földművelés. 1949-ben 149 gazdaságot tartottak nyilván a községben. Tíz százalékuk nincstelennek számított (egy katasztrális hold alatti földterületet birtokolt). Kisbirtokos volt, azaz egy és öt hold közötti területen gazdálkodott a gazdák 35 százaléka. Valamivel kevesebb részük, 33 százalékuk tulajdonában volt öt és tíz hold közé eső földterület, ennél többet, tíz és harmincöt hold közötti nagyságú földet pedig 22 százalékuk birtokolt. A község lakóépületeinek több mint a fele egy szobából és egy konyhából állt, de előfordultak csak konyhában vagy csak szobában lakó személyek is: az összes lakás tíz százaléka volt ilyen. A lakások 21 százaléka állt kettő vagy több szobából. Ebben az időben az összes ház kőből épült, de 85 százalékuk nádtetővel volt fedve, s csak a maradék tizenöt százalékot fedték cseréppel. Általános volt, hogy a szobáknak és a konyháknak a padlóját döngölt föld borította, bár a szobák esetében a fapadló, míg a konyhákban a téglapadló is megjelent.
Az újjáépítés évekig tartó munkáját követően megalakult a községben a termelőszövetkezet, amely hét település határát ölelte fel (Mencshely, Barnag, Vöröstó, Vászoly, Balatonakali, Dörgicse és Kisdörgicse). A hagyományosan szőlőműveléssel foglalkozó termelőszövetkezet központja Mencshely lett. Ennek ellenére a község a háború után nem gyarapodott, lakosainak száma csökkent, a fiatalok elköltöztek a településről. Erről egyértelműen megbizonyosodhatunk, ha megvizsgáljuk a lakosságszám és a házak számának alakulását. A település legmagasabb lélekszámát az 1890-es népszámlálás regisztrálta, ekkor 835 fő élt itt. Drasztikus csökkenés figyelhető meg tíz év múlva, amikor 723 fő lakta a falut. Ettől az időtől kezdve megállíthatatlanul fogyott a lakosság. 1920-ban 634 főt, 1940-ben 546 főt, 1963-ban 467 főt, 1980-ban 376 főt és 2000-ben 272 főt találtak itt a számlálóbiztosok.
A házak száma ennek megfelelően alakult. 1900-ban 173 volt, míg 1920-ban 152, 1940-ben 163, 1963-ban 147, 1980-ban 136 és 2000-ben 128.
A lakosság fogyása együtt járt az elöregedéssel, s ebből következően a lakásállomány is főképp öreg, korszerűtlen épületekből áll. Az 1960-as évek elején kezdődött el a vezetékes ivóvíz kiépítése a községben, de csak az 1990-es években sikerült az egész falut bekapcsolni a hálózatba. Az 1980-as években a csatornázási munkálatok is megindultak.
Napjainkban több régi épületet újítottak fel a községben, de sokat csak hétvégi házként használnak a tulajdonosaik. Fennáll a veszély, hogy a település az itt született idősek elhalálozás után csupán mint a festői szépségű Balaton-felvidék egyik üdülőfalva él tovább az elkövetkező évtizedekben.

A község látképe, 1950-es évek (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Fényképtár)

A falu főutcájának látképe napjainkban

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages