Évezredek üzenete

Teljes szövegű keresés

Évezredek üzenete
A Vázsonyi-medence és környéke, a Balaton-felvidék és a Bakony gazdag őskori leletanyagban. A közeli Lovason találták meg az 1950-es évek elején a bányászat legrégibb emlékeit. Eszközeikkel értékes vörös festéket termeltek ki az egykor itt élt emberek. Ezeknek a kora tizenöt-húszezer évre tehető. A kitermelt vörös festék minden bizonnyal kultikus célokat szolgált, s a bányászoktól eljutott a tágabb környék lakosságához is. A több mint száz tárgyat magába foglaló leletegyüttes két kivétellel mind a bányászat eszköztárába tartozott. A kivétel két lándzsahegy, amelyek közül az egyik pattintott kőből, a másik csontból készült. A kő lándzsahegy formai hasonlósága alapján lehetett a leleteket besorolni a korábban ismert régészeti kultúrák közé. A lovasi lándzsahegy minden kétséget kizáróan a Magyarországon sokfelé elterjedt Szeleta kultúrába tartozik. Az utolsó eljegesedést követően telepedhettek meg a vadászó-gyűjtögető életformát követő emberek a Balaton-felvidék területén. Közülük kerültek ki a lovasi festékbánya bányászai is.
A lovasi bánya mellett működött a szentgál–tűzköves-hegyi kovakőbánya. Az itt található kovakő (szilícium-dioxidot tartalmazó radiolarit) különlegesen jó minőségű nyersanyag, s – hála puha anyakőzetének – könnyen bányászható. Széles körben elterjedt, a lovasi festékbánya gödreiben is megtalálható. Tehát a paleolitikumtól kezdve folyamatosan használták a bányát, egészen a történeti időkig. Virágkora a neolitikum időszakára (Kr. e. VI. és IV. évezred közé) tehető.
A neolitikum idején számtalan telep létesült a Vázsonyi-medencében. Ezek szoros kapcsolatban lehettek a fent említett szentgál–tűzköves-hegyi kovakőbányával, illetve az azt működtető népességgel. A mencshelyi Berki-kút közelében lévő murvagödröknél tárták fel a terület egyik leggazdagabb neolit kori lelőhelyét. Az egész Dunántúlon elterjedt, úgynevezett vonaldíszes kerámia kultúrájának emlékanyaga zömök testű kaparókból, széles pengékből és finoman kidolgozott nyílhegyekből áll. Fazekasai vastag falú, sárgásbarna–hamuszürke színű edényeket készítettek. A kultúra nevét a kerámiák díszítéséről kapta, amely hurokszerűen ívelt és meandermintás bekarcolt díszítés.
A vonaldíszes kerámia kultúrájába tartozó embercsoportok elsősorban földműveléssel foglalkoztak, ezért megtelepedésre főként a sík vidékeket találták alkalmasnak. Házaik falát sárral betapasztott vesszőfonat – patics – alkotta, amelyet földbe ásott oszlopokkal erősítettek meg. A földbe mélyített épület tetőzetét – mivel a gerendákat még nem ismerték – a ház belsejében elhelyezett ágasfák tartották.
Mindennapi tevékenységük a földművelésen és az állattenyésztésen kívül szerszámaik (kőmegmunkálás, csont- és fafaragás), valamint edényeik elkészítése volt. Földjeiket az erdőtől égetéssel hódították el. Legalapvetőbb eszközeik az ütésre, zúzásra szolgáló marokkő és kőbalta, valamint az ásóbot, kezdetleges eke és az aratáshoz használt kőpengés sarló lehettek. A gabonaszemek összezűzását őrlőkövekkel végezték. Csontból faragták, csiszolták az árakat és a tűket a ruhakészítéshez. A neolitikumban a korábbi pattintásos eljárás fennmaradása mellett megjelentek a csiszolt kőeszközök is, amelyek elkészítése már nagyobb szaktudást igényelt.
A Berki-kút őskori lelőhelye mellett további fontos neolitikus lelőhelyeket tártak fel a régészek a Ragonyai-forrásoknál, Mencshely és Vöröstó között, illetve Vöröstó területén, valamint a Melegvíznek nevezett forrásoknál. Az itt talált eszközök is a fentebb bemutatott vonaldíszes kerámia kultúrájához, illetve az azt követő lengyeli kultúra népeihez kötik az itt élt embereket.
A neolitikumot követő időszak a rézkor, amely a Kr. e. IV–I. évezred idejére tehető. Az állattenyésztés térnyerése figyelhető meg a földműveléssel szemben. Ekkor jelent meg a Dunántúl területén a Balatoni csoportnak nevezett kultúra, amely nevét legjellemzőbb leleteinek előkerülési helyéről kapta. A megváltozott életmód magával hozta a védekezés szükségességét is. A Balatoni csoporthoz köthetőek az első erődített települések a Dunántúl területén. Nagyvázsonyban feltártak egy magányos sírt, amelybe a halottat zsugorított testtartásban temették el. Mellékleteként egy rátettdíszes kerámiaedény került elő.
A római hódítás előtti időszakban a Dunántúl területén illír törzsek éltek, ezek egyike volt a pannon törzs, amelytől később a terület a nevét nyerte. Az illír törzseket kelták igázták le a Kr. e. I. évezred derekán, s egészen a római hódításig nem sikerült szilárd hatalmat kiépítenie egyik népcsoportnak sem.
A rómaiak már a Kr. e. II. századtól érdeklődéssel fordultak a Kárpát-medence felé. Ennek okát a kedvező kereskedelmi lehetőségekben kell keresni. Katonai hódításra csak a Kr. e. I. század végén, Augustus császár uralkodása alatt került sor. Több lépcsőben történt a terület elfoglalása, amelyet végül Tiberiusnak, a későbbi császárnak Kr. e. 9-ben vezetett hadjárata zárt le.
A provinciává szervezett területen elsősorban kereskedők és az itt szolgálatot teljesítő légiók veteránjai telepedtek le, ők alapították az első városokat. A Balaton-felvidék Pannónia provincia fontos része volt. Itt vezetett át az Itália felől Aquincumon keresztül a Barbaricumba tartó fő kereskedelmi- és hadi út, amelynek mentén már korán őrállomások, települések alakultak ki. Elősegítette a rómaiak megtelepedését a vidék kedvező éghajlata, amely a pannóniai viszonyok között talán a legjobban hasonlított Itália mediterrán éghajlatához. A római kori Pannóniában ezért is volt a Balaton-felvidéken a legmagasabb a népsűrűség.
A növénytermesztésre, azon belül is a szőlőművelésre alkalmas vidéken már korán kialakultak a nagybirtokok. Ezek központjai voltak az úgynevezett villa rusticák, amelyek legszebb példája a környéken a balácai villa. Valószínűleg egy hasonló gazdasági központ romjai kerültek elő Mencshelyen is, a Berki-kút környékéről. Itt a régészek az 1980-as évek derekán három épület maradványait találták meg, amelyek közül egynek két építési periódusát sikerült elkülöníteni, a másik kettőt a IV. században építették.
A fehér alapú falfestéssel díszített épületek egyikében két maszkos vörös homokkő oszlopfő került elő. Pénz hiányában az ásatásokat nem tudták folytatni, így sem az épületek alaprajzának tisztázására, sem a további kutatásokra nem nyílt lehetőség. A Mencshelyen talált és a IV. századra datált oszlopfők azonos kidolgozásúak. A kör keresztmetszetű oszlop négyzet alaprajzú fejezetét nyolc, hosszanti bevésésekkel díszített levél tartja. A csoportokba rendezett levelek fölött egy ívelt, két oldalán csigavonalban végződő, bölcső alakú dísz található, rajta egy maszkszerű, kifejezéstelen arcábrázolással. A mencshelyi lelet jól illeszkedik a környező településeken talált faragványok sorába. Felsődörgicséről több sírkőtöredéket ismerünk, Vászolyról pedig szarkofágdarabok kerültek elő. Pécselyen a templomból ismert egy római kori nem figurális ábrázolású oszlopfő, ez azonban feltehetően másodlagosan került a településre, a román kori templom készítésével egy időben.
A Berki-kút környékén a XX. század első felében került elő egy kincslelet mintegy száz, főként a III. és a IV. században vert érmével. Legnagyobb mennyiségben Nagy Konstantin (306–337) császár pénzei kerültek itt elő, üveggyöngyökkel és terra sigillata edények töredékeivel együtt. A terra sigillata edények a kor jó minőségű tömegárui voltak, amelyeket egyaránt használtak asztali és díszkerámiának.
A leletek bizonyítják, hogy a település környékén a római uralom századaiban virágzó élet folyt, a lakosság a nagybirtokok földjein szőlőt és gyümölcsöt termesztett. Ennek a békés időszaknak a IV. század második felében a különböző germán népek támadása vetett véget, előrevetítve a népvándorlás viharait.
A pannóniai római uralom végét a hunok betörése okozta az V. század elején. Ettől az időtől egészen a magyar honfoglalásig a Kárpát-medencén vezetett keresztül a népek vándorútja. A hun birodalom széthullása (453) után Pannóniában a germán langobárdok szerezték meg a hatalmat, de hamarosan összetűzésbe kerültek a szomszédos gepidákkal, akik ellen a nomád avarok segítségét kérték. Sikerült is legyőzniük riválisaikat, ám az avarok veszélyes szomszédsága elől végül kénytelenek voltak a biztonságosabb Itáliába húzódni (576). Ekkor az avarok vették birtokba a Kárpátok által körbezárt területet. A VII. század végétől aztán mindinkább védekezésre szorultak, míg végül Nagy Károly igázta le őket, s tagolta be Pannónia területét a Frank Birodalomba a VIII. század utolsó éveiben. A Frank Birodalom meggyengülésével és kettészakadásával a IX. század derekára az itt élő szláv, avar és germán néptöredékek feletti frank fennhatóság névlegessé vált, s a törzsek az egymással folytatott folyamatos küzdelmekben igyekeztek megszerezni a hatalmat. Ebbe a hatalmi viszonyok tekintetében légüres térbe érkezett a népvándorlás utolsó nagy hullámaként a magyarság, amelynek megjelenésével kezdetét vette egy új állam kialakulása a Kárpát-medencében.

A Mencshely területén előkerült egyik római oszlopfő két nézetben (Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT