A ludimagistertől a néptanítókig

Teljes szövegű keresés

A ludimagistertől a néptanítókig
A török hódoltság alatti időből semmilyen adat nem maradt fenn arról, hogy Nádasdon folyt-e iskolai oktatás bármilyen formában. A XVII– XVIII. században papok hiányában az egyszerűbb egyházi feladatok, a keresztelés, esketés, temetés mellett a gyermekek hitbéli oktatását világi személyek, a licenciátusok végezték. A törökök a licenciátusokat „félpapoknak s világi apostoloknak” nevezték, akik fekete bőrtalárt és karinget viseltek.
Czvetich György vezetésével 1620-ban a szlávul és magyarul is tudó Mihály deák segítségével a pécsi iskolában negyven fiatalt képeztek licenciátusi feladatok ellátására. Baranyában például Bajcsifi Pál deák tanított hat gyermeket, a kővágószőlősi licenciátus tizennégyet.
Nádasdon a középkori Szent István-kápolna mellett, az időközben romossá vált plébániaépület a hódoltság idejében már állt, lehetséges, hogy itt folyt valamiféle hitoktatás. Ezt alátámasztja, hogy az 1554. évi nádasdi török defterekben (adóösszeírások) a 44 adózó felsorolásában István, János, Benedek és Pálfi diák neve is szerepel, akik valószínűleg licenciátusok voltak.
A telepítések kezdetén, főleg az uradalmi központokba, mivel tanítóképzés még nem volt, német nyelvterületről hívtak be tanítókat.
Az 1714. évi pécsi zsinat többek között a gyermekek tanítását is szorgalmazta. A jegyzőkönyvekben és a megyei összeírásokban a tanítók ludimagister, illetve magister scholae, az iskola vezetője pedig scholae rector néven szerepeltek.
A XVIII. század eleji mostoha állapotokra jellemző, hogy a megyék általában csak ősszel, télen és kora tavasszal pártolták a tanítást, a nagy dologidőben soha. Baranya megye azt javasolta, hogy hetente mindössze három nap legyen, mivel „az orvosok szerint ártalmas a sok tanulás, gyengíti az idegeket, nem hozza a kívánt eredményeket és a gyermekeket tompává, mintegy fajankókká teszi”.
A pécsi püspökök egyházlátogatásai alkalmával készült jegyzőkönyvekből (canonica visitatio) az oktatás helyzetéről és az iskolák állapotáról is érdekes képet kaphatunk. Az időszak első felében sokszor előfordult, hogy üresek voltak a padok, egyetlen tanulót sem találtak. A parasztság szívesebben küldte gyermekeit a libák vagy az ökrök őrzésére, mint az iskolába. 1721-ben 22 plébánián csak négyben működött tanító, 1729-ben 28 plébánián már 21 tanító tevékenykedett.
A magister minősítése szerint: „…kettő jól, három közepesen, három gyengén, kettő semmit sem tudott latinul. Magyarul csak 8 tudott közülük, németül vagy horvátul egy, illetve kettő. Írását csak 7 tanítónak minősítették, közülük egy volt megfelelő, a többié pedig gyenge, rossz és zavaros.”
A pécsi püspöki összeírások arról vallanak, hogy a kegyúr gondot fordított a tanítók Nádasdra verbuválására. Minden bizonnyal a faluközösségnek is volt ebben szerepe. 1729-ben „…a scholae rector Ferdinandus Khellner, 49 éves, a német nyelven kívül magyarul és latinul is jól beszél. Az írása szép. Háza nincs, úgy lakik, mint egy zsellér. Fizetése páronként 1/8 kiló gabona és 5 krajcár, valamint a tanítási idő alatt 7 krajcár. Hálapénzt a halottak után és a keresztelésekért kap 7 krajcárt.”
Négy évvel később a község már egy kis házat adott a tanítónak, amely ugyan csak egy üres szobából állott. Megélhetését segítő kertet vagy szántóföldet nem kapott, csak egy szekeres rétet, amelyet maga kaszált.
1735-ben ludimagisternek Valentinus Eltert választották. A tanítás mellett más egyházi feladatot is ellátott. 1738-ban újra megházasodott. A felesége a Fuldából származott Anna Gos, akivel együtt hamarosan elhagyta a falut. Utána 1738-ban Casparus Czüegler a ludimagister, aki 1742-ben kántortanító lett. Segédtanítója Casparus Witscher.
A parasztságot gyermekeinek tanítása nem érdekelte, emiatt sok konfliktusuk támadt a tanítóval. Ezért Fonyó kanonok őt elbocsátotta. Mivel a plébános a tanító pártját fogta, neki is távoznia kellett. Az ügy elhúzódott 1751-ig, amikor a község új kántortanítót választott Laurentius Kolb személyében. Őt követte Michael Staigerwalt és az 1760-as években Joan Georg Lutz.
Klimó György pécsi püspök idejében pozitívan változott a helyzet. A szegény iskolamesterek és tanulók segélyezésére 1760 körül a pécsi tettyei püspöki papírmalmok egész évi jövedelmét átengedte. Kegyúri birtokán, Nádasdon az ottani iskolamester és tanítványai is részesültek a juttatásból. Az ő támogatásával a község 1771-ben az iskolával együtt tanítói lakást is építtetett. Az épület ma is áll a főtér alsó sarkán, a Kossuth Lajos utca 95. szám alatt.
A felvilágosult abszolutizmus jegyében Mária Terézia 1777-ben kiadta az állami népoktatást szabályozó I. Ratio Educationis rendeletét. Ezzel a magyarországi iskolák felett felügyeleti jogát deklarálta.
Előzőleg, még 1768-ban, tizenhárom pontból álló megyei főispáni utasítás jelent meg, mely előírta, hogy „minden egyes falu rendelkezzék pedagógusokkal, akik nemcsak olvasni, írni és számolni tanítják a fiatalokat, hanem mindenekelőtt a hittan oktatására is képesek”.
A főispáni utasítás 1770-től elrendelte a tanítók évenkénti számbavételét, szorgalmazta fizetésük emelését és összeíratta azokat a településeket is, ahol ludimagistereket kellene alkalmazni. Ezután kezdődött a tankerületek megszervezése. Az iskolák belső irányítását a plébánosok feladatává tették, rájuk bízva a hit- és az erkölcstanoktatás jogát. A nádasdi plébános Vizer János Bálint (1777–1806) ezt a feladatát komolyan vette. Amikor elöljárója, a kegyúr Eszterházy Pál László lelkipásztori előírásaival körlevelet küldött a plébániákra, elsőként gondoskodott ezek betartásáról. A felfogadott tanítókat három hónapon belül feleskette. Elvárta, hogy a nép nyelvén, megfelelő színvonalon németül tanítsanak és jó erkölcsűek legyenek.
Az 1806-ban kiadott II. Ratio Educationisban már elrendelték, hogy a falusi fiúk és lányok hatéves korukban kötelesek elkezdeni népiskolai tanulmányaikat. – Addig az iskolába járás nem volt kötelező.
Király József püspök egyházlátogatása idején, 1810-ben a falu lélekszáma 1925 fő, a tanulók száma 298. A tanító Kraul József, aki a trivialis (általános) iskolában jó eredménnyel oktatott. Minden tanuló tizenöt krajcárt fizetett.
A Klimó püspök idejében épült iskola egy osztálytermet jelentett. Később, 1806-ban ezt az osztálytermet – „hogy az iskolába járók tanulmányaikat nagyobb előrehaladással tudják folytatni” – egy fallal kettéosztották. Az elsőben a gyermekek a betűket ismerték meg, a szótagokat tanulták összekötni és katekizmust tanultak; a második osztályban a tantárgyakat a napló szerint a hét napjaira szétosztva tanították, mégpedig így:
Reggeli órák
Délutáni órák
Hétfő
Magyarul olvasnak; számolnak
Németül olvasnak és írnak
Kedd
Németül olvasnak, mégpedig egyenként
Diktálás után írnak
Szerda
Hittan
Az írás javítása
Csütörtök
Szünet
Péntek
Egyenként olvasnak
Olvasás és írás
Szombat
Hittan
Magyarul olvasnak és számolnak
 
A pécsi püspök mint kegyúr intézményesen kívánt gondoskodni a nádasdi iskolamesterekről. Ezért az uradalom Félix Rihmer plébánossal 1814-ben szerződést kötött, melyben részletesen felsorolták a javadalmazását.
Az egyezség szerint többek között minden külön feltétel nélkül – utódaira is kiterjesztve – kapott félteleknyi szántót és rétet.
„Az 1828-as évben a gyerekek – fiúk és lányok együttesen – az első osztályban 168-an, a második osztályban 158-an voltak, összesen 326-an; a második félévben, mivel kevés gyerek volt, akinek a tudását egyformának lehetett venni, egy teremben tanítottak 142 főt.”
Az iskolamester hivatalát szokásosan összekötötték a kántori, harangozói, valamint ünnepnapokon a sekrestyési feladatokkal.
Scitovszky püspök visitája szerint 1848-ban Nádasdnak 2228 lakója volt, és 220 gyermek járt iskolába. A jegyzőkönyv további adatokat nem közöl, mert a püspök a szabadságharc háborús eseményei miatt a látogatást nem tudta befejezni.
Mint arról már korábban,a XIX. és XX. század kortörténetét feldolgozó fejezetekben részletesen megemlékeztünk, Nádasd iskolaügye az országos intézkedések nyomán, a rendeletek és adottságok keretei között jelentősen továbbfejlődött reformkori állapotához képest.
Az iskolák jogállására vonatkozóan jelentős változást hozott Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1868-ban kiadott népiskolai törvénye. Ebben deklarálták az államhatalomnak az elemi iskolák feletti joghatóságát, a tanképzésnek állami feladatként való kezelését. A tanítást ingyenessé tették, a fiúknál a tizenkét, a lányoknál pedig a tízesztendős életkort jelölték meg korhatárnak. A községi iskolákban kötelezővé tették a magyar nyelv tanítását, egyedül a vallásoktatás képezett felekezeti jogot. Az állami tanintézmények mellett természetesen az egyházak kezelésében is maradtak iskolák.
A népiskolai törvény hatására 1872-ben az iskolába járási arány Baranyában 69 százalékra, a népiskolák száma 397-re, a tanítók száma 436-ra növekedett, ezzel a dél-dunántúli megyék közül Baranya a statisztikai adatok szerint az első helyre került.
Az 1868-as népiskolai törvény célja az volt, hogy mindenkire kiterjedően megvalósítsa az alapvető műveltség elemeit, és ezáltal a tanulók ismeretanyaga megfeleljen a kor nemzeti törekvéseinek. Ezáltal elkerülhetőnek vélték a társadalom osztályai közötti áthidalhatatlan műveltségbeli különbségeket. Ez a cél azonban az első világháború kitörése miatt nem valósulhatott meg az erkölcsi és anyagi romlás, a tanítók katonai szolgálata és az iskolafenntartók anyagi ellehetetlenülése következtében. Az 1920-as adatok alapján a mohácsi járásban, ahova Nádasd is tartozott, a hat éven felüli analfabéták száma még 18,6 százalék. Az 1922-es összeírás szerint Nádasdon öt tanterem volt, három tanító és két tanítónő, hat osztálycsoport 277 beírt tanulóval, közülük 266 német és tizenegy magyar.
A trianoni békeszerződés 1920-ban kimondta a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét. Ezt Bethlen István miniszterelnök is támogatta, és 1923-ban rendeletet adott ki, melyben többek között azt is előírta, hogy a nemzeti kisebbségek gyermekei saját anyanyelvükön tanulhassanak.
A nádasdi iskolaszék ezután a „magyar tanítási nyelvű iskola” mellett foglalt állást: az írást és olvasást magyarul és a kisebbség nyelvén – németül –, a többi tantárgyat pedig magyarul kell tanítani.
A német kisebbség országos vezetői ezt kifogásolták, és a vegyes kisebbségi és magyar tanítási nyelvű iskolatípus bevezetését szorgalmazták. Klebelsberg Kunó közoktatási miniszter is támogatta a kezdeményezést, majd a nádasdi iskolaszék is elfogadta, és bevezette az új rendet. Az áttérést azonban nehezítette a feladatra alkalmas német tanítók hiánya.
1935-ben elrendelték, hogy a kisebbségek gyermekeinek oktatását az anyanyelvi- és szülőföld-ismereti tárgyakon kívül valamennyi reáltárgyból a tanuló anyanyelvén kell folytatni. A magyar nyelvű írás, olvasás, valamint földrajz és történelem oktatása azonban magyar nyelven folyt.
Az 1940–41-es tanévben hét osztályban öt tanító tanított 278 tanulót. A második világháború után 1952–53-ban nyolc osztályban tizennégy tanító 344, az 1954–55-ös tanévben nyolc osztályban tizenöt tanító 292 növendéket oktatott.
Az 1950-es években a tanulók létszáma egyre csökkent, egyrészt a magyar telepesek elköltözése, másrészt a születések egyre kisebb száma miatt.
A tanulók anyanyelvi megoszlása: a két világháború között színtiszta német, 1946-ban hetven százalék magyar, harminc százalék német, 1960-ban harminc százalék magyar, hetven százalék német.
Az általános iskola felső tagozata 1950-től 1990-ig az egykori püspöki kastélyban működött. Ekkorra megépült az új, korszerű, tizenhat tantermes Körzeti Német Nemzetiségi Iskola, ahová az alsó és felső tagozat is átköltözött. Itt német nemzetiségi tantervvel kétnyelvű oktatás folyik. Az új korszerű tornacsarnok is elkészült 1993-ban.
Óvodáról 1928-ból találunk először adatot, az azonban csak nyáron működött, a legnagyobb dologidőben. A második világháború után már egész éven keresztül üzemelt a napközis óvoda. Az új iskola mellett 1994-ben elkészült az új, négycsoportos, 75 férőhelyes óvodaépület is.
Az 1920-as évekből 1944-ig az általános iskola mellett működött az úgynevezett ismétlő vagy vasárnapi iskola, a Sonntagschule. Megalakulásának előzménye visszavezet a XVIII. századba. Az 1795-ben kiadott helytartótanácsi rendeletben többek közt ez az előírás szerepelt: „…minthogy pedig oly inasok is vannak, akik még írni, olvasni sem tudnak s így a rajzolásban sem igen boldogulhatnak; azért minden városban és faluban ahol nemzeti iskolák vannak, fölállítandók az ún. vasárnapi ismétlő iskolák, milyenek némely helyen szép sikerrel már működnek; s ezekbe kivétel nélkül minden iparos- és keresekedő inas tartozik hetenként 2-2 óráig járni. E rendelet ellenőrzése a politikai hatóságoknak és a céheknek kötelességévé tétetett.”
A nádasdi úgynevezett vasárnapi iskolában az oktatást csütörtökre szervezték meg. Délelőtt az általános iskola hat osztályát elvégzett tanulók jártak három éven keresztül gazdasági ismétlő iskolába, ahol írás, olvasás, földrajz, történelem és számtan mellett gazdaságtant, valamint a lányok háztartástant, kézimunkát és egészségtant – csecsemőápolást –, a fiúk pedig az iskola saját kertjében kertészetet, gyümölcsfametszést tanultak. Itt oktatott Richter Mátyás, Kiszler Henrik és Hübner Ilona. A délutáni órákra a falu iparosainak, kádároknak, kőfaragóknak az inasai jártak, ahol műszaki rajzot és egyéb szakmai ismereteket oktattak. A délutáni foglalkozásokat Richter Mátyás irányította.
A már említett Julianeum javító-nevelő intézet egyházi szervezésben, az egykori püspöki nyaralókastélyban működött 1920–1932 között. Igazgatói Morvay László, Bujnovszky Tamás, Tímár Károly és munkatársa Hal Árpád voltak. Az intézetbe a megye és a környék állami gondozottjai és a javító-nevelő munkára utasított fiatalkorúak kerültek. Az általános ismeretek mellett földművelést és kertészeti munkát végeztek, a helybeli iparosok szakmájuk fortélyaira tanították a fiatalokat.
A KALOT a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága, Nádasdon 1942-ben népfőiskolát létesített. E célra Virág Ferenc pécsi püspök a nádasdi nyaralókastélyát a hozzátartozó gazdasági épületekkel, szántóval, gyümölcsössel, kertészettel és erdővel térítés nélkül átengedte.
A KALOT a földművesek és földmunkások legényegyleteit vagyoni helyzetre és vallási felekezetre való tekintet nélkül összefogó országos szervezet volt. Páter Kerkai Jenő, a szervezet országos vezetője szerint célja, hogy „különböző népek egy közös hazában testvérként éljenek”. Meghatározó szerepe volt nem csak a falu népe lelki és kulturális fölemelésében, de a nincstelen parasztság szociális helyzetének megváltoztatásában is: a földreform követelésével.
A nádasdi népfőiskola igazgatója, dr. Dlusztus József az elhanyagolt állapotban lévő püspöki nyaraló épületét és a hozzá tartozó gazdasági területeket saját erőből teljesen helyreállíttatta, és 1942 decemberétől 1944. szeptember végéig tizenkét háromhetes „magyar műveltségi”, 1943-ban és 1944-ben két kertészeti és népi faragó tanfolyamot szervezett.
Egy-egy tanfolyamon negyven-ötven fő vett részt. Az összes résztvevő fiatal négyszáz fő volt, mintegy százötven községből. Minden tanfolyam ingyenes volt. Dr. Dlusztus József a népfőiskola egykori igazgatója visszaemlékezésében így ír: „Az előadásokon hallott sok új ismeret elindította a vágyat a még több tudás és még több ismeret elsajátításához.”
A tanfolyamot végzett fiatalok otthonukba visszatérve tevékenységükkel a művelt falu gondolatát igyekeztek a gyakorlatba is átültetni.

Fiúk osztálya a nádasdi népiskolában az 1917–1918-as tanévben

Lányok osztálya az 1917–1918-as tanévben

Az egykori általános iskola többször bővített épülete (Lantos Miklós felvétele)

Iskolások csoportja az 1910-es években Urhika Emilia tanítónővel

Arnold Teréz értesítő könyvecskéje

Hallgatók a KALOT háromhetes Magyar Műveltségi Tanfolyamán 1943-ban

A KALOT tanfolyam résztvevői 1943-ban

A KALOT ötnapos Népi Faragó Tanfolyam résztvevői az asztalos és bognárműhelyben

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages