A hitélet épített stációi
A hitélet épített stációi
Az elmúlt évszázadok során Nádasdon figyelemre méltóan gazdag szakrális táji környezetben formálódott a vallásos népélet. A hódoltság időszakában jelentős szerepe volt a pécsi egyházmegye területén működő szerzetesrendeknek. A pécsi püspök, Nádasd kegyura, Domitrovich II. Péter 1610-ben az általános paphiány és a protestantizmus terjedése miatt hívta szolgálatára a jezsuitákat. Radanay Mátyás közreműködésével 1687-ben a ferencesek, 1690-ben a domonkosok, 1694-ben a pálosok, 1698-ban a kapucinusok, 1702-ben az Ágoston-rendi remeték érkeztek a pécsi egyházmegyébe. A XVIII. században a vidéki lelkipásztori teendők ellátását elsősorban a jezsuiták, a pálosok és a domonkosok végezték.
Radanay Mátyás halála (1703) után a hagyomány szerint Pécs városán kívül mintegy tíz plébániát regisztráltak. Bár adatok nem szólnak róla, de minden bizonnyal pusztítással járt Nádasdon is a kuruc és a labanc seregek, valamint a rácok átvonulása. Egykorú jezsuita történetíró szerint „a kurucok rosszabbak voltak a törököknél, de a rácok még a tatárokon is túltettek”. A meglevő középkori templom további romlása is ehhez az időszakhoz köthető.
Nesselrode Vilmos pécsi püspök kérésére III. Károly császár (1711–1740) a megmaradt templomok, kápolnák és plébániák berendezésének, valamint a népi vallásosság és lakosság erkölcsi állapotának felmérésére 1720-ban egyházlátogatást rendelt el. Baranyában ezt a feladatot Bohuss Imre pécsi székesegyházi kanonokra bízták. A vizitátor első útja 1721. szeptember 15-én a püspöki birtokra, Nádasdra vezetett. Az ő jelentése nyomán kapunk először képet az 1718-tól Nádasdra telepített német ajkú lakosok hitéletéről.
Az első plébános, a Tevelről idetelepült német származású „kiváló teológus és kanonista” Mack János volt, aki 1719-ben érkezett Nádasdra. A helybeli állapotok tisztázásában ő segített.
A nádasdi plébániához tartozott ekkor Nagymányok, Cikó, Hidas, valamint a település melletti puszta, Berekalja és Óbánya, azonkívül Ujbánya (Kisújbánya). A plébánia területén 221 gyónó hívőt és negyven helvét hitvallásút regisztráltak.
Az egyházlátogatás jegyzőkönyve arról is szól, hogy a telepítésekkel érkező németek egykori hazájukból az általuk tisztelt szentek emlékezetét és kultuszát is magukkal hozták. Ezzel együtt már a korai időszakban átvették a magyar föld szentjeinek tiszteletét.
A leírásban ez olvasható: „Nádasdon a kőből épült templom a falu nyugati részén van. A szentély kelet felé néz és bolthajtásos, a hajó négyszög alakú. A tető zsindelyes és jó állapotban van… A szentély égetett cseréppel van fedve, a leckeoldalon egy új szekrény áll, a templom felszerelésének megőrzésére. Az evangeliumi oldalon, a tabernaculum régi helyén a falba elhelyezve áll Szent Chilian püspök és vértanú szobrocskája… Hogy milyen szent tiszteletére épült a templom, az idők folyamán feledésbe ment, de a mostani plébános rendelkezéséből Szent István királyt tisztelik védőszentként. Van egy oltár, melynek lábazata téglából készült, rajta középütt barna színre festett tabernaculum, de cibórium hiányában corporáléban őrzik a szentséget. A tabernaculum fölött fakereszt áll és Szűz Máriának fából készült szobra… Az oltár két oldalán két sorban szentképek vannak (olajfestmények): az evangelium oldalán Szent József és Szűz Mária a kis Jézussal, a lecke oldalán Páduai Szent Antal, a második sorban, az evangeliumi oldalon a Szentháromság, a leckeoldalon Szűz Mária a kis Jézussal. Ezek között vannak még Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália képe…”
Az utóbbi három szentet az Európában pusztító pestises betegek patrónusaként tisztelték. A Würzburg környékét keresztény hitre térítő vértanú püspök, Szent Kilián, a kardművesek és késes mesterek védőszentje, nagy tiszteletnek örvendett bajor földön, Hessenben és a Rajna vidékén egyaránt. Szobrát, valamint a három védőszentről készült olajfestményt a hagyomány szerint a telepesek hozták magukkal.
Szent Kilián korai kultusza a névadásban élt legtovább. Az anyakönyvek tanusága szerint a helybeliek évszázadokon át sokszor adták gyermekeiknek a Kilián nevet, még 1969-ben is két személyt neveztek így Nádasdon.
A nyolc évvel később lezajlott egyházlátogatás, amelyet Domsics Mátyás végzett, már beszámolt arról, hogy 1724–25-ben a püspök saját költségén és a hívek adományából restauráltatta a templomot. Az első plébános Hímesházára távozott. Helyére Siess János Mihály osztrák származású teológus, egykori bécsi udvari káplán került, akit Nesselrode püspök hozott magával birtokára. A plébánia területe a filiákkal olyan kiterjedt volt, hogy a lelkipásztori munkák végzésében licenciátusok segítettek.
Az első telepesek kapcsolata a Szent István-templommal és a körülötte fekvő sírkerttel néhány beszédes régi emléken még látható. A templom körül jelenleg is meglévő temetőben áll egy-két XVIII. századi sírjel, hármas karéjú szárvégződéssel faragott, feliratos kőkereszt. Stílusuk a középkori hesseni és fuldai sírkeresztek formáját őrzi, azokkal arányaikban és megformálásukban azonosnak mondhatók. Ezt a korabeli kereszttípust figyelhetjük meg a Szent István-kápolna belső terében, a déli falba illesztett síremlék kőtábláján is. Latin nyelvű verses felirata az első telepesek egyikének gyermekéről szól: „Szegényen születtem, / árvává tétettem, / az emberek számára rövid időre / vigaszul adattam, / azután az iskola munkájához / alkalmatlanná lettem a halál árnyában, / miután 7 év fölött kicsivel / éltem / 10 órát, / júl. 11-ének estéjéig / az Úr 1751-ik évében / Hell János Péter.”
A kor vallásfelekezeti feszültségére utalt az a gyakorlat, miszerint Nádasdon a Szent István-kápolna körüli temetőben az 1770-es években a kálvinisták csak a „palánkon kívül” temetkezhettek. A más vallásúakat csak a kántortanító temethette, miközben a templom kisebb harangja siratta el őket. Klimó püspök rendelkezése szerint a kálvinista gyermekeket a plébános a katolikus részen temette el.
A Helytartótanács a templomok körül és a települések központjában levő temetők ellen már 1775-ben felemelte szavát. A püspöki uradalom Nádasdon, a megtelt temető megszüntetésére 1783-ban új temetőt nyittatott a régi vásártér területén. Ez is ideiglenesnek bizonyult. Végül az utóbbi felszámolásával a falu új temetőjét 1804-ben a község a Kálvária-hegyen nyitotta meg. Itt is közvetlenül a kápolna környékén találhatók a legrégebbi sírkövek. A faragványok nemcsak a XIX. századelő jellegzetes formaváltozatait (szívből kinövő kereszt, mesterségre utaló szimbólumok), hanem a helyi stílus jellegzetességeit is őrzik.
A Szent István-templom sorsát a helybeli hívek a későbbiekben is szívükön viselték, 1723-ban és 1783-ban restaurálták, majd 1853–54 között sor került a szentély kifestésére. A megbízást Anton Schilling bonyhádi piktor kapta. A munkálatokról a plébániatörténet érdekes feljegyzése tanúskodik. Amikor 1854-ben a felújítás megtörtént, október 29-én hálaadó istentisztelet keretében vette a falu népe ismét birtokba az istenházát. Az eseményről Bagó Márton budai nyomdájában egy kis nyomtatott füzetet adtak ki, ebben összefoglalták a kápolna történetét, és leírták a helyreállítási munkálatokat. Rendhagyó gesztus a korban, hogy a plébános, Kleiszner Sebestyén a lakosság tájékoztatására megrendelt egy ilyen kiadványt.
Bár az anyakönyvek vezetését szerte a keresztény Európában a tridenti zsinat (1545–63) rendelte el, Magyarországon csak 1611-ben és 1629-ben, a nagyszombati zsinatot követően, Forgách Ferenc és Pázmány Péter, esztergomi érsekek határozata nyomán vált kötelezővé gyakorlata. A hódoltsági területeken pedig jóval később, csak a török uralom után vált általánossá.
Nádasdon az első anyakönyvet 1721 óta vezették. A kereszteltek, eskettek és a halottak adatait eleinte egy közös anyakönyvbe írták. A plébániatörténetet 1777-ben a rendelkezésére álló iratok és a szóbeli emlékezés alapján, visszamenőleg 1721-ig Vizer János Bálint plébános írta le.
A lakosságszám gyarapodásával a falu a patak irányában, kelet felé terjeszkedett. Mivel a Szent István-templom szűknek bizonyult, tervbe vették egy nagyobb megépítését. A terv megvalósításáig Wagner János, helybeli lakos – aki péksegéd korában német földre vándorolt – hazatérve, 1749-ben, megtakarított pénzéből, saját telkén felépíttette a Vérrel verítékező Krisztus kápolnáját.
A kis kápolna berendezéséről, egy verítékező Krisztust ábrázoló oltárképről és a misézéshez szükséges kellékekről is ő gondoskodott. Ez a barokk stílusú kápolna az egykori országút, a jelenlegi Rákóczi és Jókai utca sarkán áll. A plébániatemplom felépüléséig itt is tartottak szentmisét. A népi nevén Strass-Kapelle, a későbbi korszakokban úrnapján és a keresztjáró napokon a körmenetek egyik állomása lett. Olyankor az ünnepre feldíszítették, és előtte imádkoztak. Oltárképe és berendezése már korábban tönkrement. Egy évvel ezelőtt, 2001-ben állíttatta helyre a nádasdi egyházközség.
Az úgynevezett felső faluban a főutcán, a lakóházak sorában áll a Szentháromság-kápolna. Vizer János Bálint plébános, a nádasdi plébániatörténet első írója szerint a „hívek áhítata emelte”. Szepessy püspök egyházlátogatása 1829-ben megjegyzi, hogy az Imhof János telkén álló kápolnában „a hívek egy része nagyböjtben elimádkozza a Vesperát és a rózsafüzért”.
Az épületről generációkon át a tulajdonos Imhof család gondoskodott. A XVIII. században, a katolikus német falvakban nagy számban emeltek ilyen Strass-Kapelléket, amelyek a barokk korban szokássá vált körmenetek állomáshelyeit képezték. A kápolnát nemcsak búcsúja napján, hanem a keresztjáró napokon is felkeresték. Olyankor a jó időjárásért imádkozva járták végig nemcsak a kápolnákat, hanem a faluban és a határban álló kereszteket is.
A kitelepítésig szokásban maradt, hogy a templomtól az úrnapi körmenetet (Fronleichnam Prozession) a falu főutcáján fúvószenekar kísérte.
Annak hosszanti terjeszkedésével a megnövekedett távolság miatt a XIX. század végétől az úrnapi körmenet hagyománya Nádasdon sajátosan alakult. A plébános két alkalommal vezette a processziót, először az ünnep napján a plébániáról kiindulva az alsó faluban, érintve a Vérehullató Krisztus- és a Havi Boldogasszony-kápolnát. Az ünnepet követő vasárnap a felső faluba indult a körmenet, a Szentháromság-kápolna érintésével a Szent István-templomba és vissza a plébániatemplomba.
A processzió az út mentére letűzött zöld ágak között haladt, és a virágdíszbe öltöztetett utcai kápolnák előtt a hívek együtt imádkoztak, miközben a pap megáldotta őket.
A nagy kiterjedésű plébániaszervezetet 1776-ban alakította át Klimó György püspök. Újbányát Hosszúhetényhez csatolta. Nagymányok és Cikó, amelyek korábban, 1727-ben a bonyhádi plébánia részévé váltak, később önállósultak. Óbánya és Berekalja még 1777-ben is megmaradtak filiának. A fenti községek Szászvárral együtt alkották a nádasdi esperesi kerületet. Berekalját, ahol 34 gyónóköteles és nyolc gyermek élt, 1783-ban csatolták végleg a bonyhádi plébániához.
A XVIII–XIX. században Nádasdon több vallásos társulat működött. A plébánián alakult 1751-től a ferences harmandrend. Az Oltáriszentség Társulata (Confraternitas SS. Corporis Christi) 1760 és 1784 között szerveződött. Tagjai minden elhalt társukért közösen szentmisét mondtak, újhold utáni csütörtökön az összes elhunytért, pénteken az élőkért.
A lelki élet megújítására, IX. Pius pápa rendelete alapján, Scitovszky János hercegprímás, egykori pécsi püspök kezdeményezésére, Magyarországon elsőként 1851-ben Nádasdon indult meg a népmisszió. Ennek keretében a hit elmélyítését predikációsorozattal, gyónással és gyakori áldozással segítették. A pécsi egyházmegye misszióit a kapucinus rend tartotta. Az esemény emlékezetére a templom előtti téren 1851-ben Scitovszky püspök adományából kőkeresztet emeltek.
A misszió hatására alakult meg 1852-ben a Jézus Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Társulat, 1895-ben az ifjúsági társulat, a férfiak társulata és a Rózsafüzér Társulat. Az 1910-ben felújított Katolikus Kört Györkös káplán és Schuksz (Pataki) tanító szervezték.
A templom alatti téren látható Szentháromság-szobrot 1909-ben készítette Kálmán Ede pécsi szobrászművész. Mellékalakjai: Szent István, Szent Erzsébet, Szent Margit és Szent György. A község határában számos kőkereszt található. Nádasdon és környékén 1760 és 1867 között négy fakeresztet pléhkorpusszal és 34 kőkeresztet számoltak össze. Jelenleg már csak 21 kőkereszt áll. A helybeli lakosok rendszerint fogadalomból állíttatták, valamennyi a nádasdi kőfaragók munkája.
Klimó György, a tudomány és a kultúra iránt is fogékony főpap, tevékenysége során nagy gondot fordított egyházmegyéje templomainak és plébániáinak megújítására. Támogatásával az egyházmegyében közel hetven templom és kápolna épült. Számos, a hódoltság során megrongálódott egyházi épületet hozatott helyre. Az ő kegyúri tevékenysége idején, 1751– 1777 között létesült Nádasd barokk műemléki együttese, egyházi épületeinek java része, valamint néhány hozzá tartozó lakóház és gazdasági egység, amelyekről az előbbiekben már szóltunk.
A település plébániatemplomának alapkövét 1760-ban tették le, és 1770-ben szentelték fel, Szent György vértanú tiszteletére. Az egyhajós barokk templom homlokzati toronnyal épült. A fából faragott barokk keretezésű főoltáron a névadó szent megdicsőülésének jelenete látható. A két másik mellékoltár Krisztus levételét a keresztről, valamint Szent József halálát ábrázolja. A három oltárképet Klimó György püspök megrendelésére a bécsi kapucinus festő, Johann Baumgartner készítette.
Eszterházy Pál László püspök 1782-ben, okmánnyal hitelesített, aranyozott ezüsttartóba foglalt Szent Kereszt-ereklyét adományozott a plébániatemplomnak.
A régi templom védőszentjének emlékezetére 1784-ben egy Szent István-képet is ajándékozott, hogy „az egykor meghonosodott kultusz tovább éljen a hívekben”. A barokk olajfestmény az ország felajánlásának jelenetét ábrázolja. Jelenleg a kép a templom nyugati oldalfalán látható. Az egykori állattartó faluközösségre utal a pásztorok patrónusa, Szent Vendel festett kőszobra, amelyet Hernesz István, a Mecseknádasdról Rezibe származott kőfaragó formált meg.
Skóciai Szent Margit emlékezete napjainkig nyomon kísérhető. Kései tiszteletének szép példájaként 1971-ben G. J. Gray edinburghi bíbornok- érsek a Margit-ereklyéből egy kis darabot dr. Cserháti József pécsi püspök kérésére a nádasdi plébániatemplomnak adományozott. A templombelső keleti oldalfalán kazettába helyezett üvegprizmában helyezték el 1976-ban, Gregor Smith Skóciai Szent Margitot ábrázoló festményével együtt. A képet a Magyarországról elszármazott dr. Nagy Kázmér és családja ajándékozta. Az eseményt és az adományozók nevét magyar és angol nyelvű felirat örökítette meg. A templom bejárata melletti kis kápolnában látható a nádasdi egyházközség híveinek felajánlásából Skóciai Szent Margit fából készült szobra. A kényszermunkára elhurcolt és hazatért hívek emlékére faragta Frey György faszobrász.
A nádasdi plébániatemplom emlékanyagához is kapcsolódik napjainkban egy hagyományteremtő kezdeményezés. Mint már említettük, Skóciában Szent Margit halálának évfordulója (november 18.) nemzeti ünnep, amelyet 1976 óta a nádasdi egyházközség is évről évre megünnepel. A kapcsolatfelvétel Mecseknádasd és Edinburgh között azóta kiszélesedett. Ez hozza el most már minden esztendőben a skót zarándokokat Margit szülőhelyére. Az egyik legfényesebb ilyen alkalom 1993-ban, Margit halálának kilencszáz éves évfordulóján volt, amikor emlékmiséjén az edinburghi és az egri érsek mellett több püspök is részt vett. Az ünnepi eseményen hagyományos skót nemzeti viseletbe öltözött dudások is jelen voltak. Ők kísérték a helyi fúvószenekarral a körmenet népes közönségét a Schlossbergre, Szent Margit feltételezett szülőhelyére.
A püspöki nyaralókastély mellett áll a Havi Boldogasszonyról elnevezett kegyúri kápolna. Felszentelését megelőzően, 1770. május 19-én Klimó püspök levelet küldött Rómába, ebben kéri tisztelendő Paolo Bernardo Giordanit, eszközölje ki nyári püspöki rezidenciája nyilvános kápolnájához a búcsúelnyerés lehetőségét, lehetőleg még augusztus 5. előtt. Megemlíti továbbá, hogy „…én a magam költségén, a Havi Boldogasszony tiszteletére építtettem… alakja kerek, római szokás szerint kupolával készült… ennek a kápolnának formája megegyezik annak a Szent András-templomnak (San Andrea Quirinale) a formájával, amely Rómában van, és a jezsuita noviciusok temploma… amennyire tudom, egy olyan templom sem található Magyarországon, amely ezen a módon épült.”
A nyolcszög alaprajzú, centrális elrendezésű, hagymasisakos tornyú, fazsindellyel fedett kápolna belső falfelülete, valamint a kupola illuzionisztikus, a térbeliség hatását keltő festése ismeretlen mester műve.
Klimó György, aki az országgyűlés ügyeiben sokszor megfordult Bécsben és Pozsonyban, ismerhette Antonio Galli Bibienának a pozsonyi trinitárius templomban, 1744–45-ben festett látszatkupoláját. A nádasdi Havi Boldogasszony-kápolna kupolafreskója a kompozíció és a részletek tekintetében szinte megegyezik a pozsonyi alkotással. Alkotója minden bizonnyal Bibiena köréből került ki.
A kápolna eredeti oltárképe elveszett. A gazdagon faragott barokk oltáron egy későbbi, XIX. századi vásznon Szűz Mária és a gyermek Jézus látható.
A földszintes barokk plébániaház (Templom tér 2.) 1771-ben épült. Déli oldalán középrizalitos, magas, jellegzetes, csonka kontyos barokk tetővel. Az úgynevezett „keretes”, eltérő színű vakolatfelülettel kialakított homlokzat néhány helybeli, korabeli lakóházon is látható.
A szakrális tájformálás egyik jellegzetes példája Nepomuki Szent János kápolnája. A jezsuita rend vértanú-szentjének a Réka-patak egykori kőhídjára Eszterházy Pál László püspök 1793-ban emeltette az életnagyságúnál nagyobb méretű szobrát. A XVIII. század végén a pécsi egyházmegyében tisztelete másutt is elterjedt, így Nádasdon is, különösen a vízimolnárok körében volt népszerű. A hidat és a szobrot 1816-ban a megáradt patak vize elsodorta. 1819-ben helyreállították, és 1830-ban Szepessy Ignác püspök költségén ugyanott kápolnát építettek a szobor számára.
A kálvária dombra kapaszkodó stációit, a Krisztus szenvedéstörténetének jeleneteit bemutató állomásokat 1798-ban a község saját költségén emeltette. A kálváriaegyüttes teljessé tételére 1811-ben Szepessy Ignác püspök támogatásával kápolna épült a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére. A homlokzati tornyos, félköríves szentélyzáródású építmény klasszicista stílusban készült. A stációk végében keresztcsoport látható. A Krisztus-keresztet 1815-ben Bernhardt Kelemen, a két lator keresztjét a község állíttatta 1816-ban, ezeket helybeli kőfaragók készítettek.
A plébániaszervezet kialakulásával egyidejűleg, már a XVIII. század elején kialakult a falu fogadott ünnepeinek rendje. A nádasdiak a szomszédos német falvakhoz hasonlóan, az egyházi év során több ünnepet is tartottak, elsőként január 20-án Szent Fábián és Szent Sebestyén napját. Tiszteletük régi, középkori gyökerekre nyúlik vissza, de, mint említettük, nálunk elsődlegesen a pestisjárványok idején vált hagyománnyá. A tűzesetekben hathatós pártfogóként tisztelték az osztrák földön vértanúhalált szenvedett Szent Flóriánt, akit május 4-én ünnepeltek. A falu németsége október 20-án a pásztorok és nyájaik védőszentjének napját is megülte. Aznap nem hajtották ki a jószágot a mezőre. Ezeken a napokon munkát nem végeztek, hanem misét és litániát hallgattak.
Szepessy püspök egyházlátogatása során megemlíti, hogy a plébániatemplom ünnepét, Szent György napját (április 24.) és „ad Nives” a püspöki Havi Boldogasszony-kápolna búcsúját (augusztus 5.) kezdetben körmenettel tették látványosabbá. A kegyúr a búcsúk napján, a misét követően vendégül látta a plébánost, a papvendégeket, a kántort és segítőit.
Az 1820-as évektől vált szokássá, hogy a tavaszkezdő Szent György napjától Szent Mihályig szombatonként rendszeresen tartottak oltalomkérő és hálaadó „Hagelabend”-ájtatosságot. Ezeken a napokon a jégeső és más természeti csapás elkerüléséért misével és litániával engeszteltek.
Nádasd hívő népe korábban rendszeresen eljárt a cikó-máriaszéplaki középkori templomromhoz búcsúba. A kitelepítések előtt Kisboldogasszony ünnepén (szeptember 8.) processzióban a búcsúvezető előimádkozó aszszony, Mátyási Anna vezetésével gyalog indultak útnak. A későbbiek folyamán Magyaregregy-Szentkútra, valamint Máriagyűdre is zarándokoltak.
Az 1721-től vezetett nádasdi plébániatörténet első oldala
Temetői kereszt, 1827-ből (Lantos Miklós felvétele)
A kálvária körüli újabb temető egyik legrégibb sírköve (Lantos Miklós felvétele)
Elisabeta Hartlinin sírköve 1742-ből (Lantos Miklós felvétele)
Malommester sírköve (Martin Wilhelm Miller Meister, 1825) (Lantos Miklós felvétele)
Missziós kereszt, állíttatta Szcitovszky püspök 1851-ben (Lantos Miklós felvétele)
Kőkereszt korpusza, állíttatta Pfeiffer Miklós plébános (Lantos Miklós felvétele)
A település főtere az 1920-ban felszentelt plébániatemplommal és előtérben az 1909-ben készült Szentháromság oszloppal
A plébániatemplom belső tere (Lantos Miklós felvétele)
Szent István országfelajánlását ábrázoló olajfestmény a plébániatemplomban (Lantos Miklós felvétele)
A Havi Boldogasszony-kápolna (Lantos Miklós felvétele)
A Havi Boldogasszony-kápolna kupolafreskója (Lantos Miklós felvétele)
A kápolna oltára (Lantos Miklós felvétele)
A barokk plébániaház (Lantos Miklós felvétele)
Nepomuki Szent János kápolnája (Lantos Miklós felvétele)
A kálvária (Lantos Miklós felvétele)
Az egykori nádasdi plébánosok és káplánok Cserháti József püspökkel 1970-ben, a templom 200 éves jubileumán
A nádasdi egyházközség képviselőtestülete Cserháti József püspökkel és dr. Kopcsányi Miklós plébánossal 1970-ben
