Martonvásár Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Martonvásár
Összefoglaló
Forum Martini, Mortunwasara, Martinweiser, MWassár, Vásár Martony. Az elmúlt évszázadok során sokféleképpen írták annak a Budapesttől harminc kilométerre fekvő, ötezer lelkes nagyközségnek a nevét, amelyet ma szerte a világban Martonvásárként ismernek. A helységnév egyéni ízét és tartalmát a tovatűnt múlt és a fogható jelen rekvizitumainak sajátos találkozása adja. Beethoven és a Halhatatlan Kedves-rejtély, a kisdedóvás és nevelés apostolaként tisztelt Brunszvik Teréz, a természetvédelmi területté nyilvánított angolkert és végül, de nem utolsósorban a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetének MV jelű kukoricahibridekben és búzafajtákban testet öltő eredményei, mind-mind ezt a települést idézik emlékezetünkbe.
A Szent László-patak szalagjára fűzött falu keletkezését és sorsának alakulását nagyban befolyásolta az a tényező, hogy területén minden időkben fontos út, sőt utak haladtak keresztül. Az életet adó víz, a tágas, lankás határ, a termékeny pannon föld a letelepülni vágyókat ősidők óta vonzza. Az Árpád-kori település kialakulását annak köszönheti, hogy Márton nevű birtokosa valamikor az 1200-as évek első felében vásártartási jogot kapott. Forum Martini falu, amely először egy 1259 táján kelt oklevél révén hallat magáról, a környék piacközpontja lesz, majd pedig Fejér megye legnagyobb településeinek egyike. A török félhold uralma alatt azonban élete fonala megszakadt, hogy az a Martonvásár, amely száz év múlva a helyén támad, az Árpád-kori falu emlékét már csak a nevében őrzi.
Az elvadult, tönkretett puszta újbóli kultúrtájjá formálása 1758 után kezdődött. Míg a volt hódoltsági részek más pontjain a futóhomok vagy a szántókra benyomult erdő és bozót jelentett gondot, addig Martonvásárt a vizektől kellett visszahódítani. A magyar múlt egyik nagy sikertörténete ez a XVIII. századi „természethódító munka”, amelynek élharcosaiként a Bácska, Bánát, Szeged és a Kiskunság pionír tanyaépítőit szokták emlegetni, jóllehet a martonvásáriak munkája cseppet sem volt könnyebb. Idősebb Brunszvik Antal szó szerint vette az ószövetségi Szentírás tanítását – „Hajtsátok uralmatok alá a földet!” –, és az általa toborzott jobbágyokkal együtt óriási erőfeszítéseket tett e környezeti katasztrófa sújtotta, egészségtelen levegőjű, posványos puszta feltámasztása érdekében. Honteremtő munkáját végül is az unoka, Ferenc viszi diadalra, aki „paradicsommá” varázsolja Martonvásárt. A Brunszvik-uradalmat a merinói juh virágoztatta fel, s a birkatenyésztés az ő idejükben mindvégig a gazdaság vezető ágazata marad.
A birtok egy rövid főhercegi intermezzo után 1897-ben a sörgyáros Dreher család kezére került, s az uradalom a magyar mezőgazdaság egyik „tekintélyes várdája” maradt. Az 1945-ben megalakult erdőháti tangazdaság (utóbb: kísérleti gazdaság) és az 1949-ben megalakult kutatóintézet ilyen eszmei elődre tekinthet vissza.
A Brunszvik család 1758-tól 1893-ig állt e hellyel kapcsolatban. Ők támasztották fel a falut és fejlesztették mezővárossá, ők kezdték meg az első házhelyek és utcák kijelölésével a falukép kialakítását, ők építtették a templomot, a kastélyt és a község többi régi épületét, ők alakíttatták ki az angolkertet, de az iskola és az óvoda felett is ők bábáskodtak. Magyarán szólva: Martonvásár történetéről nem lehet beszélni az ő említésük nélkül.
Az újdonsült falu magyar–szlovák településként indult, a XIX. század elejére pedig magyar–szlovák–német ajkú lett, a nemzetiségei azonban a következő száz év során teljesen elmagyarosodtak. Martonvásárt vallási téren kezdettől fogva a katolikusok túlsúlya jellemzi. A lakosság zömét a jobbágyok és zsellérek, illetve 1848 után ezek utódai – a kisbirtokosok és napszámosok –, valamint az uradalom cselédjei alkották.
Martonvásár életét az első perctől kezdve a nagybirtok határozta meg, amely a szó egyenes és átvitt értelmében is teljesen átfogta a települést.
A község és az uradalom szoros egymásrautaltsága az 1857-ben befejezett tagosítás után ugyan megszűnt, a nagybirtok és vele együtt a földszűke azonban az 1945-ös földosztásig konzerválódott. A nagybirtok mellett a főváros közelsége az, ami a község életét leginkább befolyásolta: munkaalkalmat kínált azoknak, akik helyben nem tudták a megélhetésüket biztosítani.
Az idők során a martonvásáriakról különféle vélemények születtek: kertészkedő, méhészkedő szorgalmas gazdák, leleményes és ügyes lótenyésztők, vallásos és jó erkölcsű, megnyerő nép és így tovább. Körükben a föld, mert kevés volt belőle, igen nagy értékkel bírt, s azt meg is becsülték. Keményen dolgoztak rajta, a politikával alig foglalkoztak. 1848-ban nehezen álltak be nemzetőrnek, de a nyilas párt sem tudott közöttük gyökeret verni.
A XIX. század végétől Martonvásáron a társas élet megélénkült. Olvasókör, színjátszó csoport és az egyletek egész sora alakult olyan kiváló szellemi irányításával, akik a lakosság színvonalas művelődésén túl a nemzettudat és a lokálpatriotizmus ébrentartásáról is gondoskodtak. Ezek a hagyományok máig élnek a községben, és a legkülönfélébb formákban (néptánc, klubok, alapítványok, rendezvények) kifejezésre is jutnak.
Felmerül a kérdés: Mit adott és mit ad Martonvásár az országnak, Európának?
A régmúltban a mintaszerű gazdálkodás példáját, nemesített birkát és szarvasmarhát, az elmúlt ötven évben pedig Európa első hibridkukoricáját, a kutatóintézet tudományos eredményeit, nemesített búzafajtákat, kukoricahibrideket és ezek vetőmagjait.
Egykor Beethovennek családias légkört, egy helyet a Brunszvik testvérek hársfa-köztársaságában és egyet Jozefin szívében. Ma pedig: a Beethoven-kultusz egy meghitt szigetét, a múzeumot, a koncerteket. Hajdan Brunszvik Terézt s általa a kisdedóvó intézményét, valamint az isten-, haza-, és gyermekszeretet soha el nem évülő példáját. Ma viszont: az Óvodamúzeumot, a Brunszvik-mauzóleumot mint kegyeleti helyet és a terézi naplóhagyaték kiadását vállaló alapítványt.
Régen, a Brunszvikok révén számos művésznek megbízást és támogatást. Ma: művészeti iskolát az itteni és a környékbeli gyermekeknek, a világot járt Százszorszép néptánccsoportot és lakóhelyet számos művésznek, akik között képző- és iparművészeket, muzsikusokat és a fotózás, virágkötészet, grillázskészítés, szalmafonás mestereit is ott találjuk.
Hajdan Brunszvikék vendégszeretetét és a házi koncertjeiket. Ma a szintén sok vendéget vonzó parkot, a múzeumokat és a Martonvásári Napok gazdag műsorát.
Fekete Gyula 1983-ban egy martonvásári rendezvény kapcsán ír a „Tűz csiholóiról”, azaz a „sarzsi nélküli hősökről”, akik „közönnyel, értetlenséggel, gúnnyal, gyanakvással, rosszindulattal s a Hivatal packázásaival” megküzdve viszik előbbre a történelmet. Martonvásár történelmét is mindig az ilyen névtelen hősök lendítették előbbre. Ők csapoltak mocsarat, ők sütöttek kenyeret a magyar szabadságharc pákozdi seregének, ők szülték a gyermekek egész sorát és ők adtak katonát a haza védelmére. Ez a könyv elsősorban nekik szeretne emléket állítani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem