Ünnepek és hétköznapok

Teljes szövegű keresés

Ünnepek és hétköznapok
Az egyházi év a katolikus liturgia szerint adventben kezdődik. Advent első vasárnapja vezette be ezt, az előkészületek négy hetét. A mártélyiaknál ez idő alatt, miután állandó papjuk lett – előbb Szabó Sándor, majd Hajós Rezső -, hétköznap is számosan eljártak az úgynevezett hajnali misére, a rorátéra. A családból egyvalaki otthon maradt, hogy befűtsön a kemencébe, no meg hogy bevesse majd a sütni való tököt. Mivel a roráte hat órakor kezdődött és hét órakor végződött, a jószágok csak akkor kaptak enni, amikor hazaértek. Inni pedig a kemence szájában, öntöttvas fazékban langyosított vizet adtak az aprójószágnak. Adventben a hét folyamán szigorúbban megtartották a böjtöt. Nemcsak pénteken tartózkodtak a hústól, szerdán is tésztás nap volt. A falusiaknál sok helyen csak vasárnap és csütörtökön jutott egyébként is hús a fazékba.
Régi hagyományként a betlehemezés advent első napján kezdődött meg. Nőtlen férfiak, iskolás gyerekek járták. A „betlehemet” két rúdon vitte két, fehérbe öltözött angyal, akiknek papírcsákóját többnyire ezüstpapír díszítette. Legalább három juhász ment velük, subában, nagy báránybőr sapkában. Nagy láncos botokkal jöttek, karikás ostorral durrogtattak. A játék az ismert szövegekkel folyt. Illett őket valamivel megkínálni, pogácsával, pereccel, a legények pohárka italt is kaphattak.
Miklós-nap Mikulás, az országos hagyomány szerint alakult Mártélyon is. A gyerekek fényesre tisztították a cipőjüket, kitették a két ablak közé, és várták, hogy a Mikulás mit rak bele az éjszaka folyamán. Ha a kutyák ugattak, a gyerekek megilletődve csitultak el: „Pszt, most jár a Mikulás, néhogy elijesszétök.”
Luca-napon (december 13.) tányérkába „lucabúzát” tesznek, amely karácsonyra szépen kizöldül. Nem szabad mosni, kenyeret sütni. Tanyán ekkor varrni sem szabad, nehogy a tyúkok fenekét bevarrják, és azok ne tojjanak. A tyúkok fenekét megpiszkálták a kemencefűtéskor használt piszkafával, közben mondogatták: „Tojjatok, kotoljatok.” Minden tanyában sült lucapogácsa. Több helyen az előteret bemeszelték vagy csak bemázolták.
Karácsony böjtjét a református tanyavilágban nem ismerték. A faluban a nagypéntekihez hasonlóan húst nem ettek. Némelyek még a tojást sem fogyasztották. „Hajába főtt krumpli”, sült tök járta, esetleg kemencében főtt kukorica mézzel. Böjtölni az éjféli miséig kellett, másutt amíg föl nem jött a „vacsoracsillag”. A karácsonyfa-állítást a nagyon régi időben nem ismerték. Akadt olyan falusi, aki tujafából csinált egy-két szaloncukorral „karácsonyfát”, mások a tanyán száraz ágat díszítettek föl. Ha szaloncukorra sem telt, a maga csinálta, „égetött cukrot” csomagolta be. Tegehalmon eldugták a gyerekek elől a karácsonyi fenyőt. A gyerekek ültek a padkán a nagymamával, aki ilyenkor kijött hozzájuk a városból. Amikor megszólalt az csengő, a nagymama vezényelt: „Na gyün mán a Jézuska! Gyerünk ki az istállóba!” Amikor bejöttek, a terített asztalon ott állt a méternyi karácsonyfa feldíszítve. Az asztalon kilencféle étel, mindenből kötelező volt enni, hogy jó termés legyen. Most nem szabták rá az ételt a gyerekre se, mint máskor.
A falusiak annyian mentek el az éjféli misére, hogy be se fértek mindnyájan a templomba. Amikor az éjféli miséről hazaértek, hideg disznópaprikást ettek, vagy kocsonyát, valamint diós és mákos kalácsot. Karácsonykor a legszegényebb család asztalára is jutott húsétel, többnyire szárma. Ami étel a terítéken maradt, nem rakták el. Az asztal alá mindenféle takarmányból tettek egy keveset, amelyet ünnep után a jószágoknak adtak. Nem maradhatott el a piros alma vizes kancsóban, ezzel a vízzel másnap a lovakat megitatták. Sok helyen énekeltek is a karácsonyfa alatt. A reformátusok a „Krisztus Urunknak áldott születésén”, a katolikusok a „Mennyből az angyal” meg a „Pásztorok, pásztorok örvendezve” kezdetű énekeket. A két karácsony köze (nagykarácsony és újév) dologtiltó időszak. Nem szabad kenyeret sütni, mosni, szemetet kivinni a lakásból. Még a dudva is az istállóban kellett hogy maradjon, amit a „bérös embörök” nem valami nagy örömmel vettek tudomásul, mivel ott aludtak.
Aprószentek (december 28.) napján a tanyán ilyenkor a gyereket átküldték a szomszédba, ahol nyírággal megcsapkodták és megkérdezték tőle:
– Hányan vannak az aprószentök?
– Amire a felelet: Mindön sarokba egy szakajtóval, még annál is többen.
Szilveszterkor a faluban este hatkor hálaadást tartottak a templomban. Utána kezdődött a belépőjegyes szilveszteri bál a Mártélyi Olvasókörben. Itt fogadott zenekar muzsikált, éjfélkor megszólalt a harang, utána tovább folyt a bál hajnali öt óráig, amikor is indulni kellett a cselédeknek, hogy időben megetessenek, elvégeződjenek. A tanyaiak is ébren akartak átmenni az új esztendőbe. Ezért aztán kártyáztak, pattogatott vagy főtt kukoricát eszegettek. Az éjféli harangszót sokan az udvaron hallgatták végig. A szomszédból jött kártyások aztán viharlámpával tértek haza. Egyes helyeken cécóbált rendeztek, tamburakísérettel. Ezt általában a csendőrök nagyon üldözték, de újévkor még azok is elnézték. Sok helyen már este dugtak a kemencébe néhány kéve izikcsutkát, hogy ne legyen hideg a szoba. Itt aztán már este kisült a rétes, a tanyaiaknál diós, almás, mákos, túrós. A falusiak ilyenkor inkább a káposztás meg tökös rétest kedvelték, de volt tökmagos rétes is.
A parasztember téli időszakban kétszer evett, reggel kilenc órakor és délután két-három órakor. Reggelire pörgölt káposztát fogyasztottak. Újévkor a tanyaiak csakis disznóhúst ettek, lehetőleg orrot, amit a fejbőrrel együtt megfüstöltek. Tyúkot nem szívesen főztek, az – hitték – kikaparná a szerencsét. Sok helyen lencse főtt a fazékban, hogy sok pénzük legyen.
Vízkereszt (január 6.) napján bontották le a karácsonyfát. A falusiak szenteltvizet vittek ezen a napon a templomból. A ház bejárati ajtaja melletti szenteltvíztartót töltötték fel vele.
A református gyerekek betlehemezés helyett ezen a napon háromkirályt jártak. Egyikük hatágú csillagot tartott a kezében, amelynek közepére egy szitát szereltek, abban gyertya égett. Megkérdezték: – Be szabad-é gyünni háromkirályt köszönteni? Még néhány zsoltárt is énekeltek, ők is kaptak pár fillért és süteményt.
Farsang (vízkereszttől hamvazószerdáig) a bálazás ideje, meg a „farsangolásé”. Az utóbbi azt a hagyományt őrzi, hogy ilyenkor kell a messze lakó rokonokat, ismerősöket meglátogatni. Minél messzebb igyekeztek farsangolni, „hogy a kendör hosszú szárú lögyön”. Az olvasókörökben és az Aranymalomban maszkabálakat rendeztek. A tanyák közt is ilyenkor többször tartottak batyubálat, ami nem azonos a cécóbállal.
Gyertyaszentelőt (február 2.) a tanyavilágban időjárása miatt figyelték. „Ha a medve meglátja az árnyékát, visszabújik barlangjába, mert még sokáig tart a tél.” A másik ehhez hasonló megfigyelés: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az iziköt is vödd elő, de ha fénylik gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), nem marad el a jó idő.” A faluban viszont majd minden háznál tartottak „szentöltgyértyát”, amelyet ezen a napon a templomban szenteltek meg. A sublóton állt vázában. Nyári vihar idején gyújtották meg, hogy távol tartsák a villámcsapást. A betegnek is a kezébe nyomták, különösen, mikor már kerülgette a halál. A halott mellett is ott égett.
Balázs (február 3.) napján a katolikusok reggel elmennek a templomba, ahol a pap a két keresztbe tett gyertya fölé hajoló hívét megáldja, hogy Szent Balázs védje meg a torokgyulladástól és minden bajtól.
Bálint (február 14.) napját régen csak a tavaszkezdő farsangi napok közé sorolták, melyet a fiatalok tartottak számon, „Bálint napján költ a veréb” – mondogatták.
Zsuzsanna (február 19.) napján a tanyaiak megfigyelése szerint megszólal a pacsirta.
Jégtörő Mátyás (február 24.) „ha nem talál, csinál, ha talál ront” – mondogatták a jégre vonatkozóan, akárcsak máshol.
Kövér csütörtök, hamvazószerda előtti csütörtök, amikor jól „telezabálták” magukat a kemencében főtt sonkapaprikással, „maj böjtölünk eleget a jövő hétön” – mondogatták. A nagyböjt kezdete előtt a mulatozás három napon át magasra hágott. Farsang vasárnap a tanyaiaknál nem nagyon fordult elő, hogy tyúkleves ne kerüljön az asztalra, utána meg szalagos farsangi fánk járta. Aki nem ment volna látogatóba, most kifarsangolhatta magát. A módosabbak csézakocsin, a szegényebbek gyalog. Húshagyó kedden töltött tyúkot sütöttek kemencében. Sokan a farsang idején tartották a lakodalmat.
Hamvazószerdán a katolikusok elmentek a templomba, ahol hamuval keresztet rajzolt a pap a homlokukra, miközben a „memento mori” kifejezéssel bűnbánatra intette őket, figyelmeztetve a halálra. E napon kezdődött a negyvennapos nagyböjt, amikor is húsvétig tilos volt mindenféle táncmulatság, vigalom. Nagyon régen az egész időszak alatt csak halat és növényi eredetű ételt fogyasztottak és olajjal főztek. Később (1891) már csak a szerda és a péntek volt ilyen böjti nap a katolikusoknál. A reformátusok pedig a nagypénteki napot tartották meg, cibörét, hajában főtt krumplit, főtt perecet, mákos tésztát ettek.
Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) a gyümölcsfák hullámtéri telepítése (1907-1908) után nyert jelentőséget. A mártélyiak versengtek, hogy kinek eredt meg több vesszője.
Virágvasárnap többnyire április elejére esik. Az asszonyok ezen a napon vetik a virágmagvakat. A katolikusok ezen a napon barkás fűzágakkal mentek a templomba, ahol a pap a mise végén megszentelte azokat. A szentelt barkát a nagygerenda alatti akasztós tükör mellé tűzték. Vihar idején az égő szentelt gyertyával együtt az ablakba tették.
Nagyhét a tisztálkodás, tavaszi nagytakarítás ideje. Meszelik a házakat, nyiratkoznak a férfiak.
Nagyszerdán már sokan böjtöltek, főtt krumplin, aszalt gyümölcsön, esetleg zsír nélküli tésztán éltek, vajat, azaz „sült vajat” azonban szabad volt használni.
Nagypénteken a tanyaiak is szigorúan böjtöltek. A falusiak többsége az egyház által engedélyezett halat sem fogyasztotta, mondván: „csak hús az”. Ezen a napon „herülték” ki a bikákat.
Nagyszombat délelőtt még a katolikusok böjtöltek, de már nagy fazékban vagy a katlanon üstben főtt a húsvéti sonka. Ez lett a vacsora, később a sonkalében negyven-ötven tojást főztek. Nagyszombaton délután, estefelé tartották a faluban a föltámadási körmenetet, zászlóval és énekszóval.
Húsvétvasárnap tyúkhúsleves és birkapaprikás volt az ebéd. A sonkát eltették a locsolók kínálására. Az elmaradhatatlan húsvéti kalács mellett sütöttek diós és mákos hajtogatottat is.
Húsvéthétfő Mártélyon is a locsolkodásé. Eleinte szagos szappanból csináltak vizet, a kis üveg száját ronggyal kötötték le. Az utóbbi évtizedekben kizárólagossá vált a kölnivízzel való locsolkodás.
Szent György-nap (április 24.) a jószágkihajtás ideje.
Pünkösdvasárnap Páloskúton búcsú volt, ahova gyalog mentek a falusiak, kevesen lőcsös kocsival.
Úrnapján a falusiak szerszámot nem vettek a kezükbe. A tanyaiak sem fogtak nagy dologba, különösen kerülték a szénagyűjtést, boglyázást, mivel hiedelmük szerint „belecsap az istennyila”. Némelyik vásárhelyi gazda kivitte családját a tanyára, ahol minden családtagnak a mezsgyén haladva körül kellett kerülni a birtokot.
Péter-Pál (június 29.) az aratás kezdete. Előtte megtartották az aratóbált.
Anna (július 26.) a szentesi búcsú napja, ahova a katolikus tanyásgazdák kocsival mentek. Ott a körmeneten gyalogosan vettek részt, míg a kocsit kocsipásztor őrizte a közeli mellékutcában. A falusiak mézeskalácsot és babát hoztak búcsúfiába.
Nagyboldogasszony (augusztus 15.) Mária mennybemenetelének ünnepe. A falusiak szerint a kétasszonyközi tojásból legjobb a tarhonyát csinálni. Tartalékot is ebből a tojásból kell gyűjteni télire, amikor nem tojnak a tyúkok. Az ilyenkor ültetett kotló még fölneveli a „kétasszonyközi csirkéket”.
István király (augusztus 20.) napjára vége van a cséplésnek. A kukoricatörés még ráér, ezen a napon haza lehet menni Vásárhelyre egy kicsit szórakozni, de lehetett éppen bált is rendezni.
Kisboldogasszony (szeptember 8.) a mártélyi búcsú napja, legalábbis a XX. században. Szentestől Székkutasig eljöttek a távoli rokonok, ismerősök. Mise után a piactéren (ma kultúrház van a helyén) mindenféle vásári szórakozás rendelkezésre állt: hajóhinta, bolondmalom, céllövészet. A cselédek is kikötötték, amikor elálltak, hogy a mártélyi búcsúra elengedjék őket. Este „utcabálat” rendeztek, ahol még a bőrduda is szólt.
Szent Mihály (szeptember 29.) az egyház szerint a mennyei seregek vezérének ünnepe, de a mártélyiak emlékezetében a legszomorúbb nap, mert sok gazdánál a kistanyás, de a bérlő sem maradhatott tovább egy évnél. Szent Mihálykor cókmókjukkal, ami egyetlen kocsira fölfért, elindultak másutt keresni lakást és gazdát. Azért mondták a már fölkapaszkodott Már-télyiak: „Mégiscsak más, ha az embör nem tanyás.” (Itt a „tanyás” szó egyáltalán nem olyan gazdát jelent, akinek tanyája van, hanem azt az alsó kategóriát, aki „kistanyás”, amint ezt Kiss Lajos A szegényember élete című munkájában említi.) A nyári kanászok ideje is ekkor járt le.
A mártélyi határban aránylag kevés szőlő volt, annak is nagyrésze a Hullámtérben. Ennek ellenére minden olvasókör rendezett októberben szüreti bálat. A nagytermet körülbelül két és fél méter magasan jó sűrűn behálózták dróttal, amelyre mindenféle zöldséget, de legfőképp szőlőt akasztottak. Csőszpásztorokat (egy fiú, egy lány) szerveztek, akik vigyáztak a „szőlőre”. A „bíró” egy asztal mellett ült. Szólt a zene, folyt a tánc. Alkalmas pillanatban felugrott egy-egy legény a táncolók közül, hogy partnere számára „szőlőt” lopjon. Ha ügyes volt, észre sem vették. De ha valamelyik csőszpár észrevette, odarohant és a bíró elé cipelte a tettest. A bíró aztán megbírságolta, attól függően, hogy mennyire taksálta a lopott szőlőt. Végezetül azt díjazták, aki legtöbbet tudott lopni. Díjazták a csőszöket is aszerint, hogy ki fogott több „tolvajt”.
Mindenszentek napja (november 1.), halottak napja (november 2.). A sírokat rendbe hozták erre az időre, koszorút és virágot vittek rájuk. A katolikusok halottak napja estéjén gyertyát gyújtottak elhunyt szeretteik emlékére. A reformátusok csak virágot vittek. Lassan átvették a katolikus szokást, és ma az egész temető gyertyák és mécsesek lángjától fénylik.
Erzsébet (november 19.) jeles névnap, de nem fűződik hozzá hiedelem. Ha ilyenkor leesik az első hó, akkor mondják, „mögrázták az Örzsék a pöndölt”.
Katalin (november 25.). „Ha Kata kopog, karácsony lotyog” – így szól a „távprognózis”. Ilyenkor rendezték karácsony előtt az utolsó bált, mert aztán adventben tilos volt a zajos mulatság. A mártély-feketehalmiak ezen a napon műsoros estet rendeztek a körben.

Mártélyi parasztzenekar, a prímás Horváth Károly (1950 körül)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages