Iskolák a faluban és a tanyákon | Száz Magyar Falu

Iskolák a faluban és a tanyákon

Az oktatás és az iskolák fenntartása kezdetektől a felekezeti egyházak feladatai közé tartozott. A tanügy helyzetét először Mária Terézia közoktatási reformja (Ratio Educationis) rendezte 1777-ben. A rendelkezés az iskolaügyet részben állami igazgatási feladattá tette, így a népnevelés területén megszűnt az egyház kizárólagos felügyelete. A reformkorban kezdett a népnevelés országos közüggyé válni.

Csongrád vármegye katolikus elemi iskolái a nagyváradi tankerületi főigazgató felügyelete alá tartoztak. 1845-ben külön megyei bizottság alakult az iskolai nevelés és tanítás helyzetének vizsgálatára. A bizottság a következőket jelentette: Mártélyon „... 237 lélek lakik, van iskolába járó tizenkét fiú és nyolc leány. A tanító – ki egyúttal jegyző – kap minden földes gazdától, kik tizenhárman vannak, egy-egy véka búzát és tizenöt kéve tűzrevalót, nyolc házas lakostól fejenként 30 krt és tíz kéve tűzrevalót, azontúl minden iskolába járó gyermektől félévenként 30 krt, végül van egy lánc földje, melytől haszonbér fejében fizet 25 font dohányt.” A fenti javadalmazás igen szerény megélhetést biztosított a községi tanítónak.

Palugyay Imre vármegyeleírása szerint az 1850-es években Mártélyon egy katolikus felekezeti iskola állott fenn egy tanítóval. Az iskola épületét jó állapotúnak írta le.

Szakképzett tanítókban többnyire mindenütt hiány mutatkozott, ezért különösen a külterületen, a tanyavilágban elterjedtek az úgynevezett zugiskolák, amelyekben képesítés nélküli tanítók tanították a gyermekeknek a betűvetés és az olvasás, számolás tudományát. Mártélyon a szóhagyomány őrizte meg Zsiga Ferenc halászmester alakját, aki képesítés nélkül tanított, a Zsiga-dombon lévő tanyáján.

A kiegyezés után kerülhetett sor az oktatásügy újabb rendezésére. Az Eötvös József által kezdeményezett 1868. XXXVIII. tc. tankötelezettséget rendelt el a hat-tizenöt éves korú gyermekek számára, és a községeknek előírta az elemi mindennapos és az ismétlő iskolák működtetését, valamint szakképzett tanítók alkalmazását. A századforduló idejére a tanfelügyelet a pedagógiai végzettség nélküli tanítókat alkalmazó szülőket bírsággal sújtotta.

A népoktatási törvény bevezetése után az iskolákat fokozatosan kivonták az egyház igazgatása és felügyelete alól. A mártélyi és a határban lévő már-tély-feketehalmi és tegehalmi iskolák Hódmezővásárhely külterületi iskoláihoz tartoztak. A felekezetek Hódmezővásárhely várostól alapítványok formájában kaptak támogatást az iskolák fenntartási költségeire. A népiskolai törvény bevezetése után Hódmezővásárhely város tervbe vette az iskolahálózat fokozatos bővítését és új iskolák felépítését.

Az elemi oktatással párhuzamosan ismétlő iskolák is működtek. Az elemi iskola hat osztályból állt, de a mindennapos iskolában valójában csak az I-IV. osztályt járták ki a tanulók, többségük lemorzsolódott, és az V-VI. osztályt jóval kevesebben végezték el. Az ismétlő iskola I-III. osztályaiban szintén sokan menet közben kimaradtak, bár ennek elvégzését is előírta a törvény.

Az 1879. évi polgármesteri jelentésben olvasható a községi iskolaszék azon végzése, amely szerint az ismétlő tanítással előző években megbízott tanítók helyett, „akik e téren alig számba vehető eredményt tudtak felmutatni, a határ kedvezőbb pontján fekvő iskolák tanítóit, éspedig Mártély köz-ségben Egyed Lászlót, a Feketehalom-dűlőbeli iskolánál pedig Hódi Márton ottani tanítókat bízta meg az ismétlő tanítással, kik azt az iskolaszék folytonos felügyelete alatt jelenleg is gyakorolják."

Az 1881-ben kelt polgármesteri jelentés az ismétlő iskolákba járók alacsony számával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „...ennek oka az, hogy úgy a szülők, mint az iparosok és gazdálkodók, kiknél az ismétlő tankötelesek mint inasok vagy cselédek szolgálnak, a legnagyobb részben még mindig elvonják a tanulókat az iskolába járás alól, és minden évben csak a megintés segített némileg azon, hogy az ismétlő tankötelesek nagy számából csak annyi is részesülhetett némi oktatásban...” A létszámcsökkenés elsősorban az ismétlő iskolákat érintette. 1884-ben például „a Mártélyi községi és a tanyai két ismétlő iskolának nem voltak növendékei”.

1888-ban Mártélyon a református felekezeti iskolát bezárták, és helyette új iskolát állítottak. A mártélyi iskola mellett 1889-ben új épületet emeltek a feketehalmi iskola számára is.

A hódmezővásárhelyi törvényhatósági közgyűlés 1897-ben a 147/1897. számú határozatával kimondta, hogy a tanyai népiskolákat a város átveszi az egyházaktól.

Mártélyon az 1896/97. tanévben a községi felügyelet alá került mártélyi első népiskolában hatvanöt növendék, a mártélyi második népiskolában ötven növendék tanult. A századforduló éveiben a szakfelügyeletet Tereh Gyula református lelkész látta el, a tanítónő Banga Mariska. Az 1901/02. évi tanévben Kádár Lajos községi tanító, 1902/03. évi tanévben Hódy Ilona tanítónő tanított az iskolákban.

A századforduló éveiben államosították az alig néhány éve községi kezelésbe átvett iskolákat. A mártély-feketehalmi iskola már 1901. szeptem-ber 1-jével állami kezelésbe került. 1902-ben állami kezelésbe vették a római katolikus egyháztól bérelt épületben működő mártélyi iskolát is, mely 1905-ben már annyira leromlott állapotba került, hogy a tetőzet és az ablakok javítására tetemes összeget költöttek. A város költségvetésének túlterheltségén némileg javított, hogy az állam átvette a községi iskolákat.

Az állami kezelésbe vétel egyelőre csak a külterületi iskolákat érintette. Hódmezővásárhely külterületén 1900-ban már 24 iskola működött. A gazdasági ismétlő iskolák szervezése is állami feladattá vált.

A mártély-feketehalmi állami népiskolában és az ismétlőben az 1903 és 1906 közötti években Hódy Ilona állami tanítónő tanított. A tanulók száma ha lassan is, de emelkedett. A szülők zömmel a környező tanyákban laktak. Többségben reformátusok, kisebb létszámmal katolikusok jártak a tanyai iskolába. A tanulók között azonban előfordult néhány más vallású is.

A közismereti tárgyakon kívül a lányok kézimunkát, ezen belül kötést, hímzést és horgolást sajátítottak el. A fiúk pedig gyümölcstermesztést, méhészetet és famunkát tanultak.

A mindennapi életben szükséges ismeretek elsajátítása a mezőgazdasági alapismeretek megtanítását szolgálta. 1906/07. évben az ismétlő iskolában az év folyamán a gazdaságtan tantárgy a következő témákból állt: talajjavítás és -művelés, vetés, zöldségek elrakása, veteménymagvak gyűjtése, méhészet, baromfi tenyésztése, állattenyésztés, takarmánynövények, a gazdasági növények ellenségei, szőlőművelés és borkezelés, konyhakert, gyümölcsfák ültetése, ápolása. A tanító köteles volt a javadalmát képező föld egynegyed részét szőlővel beültetni és legalább kétszáz négyzetméter területen a gyermekek részére faiskolát létesíteni.

A gazdasági szakismeretek átadása mellett a tanítóknak az iskolán kívül számtalan más jellegű feladatot is el kellett látni. A népművelés keretében a külterületi olvasókörökben gyakran tartottak felolvasásokat, népművelő előadásokat. Az olvasókörökkel együttműködve az ünnepségeken gyakran léptek fel műsorokkal, melyekre sok időt rabló munkával készítették fel a gyerekeket. Szinte mindenhez érteni kellett, a közigazgatásban, a jogban is járatosnak kellett lenni, hiszen gyakran megbízták őket olyan feladatokkal, melynek elvégzése köztisztviselői feladat lett volna.

Az öreg faluban lévő régi iskola helyett építtette fel Hódmezővásárhely város a mártélyi egy tantermes és tanítói lakással is ellátott iskolát, amelyben a rendes tanítás már 1907 őszén elkezdődött. Az első világháború éveiben a tanulók létszáma jelentősen lecsökkent.

Tokody Piroska és az olvasóköri elnök, Szabó Sándor indította el azt a kulturális megmozdulást, amely Tisza-ünnepként napjainkban is tovább él a faluban.

1919-től tanítottak Mártélyon Dóczi Klára és Antal Zoltán állami tanítók. Dóczi Klára Szentesről származott, sokgyermekes kádármester leánya. Fejérváry József, a Vásárhelyi Reggeli Újság szerkesztője írta róla a kövezkező sorokat: „Beléptem az iskolába, és egyszerre előttem termett Bródy Sándor eszménye, a tanítónő. Mintha a regényből lépett volna ki üdén, illatosan. „Ósdi iskolán belül hófehér tisztaság... a tanítónő szelíd nézésében van ez az eszköz, mely a pálcát pótolja... Mindez olyan szép volt, olyan nyugalmasan derűs.” A mai idős mártélyiak szeretettel és hálával őrzik emlékét, aki fáradtságot nem ismerő, lelkes népnevelő munkájával megalapozta a helyi közművelődés és amatőr színjátszás kibontakozását. Antal Zoltán is jelentős szerepet játszott Mártély művelődési életében. A tanítás mellett végezte a közigazgatási megbízott teendőit. Megalakította az Ifjúsági Egylet énekkarát. Mint lelkes művészbarát, vállalta az első mártélyi művésztábor megszervezését a Rudnay-iskola növendékei részére. A tanév csak októberben kezdődött, de a fűtés hiányosságai és a vadvizek miatt többször is megszakadt. Teljes erővel csak a románok kivonulása után, március elején indulhatott meg a munka.

Az 1919/20. tanévben a „Mártély A” iskolába 72 tanuló iratkozott be.

A „Mártély B” iskolába beirattak 61 gyermeket. A mártély-feketehalmi iskolába pedig 46 fő a beiratott gyermekek száma.

Az első világháború előtti Apponyi-féle iskolaszervezési akció, de még inkább a világháború utáni Klebelsberg-féle iskolaszervezési intézkedések a külterületen és a falvakban is lehetővé tették, hogy az általános iskolai tankötelezettség ne csak holt betű legyen, hanem létrejöjjenek a képzés biztosítását szolgáló intézmények.

1929-ben a Klebelsberg iskolafejlesztési program keretében került sor a mártélyi új iskola felépítésére. Az iskola építési költségeihez a helyi Nagytakarékpénztár előnyös hitelt ajánlott fel, ezzel támogatva a város kulturális törekvését. Az építést a nagy világválság hatásának kialakulása előtt sikerült befejezni. A tényleges építési költség 26 937 pengőt tett ki. A római katolikus templommal szemben 1200 négyszögöles telken típusterv alapján épült fel az egy tantermes, tanítói lakással ellátott, préstégla burkolatú tetszetős iskolaépület. Az iskola Hódmezővásárhely Külterület I. körzetéhez tartozott. Az építkezéshez július 12-én fogtak hozzá, és október 14-én már el is kezdődhetett a tanítás.

Csernai Mátyás állami népiskolai igazgató javaslata alapján a tanfelügyelőség hozzájárult ahhoz, hogy Kmetykó Károly állami tanító költözzön az új iskola tanítói lakásába feleségével, Csomor Mária tanítónővel.

A régi iskolába Kovács Jenő korábbi szőrháti elemi iskolai tanítót nevezték ki. Kovács Jenő alkalmazása a régi iskolába azért is bizonyult jó választásnak, mert református vallású lévén közvetlen kapcsolatot tudott a református szülőkkel kiépíteni, hiszen a reformátusok imaházuk felépüléséig a régi iskolában tartották az istentiszteleteket.

Kmetykó Károly nevét mindenki ismerte a faluban. Sokoldalú és nagyon aktív pedagógusi pályafutása során (1953-ig tanított Mártélyon) többféle funkciót is betöltött. Amikor nem járt ki pap, hittant tanított, még Már-tély-Feketehalomra is kijárt heti két órában hittant tanítani. Színjátszócsoportot működtetett, a színdarabok betanítását is ő végezte, részt vett a Tisza-ünnepek szervezésében, volt leventeoktató, az ének tanítása mellett a kántori teendőket is ellátta, egy időben jegyző, anyakönyvvezető, a méhészek, sőt az önkéntes tűzoltók vezetője is. Ő maga hívta életre az önkéntes tűzoltóságot Mártélyon.

Kovács Jenő ha kellett, besegített a közigazgatásba és járlatot vezetett, a mártélyi ifjúsági énekkar vezetőjeként tevékenykedett.

1932-től kezdve Vörös Bálint állami tanító vette át a tanítást a mártély-feketehalmi iskolában, ahol 1932/33. évben már hetven tanuló iratkozott be.

Ha a tantárgyakat vizsgáljuk, akkor az alapvető közismereti és gyakorlati tantárgyak az alábbiak: hit- és erkölcstan, olvasás, írás, beszéd- és értelemgyakorlat, számtan, mértan, rajzolás, kézimunka, éneklés, torna. A II. osztálytól lép be a nyelvtan és a fogalmazás, a III. osztálytól az éneklés, a IV. osztálytól a természetrajz, természettan, az V-VI. osztályban már történelmet, földrajzot, polgári jogok és kötelezettségek tantárgyat is tanultak.

Az 1921. évi XXX. tc. a népoktatásnak továbbra is két fokozatát rögzítette: a mindennapos hatosztályos és a továbbképző, illetve ismétlő háromosztályos elemi iskolát. A továbbképzőnek volt egy úgynevezett gazdasági továbbképző formája is, amely a gazdálkodással kapcsolatos ismereteket nyújtotta. Az elemi oktatás ezen rendszerén először az 1940. évi XX. tc. változtatott, amikor bevezette a nyolcosztályos általános iskolát. Ez a háborús körülmények miatt fokozatosan valósult meg az iskolákban. A háború éveiben a tanítók száma jelentősen megfogyatkozott. Kmetykó Károlyról a mártélyi állami népiskola tanítójáról, aki akkor az V-VIII. osztályokban tanított, Szabó János iskolafelügyelő 1943-ban egy iskolalátogatás alkalmából a következőket vette jegyzőkönyvbe:"A tanító népművelési munkát is végez. A késői tanévkezdés nehézségeit igyekszik leküzdeni, az iskola nívója a követelményeknek mindenben megfelel. A tanulók öntudatosak... tanítójuk megértő atyai szeretettel bánik velük, meghitt, barátságos légkör uralkodik az iskolában. A tanító sokoldalúsága, nagy gyakorlata úgy a nevelésben, mint a tanításban szép eredményeket mutat.”

Mártély-feketehalmon Lukácsi Bálint református tanító tanított, aki árva gyermekként szerzett tanítói oklevelet Nagykőrösön, és 1935 óta ebben az iskolában dolgozott. A háború éveiben Tóth Károly is tanított az iskolában.

1945 végén a kerületi iskolaigazgató a következőket jelentette a tanfelügyelőnek: „Október 8-án bevonultak az oroszok. Mivel az iskolák többsége a jártabb útvonalak mellett fekszik, a felszerelésekben mindenütt kár esett. ...A megrendelt tüzelőanyagot a vállalkozó nem tudta leszállítani, ami keveset tudott, a belterületi iskolákat láttuk el belőle, így azok november elején megnyílhattak... Decemberre annyira csillapodott a helyzet, hogy a tanítást meg lehetett kezdeni az egyes iskoláknál, a várostól sikerült kevés fát beszerezni, amit azután még a szülők is pótoltak... A gyermekek általában mindenütt sokat mulasztottak, többek egyáltalán feléje sem néztek. Ennek oka a háborús bizonytalanság, az apák és fitestvérek távolléte és a ruhátlanság volt. Hmvhely város cipővel, a Közjóléti Szövetkezet talpalással, a Kommunista Párt pedig kötött kabátokkal segítette meg az arra rászorulókat. Az iskolai mulasztók megbírságolásáról természetesen szó sem lehetett... A tavasz folyamán a tanítók öt napon demokratikus átképző tanfolyamon vettek részt. A tanítóság a rövid tanév minden percét kihasználva lelkiismeretes buzgalommal igyekezett a lemaradást behozni."

A mártélyi iskolában 1944-ben csak november végén kezdődött el a tanítás. Az 1945-46. tanévre 149 fő iratkozott be. Moldvai Sándor igazgató jelentése szerint számuk jóval kevesebb, mint az illető iskola környékén az iskolakötelesek száma. Különösen a felső tagozatosok iratkoztak be kevesen. A tanulók sokat hiányoznak és gyéren látogatják az iskolát. Az okok között említi a megingott törvénytiszteletet, a felső ruházat hiányosságait és a háború folytán beállott munkáskézhiányt.

Az 1945-46. iskolai év téli hónapjaiban a tüzelőhiány miatt, a fagyok beálltával főként ott, ahol már a szülők sem tudták biztosítani a tüzelőanyagot, szünetelteni kellett a tanítást. Az 1947-48. tanévben a mártélyi állami általános iskolában részben osztott rendszerben I-IV. osztályban 114 fő, az V-VIII. osztályba ötven fő, összesen 163 tanuló kezdte meg a tanulmányait. A tanítók: Kőszegfalvi Aranka, dr. Aigner Józsefné, Kovács Jenő és Kmetykó Károly.

Mártély-feketehalmon Lukácsi Bálint tanított az I-IV. és az V-VIII. osztályban összesen 55 növendéket. Tegehalmon Körmendi Zsuzsanna hasonló osztásban 52 gyermeket.

1949-ben épült fel Mártélyon az új általános iskola. Az intézményi önállósodást követően a mártélyi iskola belterületi lett, hozzá tartoztak a külterületi iskolák: a feketehalmi, a tegehalmi és a barattyosi.

Az 1955/56-os tanévben Mártélyon tanított Varga Józsefné, Kéri Ferencné, Samu József, Jenei Ilona, Papp György. Az iskola igazgatója Hajdú János.

A mártély-feketehalmi iskolában 1954-55-ben Papp György és Berényi Sándor tanítottak. Az iskola egyetlen tantermében két tanulócsoport működött I-IV. és V-VIII. osztályokkal, hetenkénti váltással. A tegehalmi iskolában szintén két tanulócsoporttal egy tanteremben folyt a munka. A tanítók: Samu József és Samu Józsefné. Az iskolai oktatás mellett a tanyai tanítók a háborús idők elmúltával a népművelésben ismét kivették részüket. Színjátszó csoportot alakítottak, ünnepségeket rendeztek. Papp György tanította be a Pöttyös című színdarabot a mártély-feketehalmi gyerekeknek. A barattyosi iskola a tsz egyik épületében működött Patócs József tanítóval.

Az 1958-59-es tanévben a vb népművelési és oktatási bizottságának megállapítása szerint: „a tanulók bukási százaléka igen nagy, amihez hozzájárul az is, hogy a szülők keveset foglalkoznak a gyerekekkel. Tekintettel arra, hogy a mártély-feketehalmi iskolánál egy tantermes iskola van, így a korrepetálást csak a jó idő beállta után tudják megkezdeni.” A tanulók hiányzásainak oka, hogy a szülők gyakran otthon hagyják gyermekeiket a tanyában, különösen piaci napokon, amikor eltávoznak a piacra. A nyári mezőgazdasági munkák idején szintén sok a hiányzás.

Már 1959-ben kísérlet történt a dolgozók iskolájának megszervezésére, de létszámhiány miatt félbemaradt. 1960-ban Mártélyon négy iskolában indítottak tanfolyamot felnőttek részére, többen jelentkeztek az V-VIII. osztály elvégzésére. Nehézséget jelentett, hogy a község központjában csak négy tanterem állt rendelkezésre. A továbbképzésről is történt intézkedés. Az állandó bizottság 1960. évi határozata szerint: „Minden olyan tizenhat életévét még be nem töltött személyt, aki az általános iskola nyolc osztályát már elvégezte, de nem tanul tovább, vagy a tsz-ben nem tag, kötelezően be kell szervezni a továbbképző iskolába."

A központi általános iskola 1960-ban az V. osztályban elindította a főként mezőgazdasági ismereteket adó politechnikai oktatást.

1919-ben nyári óvodaként indult el Mártélyon az első kisgyermekeket befogadó intézmény, ami azt jelentette, hogy évente csak néhány hónapig működött. Az első óvónő, Vekerdy Ilona 1912-ben szerezte oklevelét Hódmezővásárhelyen, 1919. június 1-jétől helyezték Mártélyra, és a nyári óvoda vezetőjeként dolgozott húsz esztendőn keresztül a községben. Az első években az iskolában lakott, az óvodások is az iskola udvarában játszottak. A faluban lakó Horváth házaspár saját házát ajánlotta fel az intézmény számára.

1931-ben az óvoda a parasztházból átköltözött a Rostás Flórián tulajdonában lévő Hegedűs-féle vendéglő tágasabb épületébe. Végre saját nyári otthonra lelt az óvónő és a gyerekek is. Az óvodában az apróságok irodalmi, ének-zenei, tánc- és színjátszásra nevelése folyt. A felnőttek is megismerhették az ott folyó munkát, mivel egy-egy ünnepségre odasereglett a falu apraja-nagyja. Szép számmal jelentek meg vásárhelyi érdeklődők is.

A hegedűszó nemcsak az ünnepélyek táncos műsorait kísérte,hanem az óvónő pedagógiai munkájának mindennapjait is átszőtte a zene. A hegedűt mindig a keze ügyében tartotta a teremben, sőt az udvaron is.

A szülők 1932-ben kérvényezték, hogy már március 1-jén kezdődjön meg az óvoda, és legalább fél évig tartson nyitva. Takács Ferenc, a vásárhelyi törvényhatósági bizottság tagja indítványozta a közgyűlésnek, hogy a napközi otthont állandó kisdedóvóvá nyilvánítsák, és államsegéllyel építsenek e célból egy erre a célra alkalmas épületet. Sajnos az elképzelés nem valósulhatott meg, de 1937-től már hét hónapig tartott nyitva a napközi.

1940-ben, amikor Vekerdy Ilona Vásárhelyre távozott, hogy a Malom utcai óvodában foglalja el új állomáshelyét, búcsúztatására nagyon sokan kimentek a vonathoz. A Vásárhelyi Reggeli Újság a következőképpen számolt be az eseményről. „Csak azt vette észre, hogy amikor a vonatra fel akart ülni, ott van a fél falu. Lelkészek, tanítók, növendékek, szülők, mind-mind virágokkal árasztották el, úgy vettek tőle búcsút érzékenyen, meghatódva, mint ahogyan ő maga is könnyek között távozott el arról a helyről, ahol leánylelkének kincseit osztogatta szét kicsi generációknak, és ahol szívének tiszta szeretetével vitte a kisdednevelés ügyét hosszú időn keresztül."

1940 után Mártélyon a Kossuth utca 1. szám alatti épületben mégiscsak megnyílt az állandó óvoda, melyben 1952-ig működött.

A háború éveiben Kmetykó Mária képesítés nélküli óvónő látta el a feladatot, majd 1948 és 1950 között Kiss Lajosné, Kelemen Katalin óvónő. 1951-től 1957-ig Falta Imréné Sebestyén Elízt helyezték az óvodába, aki szintén Vásárhelyen végezte el az óvónőképzőt.

Az óvoda ez idő alatt végleges helyére költözött, az úgynevezett Tornyai-házba, mely egykor a neves festőművész műterméül szolgált. Az épületet átalakították, és jelenleg is ott működik az óvoda. 1957-től 1969-ig Fehér Franciska, Szegeden végzett óvónőt helyezték a mártélyi intézményhez.