Magyaregregy Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Magyaregregy
Összefoglaló
A Keleti-Mecsek erdőrengetegében emberi települések viszonylag későn, akkor is hosszú szünetekkel jöttek létre. A Magyaregregyi-patak völgyében az első erre utaló nyomok a római kor végén, az időszámítás utáni III. században keletkeztek, Márévár helyén egy őrtorony, a várhoz tartozó monostor helyén pedig valószínűleg egy villa állt. A rómaiak számára az észak–déli irányú völgy útvonalként lehetett fontos.
E korszak lezárulását követően csaknem egy egész évezred telt el az újabb települések megjelenéséig. A magyar honfoglalást követően még évszázadok múlnak el, amíg újabbak jönnek létre a völgyben. Teljes körű régészeti feltárások hiányában ezek kialakulását pontosan megállapítani nem lehet. A régészeti leletek és az írásos dokumentumok azonban egyértelművé teszik, hogy Márévár a hozzá tartozó monostorral és a vár lábánál fekvő Máré faluval az Árpád-kor legvégén már létezett. Innen datálható az erődítmény első, gótikus stílusú építési periódusa.
Amikor a vár okleveles forrásban feltűnik, királyi birtok, amit Károly király 1326-ban adományoz Bogár Istvánnak és testvérének. Története ettől kezdődően követhető, bár nem mentes bizonytalansági tényezőktől. Ismerjük további tulajdonosait: a Becsei, a Bátmonostori és a Várdai családot, valamint 1526 utáni bitorlóját, Bakics Pál emberét, Nagy Zsigmondot. Az 1970 körül a vár ásatását végző régész állásfoglalását az okleveles források cáfolják. A török uralom alatti Szerbiából Magyarországra szökött, és itt jelentős szerepet vitt Bakics Pál a várat ugyan elfoglalta, az azonban nem képezte tulajdonát.
Nem lehet a vár reneszánsz építési ciklusát sem, az előbbiekből adódóan, Bakics Pál személyéhez és az 1526 utáni interregnumhoz kötni. Sokkal inkább az 1470-től birtokos Várdai családhoz, közülük is Várdai Ferenc gyulafehérvári püspökhöz, a család fejéhez, aki az ország egyik legjelentősebb reneszánsz építtetője volt. Ez az építési ciklus valószínűleg a XVI. század első évtizedeire, mindenképpen 1526 előttre esik.
Elfogadhatatlan a harmadik építési ciklusnak Szigetvár rác védőihez történő kapcsolása is. Az írott források szerint azok Márévárban ugyanis nem telepedtek meg. Az újabb átépítőket a török uralmat szolgáló rác megszállókban kell keresni.
A vár rommá válásának körülményei ismeretlenek.
Magyaregregy mai határában, illetőleg részben azon kívül, a közvetlen környéken 16 falu jött létre a középkor folyamán. Ezek egy része a török hódoltság alatt, másik része még a középkorban kiürült, elpusztult. A viszszafoglaló háborúk után egyedül Egregy falu éledt újjá. Máré falu a vár sorsában osztozhatott.
Az újrakezdés Egregyen is zökkenőkkel teli. A felszabadító háborúk után néhány évig lakatlan, 1695-ben azonban már nem. 1704-ben az úgynevezett „rácdúlásnak” esik áldozatul. A falunak mind az öt házát felégették, az újonnan érkezett telepest meggyilkolták, az állatokat elhajtották.
A hagyomány szerint a régi település a jelenlegitől néhány száz méterrel nyugatra a hegyoldalon feküdt. A keresztény hadak járása után a lakatlan falu birtokosa az udvari kamara. 1695-ben, mint lakott helyé, a pécsi püspök, akinek birtokjogát Lipót császár 1703-ban elismerte. Az egyházi birtokok 1733-ban történt részletes leírásakor feltűnő, hogy a falu, annak ellenére, hogy nem rendelkezik telepítési lehetőséggel, további betelepülőket fogad be.
A püspöki uradalom majorsági gazdálkodást nem, csak erdőgazdálkodást folytatott. Fakitermelésre azonban csak a XIX. században került sor. Az úrbéri szolgáltatásokat az általában szokásban volt módon teljesítették.
A használati tárgyak nagy részét a lakosság maga állította elő. Az ipari tevékenységet a XVIII. században csaknem kizárólagosan a helyi igényeket kielégítő malmok jelentik. A XIX. század fordulóján kezdik a falu határában lévő három szénlelőhelyet kiaknázni, meglehetősen kezdetleges módon. A kitermelésre vonatkozó kísérletek a XX. század közepéig tartanak, ezek azonban a csekély szénelőfordulás és a kedvezőtlen szállítási körülmények között a szászvári és a komlói szénhez hasonló minősége ellenére sikertelennek bizonyultak.
Az úrbériség felszámolására a község 1857-ben indított pert, amely csak 1881-ben zárult ítélettel. A 47 1/8 telket 129 egykori jobbágy, 54 zsellér, a pap, a tanító és a község kapta tulajdonul.
A helyi polgári közigazgatás legmarkánsabb tevékenysége a körjegyzői székhely megszerzése körül folyt, amelyet mintegy három évtizedes időtartamig birtokolt. További jelentős feladatot a kommunális kérdések – út, vasút, posta, távbeszélő, kereskedelem, vásártartási jog megszerzése, a bányászati és a vadászati, italmérési jog bérbeadása, iskolaügy és az egészségügy megoldása – jelentettek.
A szociális problémák gyökerét egy 1938-ban végrehajtott vizsgálat a kevés művelhető földben jelölte meg. A földművelők nagy része törpebirtokos. Középbirtokosok alig találhatók közöttük. A község határa nehezen művelhető meredek hegyoldal. Az itt termelt javak alig fedezik a helyi szükségletet, értékesítésre szinte semmi sem marad. Az állattenyésztést is kezdetlegesnek ítélik. Az önálló keresettel rendelkező lakosság 21 százaléka bányász, 13 százaléka kisiparos, 3 százaléka kereskedő. A megélhetés kiegészítéséül a földdel rendelkezők is végeznek erdei munkát.
A második világháború alatt a község, illetve az egész völgy nem esett frontvonalba, a szovjet megszállás viszonylag nyugodtabban, bár nem atrocitások nélkül zajlott. A német lakosság szovjet munkatáborokba történő elhurcolását a körjegyző markáns, a német nemzetiségűeknek Németországba történő kitelepítését a falu lakosságának egységes fellépése megakadályozta. A földreform, illetve a kitelepítések alkalmával vagyonelkobzást szenvedett néhány környékbeli német családot a falu befogadott.
A totális hatalom a tanácsi, a párt, a hazafias népfront szervezeti kiépülésében, a kötelező terménybeszolgáltatás, az adóztatás, a kulákzaklatás, az államosítás, a termelőszövetkezeti mozgalom erőltetésében nyilvánult meg, némi visszafogottsággal. A lakosság bizonyos értelemben ugyanis „kézben” tudta tartani a nagyrészt helyi származású vezetőket.
1956 októberében a faluban fegyveres nemzetőrség alakult, a rend fenntartása, Budapest élelmiszerrel való ellátása volt az elsődleges céljuk. A szovjet beavatkozás után a „Mecseki láthatatlanok” fegyveres csoportja telepedett meg a várban, akiket aztán a Komlót megszálló szovjet és magyar karhatalmista alakulat részben szétkergette, két felkelőt pedig a helyszínen kivégzett.
A politikai rendszerváltás érdekessége Magyaregregyen, hogy az országgyűlési választásokon pártokra is szavaznak, a helyi önkormányzati választáson azonban csak független jelölt ért el sikereket.
A falu népességének törzse a hódoltság idejéből származik. Gyanítani lehet, bizonyítani azonban nem a lakosság töredékének középkori kontinuitását.
A népesség száma 1960-ig fokozatosan növekvő, azt követően csökkenés észlelhető.
A kulturális viszonyokat a szomszédos Kárászhoz, a riválishoz fűződő kapcsolat jellemzi. Római katolikus templom és plébánia, hosszú ideig iskola is csak ott volt. Magyaregregy keserves harcot folytatott az iskolai önállóságért, majd a búcsújáró helyül szolgáló Szentkút-kápolna megépítésével az egyházi függetlenségért.
Márévár és Magyaregregy tája, az itt élők témát szolgáltattak a szépirodalomnak is. Náray Antal, Baksay Sándor, Kulcsár József, Gárdonyi Géza, Kodolányi János, Dénes Gizella merített ebből a környezetből.
A falu viszonylagos zártsága következtében megőrizte tárgyi és szellemi hagyományait. A tárgyi néprajz kutatómunkája máig várat magára, de tudott, hogy a mező- és erdőgazdálkodás mellett a lakosság kisegítő tevékenységként népi kézművességet is folytatott.
Magyaregregy lakói a község eltartóképességének csökkenése, a komlói és a szászvári bányák bezárása miatt nehéz helyzetbe kerültek. A rendkívüli szépségű természeti környezet, lakóinak – helyben maradottaknak és eltávozottaknak egyaránt – a faluhoz és egymáshoz való erős kötődése, a természeti környezetben élés lehetősége által biztosított szabadságérzés, ami az odalátogatót is megragadja, minden bizonnyal segítségükre lesz, hogy megtalálják az újabb, kedvező fejlődési ciklushoz vezető utat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem