Falvak születnek s tűnnek el
Falvak születnek s tűnnek el
A meglehetősen kiterjedt mai községhatárok között, illetve a mai községhatáron átnyúlva a középkorban tizenhat település volt található. Közülük a legjelentősebb a várral azonos nevet viselő, a várhoz szervesen csatlakozó Máré. A falu első említése 1353-ból származik, amikor Máréi Gunya fiai, Domokos és István a néhai Bogár István részét átadták Becsei Töttösnek és Vesszősnek. Máré az oklevélben faluként (possessio) szerepel. Határában van a „palota,” három malom és három templom. A templomokat Szűz Mária, Boldog Margit és a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel. A malmok közül csak egy volt a településen belül, a patak mellett.
A falu létezéséről további szórványadatokból lehet következtetni. E szerint Zselici Vesszős Tamás máréi birtokát Zsigmond király 1392-ben Máréi Miklósnak adományozta. Még ugyanebben az évben Ábeli Antal fegyveresei támadtak rá, és Vesszős Tamás várát kifosztották. Az 1433-ban Töttös László és Gunya Mihály között létrejött egyezségkötéskor említik a helységhez tartozó útvámot, melyet a kétfelé osztott falu lakói a másik részbe történő átlépéskor nem voltak kötelesek fizetni. Szólnak a fentebb már említett három templomról, melyek kegyúri jogai felett folyt a vita. Részletesen foglalkoznak a Máré-patak vizével hajtott malmokkal, említik a Hodács felől érkező patakot, a réteket, szőlőket, halastavat, erdőt. Feljegyzi az egyezséglevél a plébános házát, a vásártartást is. A három templom ellenére az oklevelek csak egy plébánost ismernek: 1333–1335-ben Györgyöt, 1411-ben Benedeket, 1438-ban Miklóst. A három templom közül nem lehet tudni, melyik volt a plébániatemplom. Miklós pap nemesi származása azt sejteti, hogy a máréi plébános tekintéllyel bíró ember volt, ha mindez az anyagi javakat illetően nem is áll fenn. Az 1331–1335-ben készített pápai tizedjegyzék adatai szerint a környék plébániával rendelkező települései közül Máré volt a legszegényebb.
A falu jobbágyainak nevét először 1452-ből ismerjük, amikor a pécsi káptalan keményfalvai rétjein lezajlott garázdálkodással kapcsolatosan 16 nevet soroltak fel egy periratban. 1465-ben egy másik perben tanúként tíz, 1470-ben ismét garázdálkodással kapcsolatosan 16 jobbágynevet jegyeztek fel. Legtöbbjük családneve foglalkozást jelöl. Ács, Kovács, Kalmár, Molnár, Szekeres. A Kovács nevűek nagy száma alapján arra lehet következtetni, hogy a településen sok ezt az ipart művelő élt, ha nem is űzte mindegyik a mesterséget. A Máré-patak mentén sorakozó malmok összefüggésben lehetnek a Molnár névvel. A helységet jellemezheti az Ács, a Szekeres, a Bíró, a Kalmár név is. Családnévvé vált a Beke, a Bende, a Bata személynév. A Síró családnévnek pejoratív eredete lehet.
Egregy falu korai történetéről keveset lehet tudni. Arra is csak következtethetünk, hogy a pécsi püspök kiterjedt Szászvár központú birtokához tartozott Kárász, Máza, Császta, Györe, Szárász, Mekényes falvakkal együtt. A faluban nem csak a pécsi püspökség jobbágyai éltek. Egy vitás ügyben 1400-ban Tolna vármegye előtt Benedek fia János szerepel, aki engedélylyel a szomszédos Battyánba kívánt költözni, földesura azonban ingóságait elvette. 1436-ban Kis Miklós egregyi jobbágy szerepel egy tulajdonjogi vitában. 1487-ben választott bíróként tesz esküt négy jobbágy Egregyről: Susan András és Fülöp, Kovács György és Borsas Balázs.
Ekéd vagy Ekid falu nevét a közelmúltig dűlőnév őrizte. Az irtásfalut a XIX. században az uradalomba tagosították és beerdősítették. A szájhagyomány szerint korábban szántó volt.
Okleveles említése Ekyd falunak – más, Baranya északi részén fekvő falvakkal együtt – Treutul Miklós bán és Nekcsei Zsigmond kölcsönös örökösödési szerződésében 1396-ból származik. 1413-ban Ekiden levő birtokrészéről idézték be Izményi Pétert a Bátmonostori László elleni perben. Egyértelműen nem lehet eldönteni, hogy a két oklevélben szereplő falunév egy és ugyanazon falura vonatkozik-e.
Aranybánya falu a Fonyászó északi oldalán, Sátorkőtől északra feküdt. A völgyben folyó patakban aranymosás nyomai fedezhetők fel napjainkban is.
A pécsi püspökség tulajdonát képezte a falu határa az aranybányával együtt. 1464-ben Janus Pannonius pécsi püspök arany, ezüst és más fémek bányászatára biztosított jogot.
Bakóca dűlőnévként Magyaregregy határának északkeleti kiszögellésében található. Neve szláv eredetű, „bükkös”-ként értelmezhető. Birtokos nemessége Márévár famulusa. Név szerint peres iratokból ismert Bakócai Egyed és István, utóbbinak fiai, Miklós és Gergely. A harmadik fiú, János 1395-ben már a király bizalmas embere. Ugyanebben a szerepben tűnik fel Miklós fia, Péter és testvére, Pál a XV. század fordulója körül, aki a műveltebb köznemesi réteghez tartozott, ügyvédként is szerepelt, közhivatalt is betöltött.
Borostyán Márévár tartozéka, helynevekből következtetve a Szerecseny-hegy tetején helyezkedett el. A falunév szláv eredetű, jelentése repkény, babér. Lakóiról írott emlék nem maradt fenn.
Cegléd falu nevét a Magyaregregyről Kárász határában húzódó Ciklődi- (Ciklőgyi) völgy, az ott található forrás, a Ciklőgyi-kút, a Ciklőgyi-víz őrzi. Márévár tartozéka. Bátmonostori Töttös László jobbágyai közül 1465-ből Chywyk Mihály és Anyó Gergely neve ismert.
Cikó nevét is helynév őrzi. Borostyántól keletre feküdt. Elnevezése személynévből eredt magyar névadással. Márévár tartozéka. Írott forrásokban már lakatlanként szerepel.
Fonyászó nevét a Magyaregregy és Hosszúhetény között lévő völgy őrzi. Neve eredetileg „Fene-aszó” lehetett, ami Fonyászóvá vált, éppen úgy, mint Fejér megyében „Keveaszó” Kajászóvá. Az „aszó” magyar szó, jelentése völgy. A „fene” szó magyar jelentése vad, vaddisznó, kutya, kutyakölyök. A Fonyászó mai jelentése: Vad-völgy, Vaddisznó-völgy.
Hodács is helynévként maradt fenn. A Magyaregregytől délkeletre lévő, kelet–nyugati irányba húzódó völgyben folyik a Hodácsi csörge. Erről kaphatta nevét az egykori falu. A falu nevét idézi a Hodács-fenyves, a Hodács-híd, a Hodács-szántó, Hodács-legelő. Az elnevezés a magyar hód szavunkra utal. Márévárhoz tartozott. Jobbágyai közül keresztnevük után Imrét, Istvánt, Berecket, Balázst és Tamást ismerjük.
Kőfő (később Leánykő) határa a magyaregregyi határból ágazott ki a Leánykő-forrás, a Leánykő csörge mentén. Kőfő neve Kő vízfolyásként értelmezhető. Első ismert birtokosa 1292–1297 között Compoldy, akinek két jobbágya, Mihály és Mala tanúként szerepel egy vitás ügyben. 1376-ban az Ábel családé, 1455–1465 között lakatlan. Valószínűleg a későbbiek folyamán sem népesedett újra.
Lipóca nevét Magyaregregy és Kárász határán helynevek őrzik: Lipóca, Lipóca tető, Lipóca csörge. Írásos forrásokban neve alig fordul elő. 1462-ben említik, amikor Töttös László jobbágyai a Keményfalviak kárára garázdálkodtak. Az iratokban két jobbágynév is szerepel. Márévárhoz tartozott.
Malafalva nevét is helynevek őrzik a magyaregregyi és kisbattyáni határ találkozásánál Mánafa, Mánafai-rétek, Mánafai-kút formájában. Első okleveles előfordulása 1399-ből származik, amikor Zselici Vesszős Tamás fia Vesszős a falura vonatkozó tulajdonjogát igyekszik megvédeni szomszédaival szemben.
A faluban élő jobbágyok nevei több forrásban is előfordulnak. 1402-ben: Péter fia Péter, Miklós veje Mihály, Miklós fia Benedek, Kozma fia Mihály, Mihály fia János. 1412-ben Chycho Mihály, György aranyműves, Vörös Mihály, Susan Péter. 1413-ban Miklós villicus és fia Domokos, János fia Antal, Chycho Bálint fia Péter, Kristóf fia Mihály. 1413-ban Tóth Tamás, Antal István, Desew János, Imre fia Benedek, Thekelzegy Tamás, Nagy Sebestyén. 1476-ban Gál kézműves.
Nak falu helyét Fonyászó és Sátorkő között említik. Neve személynévből keletkezett magyar névadással. 1351-ben írnak róla először. Naki Demeter famulusa Vesszős mesternek. Márévár tartozéka. Lakóit nem ismerjük.
Nyárág falu nevét is őrzik a helynevek a vékényi határ közelében, oda is átnyúlva. Oklevelekben alig említik. 1439-ben Gadányi Balázs és Kelemen ideköltözéséről tudunk. A pécsi püspök birtokához tartozott.
Sátorkő, más néven Barnakő a Fonyászóval szembeni kőszikla neve. Falunévként 1439-ben tűnik fel a Gunya Miklós és Bátmonostori Töttös László közötti szerződésben. Márévár tartozéka, ahol a Vékényi család is érdekelt volt. Néhány jobbágy lakójának neve 1462–1465-ből ismert: Kebli György és Gergely, Bendich Jakab, Sátorkőy Bálint.
Szegefalva a hodácsi völgy bejáratánál lehetett. A pécsi püspökség szászvári uradalmához tartozott. Lakói közül 1439-ből Polgár Imre, Péter, Baranyay János, Mihály fia Imre, Illés, Márton, Demeter fia Péter, Partus Lőrinc, Chokor Benedek és Kakas István ismert.
A török Márévárba 1543-ban őrséget helyezett. A katonák száma egy későbbi adat szerint 72 fő. A legkisebb helyőrségek közé számított. Szászváron 142, Simontornyán 165, Döbröközön 210, Siklóson 448, Pécsett 828 fő állomásozott ugyanabban az időben a környéken. 1546-ban a védtelen Szigetvárt magyar katonaság szállta meg, és Dél-Dunántúl legerősebb végvára lett. Ellátmányának biztosítására és a tisztek jövedelmének biztosítására a király a hódoltsági területek jövedelmét engedte át.
Az itt élő jobbágyok ezek után kétfelé is adóztak. A török adószedők mellett megjelentek a szigetvári hajdúk és lovas katonák is adószedés céljából. Várdai Mihály fia, Miklós a család vagyonát egyenesen az őrség gondjaira bízta. Gondolva, hogy a birtokjogot, ha a jövedelmet nem is, legalább biztosítani tudja. Ilyen törekvése a pécsi püspökségnek is volt 1630 és 1637 között, amikor a hódolatlan területekről szervezve birtoklistát állítottak össze. Ebben szerepel Egregy neve is.
A Ferdinánd király által összehívott besztercebányai országgyűlésen az ország védelmére megajánlották a hadisegélynek nevezett rovásadót. Összege portánként 66 2/3 dénár, amit uraik a jobbágyokon hajtottak be. Az adóbehajtáskor szerzett adatokból tájékozódhatunk falvaink sorsáról. Tolna megye déli része – ahová a falu korábban is tartozott – Petrőci szolgabíró járása volt, aki munkája során Márévárig jutott el. Falvaink közül néhánynak a neve megtalálható az általa készített jegyzékekben. Petrőci jegyzékéből kitűnik, hogy a fentebb már említett Nagy Zsigmond a zavaros időkben jelentős uradalmat szedett össze magának. Köztük található Máré falu is.
Máré falu az azonos nevű várral együtt Buda, majd Pécs elfoglalása után is létezett. Elnéptelenedése Márévár törökök általi megszállásával hozható összefüggésbe. A falu végleges elnéptelenedése 1554 és 1565 között történt.
Egregy falut a kettős adóztatás korában, Szigetvár végvárként történő működése, a besztercebányai országgyűlésen megszavazott hadiadó beszedése idején a pécsi püspök birtokaként jegyezték fel négy fizetőképes és négy elszegényedett portával. Becslések szerint a falu ekkor 200-300 lelket számlálhatott. 1559-ben Kárásszal és Vékénnyel együtt 13 porta után fizette a rovásadót. 1564-ben két porta után adózott Szigetvárra.
A török közigazgatás által készített kincstári defterekben, a falvanként, családonként készített adóösszeírásokban Egregy falu 1565-ben tíz, 1579-ben Lipócával és Szegefalvával, valamint egy ismeretlen faluval együtt húsz családfővel, 18 adózóval, ötezer akcse adóbevétellel szerepel. Elnéptelenedettként Egregy-pusztát vették fel. 1582-ben ismét 18 az adózók száma. A hódoltság kezdetén, 1554-ben tűnt fel a faluban a Sáfrán és a Vókó család, ami a későbbiekben tárgyalt kontinuitást is bizonyítja.
Ekid már a XV. században megszűnhetett, 1413 után ugyanis nincs adat róla. Aranybánya sem lehetett hosszú életű település, 1464 után róla sem szólnak adatok. Bakóca sem érte meg a XVI. századot. Battyán 1542-ben kilenc adózó és három elszegényedett portát foglalt magában. Az adófizetők száma 1554-ben hét, 1565-ben kilenc, 1579-ben azonban csak egy fő, aki 1200 akcse adót fizetett. Ebben az évben szerepel Battyán-puszta is 453 akcse adóval. Már a hódoltság előtt megszűnhetett Borostyán, Cegléd, Fonyászó, Hodács, Kőfő, Lipoca, Nak falu is. Nyárág az 1542. évi rovásadójegyzékben három adófizető és kettő elszegényedett portával rendelkezett. 1559-ben hat, 1564-ben hét porta fizetett rovásadót. Sátorkő sem érte meg a XVI. századot. Szegefalva létét a török adóösszeírások bizonyítják.
A török hódoltság idején keletkezett helynév Magyaregregy mai területén: Vókó. A malomárok menti rétek és szántók őrzik nevét a patak jobb partján. Elnevezése személynév-eredetű, összefüggésbe hozható a Magyaregregyen ma is élő Vókó családdal. A családnév a szomszédos Mecsekjánosi határában is feltűnik 1256-ban. Egregyen az 1554. évi török defterekben találkozunk vele „Valkó” formában, de megtalálható a szomszédos Kárászon is.
A török katonai-polgári közigazgatást vezetett be. Elsőként Mohács székhellyel 1542-ben a mohácsi szandzsákságot szervezte meg, amelyhez a Szászi (Szászvári) Nahije részeként, az ide sorolt 189 baranyai és tolnai falu között Márévár és környéke falvai közül Egregy és Szegefalva tartozott.
A Szászi Nahije 1554. évi adójegyzékei a következő adatokat tartalmazzák: Egregyen 1554-ben nyolc, 1565-ben tíz, 1582-ben 18 adózó élt. Szegefalván 1554-ben még öt adózót találtak, a későbbiek során azonban már egyet sem. Az egyetlen lakott falu a XVI. század második felétől tehát Egregy. Török földesura Korczin Zaim aga, akinek munkával és évente hat forinttal szolgáltak.
