Újcsanádból Magyarcsanád
Újcsanádból Magyarcsanád
Mária Terézia a marosi határőrvidék településeit a rendek nyomására törvényileg megyei joghatóság alá helyezte. Az 1741. évi 18. törvénycikk megvalósulása 1750-ben mélyreható változásokat idézett elő a katonai közösség életében. A marosi határőrvidék feloszlatása következtében először is megváltozott az érintett helyek közigazgatási státusa. Korábbi területének nagy részén Temes és Torontál vármegye osztozott. Csanád megye székhelye a Marostól délre fekvő, ám a török alatt elpusztult, majd újranépesedése után elnémetesedett és elszerbesedett, valamint az 1778-ban Torontál vármegyéhez csatolt Csanád helyett a gyorsan fejlődő Makó lett. Sajtény, Újcsanád (Apátfalva) község és Nagylak mezőváros 1750-ben került vissza a vármegye kebelébe, s ez a jobbágyi függéstől tartó szerb határőrök egy részét elvándorlásra ösztönözte. A minden földesúri hatalom alól kivett szerb fegyveresek természetesen nem akartak semmi áron betagozódni a magyar nemesi vármegyerendszerbe, mivel ez földesúri alávetéssel és szolgáltatásokkal járt volna a katonaszabadsággal szemben. Megindult az „őrhely” lassú felbomlása, illetve átalakulása. A felbomlás elsősorban közigazgatásilag értendő, azaz a csanádi határőrhely megszűnt hadi objektum lenni.
Az átalakulás két fronton zajlott: az elvándorlás lassú népességcserét váltott ki, illetve ezek a demográfiai mozgások a falu fizikai helyének megváltozásával párosultak. Ami a népesedési viszonyokat illeti, kiemeljük a szerb lakosság egy részének elköltözését Oroszországba. Mária Terézia döntése nagy változást idézett elő életükben. Szabad választást adott számukra: vagy a kikindai szerb területre költöznek, vagy Csanád vármegye kötelékében maradnak. Mintegy húsz-harminc család Kikindán telepedett le, ennek emléke az ott kiépült és máig meglévő „Csanád utca”. Nagyobb részük viszont Oroszországba vándorolt, ahol megalapították Új Szerbiát.
A szerbek újhaza-választása több okkal magyarázható. Legfontosabb, hogy nem vállalták a személyi kötöttséggel járó jobbágyi létet a határőrszabadság után. Oroszországhoz pedig erős kulturális és vallási szálak fűzték őket.
A határőrvidéken élő szerbek közül többen tanultak Oroszország főiskoláin, főleg a hittudományi akadémián. Az egyházi könyvek ma is tanúsítják községünkben, hogy azokat Kijevből és Moszkvából szerezték be.
Az elvándorlás politikai hátteréhez tartozik az is, hogy az oroszokkal kapcsolatban álló szerbek kedvező feltételek mellett telepedhettek le Ukrajnában. Igen sok magyarországi szerb, aki ott végezte tanulmányait, végleges hazára lelt, és sokan komoly beosztást kaptak Oroszországban. Rajtuk keresztül a határőrvidéken titkos agitáció folyt a kivándorlás elősegítésére.
A XVIII. század második felében Oroszországba vándorolt szerbek nagyobb tömbje Szlavenoszerszkben talált otthonra.
A vázolt migrációs népmozgásokba a csanádi szerbség egy része is bekapcsolódott. Nem tudjuk pontosan, hogy az mekkora hányadát jelentette a lakosságnak, de nem lehetett jelentéktelen, ha az állam pótlásukat határozta el. A helyben maradt szerbség nagyságára közvetetten utal az 1751. évi adókivetés. E szerint Újcsanád 1407 forint adót fizetett, ami összehasonlítva a szomszéd települések hasonló adataival (Sajtény 662 forint, Nagylak 2142 forint), elég jelentős népességre utal. Valószínűnek tartjuk, hogy a szerbek kivándorlás útján elszenvedett demográfiai vesztesége ötven százalék körüli lehetett. A tetemes adófizetési kötelezettségét pedig azzal magyarázhatjuk, hogy 1759-ig Újcsanád együtt adózott Apátfalvával, jóllehet utóbbinak területe már külön települést képviselt.
A jelenség megértéséhez tudnunk kell, hogy Csanád, mint polgárosított település, az aradi kincstári uradalom irányítása alá került, földjét állami kezelésbe vették. Amikor bekövetkezett a szerbek kivándorlása, helyükbe az uradalom románokat és magyarokat telepített be. 1757-ben már 35 román gazdát írtak össze. Nem minden román család költözhetett a régi szerb őrállomás helyére, mert az egyházi irattár dokumentumai azt jegyezték föl, hogy 1793-ban, mikor az árvizek miatt Kis-Csanád (az egykori katonai őrhely) elnéptelenedés folytán megszűnt, s szerb lakosai átköltöztek Újcsanádra (a falu mostani területére), ott már jelentős számú román élt. Vagyis az egyházi forrás szerint az uradalom a népesség feltöltése céljából behozott románokat már eleve a Marostól távolabbra telepítette le.
A nép hagyományaiban a haditanács által a marosi átkelőhelyen felállított katonai őrtelep számított Kis-Csanádnak, s a kiöntések elől északabbra vándorló szerbek, valamint a kamara által betelepített románok lakta helyen keletkezett Újcsanád. Ez az új falu három-négy kilométerrel északabbra húzódott az eredeti településtől.
Lovászy Mihály, az uradalom kormányzója magyarokkal kívánta a Csanád megyei uradalmi helységeket feltölteni, ezért 1752–1756 között ötven magyar gazdát telepített a szerbek helyére. A jövevények Földeákról, Szentmártonból, Mindszentről, Makóról, Szeléről, Vásárhelyről, Szentesről, Ányásról és Tápéról érkeztek. (Ugyanebben az időben zajlott Apátfalva telepítése is, a kamarai kolonizációs program keretében. Apátfalva még ekkor közigazgatásilag nem önálló község, hisz 1759-ig a kamara Újcsanáddal közösen adóztatta, de területe már elvált Csanádtól. Így több kilométerre a régi Apátfalva színhelyétől formálódott az új falu. Hatósági szempontból tehát a XVIII. század első felében csak Újcsanád létezett.)
Amikor arról értesülünk, hogy a kincstár Apátfalva, Belez és Tárnok pusztákat átengedte a szerb határőröknek, természetesen a középkori Apátfalva elpusztított településére kell gondolnunk. A kormányzat azonban az új településtörténeti fejleményeknek adott kifejezést közigazgatási rendelkezéseiben is. Újcsanádot csak „alias” (vagyis „másképp”) nevezte Apátfalvának a két falu helybéli azonossága folytán, utalva egyben a történelmi gyökerekre. Apátfalva modern kori községként a XVIII. század közepétől áll, amikor befejeződött benépesítése. El kell vetnünk azt a felfogást, mely a török utáni Apátfalva megszületését Csanád község magyar nyelvű lakosságának kiválásával és új falu alapításával magyarázza. A csanádi magyarok nem költöztek sehová, ők maradtak eredeti telepítési helyükön, s ettől függetlenül a kamara egy külön területet is benépesített, a későbbi Apátfalvát. Amikor ez a faluvá válás bekövetkezett, Újcsanád még a Maros őscsanádi kanyarulatánál élte életét, a középkori Apátfalva helyén. Tehát meglehetősen távol feküdtek egymástól. Ami összekötötte őket, az kimerült a kamara közös igazgatásában.
Mind Apátfalva, mind Újcsanád az 1750-es évektől az aradi kincstári uradalom együtt igazgatott jószágának számított. Apátfalva különválása később ennélfogva nem demográfiai értelemben, Csanád népességéből való kiválás útján történt, hanem a két falu közigazgatási szétválasztásával 1762-ben. Ettől kezdve külön utakon járt a két település, jóllehet sorsuk számos ponton továbbra is érintkezett.
1793-ban az aradi kincstári uradalom átköltöztette Újcsanádot mai helyére, amivel lényegében egy több évtizede létező spontán migrációt szentesített. Ezzel a lépéssel Apátfalva és a mind gyakrabban Magyarcsanádként emlegetett község közvetlen szomszédságba jutott. Nem tudni pontosan, hogy ezek a területi-közigazgatási változások okozták-e, vagy egyéb körülmények Újcsanád nevének tartós megváltozását. Tény, hogy XIX. század elejétől a falut következetesen Magyarcsanádnak nevezik a források. II. József király reformjaival összefüggésben gyakran használták még a Csanád elnevezést.
Ismeretes, hogy II. József király összevonta a megyéket, mert a császár a központosítás megszilárdítása és a megyei nemesség ellenállásának letörése végett kerületekre osztotta az országot. Ennek első fázisában Békés-Csanád-Csongrád, továbbá Bihar-Szabolcs-Arad megyéket egyesítették, s az így összevont területet a nagyváradi kerületbe olvasztották. Községünk életére azonban ez a változás különösebb hatást nem gyakorolt. Az uralkodó halála után visszaállt a régi rend, s Csanád megye egy főszolgabíróság alatt két járásra (Makói, Battonyai) oszlott. 1840 után keletkezett a Nagylaki, illetve a Palotai járás, de Magyarcsanád korszakunkban végig a Makói járáshoz tartozott. Forrásainkból pusztán a névváltozás tényét állapíthatjuk meg, okát nem. Azt szinte biztosra vehetjük, hogy nem a Maroson túli Rác-, illetve Német-Csanád „magyar” jelzőjű ellenpárjaként alakult ki a névhasználat. Visszásan hangzanék egy olyan magyarázat, mely az akkoriban szinte kizárólag románok és szerbek által lakott község nemzetiségi dominanciát jelző megkülönböztető jegyeként értékelné a falunév átalakulását. Német- és Rác-Csanád nevében a nemzetiségi név mint jelző ténylegesen a község etnikai jellegére utalt. Magyarcsanádon viszont alig éltek magyarok a névcsere időpontjában, a XVIII–XIX. század fordulóján. Kézenfekvőbbnek tűnik az új falu elnevezése mögött kormányzattörténeti okokat keresni. Ha az Új- vagy Kis-Csanád név összefüggésbe hozható Őscsanád katonai funkciójának a továbbvitelével, akkor a Magyarcsanád kifejezés az ebben bekövetkezett változásokra hívhatja fel a figyelmet, nevezetesen a terület kamarai birtoklására.
