Háború, forradalmak, megszállás
Háború, forradalmak, megszállás
Magyarcsanádot már 1912-ben megcsapta a háború szele, amikor a balkáni háborúk hatására a falu határában nagyszabású hadgyakorlatot tartottak. Híradások szerint 180 ezer katona hétszáz ágyúval és kézi lőfegyverrel felszerelve vett részt rajta. Megtekintette Ferenc Ferdinánd trónörökös, a vezérkari fönök, a román hadsereg képviselője és számos külföldi katonai attasé. A Maroson átívelő vasúti híd mellett könnyen összeilleszthető, leszerelhető katonai hidat állítottak fel a trónörökös és a többi magas rangú katonatiszt jelenlétében, miközben a gyakorlat forgatókönyve szerint ezt a túloldalt elhelyezett ellenség ágyúi és géppuskái folyamatos tűzzel igyekeztek meggátolni. Lényegében a vízi átkelést szimulálták ellenséges tűzzel szemben. Volt ebben valami profetikus megsejtés a jövőt illetően, hisz pár év múlva ugyanezen a helyen valódi határt húzott a sors valódi ellenfelekkel. Akkor a gyakorlaton repülőgépek köröztek a levegőben különböző jelzéseket, felderítői segítséget adva a hidat szerelőknek. A nyolc repülőgép fel- és leszállóhelyét a csanádi határban lévő legelőn alakították ki, innen szálltak fel az „ellenség” állásait kifürkészni. Igénybe vették a román iskola épületét is, ahol katonai telefonállomást szereltek fel, így teremtve meg az összeköttetést az egyes ezredek között.
A hadgyakorlattal párhuzamosan, mintegy az egyre nehezebbé váló élet intő jeleként, 37 nincstelen család vándorolt ki a faluból. Megélhetési gondok miatt választotta sok magyarcsanádi család a kivándorlást Amerikába. A falut a lakosság hat százaléka hagyta el ezekben az években. A kivándoroltak mindegyike az Amerikai Egyesült Államokat választotta úti célnak…
A kivándorlás okozta itthoni munkaerőhiányt különösen az első világháború kitörése utáni mozgósításkor érezték meg az ország és az egyes települések is. Magyarcsanádon rögtön megindultak a sorozások, s dobszó mellett minden fegyverfogható férfit besoroztak. Csak 1914-ben 425-en vonultak be, de közvetve, a háborús állapot helyi bevezetésével, szinte az egész lakosságot bevonták a hadi gépezetbe. Egyedül július hónapban 85 személyt indítottak a frontra. Hadiszolgálatra hívtak be ezenkívül 64 szekerest, akik „hadikocsijukkal” kellett hogy szolgálatot teljesítsenek. Szenvedett mindenki a háborútól. Legtöbbet természetesen a frontra hurcoltak, akik közül 329-en soha nem tértek haza, hősi halált haltak a keleti fronton és Olaszországban, Doberdónál. A ténylegesen bevonultak számát csak hozzávetőlegesen ismerjük (közel nyolcszáz fő), vagyis több mint egyharmaduk esett el. Az otthon maradottakat főleg a nehéz beszerzési viszonyok sújtották, ami sok családban szabályos éhezéshez vezetett. Minden nehézség ellenére a község kórházat tartott fenn a sebesültek ápolására, ahol ötven személyt több hónapon keresztül gyógyítottak.
1916-ban a háború „áldozatául estek” a csanádi templomok harangjai is. A román, szerb és református templomok harangjait háborús célokra leszerelték és elvitték. Ideiglenes megoldásként a református templomban egy felfüggesztett síndarab ütögetésével harangoztak. Csak 1922-ben érkeztek meg az új harangok. Közben véget ért a háború, s a falunak újabb nehézségekkel kellett szembenéznie, melyek többsége már a háború okozta belső fölfordulásból s a nagypolitika Magyarország számára hátrányos alakulásából fakadtak. Magyarcsanád hazatérő fiai már egy más országba érkeztek vissza, amelynek államformája köztársaság lett, királya lemondott, területére az antanttal szövetséges szomszédos országok fenték fogukat. Az új rend szociális igazságot, valódi földreformot és főleg békét, leszerelést ígérő szólamai érthetően nagy hatást gyakoroltak a sokat szenvedett lakosságra és a hazatért katonákra.
Nem véletlen, hogy a csanádi fiatalok is a köztársaságot éltetve vetették le katonai zubbonyukat, s az új világ beköszöntőjekénr a jobb módú gazdáktól pénzt követeltek az igazságosabb elosztás nevében. 1918 őszén feltörték a Hangya-szövetkezet csanádi raktárát, ahonnan több mázsa cukrot vittek el a falu szegényei és a leszerelt katonák. Ezek sajnos az átmeneti, mondhatjuk törvény nélküli idők szükségszerű velejárói. Az új hatalom, a köztársasági rendszert teremtő Nemzeti Tanács maga is a vesztes háború okozta kormányválság terméke. Amikor a Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága október 31-én körtáviratban értesítette a főispánokat és a városok polgármestereit a hatalom átvételéről, csatlakozásra szólítva fel őket, még a közélettel hivatásszerűen foglalkozó tisztviselők egy része se értette, hogy mi történt.
Nem tisztázódtak még a hatalomváltás helyi körülményei. Formálisan ez általában úgy zajlott le, hogy a községek rendkívüli közgyűlést előkészítő tanácsülésen mondták ki csatlakozásukat az oktobrista kormányhoz. Mindenesetre a távirat Csanád megyei kihirdetése vegyes indulatokat váltott ki: volt, ahol nyugodtan vették tudomásul a kormányváltást, másutt viszont elszabadultak az indulatok, és a társadalmi igazságosság, valamint a szabadság helytelen értelmezéséből fakadóan fosztogatásokba kezdtek. Jellemző, hogy 1918. november 2-án a frontról községünkbe hazatért katonák egy csoportja egyenesen Kriszta Iván italmérésébe tért be, s ott mulatoztak. Ekkor következett be az akció, amire az imént már utaltunk. Néhány ittas katona nemsokára berontott Jesity István csanádi nagygazdához, és életveszélyes fenyegetésekkel pénzt követelt, mire a megtámadott mindenét átadta. Vérszemet kapva zeneszóval tovább vonultak a többi jobb módú gazdához, ahol szintén pénzt zsaroltak. Politzer Jónás italmérési üzletében bort és pálinkát raboltak, és az italok nagy részét a hordókból kieresztették. Másnap folytatódott az italozás és a könnyű pénzszerzés, amihez a katonák le nem adott fegyvereinek ropogása adott nyomatékot. Csak a Makóról érkezett polgárőrség megjelenése tudta a kedélyeket lecsillapítani.
Hogy idáig fajultak a dolgok, az Csanád vármegye alispánjának jelentése szerint annak a következménye, hogy a „magyarcsanádi polgárság” erélytelenül képett fel a garázdálkodókkal szemben. Ugyanakkor a csendőrség beavatkozása azonnal rendet teremtett. Tovább szilárdította a fegyelmet a Nemzetőrség megszervezése. Ezt a szervezetet a Károlyi-kormány hadügyminiszterének rendelete alapján hívták életre, döntően rendfenntartó funkcióval. Magyarcsanádon 1918. november 9-én alakult meg két tiszt vezetésével, akik 77 fős legénységet irányítottak, s összesen 38 fegyverrel rendelkeztek. Mivel a jelentkezés önkéntes alapon történt, azt mondhatjuk, hogy a faluban mérsékelt érdeklődés mutatkozott meg az új polgárőrség iránt. A lakosságszám szempontjából hasonló Földeákon 206 főnyi legénységi létszámmal alakult meg a falusi nemzetőrszervezet. (Igaz, Királyhegyesen jelentkezők hiányában egyáltalán nem került sor ilyen alakulat felállítására.) Ugyanakkor a csanádi lelkészek és tanítók aktívan bekapcsolódtak a helyi Nemzeti Tanács megalakításába, amely hatáskörét túl nem lépve hatékonyan mozdította elő a közjólétet, s általában véve is értékes munkát fejtett ki.
1918. november végére a megye falvaiban mindenütt megalakultak ezek a községi szervek, s befejezéséhez közeledett a nemzetőrségek szervezése. A falusi tanácsokban többnyire a földnélküli mezőgazdasági munkások kerültek többségbe, akik kezdettől fogva erőteljes nyomást gyakoroltak a közigazgatási hatóságokra, sürgetve az életviszonyok javítását. Több helyen, így Magyarcsanádon is előfordult, hogy a tanácsok önmaguk és saját értelmezésük szerint szereztek érvényt a kormány rendeleteinek, mellőzve a közigazgatási hivatalok közreműködését. Ezért kellett a falusi nemzeti tanácsokat a kormány részéről figyelmeztetni, hogy hatáskörük szigorúan csak a véleményezésre és tanácsadásra terjed ki, azaz ne avatkozzanak a közigazgatási hatóságok végrehajtó tevékenységébe. Ennek értelmében rendelték el Magyarcsanádon a malom és a Hangya Szövetkezet raktárának őrzését. Ugyanakkor nincs tudomásunk arról, hogy a Csongrád megyeihez hasonló erőszakos földosztó mozgalom ütötte volna fel fejét községünkben. A legfontosabb feladatnak ebben a háború okozta súlyos gazdasági helyzetben a tüzelőhiány és az élelmiszerkészletek megfelelő községi kezelése mutatkozott, hogy az emberek ne fázzanak és ne éhezzenek.
A falu vezetői a proletárforradalom 1919. március 21-i hatalomra jutásáról és a Forradalmi Kormányzótanács megalakulásáról az egyesült munkáspárt titkárságának március 22-én szétküldött körtáviratából értesültek. A távirat a Munkástanácsokat jelölte meg a legfőbb helyi hatalmi tényezőként, utasítva őket, hogy az általuk választandó direktóriumoknak adják át a helyi ügyek irányítását. Magyarcsanádon is létrejött a falusi direktórium. Élén Dorogi Marinkó állt, aki később vörös katonaként szolgált a tanácshatalom oldalán. Ő szervezte meg az ötven főből álló vörösgárda csapatot.
1919. április 2-án jelent meg a Kormányzótanács XXVI. számú rendelete. Ebben intézkedett a tanácsok demokratikus választás útján történő újjáalakításáról. Erre a demokratizmusra azonban árnyékot vetett, hogy csak a szocialista párt állíthatott listát, a korábban választójoggal rendelkezők (Csanádon a birtokos parasztok) most elvesztették azt, s a szavazás nyíltan zajlott. 3105 lakosból 548 adta le szavazatát, megalakult a falu földművestanácsa. Tagjai Borbás Pál, Kara Zakariás, Gedos Isza szegényparasztok voltak.
Az országos és a helyi hatalom a merőben új társadalompolitikát a szegények pillanatnyi életkörülményeinek javításával demonstrálta. Csanád megyében különösen a lakásépítést tekintették elodázhatatlan feladatnak a vezetők A falu tanácsának rövid helyzetértékelése: lakóházakra feltétlenül a legsürgősebben szükség van, de pénz nincs rá.
1919. április 16-án a román antantcsapatok megtámadták a Vörös Hadsereg védelmi állásait. Április 26-án már elérték a Battonya–Békéscsaba– Szeghalom vonalat. A Kormányzótanács utasítására április 26-án kiürítették Makót. Az ekként védtelenül hagyott városokat és falvakat a francia, illetve a román intervenciós csapatok szállták meg 1919. június 17-től kezdődően. Román megszállás alá került Magyarcsanád is. Visszaemlékezők elmondása alapján alig pár tucat, elöl-hátul hegyes sipkás gyalogos közkatona érkezett a faluba egy tiszt parancsnoksága alatt. Senkit sem bántottak, de a falu igavonó állatait – köztük szarvasmarhákat – és a fontosabb mezőgazdasági eszközöket rekvirálták. Leszerelték a Szabados-féle, 1913-ban létesített korszerű malom berendezéseit.
Általában igen nagy károkat okoztak a román csapatok a megszállt településeken. A katonák fosztogatásain kívül rekvirálás címén összeszedték és elvitték az élelmiszerkészleteket, az állatállomány jelentős részét. Vagonra rakták a cséplő- és egyéb gazdasági gépeket. A katonaság céljaira összeszedtek több ezer pár csizmát, kapcát, subát és más ruhaneműt Csongrád és Csanád megyében. Ugyanitt begyűjtötték a hivatalok irodai berendezéseit és eszközeit (telefon, írógép, papír).
A megye területének döntő része csaknem egy esztendeig román megszállás alatt maradt, 1920. március 29-én hagyták el Makót, majd az egész Tiszántúlt.
