Lovászi Összefoglaló
Lovászi
Összefoglaló
Összefoglaló
Lovászi Zala megye délnyugati felében a Kerka völgyében, annak jobb partján, a Lentit Letenyével összekötő út mentén fekszik. A település neve arra utal, hogy a kora Árpád-korban az itt élők királyi szolganépek voltak. A település első írásos említését 1322-ből ismerjük. Az oklevél 1335. évi átirata szerint Károly Róbert király visszaadja Lyndvai István bán fia Miklósnak – a Bánffy család ősének – itt fekvő birtokait. 1347-ben Lyndvay Miklós és Márton és fiaik a vasvári káptalan közbejöttével visszaállítják a korábban lerombolt régi határjeleket. A későbbi oklevelek 1408-ban a lovászi Nagy Jakabot, 1416-ban Lovászi Bálintot, 1452-ben Lovászy Elles Jánost mint helyi nemeseket említik. 1415-ben Zsigmond egy, a Kerka melletti Lovásziban fekvő, hét és fél jobbágytelekből álló részbirtokot adományozott Széchy Miklósnak. 1469-ben tűnik fel az oklevelekben Lovászi Barkóczy János mint királyi ember. Széchy Tamás itt lévő ingatlanvagyonát 1503-ban eladta Hegyi Istvánnak. 1512-ből ismerjük Hegyi Tamást, aki ekkor itt egy telket bírt.
Barkóczy László – miután hűtlenségbe esett – 1557-ben elvesztette itteni javait, s a király ezeket Kerecsenyi Andrásnak adományozta, de a beiktatás ellen eredményesen tiltakozott Barkóczy Jób. Ez a birtok később Barbóczy Jób leánya, Kata révén a Bakács-jószágokat gyarapította. 1570-ben a Hegyiek is hűtlenségbe estek, elkobzott birtokaikat Bánffy László nyerte el. Rajky Albert – aki anyai ágon rokonságban volt a Hegyiekkel – sikerrel perelte vissza az említett javakat. A família egészen a XVIII. század elejéig folyamatosan birtokos itt, majd részét a Somsits família, míg a Bakács család javait a Jakasicsok szerzik meg.
A török időket a falu szerencsésen átvészelte, bár 1593-ban egy nagyobb arányú ellenséges portya során a település jelentős része elpusztult, és a lakosság nagy része is rabságba került. Ezzel együtt a XVII. század során a gyakran felégetett és lerombolt szomszéd falvak lakói éppen itt leltek menedéket.
A jelenlegi falu csupán 1964-ben jött létre két ősi település, Lovászi és Kútfej egyesítésével. Kútfej első ismert birtokosa Haholt István fia Lyndvai Miklós volt. A falut egészen 1644-ig a család leszármazói birtokolták. Tőlük a birtok Nádasdy Tamásra, majd annak fővesztése után a kincstárra szállt. A török időkben a falu teljesen elpusztult. Újratelepítése 1676-ban indult meg. A birtokot 1690-ban Esterházy Pál nádor szerezte meg, s a család egészen 1848-ig, mint a lendvai uradalom részét birtokolta azt. 1770-ben az Esterházyaknak Kútfejen hat egész telkén tizennégy jobbágy és hét házas zsellércsalád élt. 1780-ban Lovászit négy földesúr birtokolta. Ekkor itt 43 jobbágy, 19 házas zsellér, és két házatlan zsellér és családja művelte a megközelítően ötszáz holdnyi úrbéres földeket.
A földművelés mellett jelentős megélhetési forrást biztosítottak a Kerka-melléki szőlők. E kultúráról már XII. századi okleveleink is szólnak. A Lovászi-szőlőhegyet 1374-ben említik. Az oklevél tanúsága szerint a falu határa hosszasan a hegyi szőlők között vezetett. A XVIII. századi adóösszeírások is „jól tartható, nemes borokat termelő” faluként írják le. Itt a szőlőhegyen már 1714-ben állott egy fából épített kis kápolna. Ezt Jakasics András 1747-ben téglából át-, illetve újjáépíttette. A kápolna a második világháború alatt elpusztult.
A trianoni békeszerződés következtében az amúgy is peremhelyzetben lévő település sorsa szinte kilátástalanná vált. 1930-ban Lovásziban 290 gazdaságban művelték a falu mintegy 1074 holdas határát. Kútfejen is hasonló volt a helyzet. 1935-ben 235 gazdaságból 205 nem haladta meg az öt holdat. A földhiány következtében sokan kényszerültek summás munkára. Ők elsősorban Tolna, Fejér és Baranya megyékben kényszerültek munkát vállalni.
Ebben a szinte kilátástalan helyzetben a MAORT Lovászi, Kútfej és Tormafölde határában kiváló minőségű kőolajat talált. Az első termelő kutat 1940 december elsején állították üzembe. Szűk egy év alatt a térségben 22 kutat mélyítettek, és valamennyi sikeres volt. A termelés üteme dinamikusan nőtt. Hamarosan felépült a két falu közt az üzem is, mellette pedig egy önálló olajos lakótelep. A kemp – ahogy a telepet nevezték – külön világ volt. Lakások és boltok, szociális létesítmények, utak, közvilágítás és gázvezeték, iskola, kápolna épült. A néhány éve még pusztulásra ítélt településre új élet költözött.
Az olajtermelés az 1960-as évekre érte el a maximumot. Ekkora már több mint négyszáz kutat fúrtak. Egy időben itt volt a magyarországi olajipar igazgatási központja is. A hatvanas évek óta azonban a termelés folyamatos csökkenésével megindult az „olajosok” elköltözése a faluból. Ez a folyamat megállíthatatlannak tűnik.
A szorító helyzetből kitörést jelenthet az idegenforgalom fejlesztése. Erre alkalmas alapot kínál a falu szép fekvése, a környék természeti adottságai, a vétyemi ősbükkös, a lenti termálfürdő közelsége.
