Falu a Kerka-völgyben
Falu a Kerka-völgyben
Lovászi természetföldrajzi viszonyait a mezsgyejelleg határozza meg. A sors keserű fintora, hogy a XX. században politikai földrajzi szempontból is ez volt a meghatározó. A település a Kerka-vidék (Hetés) és az annak részét képező Lenti-medence, valamint a Mura-völgyi-sík találkozási pontjánál fekszik. Távolabbról szemlélve a vidéket, azt a nyugat-magyarországi peremvidék részének tekintjük, ezt a földtani jellemzők is megerősítik. Hála a kőolaj-előfordulásnak, a rengeteg kutatófúrásnak, az átlagosnál sokkal részletesebb kép bontakozik ki előttünk a roppant mélységekről. Az öt-tíz millió évvel ezelőtt itt hullámzó Pannon-tenger több ezer méter vastag üledéket hagyott maga után homokkő, márga és agyag formájában. Mintegy ezer-ezerötszáz méter mélységben ezek a kőzetek rejtik az értékes kőolajat és földgázt: felszínre hozható részének nagyobbik hányadát már felhasználta az örökös energiaéhségben szenvedő XX. századi ember. A felszínen – főként a dombhátakon – ugyancsak a pannon üledékek dominálnak, míg a folyóvölgyben a jelenkori – esetleg néhány tízezer éves – folyóvízi hordalékok a jellemzőek. A tájat hajdanán erősen átformáló Ős-Mura kavicstakarója helyenként ugyanúgy előbukkan, mint a vályog és a vörös agyag. A térszín – alapvetően az Alpok hordalékkúpját képezi – általános lejtési iránya dél-délkeleti.
Az egész országra jellemző nedves kontinentális éghajlat errefelé különösen nedves: a csapadék eléri az évi kilencszáz millimétert. Ez a csapadékmennyiség a domboldalakról lefolyó számos kisebb patakot tart életben, vizüket a teraszos völgyben futó Kerka veszi fel. A térség éghajlatát, a fekvéséből adódóan, óceáni és mediterrán hatások is módosítják, lényegében mérséklik. Ez az oka az enyhébb télnek és a nem túl forró nyárnak, illetve az ősz eleji újabb (kisebb) csapadékmaximumnak. Az évi középhőmérséklet a maga 9,5 Celsius-fokával kissé alacsonyabb az átlagosnál, és kifejezetten alacsony (évi 1900–1950 óra) az évi napfénytartam. Ezzel összefüggésben korán, már október közepe előtt beköszöntenek errefelé a fagyok, amelyek rendszeresen április végéig előfordulnak.
A térség határvonal jellege a talajok terén is kiütközik. Míg a folyóvölgyben agyagos, vályogos réti öntéstalajok alakultak ki, addig a Lovászitól nyugatra húzódó dombhátakon – a sok víz hatására – a nem túl jó minőségű, pangó vizes barna erdőtalaj alakult ki. Határmezsgyének számít Lovászi környéke a növényföldrajz tekintetében is. Már az éghajlat ismertetésekor is ejtettünk szót a mediterrán hatásokról, amely a flórabeosztásnál még inkább megmutatkozik. A terület a praeillyricum flóratartomány saladiense flórajárásába sorolódik, ahol a természetes növénytakaró az erdő, mégpedig a dombvidéki gyertyánnal elegyes bükkös. A Kerka-völgyben az ártéri ligeterdők a jellemzőek.
Településünk határának meghatározó természetföldrajzi tényezője a Kerka. A folyó Vas megyében, a szentgotthárdi járásban fekvő Kerkafő (1920 óta Szlovénia) község határában ered. Zala megyét Dobraföldénél (ma Magyarföld) éri el, Csesztreg, Lenti, Szécsisziget, Lovászi és Kerkaszentkirály község határát érintve Muraszemenyénél éri el a Murát. Hossza mintegy hatvan kilométer, folyása a szabályozások előtt szeszélyesnek mondható, partjait végig füzesek kísérték.
Az 1784. évi első katonai térképfelvételhez tartozó országleírásban általában tíz öl szélesnek, három láb mélynek (nagyjából tizenkilenc méter, illetve kilencven centiméter), partjait meredeknek, medrét süppedékenynek jellemzik. Számos patakocska gyarapítja, közelünkben, Szécsiszigeten felül, Iklódnál a Cserta, Tormaföldénél a Vétyemnél eredő, kissé alább, a Józsalak körül eredő Dobri patakocska, Kerkaszentkirálynál a Lendva.
Nevének (első említése Carcaként egy 1117–21-ben kelt oklevélben fordul elő) eredete tisztázatlan. Van magyarázat, amely szerint Atilla első feleségéről, Kerkáról vagy Krekáról kapta volna. A földrajzi nevek etimológiájával foglalkozó tudomány álláspontja szerint görögből átvett szláv szóra vezethető vissza. Eredhetett méltóságnévből is – más, talán kissé romantikus elképzelések szerint. Ismeretes, hogy Zala megye területe jórészt Kál horka, illetve fia, Bulcsu birtoka volt: oklevélen „Bulcsu karcha” alakban is előfordul.
Határfolyóként is szerepelt a Kerka menti községek között, a folyó medrének közepe képezte a határt. Napjainkban ez alól kivétel Szécsisziget, mert a falu a XVI. században a hegy lábánál feküdt, közte és Tótfalu között, a Mersócz nevű település szomszédságában, amíg a török korban el nem pusztult. A szigetiek pedig a Kerka nyugati partjára, a vár mellé költöztek.
Valamikor a XVII. század végén a tormaföldi malmot a lovászi Cserta szélétől – ahol a régi Kerka folyt – áthelyezték a hegy tövébe, az országút mellé, és a Kerka vizét a kútfeji–lovászi–szigeti határ találkozásától új mederben az új malomhoz vezették. A Kerka régi ága eliszaposodott. Jakasics András Lovásziban 1770 körül új malmot építtetett. Ő is a saját malmára vezette a vizét, így a Kerka régi, lentebbi medre idővel feltöltődött, ma alig látható már régi vonala a Kisgátnál, a Barát-saroknál és az Egresnél. Az első, a II. József-féle (1784) és a második, Ferenc-féle (1856) katonai térképeken a lovászi Jákótól Dobriig két ágon folyik. A Tormafölde felőli ága a kisebb-nagyobb szabályozások után a XX. század elején szűnt meg végképpen.
Áradásaival, különösen Lovásziban, sokszor nagy károkat okozott. A réteket szinte minden évben elöntötte, a faluban is házakat sodort el vagy döntött romba. Legutóbb 1951-ben árasztotta el Lovászit, a Dózsa utcában néhány ház is elpusztult. 1952 után a malmokat leállították, többet közülük – így a lovászi malmot is – lebontották, a zsilipeket szétszedték.
A Tekéntetes Nemes Zala Vármegyének vizi leírásában (1832) olvasható: „Ezen folyónak ágya, minthogy rendetlen tekervényes, iszapos, és dőlt fákkal tellyes, mégis a rajta lévő, s egymást követő malmok is a vizet az ő rendes folyásában annyira felfogják, hogy maid minden nagyobb eső után á kerüllye fekvő véidékre ki csapna, és ezáltal több tetemes Károkat, a mellette lévő birtokosoknak szülve, – mivel a legszebb réteket, Legelőket, és erdőket, ezen gyakor kicsapongásával, elposványosétván, terméketlen, és hasznavehetetlenre változtatja; ezen esetre a tisztogatása az emlétett folyó ágyának, és az ebben heverő törzsökök és dültfáktól való fölszabadéttása, láczatik igen szükségesnek lenni… A Kerka vize káros folyásának meggátlása végett régen a T. N. Vármegye ki küldöttséget rendelt, melynek következtében a Kerkának folyása Szt. Királytól fogva a Vas Vármegye széleig fel is mérettetett az ő fekvésének Libellátiója pedig é folyó esztendőben meg fog történni.”
De csak az 1846. és 1847. évi megyei közgyűléseken kerül napirendre a „Kerkavize rendezéséhez tartozó munkálatok teljesítése”, ami azonban – és még hosszú ideig – terv maradt.
1923-ban „Bódy Zoltán Zalavármegye alispánja mint vállalatba adó, – másrészről a Khrendl és Szánthó okl. mérnökök műszaki vállalata soproni bejegyzett czég, mint vállalkozó között a Kerka, Cserta és Alsóváliczka vízfolyások, valamint ezek mellékvízfolyásainak medertisztogatási, illetve mederrendezési munkálatainak vállalatba adása tárgyában…” létrejött egy szerződés, a munkálatok első fázisában százezer köbméter földmunkára. A Kerkán és a Csertán végzendő földmunkáért a vállalkozó 2,15 kilogramm búza tőzsdei árának megfelelő összeget kap köbméterenként, és száz-százötven földmunkást köteles foglalkoztatni.
Azt már helyi hagyományból tudjuk, hogy akkor a Kerkán valóban nagyszabású munkálatok folytak, még korcsma is nyílt az ezzel foglalatoskodók számára (a mai Kossuth utca 22. szám alatt), gramofon mellett költhették el pénzüket a munkások.
A következő, az előbbieknél alaposabb szabályozásra az 1960-as években került sor. A mederből mindenütt végleg eltávolították a malmok zsilipmaradványait, a mederszéleket helyenként betonelemekkel rakták ki. A fákat és bokrokat kiirtották. Ezek után az árvízveszély csökkent, a szép, regényes Kerka-part azonban – díszeitől megfosztva – immár csupaszon mutatkozik előttünk.
A régi, hússzegény világban jelentős szerepe volt itt a halászatnak. A Kerka vize 1950 előtt tiszta, iható minőségű, és halakban bővelkedett. A szabályozások előtt rákászat is folyt, főleg a tormaföldi és dobri patakban, de a Kerkán is. A Szőcs-réteknél, szécsiszigeti és tormaföldi határnál a folyó medrének elterelése folytán keletkezett holtágon mindig gazdag volt a zsákmány, főleg ponty került a hálóba vagy a kosárba. A Kerkán csuka-, compó- és harcsafogás volt a gyakoribb. A hirtelen elvonuló árvizek után nemegyszer hatalmas harcsák rekedtek a réti tócsákban: előfordult, hogy egész szekérrel lehetett a könnyű zsákmányt elszállítani.
Táj a kápolnai hegy felől
)
)
Lovászi adózók névsorának részlete (1717)
