A tudás szegény iskolái
A tudás szegény iskolái
A XVIII. század második feléig az iskolák és az oktatás fenntartását egyházi feladatnak tekintették. Ezért a falusi iskolákra vonatkozó kevés adatot egyházi levéltárakban kell keresni. Főleg egyházlátogatási (canonica visitatio) jegyzőkönyvekben találunk feljegyzéseket, utalásokat a plébániák mellett működő ludimagisterekről (kántortanító) és iskolákról.
A bekcsényi főesperességben 1640-től maradtak ránk vizitációs jegyzőkönyvek – korábban már többször idéztük megállapításaikat –, ezekből az 1640. évi a Murán inneni plébániák közül csak Alsólendván, 1649-ben Dobronakon, 1669-ben már Lentiben, Szécsiszigeten és Csesztregen, 1688-ban pedig Rédicsen is talált tanítót. 1691-ben az alsólendvai mesternek 31, a dobronakinak tizennégy, a lentinek két tanítványa volt.
A mi plébániánk – Szentmiklós – igencsak a „hadak útjába” esett, a fenti időszakban a templom is romos, a plébános a szécsiszigeti várba menekült, iskola aligha működhetett. 1698-ban, nyolc évvel a török Kanizsából való kiűzése után azt írja a vizitáló, hogy Szentmiklóson Harangozó István ludimagister oktatja a gyerekeket (a neve jellemző). Azonos lehet a későbbi lenti tanítóval, Győry Istvánnal, mivel 1715-ben a Szentmiklósi-hegyen „Győry István Lenty Mester Úr” szerepel a tizedfizetők között, tehát nálunk is tanított, másképp miért lenne itt szőlője. 1720-ban Botth Ádám lendvai tiszttartó írja „Eszterhás” József grófnak, hogy a lenti iskolamester Győri István, dobronaki „oppidanista”. Szolgálni ezért nem szokott a családja, negyvenéves, sánta, mindig csak iskolamesterségből élt. Kéri a földesurat, száz forintért adná meg neki a manumissionalist (szabadítólevelet).
Még 1740 táján is Lentiben tanított. Jó anyagi helyzetben lehetett, mert 1724-ben Lovásziban a Bakács családtól zálogba vett 170 rénusi forintért néhány jobbágytelket. Amikor az 1736-ban elhunyt Gaál János lendvai plébános elrejtett pénzét egy barát elcsente, és több lendvai cinkosánál állítólag biztonságba helyezte, a vizsgálat alkalmával szóba kerül Győri István lenti mester is, hogy az aranypénzeket nála szokták az említett cinkosok apróbb pénzre váltani a feltűnés elkerülése végett. Azt is tudni vélik, hogy pénzkölcsönzéssel is foglalkozott.
A korábban említett 1715. évi bortizedlajstromban ugyan a Szentmiklósi-hegyen Aranyos Mátyás és Hóbor Bali szőlőjétől „most a Mester Ur” fizeti a tizedet, a nevét nem említik. Az 1718. évi vizitánál Király Józsefnek három ifjú tanítványa volt hét faluból. 1720-ban már Völgyi Ferenc a tanító, ő öt ifjat tanít. 1727-ben Major Ferencnek is nevezik, 1729-ben násznagyként szerepel a plébánia házassági anyakönyvében, ezután nem találkozunk nevével.
1728. vagy 1729. szeptember 18-án leégett a plébánia iskolája, két szomszédos házzal együtt, szerencsére anyakönyvei megmaradtak. Száz éven át – 1732-től – minden tanító számtalan gyermek keresztapja volt, ha nőtlen, akkor a plébános szakácsnéjával vagy más helybeli nővel együtt vállalkozott a szerepre. 1733. április 24-én és augusztus 10-én például Takó János ludimagister özvegy Kertész Péterné Dancs Katalin asszonnyal, a plébános szakácsnéjával kereszteltettek meg két gyermeket. Ezután eltűnt, 1741-ben Lendván tanító és megyei adórovó – ha ugyanarról a személyről van szó, de ebben nem lehetünk biztosak.
Csernovicz Gábor „Ludimagistro S. Nicolai” 1734. január 24-től 1741. február 4-ig többször keresztapa az említett Dancs Katalinnal, majd nejével, Halász Katalinnal együtt. Valószínűleg még 1746. március 17-én is ő a tanító, mert neje Horváth Györggyel, utódjával szerepelt a keresztszülők között. 1747-ben ismét volt vizita, ekkor jegyezték fel: „Horváth György Ludimagister schola trivialist tanít.” Az 1750. éviben pedig ezt olvashatjuk: „Horváth György trivialem scholam cum doctrina parvolorum” tanít, de tanulóinak számát nem említik.
Chulich (Márton) Mátyás már 1752. június 30-án felbukkant az anyakönyvben mint apa, foglalkozása megjelölése nélkül. Egy összeírásból, 1755-ben tudjuk meg: „Churich Mátyás Ludi Magister” egy negyedtelket bír árendában Szentmiklóson. 1756-ban a vizitáló feljegyezte: Csulik Márton, ludimagister és harangozó, jól énekel, de a nép bizonyos okokból elégedetlen vele. Lovásziban halt meg 1760. augusztusában.
Horváth Ferenc lépett 1757-ben a helyére, november 29-én keresztapa. 1759-ben házasságot kötött a helyi Füszér Évával, de 1762. március 10-én már második nejével, Knoper Katával, novemberben pedig Kardos Zsuzsannával, a plébános szakácsnőjével szerepelt a keresztszülők sorában. Az 1760. évi egyházlátogatásnál a vizitáló feljegyzi: „jól énekel, de nem tanít”. A hívek vele sincsenek megelégedve. 1762–68 között nem tudunk róla Szentmiklóson. 1765-ben a szemenyei plébánia házassági anyakönyvében találunk egy Horváth Ferenc nevű ludimagistert mint tanút, álláshely nélkül.
Szabó Józsefről, az új tanítóról is az anyakönyvből értesülünk: 1763. május 1-jén és 1766. január 16-án keresztszülő nejével, Pulerman Mariannal és anyjával, Arnsolt Zsuzsannával együtt. Később valószínűleg Hahótra került. Utódja Pajtl Ferenc, aki nejével, Magasics Juliannával 1766. május 26-án először, és 1768. január 11-én utoljára szerepel a keresztszülők között. Nevével többé nem találkozunk Zalában, pedig a következő években többször is összeírják a tanítókat. Talán magyarosította nevét vagy Somogyba tért vissza? Merthogy feltehetően nagybajomi származású volt. Horváth Ferenc időközben visszatért Szentmiklósra, 1768. május 2-án újabb keresztgyereket szerzett. 1770-ben Horváth Ferenc tanító öt fiút írni, olvasni, tizenhét lányt csak olvasni tanított. A tanításért külön fizetést nem kapott. 1771-ben Szentmiklóson ezeket jegyezték fel: a tanító Horváth Ferenc, mindkét nembeli római katolikus tanulóinak száma tizenkilenc fő. Régi szokás szerint (kántorkodásért) kap minden saját házzal rendelkező jobbágytól egy garast, minden temetés után kilenc krajcárt. Minden tanulója után kapnia kellene egy forintot, de egy is alig fizet. Így igen csekély a jövedelme: évi kilenc forint, s ez csak szegényes megélhetést tesz lehetővé. A tanító egyben harangozó is, ezért kap tizenöt urna (akó) mustot, amit azonban magának kell szüretkor a szőlőhegyekben pintenként összeszednie. Van egy szobája az iskola és egy szoba-konyhás lakása a saját részére. Volt egy kis gazdasága 1775-ben és később is. Három hold föld, három kaszás rét és négy kapás szőlő után adózott. 1779. október 15-én olvasunk róla mint ludimagisterről utoljára. Nyugalomba vonulhatott, de még 1783. december 10-én szerzett egy új „komát”.
Egy fontos eseményről kell megemlékeznem. 1765-ben Kanizsán megnyílt a piarista gimnázium, ahol falvainkból számos nemes és jobbágyfiú tanult az évtizedek során, akik között néhány eminens tanuló is akadt. Az előbbiekben többször olvashattuk, hogy a tanító csak írni-olvasni, és hittanra tanította a gyermekeket. Nehéz elképzelni, hogy ez elég alap lett volna a gimnáziumhoz.
A gimnázium anyakönyvében több, a fárából – a plébániához tartozó falvakból – származó diákot találunk: Szentmiklósról Hóbor János 19 éves, (1769), Szak Mihály 16 éves, Horváth Isidor és István 12 és 13 éves, (1783), Simon Pál 12 éves (1784–88), eminens, ösztöndíjra javasolt tanuló nevét; Újfaluból Végh György 12 éves (1815), Szentkirályról Máttyás Ferenc (1813), Lovásziból Királly László 14–20 éves (1775–79) növendékét, utóbbi később a filozófiát Győrött tanulta, a teológiát Pozsonyban hallgatta kiváló eredménnyel. A veszprémi szemináriumba vették fel 1784-ben, 22 éves korában. 1789. július 25-én pappá szentelték. Plébános Nemesvitán 1796–97, Zalaszántón 1797–1829 között. Itt halt meg 1830. augusztus 21-én tiszteletbeli kanonokként. Kondákor János (1804–05), Drávecz József is lovásziak, valamint Varasdi Mihály (1805–06), aki 1811-ben Lendván segédtanító, később valószínűleg megyei tisztviselő lett.
Az 1777. esztendő változást hozott az egyházigazgatásban is. Mária Terézia felállította a szombathelyi püspökséget, és területünket, a bekcsényi főesperesség Murán inneni részét a zágrábi püspökségtől a szombathelyihez csatolta. Az első szombathelyi püspök, Szily János 1778-ban vizitált nálunk, az iskola rovatában megjegyzik: Horváth Ferenc a tanító, Lovásziból minden egész telek után kap fél mérő búzát, összesen tizenegy és fél mérőt, zsellérektől három krajcárt, házatlan zsellérektől másfél krajcárt. Minden szőlőtől egy pint mustot, fejenként három krajcárt temetésért, ha harangoz. Fiúk tanításáért tizenöt krajcárt negyedévenként, télen egy kocsi fát. Öszszes jövedelme hét faluból 58 forint 81 dénár.
Doma Imre 1781. január 30-án, 24 évesen házasságot kötött Egyed Kata 16 éves hajadonnal. Arról, hogy ő a legújabb tanító iskolánkban, csak az 1784. évi adóösszeírásból értesülünk: „Doma Imre Magister”; 1785–86-ban özvegye adózik négy kapás szőlő után, mely a a Szentmiklósi-hegyen fekszik. Doma is a kanizsai gimnáziumban tanult, (kerka)teskándi születésű.
Vörös Mihály 1784. február 27-től többször társult Egyed Katalinnal a keresztszülői szerepre, de csak 1786. március 8-án írták neve mellé a kereszteltek anyakönyvében, hogy magister. 1785-ben jegyzőként is szerepelt egy megyei összeírásban. A kanizsai gimnázium tanulója volt, csesztregi származású. Itt, úgy tűnik, két tanítónk is volt egyszerre, de Vörös Mihály szerepe nem tisztázható egyértelműen. 1785. április 26-án, két nappal Szent György-nap után házasságot kötött Szentmiklóson Godina Mihály 22 éves mester és Egyed Katalin 18 éves, a meghalt tanító özvegye. Godina Mihály több mint negyven évig működött Szentmiklóson. Vörös Mihály után ő is viselte a jegyzői tisztet.
Az iskoláról 25 évig semmi adatunk nincsen, az 1811. évi vizitációs jegyzőkönyv emlékezik meg újra Godina Mihályról: 46 éves, 25 éve itt, előtte Légrádon (és Letenyén) volt tanító, beszél horvátul, praeceptora (segédtanítója) nincs. Faháza két szobából és konyhából áll, istálló is tartozik hozzá. Ezek most rossz állapotban vannak, de javításukra a plébániabelieket kötelezték. Faizást a földesúr jóindulatából élvez. Terményjárandósága: Szentmiklós, Pintze, Dobri, Lovászi és Újfalu filiából minden egész telek után fél mérő búzát, Szentkirályon minden telektől nagyságra való tekintet nélkül fél mérő búzát, Kútfejen minden egész telek után fél mérő rozsot, készpénzt zsellérektől három krajcárt, házatlan zsellérektől és özvegyektől másfél krajcárt kap. Így évenként összejön: tizennyolc és fél mérő búza, három egész háromnegyed mérő rozs, készpénzből húsz forint 52 krajcár. Stólapénzből évi tizennégy forint a jövedelme. A gyermekek tanításáért tizenöt krajcár jár negyedévenként.
Az 1830. évi egyházlátogatás jegyzőkönyvében újabb adat a fentieken kívül: Godina Mihály 45 éve itt szolgál, segédtanítója, Pap József, tizennyolc éves, Szent György-nap óta tanít. Az épület most is, vagy már megint rozzant, a két szobája közül az egyikben folyik az oktatás.
A tanulók számát egyik vizitátor sem jegyezte fel. Valami sok nem lehetett, erre a következő évtizedek irataiból is következtethetünk. Már tudniillik arra, hogy a legtöbben nem sokat törődtek a tanulással. 1855-ben például elrendelték, hogy Dobri székhellyel egy körzetet létesítsenek, amelyhez Pincétől Rátkáig, Kútfejtől Szemenyéig tizenhárom falu tartozott. Minden faluból a községbírót és két esküdtet berendeltek a bánokszentgyörgyi „Stuhlrichteramt” (járásbírói hivatal) székhelyére, Letenyére. Kötelezték a községeket, hogy együttesen évi hatszáz forintot ajánljanak meg a leendő orvosnak. A tizenhárom községbíró közül csak a rátkai András János, a 26 esküdt közül a kútfeji Nagy János és a lovászi Lukács József tudta aláírni a nevét. Egy másik példa: 1863-ban Szentmiklóson létrejött a volt úrbéresek és a földesúr közötti egyezség. A 33 aláíró közül csak ketten rajzolták alá a nevüket, a többiek kereszttel hitelesítették az okmányt. Az említettek nagy része Godina Mihály idejében volt iskoláskorú, de, mint látjuk, még azok sem látogatták az intézményt, akiknek helyben volt az iskola.
Lontsárits János oskolamester is keresztapaként tűnt fel először 1833. júniusában. Neki nem szabták feltételként, hogy a már nem éppen fiatal Godinánét oltárhoz vezesse, sőt 1834-ben pereskedtek a kukoricaföld miatt. Lontsáritstól jegyzőként maradt ránk sok-sok irat családoknál, osztálylevelek, szerződések és hasonlók. Oskolamesteri tevékenységéről szinte semmit sem tudunk. Jó orgonista lehetett: babérral koszorúzott ovális fémpecsétjének közepén egy stilizált orgonán játszó alak és azon L. J. monogram látható. Egy iraton, 1839-ben így írta alá nevét: „Lontsárich János m. k. Nemzeti oskoláknak rendes Tanítója és több helységek hites Jegyzője”. 36 éves korában halt meg, 1849. március 19-én. Utódja, Krampatics Márton 1849 decemberében foglalta el az állást, az anyakönyvben 1850. január 18-án keresztapaként jegyezték be. Valószínűleg Tüskeszerről (Lendva mellett) származott.
A Bach-korszak kezdetén ismét összeíratták az iskolákat és tanítókat. Az itteni római katolikus iskoláról a következőket állapították meg: tanító Krampatits Márton, végzettséggel, két osztályban 63 tanulója van. Az iskolaköteles gyermekek száma: Kerkaszentmiklós 49, Újfalu ötven, Lovászi 48, Dobri 63, Kútfej harminc, Szentkirály 36 és Pincze harminc, összesen: 306. Krampatics után is jegyzői tevékenységének eredményeként maradt fenn a legtöbb irat, ezek is családoknál, ahol még megőrizték őket.
1852-ben született a Felsőbb rendelet, mely az iskola tanárok és segédtanítók által eddig gyakorolni szokott harangozási eljárást megszüntetni és az egyházfira vagy más alkalmas egyénre ruházni rendeli. Nem sok foganatja volt, mert sok helyen még ötven év múlva is erre kötelezték a kántortanítót. (Kerkateskándon 1909-ben a tanítónő kötelessége volt a harangozás…)
Némi előrehaladást mutat, hogy az új népoktatási törvény előestéjén, 1868-ban százhúsz tanulója volt iskolánknak. 1870-ben: „A K. SZ. Miklósi rom. kat. elemi fára iskola” iskolaszékének „első ülésében” 1870. január 10-én elhatározták: „2. Hogy az iskolaszoba hajladozó, elgörbült és szúrágta gerendái alá két gyámoszlop tétessék… romlott állapotban lévő iskola háztető kijavítása s meg zsuppolása határoztatván el, minden községi iskolaszéki tag, a Szentmiklósiak kivételével oda utasíttattak, hogy a megkívántató mennyiségű zsuppnak kivetése, összeszedése és a zsuppolók előállítása végett a községek előljáróival magokat értekezésbe tegyék…” 1871-ben „Kerkaszentmiklós község iskola építésre kötelezi magát”, olvassuk a tanfelügyelőségi iktatókönyvben.
Az 1868. évi XXXVIII. tc. bevezette a tankötelezettséget 6–12 éves korig. Az ezt követő nagyarányú beiskolázással – hét faluból – hozzávetőlegesen háromszázhatvan iskolakötelessel számolhatunk iskolánknál. Már az is elgondolkodtató, tanítónk hol oktatta százhúsz tanulóját 1868-ban? Ezt csak az új épülettel oldhatták volna meg, ezért az előbbi kötelezés. Ennek ellenére az új iskola csak 1879-ben épült fel.
1872-ben a tanító lemondott, a kántortanítói állást meghirdették a Néptanítók lapjában. A lemondás oka az lehetett, hogy Krampatics Márton 1850 óta kántortanító és jegyző volt egy személyben, ezt pedig az új oktatási törvény megtiltotta. Kántor lehetett a tanító, de a jegyzői tisztet már nem viselhette. A kántorkodás is sok időt vont el a tanítástól, évenként legalább száz temetésen kellett részt vennie. Ezzel búcsút is veszünk a közel kétszáz éves közös iskolától, a plébánia tanítója ezután már csak kántorként kapta járandóságát Lovásziból és Kútfejről.
A feudalizmus felszámolása, a Ratio I. és II., a kiegyezés és a tankötelezettség bevezetése után tegyünk számadást, vajon az eddig nehezen összegyűjtött, hiányos adatok mit mutatnak?
Az 1870. évi népszámlálás adatai szerint az iskola nélküli falvakban az öszszlakosságnak Kútfejen 78 százaléka, Lendvaújfaluban 78, Lovásziban 83, Pincén 77, Dobriban 69 és Kerkaszentkirályon 57 százaléka volt az írástudatlan. Szentmiklóson 67 százalék. Mivel az iskola itt helyben volt, ez is lesújtó arány. A járási átlag 73, a megyei 65 százalék. 1900-ban a hat éven felüliek közül Kútfejen 42, Lovásziban negyven, Szentmiklóson 42 százalék az analfabéta.
Arról, hogy Lovásziban iskola épült, Király István községi bíró 1871. évi számadásából értesülünk, egyben arról is, hogy a bíró írástudó. Feljegyezte, hogy „az Iskola ház föfogadására foglalu fejében 2 Ft” a kiadása. Nyilván valamelyik mesterember felfogadásáról volt szó. 1872-ben Szabu Miklus községi bíró rögzíti: „Az Iskola házra meszet vötük kiadás 30 f 90 krajcár; Kutfeji helség füszetett Lovászi Iskolára mesz árában 21 f. 20 krajcár. A kőmihesnek 20 Ft. füzetek.” Az iskolaháznál lefaragott forgácsot Csóra János vásárolta meg.
A szombathelyi egyházmegye 1878. évi névtára (Schematismus) szerint Lovásziban ideiglenesen Nemes József nem képesített tanító oktat. Róla a helyi emlékezetben is fennmaradt (év nélkül), hogy mint egyszerű lovászi gazdálkodó délelőtt Kislakosban, délután Lovásziban gyakoroltatta az elemi ismereteket.
Az 1880. és 1882. évi névtárak már Peer Antalt említik lovászi tanítóként. 1881. május 12-én meghalt Varga Teréz ötvenéves, látrányi születésű aszszony, a tanító felesége. Két évvel később, 1883. május 5-én ő maga is, 52 évesen. Megtudjuk az anyakönyvből, hogy Keszthelyen született. Lovásziban temették el, május 6-án. Keszthelyen járt gimnáziumba is, az 1836–37. tanévben megtaláljuk nevét az iskola emlékkönyvében.
Az 1885. november 16-án felvett javadalmi jegyzőkönyvből azt is megtudjuk, hogy római katolikus oktatási intézményünk iskolaszékének elnöke Varga Boldizsár plébános. Jelen voltak még „á Lovászi és Kutfej egyesült községek iskola széke”.
A tanító nevét nem említik (az 1885. évi névtárból ismerjük Polisenczky Jánost, aki tanítóképzőt végzett) fizetését a népoktatási törvényben előírt minimumban, háromszáz forintban állapították meg, s ezt Hidasy Kornél szombathelyi megyés püspök is jóváhagyta. Polesinszky János szolgálati idejéről adatunk nincs – 1887-ig dolgozhatott Lovásziban. A plébánia iskolaszéki jegyzőkönyvében 1888. június 14-én van olvasunk az utódról: „Főt. Laczkovics Ferenc letenyei esperes… a bevádolt lovászi tanitó vizsgáját hallgatta, melynek végeredménye Ovari Lajos önkéntes lemondása.”
A következő tanító, Vimláti Lőrinc 1888. szeptember 1-jén kezdte szolgálatát. Vimlátiról is, díjlevelén kívül, az anyakönyvekből tudunk meg néhány adatot: Völcsejen született (Sopron megye) 1857 körül. Több gyermeke közül Lovásziban született az utolsó, József 1897. június 12-én, és itt is halt meg röviddel később, október 15-én. Egy 1893-ban kelt javadalmi jegyzőkönyv szerint fizetése: szabad lakás két szobával, konyha, kamra és istálló, készpénzfizetés háromszáz forint, házi kert, szabad legeltetési jog (nyolc forintra becsülve), „a 4 öl tüzifa, minthogy az az iskola terem füttésére szolgál, á tanító fizetése czimén felvehető nem volt”.
1892-ben Varga Boldizsár iskolaszéki elnök figyelmeztette a tagokat: „Lovászi iskolából hiányzó Magyarország, Európa és Zalamegye térképeket beszerezzék”. 1895-ben „felolvastatta a n. m. Vallás és Közokt. Miniszteriumnak községi faiskolák mivelésére szolgáló utasítását, egyuttal felhivta az illető Tanitó urakat hogy a fa iskolában a fa tenyésztést ugy elméletileg és gyakorlatilag szorgalmassan tanitsák. Egyuttal a Lovászi, Szt. Királyi előljárói felszólittattak… faiskola létesittésére”. Vimláti Lőrinc diákjaival együtt 1896-ban, a millennium évében, egy hársfát ültetett emlékül, amelyet 1983-ban a tanács kivágatott; mentségére szolgáljon, hogy nem tudhatta, milyen évfordulóra ültették. Valószínűleg az 1899–1900-as iskolaévben dolgozott a faluban utoljára, 1902–03-ban már új tanítónk van. (1911-ben Ebergényben tűnt fel a neve).
Iskolánk legrégibb előmeneteli naplója az 1902–03. tanévből maradt ránk. Az elejéről és a végéről néhány lap hiányzik, de a felvételi napló sorszámai szerint 118 tanuló látogatta. A legfiatalabb az 1896-os korosztály, ők az „újoncok”. A legidősebbek az 1891-es születésűek, de érdekes módon mind negyedikesek, az V–VI. osztályba egyetlen gyermek sem iratkozott be. Tehát két évig szünetelt a tanítás, és akik koruknál fogva már nem voltak iskolakötelesek, nem is fejezték be a tanulmányaikat. Tudok arról, hogy egyesek Szentmiklósra jártak iskolába ez idő alatt.
Úgy látszik, Vimláti tanító úr a XX. századot már nem akarta Lovásziban kezdeni. Ezen nem csodálkozhatunk, él Lovásziban még valaki, aki elsősként a régi iskolában tanult. Elbeszélése szerint: „egy tanító száz gyereket is tanított egy teremben, ahol földbe vert cölöpökre épített asztalok és padok állottak”. Ez az épület a most öregek klubjának nevezett volt iskola udvarán ma is álló kamraépület helyén volt, talán a kamra maga is a régi iskola maradványa.
Selesztay Emil (született: 1877. december 22., Selesztón, Bereg megye, görög katolikus) az 1902–03. tanévben kezdett Lovásziban a tél elején, mivel december 6-tól kezdődtek a beiratkozások. A tanfelügyelőségi iktatókönyvekben van néhány utalás az iskolára és tanítóra (az iratokat kiselejtezték). 1904-ből például: Lovászi iskola rozogasága; Selesztay Emil lovászi tanító elleni panaszt a plébános megvilágítja. 1905-ből: „Főszolgabiró jelenti: Lovászi iskola egézségtelen.” 1906-ban: „Lovászi segély kérvény” és „Lovászi építkezés”. Tény, hogy 1906–07-ben felépült az új iskola, két, egyenként hatszor tíz méter alapterületű tanteremmel, két szoba-konyhás tanítói lakással a kápolna mögötti csemetekert helyén. A délre néző teremben az első–harmadik, a keletre nézőben a negyedik–hatodik osztályosok tanultak.
Az 1908. évi díjlevélből kitűnik, a tanító fizetése évi ezer korona, ebből a község háromszázhatvan koronát fizet: „Kilencven tanköteles után 4 K. évi tandíj 1/4 évi részletekben. Ezen tandíj ugy értendő, hogy a tanító mindig csak 90 tanköteles után kap tandíjat, s ennyiért az iskolaszék felelős is lesz, de ha több lesz, a többletet a tanító nem kapja meg.” A folyósított államsegély 184 korona. A hiányzó 456 koronát is az államtól remélik, de mint látni fogjuk, csak kétszáz koronát kapott a község.
Az új iskola már községi, az első iskolaszéki elnök Szabó Ignác lovászi gazdálkodó, 1911-ben pedig Nemes Imre, akinek apja, Nemes József tanított Kislakosban. Azt is beszélték az öregek, hogy a mai Arany János utca 11. számú Lukács-féle házban is folyt tanítás, de nem tudjuk, mikor, csak feltételezhető, hogy 1906-ban, az új iskola építésekor. A napló hátlapján a következő bejegyzés olvasható: „A beíratás nov. 20-án kezdődött 1906. mert nem akart a község házat bérelni.”
Az 1911. évi javadalmi jegyzőkönyv: „…felvéve Lovászi 1911. márc. 26-án lovászi-i községi iskola önálló tanítója által élvezett javadalom öszszeírása tárgyában. (…)
1. Az iskola fenntartója: Lovászi község és az állam
2. Az állás mióta tartatik fenn? 1872. évtől, községi jelleggel 1907. óta
3. Az alkalmazott tanító neve: Selesztay Emil
4. Mióta működik ezen iskolánál? 1902. év óta.”
A fizetése ezer korona, plusz 44 korona az ismétlősök oktatásáért és négyszáz korona korpótlék. A község 616 korona részt vállal, 384 korona az államsegély. Tehát 1908-ban nem kapta meg a kérvényezett kiegészítést az államtól. Ezt az említett kilencven gyermek után járó háromszázhatvan koronából és ötszázalékos községi iskolai pótadóból fedezték. A korpótlékot valószínűleg az állam folyósította. Miután a régi, gyermekenkénti négy korona tandíjat megszüntették, az így kiesett háromszázhatvan koronáért ismét állami segélyért folyamodott a község. 1908-ban megjegyezték, hogy az ezer koronáért: „A tanitó kötelessége lesz a mindennapi iskolaköteleseket heti 25 órán át, az ismétlősöket heti 3 órán át tanitani…”, egyházi és nemzeti ünnepeken pedig a templomba elvezetni.
Amikor 1920–21-ben a trianoni határt a közelben meghúzták, egy ideig a vámőrséget szállásolták be az iskolába. 1929-ben az épület tetején a nehéz lendvai Eppinger-féle cserepet piros palával cserélték le.
Megszervezték a második tanítói státust, erre az álláshelyre 1930. október 22-től Selesztay Emil leányát, Irmát nevezték ki, aki 1941-ig tanította az alsó három osztályt. 1939-ben férjhez ment Lelkes (Lenorits) József adóügyi jegyzőhöz. 1941-ben, amikor Alsólendva visszakerült Magyarországhoz, mindkettőjüket Lendvára helyezték. 1945-ben kiutasították Lendváról, ekkor Szentmiklósra költöztek szüleikhez, és Lelkesné Selesztay Irma nyugdíjba vonulásáig ott tanított. Pécsett hunyt el 1985-ben. A visegrádi temetőben nyugszik. Selesztay Emil igazgató 1937-ben nyugdíjba vonult, Szentmiklóson halt meg 1969. április 20-án, 92 éves korában.
Utódjául Buzás Dezsőt választották meg igazgató-tanítónak, aki 1937 szeptemberében állt szolgálatba. Zalalövő-Irsapusztáról származott. Az ő nevéhez fűződik a hőskert kialakítása, 32 hársfát ültettetett: minden elesett katonának egyet. Különösen énekóráit kedveltük, igen jól hegedült. Állami tanítói állásra vágyott, ezt többször kérvényezte, ami végül sikerülhetett, mert Lovásziban 1940. november 28-án lemondott az állásáról. Jászapátiban született 1892-ben, 1967-ben Zalalövőn hunyt el.
Helyére Tihanyi Gyulát választották meg a pályázók közül 1941. február 22-én. Kálóczfán született 1914-ben, elhunyt Nagykanizsán 1989-ben. 1942-ben behívták katonai szolgálatra, a község kérvényezte leszereltetését, de hiába. Az orosz frontra vitték, 1943-ban eltűntnek nyilvánították, de néhány évi fogság után 1947-ben szerencsésen hazakerült. Nyugdíjba vonulásáig volt a lovászi iskola igazgatója.
Amikor Selesztay Irma tanítónőt Lendvára helyezték, a másodtanítói állást meghirdették, és a pályázók közül ideiglenesen Somogyváry Mártát választották meg. 1943-ban átminősítették rendes tanítónak. A háború alatt egyedül bajlódott velünk, sok pálcát elnyűtt hátunkon és nadrágunkon.
1943-ban renoválták a tanítói lakást, szintemelést végeztek, új ajtókat és ablakokat raktak. A tantermekben csak kisebb javításokra került sor. Még ebben az évben román munkásszázadot helyeztek el az iskolában.
1945. április 3-án vagy 4-én először Tormaföld felől a szovjetek, majd az újfalusi hegyről a visszavonuló németek aknázták a falut, de számottevő épületkár nem történt, az iskola sem sérült meg. Sajnos a hegyre menekült lakosság közül négyen halálosan megsebesültek. 1945-ben csak szeptemberben kezdődött el ismét a tanítás, októberben, a régi, kettős burkolatú Meidinger-kályhákba a faluban elsőként az iskolába bevezették a földgázt. Varga Jolán is tanított itt, amíg Tihanyi Gyula a fogságból hazatért. Petesházáról menekült 1945-ben, jelenleg Keszthelyen él. 1947-ben modernizálták a tantermeket. A padlószintet itt is megemelték, új ablakok és ajtók kerültek a régiek helyére. A berendezést is kicserélték.
1947-től a két község, Kútfej és Lovászi iskoláinak történetét – amelyek közül az előbbiére hamarosan még sort kerítünk – ismét együtt kell tárgyalni.
Számos iskolaköteles gyermek nőtt fel a lakótelepen, a két község intézményei befogadásukra már nem voltak képesek. Ezért a MAORT kérelemmel fordult a járáshoz, hogy lovászi telepén két tantermes iskolát építhessen tanítólakással. A letenyei járás főjegyzője 2045/1946. számú, június 25-én kelt véghatározatával – Kútfej község elöljáróságának tiltakozása ellenére – az építési engedélyt kiadta. Az új üzemi iskola közvetlenül Lovászi határánál, de kútfeji területen, a szőlők alatt épült fel.
Gyorsan elkészült, az építkezést a MAORT házilag kivitelezte. Már 1946 őszén, a Lenti Polgári Iskola keretében megszervezték a lovászi dolgozók polgári iskolai tanfolyamát. Az 1946–47. tanévben az első osztályban az alábbi tanárok oktattak: Falusi Ferenc okleveles polgári iskolai tanár, Boa Pál okleveles középiskolai tanár, Falusi József római katolikus lelkész, Szakonyi István felső fémipari érettségivel, Szemenyey Lujza okleveles polgári iskolai tanár, Tihanyi Gyula okleveles tanító, Varga Jolán okleveles tanítónő.
Végzettsége folytán Boa Pál lett az igazgató. Az elemi, illetve az általános iskolai oktatás is 1946 őszén kezdődött el a felsoroltakkal. Az új iskola az államosításig a MAORT Társulati Általános Iskola Kútfej nevet viselte. A két községi és a MAORT-iskolának 1947-ben 230 tanulója volt. Két évig, 1947–49-ig a német nyelv is szerepelt a tantárgyak között.
Mint említettük, 1946-ban a régi községi iskolákban, Lovásziban Tihanyi Gyula, Kútfejen Gál János volt az igazgató. A Kútfej nevén futó MAORT-iskolát megnyitása után a lovászi községi iskolával, Boa Pál személyében egy igazgató alá sorolták. Tihanyi Gyula ezután a vezető tanító címet viselte (a kútfeji községi iskola az államosításig önálló maradt). Lovásziból az ötödik–nyolcadik osztályos tanulók a kútfeji MAORT-iskolába jártak fel, de mivel ott nem jutott hely mindőjüknek, az ötödik osztályosok a Lovászi területén lévő orvosi rendelő alagsorában nyertek elhelyezést. A lakótelepi alsó osztályos gyermekek – lakóhelyük szerint – részben a lovászi, részben a kútfeji községi iskolába jártak le (a dombról) 1950-ig, amikor a közben államosított volt MAORT-iskolát két újabb tanteremmel bővítették.
Az igazgatói állásért is politikai jellegű vetélkedés zajlott, ez az iskolák és a MAORT-üzemek államosítása után csak fokozódott. Boa Pál igazgató állása elhagyására kényszerült 1948-ban, és 1950-ben Magyarországról is.
Utódja Falusi Ferenc a lovászi római katolikus lelkész fivére, a volt kántor lett. Ez a „folt” a múltján, minden alkalmazkodása ellenére, állásában támadási alkalmat teremtett, túlzott alkalmazkodása pedig a népszerűségén ejtett csorbát. Betetőzte ezt azzal, hogy a lebontott hegyi kápolna anyagát, melyet a lovászi kápolna bővítésére szántak, elszállíttatta a volt MAORT-iskola átépítéséhez.
Az 1950–51. tanévben már Tihanyi Gyula, 1952. szeptember 1-jétől 1954. júniusig ismét Falusi Ferenc, 1954. szeptembertől (nyugdíjba vonulásáig) Tihanyi Gyula volt az iskolák igazgatója. Később több éven át tanítóként még aktívan részt vett az oktatásban Lovásziban.
Somogyi Gyula helyi református lelkészt, aki az 1949–50-es tanévben tanított Lovásziban, egyházi tisztsége miatt távolították el az iskolából. Somogyváry Márta tanítónő zaklatása azzal kezdődött, hogy 1949. április 15-től 1950. augusztus 1-jéig – mivel a Mindszenty bíborost elítélő nyilatkozatot nem írta alá – büntetésként egy évre Semjénházára helyezték át. 1950-től 1953. augusztus 1-jéig ismét Lovásziban tanított, de a „klerikális beállítottságú” jelző rajta maradt. Újabb áthelyezését Muraszemenyére nem fogadta el, s 1953–1955-ig az Olajiparnál raktári munkásként dolgozott a községi telepen. 1955–1973. között Kerkateskándon, 1973-tól nyugdíjba meneteléig, 1976. december 31-ig Kiscsehiben tanított. Jelenleg Nagykanizsán él.
Tanítottak még a lovászi (községi) iskolában: 1952 körül Szabó Ida és Tihanyi Gyuláné tanítónő. 1956 körül Csondor József tanító, 1957-59 körül Bakon Imréné tanítónő, leghosszabb ideig, 1952-től Szekeres Magdolna (Drávecz Gyuláné) az alsós négyosztályosokat: 1974-ig, amikor a régi, kedves iskolánkat bezárták. A tantermeket a téesz néhány évig magtárnak használta, 1977-ben az egész épületet öregek napközi otthonává alakították át.
1959-ben, amikor már a két községi és az üzemi iskola is szűknek bizonyult, Lovászi területén, a Kolopocz-dűlőben, a falutól két kilométerre négy tantermes, tornatermes új iskola épült. Mellette 1977-ben a legújabb tíz tantermes körzeti intézmény, s a két épületet folyosókkal kapcsolták egybe. Ide járnak Kerkateskándról és Szécsiszigetről az első–nyolcadik, Dobriból, Tormaföldről és Tornyiszentmiklósról a felső négy osztályos tanulók, a lovásziakkal együtt összesen 204 gyermek. A tanárok és tanítók száma 19.
1872-ig – ahogy erről már megemlékeztünk – a kútfejiek is a plébánia iskoláját látogatták. Ekkor, amint ezt Lovászinál megtudtuk, a két falu közösen épített az utóbbi településen közös iskolát. Harminc év elteltével egészségtelenné vált, olvassuk a szolgabírói jelentésben. Egy újnak a felépítése elkerülhetetlenné vált.
Önerőből a községek ezt megvalósítani nem tudták volna, ezért mindkét falu államsegélyért folyamodott, értesülünk a tanfelügyelőségi iktatókönyvekből. Ez sikerrel járt, de az állami hozzájárulás összegét iratok hiányában nem ismerjük. Előbb a kútfeji iskola épült föl, ott 1905 szeptemberében kezdődött a tanítás. Az állami támogatás folytán az új iskola már nem római katolikus. Községi jelleggel, jelentős állami segéllyel a politikai község tartotta fönn, s nem a plébános, hanem Wendl Ede közjegyző volt az iskolaszék elnöke.
Az első tanító Mausz Miklós. A javadalmi jegyzőkönyv szerint: „Kútfej községben az újonnan szervezett tanítói állásra megválasztott tanító javadalma a következő: Tanitói fizetés egy évre 800 Korona készpénz. Az ismétlő isk. tanulóktól egy Korona/év. (…) Kelt Kútfej, 1905. szeptember 23.” Mausz Miklós 1911-ig tanított itt.
Utóda, „Kútfej községben 1911. évi nov. 16-án megválasztott Csiszár Karolina tanítónő javadalma: szabad lakás: két szoba, konyha, pince, istálló és fáskamra, készpénzben 1000 Korona.” Községi pótadóból százhatvan Koronát a község adott, a többi államsegély. Férjhez ment Paller Jenőhöz, 1934-ben „Pallerné Csiszár Karolina” aláírással jegyezte az értesítőket. Nyugdíjazásáig, 1939-ig tanított Kútfejen. Varga János tanító 1939. szeptember 1-jétől töltötte be az állást. Gál János tanítóról 1941-től 1949-ig találunk adatokat, 1945-ben Petres Ignácné ideiglenesen alkalmazott tanítónővel együtt tanítottak. Kútfejről az 1902–03. tanévben 38 tanuló iratkozott át a lovászi közös iskolába.
A régi községi iskoláknak volt könyvtáruk is, Lovásziban mintegy kétszáz kötettel. Ennyi akkor a község teljes könyvállománya. A mostani körzeti iskoláé ötezer tételt számlál a folyóiratokkal együtt. Van két községi könyvtár is, a Bányász Kultúrházban lévő több mint húszezer, a lovászi művelődési ház háromezer-háromszáz kötettel szolgálja a közművelődést, főállású könyvtárvezetővel.
Népszerű kultúrintézmény volt a mozi, legalábbis a televízió elterjedéséig. Az L–1-es olajkúttól kissé északkeletre 1943-ban felépült a legényszálló üzemi étkezdével (kantin), ehhez csatlakozott a vetítő. Az előadások 1943 őszén kezdődtek, hetenként két film került bemutatásra két-két estén. A terem a célnak megfelelően készült berendezéssel együtt, és körülbelül százötven személyes volt.
Napjainkban, amikor a moziknak egyre kevesebb a látogatója, nehéz elképzelni, milyen szenzáció volt 1943-ban Lovásziban a megnyitása. Előtte, 1940 körül egy vándormozis járt a faluban, kézzel tekerte a masinát, a vászon egy pajta oldalára volt kifeszítve, s amikor a vásznon a vonat szembe robogott, a „”nézőtéren” sokan sikítva felugráltak helyükről. Csodaszámba ment 1944-ben az első magyar színes film, A beszélő köntös, és 1944. május 5-én a német Münchhausen című színes film vetítése.
Amikor a Bányász Kultúrotthon 1954-ben felépült, a mozit ide helyezték át. Nézőterén háromszáz ember is elférne, ma már örülnek, ha ennek tizedrésze betér.
A Faluszínház a maga hőskorában gyakran fellépett zsúfolt nézőtér előtt Lovásziban. Bizonyára az együttes is örömmel jött ide, a falusi átlagnál jobban felszerelt és tágasabb épületbe. Az 1940-es években műkedvelő csoport is működött, előadásait a régi moziteremben tartotta. Stephan Rudolf osztrák származású zenetanár volt a „zenei vezető”, ő találta fel és maga készítette el a Rudiphonnak nevezett, zongorára szerelt tangóharmonikát, amelyet egy bál keretében mutatott be.
A községben már az 1920-as évektől voltak jótékony célú, műkedvelő előadások, a szokásos népszínműveket adták elő. A hősi szobor árát is így gyűjtötték össze az 1930-as években. Az előadásokat az iskolában tartották. 1949-ig évenként egy-két színdarabot adott elő a csoport, de az új „kultúrpolitika” betiltotta a repertoárt. A helyette ajánlott Shakespeare- és Moliére-daraboknak semmi hagyományuk nem volt itt, a Dandin Gyurka csúfos bukása után az előadások elmaradtak.
Mivel a Bányász Kultúrotthon a falutól két kilométerre van, a falusiak közmunkával egy másik, kisebb kultúrotthont építettek. 1970 körül Páva-kör alakult a faluban, Kondákor Erika vezetésével. Egy televíziós vetélkedőn díjat is nyertek.
Ami a civil egyesületeket illeti, adatunk semmiféle helyi kezdeményezésről nincs. A megalakult egyesületek, amelyekről tudunk, felsőbb ajánlatra vagy rendeletre jöttek létre. Az első tűzoltó-egyesületek általában a XIX. század végén alakulgattak, s amint ez az 1925. évi közigazgatási tájékoztatóból kitűnik, a legtöbb faluban, így Lovásziban és Kútfejen is „kötelezett” szerveződés volt. Előzményeire utalhat, hogy az 1790. évi nagy tűzvészt követő helyszíni vizsgálat jegyzőkönyvében megjegyzik: „vagyon nékik nagyobb és kissebb Lajtorjájok, Csöbrök, vödrök, és sajtárjok minden Háznál, Csákla kettő, éjjeli vigyázásra Lámpás kettő”.
Tűzoltóalapokkal találkozunk a községi számadásokban, és tűzoltószertár építésére már 1910 előtt kötelezték a községeket. A „modern”, négykerekű, lóvontatású Seltenhofer-féle kocsifecskendő Lovásziban már a XX. század elején megvolt, ezt 1960 körül a motorfecskendő váltott fel, a régit sajnos pusztulni hagyták. A községtől függetlenül a MAORT-üzemnek mindig a legkorszerűbb tűzoltóeszközei voltak – jól képzett legénységgel.
A leventeegyesület – országos mozgalomként indult 1921-ben – Lovásziban 1925. szeptember 1-jén alakult meg. Látszatra polgári ifjúsági szervezet, valójában álcázott félkatonai mozgalom volt, és valójában a trianoni békeszerződés tilalmainak kijátszására alakult. A képzésen 13–20 éves korig hetenként egyszer kötelező volt a megjelenés. A foglalkozások célja katonai alakzatok, menetgyakorlatok elsajátítása, sport, céllövészet, a világnézeti, térképismereti, elsősegély-nyújtási ismeretek megszerzése. Egyensapka címerrel is járt a leventeséggel, és a köszöntés: Szebb jövőt! A háború vége felé az egyenruhákhoz is kiadták a zöld színű szövetet, de ezekből nagyrészt civil öltönyök készültek már 1945 után. Az egyesület elnöke Kovács Sándor volt. Később Tóth Pál lett a leventeparancsnok, illetve oktató, helyettese pedig Tótiván Lajos. Mindkettőjük frontszolgálata idején Olajos István látta el helyettük a feladatot.
1925. szeptember 25-én alakult a Falu Országos Földmíves Szövetség Budapest székhellyel. Lovásziban 54 tagja volt, 1940-ben feloszlott. Sportegyesületek 1943-tól kizárólag az olajiparhoz kapcsolhatók, ezekről ott szólunk.
)
A képeslap jobb felső sarkában az 1905-ben épült kútfeji iskola
Az Arany János utca 11. 1907-ben. Az új iskola felépítése idején a tanítás átmenetileg itt működött
Selesztay tanító úr és felesége Wendl Janka sírja a szentmiklósi temetőben
Társaság 1916 körül. A kép előterében nyitott kártyalapokkal Selesztay Emil tanító, katonaruhában Peintler Géza kántortanító. A kép baloldalán Wendl Ede körjegyző, az asztalnál a búcsúzó Gaál plébános és utódja, Ferenczi Gyula
Az iskola diákjai 1932 körül. Középen Selesztay tanító
Az iskola diákjai 1935 körül, Selesztay tanítóval
Levente avatás 1939-ben
Szekeres Magdolna tanítónő kisdiákjaival, 1960 körül
A Lovászi „szimfonikusok” 1937 körül. Prímás Németh Sándor, második hegedűs Göncz Pál, cimbalmos Tóth János, kontrás Hóbor László, bőgős Gajnik Miklós
Majális 1941-ben
Petőfi című daljáték szereplői 1948. március 15-én. Balról jobbra Petőfi: Szabó Lajos, Szendrey Júlia: Cseresnyés Etus, Szendreyné: Kondákor Ferencné, született Födő Anna, Szendrey: Bekő Sándor
A Huszár kisasszony című színdarab szereplői
A MAORT „football” csapata 1943-ban
Tóth Pál és társai vadászaton 1935 körül
Az Olajbányász Művelődési Ház 1953-ban
Főzőtanfolyam „diákjai” 1960 körül
