Ezernyolcszáznegyvennyolc! Te csillag!
Ezernyolcszáznegyvennyolc! Te csillag!
Konfliktusoktól terhes állapotában érte el Lovasberényt a pesti forradalom híre, majd a március 19-e utáni napokban a jobbágyfelszabadításról, a robot és az egyházi tized eltörléséről szóló törvénytervezeté. A telkes jobbágyok a pozsonyi országgyűlés javaslatát lelkesedéssel fogadták. Azonban a zsellérek, akiket a törvénytervezet kizárt a föld tulajdonjogából, elkeseredett véleményüknek adtak hangot. A polgári korszak küszöbét föld nélkül, üres kézzel lépték át. Különösen azok a zsellérek zúgolódtak, akiket az uradalom tiszttartói mozdítottak ki telki állományukból. Ugyanis „önkényesen elvették több jobbágy telkét”, s az elvett területeket „önkényesen” másoknak adták. A jobbágyfelszabadításról szóló törvénycikk hatására „ősi vagyonukat” követelték. Az uradalom és a tegnapi jobbágyok között az ellentétek nem a földeket illetően mélyültek el, hanem az erdőhasználat és a vadászat kérdésében. (A felszabadított jobbágyok névjegyzékét lásd a Függelék IV.-ben.)
Nem késleltette a nemzeti őrseregről alkotott törvénycikk végrehajtását, a nemzetőrök összeírását a válsággal fenyegető közhangulat. Március végén, április elején 351 falubelit írtak össze. A törvényben meghatározott feltételekkel – fél telek, évi száz forint jövedelem – rendelkezőkből szervezett nemzetőrség itt is a vagyon- és közbiztonság védelmét látta el.
A nemesi közgyűlést felváltó testület, a megyei bizottmány tagjává választották a református tanítót, Kalmár Józsefet – a mezővárosi bírót – és a jegyzőt. Ők közvetítették a megyei bizottmány határozatait, esetenként képviselték a lakosság érdekeit.
A nemzetőrség megszervezése mellett az országgyűlési választások lebonyolítása kötötte le a figyelmet 1848 nyarán. Lovasberény választójoggal rendelkező lakosait a csákvári választókerülethez csatolták. Csupán a kerület választásra jogosult lakóinak számát ismerjük (2572 fő), s ebből arra következtethetünk, hogy az összlakosság nyolc-kilenc százaléka rendelkezett választójoggal. Lovasberény gazdasági erejét ismerve 360-380 lakos rendelkezhetett az 1848:V. törvénycikkben meghatározott feltételekkel (negyed telek, kézműves, kereskedő, értelmiségi foglalkozás, százforintos éves jövedelem). A választókerület székhelyén, Csákváron, 1848. június 20-án Madarász László radikális politikust választották képviselővé.
1848 őszén a polgári átalakulás vívmányainak, az áprilisi törvényeknek a védelme került előtérbe. A haza függetlenségének ügye a Jellasics vezette horvát–osztrák haderő koncentrált támadásának időszakában fegyverbe szólította a lakosságot. Lovasberényben ismételten összeírták a nemzetőröket, létszámuk 441 főre növekedett. Az önkéntes nemzetőri szolgálatra jelentkezőket a térségben szervezett szabadcsapat fogadta be. Csány László kormánybiztos utasítására ideiglenes katonai kórházat alakítottak ki a mezővárosban. A pákozdi csatát (1848. szeptember 29.) követően népfelkelők biztosították a védelmet, a Bécs felé visszavonuló horvát–osztrák hadsereg portyázó alakulatainak betörésétől megóvták a települést. A lakosok egy része az uradalmi erdőben tartotta állatait, értékeiket többen a szőlőhegyi pincékben rejtették el. A hadműveletek 1848 őszén lényegében elkerülték Lovasberényt, de 1849. január elején osztrák erők szállták meg a mezővárost. A móri ütközet (1848. december 30.) után a Jellasics vezette hadtest egységei január 1-jén és 2-án állomásoztak Lovasberényben. Az uradalom és a lakosság élelmezte „őfelsége katonáit”, akik a legjelentősebb károkat a borospincékben tették.
Osztrák erők érték el Székesfehérvárt is: január első hetében befejeződött a megye katonai megszállása, amelynek négy hónapja alatt igen feszült helyzet uralta a mezővárost. Rendszeressé vált az uradalom és a lakosság összeütközése, erre az adott okot, hogy a lovasberényiek csoportosan jártak az erdőbe fát vágni és vadászni. Február elején a kihirdetett tilalom ellenére az urasági erdőt pusztították.
A szabadságharc végnapjaiban is súlyos megpróbáltatás várt a mezővárosra. Augusztus 17-én Jablonowski vezérőrnagy dandára szállásolta be magát. A császáriak letartóztatták a forradalom hívének bizonyult római katolikus, valamint a református lelkészt, s felkészültek arra, hogy augusztus 19-én bevonuljanak a forradalmárok ellenőrzése alatt álló Székesfehérvárra. Augusztus 19-én a délelőtti órákban a Lovasberényből érkező Jablonowski-dandár és a Martonvásár felől előnyomuló Falkenhayn vezérőrnagy egysége, a szluini határőrzászlóalj megszállta a várost.
Simovits Lipót római katolikus plébánost és Szombathy Lajos református lelkészt a pesti Újépületben börtönözték be. Az volt a vád ellenük, hogy a Szemere-kormány népfelkelésre buzdító kiáltványát a szószékről kihirdették. Néhány hónapos fogva tartás után Szombathy ismét elfoglalhatta lelkészi hivatalát. Simovits plébánost a kegyúr, gróf Cziráky Antal a nadapi plébániára helyeztette át, s az ottani plébános, Blach Ádám került Lovasberénybe. Blach Ádám 1858 novemberéig, közel tíz éven át, Simovits Lipót 1865-ig szolgálta a berényi, illetve a nadapi egyházközséget.
Az eseményeket évtizedek múltával összegző krónikás Simovits Lipótról az alábbiakat jegyezte meg: „1849-ben a forradalom legyőzése után magyar érzelme miatt Pesten elzáratott, de ügyes védekezése után haza bocsáttatott. Ekkor gonosz vádlója a kegyúrnál áskálódott ellene; Simovits tehát minden további kellemetlenkedést kikerülendő, Blach Ádám nadapi plébánossal helyet cserélt, és 1849. év végén Lovasberényből távozott.”
Rendkívüli állapotot, katonai igazgatást vezettek be a császáriak Fejér megyében. A szabadságküzdelem vérbe fojtása azonban nem jelentette az 1848 előtti állapotok visszaállítását. A nép körében elterjedt Habsburg-ellenes hangulat csökkentésére sietve tették közzé, hogy a jobbágyfelszabadítást, a robot, az egyházi tized eltörlését elrendelő törvényeket nem semmisíti meg az uralkodó. Csupán az 1848 szeptemberében hozott, a szőlődézsma eltörlésére vonatkozó határozatot helyezte hatályon kívül I. Ferenc József.
A szabadságharc leverését követő hónapokban a megtorlásról érkező hírek félelmet keltettek. Nyugtalanság volt tapasztalható a zsidó lakosság körében is: a magyarországi izraelitákra a szabadságharc támogatása miatt kivetett hadisarc keltett félelmet. A földműves népesség az úrbéres viszonyok visszaállításától tartott. Erre az adott okot, hogy az uradalom 1849 októberében a szőlődézsma beszolgáltatását követelte. Súlyos gyanú vetődött a szőlőművesekre: a bortized leadásakor az urasági présház leégett. A tűzesetet a szőlődézsma elleni tiltakozással hozta összefüggésbe az uradalom, s a kár megtérítését követelte.
Gyalogos és lovas nemzetőrök
Madarász László, a csákvári kerület országgyűlési képviselője
Népfelkelők 1848-ban
