Emlékeztetem magzataimat hazánk szeretetére | Száz Magyar Falu

Emlékeztetem magzataimat hazánk szeretetére

A falu és határának birtokosai között több jelentős nemzetséget, családot találunk. A honfoglalástól a XX. század közepéig, közel egy évezreden át meghatározták a község, illetve a mezőváros históriáját. Első birtokosai a Csák nemzetség tagjai, őket egy rövid ideig a magyar királyok követték, a XV. század második felében pedig a Buzlai család tagjai birtokolták. A község felemelkedésének ez az első időszaka, amikor kiemelkedett a környező települések sorából. A következő évtizedek a hanyatlás, majd az elnéptelenedést eredményezték, hogy a XVII. század második negyedétől ismét a feléledő, népességében és gazdasági teljesítőképességében megerősödő települések között találjuk.

A földbirtokos személyében bekövetkező folytonos változásokat a XVIII. század első felében az állandóság váltja fel. Franz Anselm Fleischmann bárótól Cziráky József 1730. április 15-én negyvenötezer forintért megvásárolta az uradalmat, amelyhez Lovasberény, Nadap és Börgöndpuszta is tartozott.

Lovasberény története több mint kétszáz esztendőn át egybekapcsolódott a Cziráky családéval. A község és a földbirtokos kapcsolatát az 1945 után kibontakozó társadalmi változások zúzták szét.

A Sopron megyei (napjainkban Győr-Moson-Sopron megyei) Cirák község névadó birtokos családját már a XII. századi források említik. Felemelkedésük I. Zsigmond (1387–1437) uralkodásától töretlen. A nyugat-magyarországi főrangú família a Habsburg-uralkodók alatt is megőrizte befolyását. A királyi személynök tisztségét töltötte be Cziráky Mózes, korának egyik jeles törvénytudója. Szolgálatait II. Ferdinánd 1620-ban bárói cím adományozásával ismerte el. Grófi rangra 1723-ban emelkedett a család. Címerüket a következőkben írja le Nagy Iván: „…zöld tér fölött kék mezőben felálló farkas, két első lábával egy vörös zászlót tartva, melyen hold és csillag látható. A pajzsot grófi korona födi. A grófi (nyitott, kilencágú) korona fölött koronás sisak, melyből ismét a pajzsbelihez hasonló farkas emelkedik ki vörös zászlóval. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.”

A család előnevét a Vas megyében lévő Dénesfalváról (Dienesfalva) kapta. E település mellett birtokolták az ugyancsak Vas megyében fekvő kenyeri és rumi uradalmat is.

A lovasberényi birtokot megvásárló Cziráky József császári és királyi tanácsos, felmenőihez hasonlóan aulikus főnemes. A családi politika két alappillérét valósítja meg: az uralkodó iránti hűséget és a katolikus vallás ismételt megerősítését. Utódai is ezt a politikát követik, a családi örökséget gróf Cziráky Antal Mózes teljesíti ki.

Cziráky Antal Mózes apjától, Cziráky Lászlótól 1791-ben örökölte a Fejér, Sopron és Vas megyei birtoktesteket. Hat évtizeden át volt a mezőváros történetét meghatározó személyiség. Egy személyben földesúr, a megyei politika egyik vezető egyénisége és az országbírói tisztség betöltésével az ország zászlósurainak egyike, majd élete alkonyán államminiszter.

Sopronban született 1772. szeptember 8-án. Anyja Zichy Julianna grófnő. Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombatban végezte, egyetemi éveit Pozsonyban és Pesten töltötte. 1791-ben Pesten egyetemi társaival egyletet alakítottak a magyar nyelv és irodalom felkarolására. Válaszul II. József összbirodalmi és németesítő törekvéseire az alig húszesztendős ifjú a nemzeti törekvések mellett tett hitet.

A nemzeti politika és művelődés szolgálata hamarosan kettévált élete további alakulásában. Cziráky Antal aulikus, császárhű politikus lett, ugyanakkor megmaradt a művelődés, a tudományok támogatójának. I. Ferenc királlyá koronázásakor (1792) aranysarkantyús vitézzé avatták. 1793-ban Pest megye tiszteletbeli jegyzője, 1794-ben már a helytartótanácsnál találjuk fogalmazói beosztásban. 1796-tól ugyanott titoknok, 1800-tól pedig tanácsos. A középszintű megyei közigazgatásban 1808-ban kapott szerepet: Esztergom vármegye főispáni helytartójává nevezte ki az uralkodó (Esztergom örökös főispánja a mindenkori hercegprímás). 1811-től Vas vármegyében ugyancsak főispáni helytartó. E néhány esztendő alatt bizonyítja a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóház iránti hűségét. Különleges megbízatásokat teljesít: 1817-ben a felső-magyarországi megyék ínségügyi királyi biztosa, még ugyanebben az esztendőben az udvari kamara alelnöke, és megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet is.

Első házasságát 1794-ben kötötte Illésházy Júlia grófnővel, második neje Batthyány Mária grófnő, s 1843-ban harmadszor is megnősült, október 18-án Walterskirchen Karolinával kötött házasságot. Első neje 1814-ben, második felesége 1840-ben hunyt el. Batthyány Máriával kötött házasságából 1818. december 29-én született fiúgyermeke, a nagy gonddal nevelt János.

A Habsburg-Lotharingiai-ház iránti hűségét az uralkodó újabb elismerésekkel jutalmazta, és további feladatokkal bízta meg. 1830-ban a Mária Terézia alapította Szent István-rend nagykeresztjének tulajdonosa lett, 1825-ben Fejér megye főispánjává nevezte ki I. Ferenc osztrák császár és magyar király, 1836-tól pedig az aranygyapjas rend lovagja.

Fejér megye főispáni tisztségében a központi kormányzati akarat megtestesítőjének bizonyult. A reformkor politikai küzdelmeiben a konzervatív erők egyik prominens személyisége, a megyében is megerősödő liberális nemesség törekvéseinek legfőbb akadályozója. De konzervativizmusa politikai térre korlátozódik, gazdasági területen az átalakuló kor szelleme hatással volt tevékenységére. Átszervezte és hatékonyabbá tette uradalmát, a települést jelentős, a kor építészeti ízlését kifejező épületekkel, családi kastéllyal és római katolikus templommal bővítette. 1809-ben befejeződött a kastély, 1834-ben a római katolikus templom építése. Cziráky Antal engedélyezte a zsinagóga bővítését, és a zsidó hitközség új iskolája alapjait is lerakhatta.

A klasszicista kastély középrészét feltehetően Rieder Jakab tervezte, a két oldalszárny Rieder János székesfehérvári építész alkotása (1763–1767). A XV. századi, a Buzlaiak idejéből származó udvarház helyén épített barokk-klasszicista egyemeletes kastély Fejér megye műemlékeinek egyik remeke. Az 1850-es években Ybl Miklós tervei nyomán az udvari szárnyakat és a hátsó sarokpavilonokat átépítették.

A főépületet jón oszlopok között tágas terasz ékesíti, a timpanont az Illésházy és a Cziráky család címerei díszítik, a portikusz alatt pedig mitológiai jeleneteket ábrázoló domborművek láthatók. A portikusz mögött tágas előcsarnok, felette az emeleten díszterem található. Ettől jobbra a grófné, balra a gróf lakosztályai helyezkedtek el. A grófi lakosztályhoz tartozott a könyvtár és a családi levéltár. A főépülethez kapcsolódó déli szárnyban rendezték be a vendégek szobáit, az északi szárnyon ugyancsak lakószobák voltak. Ebben az épületrészben helyezték el a kastély belső személyzetét, a konyhát és a háztartáshoz szükséges raktárakat, tárolóhelyiségeket. A jobb szárny érdekes építészettörténeti emléke, hogy ezen rész foglalja magába a XV. század második felében épült udvarházat.

Különleges fákat, növényeket telepítettek a kastélyt övező angolparkba, amelyből nem hiányzott a vidéki parkok egyik ékessége, a csónakázásra alkalmas tó sem. A parkban állítottak emléket Kozma Ferenc jezsuita szerzetesnek, majd világi papnak. Kozma gróf Cziráky Antal nevelője és egyik legfőbb tanácsadója volt. Lovasberényben hunyt el 1806. november 29-én.

Károly János tudósításából ismerjük a kastély és környéke leírását „…családi szentélye a Cziráky családnak, mely homlokzatával a díszes angolkertből a község fő utcájának hosszára néz, s a kilátás… az utca közepén álló kéttornyú kath. templom oszlopos csarnokán akad meg, …azon túl pedig az ev. ref. templom tornya emelkedvén ki, a láthatárt az erdővel benőtt, s a nagy vadtól nyüzsgő hegység domborulatai zárják körül.”

A Nadapi út melletti erdőrészben építette fel 1820 körül Cziráky Antal a klasszicizáló vadászkastélyt. A földszintes épületet ma csupán fényképfelvételekről ismerjük, az 1970-es években az itt létesített honvédüdülő építésekor lebontották.

Cziráky Antal lovasberényi uradalmát is modernizálta, továbbfejlesztette a belmajori gazdaságot, meghonosította az erdőművelést, 1839-től hatvanéves forgásban műveltette a cser- és tölgyfából álló erdőket. A tudományos életben is figyelemre méltó eredményeket ért el. A magyar közjogot tárgyaló fő műve (Conspectus juris publici…) a kormányzat felkérésére készült, de csak 1851-ben jelenhetett meg. 1830-tól a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja. Az 1848. évi forradalmat és szabadságharcot nem értette meg. Nyolcvanesztendős korában, Pozsonyban hunyt el 1852. február 2-án.

Vele a Cziráky család egyik legjelentősebb tagja szállt a sírba. Örököse János fia, aki a család egyetlen felnőttkorú férfi tagja volt. Apját követte a politikai küzdelmekben, de nem bizonyult ókonzervatívnak. Az általa befutott politikai pálya zenitjén, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter centralista nézeteihez jutott közel.

Cziráky János gróf két alkalommal végrendelkezett. Első ízben 1853. március 23-án, ereje teljében, másodszor 1878-ban, élete alkonyán. Nem szokatlan egy-egy arisztokrata vagy polgári család történetében az első végrendelet módosítása illetve megváltoztatása. Jelen esetben a végrendelkező a negyedszázad alatt bekövetkezett családi és gazdasági változások hatására módosította végakaratát. Ha arra a kérdésre keressük a választ, miért rendelkezett 1853-ban, 35 esztendős korában, akkor arra kell rámutatnunk, hogy apja, Cziráky Antal Mózes 1852-ben bekövetkezett halála után a család egyedüli felnőttkorú, cselekvőképes férfi tagja volt. Apja örökébe lépve birtokosa lett a lovasberényi, nadapi, dénesfai, rumi, kenyeri uradalomnak. Ebben a helyzetben – tudva az emberi sors múlandóságát – kiskorú gyermekei jövőjének biztosítása érdekében végrendelkezett.

Áttekintve az 1853-ban keletkezett végrendeletet azt kell megállapítanunk, hogy annak több pontját az apja 1848. július 24-én kelt végrendelete hatotta át, mintegy „vezette” a végrendelkezőt. Ezek közül az alábbiakat kell kiemelnünk: Kenyeri (Vas megyei település) lett a család tagjainak végső nyughelye, az ingatlanokat kizárólagosan a férfiág örökölte, a női utódokról a férfiörökösök egyetemlegesen voltak kötelesek gondoskodni, őket egyenként kétszázezer forint illette meg.

A konkrétumok mellett általános etikai normák betartására is utalt Cziráky János: „Emlékeztetem mindkét nembeli magzataimat az Istenfélelemre…, fiaimat a Felséges Uralkodó Ház iránti tántoríthatatlan hűségre…, drága Magyar Hazánk valódi szeretetére, és mindezekben Családunk polgári és keresztény erényekben tündöklő Csillagára…”

Az elmondottakat követően joggal fogalmazódik meg az olvasóban a kérdés: ki volt Cziráky János, a végrendelkező?

Budán született, 1818. december 29-én. Apja Cziráky Antal Mózes, anyja Batthyány Mária. Pesten végezte gimnáziumi és jogi tanulmányait. Tanárai közül Horvát István történettudós gyakorolt jelentős hatást az ifjú grófra. 1838-ban megszerezte a jogi doktorátust, s húszesztendős koráig a latin mellett elsajátította a francia és az olasz nyelvet is. Fejér vármegye politikai életében a konzervatívokat támogatta. Közéleti tevékenységét apja, Cziráky Antal jelentősen befolyásolta.

Cziráky János közéleti, politikai tevékenysége azt követően vált ismertté, hogy Bécsben, a Magyar Kancellárián vállalt hivatalt, majd 1845-től a Királyi Tábla ítélőbírája lett. 1848 őszén a politikai küzdelmeknek hátat fordított, birtokaira – többek között Lovasberénybe – vonult vissza. 1850-ben vállalt újabb hivatalt, ismételten Bécsben szolgálta a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóházat, 1854-ben a Pesti Kerületi Törvényszék elnökévé nevezték ki. Ezen esztendők alatt politikai magatartása lényegesen megváltozott, szembehelyezkedett az önkényuralmi módszerekkel és eszközökkel. Tiltakozását azzal fejezte ki, hogy hivataláról lemondott.

Az 1860 októberében feléledő nemzeti mozgalom a politikai küzdőtérre szólította. Fejér vármegye főispánjává nevezték ki, azonban nem a konzervatív törekvéseknek lett szószólója, hanem a nemzet és az uralkodó közötti kiegyezés érdekében lépett fel.

Nemcsak politikai meggyőződésében, hanem magánéletében is jelentős változásokra került sor. 1845-ben kötött házasságot Dezasse Lujza grófnővel. Házasságukból hat gyermek született; az 1846-ban született Mária igen korán hunyt el (1851), további gyermekeik: Konstancia (1847), Lujza (1848), Antal (1850), Béla (1852) és János (1854).

Cziráky János közéleti pályája a kiegyezést követően is töretlennek bizonyult. I. Ferenc József királlyá koronázásakor (1867) az aranygyapjas rend tulajdonosa, a főrendiház alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, a Szent István Társulat elnöke és a zászlósurak egyike, országbíró lett. A kiegyezés utáni esztendőkben kiteljesedő politikai életműről az alábbi értékítéletet alkotta a személyét gondosan elrejtő kortárs: „A miniszteri kormányforma életbelépése (1867) után is folyvást jelentékeny szerepet vitt a közélet különféle terein, de különösen nagy buzgalmat fejtett ki a katolikus vallással összefüggésben álló ügyekben…”

Személyét országos megbecsülés övezte. Életének hatvanadik esztendejében, 1878-ban megváltoztatta az 1853-ban kelt végrendeletét, amelyet elsősorban a családi és vagyoni változások indokoltak. A Cziráky család gazdasági helyzetének közjogi módosítására 1873-ban került sor. Ekkor az uralkodó engedélyével elsőszülöttségi hitbizományt hozott létre, amelynek kedvezményezettje elsőszülött fia, Antal lett. Ő örökölte a lovasberényi, nadapi, börgöndpusztai birtoktestből álló 9600 katasztrális holdnyi hitbizományi uradalmat. E területet 1945-ig háborítatlanul birtokolták Cziráky Antal örökösei, gróf Cziráky László 1935-ben bekövetkezett haláláig, majd ifjabb gróf Cziráky László a földreform végrehajtásáig. A hitbizomány részét képezte a lovasberényi kastély és a Budapesten, a Ferenciek terén levő Cziráky-palota is. Cziráky Antal örökölte a legjelentősebb családi ékszereket, köztük „az ezüst készletet és asszonyi ékszereket… gyémántos kapcsokkal… valamint a gyöngysorokat”.

Másodszülött fia, Béla örökölte a Budapest-Lipótvárosban levő háromemeletes palotát, továbbá a Sopron és Vas vármegyében levő dénesfai uradalmat. A közéleti pályán apja örökébe Cziráky Béla lépett: 1884-től 1891-ig töltötte be Fejér vármegye főispánjának tisztségét, majd húsz esztendőn át, 1911-ben bekövetkezett haláláig az Osztrák-Magyar Monarchia Külügyminisztériumában szolgált.

Harmadszülött fia, János örökölte a Vas vármegyében levő rumi uradalmat. Leánygyermekei – Konstancia és Lujza – az alapvégrendelet szerint kétszáz-kétszázezer forint „kiházasításban” részesültek. Veje, gróf Csekonics Endre (Cziráky Konstancia férje) örökölte a drágakövekkel kirakott ezüst kardot, továbbá egy török kardot, amelyet különös becsben tartott, ezt a fegyvert viselte Dezasse Lujzával kötött házasságakor.

A végrendelet zárószakasza szociális intézkedéseket tartalmaz. Ezer-ezer forintot adományozott a lovasberényi és kenyeri római katolikus templomnak. Nem feledkezett meg az őt szolgáló személyekről, Lőrincz Károly lovasberényi tiszttartóról, fiai nevelőjéről Charus Lászlóról és libériás inasairól sem.

Cziráky János gróf 1884 januárjában még részt vett a főrendiház munkájában. Betegen érkezett családja körébe, a Czirákyak ősi birtokára, Lovasberénybe, itt hunyt el 1884. február 9-én. A római katolikus halotti anyakönyv bejegyzése szerint élt 65 évet, egy hónapot és tizenegy napot. A halál oka: szívszélhűdés. Végakarata szerint Kenyeriben temették el 1884. február 12-én.

A hitbizományi uradalmat elsőszülött fia, Antal örökölte. A közéleti pályán nem követte apja és nagyapja nyomdokait. Visszavonultan élt, de a községben meghatározó szerepet töltött be. A fennmaradt képviselő-testületi jegyzőkönyvek tanúsága szerint rendszeresen részt vett az alsófokú közigazgatás irányításában. Legfőbb érdeme, hogy a hitbizományi javadalmat tovább gyarapította. A mező- és erdőgazdálkodás mellett az állattenyésztést fejlesztette; a tej- és hústermelés meghatározó ágazattá vált. Cziráky Antalt 1880-ban császári és királyi kamarássá nevezte ki I. Ferenc József, a főrendiháznak örökös tagja és az aranygyapjas rend lovagja volt. Nyolcvanesztendős korában, Lovasberényben hunyt el 1930. június 11-én. Emlékét a képviselő-testület jegyzőkönyvben is megörökítette.

Cziráky János másodszülött fia, az 1852. május 23-án Lovasberényben született Béla, ellentéte volt testvérbátyjának. Génjeiben örökölte a politika, a közélet iránti elkötelezettséget. 1880-tól fogalmazó az Igazságügyi-, majd a Belügyminisztériumban. Ez utóbbi munkahelyén sajátította el a közigazgatással összefüggő ismereteket. Viszonylag fiatalon, 32 éves korában lett annak a megyének főispánja, amelynek főispáni tisztségét apja és nagyapja is betöltötte. 1884-től hét esztendőn át képviselte a kormányzatot Fejér megyében. 1891-ben az Osztrák-Magyar Monarchia közös Külügyminisztériumában vállalt hivatalt. Lovasberényhez elsősorban ifjúkora kötötte, felkarolta a közművelődési egyesületeket, nemegyszer a községben bemutatott népszínművekben is fellépett. Azzal is emlékezetessé tette személyét, hogy elnöke volt az önkéntes tűzoltó egyesületnek. A tűzrendészet, a tűz elleni védekezés országosan is felkeltette érdeklődését. 1882-től 1893-ig a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnöki tisztségét töltötte be. Bécsben hunyt el 1911. március 21-én.

Cziráky Antal 1930-ban bekövetkezett halála után a lovasberényi hitbizományt, fia, az 1876. március 29-én született László örökölte. Jogtudományi tanulmányokat végzett, s elnyerte a jogtudományok doktora címet is. Mindössze öt esztendeig, 1935-ben bekövetkezett haláláig volt a nagyapja alapította hitbizomány birtokosa. Örököse a keresztségben ugyancsak László nevet kapott fia, akinek az jutott osztályrészül, hogy a hitbizományt 1945 tavaszán felszámolták, a szántókat, réteket, legelőket a földművesek között felosztották, az erdőket pedig állami tulajdonba vették. A család kastélyát 1950 tavaszán az állami gazdaság vette birtokba. Cziráky László, a család lovasberényi ágának utolsó férfi tagja Torontóban, 1970. március 9-én hunyt el.

A Cziráky család tagjai, amíg az 1945 után kibontakozó szovjet típusú diktatúra és a várható megtorlás elől menekülve el nem hagyták szülőföldjüket, teljesítették Cziráky János végakaratát: életüket és tetteiket a „drága Magyar Haza” szeretete hatotta át.