Dolgos hétköznapok, csendes évtizedek | Száz Magyar Falu

Dolgos hétköznapok, csendes évtizedek

A XIX. század első harmadában Ludovicus Nagy Notitiájában Pest-Pilis-Solt megyéről az alábbiakat írja: A Duna–Tisza közének jelentős területét elfoglaló, a Dunántúl és az Északi-középhegység területeire is átnyúló, jelentős kiterjedésű vármegyében szabad királyi város kettő, Buda és Pest, két, egyházi rangja miatt kiemelkedő hely, Vác és Kalocsa, valamint huszonkét oppidum, 158 falu és 282 puszta található. Összesen 466 hely 479 920 fő népességgel.

A Csepel-szigeti Ráckevét privilégiummal bíró oppidumként említi a forrás, ahol 507 házban 3792 ember él. Közülük a legtöbben római katolikus vallásúak, ezt követik számban a reformátusok és néhány görög nem egyesült vallású lakos. A szomszédos falu Lórév, ahol a házak száma 75, az összlakosságé pedig 525, közülük a görög nem egyesült vallást 519-en követik, míg a római katolikus hitet mindössze hat személy.

Alig két évtizeddel később Fényes Elek országismertető munkájában a Budától délre elterülő, Ráckevéről elnevezett Duna-szigetről és településeiről ír. A szigetnek nevet adó mezőváros lakossága ebben az időben 4470 fő.

A két munka megjelenése közötti időszakban a településen élők vallásfelekezeti összetétele alig változott, ám a görög nem egyesült vallást ekkor már 133 kevei lakos követi, ami a korábbihoz képest jelentős számú gyarapodást jelez. A városban hét zsidó vallású személy élt.

A statisztikai és geográfiai állapotleírás szerint a házak mellett katolikus, református és óhitű templomok, valamint uradalmi épületek találhatók. A továbbiakban a gazdálkodást ismertető adatok szinte a sziget minden településénél elmondhatók, hisz a határban a gabonatermesztés, az állattartás és a szőlőtermesztés mindenütt fontos. A majorsági területeken – tudatja Fényes – a gazdálkodás jövedelmező. A Budától öt mérföldre délre fekvő városból „kenyérrel, zöldséggel, kukoriczával Pestre hasznos kereskedést folytatnak”.

A továbbiakban Lórév rác faluról, amely a Csepel-szigeten fekszik, a következőket írja a geográfia klasszikusa: „Budához délre 6 m[ér]f[öl]d, 6 kathol[ikus], 519 óhitű lak; kik szép szálas lovakat tenyésztenek, a’ zöldség-, búza, dinnye termesztését erősen űzik. Erdejük legszebb az egész szigeten. F[öldes] U[raság] a’föls[éges] cs[ászári] k[irályi] nemzetség. Óhitű anya templom.”

A szomszédos faluk közül Makádról megemlíti, hogy lakói többsége református vallású, és a határt három nyomásban művelik. Becsénél a termesztett zöldségfélék sokasága és a szép lovak kerültek a kiemelésre érdemesített jellemzők körébe.

Az 1856-ban megjelent kihirdetett közigazgatási változások szerint Pest-Pilis-Solt vármegyét két részre, Pest-Pilis és Pest-Solt vármegyére osztották. A Pest-Pilis megyei rész hatodik járása lett a ráckevei járás.

A ráckevei járás településeinek területe és népességszáma (1856)

Település neve	Terület (hold)	Népesség (fő)
Becse	2 666	547
Csepel	2 769	921
Csép	2 801	832
Lóré	1 407	559
Makád	5 619	1 210
Ráckeve	8 305	4 364
Szigetszentmárton	1 520	572
Szigetszentmiklós	7 963	1 924
Tököl	10 394	1 723
Újfalu	2 253	959
Összesen	45 427	13 611

Lórév falu határa a lakosság számához viszonyítottan a szigeti települések közül a legkisebb. Az úrbérrendezéstől eltelt szűk egy évszázad alatt az akkor jellemző egész telkes birtoknagyság és a féltelkes birtokméret a tagosítás időszakára jelentősen megváltozott. Egész telket csak egy gazda tudhatott a magáénak. Háromnegyed telke mindössze négy személynek volt, a féltelkesek száma huszonhét, a negyedtelkeseké huszonkilenc.

A telkes gazdák (volt úrbéresek) birtokai az alábbi részekből tevődtek össze. A belsőségből – amely állt a háztelekből, a kertből és a szérűskertből, együttes területük hatvanhat hold és kilencszázkilencven négyszögöl –, a szántókból, ez nyolcszázhuszonkilenc hold kétszázhatvannégy négyszögölnyi, a rétből (százhetvenhat hold, ezerszáz négyszögöl), valamint a legelőből (nyolcvanegy hold, kétszáz négyszögöl). Húsz volt úrbéres zsellér összes birtoka nem érte el a tizenhat, míg az új házas zselléreké alig haladta meg a két kis magyar holdat. A községben a szabadosok földjét a görög nem egyesült egyház tulajdonát képező, valamint ennek papi és tanítói birtokai, a község tulajdonában lévő föld és a jegyzői rész tette ki.

A szabadosok földterületének megoszlása négyszögölben (1856)

	Belsőség	Szántó	Rét	Legelő
Görög nem egyesült (ortodox) egyház	1 467	1 231	–	–
Lelkész	793	39 425	6 931	19 200
Tanító	159	1 231	–	16 800
Községi birtok	565	13 198	5 507	19 140
Jegyző	–	1 717	2 800	9 600

A határ 1862-ben történt tagosításakor a ráckevei uradalmi birtokrész kevesebb mint kétszáz holdnyi területet foglalt el: a határ közel tíz százalékát. Erdőből és szántóföldi művelés alá eső földekből állt. A ráckevei központ megbízottja intézte az erdőgazdálkodással és a földműveléssel öszszefüggő feladatokat.

A korabeli helyzetet talán Galgóczy Károly 1877-ben megjelent megyei monográfiája összegezi a legjobban: „Lóré szerb falu, a nagy Duna-ág mellett, Adonnyal szemközt, Ráczkevitől, mely utolsó postája félmérföldre. Ugyanannyira szomszédai délről Makád, keletről Becse. … A tagosítás 1862-ben ment végbe barátságos egyesség szerint. Ekkor a közlegelő egy tagban hagyatott arányosított közös használatra. Ez a Duna mentében mintegy 400 hold, minőségére nézve első osztályú földterületet foglal, melyet most a víz gyakran jár, de a Duna-szabályozás utján legjobb szántófölddé volna változtatható. – A határ főbb termékei: kétszeres buza, árpa, kukoricza és krumpli. Piaczra főkép árpa termesztetik legnagyobb terjedelemben. Vetett takarmányul a muhar és a here termesztésének is szép divatja van. Az állattenyésztés általában jókarban áll. Ennek folytán a trágyázás is rendszeres és kellő mértékű. A szarvasmarha kitűnő szép magyar faj. Lovak erős csontu nagyobb fajuak. Még egy kis juhtenyésztés is létezik. Szőlőmivelés kevés. A gyümölcstermesztés kedvelt s virágzik. Van 860 négyszögöl községi faiskola is, csemetékkel beültetve, de nemesítés nélkül. A kerti vetemények, ezek között a dinnye termesztése szintén gyakorlott. E czélra földbérletek is fordulnak elő, holdanként 15-től 26 f[o]r[in]tig terjedő magas évi bérárral. Munkás kézben nincs hiány…”

A következő évtizedekben a szántóterület növelésére a rét és a legelő egy részét felszántották, a határ szűkössége miatt igyekeztek a lehető legkevesebb úgynevezett haszontalan területet hagyni. Az 1895. évi mezőgazdasági felmérés adatai szerint a szántóterület nagysága a falu határában nyolcszáznegyvenhat hold, ez tizennyolc évvel később kilencszázkilencvenhat holdra bővült. Az 1895-ben listába foglalt kert és gyümölcsös tizenhét holdnyi területén az összeírt gyümölcsfák száma 3939 volt. A legjelentősebb tétel a 3034 szilvafa, majd ezt követi nagyságrendekkel kisebb számban az alma- (197), az eper-, szeder- (173), dió- (144), körte- (127) és a többi, az összesen 263 meggy-, kajszibarack-, őszibarack-, cseresznye-, mandula- és gesztenyefa.

A művelés alá vonható területek korlátozottsága és a kertművelés hagyománya, a XIX. század második felében megjelent földbérletek jelzik azt az intenzív irányt, amely felé a gazdálkodás elmozdult. Ez a folyamat csak felerősödött a XX. század első évtizedeiben, majd a későbbiekben gyarapodott az először csak bérlőként megjelenő bolgárkertészekkel, akik a kulturális hasonlóságok miatt aránylag rövid idő alatt beilleszkedtek a közösségbe.

A differenciálódási folyamat a XIX. század végén vált szembetűnővé. Ekkor a mezőgazdaságban és a kertészetben dolgozó önálló gazdálkodók száma kisegítő családtagjaikkal együtt 158 fő, míg a mezőgazdasági munkásoké 115 fő, a cselédeknek elszegődött keresők száma pedig három. A paraszti gazdaságban fontos állattartás nagysága a területi korlátok miatt alig változott, a szarvasmarha, a ló és a sertés a jelentősebb számban tartott állat. A ház körül nevelt aprójószág a családi szükségletek mellett elenyésző számban került piacra.

A gazdálkodási szokásokról Vasilije Hužvik [Vaszilije Huzsvik] parochus 1905-ben, felettesének írt több témával foglalkozó levelében a következőkben számolt be. „Földművesünk nyugodt, vallásos, szereti a templomot és iskolát, eszes, tisztességes és becsületes, magas növésű, szép fajta, földműveléssel és tejgazdasággal foglalkozik, amelyből több haszna van, mint a földművelésből mivel a tejet a főváros közelsége miatt jobban el lehet adni. A balszerencsék miatt amelyek érték az utóbbi időben, a mi földművesünk gazdaságilag sajnos nagyon megrokkant. 1894 év augusztus 30-án az egész falu leégett, a kis- és nagy-Duna kiöntése a termésben nagy kárt okozott mostanáig, de ettől már biztosítva vagyunk, a két évvel ezelőtt az egész Csepel-sziget körül megemelt sík területtel. A szőlők a bevételek fő forrása filoxérában tönkrementek. Mindezek a csapások azt eredményezték, hogy a lakosság kénytelen volt eladósodni amelynek folytán a fejlődéstől 20–25 évre visszavettettek.”

A szigeten élők részére a budapesti ezredfordulós építkezések kínáltak új lehetőségeket. A gazdasági változások sora minden faluban éreztette hatását. A lóréviek közül többen, mint oly sok helyen, a birtoknagyság aprózódása miatt a fővárosban kerestek és találtak kiegészítésként munkát. A népesség száma 1890-ben 619 fő, majd 1910-ben 692 főre növekedett, később a kivándorlások miatt csökkent. Az 1891-ben engedélyezett, majd 1892-ben megépült Dunaharaszti–Ráckevei HÉV nem tudta mindennapi kapcsolatba hozni a sziget déli részében fekvő falvakat a nagyobb településeken levő gyárakkal.

1891-ben született meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye pesti alsó járásába kebelezett Lóré nagyközség szabályrendelete a község beligazgatásáról, háztartásáról és számviteléről. Első része az igazgatással foglalkozott, a másodikban a községi háztartás és számvitel szabályait rögzítették.

A dokumentum szerint a nagyközséggé szervezést az 1872. augusztus 7-én tartott községi képviselő-testületi ülésen mondták ki a 111/1872. számú határozattal. A képviselő-testület harminc tagból állt, fele választott, míg fele a legtöbb adót fizető polgár, akik választása az 1886. évi XXII. törvény 33. és 34. §-a alapján történt. A községi elöljáróság a bíróból, törvénybíróból, négy esküdtből, a pénztárnokból, a közgyámból, a jegyzőből és a körorvosból állt.

A szabályrendeletet 955/1891. közgyűlési számon a megye október 13-án tartott rendes évnegyedes bizottsági közgyűlésén hagyták jóvá. Még ugyanebben az évben követte a szőlőrendészeti, a legeltetési rendelkezés. A következő években a közgyámi fizetés, a szülésznői munka, a pénztárnoki teendők és javadalmazás szabályozása került napirendre. A mezőgazdasági munkák körüli teendők pontos meghatározására született meg 1902-ben a mezőgazdasági szabályrendelet. A falu kikötőjének használatáról és az ott őrzött áruk után fizetendő összegek nagyságát meghatározó szabályzatot (a Függelékben betűhíven közöljük) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja 1906-ban hagyta jóvá. Az éjjeliőrségről és a legelői rendtartásról a közösség vagyoni helyzetének megóvására készült rendelkezést 1909-ben.