Nagycsalád, egyke, kolonizáció

Teljes szövegű keresés

Nagycsalád, egyke, kolonizáció
A legkorábbról fennmaradt összeírásokból még az olvasható ki, hogy a lakosság társadalmilag kevésbé tagolt, zömét a parasztság teszi ki. Az 1784– 1787 közötti lajstromban a családfők közül egy pap, egy nemes, egy polgár, 104 paraszt, polgár és paraszt örököse 98, zsellér 58 és egyéb 21.
A falu érzelmileg legerősebb sejtje a család. A laskói semmiben sem különbözött a magyar, illetve a drávaszögi formától: a patriarkális változat honosodott meg. A legöregebb férfi vagy a családfő irányította a família életét, ő intézte az anyagi ügyeket, és neki jutott a munkamegosztás megszervezőjének szerepe. A nagycsaládi szervezet a XIX. század fordulójáig fennmaradt. Az apai örökségen a testvérek egyenlő arányban osztoztak, ez azonban oda vezetett, hogy a porták, a telkek gyorsan felaprózódtak. Természetes ellenszerként így honosodott meg az egyke. A családok már csak egyetlen gyermeket vállaltak. Ha leány született, akkor inkább leányuk férjét vőül, azaz fiúvá fogadták a szülők, hogy a házukba költözködjön, s ezáltal biztosítva legyen a birtok egyben tartása, valamint a szülők öregkori ellátása.
Egy felmérés kapcsán az elöljárók az jelentették az egykézés okáról Buday Dezsőnek: „A meglevő birtokot a megosztástól óhajtják a szülők megóvni azon tévhitben, hogy a földbirtok nélküliek megélni nem birnak: ebből egy közvetett ok állott elő, most már kényelemszeretetből nem akar foglalkozni a gyermeknevelés bajaival és gondjaival, sőt ma már szégyennek tartja az egynél több gyermeket. Egy másik okként az jelöltetik meg, hogy bevett szokás az ifjakat korán: a férfiakat 18, a leányokat 16 éves korukban összeházasítani: ezen fiatal házasok az élet küzdelmeit nem ismerve teljesen a szülők gondoskodása alatt élik házaséletük első éveit; a szülők tilalmára nem nemzik meg a gyermeket; a szülőknek ezen tilalma azon alapul, hogy a terhes állapotban levő nő, illetve a gyermekkel bajlódó fiatal anya elvonatik a munkától arra az időre, míg az állapot tart.”
A felmérők által hatásosnak tartott megoldás: „Egyrészt kiméletlen szigorúsággal való eljárás az »angyalcsinálók« ellen: a felmerült gyanús eseteknek több oldalról történő 3-4-szeres ellenőrzése és felülvizsgálata, másrészt országos törvényhozás útján akként való intézkedés, hogy ne a vagyon arányaiban kapjanak az egyének kisebb-nagyobb jogokat, hanem a nemzett gyermekek száma arányában, pl. országgyűlési képviselők választásakor a több gyermekkel rendelkezők részesíttessenek több szavazati jogban; katonakötelezettség tekintetében a második gyermek bizonyos előnyben volna részesítendő, s fokozatosan minden későbbi gyermek mind több-több előnyt élvezzen a katonáskodási kötelezettség terén; a községi képviselő-testületben, vármegyei bizottsági tagságban a több gyermekkel bíró családok bírjanak tagsági joggal, mert az ilyen gyűléseken a nagybirtokos birtokának fenntartása érdekében emel szót és működik közre, míg ellenben a sok gyermekkel rendelkező esetleg szegény családfőnek nincs megadva az alkalom arra, hogy a családjának létfenntartása érdekében vehessen részt a tanácskozásban és a vonatkozó intézkedésekben való közreműködésben. Végül a törvényhozás intézkedjék aziránt, hogy a hatóságokkal való érintkezésben a több gyermekkel bíró családfő részesíttessék előnyben, ügyes-bajos dolgaik elintézésének sorrendje a gyermekek számától tétessék függővé, és sohasem a vagyoni helyzet kedvezőbb voltától.”
Az 1906 táján tett javaslatok nem valósultak meg, az egykézés gondja nem oldódott meg. Következménye a későbbiekben a lakosság számának alakulásában is megnyilvánult.
A XVI. században – a becsült adatok alapján – Laskó népessége megközelítette a háromezret. A későbbiek során a lélekszám csak fogyatkozott, ami mindig szorosan összefüggött a történelmi eseményekkel. Különösen a háborúk viharai tizedelték a lakosságot. Első ízben a török kiűzését követő években csappant meg jelentékenyen a laskóiak száma: 1709-ben tizenhárom törzsökös család például Sepsén élt, mert a törököt kiűző katonaság kegyetlenkedése elől védettebb helyre költözött.
A laskaiak létszáma később fokozatosan növekedett, a legtöbben 1948-ban laktak a faluban. (Az akkori adat azonban a településhez hozzátartozó puszták lakosságának számát is tartalmazza.) A demográfiai csúcs azzal is magyarázható, hogy jelentékeny számú telepes érkezett a Drávaszögbe és a Laskóhoz tartozó pusztákra is. Az 1945 és 1948 közötti időszakban a szövetségi letelepedési terv végrehajtása során a vidékre tizenegyezer délszláv család költözött, jelentősen módosult a terület nemzetiségi összetétele.
Laskó lakóinak száma (1784–1991)
Év
Lakos/fő
1784
842
1857
1276
1869
1358
1880
1431
1890
1560
1900
1781
1910
1861
1941
1624
1948
2308
1961
1859
1971
1845
1981
1466
1991
1036
 
A fogyatkozás különösen 1971-től szembetűnő. 1991-ben a népszámlálási biztosok a korábban a falu népességéhez számított Keskenyerdő (Kozjakpuszta) száznegyven polgárát külön mutatták ki. Ennek ellenére a 1981 és 1991 között a településnek 19,7 százalékkal lett kevesebb lakója, az 1910 és 1991 közötti időszakban azonban ennél is nagyobb mértékű a fogyatkozás (21,2 százalék).
Laskó népességének nemzetiségi összetétele (1991)
Év
Magyar
Horvát
Szerb
Német
Egyéb
Összesen
1880
1310
27
38
56
1431
1910
1806
10
42
6
1864
1941
1437
31
16
57
182
1624
1948
1447
209
104
462
86
2308
1981
941
118
35
20
352
1466
1991
834
125
27
15
35
1036
A lakosság szaporodásával kapcsolatban megállapítható, hogy – hasonlóan mint az egész Drávaszögben – Laskón is a természetes szaporulat állandó csökkenésében rejlik a népességfogyatkozás egyik legfőbb oka.
 
Laskó természetes szaporulata
Időszak
1990–1910
1961–1971
1971–1981
1981–1991
1991–1997
Százalékban
0,5
7,14
–2,65
–6,34
2,07
 
Az első, illetve a második világháború, a határmódosítások nyomán bekövetkezett kivándorlásban, a XIX. század óta honos egykézésben, az 1960-as évek nyugat-európai munkavállalásaiban kereshető elsősorban annak az oka, hogy a falu népességszáma apad. Négy évtizeddel ezelőtt a kereső lakosság fiatalabb korosztályai jelentős részben külföldön vállaltak munkát a jobb megélhetés reményében, s közülük sokan nem tértek haza. Közben az elöregedés következtében emelkedett a halandóság. A születések száma Laskón az 1953 és 1961 közötti időszakban 10,5, a halálozásoké 12,9 volt, így a természetes szaporulat –2,4 százalék!
Az 1991. évi szerb támadás következtében tovább csökkent a lakosság lélekszáma: a településről 254-en menekültek el, az össznépességnek csaknem negyedrésze. A háború befejezése után mintegy húsz százalékuk nem tért vissza.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT