V. Ács Gedeon leírása a lakodalmas szokásokról

Teljes szövegű keresés

V. Ács Gedeon leírása a lakodalmas szokásokról
„Aztán a lakodalom napját kitűzik: vőfélyt, nyoszolyó lyányokat választanak stb. A nászvirág nálunk, mint egykor Angliában, a rozmarin. Baranyában, hol nemcsak a vőlegény s menyasszonynak, de a vendégeknek is tűznek föl effélét, rendesen a házhoz s családhoz tartozó menyecskék, s olyankor akkorát csókolnak az emberen, hogy a cuppanás tán a szomszédba is elhallik. A menyasszonyi koszorúra Baranyában annyi szalagot aggatnak, hogy a szegény lyány néha nem is lát, s fejét más sem láthatja. Emlékezem, hogy egy szerdán (rendes esküvési nap Baranyában) több párt eskettem egyszerre. Mindegyik vőfély kivezette a templom közepére saját vőlegényét, s aztán ment pántlikás pálcájával a menyasszonyért, s azt is kivezetvén, vőlegénye mellé állította. Ezen alkalommal pár ügyetlen s igen fiatal vőfély tévedésből a párokat kicserélte, s a becsalogatott menyasszonyok és azok vőlegényei a hibát észre sem vették, s tán megesküdtek volna a más párjával, ha én személyesen ismervén őket, észre nem veszem a tévedést.
A valóságos lakodalom ugyancsak kedden estve kezdődik mindkét fél házánál, de a násznagyok, komák, rokonok, szakácsnék, a mészárossal szereplő stb. már több nappal előbb megkezdik a munkát s természetesen a vendégeskedést is. Pár fiatal ember fát vág néhány napig a konyhára. Kulacsokat s egyéb szükséges edényt szereznek be, bort készítenek. Tehenet, disznót, baromfit gyilkolnak rakásra; kalácsokat sütnek stb. A nagy szobából ágyat s minden egyéb bútort kihordanak, s hordókra rakott száldeszkából készítenek ülőpadokat a falak s asztalok körül. A cigányzene kedden estve megszólal, a vendégek begyűlnek s mulatnak. A Baranyában eladó lyány nem szokott menni lakodalomba, de annak múltával a menyasszony egykori lyánybarátnéi s a legények számára ad egy külön mulatságot.
Szerdán reggel pár tisztes násznagy, rendszerint az illető család legbölcsebbjeiből választva, ha lehet, olyat, ki már ily alkalommal gyakran szerepelt, megjelenik a lelkésznél. Annak ajándékból egy pár nagy kerek kalácsot és csutora vagy palack bort visz szűre alatt. Az esküvés tizenegy óra tájon történik. Megindulnak az első harangszó után mind a legényes, mind a lyányos háztól hosszú díszmenetben. Elöl a cigánybanda harsog, aztán jőnek a férfiak táncolva s sikolgatva, utánok a vőlegény vagy menyasszony s a nősereg; mind a násznagyok főfő vezénylete alatt, kik mellett a vőfély szolgál szalagos pálcájával. Mindenki virágokkal van díszítve, de a násznagyok bokrétája legdrágább, városon vett mesterséges virágbokréta, míg a többieké nagyrészt valóságos virág.
Esküvéskor a vőlegény csizmájában szerencsepénz szokott lenni. S a násznép pajkosabb legénysége titkon vitt csutorákból iparkodik inni az újházasok egészségére, bár ez tiltva is van. Úton jövet-menet puffognak kulcs- vagy igazi pisztolyokból, s midőn ez tiltatik, nagyokat ütnek dorongokkal holmi fémlapokra. A nép bámulja őket az utcán, s ők a nézőkre elmésséget, pajkosságot szórnak, mert ilyenkor minden szabad.
Az új házasok mindegyikét saját házához vezetik vissza a templomból, s csak aznapon estefelé indulnak a násznagyok előleges parlamentírozása után a vőlegény házától a menyasszonyéhoz. S ha csak a legközelebbi házhoz kellene is menni, négylovas kocsikon mennek. Elöl a cigánybanda egy kocsin, aztán a többi vendég, asszonyok s tisztes férfiak s a vőlegény a násznagy mellett. Megérkezvén a vendégek, az udvaron táncolnak saját zenéjökre, míg a násznagy iparkodik bemenni a menyasszony házába, mi hosszas szónoklatokba s elmés kérdésekre ügyes feleletekbe kerül. Egy ideig a csutora jár körül, s táncolnak, de aztán új szónoklatokkal a vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, rokonaitól, mindegyikhez intézvén néhány verset. A tulipános ládákat, a menyasszonyi ágyneműt fölrakják a kocsikra, és a menyasszony maga is fölül hosszas sírások és búcsúztatások után, melyek tetemes mennyiségű csókkal kísérvék. Indul a nászsereg hazafelé, de induláskor számtalan tréfát űznek velök minden vigyázás dacára is. Kocsijuk kerékszegét kilopják, a kereket, ha lehet, megkötik, az istrángot elvágják stb., hogy ne indulhassanak. S még egy különöst is tapasztaltam saját magam is ily alkalommal. Valami titkos szert használnak, mellyel mint ők teszik ki, a lovat megkötik, hogy ne indulhasson. S több ízben láttam, hogy a legjobb lovakat hiába korbácsolta a kocsis, azok meg sem moccantak. Ilyenkor gyakran verekedésre is fajul a tréfa.
Megérkezvén a vőlegényi házhoz, az új párt elébb a konyha tűzhelyén leültetik kis székre egymás mellé, s egy csészéből etetik mézzel, dióval. A menyasszony ölibe kisdedet tesznek, s azt öltöztetni, vagy legalább egy ideig tartogatni kell. Végre beviszik őket a terembe, s ott egymás mellé ültetik. Enniök, inniuk, beszélgetniök nem illik, s szemérmesen kell lapítaniok estig vagy inkább éjfél utánig. Akkor a lefekvés előtt a menyasszonyt megtáncoltatják a vőlegény(nyel) vagy vőféllyel. Táncára a legpajkosabb commentárokat kiabálják, s néha alá vizet loccsantanak stb. Aztán fölvezetik őket a padlásra, s miután lefektetik, a létrát elveszik, hogy pajkosak ne csússzanak föl utánok, mi azonban mégis gyakran megtörténik.
Reggel a menyasszonyt befátyolozzák, s aztán a kúthoz vezetik, hol egy tele vödröt kell fölrúgnia, s ha ez nem sikerül, hull rá a sok gúny. De ha fölrúgta, joga van akkor (az)nap bármely férfit megcsókolnia, s csókjáért fizetni kell.
Csütörtökön délután a menyasszonyos ház vendégei látogatóba jőnek nagy ünnepéllyel, s aztán a mulatság foly éjfélig. Akkor a vőfély kiosztja vers vagy prózában tartott megszólításokkal a menyasszony által ajándékozott kendőket a násznagyoknak s a vőlegény szüleinek, testvéreinek stb. Ha tisztes vendég van jelen, habár idegen is, az is kap egyet, s nekem ily alkalommal pár igen csinos selyem zsebkendőt ajándékoztak.”
A lakodalmi gazdag szokásrend csendes percei sem telnek tétlenül, a tréfamesterek arra az időre szertartásszerű eseményeket iktattak be szórakoztatási, unaloműző szándékkal.
„Lakodalomkor a táncon kívül sokféle mulatság van, p. o. a záloga vagy futosásból s kendőveli verséből álló játékok, gyűrűduggatás, csizmavarrás stb. A faló egyik legfurcsább. Fölkötik a csöbörrúd egyik végét mintegy három lábnyira a mestergerendára. Másik vége a földön, alsó végére ül a lovas, lábait egymás fölött keresztbe téve ott, hol a rudat a kötél tartja. Kezében van egy bot, mellyel támaszkodva magát súlyegyenzi, s aztán hirtelen meg kell kopogtatni azzal a mestergerendát minél többször lehet. Azonban a legtöbb leesik, mielőtt csak egyet is koppantana, s az esés néha gonoszabb, mintha valóságos lóról történnék.
Másik, de már nagyon is pajkos játék neme, hogy valamely együgyű fiatal embert rábeszélnek, legyen bika, s bőgjön. Aztán kötélre kötik, s ökleléssel dacára vezetik a násznagyhoz, kinek rendeletére egy pár mészáros a bőgő áldozat levágásához készül. Bárdot hoznak, s kötelet vetnek át a mestergerendára, hogy a bikát fölhúzzák. Annak hóna alá kötnek holmi ködmen darabokat, hogy a kötél ne vágja, s aztán pár lábnyira fölkötik, de e pillanatban valamelyik pajkosabb gatyamadzagját elmetszi, s az istenadta bika meztelenül lóg a nézők kevésbé szemérmes részének kacaja között. A menyecskék pirulást affectalnak, szemöket takarják stb.
A szokottabb tréfák egyike, hogy a szakácsokat meglopni iparkodnak. Ezek azonban erősen vigyáznak, s a tolvajt néha kegyetlenül meg főzőkanalazzák. De ha a lopás sikerül, a főszakácsnékat a násznagyok elé idézik, s tréfás pörfolyam után áristomra ítélik, rendesen a tyúkólba.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem