IV. Ács Zsigmond levelei Rómer Flórishoz

Teljes szövegű keresés

IV. Ács Zsigmond levelei Rómer Flórishoz
Nagyságos Fő Tisztelendő Úr!
Egy római emlékmaradvány gyarló rajzát küldöm ide mellékelve. Találtatott a múlt század vége felé; s a laskói református templom hátulsó falába tétette be az akkori előre látó lelkész, hol az emléknek meglehetős jó helye is van.
Laskó helység hajdan a reformáció kezdetekor civitas (t. i. város), most falu, Eszékhez mintegy 1 1/2 mérföldnyire fekszik Baranya megyében. A falu közepén emelkedik egy domb, melyen a templom, paplak, iskola s még mintegy tíz ház van épülve. Eszék–Mursa Major; s minthogy Eszékhez közel oly jelentékeny hely, magasabb domb nincs, mint Laskó: ez okból hozzávetőleg Laskó az úgynevezett Mursa Minor: ezt mutatja geographiai helyzete s minden részlete. Számtalan római rézpénzt lehetett itt találni (az arany és ezüstpénzt a mi köznépünk, mely a zsidót átkozza, igen természetesen papja elmellőzésével a zsidónak szokta kizárólag megmutatni, s potya árért eladni).
Az emlék márványból van; s kivéve a rajzon is látható törést, igen tisztességes állapotban maradt meg, mintha csak 50 év előtt készült volna.
Mi volt e mű? Ezt óhajtanám tudni Nagyságodtól. Nekem nagyon feltűnik benne a Sanctissimae Sanctitati. Gyanakszom, hogy Juliánus császár korabeli, kinek idejében a pogány vallást szerették a philosophiával vegyíteni. Az alsó sorban Ulpius után mit jelent az M betű, nem tudom; ha becses válaszára méltat, megköszönöm.
Megjegyzem továbbá, hogy az e rajzon, alul, de valóságban a templom hátulsó falon felül álló másik emlékkődarab darázskőbő1 van. (Megvallom, iszonyú rossz geologus vagyok!) Hihetőleg Mátyás uralkodása kezdetéből való. A szám rajta van, de nem értem. Bátyám mondta, hogy a legöregebb emberek hagyománya azt beszélte, mi szerint a laskói hajdan római katholikus templom belsejében állott fenn ez az emlékfelírás. Mi igaz belőle, nem tudom.
Laskó múltját illetőleg annyit ezennel is írhatok, hogy a reformatio előtt város és pláne búcsújáróhely is volt. Benne egy Szűz Mária-kép, mely most hír szerint a Duna-Dráva összeszakadásánál fekvő mezővárosban, Almásban, a jelenleg ugy nevezett Slavoniában, Jánus Pannonius költő születéshelyén még most is megvan. Róla ezt a helységet a régi időben Mária-Laczkónak is nevezték. Zárdája is volt. Ami megtetszik Ember Pál (Lampe) Ecclesiastica Históriája 104dik lapján, ahol e sorok állanak: „Lascoviae et in toto tractu Baroviensi inferiori egregie opus Domini est promotum per Michaelem Sztarai, eo cum successu, ut brevi Lascovienses, Sacerdotes Monachosque manumittentes Papismo renunciarent et Sztarino parochiam suam refignarent, quam Historiam uberius ex literis Sam. P. Patthai Appendix exhibebit.”
De én szegény ember létemre Theiner római jezsuita és mások egyes helységekre s parochiákra vonatkozó munkáikat soha sem olvashatom. Ha Fő Tisztelendő Ur valamikor vaktában Laskóra vonatkozó helyet lelne olvasmányai között, igen megköszönném. Engedelmet kérve alkalmatlankodásomért maradok Nagyságos Fő Tisztelendő Urnak alázatos szolgája
Laskó – Baranya megyében
1879. augusztus 13.
Utolsó posta: EszékÁcs Zsigmond mk. laskói református (pap)
Érdeklődő levelére választ küldött Rómer Flóris, amit Ács Zsigmond kis csekélységgel és egy meghívással viszonzott:
Nagyságos Fő Tisztelendő Ur!
Vettem becses levelével együtt kedves küldeményeit: fogadja értök mély hálámat. Ennek csekély jeléül levelemmel egyidejűleg küldök néhány régi pénzt egy skatulyácskában; méltóztassék felettök bölcsessége s határtalan tetszése szerint rendelkezni. A római pénzek kizárólag mind a laskói határban találtattak, a többiek nem. A magyar pénzek közt Péteré bír némi érdekkel. E régiségek nálam itt az isten háta mögött el volnának ásva: míg másutt valamit használhatnak…
Méltóztatott levelében kérdezni az általam rajzban felküldött 2 emlék méretét… A római emlék magassága 87 centimeter, szélessége 80 centi.
Tornyunk régi korabeli, goth kinézésű volt, kivált mig az ujabb időben nehéz goth fedelét (mely még az egyház pecsétén látható) könnyebb bádog fedéllel föl nem cserélték. De templomunkon a régiségnek már semmi nyoma. Elpusztulhatott a régi, s azután az idők viszontagságaihoz képest hol kisebb volt a templom, hol pedig (mint a múlt században, 1783ban) megtoldották, mint ez puszta szemmel rajta könnyen meglátható. Még mostani megtoldott alakjában is rövidebb valamivel, mint a régi lehetett, melynek alapkövei még most is kilátszanak.
Az a kisebb töredék emlék, melynek feliratát Katanchich könyvéből ki tetszett írni becses levelében, most már nem látszik. Én, ki itt születtem, soha sem láttam, sem róla elég tanultságot atyámtól soha nem hallottam.
Ha valamikor Nagyságodat utja erre felé vezetné, mind én, mind közel hozzám magas miveltségű testvérbátyám, Ács Gedeon csúzai lelkész nagy örömmel látnók Fő Tisztelendőségedet.
Mély tisztelettel maradok Nagyságos Fő Tisztelendő Urnak
Laskón, 1879. Septemb. 16.
alázatos szolgája,Ács Zsigmond laskói reform. pap

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages