A török félhold árnyékában

Teljes szövegű keresés

A török félhold árnyékában
Kevés jót tartogatott a laskóiaknak a XVI. század eleje. Az 1526-ban Mohács felé vonuló török sereg Eszék irányából vonult végig a vidéken, pusztaságot, lerombolt falvakat hagyott maga után. „(Kis)Kőszeg után Vörösmart és Laskó mezővárosok mellett hajóztunk el. Ó jó Isten, mily szomorúnak látszott nekünk mindenütt a legjobb és legtermékenyebb vidék; mily elhagyatottak, míveletlenek, szántóföldek és szőlők tüskével mennyire elborítvák, és mily ritka minden helyen a szántóvető, mily kevés a marha, és mily számos a pusztaság. Hajónk rácz kormányosa beszélé, hogy míg magyar parancsolt itt, egy-egy faluban annyi volt a földmíves, mennyi most harmincban is alig találtatik. És mit mondjunk ama földúlt falvakról, melyeknek jelenleg még nevük sincsenek már fönn” – írja naplójában Verancsics Antal (1504–1573) püspök, későbbi esztergomi érsek, történetíró, amikor átutazik a vidéken.
Több mint két évtized kellett ahhoz, hogy a település újból felépüljön, benépesüljön. 1544-ben V. Károly német-római császár (1519–1556) a magyar rendekhez intézett üzenetében tudatta, a birodalom haderejével siet az ország felszabadítására. A török hatóság éppen ebben az esztendőben, március 24-én állította össze az első ránk maradt adóösszeírást, melyből kiderül: Laskó városában 195 ház áll, mindegyik ötven akcse adót fizet, abban az évben összesen 9750 akcsét. Az összeírást végző baranyavári kádi, Ivadh bin Bejtullah azt is lejegyezte, hogy a szegények 111 házban laktak. A baranyavári kaza városában, Laskón megkülönböztették a Felső utcai, az Új utcai és az Alsó utcai városrészt. Bírák voltak: Mihály bíró, Dikán András, Varga Antal és Tóth Balázs. Ugyanez az összeírás őrizte meg a családfők nevét is, amely a Függelékben olvasható.
Az összeírás tanúsága szerint a laskóiak összesen 306 házban laktak. Házanként öt–nyolc lelket lehet számítani. Az összlakosság így – ha a porták legkisebb lélekszámát is vesszük alapul – meghaladta az ezerötszázat: Dél-Baranya legjelentősebb mezővárosai közé tartozott. A hódoltság idején kettős adóztatású, mindvégig a szigetvári várkapitányok birtokaként tűnik fel. Hogy milyen jogviszony révén történt mindez, azt csak gyanítani lehet: az utóbbiak rátették kezüket a szekszárdi apátság birtokaira, s mivel Laskó is oda tartozott, érvényesülhetett a jogfolytonosság. Tahy Ferenc, majd 1564-ben özvegye a település magyar adóztató földesura.
A cölöpkerítéssel körülvett település magja a templomdörömbön, azon a magaslaton azonosítható, ahol ma is a római alapokon nyugvó Isten hajléka áll. Ennek a magaslatnak közvetlen széléig nyúlt a Duna ártere, a folyó évente változtatta medrét. Így olyan vízi utak keletkeztek, amelyeken a halat és gabonát szállító dereglyék, bárkák jártak Eszék, Buda és Pozsony irányába, s a Laskó mai templomának apszisa felőli oldalon fekvő, fából épített kikötőben vehették fel az árut.
A hal- és gabonakereskedés viszonylagos jómódot biztosított a mezőváros lakosságának. Jelentős halászatra utal, hogy 1545-ben halkettedből, nyilván a kifogott legnemesebb halak után, 1840 akcsét, haltizedből pedig hatszázat fizettek. 1547-ben három évre bérbe adták a település jövedelmét, melynek összetétele bő bevételre enged következtetni. A várható jövedelem állt: bej ül málból (kincstári jövedelemből), a távollevők, az elveszettek, a szökevények vagyonának megszerzéséből, bádhavvából (szóbelileg elkövetett vétségekért járó bírságpénzből), ihzárilből (törvénykezési költségből), fertaliéből (a kincstári malomban őrölt gabonából természetben kivett vámból), kapuadóból, gabona-, must-, illetve méhkastizedből, malom utáni adóból és bidátból (sertésekre kivetett adóból).
Laskó már a hódoltság előtt is a vidék gazdasági és egyházi központja. Folyamatosan működő kolostori iskolája, amit a sok nevezetes laskai pályafutása igazol, olyan szellemiséget biztosított, amely a parasztpolgárságot befogadóvá és nyitottá tette az új hatásokra. 1544-ben, amikor Sztárai Mihály megérkezett a településre, anyanyelven hirdetett hittételei termékeny talajra találtak, rövid idő leforgása alatt Laskó a dél-baranyai reformáció legerősebb bástyája lett. A viszonylagos anyagi jólét kedvezett a szellemi műhelyek kialakulásának is, s mindennek együttvéve az lett az eredménye, hogy a népessége a legsanyarúbb időkben is megmaradt.
A török kor adóösszeírásai 1593-ban már 342, 1672-ben 369 adózó házat vettek nyilvántartásba, s ez a tény a laskói magyarság folyamatos fejlődését mutatja. 1583 és 1584-ben a szekcsői szandzsák hét városa közül Laskó a legnagyobb: például Mohácsnak 122, Szekcsőnek 55, Danovcsénak 109 háza volt. A névösszeírók színmagyar kereskedő, jobbágy és zsellér lakosságú mezővárosról készítettek lajstromot, mely a környező települések, Várdaróc, Kopács, az elpusztult Almáska és Barczakisfalud gazdasági és szellemi központjának számított.
Pigafetti Márk Antal, azaz Verancsics Antal 1567-ben, második konstantinápolyi utazása alkalmával Laskón is átszekerezett, és azt tapasztalta: „házai gyönyörűek, de igen kicsiny az ajtó rajta, nehogy a török azon lóháton bemehessen, és lovával ott megtelepedjék, lakói lutheránusok, igen műveltek, két tanítójuk és igen jó iskoláik vannak, a törökkel igen jól megvannak, és nem bánják, hogy Szigetvár elesett, mert annak katonái sokat sanyargatták őket”.
A másfél évszázados török rabiga és a magyar várkapitányok zaklatásai, majd az 1683 és 1689 közötti hajdúdúlások következtében csökkent ugyan a lakosság, de megmaradt egy olyan rétege, amely a folytonosságot mutatja. A névösszeírásokban, az 1554–1784 közötti forrásokban szerepelnek azok a családnevek, amelyek évszázadokon keresztül fennmaradtak: Varga Istok, Thernas Marci, Loboda Samu, Tar Mihál, Hainal Andris, Dera Palkó, Gazdika Pál, Csóta Bálint, Dobos Albert, Anka Miklós, Tokos Bence, Bonkos Péter, Gálos Péter, Darabos Istok, Bácsi Gergel, Valkay Géczi, Ónos Gergely, Ács Gyurka, Kocsi János, Mickó Jancsi, Kotor Istok, Altó Péter, Altó Balázs, Majláth András, Barcza Péter, Kopács Istok, Dancsós Máté, Tolnay Istók, Zay János, Banai József, Bazsó Sándor, Dobi Illés, Hajnak Pál, Gödöllei Illés, Kelemen Péter, Vitéz Dányi, Hegedűs Pál, Tolnaj Péter.
A felsorolás nem tartalmazza az igen gyakori Kis, a Nagy, a Vörös, a Fehér, Fekete, Kovács és a Horvát családnevet.
A laskóiaknak mindig voltak olyan eszközeik, melyek abban segítették őket, hogy a hódoltsággal szemben, a törökkel üzleteket kötve valamiképpen biztosítsák városuk virágzását és a lakosság jelenlétének, itt élésének feltételeit. A mezőváros 1679-ben például a környező településekkel együtt szerződött a törökkel, és Belgrádba valamilyen ünnepségre nagyobb menynyiségű vizát szállított. „…megjelenvén Achmet a Bellegradi főkanclista Szidi Ferzics kereskedővel, s hat nagyobb hajón Kopacs itteni halászhelyről hat hordó friss halat felvevén, hat nagy vizát beeresztvény az hajóba, megsöllyedvén ugyan, de eljött Laskói helre, mivelhogy is a nevezett Kancelista Bellegradból az tanácsbéli urak utasitására hiába kisérlették Barczafaluy kikötőt, Laskoi nevezett helen ezért mind két üres Deregle feltöltetett, ugy vizes tartalékja is vizával. A nevezett kanclista úr ez város birójának s két esküttyének, miután az halbul való adójuk már kifizettve lévén, saját kezeikbe 61 pénzt leszámoltattak, ezüstőkbe, belőlük 43 darabot… Az kanclista elmondotta, hogy nem akcseval, hanem ha ilynagyáru alkalmaztatik, némi ezüstben ujra reményelheti az város kasszája…”
Csaknem két évtizeddel később Ivo Paprikics eszéki jobbágy, aki egy gazdag izmaelita görög hajóján teljesített szolgálatot, egy halászati per kapcsán 1687-ben is azt vallotta: Mohács mellett Laskó még mindig olyan hely, mely mellett használható és hajózható ágya volt az akkori Dunának: „…mint elmúlt esztendőben is Laskó heliség partya jó fával megerősített s igy nagyobb dereglék megkötésére is alkalmatos kikötő látszék. Elmult évek nagyobb gályáinak béereszkedése azonban segedelemmel sem lehetséges, mert a víz a tavasszal meg vényadva elcsavarodott, s az szakadás lassan elhordatott az víz által, s lassan csak csákla… kell kisebb alkalmatossághoz is, mellyel áthuzatyi is nehéz…”
Laskó virágzásának az oszmán hatalmat kiűző, a szabadságot hozó keresztény seregek megjelenése vetett véget, az 1683 és 1690 közötti hadjáratok az egész környéken mérhetetlen pusztításokkal jártak. A török ellen felvonuló Lotharingiai Károly vezette keresztény hadak, majd Veteráni és Max Emmanuel katonái teljesen felélték a vidéket. Amikor 1686-ban a Drávaszöget végképp visszafoglalták az osztrák, a francia és a német szövetséges csapatok, siralmas időszak következett. Napirenden voltak a fosztogatások, rablások, felégetések. A szövetséges erők ezredese, Villars 1687 szeptemberében Croysi márkinak azt jelentette: „nincs török a Duna és Dráva találkozásának térségében”. Azt sem hallgatta el, hogy „feléltek mindent, mert az idő komiszra fordult, és nagyon sokat szenvedtek a hidegtől és élelem hiányától”.
Baranya vármegye legjobban szenvedett részéből az elfoglalt települések felsorolásakor Laskót is megnevezi levelében. A nagy diadal, a török feletti Harsány-hegy melletti győzelem után az egykori virágzó mezővárosban mindössze kilenc családot találtak az összeírók. A helység nagy része elpusztult, lakosait kifosztották és elűzték.

A templomdörömb, ahogyan a dombot nevezik, az 1970-es években

Kilátás a templomablakból, három évtizeddel ezelőtt

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT