A laskaiak oskolája

Teljes szövegű keresés

A laskaiak oskolája
Ach László 1821-ben papírra vetett laskói krónikájában írta: „A’ Laskói Oskolát hihető Sztáray Mihály fundálta, ki maga tanított, énekelt és Prédikált Laskón.” A krónikaíró a református tanoda alapításának idejére célzott. A laskói iskolatörténet lapjait azonban minden bizonnyal ennél jóval régebben kezdték írni. Így például az alapismeretek, a tudományok megismerését már szülővárosában kezdhette el Laskai Demeter, akinek kézírásában és fordításában 1433 tájáról maradt ránk egy ötsoros magyar nyelvű könyörgés, ez a második legrégebbi verses nyelvemlékünk. A település másik hírneves szülötte, a Szent Ferenc-rend egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a teológia professzora, a rend magyarországi főnöke, Laskai Osvát ugyancsak 1460 körül szerezhetett itt iskolai alapismereteket.
A jómódú városnak számító Laskón már a reformáció térhódítása előtt olyan iskola működhetett, amely képes volt arra, hogy kedvet ébresszen a magasabb tudományok megszerzésére. A tanítást annak a kolostornak a barátai végezhették, amelynek helyén Sztárai Mihály 1544-ben hirdetni kezdte az evangéliumi tanait. Ha az áttért lakosság el is űzte a templomdomb régi lakóit, a frátereket, az iskolát és korábbi hírnevét nem számolták fel, mert nyilván felismerték: a hitújítás erős bástyája lehet, az „egyház veteményeskertje” válhat belőle. A reformátorok ugyanis maradéktalanul osztoztak Luther felfogásában: „Nincs nagyobb bűn, mint a gyermeknevelés elhanyagolása, s nem lehet könnyebben megnyerni az eget, mint a gyermekek útján.”
Amikor 1544-ben Sztárai Mihálynak „Az Isten emberének szépen csengő hangja Laskó magas kerek dombjának góth modorban épült és csúcsáig szilárd anyagú sugár toronnyal ékeskedő templomában hangzott föl legelőször”, nemcsak a templomnak lett új pásztora, hanem az iskola is új tanítót kapott. Híre addig is volt a környéken, az új tanok azonban tovább erősítették vonzását. Sztárai éles szemmel észrevette, hogy „a tanulatlan nép oktatására elérkezett a kedvező alkalom”, miként írta az egykori laskói rektor, Pathai Sámuel egyik levelében. Sztárai Mihálynak jutott az oroszlánrész abból a szervező munkából, amelynek gyümölcse lett a virágzó, a nevezetes laskaiakat szárnyukra bocsátó iskola.
Szegedi Kis István, Sztárai Mihály hittestvére, barátja 1554-ben hagyta oda Tolnát, hogy a drávaszögi mezővárosba induljon, és ott lelkészként és rektorként négy éven át fejtsen ki áldásos tevékenységet. Az európai egyetemeket megjárt, doktori címet szerzett Szegedi Kis István a Drávaszög legnagyobb hatású nevelője lett itteni rövid ténykedésének ideje alatt. Életrajzírói közül Földváry László úgy tudja: „…midőn Szegedi K. István Laskóra ment, már készen találta az iskolát, talán több is volt az akkor már az eleminél, mindazonáltal aligha állott azon a színvonalon, hogy az egész Baranyára jótékonyan kiterjeszthette volna hatását, s a mire oly nagy szükség volt, a népnek alkalmas vezéreket, a gyülekezeteknek tanítókat adhatott volna. Szegedinek annálfogva első gondját képezte az iskolának emelése s virágzóvá tétele, maga tanított benne, szokása szerint páratlan és lankadni nem tudó buzgalmat fejtve ki az ifjúság kiképzésében.”
A tanítvány Skaricza Máté – aki mesteréről, Szegedi Kis Istvánról írta az első reformátor életrajzot – beszélte el, miképpen törődött az „ifjúság kiképzésével”. Nem volt könnyű dolga, hiszen ólomsúllyal nehezedett mindenre az oszmán uralom: félelem, pusztítás járt a török nyomán. Az iskolákat sem kerülhette el dühe, erről Thuri Farkas Pál számolt be, aki 1556 táján Sztárai Mihály mellett volt tolnai rektor: „A török éjjel-nappal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartják, hogy ezek okai, hogy a magyar nem akar törökké lenni.”
Hogy ötvenéves korában pontosan mit taníthatott Szegedi Kis István Laskón, nem tudjuk, csak sejtjük: nevelői, tanítói hitvallása a munkálkodáson, a szerénységen alapult. A henye életet ugyanis élő sírnak nevezte: „szóval, tettel tanította, hogy mindnyájan munkára vagyunk teremtve”. A tudós munkálkodása nem maradt hatástalan: a laskói iskola működése nyomán olyan dúccá vált, amelyről messzire lehetett repülni, el lehetett jutni a kor legnevezetesebb tudományos központjaiba. Tanulói közül többen a wittenbergi egyetemen, mások később a debreceni kollégiumban folytatták felsőbb tanulmányaikat. S rajtuk kívül a többi drávaszögi település gyermekei is látogathatták a laskói iskolát, amelyből a tudományok elsajátítása révén szabad bejárást nyertek a kor nevezetes egyetemeire, kollégiumaiba.
A kései utódok úgy tudják, hogy Szegedi Kis István után a laskói iskola „soha be nem záródott”. Sajnos, arról nem maradt fenn semmiféle adat, kik követték a rektori székben. Pathai Sámuel híres levelében, amelyet Szilágyi B. Istvánnak, a sárospataki iskola első rektorának küldött, szólt a Drávaszög reformálásáról. Értesülései szinte első kézből származnak. Magáról írja: „1617-ben két egész évet töltöttem mint iskolarektor a laskói iskolában.” „Hogy a laskói Oskola a’ XVIIIdik száz. elején is virágzott, mutatják a’ Lampe neve alatt ki jött Magyar és Erdély Országi Ecc. Históriája írójának ama szavai, melyeket végzi IIIdik Könyve 1ső Secioját pag. 679.”– írta bizonyságul Ách tiszteletes. Ez az idézet Vörösmart mellett Laskó város iskoláját is a nevezetesek között említi.
Az 1776-ban a mezővárosba érkezett Végh Józsefnek köszönhetjük, hogy a régi rektorok nevei fennmaradtak. Az akkor újonnan beszerzett anyakönyv egyik lapjára írta le „catalogusukat”, amelyet Ách László is átvett egyháztörténetébe. Azt nem sikerült kideríteni, hogy 1757 előtt kik voltak a laskói oskolamesterek.
Az első, akit említenek, Csekei Mihály. Őt az 1759-ben a debreceni kollégiumból jött Pápai István váltotta fel, aki 1771-ig tanított. Utódjáról, Simonyi Istvánról kevés jót őrzött meg az emlékezet. Azt jegyezték le róla, hogy „részeges volt”. 1773-ban Nagy István a rektor. 1777-ben Virág Benjámin érkezett a helyére.
Két-három évenként így váltogatták egymást a laskói rektorok: Serényi Sámuel (1779), Seres Ferenc (1782), Degi Sámuel (1785), Mészáros István (1788), Szőke Pál (1791), Peleskei Péter (1794), Szücs András (1795), Király József (1796), Bánky István (1801), Somogyi Ferenc (1802), Antal Gergely (1812), Nyíri László (1815), Végh József (1819), Nagy Ambrus (1821).
Ách László prédikátor mellett a következő akadémikus rektorok működtek: Nagy József (1825), Vinczy Pál (1828), Ötvös János (1831), Benedek János (1834), Györke István (1839), Ács Gedeon (1840), Beczó Ferenc (1843) és Zana Sándor (1847).
A laskói rektor 1850-ben Pátkai Imre, 1853-ban Géresi Ferenc, 1856-ban Tomori Sándor. Az utóbbi igen szomorú képet festett az iskola akkori állapotáról: „Az iskolaépület düledező, a tanterem tisztátlan, tanszer nincs semmi, a padok korhadtak; az iskolába járás a szülők kényétől függ, az elöljáróság nem tart rendet; a közállapotok fenekestől vannak fölfordulva.” Ilyen körülmények között dolgozott még Bajó Károly (1859), Tokai Nagy Gábor (1862), akit Kovács Bálint váltott fel, Laskón az utolsó akadémikus rektor 1868-ig működött. A rendes, vagyis a kinevezett tanítók sorát Fekete István kezdte 1869-ben, aki 1880-ig szolgált a faluban. Munkássága idejére esik, hogy másodtanítói állást létesítettek, 1870-ben Császi Ferenc töltötte be ezt a státust.
Az 1881–82. évben Dura Máté, 1890-ig Barna Károly a rendes, vagyis a kinevezett tanító. Az utóbbi elmebaja miatt segédtanítónak Szentpétery Józsefet nevezte ki az egyháztanács. Barna halála után új tanító kellett. A számos jelentkező közül a segédtanítóra esett a választás. Kinevezése fordulatot hozott az iskola életében: nemcsak az oktatói munka vált magasabb szinvonalúvá, Szentpétery a település társadalmi életében is jelentős feladatokat vállalt: 1897-ben Fejes György helyettes lelkésszel olvasókört alapított.
Az 1911. esztendő ismét fordulópont az iskola életében, ugyanis az egyháztanács állami támogatás igénybe vételével felállította a második tanítói állást. Nagy volt az érdeklődés, ezt az is bizonyítja, hogy tizenhatan pályáztak rá. A választás Szőke Gyula székesfehérvári tanítóra esett, aki Laskón a fáklya szerepét vállalta. Felolvasásokkal terjesztette a kultúrát, az impériumváltozás utáni első évekig, 1924-ig fejtette ki áldásos tevékenységét. Az első világháború évei alatt, 1914–1915-ben Tóth László volt a másodtanító.
1916 és 1920 között Csikesz Ferenc foglalta el az egyik tanítói állást, ám amikor az iskolát államosították, felmondott. 1919. április 20-án ugyanis a szerb kormányhatóság felszólította az egyházközösséget: nyilatkozzon arról, hogy kívánja-e továbbra is megtartani iskoláját. A gyülekezetnek a tanintézet évente nyolcvanezer forintba került volna, mégis a 296 család közül a többség, 191, a megtartására szavazott. Kérésüket azonban elutasította a belgrádi tanügyi minisztérium. A döntéssel az állam az egyháztól elvette az oktatás jogát.
A legrégebbi megmaradt tanítói díjlevelet 1776-ban Végh József laskói prédikátor foglalta írásba. „A laskói Osk. mesternek esztendeig való salláriuma. 1. Készpénz fizetés 34 forint. 2. Minden pár 16 eszt. felül fizet 1 véka buzát, 6 tészen 1 kilát (kg-ot). 3. Kukoriczát 4 személy ad egy kis vékát tsumástól, 8 tészen 1 kilát. 4. Sertésre és fagyura 4 forint. 5. Fél mázsa só. 6. a gyermekek tanításáért didactrum, ugy hogy: 1. A soltáros könyvet olvasók, Catech. és históriát könyv nélkül tanulók fizetnek 10 garasokat. 2. Az Abc és könyvet jó1 olvasók 8 garas. 3. A sillabizálók és Abc-ét tanulók 5 garasokat. 4. Lusus helyett minden fiú és leány gyermekek egy kis véka kukoritzát. 5. Canicularis csirkét minden gyermek egyet. 7. Tűzrevaló fa 10 öl. 8. Kaszálló rét, ennek minden munkáltatása és behordatása a magáé. 9. A közönségesből adnak szénát másfél szekérrel. 10. Halott temetésért, az olyantól, aki még nem fizet, 7 kr., 1 font hus, 1 ítcze bor, a fizetőtől 1 font huss, 1 itcze bort s idejében a lukmát. 11. Ünnepekben 3 fant hus, 3 itcze bor, rnás communiokor 1 font hus, 1 itcze bor. 12. Kendernek és lennek földet adni tartoznak. 13. Őröltetés elegendő. Nb. Ha Collegiumból jő, esztendeig való coquia; uti költségre 10 frt. adódik.”
Az 1817. évi püspöki látogatás alkalmával még érvényben volt az előbbi díjlevél. Az eklézsia elöljárói megerősítették. A 8. pont alatti kaszáló helyszínét pontosan megnevezték: „Ez a kaszáló fekszik a Duna Rétjébe, a Kis Dunának Észak Óldalán, Delröl Határozza a T. Predikator Úr kaszállója, Északról, Keletről és Nap Nyugotról vannak mellette, mellyek nagyobb részét vízbe tartják. 4596 quadrát öl mind öszve vagy 4 1/2 kaszás.” A tanító bérét még 1885-ben is e díjlevél alapján számolták el. Annyi változás történt, hogy a kaszáló helyett szántóföldet juttattak neki, valamint „az 1861 táján uradalom által végbe vitt mérés után… convencionalis földek helyett 6 1/8 urb. holdat kapott a tanító”.
Miután a rendes tanító mellé segédtanítót is alkalmaztak, annak évi bérét 1895-ben így határozták meg: 350 forintot kap tíz részletben, ezenkívül november elsején másfél öl fát. Arról is rendelkeztek, hogy a tanító részére milyen határidőre kellett átadni a természetbeni juttatásokat: a készpénzt március 1-jére, a fát február 1-jére, a búzát szeptember 1-jére, a kukoricát november 30-ra, a szénát július 1-jére, a sót március 1-jére, a „kánikuláris csirkét” augusztus 31-re.
Az állam 1900-tól arra kötelezte a felekezeti iskolákat, hogy más vallású gyermekeket is oktassanak. Laskón tíz forintot kellett befizetni a más felekezetű szülőknek, és ebből négy az egyházat, hat a tanítót illette. 1910-ben a tanító évi fizetése 1540 korona, ezenkívül járt neki hét katasztrális hold 792 négyszögöl nagyságú föld és stóladíj.
A település iskolája 1964-ig a templomdörömbön, a dombon álló templomhoz simulva fogadta a gyerekeket. Épületéről a legrégibb adat 1787-ből származik: „Siklósi Kőmíves Mester által Lénárt András Öreg Biroságában épült.” A két helyiségből álló épület pontos költségvetése is fennmaradt: „l. A Kőműves munka 40 forint. 2. Tégla vétetett háromezer 18 f. 3. Fenyőszálakért adtunk 26 f. 4. A mester gerendáért fizettünk 1 f. 30 krajc. 5. A Ház tetején való nádnak felveréséért 15 f. 6. Meszet vettünk a ház kikészítésére 23 f. 24 kr. 7. Deszkáért a felső padlásnak I00 szálat 12 f. 8. Vas szegekre és meszelőkre 1 f. 36 kr. 9. Ajtók, ablakok, üveg, pléhek, farkok, s mind öszve a Bellyei asztalosok 61 f. 51 kr. 10. Kájha a Mester házába felrakással együtt 7 f. 30 kr. 11. A Classysba kályha és felrakása 4 f. 45 kr. 12. Vályog vetőknek a Ház végire és azok berakása 10 f. 13. A mester házának alsó padlázattya és a Classysba székek és asztalok 29 f. 27 kr. 14. A Classysba Cathedra a mesternek 4 f. 30 kr. Vályogot magok tsináltanak és készítetnek 265 f. 30 kr.”
Az épület 1817-re már szűknek bizonyult, ezért kétölnyivel meghoszszabbították. 1866-ban a régi helyen teljesen új épült, ez 1964-ig szolgálta a falut.
Az említett két leltárból képet kapunk arról, hogy milyen egy XIX. század eleji iskola berendezése. 1804-ben volt „A tanuló házban 1. Theca a könyveknek, zöld színre festve. 2. Egy sárga festékű fa karszék. 3. Biblia Tárháza. 4. Igasság Paisa. Az Osk. Házban a mester számára 1. Asztal kék színre festve. 2. Két egyes karszék kék színre. A konyhában Almárium Tejet és egyebet tartani és Fogas a Tányéroknak és Tálaknak.”
Két évtized múlva, 1837-ben az előbbi szegényes leltár jelentősen bővült: „A tanuló házban Van az Ekklésiának egy festetlen asztala. Két anyakönyv. Egy régi és egy Ujj Protocolluma és ez, amelybe a Curátori Számadások után im ezek is feljegyeztetnek. És egy Ujj Testamentum. Pittarjában: Egy falhoz szegzett fehér fogas az ajtó megett. A kamrában van egy fehér fogas tartó pártázattal. Egy veres színü konyha almáriom, melynek tálas thékája a padláson pihen. Ott van egy hosszú kék fogas is tányér tartó pártázatos, melly az első szobában volt az előtt. Van ott fenn egy nagy fedeles láda korpát tartani való és egy szappannak való zsiradékos régi láda.
Az oskola háznál: A Rectori szobában van egy kék asztal, két kékes színű nyoszolya, melynek egyikét Ötvös János rectortól vette át az Ekklésia. Egy babot tartó hosszu babláda. Egy kis kenyeret tartó asztalka Nagy Jósef rectortól véve, egy festett ruha tartó oldalas és fedeles fogas és egy festetlen könyves thékácska, melyhez tartoznak egy Sz. Biblia, 2. Egy Protocollumocska. Van még egy verestől már fejlelett pank és 4 sárga fonyott gyékényes karszék. Egy Templombéli házból levándorolt nagy karosfa szék. A kamrában egy nagy fedeletlen hambárláda és egy kis fedeles lisztesláda.”
Az iskola életét felsőbb utasításokkal irányították. 1802-ben Somogyi Ferenc tanító másolta le a püspök iskolára vonatkozó rendeletét: „adják meg r. tanítóknak, hogy a’ Classis minden nap legalább kétszer, a’ falak és a padlás gyakran meg sepertessék, az ablakok kinyithatók légyenek, és napjában kinyittassák mind Télen, mind Nyáron, a’ gyermekek sárt vagy havat a’ Classisba bé ne vigyenek, (z)sírral a hajokat meg kenni ne próbálják.” Az utasítások között olvasható továbbá, hogy a tanévet két félévre kellett felosztani, a tanulókról táblázatot vezetni, amelyben kimutatták az előmenetelüket is.
A tanító és a prédikátor között gyakori lehetett a viszálykodás, mert már az 1575-ben megfogalmazott Hercegszöllősi kánonok is erősen tiltják az ellenségeskedést. A későbbi századok során a tanítókhoz újabb és újabb intések érkeztek: „az Ekklésia Elöljáróihoz közönségesen és különösen a’ Prédikátorhoz és az oskolák több Inspectoraihoz minden érdemlett betsülettel, tisztelettel és engedelmességgel tartozik”.
Az 1810. évi tanfelügyelői jelentésben a tanítás hiányosságairól lehet olvasni: „Némely T. Inspectorok jelentették, hogy az Oskola Rectorok közül sokan a’… ki jelölt tárgyak közül sokat mellőznek, azokban tanítványaikat nem gyakorolják, az illyeneknek az ellenköző parantsoltatik, különben mint inhabilisek utnak botsátatik... Némely Sch. Inspector Urak panaszkodnak több Oskolában… tanítványaik mint a’ szajkó, a’ mit könyv nélkül tanultak tsak, azt tudják, értelmesen keveset vagy semmit sem, melly is a Tanítók vagy tudatlanságoknak vagy korrhelségeknek kiáltó tanúja.”
Az 1817., majd az 1885. évi püspöki látogatás jegyzőkönyvei azt tanúsítják, hogy szigorúan előírt tananyagot kellett átadni az iskolásoknak. Hogy micsoda tudományok taníttatnak, abban „nem szabad eltéréssel lenni, s a superintendentia parancsai az irányadók”. Többé-kevésbé ugyanazokat az alapismereteket szerezhették meg a XIX. századi laskói iskolában a kisdiákok, amit a drávaszögi társaik. Ők is „leginkább Ősszel és Télen járnak Oskolába, de mihelyt ki tavaszodik az idő és bé kerülnek a mezei munkák, tsak akkor botsátják Oskolába Gyermekeiket a’ Szülék, mikor azokat odahaza dolgot nem tudnak adni, a mi nagyon nehezíti a Tanulóknak tudomány beli előmeneteleket, kivált az Őszi Examenre nézve. De tsak ugyan soha sints ugy az Oskola, hogy 40–50 Gyerek ne vólna fel még nyáron is. Hogy a Gyermekek szint olyan szorgalmatosan és feles számmal járjanak az Oskolába nyáron is, mint télen, nem lehet kieszközölni”.
A XIX. század második felében, 1870-től a tananyagban minőségi javulás érzékelhető: a természetrajzot, a számtant, a történelmet és a földrajzot erre a célra szerkesztett tankönyvekből kezdték tanítani. A gyerekek hetven-nyolcvan százaléka fejezte be sikeresen a tanulmányait. A hatosztályos iskola néhány tanulója – mint a régen – elsősorban kiskunhalasi, nagykőrösi és kecskeméti intézményben igyekezett felsőbb képesítést szerezni. Ez a hatosztályos iskola 1941-ig működött, attól kezdve hét-, majd nyolcosztályossá szervezték át.
A tanulók létszámáról az első adat 1817-ből való: ekkor a 112 gyerek közül 65 fiú és 47 a leány. Ugyanez a forrás név szerint is megnevezi őket: Dobi Áron, Hajnal András, Vajda Jósef, Baka András, Mihó János, Baka János, Török János, Hajnal János, Kis Mátyás, Mihó Tamás, Balog István, Szabó Károly, Tolnai István, Ferentz Sámuel, Mihó János, Kőgyesi András, Ács István, Cseri István, Ferentz János, Valkai János, Mihó Ábel, Kőgyesi István, Valkai Imre, Kováts Máté, Kováts István, Gödöllei Máté, Tolnai János, Rétei István, Kótzé János, Korsós Jósef, Mihó Jósef, Szabó Sámuel, Szabó Péter, Mihó Jósef, Vajda Sámuel, Vajda János, Vajda Sámuel, Gyurka Jósef, Dankos István, Lénárt Jósef, Vajda András, Tar Imre, Farkas István, Korsós Sándor, Tamás Sándor, Süjjös János, Dankos János, Kóczé András, Baka Sámuel, Baka János, Ferentz István, Gyenes András, Gödöllei Áron, Mihó Sándor, Bognár Sámuel, Kóczé István, Rátz Mihály, Tolnai Sámuel, Cseri János, Sántika János, Ferentz István, Déra János, Ledő Jósef, Kótzé Illés és Vajda János.
Nyíri László laskói rektor tanítványai voltak 1817-ben a leányok közül: Bak Erzsébet, Vajda Sófia, Varga Judith, Déra Judith, Berta Ilona, Kótzé Judith, Somogyi Juliánna, Kőgyesi Eszter, Kőgyesi Anna, Mihó Julis, Vajda Anna, Kis Judith, Gödöllei Mária, Török Susánna, Szabó Judith, Gyenes Erzsébet, Baka Éva, Hajnal Éva, Gödöllei Anna, Kis Anna, N. Vajda Éva, Vajda Julianna, Déra Erzsébet, Ferentz Mária, Valkai Judith, Nagy Sófia, Ódi Judith, Tolnai Sófia, Tegzes Judith, Tegzes Sófia, Tolnai Judith, Vintze Eszter, Végh Julis, Tar Judith, Dobi Sára, Pella Judith, Jósef Anna, Gazdika Éva, Kováts Judith, Kis Eszter, Hegedűs Judith, Borbás Mária, Nagy Erzsébet, Varga Sófia, Török Julis, Tólnai Judith és Tar Susánna.
Az iskolakötelesek száma 1854–1855-ban 99 volt, az 1904–1905-ös tanévben 71, azaz 28 százalékkal kevesebb. 1913-ra valamelyest javult a helyzet: az első és második osztályba 29 fiú és 21 leány, a harmadikba és negyedikbe 27 fiú, illetve 27 leány járt. A növendékek száma ekkor összesen 104. Közülük 84 református, a többi más felekezetű. Az ismétlő iskolát 39-en látogatták. A tankötelesek akkor a település népességének 8,3 százalékát alkották.
Laskó iskolájának fénye az alapítását követő évtizedekben világított legmesszebbre, híre akkor jutott legtávolabbra. Ahogy megfogyatkozott a hajdani mezőváros gazdasági jelentősége, az előbbi fénye is egyre halványult. A forgalmas dunai kikötővárosból falusi település lett, ám lakói sohasem fogadták el, hogy iskolájuk megszűnjön. Megtanulták, hogy szellemi javak nélkül végzetes szegénységbe süllyednek. Tanodájuk a túlélés szimbóluma lett. Ma körzeti iskola: Várdaróc és Kopács felső tagozatosai is itt tanulnak.
A Petőfi Sándor nevét viselő intézmény 1981-ben költözött új épületbe. Tanulóinak száma alaposan megcsappant: az 1959–1960. tanévben 377-en voltak, 1978–1979-ben már csak 257-en, és az 1987–1988-as tanévkezdéskor mindössze 139 tanulót írhattak be az osztálykönyvekbe. Három faluból annyit, mint hajdan Laskóról. A hanyatlás azonban még ekkor sem ért véget. Amikor 1991-ben a szerb csapatok lerohanták a Drávaszöget, az iskola ugyanolyan nehéz körülmények között sínylődött, mint a vidék és népe. Tanulóinak zöme a szüleivel együtt elmenekült, megfogyatkozott a nevelők száma is. Elveszítette önállóságát, a vörösmarti tanoda tagozataként apróbb megszakításokkal működött tovább.
Csak 1999-ben kapta vissza önállóságát. A gyermekek létszáma száz alá csökkent. Az 1999–2000-es tanévben egyik tagozati iskolájában, Várdarócon, de Kopácson sem indult magyar első osztály. A néhány gyermeket a szülők Bellye horvát tannyelvű iskolájába íratták. Úgy tűnik, hogy a laskóiak félezer évesnél régibb magyar alma materjának sorsa nem függetleníthető a Drávaszög népének jövőjétől.

A régi iskola a templomdörömbön, 1984-ben

Laskói iskolások 1932-ből

A Petőfi Sándor Általános Iskola

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT