Kétegyháza Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Kétegyháza
Összefoglaló
Kétegyháza nagyközség a Körös–Maros közén belül, a Békés-Csanádi-löszhát és a Körös süllyedék területén fekszik. Meleg és száraz éghajlatú.
Pusztás területén természetes vízfolyással nem találkozunk, de jellemzőek azok a folyómedrek, amelyeknek vizei a vidék feltöltését végezték. A szikes mikroformák a víz utólagos felületi eróziójára vezethetők vissza. Az ezernyolcszázas évek végétől a folyóhátakat művelés alá fogták, a községtől délnyugatra fekvő gyepeket apránként felszántották. A Kétegyházához tartozó gyepek északi részét 1977-ben nyilvánították védetté: a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet része lett. A hátakon maradvány sztyepprétek, a mélyedésekben szikes mocsarak, nádasok, szikes rétek, sziki magaskórósok találhatók.
A neolitikumot a tisza- és a vinčai kultúra, a rézkort a bodrogkeresztúri kultúra telepnyomai képviselik a település határában, illetve a gödörsíros és halomsíros kultúra mellett a szarmata, a gepida és az avar népesség emlékei is megtalálhatók a község területén.
A középkorban Zaránd vármegyéhez tartozó falu neve oklevelekben először 1412-ben fordul elő, a nyelvészek szerint nevét onnan kapta, hogy egykor két templom állt itt. A települést Siket Eleken kívül az Erdőhegyi család tartotta a kezében. 1420-ban Maróti János a gyulai uradalom földesura zálogba vette. Mátyás király 1482-ben természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozta. II. Ulászló Corvin özvegyénél hagyta, aki férjhez ment Brandenburgi György őrgrófhoz. A gyulai uradalom s benne Kétegyháza igazgatását a gyulai várnagyok és udvarbírák látták el.
1526-ban a falu lakosai 24 forint hadi adót fizettek: Kétegyháza a módosabb közösségek közé tartozott. 1530 körül Oláh István birtokába került, de 1552-ben ismét a gyulai váré. 1557-ben a király Olcsarovics Demeter gyulai kapitánynak adományozta.
Kerecsényi Miklós 1566. július 2-án Kétegyházánál csatát vívott a törökökkel, majd a gyulai vár elestével a térség 129 évre a muszlim hódítók kezére került: a temesvári vilajet gyulai szandzsákján belül elhelyezkedő zarándi nahije részét alkotta. A település ebben a korszakában a népesebb községek közé sorolható.
A törököt kiűző háborúk alatt elnéptelenedett, a kamarai birtokok sorát gyarapította. 1700-ban Löwenburg János Jakab kezére került, aki nagyszabású telepítési akciókba kezdett: ekkor foglalta el itt új otthonát az a román nemzetiségű népesség, amelynek jelenléte máig meghatározza Kétegyháza etnikai sajátosságát: ez Magyarországon a legnagyobb, románok lakta falu. 1732-ben Löwenburg a vejére, gróf Gaisruck Antalra szállt. A kincstár visszavette tőle, s 1741-ben Andrásy Zsigmondnak (1725–1750) adta el az uradalmat. 1793-ban fiágon kihalt a család, a határ Almásy Ignác (1751– 1840) birtokába jutott. Fia, Alajos (1784–1850) állandó lakóhelyévé tette.
Az 1848. április 2-án megtartott népgyűlésen 25 tagú helyi választmányt alakítottak a faluban. A nemzetőrséget 49 fővel szervezték meg. A megyei állandó bizottságban heten képviselték Kétegyházát. A nemzetőrök Nagybecskerek környékén teljesítettek szolgálatot. A később kiállított 387 fős önkéntes zászlóaljban négy kétegyházi szolgált. Összesen 66 főt állítottak ki a község a megye 3326 honvédjéből.
A polgárosodás, a fejlődés leglátványosabb jele és előmozdítója az 1858-ban megindult állami vasút. Az áru- és a személyi forgalom évről évre jelentősebbé vált. Megjelenése új munkalehetőséget is biztosított. 1884-től működik a telefon a község belterületén. 1860-tól rendszeresítették a heti egy alkalommal (hétfőn) tartandó piacot.
Az 1918. októberi forradalom, a katonai összeomlás zűrzavaros helyzetet teremtett Kétegyházán is. Feltörték a vasúti raktárakat. Kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek. 1919. február végén Kétegyházán alakult meg a 6. hadosztály, amely Aradtól a Tisza vonaláig terjedő területet védte. Március 21-ét követően tíz napon át parancsnokságának a székhelye Kétegyházán volt. A Vörös Hadsereg megalakulása után a vörös századok kétegyházi tartózkodás után vonultak Arad megyei harcálláspontjukra. A Tanácsköztársaság kikiáltásának másnapján, március 22-én megválasztották a Néptanácsot és az öttagú direktóriumot a faluban. Arad kiürítését követően az Arad megyei Munkás- Katona- és Földmunkástanács Kétegyházára menekült, és ott az akkor üres Almásy-kastélyban rendezkedett be.
1919. április 25-én, húsvét napján indult meg a román hadsereg támadása. A román polgári közigazgatás falunkban 1920. március végéig állott fenn. A község román lakosságának többsége követte Beleş Vazul görögkeleti lelkész mérsékelt magyarbarát politikáját, a román csapatokkal csak mintegy hetven személy távozott Romániába.
Trianonnal a község az ország belsejéből annak szélére került. A nemzetközi katonai határmegállapító bizottság az ideiglenes határt 1920. július 3-án húzta meg. Az 1920 után nehezen éledő falu a nagy gazdasági válság után nem sokkal már a második világháborút szenvedte.
1944. szeptember 24-én a szovjetek bevették Eleket. Előőrseik bevonultak a Kétegyháza részét képező Petőfitelepre is. Mintegy két hétig itt húzódott a frontvonal. A 2. ukrán front általános támadása október 6-án reggel kezdődött, és a falu orosz megszállásával ért véget.
A földosztás – az új társadalmi berendezkedés régóta esedékes reformlépése – 1947-ig elhúzódott. 2073 katasztrális hold területű föld került kiosztásra 452 személy között. 442 személy kapott házhelyet a kastély szomszédságában. 1950-ben megalakították a községi tanácsot. Az 1956-os forradalom idején eltávolították a kommunista vezetőket. A „rendet” – véglegesen a szovjet hadsereg segítségével működő pufajkások (karhatalmisták) terrorja után – az 1957. március 8-i pártgyűlésen teremtették meg. Ekkor szervezték meg a helyi munkásőrséget. A hatalom fő feladata falun és Kétegyházán is a téeszesítés – azaz a magánparasztok termelő szövetkezetbe kényszerítése – volt. A kádári konszolidáció korszakában és különösen az 1960-as, 1970-es években a település infrastruktúrája jelentősen fejlődött: megindult a városiasodás útján, és ezt nem kérdőjelezte meg az 1990-től számítható rendszerváltás sem.
Az annak idején, a XVIII. század első évtizedeiben betelepített s a község lakóinak zömét alkotó görögkeleti vallású román anyanyelvű népesség gyorsan, bizonyosan már 1718-ban megalapította görögkeleti egyházát. Első templomuk 1779-ben még megvolt, amikor mellette felépült ma is álló új templomuk. 1998-ban fejeződött be a szentegyház teljes újrafestése. Ez alkalommal újakkal cserélték ki a templom régi ikonosztázának vászonra festett ikonjait is. A hagyománnyal szakítva a templom belső falaira és menyezetére is freskók kerültek.
Egyházi szempontból a kétegyházi román görögkeleti egyház 1920-ig a kisjenői esperességen keresztül az aradi román ortodox püspökséghez, azaz az aradi ortodox püspök protopresbiterátusa alá tartozott. 1920 után kánoni helyzete bizonytalanná vált. Nem lehetett hivatalos kapcsolata romániai egyházi főhatósággal. Több mint húszévi bizonytalanság után 1946-ban jött létre Gyulán a magyarországi román ortodox konzisztórium, majd 1997-ben a püspökség.
Kétegyháza hagyományos paraszti kultúrájának meghatározó tényezője hogy az itt élő magyarság népi kultúrája a telepítések jellegéből kifolyólag már a betelepülés utáni időszakban sem volt egységes. A román népesség viszont a XX. század közepéig megőrizte archaikus népi kultúrájának bizonyos elemeit. A jeles napok szokásai máig őrzik és jelzik a lakosság zömének nemzetiségi identitását. A kötet bemutatja ennek gazdag példatárát, a közösség élő hagyományait.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT