Pusztulás és újjászületés

Teljes szövegű keresés

Pusztulás és újjászületés
A mohácsi csata és a kettős királyválasztás után Kenderes az 1526-tól 1541-ig terjedő időszakban Szapolyai János uralma alá került. Maga János király 1528-ban átvonult kíséretével a községen. Az akkori viszonyokra jellemző, hogy a jobbágyok a népes csapat elől a környező nádasokba bújtak el. A király kíséretéhez tartozó Szerémi György emlékirataiban feljegyezte, hogy a parókián szálltak meg éjszakára, de az egész faluban és a lelkészlakban egyetlen embert sem találtak.
Ebben az időben a település legnagyobb birtokosa Kenderessy Mihály, aki János királynak ajánlotta fel szolgálatait. Jutalmul 1527-ben megkapta a Ferdinándhoz csatlakozott Lossonczy Antal bánhalmai és Erdődy Péter kakati birtokát. 1538–39 körül hunyt el, s a falu határát Ferdinánd király 1541-ben Kóvári Lászlónak és Katalinnak adományozta. 1557-ben Kenderessy Lőrinc birtokát I. Ferdinánd király hűtlenség miatt elkoboztatta, és Kenderessy Boldizsárnak, az egri vár híres vitézének adományozta. Ezt az ajándékozást mintegy megerősítve Miksa király 1568-ban Kenderessy Boldizsárnak és Istvánnak adta szolgálataikért falunk egy részét. A zavaros időket kihasználva a település világi urai 1539-ben önhatalmúlag még a pálosok birtokát is elfoglalták. Tíz év múlva a barátok tiltakoztak is ellene, de a kenderesi birtokhoz való jogaikat 1659-ig nem sikerült rendezniük.
1561-ben a község névlegesen még Kenderessy Lőrinc és Boldizsár, illetve a pálosok birtoka volt, de a magyar számvevők már nem tudták összeírni adatait. Az 1552-es török hadjárat elől a község lakossága Szentjobbra menekült, a vidék pedig az idegen hódítók fennhatósága alá került. Az egri vár sikertelen ostroma után az oszmánok igyekeztek visszaköltözésre alkalmas feltételeket teremteni. Ártánházy György kolbázszéki kapitány 1553. augusztus 3-án éppen Kenderesen tartózkodott, és tanúja volt annak, hogy a magyar lakosság, mintegy kétszáz lovas, hatvan szekér, kocsi, megérkezett a faluba. A nemesekkel együtt visszatérő családokat a bég fogadta.
Ezután néhány évtizedig békésebb viszonyok köszöntöttek településünkre, ahol 1554-ben nyolc, 1564-ben hat portát találtak az összeírók. Az 1570– 71-es török összeírásban Kenderes már 53 házzal és egy templommal szerepel. Ugyanakkor Bánhalmán huszonegy házat, templomot, Kakaton huszonhárom házat, templomot találnak a török adminisztrátorok. A pálosok birtoka átmenetileg kisnemesi, illetve paraszti használatba kerül.
A hódoltság második periódusa 1571-től 1596-ig tartott. Ez az időszak a viszonylagos béke korszaka, bár Kenderes, mint annyi más település, a kettős adóztatás terhét kell viselje adózva a szultánnak és a királyi Magyarországnak. Településünk és jó néhány falu az egri vár ellátását biztosította. A helység neve a XVI. századi dézsmajegyzékekben rendszeresen szerepel, 1576-ban tíz, a következő évben huszonkét, 1579-ben harminc jobbágygazdaságot jegyeztek itt fel és az 1591–92. évi szolnoki szandzsák összeírása ugyancsak harminc családot listáz. Ekkor működött egy háromkerekű malma is. Bánhalmán tíz családot és egy malmot, Kakaton huszonhét családot és egy malmot említenek.
A török adószedők és a végvári vitézek találkozása sokszor végződött összecsapásokkal. Ennek jellemző példája egy 1579-ben történt eset. Vejsz pasa a Kakaton át Kunhegyesre küldte negyven emberét a vidék összeírására. Amikor a törökök a kakati határba értek, mintegy másfél száz magyar vitéz rontott rájuk. Az összecsapás után a törökök egy házban próbáltak menedéket keresni, de nem jártak szerencsével, ugyanis a magyarok a házat rájuk gyújtották, és tizenhét török adóösszeíró bennégett. Hatan elmenekültek, a többiek megadták magukat, őket az egri várba hurcolták fogolyként.
Ebből az időből származik a Kenderesre vonatkozó első, magyar nyelven írt jegyzőkönyv, amely 1573-ban a pálos rend és a környékbeli birtokosok közötti vitát mutatja be. A 172 soros iratból megállapítható, hogy a falu kilenc nemesi portájára Pásztonai György, Beke György, Bessenyei István, Farnosi Imre, Kenderessy Mihály, Beke Mihály, Beke Lázár, Fekete Zsigmond és Fekete Miklós tartott igényt. A pálosok kenderesi birtokukat a hódoltság idején is szerették volna hasznosítani. Mivel próbálkozásuk nem járt sikerrel, a Barát-részt minden haszonvételével együtt 1575-ben árendába adták Bessenyei György birtokosnak. Bessenyei eleinte bevonta a bérletbe Kenderessy Mihály unokáját, de 1582 után már egyedüli bérlőként kötött szerződést a szerzetesrenddel.
A tizenöt éves háború a községben is éreztette hatását. 1597-ben a dézsmajegyzék már csak négy zsellért és három jobbágyot említ. 1613-ban a pálos birtok árendáját Bessenyei Györgytől a kenderesi lakosok vették át. Az 1659-es szatmári egyezség után végrehajtott bírósági birtokjogi döntések következtében még abban az évben visszaállították a pálos rend hajdani birtokhatárait. Az 1600-as években a hajdan volt Kenderessy-féle birtoknak már csak emléke élt. Fiúágon a család 1588-ban kihalt. Kenderessy Mária, a birtok örököse Bosnyák Tamás füleki várkapitány felesége lett. Ő Bocskai hívének számított. Bosnyák 1634-ben bekövetkezett halála után jelentek meg a faluban a Koháry és a Forgách famílián kívül a dálnoki Székely, a Pálffy, az Apaffy és más famíliák a jobbágytelkek új uraiként.
A község török kori történetének negyedik, utolsó periódusa az 1659– 1688 közötti időszakra esik. 1665-ben a kenderesiek a kóborló katonákra panaszkodnak Wesselényi nádorhoz írt levelükben. A rablásokban különösen a nádor egyik embere, bizonyos Sas István járt élen, akit találóan Sáskának tituláltak.
1699-ben Esterházy Miklósnak is volt birtoka Kenderesen, és ő zárta le azt a tulajdonvitát, melyet a szomszédos kun települések évszázadok óta ébren tartottak. Kimondatta, hogy a turgonyi kunok erre a területre többé nem formálhatnak jogot.
Az 1675-ben végrehajtott összeírás Kenderest kuriális falunak említi, amely négy forint taksát fizetett. Az összeírásban szerepel Bánhalma is, Kakat azonban már nem. A Thököly-felkelés alatt a falu a kurucokhoz csatlakozott, és megtagadta a császáriaknak az adó fizetését. Thököly a seregével településünkön táborozott, és innen vezette át csapatait 1678. január 15-én Dévaványára. A „kuruc király” 1681-ben ismét járt Kenderesen.
A hódoltság alkonyán településünknek és főleg környékének a legnagyobb szenvedést nem is a törökök okozták, hanem a szövetséges tatár seregek. 1683-ban a Bécs sikertelen ostromától visszavonuló segédcsapatok végigpusztították a Tiszántúlt. Útjuk Kisújszálláson és Karcagon át vezetett Debrecen irányába. Az országos útvonal mellett fekvő Bánhalmát és Kakatot könnyen elérték és felperzselték, mocsaraktól, ingoványoktól körülvett falunk azonban viszonylag épségben vészelte át a támadást.
Az 1686-ban végrehajtott portaösszeírásban még szerepel Bánhalma neve, de Kenderest és Kakatot nem találjuk. Az utóbbi település valószínűleg a török kor végére már elnéptelenedett, ám Bánhalma és Kenderes lakói viszszatérhettek az 1683-as nagy tatár támadás után. 1697-ben újra tatár seregek dúlták a Nagykunságot. A házakat felégették, a lakosság pedig a nádasokban, mocsarakban próbált elrejtőzni.
1699-ben, a török végleges kivonulása után a bécsi udvar Kenderest újszerzeményi területnek tekintette, és földesurainak újra igazolni kellett jogaikat. A birtokrendezést azonban megakadályozta az időközben kitört Rákóczi-szabadságharc. A falu a kuruc csapatok egyik fő állomáshelye lett, ugyanis a fallal körülvett templom jól védhető helynek látszott. Az 1704. június 24-i, Karcag–Madaras elleni rác (szerb) támadást Kenderes és Kunhegyes irányából visszaverték a kuruc csapatok, de a következő év májusában a község és a templom elpusztult. A lakosok egy része a templomba menekült, s a rácok rájuk gyújtották az épületet. Öregek, nők, gyermekek égtek benn a rettenetes tűzben. A szerb csapatok elvitték Belgrád környékére a község legrégibb harangját is. Kormos László szerint a rác támadás alkalmával pusztult el véglegesen Kakat és Bánhalma. A kenderesiek egy része Szoboszlóra menekült, más részük a környező mocsarakban húzódott meg. Később egy kuruc kapitány, Szűcs János visszatért a faluba, és a templom megmaradt tornyát vigyázópontnak használta. Itt bujdosott megmaradt vitézeivel még a szatmári békekötés után is.
A település kontinuitását illetően megoszlanak a vélemények. A régebbi történeti munkák úgy tudják, hogy a község 1704 és 1728 között lakatlan puszta, és 1711-ben mint pusztát harminc forint taxára értékelték. 1726-ban is pusztaként szerepel Bánhalmával és Kakattal együtt. Ekkor Bánhalmán a Királyi Kincstár és Almási Ferenc, Kakaton Borbély Mihály, Kenderesen gróf Kohári és Orczy István a birtokos. Kormos László szerint viszont néhány család folyamatosan Kenderesen élt, a földesurak birtokba jutását pedig 1718-ig éppen az említett Szűcs János és emberei akadályozták meg. Soós Imre levéltár-igazgató és Szabó László muzeológus azon a véleményen van, hogy 1711-ben Heves megye közgyűlése lakott helynek tekintette, mivel Gyöngyös és Pata után erre a településre vetette ki a legnagyobb taxát, sőt kötelezte, hogy 1703-ig viszszamenőleg kiegyenlítetlen adó címén kétszáznegyven forintot fizessen.
Gróf Károlyi Sándor generális szatmári főispán 1723-ban a Bosnyák családdal való rokonsága révén nyújtja be igényét településünk kétharmadának birtokrészére. Egyesíti kenderesi és bánhalmi birtokrészeit, majd Kakatot is hozzákapcsolja, s birtokára kuriális nemeseket hív. Károlyi egy kuriális nemesnek, Hodosy Jánosnak adta zálogba 1727 nyarán Kenderes felét, egyben megbízta a község újratelepítésével. Ezt 1728. január 4-én Heves megye is jóváhagyta, és a következő évben Hodosy hívására beköltözött tizenöt kisnemes. Károlyi ténykedésével egyidejűleg a pálosok is bejelentik igényüket birtokukra, a határ egyharmadára. Ők Terbócs István nagykun kapitányt bízzák meg a birtokbavétellel és a telepítés lebonyolításával.

A református templom a XVIII. században (rekonstrukciós rajz, készítette Győry Lajos lelkipásztor a XIX. század végén)

Gróf Károlyi Sándor, a Rákóczi-szabadságharc generálisa egy XIX. századi fametszeten

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages