Kér, Kéregyház, Kerekegyház

Teljes szövegű keresés

Kér, Kéregyház, Kerekegyház
Falunk határában az első embercsoportok az újkőkor végén telepedtek le. A Tisza, a Kakat-ér és a Nyest-ere által közrefogott, vizek és mocsarak közé zárt terület védelmet és megélhetést biztosított az ide érkezőknek. A község területén a Csákó határrészen találtak egy középen átfúrt, kilenc centiméter hosszú, négy centiméter széles és négy centiméter vastag csiszolt kőbaltát. További leletek kerültek elő a Hármas-halomról és Bánhalmáról. Az előbbi helyen a föld hatvan centiméter magas, ötven centiméter széles agyagedényt rejtett magában, amely valaha gabonatárolás céljára szolgált. Bánhalmán egy őrlőkő került felszínre. Ezek a tárgyi emlékek is jelzik, hogy az itt élők a vadászat mellett már szarvasmarha- juh- és sertéstartással, illetve földműveléssel is foglalkoztak.
1962 tavaszán szinte egyedülálló leletet talált Csalog Zsolt, a később ismertté vált közíró, aki akkor még a szolnoki múzeum régész munkatársa volt. A Kulis és a bánhalmi Czebe határrészen ásatást végeztek, és a régészeti munkák mindkét helyen a korai rézkorbeli úgynevezett tiszapolgári kultúrához tartozó településeket tártak fel. Az ásatások során először adódott alkalom arra, hogy az említett kultúra emlékeit, lakóépületeinek anyagát megismerjék. Kulison ugyanis cölöpök közé erősített, náddal és sárral készített lakóházak maradványait találták meg, s ezek alapján el lehetett készíteni a rézkori ház szerkezetének rekonstrukcióját.
A község határában bronzkori település nyomára nem bukkantak, de a régi feljegyzések azt említik, hogy a Kisújszállás–Kisköre vasútvonal építésekor, 1886–87-ben a munkások az ehhez a kultúrához tartozó tárgyakat találtak. A leletek nagyobb részét a lakosság széthordta, ám két darab tíz centiméter hosszú, öt centiméteres élű, négy centiméter vastagságú bronz baltát sikerült megmenteni. Sajnos azonban a kisújszállási gimnázium múzeumába került két balta a második világháború idején az iskola egész gyűjteményével együtt megsemmisült. Győry Lajos helytörténettel is foglalkozó lelkipásztor feljegyzéseiben részletes leírást közölt egy körülbelül huszonöt centiméter átmérőjű mellvértről is, amely szintén a vasútépítés során került elő. A ritka leletet megtalálói Budapesten eladták.
Az Alföldet a III. század körül megszálló szarmata-jazig törzsek építményeiket félig a földbe vájták. Településeik nyomaira Kenderes határában két helyen is rábukkantak. 1906-ban a mai temető délkeleti végében egy sírbolt ásása közben került felszínre néhány tárgy. Itt agyagbögrét és a szkíták által meghonosított korongolási technikával készült edényeket találtak. A csésze fehér és kármin színű, lapos, kissé legömbölyített, hosszanti tengelyén átfúrt gyöngyökkel díszítették. A másik lelet 1936-ban, a lőtér építésekor vált ismertté. Itt a föld mintegy egyméternyi mélységben három sírt rejtett. A csontok mellett egy ezüstpántot találtak, továbbá agyagedények és gyöngyök is előkerültek, melyek később a debreceni Déri Múzeum gyűjteményét gyarapították.
A honfoglalás előtt itt élt avar népről a bánhalmi Telek-halmon feltárt temető mesél. A Czebe II. vízátemelő zsilipnél 1953. május 2-án a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság dolgozói csatornázási munkákat végeztek, s eközben régi sírokra bukkantak. Cseppentő Zsigmond és Vizer József értesítésére másnap a helyszínre érkeztek a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei Kaposvári Gyula múzeumigazgató vezetésével. A feltárt három sír egyikéből avar harcos maradványai kerültek elő teljes felszerelésével, díszeivel és lovával együtt. A másodikat már megbolygatták, amikor a régészek az ásatáshoz hozzákezdtek, de a leleteket még össze tudták gyűjteni a földmunkásoktól. A harmadik sírban lévő női csontváz mellett két üveggyöngyöt találtak. A felszínre került tárgyak a VIII. század első harmadában készülhettek, és különösen az 1. és 2. számú sírból származó szíjvégek értékesek, mivel vereteik fejlett ötvösmunkára utalnak.
Az 1. sír nagyszíjvége a hazai és külföldi régészek körében az avar művészetben eddig ismeretlen mintájával méltán keltett feltűnést. Az ábrázolt jeleneten felvonuló harcosokat láthatunk bokrétás zászlórúdra erősített sárkányfigura kíséretében. Az utolsó harcos párducon ül, az első állat szintén párduc lehet. A szíjszorítás szakaszán két halat alakítottak ki, fejük egymással ellentétes irányba mutat.
Az avar kor emlékei közé tartoznak a Kő-halomnál előkerült bronz karperecek, továbbá a Rongyos II-nél talált vaskés, vascsat és edénytöredék, valamint a Telek-halomnál előbukkanó kétnyakú edény. A nomád nép Krisztus után a VI. században érkezett a Kárpát-medencébe, és birodalma hamarosan európai nagyhatalommá nőtt. Vidékünkön 680 táján jelenik meg az avarok második hulláma, új szokásokkal, ezzel együtt új leletanyagot eredeztetve. Civilizációjukat a legjelentősebb két díszítő motívumról griffes-indás kultúrának nevezzük. A korai avaroknál az állattartás volt a meghatározó, ezzel szemben a későbbi, griffes-indás parasztkultúra kevésbé kötődött a folyókhoz. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 29 korai és 54 késő avar kori lelőhely ismert a régészek előtt. A bánhalmi leletek az utóbbiak közé tartoznak.
A honfoglalók a IX. század végén érkeztek erre a vidékre. Ismereteink szerint a Tisza bal partját Árpád kabar törzsének Aba nemzetsége vette birtokba. Az Aba nembeliek egyik ága Kurszán kendének, a törzsszövetség szakrális vezetőjének kíséretéhez tartozott. Ez a had szállta meg a mai Kenderes környékét. Kurszán halálát követően Árpád megszerezte az egyeduralmat, tevékenysége azonban a kabar törzsek ellenállásába ütközött. Erejük megtörésére szállásaik mellé magyar törzsi vitézeket telepítettek, s ezen a vidéken így a Kér törzshöz tartozó fegyveresek vették át a vezetést. Telephelyük a község délnyugati részén lehetett.
A források a település nevének három különböző változatát említik: Kér vagy Kéregyház, Kerekegyház és Kenderes. A Kerekegyház írásbeli tévedés lehet a Keregház-Kerecegház alapján, mivel a falu a későbbiek folyamán csak Kér vagy Kéregyház és Kenderes néven fordul elő. A Kér elnevezés a honfoglalók birtokjogát őrzi, míg a Kenderes névnek kettős magyarázatát ismerjük. Az egyik szerint a kender nevű termesztett növény nevéből származik. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy itt számottevő kendertermesztés folyt. Az elméletnek csupán az a szépséghibája, hogy a környező települések nagy részén szintén termesztettek kendert, vagyis ezen az alapon Kenderes környékén egy tucat falut lehetne még így elnevezni. Elfogadhatóbb magyarázattal szolgál Kormos László érvelése. Szerinte a falu nevének jelentése őskende, őskündü, a király őse lehet. A név Kurszán vezér apjára, az ő honfoglalás kori első szálláshelyére utalhat. Ezért Kender-ős lehetett az első kiejtése.
A község történetével foglalkozó munkák szinte kivétel nélkül az 1352. évet említik az első okleveles előfordulásként, s ekkor Keer, vagy Kenders néven tűnik fel a falu. Györffy György szerint azonban legalább egy évszázaddal korábban is fellelhető már. Kenderes tatárjárás előtti létének bizonyítására Györffy a Váradi Regestrum tüzesvaspróba-könyvét idézi. A forrás 1212-től a Váradon megjelentek peres ügyeiben hozott ítéleteket tartalmazza és 1215-ben említenek egy Quer (talán Kér) nevű települést. Ugyanis az itt élő várnépek az újvári ispán és hevesi udvarbíró előtt Ük falubelieket vádoltak meg azzal, hogy ők is hevesi várnépek. A várnépek településüket Balla és Zaka (Kakatpuszta) között sorolják fel, így Kért Kenderes birtokkal azonosíthatjuk.
A mai község közigazgatási területén az Árpád-korban három település, Bánhalma, Zaka (Kakat) és Kér (Kenderes) falvak élik hétköznapjaikat. Az első kettőt egy országos jelentőségű út mellett, illetve ahhoz közel alapították, így a Tiszántúlt dúló ellenséges hadak könnyen megtalálhatták vonulásuk alkalmával. Nem is vészelik át az ország területén folyó háborúkat, míg a mocsaraktól és vizektől védett Kenderes kevesebbet szenvedett, és folyamatosan lakott hely maradt. Egyes krónikák szerint Aba Sámuel királyt is ezen a tájon érték utol üldözői az 1044-es ménfői csatavesztést követően, és itt, a mai falu határában ölték meg.
A szájhagyomány szerint a község régi templomában I. László király is látogatást tett. A tatárjárást követően 1257-ben IV. Béla király a bői nemzetséghez tartozó Dem nemzetségnek adományozta Kenderest és környékét. A nemzetséghez tartozó Bői Miklós nagy kiterjedésű birtoka határos volt Scybes (Sebes) kun földjeivel, ahol fejlett gazdálkodás folyt. A gazdasági versenyben alulmaradó Bői család később, 1352-ben kénytelen volt eladni Sebes kun fiainak a birtokot és a falut. Így feltehetően már ők építették fel a Szent Mihály tiszteletére szentelt templomot, amely a mai református istenháza helyén, dombon állt. A birtok elidegenítése miatt a Bő nemzetség többi tagja erőteljesen tiltakozott, és az általuk indított per több mint fél évszázadon át tartott. A falu három részre osztását bizonyítja egy 1395-ben, Budán kiadott oklevél, melyben Kenderes (más néven Kéregyháza) falubirtok egyharmadát Bői Bálint és testvérei, másik harmadát Bői Seliz és fiai, utolsó egyharmadát pedig a Kóvári, a Szentei és a Sülyi nemzetség, míg a terület teljes királyi jogát a Kóvári család kapja.
A kunok és a Bői család között zajló birtokper időközben a nádor elé került, aki 1402-ben a hosszan elhúzódó jogvitát az utóbbiak javára zárta le, s a kunoknak vissza kellett adniuk az általuk elfoglalt birtokrészt. Ők azonban sokat áldoztak a fejlesztésre, így 1405-ben a bői nemesek csak pénzfizetés ellenében kaphatták vissza ősi jussukat. A visszaváltás összegét viszont nem tudták kifizetni, ezért a kunok továbbra is zálogként használták a területet. Később Kóvári Pál mester, Bői András, Demeter, Péter, valamint Kántor Mihály és fiai között ismét három egyenlő részre osztották a falut.
1411-ben Kóvári Pál Kenderes egyharmad részét a budaszentlőrinci pálos szerzetesrendnek adományozta. Hálából a pálosok főnöke megígérte, hogy Pál mester halála után kápolnájuk főoltárának jobb oldalán, a szent kereszt tiszteletére emelt oltáron érte és őseiért mindennap misét mondanak, és egy örökmécsest folyton égetnek. Ehhez a mozzanathoz kapcsolódik egy szájhagyomány, amely még a XIX. század végén is élénken élt az itt élők emlékezetében. Úgy mesélték, hogy a dombon épült középkori templom alatt bonyolult alagút húzódik, és ennek egyik ága a pálos szerzetesi épülethez, a másik a templomtól északra fekvő Kóvári-féle kúriához vezet. Azt képzelték, hogy a templom alatti szentélyben egy örökmécses világít a Kóváriak emlékére, de az 1887. évi templomtatarozás idején hiába keresték. Nem találtak sem alagutat, sem örökmécsest.
1450-ben új részbirtokot szereztek a pálosok Kenderesen: Bői Mátyás földjeit vették zálogba, aki ebből a pénzből hitelezőit fizette ki. Az 1400-as évek közepén kiadott oklevelek egyikében már említés történik a pálos kolostorról, jelezve, hogy a faluban a rend 1453-ban házat épített. Egy újabb földesúri család, a Kenderessyek neve először 1395-ben tűnik fel az oklevelekben. Ők a XV. században játszottak meghatározó szerepet a település történetében. Sebes kun leszármazottai voltak, akik később nemesi rangot nyertek, és a Kóvári örökösökkel is családi kapcsolatba kerültek.
Kóvári Pál és családja 1421-ben birtokcserével segítette elő a rokonsághoz tartozó Bátor Jakab Kenderesre menekítését: Bátor arra kényszerült, hogy a huszita háborúk alatt elhagyja a Felvidéket. A Bátor család a templom melletti középső udvarházba, a Kóvári-kúriába költözött. Bátor Jakab nagyapja az a Bői Demeter, aki településünkön jelentős birtokkal rendelkezett. Ezzel a pálosok szomszédságában lévő egyharmad rész Bátor Jakab birtokába került. Mivel az új földesúr és felesége a huszita tanok híve volt, közvetítésükkel a huszitizmus Kenderesen is tért hódított, s így vált a falu a mozgalom egyik magyarországi központjává. Az eretneknek tartott földesúr halála után a birtokot özvegyétől elvették, majd az elkobzott javakat 1432-ben Zsigmond király Kenderessy Berecknek ajándékozta. Bői András és társai azonban megakadályozták a beiktatást, Kenderessy Berecknek csak 1462-ben sikerült birtokjogát érvényesítenie.
Bátor Jakab leánya Kenderessy Lőrinchez ment nőül. Ebből a házasságból született Balázs fiuk, aki némely leírások szerint azonos azzal a Kenderessy Magyar Balázzsal, aki Mátyás király alatt fontos tisztségeket töltött be. Kenderessy Magyar Balázs és Magyar Balázs életrajzában azonban több olyan adat található, amely erősen megkérdőjelezi a két személy azonosságát.
Kenderessy Balázs neve 1444-ben tűnik fel az oklevelekben. A korabeli leírások alapján rendkívül ellentmondásos személynek látjuk. Ami nem sikerült a Kóváriaknak, azt ő véghez viszi. Kenderesen lévő birtokait egységbe kovácsolja, és nagy allódiumot hoz létre. 1444-ben a Bátor-birtokbeli anyai részét keresi Kenderesen, de a nem előkelő származású vitézt a Kóváriak szerették volna származása miatt kirekeszteni, és nem kívánták családtagként befogadni. Kenderessy Balázs időközben előnyös házasságot kötött, mivel Kóvári Pál húgát, gyáli Kakas Márton özvegyét vette feleségül. A frigy hozzásegítette az anyai részt megszerzéséhez és a birtokba jutáshoz is. Így aztán 1449-ben végre beiktatták Kenderes egynegyed részébe, és a település életének hosszú időn át meghatározó urává vált.
Az új földesúr a hatalmaskodásoktól sem riadt vissza. 1451-ben a Kóváriakra támadt: a földek egy részét elfoglalta, a jobbágyokat megadóztatta, és a megtámadott kúriáját felgyújtatta. Ezért a bíróság súlyosan elmarasztalta, az egri káptalant pedig azzal bízták meg, hogy foglalja le javait. Kenderessy elmenekült a faluból, ám rövidesen visszatért. 1453-ban ismét feltűnik, zálog címén Kántor István bői birtokába iktatták be. Újabb állomás 1455, amikor V. László király a török elleni hadjáratban tanúsított vitézségükért a tiszabői révátkelőhelyet és annak vámszedési jogát Kenderessy Balázsnak, Bői Demeternek és Bői Cseh Jakabnak ajándékozza. Kenderessy 1459-ben már Kunhegyes fele részének is tulajdonosa volt, sőt 1460-ban Mátyás király azt is megengedte neki, hogy kenderesi és bői birtokaira szabad kunokat telepítsen. Így költözteti be Gyomotha Ferenc és Tamás kolbázi kun családját a faluba.
Egyes források szerint 1467-ben Mátyás király is járt településünkön. Néhány napig Kenderessy Balázs és az itt lakó nemesek vendégszeretetét élvezte, majd továbbindultak az Erdélyben kitört lázadás leverésére. Mivel a vendéglátó birtokainak túlnyomó többsége Pest megyében volt, kérésére Mátyás király a Tisza-vidéken fekvő földjeit Pest megyéhez csatolta. A Bőiek kenderesi birtoka azonban továbbra is Külső-Szolnok megyéhez, a pálosoké pedig Heves megyéhez tartozott.
1466-ban Kenderessy Balázs már a rend birtokát is meg akarta szerezni. Jobbágyaival és a szolgálatába szegődött kunokkal erőszakkal elfoglalt száz holdat a rend földjéből a Kenderesről Fegyvernekre vezető út déli oldalán. A szerzetesek bepanaszolták Mátyásnál az önkényeskedő nagyurat, s a budai káptalan szeptember 19-én már jelentette a királynak a nyomozás eredményét, miszerint Kenderessy Balázs valóban elfoglalta a pálosoktól a megnevezett területet. Ezért aztán a királyi jelenlét bírósága elé idézték a nagyurat. Az esztergomi érsek helyettese interdiktummal (kiátkozás) is megfenyegette, ő azonban nem vette komolyan a fenyegetést és nem jelent meg az egyház által felajánlott nyilvános bűnvalláson sem. Hatalmaskodásai miatt az érsek helyettese az egri és váci egyházmegye területén végül elrendelte Kenderessy kiközösítését.
Kenderessy Balázs 1488 körül bekövetkezett halála után az örökléssel, adományok folytán és erőszakkal szerzett egységes kenderesi nagybirtok széthullott. Özvegyétől már 1492-ben a néhai Balázs úr testvére, a bői ágon ismert Kenderessy Mihály erőszakkal elfoglalta a birtok egy részét. 1504-ben újabb urak nevei tűnnek fel a településen. II. Ulászló király ugyanis utasítást adott az egri káptalannak, hogy Bessenyei Györgyöt és Tharcai Nagy Demeternét nagyapjuk, Ludasi Mihály kenderesi birtokába jegyezze be; igaz, tényleges beiktatásukat Ludasi János és András meghiúsította.
Mivel az 1514. évi parasztfelkelés után a jobbágyság helyzete jelentősen romlott, az itteni nemesi birtokok lakossága tömegesen menekült át a kiváltságos kun jogú területekre. A földesurak között felmerült vitás kérdések miatt Báthory István nádor 1521-ben napirendre tűzte a falu határainak kiigazítását, és január 21-én maga is Kenderesre érkezett. Itt először a szentágotai puszta iránt intézkedett, majd elvégezte a kenderesi határjárást és azonnal tovább utazott Nádudvarra. Településünk határát Kakat, Kolbáz és Turgonypéterszállása felől járták be. A nádor február 25-én kiállított oklevelében a vitatott területet elkülönítette, és a kunoknak megtiltotta annak további használatát. Ők azonban nem nyugodtak bele a rájuk nézve sérelmes döntésbe, és bosszúból a következő évben rátörtek Kenderesre.
A XV. század közepétől a XVI. század végéig több forrás is mezővárosként említi a helységet. Az első adat ezzel kapcsolatosan 1462-ben kelt, amikor a kenderesi parasztokat conciveseknek (polgártárs) nevezték. A pálosok oklevele 1539-ben oppidumként (mezőváros) jelöli a települést. Elég különös viszont, hogy az országos városok listáján nem tűnik fel, és vásártartási engedélye sem került elő a középkorból.

Kenderesen a Kulis nevű határrészen feltárt rézkori lakóház alaprajza és rekonstruált nézete (Csalog Zsolt nyomán)

A bánhalmi avar lelet 1. számú sírjának mellékletei. Az 1 és 1/A jelzetű darab a híres nagyszíjvéget ábrázolja

A ménfői csata és Aba Sámuel halálának ábrázolása a Képes krónikában

Bebek Detre nádor bizonyságlevele Kenderes valódi birtokosáról (1399. november 2.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages