Kenderes Összefoglaló
Kenderes
Összefoglaló
Összefoglaló
A Jász-Nagykun-Szolnok megye középső részén fekvő település környéke a régészeti leletek szerint már a réz- és bronzkorban lakott volt: az elhagyott folyómedrek és morotvák között a löszös homokkal borított, elöntéstől mentes hátakat a szarmaták és a gepidák is megszállták. A csernozjom és réti jellegű talajok a földművelés korai kialakulásához kínáltak kedvező feltételeket. Bár a község az ország legszárazabb kistájainak határán helyezkedik el, az átlagos évi csapadék még mindig magasabb, mint a környező településeken.
A vidéket a honfoglalás idején a Bő nemzetség foglalta el, mely a magyarság szakrális vezetőjének, a kendének a kíséretét alkotta. 1352-ben a Kenderes, vagy Kér néven oklevélben először emlegetett falu a kunok birtokába került, majd a XV. században egyharmad részben ismét a Bői család, egyharmad részben Kovári Pál királyi ítélőmester, a további egyharmad rész pedig a budai pálosok tulajdona. A Kováriak egyik felvidéki rokona huszita eszméket terjesztett az alföldi birtokon, s mivel a tanoknak Kenderessy Balázs, a mezővárosi rangra emelt település újabb földesura is híve lett, a XV. század közepére itt alakult ki a huszitizmus egyik gócpontja.
A falu a XVII. század második felében a török-tatár hadak pusztításától sokat szenvedett, a Rákóczi-szabadságharc idején pedig a rácok prédálták fel. A szatmári békekötés után kétharmad része örökség révén Károlyi Sándor generális tulajdonába került, de egyharmada továbbra is a pálosoké maradt. A Károlyi- vagy más néven Grófi-rész az 1732-ben átmenetileg az újratelepítést végrehajtó Hodosy János kezére, később pedig a Forgách és a Haller grófok birtokába jutott. Bánhalmán és Kakatpusztán a roffi Borbélyok, tőlük pedig öröklés útján a XVIII. század végén a Magyary-Kossák, s végül a XIX. század közepén a nagybányai Horthy család szerzett birtokot. Az 1784-ben feloszlatott pálos rend földbirtoka a katolikus vallásalap és a magyar kamara tulajdonába került, és később a kisebb földeladások során egyre jelentéktelenebbé vált.
A XVIII. század utolsó harmadában a Károlyi-részre Hallerné Kornis Krisztina grófnő katolikusokat telepített le. A szegényebb lakosság beáramlása a XIX. század első felében is folytatódott, és alapvetően megváltoztatta a helyi társadalmi-vallási viszonyokat. Az 1771-ben végrehajtott úrbérrendezés idején még módos, majdnem kizárólagosan református jobbágyfaluból az 1848-as forradalom idejére felerészben katolikus, nagyszámú zsellérség és szegényparasztság lakta településsé vált, ahol nagyobb földterülettel, egész jobbágytelekkel már csak néhányan bírtak.
A társadalmi differenciálódás később is folytatódott, ugyanakkor számottevő ipar és kereskedelem nem alakult ki. Kenderest az 1857-ben átadott szolnok–debreceni vasútvonal elkerülte, s ennek hiányát az 1887-ben megépült kisújszállás–kál–kápolnai szárnyvonal sem tudta ellensúlyozni. Kedvező tényezőnek számított viszont, hogy a vidék teljes ármentesítése következtében 1852 és 1879 között a szántóterület megkétszereződött, majd 1935-re elérte a mezőgazdasági terület 75 százalékát. A birtokmegoszlás azonban változatlanul aránytalan maradt, és ezen a Nagyatádi-földreform sem módosított jelentősen.
A község a két világháború között a szegény lakosság magas aránya ellenére látványos fejlődést mutat. Jórészt a falu szülöttjének, Horthy Miklósnak a személyes támogatása eredményezte, hogy középületek, iskolák épültek, vízvezeték- és villanyhálózat létesült, korszerű egészségügyi és szociális ellátás alakult ki.
Mivel a legsúlyosabb társadalmi probléma, a földkérdés nem oldódott meg, az 1945-ös földreform, a nagybirtokok, köztük a Horthy-uradalom teljes felosztása időlegesen a Kommunista Párt mellé állította a szegényparasztságot. Így történhetett meg, hogy 1945-ben a nemzetgyűlési választásokon a tiszai felső járásban az egykori kormányzó falujában volt a legmagasabb a Kommunista Párt támogatottsága. A formálódó új hatalom hamarosan kiábrándította azonban a lakosságot. A téeszszervezések, beszolgáltatások és padlássöprések idején elszenvedett sérelmeken kívül bizonyára a Horthy-korszak pozitív emlékének is szerepe lehetett abban, hogy az 1956-os forradalom Kenderesen radikálisabb formában zajlott le, mint általában a Szolnok megyei településeken.
Az 1960-as évektől ismét a lendületes fejlődés jelei mutatkoztak meg a községben. Regionális feladatkört látott el az 1954-ben alapított Növényvédő Állomás, és kisebb ipari munkahelyek is létesültek, ám a fiatalok elvándorlása miatt mégis folyamatosan csökken a népesség.
A község legjelentősebb külterületi lakott helyén, Bánhalmán, a Kakat hídjánál latin felirattal ellátott, XVIII. századi kőoszlop, hazánk legrégebbi közlekedéstörténeti emlékeinek egyike látható. Az egykor két beltelkes faluban azonban az eredeti településszerkezet nyomai már alig mutathatók ki, és jellegzetes népi építészetének hagyományait napjainkban mindössze két épület őrzi. A Jókai utca 3. szám alatti ház oromfalát egy nagy fehér kereszt, a 7. számú lakóházat nap- és holdábrázolások díszítik. Népviseleti és népművészeti hagyományokat a lakosság nem őriz, de egyes népszokásokra a legidősebbek még emlékeznek. Elterjedt szokás volt például, hogy a lakodalmas menet előtt az utat, tréfából, szalmából vagy rossz kócból font kötéllel elzárták, s ezt a vőlegénynek kellett elvágni. Ugyancsak kenderesi szokás a disznótori alakoskodás, a pocurka, amikor a vidámabb szomszédok álruhába öltözve jelentek meg a vacsoránál. Még a XX. században is éltek a boszorkányhit maradványai, félelem a rontástól és a szemmel veréstől, melyek csupán a legutóbbi évtizedekben tűntek el teljesen a helybeliek tudatából.
Kenderes országos hírnevét elsősorban szülöttjének, Horthy Miklós kormányzónak köszönheti. Horthy politikusi életpályájának értékelése újra és újra feltámadó, indulatoktól sem mentes történészi és publicisztikai viták tárgyát képezi. Az objektív megítéléshez azonban feltétlenül szükséges szülőfalujához és az egyszerű emberekhez fűződő, alapjában pozitív és meleg kapcsolatának megismerése, amihez talán kötetünk is szolgáltathat adalékokat.
