A kultúra hajlékai
A kultúra hajlékai
A török hódoltság korszakában valószínűsíthetően nem folyt még iskolai oktatás a faluban, de az újratelepülő lakosok előbb fogadtak tanítót, mint lelkészt. A református anyakönyvekben rögzített feljegyzések szerint 1729-ben Takács János, 1730–33-ban Szoboszlai Gábor viselte az oskolamesteri címet mint levita, vagyis tanítói tevékenységük mellett lelkészi teendőket is elláttak. 1775-ben a református leányiskola épületét Hallerné Kornis Krisztina grófnő lefoglaltatta, és ott, a református templom udvarában egy év múlva katolikus iskolát nyittatott. Ezután a református fiú- és leánygyermekek egy meszeletlen falú, levegőtlen épületben zsúfolódtak össze.
A XVIII–XIX. század fordulóján az esperesi vizsgálatok megemlítik, hogy a református iskola növendékei „harmóniára és gyönyörűen énekelnek”, olvasni tudnak, a Szentírást ismerik, de az írástanulásban nem haladnak előre, mert „nem visznek papírosat”. 1804-ben egy-egy oskolamester keze alatt már ismét külön oktatták a leányokat és a fiúkat, de új református leányiskola a katolikusok által lefoglalt régi helyett csak 1827-ben épült. A tanítóknak oly csekély javadalmazást biztosítottak, hogy ennyi fizetségért megfelelően képzett személyeket nem tudtak alkalmazni. Így történhetett meg, hogy 1855-ben jobb híján Nagy Károly kerékgyártómester tanított a református leányiskolában.
A katolikus vallásalap által 1824-ben épített iskolát negyed évszázad múlva lebontották, és helyette újabb épületet emeltek. 1857-ben mindkét felekezet egy-egy hatosztályos elemi iskolát tartott fenn, a két intézményben 225 tanulót három tanító oktatott. 1877-ben a tantermek már annyira alkalmatlanok voltak, és az oktatás színvonala is oly mélyre süllyedt, hogy a vármegyei közigazgatási bizottság sommás véleménye szerint „a legutolsó határszéli falu mértékét” sem érte el. Ezért a következő évben új iskolát építettek.
1879-ben öt tanteremben, három képesített és két képesítés nélküli tanító irányításával az 579 tanköteles gyermek közül 516 részesült iskolai oktatásban. A református iskolában, amely a református templomtól nyugatra állt egy-egy tanítói lakással, 1904-ben harmadik, 1922-ben pedig negyedik tanítói állást is rendszeresítették.
A századfordulón a római katolikus intézményben hárman oktattak, és egy felekezetileg vegyes tanyai is működött a határban. Az izraelita hitközség az 1880-as évektől ugyancsak külön iskolát tartott fenn egy tanító alkalmazásával. 1897-ben a község gazdasági ismétlőt állított fel, és az ide beiratkozott nagyobb gyermekeket a hét meghatározott napjain, délután a felekezeti iskolák tantermeiben oktatták. 1925-ben a katolikusoknak három elemi iskolájuk volt hat tanítóval, a reformátusoknak ugyancsak három néggyel, míg a zsidó vallású tanulók az egy tanerős izraelita magániskolát látogatták. Az iparos tanoncokat hetente egy délután a felekezeti iskolákban tanították elméleti tantárgyakra.
Az iskolák számának örvendetes gyarapodásával az oktatás színvonala sajnos nem javult együtt. Dr. Doroghy Kálmán, a község körorvosa a képviselő-testület ülésein arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági ismétlő iskolába került, elemi iskolát végzett gyermekek között van, aki még a nevét sem tudja tisztességesen leírni.
Mivel a tanköteles gyermekek száma tovább növekedett, a két világháború között újabb és korszerűbb intézményeket építettek. Településünk oktatásügye sokkal nagyobb mértékben fejlődött, mint más községeké, noha Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején a népoktatás országos szinten is rohamléptekkel haladt előre. A kormányzói pár személyes támogatása szinte minden új kenderesi iskola felépítésében megnyilvánult. 1926-ban a régi katolikus helyére barokkos stílusú, gyönyörű zárdaiskola épült. Az öt tantermes leányiskolában a soproni Isteni Megváltó leányai rend öt-hat apáca-tanítónője oktatott. Fő patrónusai a kormányzó neje, Horthy Miklósné Purgly Magdolna, továbbá Hellenbach Gottfried báró és felesége voltak. Horthy Miklós személyes támogatásával épült fel 1928-ban az öt tantermes új református iskola, majd 1929-ben az Újtelepen, 1931-ben a római katolikus templommal szemben létesítettek katolikus felekezeti iskolát ugyancsak a kormányzói pár anyagi hozzájárulásával.
Az 1920-as években a vallás- és közoktatásügyi miniszter támogatásával a már meglévő uradalmi iskolán kívül két újabb külterületi is épült. A szabolcsszállási tanintézetet 1939-ben második, az 1940-es évek elején pedig harmadik tanteremmel bővítették, olyannyira megnövekedett az uradalmakon és a tanyákon élő gyermekek száma. Ma már kevéssé ismert, hogy a két világháború között az elemi oktatásnál magasabb szintű iskola létesítésére is történtek próbálkozások Kenderesen. 1934-ben dr. Szeghalmi Elemér budapesti tanár a községi képviselő-testülettől egy vegyes, fiú-leány polgári iskola felállításához kért támogatást, de Kisújszállás közelségére és a magas községi pótadóra hivatkozva elutasították kérelmét.
Az elemi iskolákban XX. század első felében több kiváló pedagógus tanított. Közülük is kiemelkedett Kovács Mihály és felesége, Hoffmann Vilma, akik 1904-ben, illetve 1905-ben kerültek a faluba. A tanító házaspár több mint három évtizeden keresztül nevelte nagy szeretettel és hozzáértéssel a református gyermekeket. Kovács Mihályt a helybeliek tiszteletük jeléül rektornak nevezték, 1913-tól 1938-ig igazgatóként működött. Feleségéről, a jóságos Vilma néniről a legidősebbek mint kedves emléket mesélik, hogy a családokat gyakran meglátogatta, és az apró gyermekeknek mindig vitt süteményt, cukrot vagy más finomságot.
A régi világban nevelődő gyermekek mindennapjai alapvetően eltértek a tanulók jelenlegi életkörülményeitől. Télen kemencében sült krumplival mentek iskolába, mellyel kezüket melengették. Iskolatáskája csak keveseknek volt, legtöbbjük az édesanyja varrta vászontarisznyában hordta iskolaszereit, a palatáblát, palavesszőt és a törlőrongyot. A padokban négyesével ültek, a jó tanulók elöl, a kevésbé jók hátrább. Délelőtt 9–10 óra körül elfogyasztották a tízórait, többnyire pirítóst, görhét vagy pogácsát. Az órákat reggel 8-tól 11-ig tartották, de a hét néhány napján délután 13– 16 óra között is volt tanítás. A tanyasi gyermekek a nagyszülőknél, rokonoknál laktak bent a faluban, vagy mindennap a távoli tanyákról érkeztek, gyalog. Az iskolákból télen a ruha és cipő hiánya, ősszel és tavasszal a mezőgazdasági munkák miatt nagyon sok gyermek maradt távol. A szegény sorsú tanulók számára Miklós napján vagy karácsony előtt minden évben segélyakciót szerveztek, ilyenkor ruhát, cipőt és kabátot osztottak ki közöttük. A leányegylet tagjai flanelből ruhákat varrtak számukra, az egyházak és a módosabb szülők a szegény tanulók reggeliztetésére tejet vittek. Mindennek ellenére a kenderesi szegény gyermekek többsége is elvégezte a hatosztályos elemit, majd a gazdasági ismétlő iskolában szerzett gyakorlati ismereteket.
A község tanintézetei 1944 őszén, a harcok alatt a szabolcsszállási tanyai iskola kivételével csak kisebb károkat szenvedtek, ezért már decemberben megkezdődhetett az oktatás. A falu orosz katonai parancsnoka maga is tanító lévén a kenderesi pedagógusok között „ucsitel” felirattal karszalagokat osztatott ki, és látogatta az órákat. 1945 telén-tavaszán a Kisújszállásra bejáró gimnáziumi és polgári iskolai tanulókat helyben, a zárda iskolában oktatta Nánási Mihály kisújszállási református lelkész, Csépányi Ferenc római katolikus káplán és Kovács István egyetemi hallgató, hogy a vonatközlekedés hiánya és a rossz közbiztonsági állapotok miatt ne veszítsenek évet. 1947–48-ban a zárdában és a katolikus fiúiskolában megnyílt a VII. és a VIII. osztály. Itt kell megemlítenünk, hogy a református iskolában 1942–43-ban is működött összevont hetedik és nyolcadik osztály, ugyanis a nyolcosztályos elemi iskolai képzés fokozatos bevezetése már az 1940-es évek elején megkezdődött Magyarországon.
Az egyházi iskolák államosítása a lakosság és a tantestület egy részének ellenállását váltotta ki. A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete által 1948. május 18-án Kisújszálláson rendezett értekezleten Pártos Dezső az intézkedés ellen szót is emelt, ehhez ez idő tájt már nem kevés bátorság kellett. Pártos Dezső és Lódi Béla tanító az iskolájukban tartott szülői értekezleten is kifejtették ellenvéleményüket. Ezért a községi nemzeti bizottság nem járult hozzá politikai igazolásukhoz, ami állásuk elvesztését jelentette. 1948. június 6-án a kenderesi képviselő-testület ülésén Andrási Sándor, Bárdi Kálmán, Dobos Mátyás, Kazinczy Imre és Patkó János is az iskolák államosításával szemben foglalt állást. A megtorlás most sem maradt el, és a nemzeti bizottság felszólítására kizárták őket a testületből.
Új iskolaépületekre a kormányzói pár korábbi támogatásának köszönhetően megfelelően ellátott Kenderesen a nyolcosztályos képzés kialakulása után sem volt szükség. Csupán Bánhalmán épült 1960-ban egy négy tantermes új intézmény. Az 1957-ben létesített esti tagozat és az 1962-ben beindult napközi otthon tanulócsoportjainak is sikerült a meglévő iskolákban helyet biztosítani. 1990-ben az általános iskola 27 tantermében 37 pedagógus összesen 576 tanulót oktatott.
Egy szerencsés elgondolás nyomán 1950. szeptember 15-én a Horthy-kastélyban bentlakásos traktoros iskola nyílt, majd három évvel később mezőgazdasági gépészképzéssé alakult át. Az épületben nemcsak tantermeket, hanem tanműhelyeket és kollégiumi hálóhelyeket is kialakítottak. 1955-ben a kenderesi iskola már a mezőgazdaságigépész-szakképzés egyik fontos tiszántúli bázisának számított, ahová a máshol megszüntetett szakiskolák hallgatóit és oktatóit áttelepítették. 1965-ben a néhány hónapos tanfolyamokat hároméves oktatási rendszerben váltotta fel. 1970-ben hat tantermes, korszerű iskolaépületet adtak át a kastély mellett, és azóta az ősi falak között csak kollégium működik. A képzési profil sokszori változtatása után jelenleg a szakközépiskolai osztályokban világbanki támogatással folyó képzés keretében érettségit és technikusi képesítést szerezhetnek az intézmény tanulói.
Településünkön az óvodai nevelés több mint százéves múltra tekint viszsza. 1894. május 1-jén Polyik Istvánné képesített óvónő magánintézetet nyitott, ahová már az első hónapban ötven-hatvan gyermeket írattak be. A község az óvodát évi rendszeres pénzbeli támogatásban részesítette azzal a feltétellel, hogy Polyikné a szegény gyermekeket köteles díjtalanul felvenni és az óvodát legalább tíz évig fenntartani. 1898-ban mégis elköltözött a faluból, és máshol nyitott magánóvodát, mivel Kenderesen községi intézményt létesítettek. A kisgyermekek számának megnövekedése miatt 1930-ban tervezték egy katolikus óvoda létesítését is, de a község a dajka bérét és a berendezés költségeit nem tudta biztosítani, így a második óvoda felállítására csak 1958-ban került sor. 1990-ben a két intézményben 179 gyermekkel 17 óvónő foglalkozott.
A múltban a közösségi élet iránti igényt elsősorban az alkalmanként, aratáskor, farsangkor rendezett bálok és a különböző egyesületek szolgálták. 1885 és 1951 között a faluban huszonöt bejegyzett, a belügyminiszter által engedélyezett egyesület és kör működött. Közülük legkorábban, 1885-ben a Kenderesi Ipartestület alakult meg, melynek taglétszáma a két világháború között elérte a 97 főt. Az 1886-ban életre hívott Polgári Olvasókör volt az első, kifejezetten kulturális jellegű egyesület a községben, majd a századfordulón létrejött Kenderesi Társaskör, az Általános Népkör és Kaszinó, továbbá a Katolikus Olvasókör ugyancsak a lakosság művelődését szolgálta. Kisebb könyvtárakkal a szakmai jellegű egyesületek, mint például az Ipartestület, az Első Földművelő Kör, az 1922-ben szerveződött Nemzeti Földműves Kör és az 1939-ben alakult, vallásos-kulturális funkciót betöltő Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet is rendelkezett.
Az egyesületek tagjai rendszeresen tartottak műkedvelő előadásokat és zenés, szórakoztató rendezvényeket, bálokat, míg a földműveskörök fő profilját a mezőgazdasági ismeretterjesztő előadások jelentették. A két világháború között több egyesületnek Kiss László főjegyző volt az elnöke. A katolikus jellegű körök tevékenységét dr. Hegyessy Béla plébános, a Stefánia Szövetségét báró Hellenbach Gottfriedné, a hazafias célokat szolgáló egyesületekét Hellenbach Gottfried báró irányította.
1892-ben a községi tűzrendészeti szabályrendelet életbe lépésével egyidejűleg alakult meg a helyi egyesületek közül talán a legjelentősebbnek tekinthető Önkéntes Tűzoltó Egylet. Ekkor állították fel az önkéntes tűzoltóságot is, mely a falu lakóépületeinek és a határ gabonatábláinak tűzvédelmében rendkívül fontos szerepet töltött be. A tűzrendészeti szabályzat a község belterületén megtiltotta a gabona összerakását és cséplését, a község külterületén pedig tárolóhelyeket jelölt ki. Tűzoltószertárat építettek, megvásárolták az első, nagyobb teljesítményű fecskendőt, és állandó éjjeliőröket fogadtak, akik tűzőrséget is elláttak. Az 1930-as években a tűzoltóság részére nyári-téli egyenruhát biztosítottak, és az emeletes házak oltására alkalmas tolólétrát szereztek be.
Kenderes első, községi tulajdonban lévő könyvtárát 1898-ban létesítették a földművelésügyi miniszter által folyósított segélyből. 1943-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium három, a Földművelésügyi Minisztérium két, az egyesületek négy, az iskolák három könyvtárat tartottak fenn, de közülük csupán egy vészelte át a háborút négyszázötven kötet könyvvel. A községi könyvtár tulajdonában 1965-ben kilencezer kötet könyv volt, és ez idő tájt a könyvtár alapfunkcióin kívül már különböző rendezvényekkel is hozzájárult a falu közművelődéséhez. Februárban mezőgazdasági könyvhónapot, áprilisban a költészet napját, június elején ünnepi könyvhetet, novemberben őszi könyvhetet tartottak, s ekkor író-olvasó találkozókat is rendeztek. Az intézmény jelenlegi épületét 1986-ban adták át, ahol az 1990-es években a hírlapokon és folyóiratokon kívül 26 ezer kötet könyv állt az olvasók rendelkezésére.
A község kétszáz férőhelyes régi kultúrháza 1930-ban épült. 1964-ben a művelődési ház és a könyvtár közös elhelyezésére új épület létesült, ahonnan 1986-ban a gyűjteményt elköltöztették. A művelődési házban, csakúgy, mint a könyvtár korszerű, új épületében gyakran tartanak kiállításokat, vetélkedőket és más kulturális rendezvényeket. Több szakkör működik itt, és az épület az utóbbi években alkalmi vásároknak, kereskedelmi termékbemutatóknak is helyet ad. Az 1950-es, 1960-as években jelentős volt a helyi színjátszó csoportok tevékenysége, neves színdarabokat dolgoztak fel és mutattak be a kultúrotthonban. A rendszeres filmvetítések már az 1920-as években megkezdődtek, az 1945 előtt épült állandó mozinak K. Szabó Mátyás volt a tulajdonosa. 1948-ban államosították, majd 1960-ban 233 férőhelyesre bővítették, és hetente hat napon át üzemelő normál filmes filmszínházzá fejlesztették. A látogatók számának folytonos csökkenése miatt azonban az 1990-es években megszüntették, és az épületben zenés szórakozóhelyet alakítottak ki.
Jóllehet a Községi Sportkör már 1921-ben megalakult, a túlnyomórészt mezőgazdasági foglalkozású lakosság körében a sport csak lassan vált népszerűvé. Az 1920-as, 1930-as években a falu sportéletét többnyire az iskolai tornaversenyek jelentették, ahol futás, távol- és magasugrás, kötélhúzás, birkózás és tornagyakorlatok szerepeltek műsoron. 1924-ben testnevelési bizottságot hoztak létre Kenderesen, 1925-től pedig a Leventeegyesületben testnevelési oktató működött. Bár a leventék kiképzése elsősorban katonai célokat szolgált, a rendszeres futballmeccsek, futó- és tornaversenyek a testedzés népszerűsítését és az egyesületi sportélet megerősödését jelentősen elősegítették. 1943-ban a sportkör Hellenbach báró elnökletével sportegyesületté szerveződött, és a következő évben a községtől sporttelepet kapott. A front átvonulása után a néhány lelkes kenderesi lakos, Süveges Elek, Szegedi András, Sziklai Béla és Zagyva Imre hamar újjászervezte a sportéletet. Az 1940-es évek végén megkezdődött a sporttelep kiépítése. Öltöző létesült, a labdarúgó-szakosztály mellett megalakult az asztalitenisz-, a sakk- és később a röplabda-szakosztály. Az 1970-es, 1980-as években a helyi sport színvonalának emelésében jelentős szerepet játszott a Közép-tiszai Állami Gazdaság anyagi támogatása.
Az utóbbi években az augusztus 15-ét követő hétvégén, a búcsúval egyidejű falunapon rendszeresen tartanak sportrendezvényeket. Szeptember utolsó vasárnapján pedig évente megrendezik a regionális jelentőségű kenderesi lovasnapokat, ahol a díjugrató- és fogathajtóversenyeken a Dunától keletre eső országrész legjobbjai vesznek részt.
Református leánytanulók (1912) (Vitáris Elekné született Kulcsár Mária fényképgyűjteményéből)
Az 1. számú általános iskola (volt zárda iskola)
A 3. számú általános iskola (volt református iskola)
Tátrai József tanító és osztálya. A tanító mellett jobbról Losánszky Endre III. osztályos tanuló (1946–47. tanév)
7
A Kenderesi Nőegylet kiránduláson az 1940-es években. A felső sorban középen fejkendővel Á. Szabó Sándorné született Koczó Ilona (ifjú Darvas Kálmánné fényképgyűjteményéből)
A Kenderesi Nőegylet kiránduláson az 1940-es években. A felső sorban középen fejkendővel Á. Szabó Sándorné született Koczó Ilona (ifjú Darvas Kálmánné fényképgyűjteményéből)
Szüreti mulatság (1950). A fotón a subás férfitől jobbra Ferenci Ella és Erdei József, jobb szélen kalapban Bárdi Kálmán, a hátulsó sorban, a subás férfi mögött Szabó László, a nagybőgős mellett Balogh József áll (Az Eszteró család fényképgyűjteményéből)
Hétköznap a községi könyvtárban (1960 körül). A képen Kolláth József, Keserű Lajosné, Ulveczki Mihályné, Bogdán Kálmánné és Ficzere János
A kenderesi leventezenekar (1944). Az első sorban jobbról a második Kerekes Bálint, a negyedik Bereczki János (Az Eszteró család fényképgyűjteményéből)
