Vár, torony, török
Vár, torony, török
A mohácsi csata után a törökök fokozatosan terjesztették ki hatalmukat az ország középső területeire. Ez azzal is járt, hogy a magyar királyság és az oszmán birodalom határa, amelyet végvárak egész rendszere védett mindkét részről, folyamatosan változott. Elsősorban a Dunától nyugatra fekvő területek forogtak veszélyben, hiszen a szultánok hódításának végcélja Nyugat-Európa volt. 1529-ben a törökök Bécs felé nyomultak előre, és eközben a Dunántúl északi részén dúltak, pusztítottak.
Az események hatására kezdődtek el az erődítési munkálatok az egész országrészben. Elsősorban meglévő épületeket erősítettek meg – köztük Zalában a nagykapornaki és a zalavári bencés apátságot –, de készültek új várak is. 1532-ben ismét Bécs ellen indultak a török hadak, a Dél-Dunántúlon keresztül. A Dráva, a Zala és a Rába völgyein átvonuló seregek ezúttal a zalai falvakat dúlták fel. 1541-ben, Buda elfoglalása után az ország középső része a törökök uralma alá került. Az ekkor kialakult védelmi vonal legfontosabb magyar erődje Szigetvár lett. Zala népének immár egészen közelről kellett a törökkel szembenéznie. Ebben az időszakban a kisebb várakat megerősítették, és a földesúri kúriákat, valamint templomokat is igyekeztek védhetővé tenni.
Nem véletlen, hogy a Háshágyiak nemesi udvarházát az 1540–1550-es évek fordulóján alakították át erőddé, hiszen kisebb létszámú, portyázó török csapatok bármikor rajtaüthettek a vidéken. Az 1550-es évek végétől a harcok a Dráva és a Balaton közti térségben folytak, de a Balaton-felvidék felől is támadtak a törökök. A lakosságot a hadi eseményeken felül a roszszul fizetett magyar végvári katonaság rablásai, valamint pestisjárványok is sújtották.
Ekkorra tehető a somogyi és a zalai falvak tömeges pusztulása. A korszak adóösszeírásai Kehidán is híven tükrözik a helyzet romlását. 1531-ben még tizenhárom portát, köztük négy üresen állót vettek számba, 1542-ben viszont már csak öt porta után fizettek adót. Némi fellendülés tapasztalható 1548-ban, amikor két porta és három üres telek mellett nyolc új házat írtak össze. 1564-ben négy negyed és kilenc üres porta, 1566-ban pedig mindössze két porta került az adójegyzékbe. A visszaeséshez valószínűleg hozzájárult, hogy 1558-ban babócsai (Somogy megye) és komári (Zalakomár) katonák dúltak, raboltak a településen.
Szigetvár elestével, 1566-ban ismét átrendeződött a határ. Az ellenség ekkor már nem egyszerűen a szomszédban volt, maga a végvári vonal is Zala megyén belülre került. A Balaton és a Dráva közti főkapitányság központja Kanizsa lett. A háborús helyzetben főbenjáró bűnt követett el Háshágyi Imre, Kehida földesura. A várrá átépített zalavári kolostoregyüttes említett, 1568-ban történt feldúlása és önkényes elfoglalása igen felelőtlen és veszélyes cselekedet volt, hiszen a Zala-völgy alsó szakaszán kulcsfontosságú várnak számító erősséget gyakran támadta az ellenség.
Amikor a törökök 1588-ban végigdúlták a környéket, a végvidéknek számító Kehida lakossága is meggyérült. Az adóösszeírásokból az olvasható ki, hogy több évben is felmentették a település jobbágyait az adózás terhe alól. Kehida azonban nem néptelenedett el teljesen még Kanizsa eleste, 1600 ősze után sem, noha az új végvárrendszer a Zala felső folyásánál alakult ki, Egerszeg központtal, így a megye középső része végképp nyitva állt a portyázók támadásai előtt. A források ebben az időszakban gyújtogatásokról, rablásokról szólnak Kehidával kapcsolatban.
Figyelmet érdemel egy 1640-es adat: ekkor a pálosok többek között Új-Kehida lakóit is eltiltották elpusztult birtokaikon a földek használatától. Ez egyértelműen arra utal, hogy a falu átmenetileg elnéptelenedett, és újratelepült. Egy 1666-ban kelt feljegyzés szerint a családok a faluból a szőlőbe költöztek ki a veszélyek elől.
Az évtizedeken keresztül csekély mértékű földművelés miatt a szántóföldeket és szőlőket kezdte benőni az erdő, és 1681-ben egyetlenegy zsellér fizetett kevéske adót. S aztán hamarosan átköltöztek Kiskallos helyére, annak Árpád-kori temploma mellé – ahogy erről már szó volt.
A török idők emléke az az 57 darabból álló éremlelet, amely 1875 és 1908 között került Kehidáról a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárába. Az első darabokat 1875-ben Németh Elek egyetemi hallgató ajándékozta a múzeumnak, a többit 1908-ban vásárolták meg. Sajnos nem jegyezték fel, hogy Kehida mely részén bukkantak rá, így nem tudni, elrejtése kihez köthető. A leletben a legkorábbi érem az 1490–1516 közt uralkodó II. Ulászló cseh garasa. A többi darab 1536 és 1597 közt vert magyar, osztrák és német ezüsttallér; az elrejtett kincs jelentős értéket képviselhetett a maga idejében.
Mára már feledésbe merült, hogy a török időkben kis erősség állt Kehidán. A váracska emlékét sem a földrajzi nevek, sem a hagyomány nem őrizték meg. Csak a község műemlékeit ismertető kiadványok és a környék történetével foglalkozó kutatók munkái említik meg, hogy a Hertelendy-Deák-kúria a hajdani vár helyére épült. A mai belterület északi szélén, a Zala árteréből enyhén kiemelkedő domb a középkorban kiváló megfigyelőhely lehetett, ahonnan a Szentgrót felé, illetve keletnek, az átkelőhely felé vezető utakat egyaránt szemmel lehetett tartani.
A ma is a domb déli lábánál csordogáló Sásvölgyi-patak vizét annak idején minden valószínűség szerint belevezették a várárokba. Ennek az ároknak a nyomai még az 1850-es években is jól látszottak a kastély északkeleti sarkánál, amint azt az akkoriban készített kéziratos térképek megörökítették.
Kehidán a nemesi udvarházat minden bizonnyal a Háshágyi család építette, hiszen a korábbi birtokos Kanizsaiak székhelye a kanizsai várban volt. 1541-ben már állt az építmény, adatunk van arról, hogy Bánfi István vezetésével állatokat és ingóságokat raboltak el innen – ahogy erre már utaltunk. Az írott források először egy 1551-ben kitört családi viszály kapcsán említik. (Ekkor – mint már szó volt róla – Háshágyi Ferenc a közösen emelt erősséget teljesen elfoglalta, és abból Balázs testvérét egy hónapra kizárta.)
Az egyházlátogatási jegyzőkönyv 1554-ben megállapítja, hogy a templom – amelynek évek óta nincs papja – a földesúr rendeletére a várban van elrekesztve. Ezek szerint a templom közelében állott udvarház erődítése úgy készülhetett, hogy magában foglalta az egyház épületét is.
A kis vár erős és biztonságos lehetett, alkalmas arra, hogy ott foglyokat őrizzenek, amire 1559-ből és 1561-ből származó forrásaink utalnak.
Háshágyi Imrének a kehidai várban található javait számba véve a kaputoronyban kilenc szakállas puskát, hozzájuk tartozó golyókat és lőporos hordókat, valamint a kapuőrség által használt ónedényeket írtak össze 1569-ben.
A kehidai végházat feltehetően 1588-ban pusztították el a törökök az előző évben Kacorlaknál elszenvedett vereségüket megtorló bosszúhadjáratukban. A források a későbbiekben már nem említik, aminek az lehet az oka, hogy a végvidéknek számító és a korábbi portyázások nyomán csaknem teljesen elnéptelenedett településen nem tartották érdemesnek az erősség helyreállítását. A törökellenes magyarországi határvédelmet ábrázoló, 1594 elején készült térképen a szerző, a Felvidéken tevékenykedő várépítész ugyan feltüntette a kehidai váracskát, de minden bizonnyal csak azért, mert nem álltak rendelkezésére friss, megbízható értesülések a déli végekről. Az erősség falainak maradványait állítólag még a XIX. század derekán is lehetett látni a Deák kúria körül. Feltételezhető, hogy a kúria északkeleti, a többitől eltérő falvastagságú szobáját az egykori vár falára építhették.
Látkép Kehidáról az 1920-as évekből (Holub József nyomán)
Sánc, illetve árok nyomai a Deák-kúria 1854-es felmérésén, az épülettől északkeletre
A kehidai erődített nemesi kúria ábrázolása Giovanni Jacobo Gasparini várépítész kéziratos térképén (1594)
