Egy nevezetes oklevél
Egy nevezetes oklevél
Amikor a középkori írott forrásokban – jelenlegi ismereteink szerint – Kehida neve először szerepel, 1232-ben már fontos település, ahol Zala megye nemesei összegyűlnek, és tanácskozásuk eredményeként „in ponte Ketud”, azaz „Ketud hidában” kelt levéllel fordulnak a királyhoz.
Az Árpád-korból még további két oklevél maradt fenn, 1237-ből és 1278-ból, amelyeket Kehidáról kelteztek. Az 1232-es oklevél, azonfelül, hogy a település első írásos említése, igen jelentős történelmi emlék. Tükröződnek benne azok a változások, amelyek a XIII. század folyamán a társadalom és a megyeszervezet életében végbementek.
A vármegyék Szent István-i rendszerének kettős szerepe volt. Az élükön álló, a király által kinevezett ispánok legfontosabb tevékenységét a királyi birtokok kormányzása jelentette. Mellette közigazgatási és bírói feladatokat is elláttak. A megyei intézmény a XIII. század folyamán jelentős átalakuláson ment át. A változások két, egymást erősítő folyamat következményeként indultak meg. Ezek egyike a királyi birtokok eladományozása volt. A XII–XIII. század fordulójától kezdve az uralkodók egyre több földet juttattak híveiknek. Az adományok az előkelő nagybirtokosok vagyonát gyarapították, így a tulajdonviszonyok ezek javára módosultak.
A másik folyamat a birtokos közrendű szabadok felemelkedésével függött össze. Az 1222. évi Aranybulla királyi szervienseknek ismerte el ezt a társadalmi csoportot, és olyan kiváltságokat biztosított számukra – köztük a közvetlenül a királyi bíráskodás alá való tartozást –, amelyek kiemelték őket a megyei joghatóság alól.
A kehidai oklevél tartalmának lényege: „a királynak a Zalán innen és túl lakó összes szerviensei” azt kérték uralkodójuktól, hogy távol lévén a bíráktól (azaz a királytól és helyetteseitől, akik a nemesek ügyeiben ítélkezhettek), maguk szolgáltathassanak igazságot a hozzájuk fordulóknak. A királyi engedély birtokában vizsgálatot folytattak és ítéletet hoztak a veszprémi püspök és Atyusz bán birtokvitájában. Az eljárás során tanúként több, „eléggé nemes” férfiút hallgattak meg.
A történészek már régen felfigyeltek erre az oklevélre, és a királyi vármegye felbomlása, a nemesi vármegye kialakulása első bizonyítékának tekintették. A legújabb kutatások azonban rámutattak, hogy ebben a folyamatban nem az egyetlen és nem is a legelső volt a zalai nemesek próbálkozása. Felhívták azonban a figyelmet egy másik, ugyancsak fontos szempontra: itt érhető tetten annak első megnyilvánulása, hogy az Árpád-kor végén kezdett átalakulni, kiszélesedni a nemesség fogalma. Már nem csak a nagybirtokkal rendelkező, országos méltóságot betöltő személyeket tekintették nemeseknek, a közfelfogás velük egyenrangúnak, azaz „eléggé nemes” férfiaknak ítélte meg a kisebb közösségek előkelőségeit is.
Számos alkalommal gyűltek össze Zala megye nemesei Kehidán1232-től a XVI. század közepéig. A helyszínválasztást központi fekvése indokolhatta: a megye keleti és nyugati részén lakóktól egyforma távolságra feküdt. Maga a település egyébként nem volt jelentősnek mondható. Nem tudunk arról, hogy vásárt tartottak volna itt, nem említik egyszer sem mezővárosként, nem volt jelentősebb vára, és nem működött határában kolostor sem, ahol az ítéleteket írásba foglalhatták volna. Amikor az 1500-as évek közepére már megsűrűsödtek a török betörések a megye központi területeire is, alkalmasabb helyszínnek bizonyultak a jelentősebb erődítéssel, várral rendelkező települések (Kapornak, Szentgrót, Egerszeg).
A középkorban a nemesi közgyűlés volt a vármegyei közigazgatás legfontosabb szerve. A testület igazságszolgáltatási feladatokat is ellátott. A nemesek közti perekben tulajdonképpen csak a király bíráskodhatott. Az azonban kivitelezhetetlen volt, hogy az összes ilyen ügy az uralkodó elé kerüljön. Ezért ezt a feladatot helyettesére, a nádorra, esetenként a megye főispánjára ruházta át.
A nádor évente egyszer, általában a tavaszi hónapokban vagy nyár elején tartott törvényt Zala megyében, a főispán pedig az őszi időszakban bíráskodott. Kisebb horderejű ügyek elintézésére ennél gyakrabban is összehívták a megyei bírósági közgyűléseket. A gyűléseken elsősorban büntető- és polgári peres eljárások folytak. De ezen alkalmakkor hirdették ki a törvényeket, a királyi parancsokat, szedték be a különböző adókat, intézkedtek – különösen a török időkben – a katonaság kiállításáról, és választották meg az országgyűlésben a megyét képviselő nemesi küldöttség tagjait is. A közgyűlések alkalmával nagy tömeg gyűlt össze, ezért azokat a falvak mellett elterülő szabad mezőn folytatták le. Az ügyek sokaságától függött a gyűlések időtartama így akár tíz-tizenkét napig is eltarthattak.
Kehidán 1349-ben és 1351-ben tartottak nádori, 1337-ben, 1339-ben és 1348-ban pedig főispáni közgyűlést. 1232 és 1556 között a megyei törvényszék is számos alkalommal választotta tanácskozása helyszínéül a települést. Érdekességként említhető, hogy Zala megye legkorábbi, 1555. március 24-éről fennmaradt jegyzőkönyvét szintén Kehidán keltezték.
)
)
