Oskola Tanító Házak
Oskola Tanító Házak
A református hitvallás szerint „az iskola a templom előcsarnoka és az egyház veteményeskertje”. A református iskoláról Kállósemjénben az első adatunk 1765-ből való, amikor a vizitátor működését rendben is találta. Az 1827. évi református tanítói díjlevél szerint „az Oskola Tanitó Ház a Templom mellett állt”, a tanítónak földje nem volt, a hívek tartották el: évenként „minden Telekes Gazda fizet egy véka (25–30 liter) rozst, 12 krajcárt, a fél béresek fél véka rozst, 6 krajcárokat”; tandíj fejében megillette egy-egy véka gabona, ezenfelül a „betüket tanúlóktól” 24 krajcár, az „olvasóktol” 36 krajcár, a „fellyebb valóktól” egy rajnai forint. Így maradt ez kisebb módosításokkal a századfordulóig olyan kiegészítésekkel, hogy „az oskola Tanítót a gyermekek tartják fűtövel” (1833, 1858), vagy a gazdák fizetnek fejenként tíz kéve nádat (1843, 1860), és a fizetéslevél része lett a stólapénz, a temetési szertartások végzéséért járó díjazás is (például 1833-ban énekszós halottért harminc krajcárt, búcsúztatóval együtt egy rajnai forintot és harminc krajcárt kapott).
1833-ban 21 gyermek járt a református iskolába, közöttük „az Abécét olvasok vagynak 4en, a betüket esmerök 14en”. 1860-ban Szabó Imre tanítónak 25 növendéke volt, közülük „az olvasó gyermekek” száma hét, és „betűzö” a többi, felsőbb osztályba nem járt senki. Szabó Imre tanító fizetéslevele szerint a 25 növendéktől még egy-egy csirkét is kapott. 1844-ben Horváth József tanítósága alatt az „oskolaházat” új nádfedéllel fedték, és házikertként a templomkert egy részét használhatta. A római katolikus és a görög katolikus felekezeti tanítók hasonló jövedelemben, tartásban részesültek. A református tanítói díjlevelek hangsúlyozzák is, hogy „minden egész telekes gazda az ide való mód szerint fizet”.
Az „ide való mód” azonban igen szerény volt, a hívek a mindennapi élelemmel sem tudták tanítóikat ellátni.
A Pyrker László egri pátriárka érsek 1828. május 19-i semjéni vizitációjakor készült feljegyzések plasztikus képet festenek a korabeli Kállósemjénről. A településen 1317 fő élt (821 görög katolikus, 255 római katolikus, 221 református, 19 zsidó, egy evangélikus), a kocsmai ének és tánc 1808. november 22-től engedélyezett, skandalum nem történik. Szülésznő Czapuj Helena és Makóvi Florina, görög katolikusok. A szülők kereszténységre nevelik a gyermeküket, mindkét nemű fiatalok hatéves kortól iskolába járnak.
A római katolikus iskola 1810-től működött a Kállayak jóvoltából a papi birtokon egy régi épületben, a plébános háza szomszédságában álló, istállónak készült, de üres építményben. A terület körülkerítetlen volt, karbantartása hiányos. A tanító lakása egy szoba-konyha és kamra. A tantermet a tanítói lakásból különítették el, s mindössze harminc gyermek befogadására volt alkalmas. A kántortanító, 1827-től a Zemplén megyei Jászóról való Nyerges Antal, „megfelelő tudású, szorgalmasan tanít, jó erkölcsű és az orgonát is megfelelően tudja használni”. A legfőbb tantárgy a vallástan volt, ezt heti két alkalommal a pap oktatta. Íráson-olvasáson kívül a tanulók kevés számtani, természetrajzi és földrajzi ismeretet is kaptak. Az elemi iskolában a vizitációkor 42 gyermek (25 fiú és 17 leányka) volt iskolaköteles, ebből a tanórán megjelent 14 fő (11 fiú és három leány).
Ez a régi iskolaépület még több mint száz évig maradt fenn, a tanítás délelőtt 8–10 óra és délután 14–16 óra között folyt. A tanulók létszáma átlagosan hatvan–nyolcvan közötti. 1934-ben a tantermet megnagyobbították, és nagyjavítást is végeztek az épületen. Tanítói lakást 1942–43-ban építettek. Az iskola tanítói voltak: Tamaskovits Endre, Vargócsi Elek, Várkonyi (Kicska) László, Homoródi József, Homoródi Endre, Homoródi Pál. A régi épület (Kölcsey út 3.) utóbb raktár lett, 1992-ben lebontották.
A görög katolikusok első iskoláiról nem rendelkezünk adatokkal, forrásokkal. Az 1860-as években építették fel a mai Kossuth út 81. szám alatt állt, de már lebontott tanintézetet. 1864-től tanítója negyven éven át id. Csobay Lajos volt, őt fia, ifj. Csobay Lajos váltotta fel 1904-ben. A diákok száma ez időben már százon felüli, a padokban nem fértek el, a földön ülve is írtak, tanultak. Az épület javítására évi négy alkalommal jótékonysági bált rendeztek. A tanító kevés állami segélyt kapott, a kántorföld jövedelméből kellett megélnie. A tanulók egy forint ötven krajcár tandíjat fizettek. 1911-ben épült fel az új görög katolikus iskola egy tanteremmel és tanítói lakással. Az új iskola felszerelése húsz négyüléses pad, egy szekrény, egy-egy tanítói asztal és szék, falra szerelt fogasok, térkép és olvasótáblák. Az épületet 1960-ban alakították át gyógyszertárrá.
A kiegyezés után hazatért Türr István tábornok indította Baján országos útjára az 1870–1875 között működött felnőttoktatási, analfabéta-tanfolyamokat. A nagykállói járásban az ötven százalékot meghaladó analfabétizmus csökkentésére Kállósemjénből van csak adatunk e tanfolyam tényleges működéséről. Az energikus, a közért mindig lelkesült id. Csobay Lajos tanító 1870–71-ben, decembertől áprilisig hetenként néhány estén 39 kállósemjéni férfit és 21 leányt tanított meg írni-olvasni.
Mindhárom felekezeti iskolában osztatlan rendszerű tanítás folyt, egyetlen tanítóval. Az iskolaépületben a nagyobb helyiség szolgált tanteremül, a kisebbikben volt a tanítói lakás (egy lakószoba, konyha, kamra). A rosz-szul megvilágított, néhány kicsiny ablakos első tantermeket és a tanítói lakásokat csak a közös pitvar választotta el egymástól, a padlózat döngölt föld volt. A századforduló után épült iskolák már igyekeztek a törvényi előírásokat megközelíteni. Télen maguk a tanítók fűtöttek a vaskályhákban, ha volt fa. „A kályha inkább füstölt, kevés meleget adott.” A zsúfolt, szűk, kevés levegőjű tantermekben az egy tanítóra jutó gyermekek száma évről évre emelkedett a tankötelesek számának (egyébként örvendetes) növekedésével. Az 1860-as években ötven-hatvan, az 1880-as években már nyolcvan-kilencven tanuló jutott átlagosan egy-egy tanítóra. A gyermekek palatáblára írtak palavesszővel, amit vászontarisznyában (bakóban) hordtak. Második osztálytól ceruzát (plajbászt) használtak, negyedik osztálytól tollal írtak.
A tanítók kevés jövedelmüket is rendszertelenül kapták, idejük jelentős részét ezért gazdálkodással töltötték, a tanítás háttérbe szorult. 1880-ban például a református iskola épületét a tanító „más melléképület hiányában istállóvá alakította át, s a gyerekeket pedig olykor-olykor, azonban minél ritkábban saját szűk, alacsony, setét lakószobájában gyűjtötte össze tanulás végett”. 1881-ben a református gyülekezet a lelkészlak mellett sietve vásárolt is egy belsőséget, rajta épülettel, szobájában tantermet alakítottak ki.
A településen gyermekáldásban nem szűkölködtek a családok, három gyermek alatt az anyakönyvekben alig találni családokat. Igen magas volt azonban a csecsemő- és gyermekhalandóság. Sok gyermek életképtelenül, fejletlenül jött a világra (a csecsemőhalandóság még 1934-ben is 32 százalék volt, 1944–45-ben húszszázalékos). Nincs külön adatunk, de a gyermekhalandóság a megyei átlag szerinti negyven százalék lehetett a XIX. század utolsó harmadában, nyolc-tíz (vagy több) gyermek közül három-négy, ha felnőtt.
A községben ekkor még nem volt orvos, tanítók, papok, bábák segítették a szülőket, ha ugyan nem a javasasszonyhoz vitték a gyermeket. Főleg bél- és gyomorbántalmakat találunk a halálokok között, a gyermek olyan ételeket kapott, amelyek a szervezetének nem feleltek meg.
A település közegészségügyi állapota kifejezetten rossz, nem volt megfelelő ivóvíz, egészségtelen, dohos, penészes, szűk lakásokban éltek. A gyermekek a nagy hidegben is vékony ruhácskákban jártak, sokuknak cipője sem volt. Mindez visszatükröződik a község mortalitási adataiban is.
Rendszeresen, visszatérően járványok is tizedelték a lakosságot. 1855-ben például 123 görög katolikus személy halt meg, közülük 48-an kolerában, nyolcan vérhasban; ugyanebben az évben 14 római katolikus kolerában. 1853–1867 között 57 római katolikus lakos haláloka a variola (himlő) volt, 1865 körül 21 főé a „typhus”. 1863-ban 24 görög katolikus személy halt meg vörös himlőben. 1853–1881 között csak a római katolikusok közül száznégy főt vitt el a tüdőbaj, 1855–1875 között pedig százhúsz görög katolikust. Ugyanezek a halálokok és gyakorisági adatok a reformátusoknál is. Az iskolák a maguk zsúfolt, egészségtelen tantermeikkel is melegágyai voltak a fertőző betegségeknek.
Látván a településen a felekezeti iskolák nyomorúságát, a tarthatatlan állapotokat, az 1866. évi tagosítási egyezség XIII. pontjában a földbirtokos osztály Kállay Ödön indítványára egy felekezet nélküli, közös iskola céljára ezerkétszáz négyszögöllel számított harminc magyar hold földet ajándékozott. Határozott kikötésük volt azonban, hogy amíg az iskolát nem építik meg, a földet haszonbérbe kell bocsátani, a befolyt jövedelmet pedig tőkésíteni, gyümölcsöztetni, „takarék pénztárilag kezeltetni”.
A népiskolai törvény megjelenésekor Kállósemjénben a három felekezeti iskola működött. A Kállay Ödön által megálmodott, valláskülönbség nélküli, közös intézmény még 1888-ban sem született meg. Az ajándék föld adományozásától „23 év mult el majdnem s a közös iskola még ma sem áll fenn, pedig K.-Semjén községben, daczára annak, hogy az egyes felekezetek a törvénynek megfelelő iskola feállításáról nem gondoskodtak, daczára a törvény világos rendeletének, mely ily esetben a községet kötelezi a népnevelésről gondoskodni, évenként 200-300 tanköteles gyermek nyert oktatást a liba-őrzés és tilalomrontásban, ugy hogy a községben nincs 3 ember a nép közt, aki irni olvasni tudjon. A község egy pár értelmesebb tagja már több izben szorgalmazta a községi iskola felállitását, de eredménytelenül” – dohogott, méltatlankodott Kállay Elek helyi földbirtokos 1889-ben a Nyírvidék hasábjain.
1888-ban a közös iskola létrehozása ügyében indítványt nyújtott be, amit a községi képviselő-testület elfogadott. Kállay Eleket megválasztották az iskolaszék elnökének, aki a nyilvánosság eszközével is harcba kellett szálljon az iskolaügy mellett, mert Ferenczy Bertalan kállói esperes plébános mint a kállósemjéni római katolikus egyház filiális lelkésze időközben ellenbeadvánnyal élt a képviselő-testületnél: a községi iskola alapját képező föld jövedelmét a felekezeti iskolák között kívánta szétosztani.
Hosszas viták után a testület megbízásából Bleuer Béla iskolaszéki elnök a megépítendő iskola, valamint faiskola céljaira Kállay Elekné Sárközy Katalintól 1892. június 10-én beltelket vásárolt ötszáz forintért. Az ilyen előzmények után megépített első községi tanintézmény átadásáról nincs forrásunk, 1903-ban már biztosan működött.
1909. december 4-én kelt ifj. Kóth András főbíró és Stépán Béla jegyző aláírásával az alapítólevél, amely „Kállósemjéni községi iskolai alapítványt” hozott létre (43 év múltán!) az 1866-ban adományozott iskolai földből. „Ezen alapítvány célja: Hogy a 30 hold területű egy tagban kiadott föld, a község kezelése alatt lévő szántó föld, örökidőkre fenttartassék, s nyilvános árverés útján eszközölt haszonbérbe adással hasznosíttassék, a haszonbéri összeg, a község által már létesített községi iskola, valamint a közeljövőben létesítendő községi iskolák fenntartására, dologi kiadásainak-s különösen a községi iskolai tanítók fizetésének fedezésére fordíttassék.”
Az alapítvány előírásszerűen működött, hosszú éveken át Weisz Mór volt a haszonbérlő. A képviselő-testület rendszeresen napirendre tűzte működését, szüksége is volt rá, mert a községi iskolákat a befolyt összeg nélkül nem tudta volna működtetni. 1949-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter – az iskolák államosítása után – az alapítványi földet a község tulajdonába adta.
A községi első népiskola a mai Kossuth út 104. sz. alatt állott. Egy tanteremmel épült, fazsindelyes tetőzetű épület volt, tágas ablakokkal. Közös fedél alatt működött a tanítói lakással (két szoba-konyha, éléskamra), de elkülönített bejárattal. A régiek „közös iskolának” nevezték, első növendékei a volt református felekezeti iskola tanulói voltak.
Az okokat nem ismerjük, de a református iskola 1894-ben már nem működött. Természetesen az új iskolába a népiskolai törvény előírásai szerint bármely más hitfelekezetű gyermeket is beirathattak a szülők. Rendelet szabályozta, hogy a közös iskolában a többségben lévő felekezeti gyermekek vallása szerint kellett a tanítót alkalmazni. Az 1903–1904-es tanévben Lőrinczy Árpád református kántortanítót szerződtették évi ezer korona jövedelemmel, aki 52 elemis (31 fiú és 21 leány) és 13 ismétlő gyermekkel (öt fiú és nyolc leány) foglalkozott, valamennyien reformátusok. A dologi kiadásokat, és a tanító bérének tíz százalékát a község fedezte az alapítványi föld jövedelméből, a tanítói bér nagyobb részét államsegélyből kapta. Lőrinczy tanítót Székely Sándor, őt Gyöngyösi Lajos váltotta.
A tanköteles tanulók számának növekedésével újabb községi iskolák létrehozása vált szükségessé. 1911-ben mindjárt két belterületi iskolát építettek fel (Kossuth út 106. illetve 108. alatt, utóbbit „szélső iskolának” is nevezték). Ezek is osztatlan rendszerűek voltak egy-egy tanítóval. Nagy jelentősége volt az 1910-es években a Péterhalmon és a Forrástanyán megépült községi elemi népiskolának. Ebben az időben az alföldi tanyavilágban még csak elvétve működtek tanintézetek, a tanyai gyermekek iskolázatlanul nőttek fel. Szintén egy tantermes, osztatlan iskolák voltak, tanítói lakással. Az 1915–16-os tanévben a belterületi községi iskolákban 123 gyermek (17-en kimaradtak), a forrástanyai iskolában 25, a péterhalmiban 45 gyermek tanult, közöttük a Goldberger, Grünwald, Frank, Frisch, Wündigen, Weisz, Róth, Reinitz izraelita felekezetűek.
Eredendően a szülők mérhetetlenül nagy szegénysége miatt még a beiratott gyerekek negyede is a törvény szabta nyolc hó helyett jó, ha négy-öt hónapot járt iskolába. Márciustól késő őszig már hét-nyolc évesen pásztorkodtak vagy más mezőgazdasági jellegű munkát végeztek, ebédet hordtak a szülőknek, kisebb testvérükre vigyáztak. Télen a meleg ruha hiánya miatt – főleg a tanyasi gyerekek – maradtak otthon. A tandíj mellett a drága tankönyveket sem tudta sok szülő megvenni, különösen, ha három-négy vagy még több gyermekét kellett iskoláztatnia. Például 1897-ben a 3. osztályos tankönyv 4,41 koronába került, 1921-ben az ábécéskönyv húsz, a 2. osztályos tankönyv ötven, a 3. osztályos nyolcvan, a 4. osztályos száz, a felsőbb osztályosoké pedig kétszázötven koronába, ami a gimnáziumi tankönyvek árával egyezett meg. A gyermekek az alsóbb osztályokban még úgy-ahogy jártak a tanórákra, a felsőbb osztályokba azonban már igen kevesen iratkoztak be közülük.
Kállósemjénben, a lakosság foglalkozásának megfelelően, mezőgazdasági irányú továbbképző iskola is működött. Osztatlan, de nemek szerint osztott iskola volt, gyakorlóterülete két és háromnegyed katasztrális hold. Hosszú időn át tanított a továbbképzőben Szitovszky Miklós, Eötvösné Bátory Stefánia, Csobay József, Homoródiné Takács Margit. A nyári gyakorlatokat az 1930-as években Barók György kertész vezette, aki 1935-ben a gyakorlókertben lévő kilencven termő, nyolcéves gyümölcsfa gondozását is végezte.
A Szabolcs vármegyei közigazgatási bizottság az 1921. évi törvény végrehajtására 1924-ben új tanyai iskolakörzeteket állapított meg: „Kállósemjén határában a Kiscsere tanya és Ujszöllő tanya, Mohos tanya és Forrás tanya – ez utóbbi mint központ egy körzet; a Busujírtás tanya és Péterhalom tanya mint központ a második körzet; Nemeserdő tanya, Baromlaktanya és Németháza tanya mint központ a harmadik központ. A Hegedüs Zoltán-tanya földrajzi fekvésénél fogva Kisléta körzetéhez osztatik.” Körzet már volt, de tanyai iskola csak Forrástanyán és Péterhalmon... 1923-ban a m. kir. tanfelügyelő az iskolalátogatási tapasztalatai alapján jelentette, hogy Kisbaromlaktanyáról (Németháza) a tankötelesek rendszeresen hiányoznak, az itt élő ötven gyermek a falutól való nagy távolság miatt nem jár iskolába. A vármegyei közigazgatási bizottság még ebben az évben kötelezte a községet egy tantermes, egytanítós iskola felállítására Kisbaromlakon. A községi képviselő-testület a szegénységére hivatkozva haladékot kért, majd a gróf Klebersberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1924-ben létrehozott népiskolai építési alapból kétszázmillió korona építési államkölcsönt kapott. Az intézményt 1926 őszén adták át. 1933-ban tanítója Székely Sándor volt.
Az 1930-as évekre a forrástanyai és péterhalmi tanyai iskolák körzetében a tankötelesek száma jelentősen megnőtt, Péterhalmon rendszeresen száz fő tanult egy tanteremben. Még zsúfoltabb volt a forrástanyai iskola, mert ide jártak a Magy községhez tartozó Kauzsay-tanyai tankötelesek is. Egyetlen tanítónak, egyetlen tanteremben százötven, különböző életkorú gyermeket kellett tanítania. 1937-ben a községi képviselő-testület kezdeményezte is mindkét tanyán egy-egy új tanterem megépítését, de az ehhez szükséges építési államsegélyt nem kapták meg. Hasonlóan az Új-szőlőskert-tanyai, 1939-ben tervbe vett iskolához sem, pedig az ekkor itt élő 55 iskoláskorú gyermeknek a több kilométerre lévő, és egyébként is túlzsúfolt Forrástanyára kellett volna átjárnia. Télen, esős időben otthon is maradtak.
Nemeserdőtanya tankötelesei sem jártak iskolába, itt sem volt tanintézet. Új-szőlőskertben a községi képviselő-testület a Fülöp Lajos és testvérei-féle birtokból telket szerzett az iskolaépítésre 1939-ben, de a tanya első iskolája csak 1945 szeptemberében nyílt meg 52 gyermekkel. Az itt élő szülők maguk béreltek egy alacsony, földes lakóházat, ők bútorozták be ócska padokkal, ahogy ők gondoskodtak Lepsényi Olga tanítónő ellátásáról is. Csak 1956-ban épült Új-szőlőskertben iskola, délelőtti-délutáni tanítással, két tanítóval.
Időközben, 1931-ben felépült államsegéllyel az új, osztatlan református iskola, első tanítója id. Tóth Albert lett. A református vallású tanulókat azonban egyidejűleg a többi iskolából is ideirányították, a létszám 1941-ben így már 96 fő lett. Ekkor kaptak Szabó Péter tanító mellé kisegítő tanerőt Benkőné Osváth Ágnes személyében.
Az 1930–31-es tanévben Kállósemjénben a bel- és külterületi községi, valamint a felekezeti iskolákban összesen 540 gyermek tanult. Néhány név a régi, kedves tanítónők, tanítók közül a községi iskolákból. A belterületiből Csiki Ilona, Eötvösné Báthory Stefánia, Gebri János, Homoródi Endréné, Szabó Gyula, Székely Sándor, Szitovszki Miklós, Thamóné Jobbágy Ilona, Vanka László, a péterhalmi iskolából: Bartha Józsefné, Csobay József, Csobay Lajos, Homoródi Magdolna, Hujbert Sándor Nádasy László, Ocsenda Béla, Pesti János, Siska János, Thamó Ilona, Thamó Rózsa, Vaskó Ilona, a forrástanyaiból Fesztóry Sándorné, Gyöngyössy Lajos, Homoródi Endréné, Hujbert Sándor, Hujbert Sándorné, Pávay Miklós, Szilágyi Jolán, Szitovszky Miklós, Vezér Karolina.
1942-ben Kállósemjén 4617 lakosából már 1120 gyermek volt iskolaköteles (802 elemi iskolás és 318 ismétlő iskolás), tíz év alatt tehát a számuk megduplázódott. A községi képviselő-testület 1942 augusztusában részletes fejlesztési tervet fogadott el, Kállay Miklós miniszterelnökkel egyeztetve annak tartalmát. Alapjaiban kellett az iskolaügyet megoldaniuk, mert az elviselhetetlenné vált tantermi zsúfoltság mellett időközben a Nyíregyházi Államépítészeti Hivatal főmérnöke a belterületi I. számú községi iskolát lebontásra ítélte. A terv államsegélyen egy új, öt tantermes iskola felépítéséről szólt, tanítói lakásul pedig az üressé váló két iskolatermet használták volna fel, de a megkedzett lépéseket megszakította a történelem.
Az iskolaügy éber őrei voltak a háromévenként, a községi képviselő-testület által megválasztott iskolaszék tagjai. Hosszú éveken át volt példásan lelkiismeretes iskolaszéki elnök Kriskó Elek görög katolikus parochus. Iskolaszéki tagok például 1930–33-ban Csobay Lajos, Fodor György, id. Kóth György, ifj. Kóth András, Orha György, Orosz János, Á. Papp György, L. Páll Ferenc, Strausz Jakab, Szilágyi György, Tóth Miklós, Török Gábor; 1933–36-ban Fodor György, id. Kóth György, Orosz János, Orha György, L. Páll Ferenc, Szabó Gyula, Thamó Béla, K. Tündik János, Várkonyi Ferenc; 1942–45-ben Fodor György, Ignácz László, Kereskényi János, Kölgyessy László, Nyeste József, Orha György, Orosz János, L. Páll Ferenc, Stekler Ferenc; 1945–48-ban Debrecenszki István, Fesztóry Sándor, Fodor György, Hegedűs Mihály, Orosz János, Pintér István, Popovits Pál, Szakolyi Zoltán, T. Tóth János.
A tanítás a községben 1944 októberétől 1945 februárjáig szünetelt. Az 1944. októberi semjéni harcok alatt az épületek megrongálódtak. A község anyagi eszközeiből csak a legfontosabbakra futotta (ablakok pótlása, repedések tömítése), nagy gondot jelentett a tanítás beindítása, az iskolák tüzelővel való ellátása.
1945 augusztusában az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrehozta az egységes, nyolcosztályos, mindenkinek kötelező általános iskolát. Semjénben azonban ehhez hiányoztak a tantermi és a tanítói feltételek, a község iskoláiban az eddigieknél is nagyobb zsúfoltságban tanultak a diákok. A tantestületek és a községi képviselők már 1947 januárjában sikertelenül kezdeményezték az iskolák államosítását, 1948 júniusában megismételték a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez címzett kérelmüket. A törvény megjelenésével 1948 őszén kerültek a tanintézetek állami tulajdonba, egy igazgatás alatt a három egyházi iskola, a három belterületi községi iskola és a külterületi, tanyai iskolák. Igazgató az 1940-es évektől: Szabó Gyula, Hujbert Sándor, Csobay József, Hujbert Sándor, Puskás János, Czirják János, Homoródi Pál, Zempléni Zoltán, Nyeste Géza, Király József, 1992-től pedig Polyák András.
1948 szeptemberében 815 gyermeket irattak be a szülők, és ez évben megnyílt a dolgozók általános iskolája is 42 fővel (a tanév végén a 8. osztályt tizenöt fő végezte el sikeresen), s ahol még az 1970-es években is számos felnőtt tanult. 1942 júliusában özvegy Gyulaházi Samuné Reizmann Amália és özvegy Gyulaházi Miklósné Bodor Kornélia ötszáz négyszögöl beltelket ajándékozott Kállay Mikósné kezdeményezésére óvoda céljaira. A hatvan gyerek befogadására alkalmas intézmény óvónője Ojtozi Elekné volt 1947-ben.
Az általános iskola hetedik osztálya 17, a nyolcadik pedig 26 gyermek beiskolázásával indult, a tanyákon összevont tanulócsoportban kezdődött meg a tanítás. Belterületen-külterületen egyaránt váltott, délelőtti és délutáni rendszerben folyt. Feltétlenül szólnunk kell arról, hogy a nyolcadik osztályt végzett első 17 növendékét 1942-ben bocsátotta ki a semjéni iskola. Csobay József igazgató érdeme, hogy háborús körülmények között 1940-ben megszervezték a VII. osztályt.
Még 1957-ben is „90, majdnem 100 gyermek az udvaron tanult azért, mert iskolát nem tudtunk részükre biztosítani” – írja Homoródi Pál igazgató. A régi Kállay-kúriát 1958-ban vették birtokba pereskedés után az Apagyi Állami Gazdaságtól, s ott tizenkét tantermet alakítottak ki. Lélegzetvételnyi javulást az 1961-ben átadott belterületi új, öt tantermes iskola jelentett, ekkor a községi iskolákban lévő 17 tanteremben hétszázegy gyermek tanult. Ugyanebben az évben az úgynevezett szélső iskolát napközi otthonná alakították át, ahol nyolcvan diák felügyelete és étkeztetése oldódott meg. Az alsós csoportot özvegy Bartha Józsefné, a felsőst Póti Ferenc nevelő vezette.
Az 5–8. osztályos tanulók szakoktatási rendszerben való tanításához a tanyai iskolákban nem álltak rendelkezésre a szaktanárok. Ezért lett a tanyai diákok otthona 1964. november 1-jétől a Kállay-kúriában létrehozott, előbb nyolcvan gyerekre tervezett tanyai kollégium (ezzel ott megszűnt az oktatás), első igazgatója Estók Károly. A körzetesítések során egymás után számolták fel a volt tanyai iskolákat. Előbb a felső tagozatokat (1964 Forrástanya, 1965 Péterhalomtanya, 1967 Kisbaromlak, más néven Újfalurét, 1968 Új-szőlőskert-tanya), majd az alsó tagozatokat is megszüntették (1971 Újfalurét, 1973 Forrástanya, 1974 Péterhalomtanya, 1977 Új-szőlőskert), a gyermekek pedig beköltöztek a diákotthonba. 1969-ben már száznegyven gyermek lakott ott. A tanyai kollégium 1994-ben szűnt meg.
A legtöbb gyermek itt látott először fürdőszobát, itt mosott először fogat, itt tanult meg kulturáltan étkezni.
A diákotthon megszervezésével újra él a régi gond, a tanteremhiány, amíg 1964–65-ben állami költségből felépült az új, nyolc tantermes általános iskola. A községben az 1964–65-ös tanévben 849, az 1968–69-es tanévben 926 diák tanult általános iskolában (ebből 112 alsós még a tanyai iskolákban). A beköltözésekkel járó napközi otthonos zsúfoltságot 1973-ban szüntették meg egy régi tanterem (Kossuth út 106.) átalakításával. Az új iskolához sem építettek tornatermet, ezért a tantervi követelményeket szükségtornateremmel oldották meg. Előbb a település első községi iskolájának tantermét használták erre a célra, de a vályogfal nem bírta el a terhelést, 1974-ben gyakorlati foglalkoztató terem lett belőle. A szükségtornatermet a volt református iskolában (Petőfi út 22.) alakították ki.
Az Általános Iskola és az Általános Iskolai Diákotthon 1979. szeptember 1-jén került összevonásra, új neve: Általános Iskola és Diákotthon. 1984 szeptemberében vette a semjéni tanulóifjúság birtokába az új, nyolc tantermes, tornatermes, hatszáz adagos konyhával ellátott korszerű épületét. Ekkor szűnt meg a délelőtti-délutáni váltott tanítás is a községben. Az iskolának 1986–87-ben 635 növendéke volt.
Stekler Miklós gazdálkodó három kisebbik gyermeke: Mária, János és Jolán 1940-ben a Kátyúnál, a Csent-réttel szemben (dr. Kállay Miklós felvétele)
A kállósemjéni postahivatal vezetője, Csobay Lajos kántortanító özvegye (szül. Rektor Mária) az 1930-as években négy leánya, családja körében. Állnak (balról): Mária tanítónő (férje, Fesztóry Sándor jegyző), Irén, postahivatali vezető és férje, Csobay József igazgató-tanító, a jobb szélen Sarolta tanítónő (dr. Demeter Lászlóné). Ülnek (középen): Emma, ölében Éva gyermeke, mellette férje, Lengyel Mihály (Hosszúpályi jegyzője)
A forrástanyai általános iskola I–IV. osztályos tanulói 1965-ben Király Józsefné tanítónővel
Az első, 1942-ben végzett kállósemjéni VIII. osztályosok.
Balról: Petromán Veronika, F. Papp Margit, Gégény Anna, Hegedűs Erzsébet, Séra llona, Páll Mária, Dirbász Anna, Á. Páll Mária, Papp Ilona, Schwarcz Ilona, Ladik Ilona, Kereskényi Anna, Kereskényi György, Pehely Miklós, Laza Ferenc, Nagy György, Kereskényi János. Középen Csobay József igazgató tanító
Elsőáldozók 1970-ben Kriskó Miklós plébánossal
)
