Község az úrbéri egyezség után
Község az úrbéri egyezség után
A szabolcsi birtokokra visszaköltözött Kállay család öregjei hosszú évtizedekig vigyázó szemekkel őrködtek a vagyon egybentartásán, ezért sokáig a leányokat csak és kizárólag az anyai jussokból elégítették ki. Néhány generáció múltán a birtokelaprózódás azonban így is kezdetét vette, az apai örökségek családonkénti négy-öt fiú utód közötti osztódásával. Ez együtt járt kisebb-nagyobb földterületek egymás közötti cseréjével vagy elajándékozásával, ami nem egyszer családi pörlekedésekhez vezetett, ismét csak az ügyvédek nagy örömére.
A kállósemjéni ősi Kállay birtokrészek először az 1800-as évek elején kerültek leányági tulajdonba. Kállay István (1767–1806) egyedüli utóda, Terézia leánya 1810-ben ment nőül Ábrányi (Eördögh) Alajoshoz, s vált semjéni apai öröksége is Eördögh-birtokká. Hét évvel később vezette oltár elé Kállay Ignácz (1774–1823) leányát és egyedüli végrendeleti örökösét, Mária Teréziát (1798–1886) gróf Dessewffy Kálmán, s a semjéni hozomány (Nagyerdő, Péterhalom) a vencsellői uradalom része lett. Hasonlóan jutott semjéni birtokhoz Kállay Boldizsár (1810–1846) leányának, Zsuzsannának a férje, Jármy Elek, az utód nélküli Kállay Menyhért (1795–1858) testvérének, Kállay Stefánia Zsuzsannának hitvese, nemes Vidovics Ferenc, hasonlóan Kállay Leó (1711–1842) leányának, Erzsébetnek (1801–1852) elvált férje, báró Jósika Miklós író is, hosszú pörösködés után.
Az örökíthető birtokok egy-egy családon belüli zsugorodásával az 1840-es évektől mind gyakoribbá vált, hogy a családfő a fiú és leány utódainak egyaránt juttatott a semjéni földekből is. Így lett birtokos a településen 1846-ban Kállay Tamás leányának, Idának (1828–1900) a férje, Kende Kanut vagy 1851-ben Fazekas László, kinek hitvese Kállay Imre leánya, Ludovika (1817–1897) volt.
Az 1848-as forradalmat követő második évtized végére a birtokeladások alaposan átírták a kállósemjéni földbirtokosok névsorát. Kezdetben a leányágra jutott földek kerültek idegen kézbe. Például a Jósika-földeket döntően Reizmann Jákob és Klein Hermann vette meg, az utóbbi Fazekas László, Reizmann pedig Kállay Gáspár volt földjeiből is szerzett. Majd különböző okok miatt – gazdálkodási alkalmatlanság – másoknál a drága hitelek miatti eladósodás, a megyéből való végleges eltávozás, megint másoknál az idősebb-fiatalabb Kállay-családtagok meglehetősen könnyelmű életmódja, az „ördög bibliájának” forgatása következtében – az ősbirtokosok sorra elvesztették semjéni ingatlanaikat, és többen az anyagi függetlenségüket is. Idegenek ültek apai örökségükbe. Már 1866-ban a szomszédos kislétai Gencsy Károly és Reizmann Jákób is semjéni földbirtokos. Leveleki Márton 1869-ben vett 513 holdat (Nyírfa), amit majd leánya, Fried Árminné Leveleki Gabriella haszonbérbe ad Csillag Benőnek és nejének, Lichtmann Zálinak.
1872-ben a régi földesúri családból már csak Kállay András főispánnak (beltelek, Széki-dűlő, Forrás-dűlő, régi Szőlő-kert), Kállay János országgyűlési képviselőnek (Németháza), Kállay Rudolf főorvosnak és testvérének, Kállay Zoltán későbbi hevesi főispánnak (Kiscsere), a Kállayak talán simándi ágából Kállay Eleknek és Gusztáv fiának (beltelek, Falu-rét, Buczuj-irtás, Kajla-kút) maradtak meg itt a birtokaik. Az 1872–1895 között megjelent új földbirtokosok: Mandel Ignácz (Két erdő közt, Buczuj-irtás, Nagy lapos), Gencsy Amália (Nemeserdő), Kövér Gusztáv és Pálma (Bánki szék), Reizmann Jákób örököseként Grosz M. Lipót (Mohos és Nyárjas), Hegedüs Ede és neje Gencsy Amália (Nemeserdő, Két erdő közt). Egy-egy dűlőben (Csent-rét, Imolyás, Kisbíróréti-fordulók, Hancsokos, Perked, Csilantos-völgy) kisebb-nagyobb birtokokkal már 1872-ben rendelkezett a helyi Kóth, Orosz, Pál, Fodor, Papp, Stekler, Orha stb. család, ahogy Weisz Mór, Strausz Jakabné Weisz Betti, Klein Hermann és Mór, Frank Mózes, Weisz László és neje, Rothstein Eszti is.
1909-ben Gyulaházi Samu és neje, Reizmann Amália (967 katasztrális hold), Domokos Zoltán (748 katasztrális hold), Fülöp Bernát (242 katasztrális hold) vásárolt semjéni földet, 1918-ban a nyíregyházi Rimaszombathy Géza (203 katasztrális hold), 1919-ben dr. Nagymáté András (150 katasztrális hold) nyíregyházi ügyvéd vett területeket. (Domokos Zoltán földjét Kovács László és neje, Klár Margit, Kövér Gusztáv és neje birtokát Németi Sándor vette haszonbérbe majd a két világháború között.)
1917 januárjában Kállay Rudolf főorvos és testvére dr. Klár Andrásnak és nejének Csatoriszky Máriának (Lázár Mária néven híres színésznő) adták el a Kiscserei birtokaikat a kúriával együtt, miután a főorvos fia, Kállay Iván főhadnagy Oknánál 1915-ben hősi halált halt (a pénz jelentős részéből hadikölcsönt jegyeztek).
Kállay András főispán 1917 novemberében a Széki-dűlőben lévő 259 holdját 484 ezer korona vételárért Szakolyi Ferencnek és nejének, Grosz Bertának kényszerült eladni (utóbbiak birtokában ekkor már 637 hold van), mert a földön 692 ezer korona jelzálogteher volt, s még a kamatokat sem tudták a haszonbérből fizetni.
Kállay András fia, Kállay Miklós az egyedüli, aki eredményes gazdálkodása nyomán földeket tudott visszaszerezni. Ezek közül is az 1933-ban védetté nyilvánított Mohosra (Nagy-Mohos-tó) volt a legbüszkébb, amit 1936-ban vásárolt vissza, és körülötte száznegyven hold terjedelemben szántót, legelőt. A ma is ott látható régi tölgyek, fenyők az ő erdősítésének tanúbizonyságai.
A falu népe rövidesen megtapasztalta a birtokosváltások következményeit. A hajdan velük együtt élt középbirtokos osztályt felváltó új tulajdonosok lakhelye Semjéntől távol esett. Gazdaságukat intézők útján irányították, majd kezdetét vette azok haszonbérbe adása, a haszonbérlők sorozatos cserélődésével. Semjén hajdani patriarkális, meghittebb földesúr-jobbágy viszonyai eltűntek a társas kapcsolatok rendszeréből.
A tagosítás utáni határrendezést Semjénben az 1866. szeptember 29-i keltezésű úrbéri szerződés (Egyesség néven) zárta le, ami egyrészről a helybéli földesurak, másrészről a semjéni jobbágyok, zsellérek, illetve az „ezektől eltérő bánásmód alatt létezett lakosság” (papok, tanítók) között köttetett „örök időkre, és minden kétértelmű magyarázat és visszaléphetés kizárásával”. Az egyezségben 45 úrbéri egész telket, 39 úrbéri zsellértelket és húsz majorsági zsellértelket állapítottak meg tizenkét földesúr, tizenegy Kállay és gróf Dessewffy Kálmán között.
A 45 úrbéri telek belsőségben 115 hold 298 négyszögöl szántót és kaszálót, külsőségben 1991 öt tizenhatod hold szántót és száznyolcvan hold legelőt adtak ki; a 39 úrbéri zsellértelek után pedig belső telekben 36 hold 816 négyszögölet, legelőben 19 és fél holdat. (Az úrbéres zsellérek szántót nem kaptak, a majorsági zsellérek pedig csak majorsági telekhez jutottak.) A kiadott földek családonkénti nagyságáról nincs adatunk, csak azt tudjuk, hogy a szerződés 54 volt jobbágycsaládot érintett, közülük 109 személy kézjegye szerepel az okiraton. A családok: Alexa, Bárány, Buczuj, G. Buczuj, K. Buczuj, Csordás, Domokos, Egri, Fodor, Fülöp, Gut, Haraszti, Hegyes, Hercku, Irinyi, Kakas, Kaplonyi, Kardos, Katona, Kereskényi, Kozma, Kóth, Lengyel, Mező, Mogyorósi, Moldván, Molnár, Nagy, Nyeste, Orbán, Orha, Orosz, M. Orosz, Pallagi, Papp, Páll, B. Páll, L. Páll, V. Páll, Petrimán, Pénzes, Rajt, Rózsás, Spisák, Stekler, Svank, Sándor, L. Szabó, Szilágyi, Teremi, Teski, Tindik, Tóth, Zámbor.
A többnyire nyolcadtelek már kevés volt egy-egy család megélhetését biztosítani. Az öt hold alatti birtokok egy része rövid időn belül gazdát cserélt, szaporodott a házas vagy házatlan zsellérként élők, a cselédek és napszámosok száma, ami a XIX. század végére komoly társadalmi-szociális feszültség okozója lett.
A másik oldalon néhány család szépen gyarapodott, például Fodor János, Fodor Ferenc, Kóth György, Kóth István, Pál Ferenc, Pál László, Pál János, Tóth Miklós, Molnár János, Papp György, hasonlóan az Orosz, Nyeste família, megkezdődött a településen a parasztság erőteljes polarizációja.
1866-ig Semjénben közös legeltetési joguk volt a földesuraságnak és a jobbágyoknak. A tagosítás során legelőnek minden úrbéri telek után négy és minden nyolc úrbéri zsellértelek után hasonlóan négy holdat adtak ki használatra: 45 úrbéri telek után száznyolcvan, a 39 úrbéri zsellértelek után 19 és fél hold került kivetésre, ami már 1866-ban is igen kevésnek bizonyult. A 277 hold két tizenhatod részholdat kitevő maradvány földeket a telkes jobbágyok között tagosította a szerződés, a föld tőkéjének és a kamatoknak a felszámolásával. Pozitív döntés volt a jobbágy számára, hogy a megváltási árat öt év alatt kellett részletekben, féléves időközönként megfizetnie azzal a kikötéssel, ha bármelyik fizetési részletet elmulasztja, az egész tőkét kamathátralékaival együtt egy összegben, törvényes úton behajtják tőle.
Irtásföldet nem osztottak, az erdő csak az uraságé volt, ahogy a szerződés nem rendelkezett a faizási és nádlási jogról sem, mert addig sem voltak a jobbágyság haszonélvezetében. A községben csak a majorsághoz tartozott szőlő, a szokásos dézsmafizetési (must) kötelezettség mellett, a szerződés meghagyta használatukban, de a dézsmát ezentúl pénzben is megválthatták. A korcsmáltatási jogot is meghagyták a szokásos Szent Mihály napjától újévig terjedő időszakra. Kihasítottak még a lakosság szolgálatára földhordó, vályog- és téglavető hely céljaira a Jó-kúti-rét keleti oldalán négy hold földet.
A szerződés meghatározta a tagosított földterületek helyét is: „ez a határ legjobb részén, nevezetesen a határ nyugati részén a Nagy Kállói, Biri, Perkedi és Balkányi szomszéd-határoknál fog kiadatni”. A kiosztás a Kiscserénél lévő vármegyei ároknál kezdődött, mely árok a kiscserei szegletnél egyenes vonallal haladt a szerencse-halmi-laposnál lévő dűlőút szegletéhez, a Szerencse-halom laposa szélénél egyenes vonallal tovább a Csent-rétnél lévő legszélső majorsági belső telek szegletéig, innen a nagykállói országutat elhagyva a néhai Kállay Menyhért-féle kert és a falu alatt tovább a Füves-kert-árok hajlatáig, tovább a Mogyorósi út irányában egyenes vonalban a határig, a kitelésig úgy, hogy az úrbéri földeket a nemesi birtoktól egy négy négyszögöl széles dűlőút választotta el.
1895-ben Semjénben 361 gazdaság működött 9469 katasztrális holdon, amiből tulajdonbirtok 3013 katasztrális hold (31,8 százalék), haszonélvezeti birtok hetven katasztrális hold (0,7 százalék), haszonbéres birtok pedig 6386 katasztrális hold (67,4 százalék) volt. Kilenc földbirtokos tulajdonában volt a semjéni földek mintegy hetvenöt százaléka: Mándi Ignác és az apagyi Vay Dénesné Semjén-Apagy határában elterülő 1546 holdjának haszonbérlője Grosz Mór volt, Bleuer Béla és Pál Péter örökösei (ifj. Pál Ferenc, Gábor, László, János) szintén a község határán túl terjedő összesen 1433 holdját Bleuer Béla haszonbérben bírta, Kállay Rudolf és Zoltán 1112 holdját Krajcsik András bérelte, Kállay András az 1042 holdas gazdaságát maga irányította; Kállay Gusztáv 758 holdjának Kertész István, Dessewffy Kálmán gróf örökösei 777 holdjának Török Barnabás, Grosz M. Lipót, Hermann 656 holdjának Desser Dezső, Leveleki Márton 527 holdjának Fried Ármin, végezetül Hegedüs Edéné Gencsy Amália 440 holdjának Gencsy Albert volt a haszonbérlője. Az uradalmi birtokokon összesen 198 cselédet alkalmaztak, a legtöbben a Mándi-birtokon (38 fő) és Kállay Gusztáv birtokán (34 fő), a legkevesebben a Dessewfy-örökösök (hét fő) és Hegedüs Edéné (13 fő) majorjában dolgoztak.
Ezeknek a birtokoknak a gépi felszereltsége különböző volt. Hegedüs Edéné gazdaságában mindössze öt ekét, két boronát és öt igás szekeret számláltak, de a Leveleki- és Dessewffy-féle semjéni gazdaság sem bővelkedett ilyesféle eszközökben. A többi uradalmi birtokon mindenütt használtak lokomobilt, cséplőszekrényt, járgányt, vetőgépet, szecskavágót, egy–három rostát, általában öt-öt boronát. Különösen a Bleuer-, Mándi-uradalom, de Kállay András és Kállay Gusztáv uradalmainak felszerelése is jónak mondható.
Megszámlálták 1895-ben a gyümölcsfákat is: 3078 darabot találtak. Ebből 872 szilva, 665 meggy, 319 alma, 317 őszibarack, 285 kajszibarack, 213 eper, 202 körte, 164 dió, 39 cseresznye és kettő dió.
A településen 77 ló-igásfogatot (ebből egyes lófogat 23, kettős 38), 71 kettős és 11 négyes ökörfogatot, egy bivalyfogatot, öt öszvér- és szamárfogatot és 38 tehénfogatot írtak össze. Az 1224 szarvasmarha (ebből 1149 magyar fajta) 48 százaléka, a 282 ló 52 százaléka, a 2264 sertés 42 százaléka a kilenc uradalmi gazdaságé volt. A statisztika szerint 1895-ben a faluban volt még 736 juh, 4775 baromfi és 56 méhcsalád. Összehasonlításképpen: 1912-ben a faluban számlált 382 ló 125 személy tulajdonát képezte, a lovak 42 százaléka (162) nyolc gazdaságban volt. A 21 kétfogatú négyüléses személyszállító kocsiból 17 hét személy, a 112 kétfogatú lajtorjás gazdasági kocsi közel harmada, a 155 ökrös kétfogatú szekér fele kilenc személyé volt.
A falu népének többsége nadrágszíjparcella méretű földekből élt. Ez volt az oka a szervezkedéseiknek s az 1880-as évektől Amerikába irányuló kivándorlásaiknak is: azoknak, akik nekiindultak a világnak, a kilencven százaléka napszámos, zsellér és cseléd. Semjénben „nagy történésekről” nincs tudomásunk, de 1897-ben a járási főszolgabíró úgy sommázott, hogy „a kállósemjéniekben nem lehet megbízni”. Nem ismerjük kijelentésének okát, ám néhány ráutaló nyomra rábukkantunk. 1897 november végén a kállósemjéni szocialisták földművelőegylet megalakítására gyűlést hirdettek, s a nyírbátori szocialistákkal együtt kívánták volna irataikat a minisztériumba felküldeni: a nehéz megélhetésükre panaszkodtak, meg hogy idegen munkások ne hozassanak a határba. 1898 februárjában Horváth György, önmagát szocialista vezérnek nevező semjéni, egy dohányos egyik házból a másikba való átköltöztetése ellen intézkedően lépett fel, majd a szópárbajban zsebkéssel megsebesítette és lezsidózta Princz Gábor gazdatisztet. Letartóztatásának oka a nyilvánvaló bűncselekmény volt. 1904-ben jelentette a nyírbogdányi jegyző, hogy az 1899. évi nagyobb szabású szocialista mozgalom után az írni-olvasni tudó Bodnár Sándor napszámos és foltozó csizmadia Semjénből községükbe költözött. Nevezett Budapestről szocialista lapot és iratokat szerzett be, és Nyírbogdányban szocialista mozgalmat kezdett szervezni, ezért tizennégy nap elzárásra ítélték.
A semjéniek aratáskor, hordáskor, csépléskor napi 16–18 órát dolgoztak silány, egyoldalú táplálkozás mellett, rekkenő hőségben, kevés pihenéssel. Életerejükre vallott, hogy munkájukat hangos, víg nótázással, tréfás évődéssel, sőt a pihenés óráit is megrövidítve végezték. Ez tette őket kapóssá Amerikában a munkaadók számára is.
Pontos adatokkal a kivándoroltakról nem rendelkezünk. Tudjuk, hogy a semjéniek jó része a New Yersey állambeli Trentonban próbált szerencsét. Kezdetben csak a családfők keltek útra útlevéllel vagy anélkül, a gyors meggazdagodás reményében. Sokuknak útiköltségre sem tellett, fizetségül fűtőként dolgoztak a hajókon (például id. Polom György 1902-ben). Közösen béreltek egy-egy albérleti szobát vagy a már korábban kivándorolt ismerős, rokon fogadta be őket. Gyárakban (szövőgyár, drótgyár), szén- és rézbányákban, a vasútnál, éttermi konyhákban segédmunkásként, a szerencsésebbek betanított munkásként dolgoztak heti harminc–hatvan, jobb esetben hatvan–nyolcvan dollárért. Megtakarított pénzüket feleségüknek, családjuknak hazaküldték, akik ebből földet, jószágot vagy házat vásároltak.
Lipcsei István a nyolc év alatt összespórolt pénzéből 1932-ben 22 hold földet, mezőgazdasági gépeket (eke, borona, vetőgép, szőlőprés, permetezőgép), két lovat, négy ökröt tudott venni, és egy nagy házat. A négyholdas Papp János kétszer járt a tengerentúlon. Első útján nem jutott munkához (1911). Második útjának (19 év) itthoni eredménye 1931-ben 36 hold föld, vetőgép, két-két ló, tinó, tehén, valamint mezőgazdasági felszerelések. Id. Polom György az édesapjával és négy testvérével szintén többször megjárták Amerikát 1902– 1935 között. Itthon szőlőt, közel ötven hold földet vettek, házat építettek. A hazatérők felverték a földárakat: egy hold földet száz–százhúsz dollárért adtak el nekik, főleg a zsidók a Füves-kertben.
Többen véglegesen Amerikában telepedtek le, például Bozsolyák Miklós, Karácsony Péter, Ladó György, Mező Gábor, Nyeste Ferenc, Polom Dezső. Hazatért a már említetteken túl Nagy Miklós a feleségével, Pallagi Béla, Sándor György a feleségével, Szondi Mihály, K. Tóth István, akik új öltözködési szokásaikat is magukkal hozták: a korábbi bajuszos, csizmanadrágos, vászoninges férfiemberek itthon is hosszúnadrágos öltönyben, ingben, nyakkendőben, kalapban és félcipőben jártak. Zsebórát, karórát viseltek, házukban szólt a rádió, gramofon. A falusi népnek mindez akkor még elérhetetlen luxusnak számított.
A falu lélekszáma a kivándorlásokkal nem csökkent, mivel 1895–1903 között négyszázhetvenen telepedtek le Semjénben tizennégy vármegye 54 településéről. A legtöbben a környező falvakból érkeztek (például Kisléta 35, Pócspetri 26, Levelek húsz, Gelse 19, Napkor 19), de jöttek Zemplénből, Biharból, Sárosból (tizenkét fő) is, és a századforduló táján Heves vármegyéből 69-en, ők valamennyien dohánykertészek. Nem egészen véletlenül, mert dr. Kállay Rudolf felesége, Dobóczky Malvin szüleinek birtoka Hevesen volt.
A határ hetven-nyolcvan százaléka volt szántóterület. A nyomásos gazdálkodásban az őszi fordulóba nagyobb részben rozst, kevesebb búzát vetettek. A tavaszi fordulóba kerültek a kapások, tengeri, krumpli, napraforgó, bár a burgonyát eleinte csak a kertekben termelték. A tavaszföldet a következő évben ugarnak hagyták, ahol kora tavasztól augusztus végéig járt a jószág. Az őszi kalászos előtt az ugart kétszer leszántották, az első, a nehéz szántást ugarolásnak mondták. A nyomásos gazdálkodás megszűnése után az istállótrágya tett szert nagy jelentőségre, majd a századfordulóra megjelent a műtrágya. A csillagfürt mint zöldtrágya az 1930-as években terjedt el.
A kalászosok és kapások alá általában kétszer, a dohány alá háromszor-négyszer is szántottak. A századfordulón az első szántás háromujjnyi, a második tenyérnyi, ha „vízig” szántottak, arasznyi volt. A semjéni gazda leginkább két tehénnel szántott. A magyar marha jól bírta a jármot. A módosabbak ökröket fogtak az eke elé, majd az 1930-as évektől lóval is szántottak. (Lóval egy nap alatt egy holdat, tehénnel ezerkétszáz ölet szántottak fel.)
Az uradalmakon kívül kézzel vetettek a századvégen, majd megjelent a vetőgép a módosabb gazdáknál is, akik bérbe adták azokat. Az aratást mindig Péter-Pál napjára kezdték meg. Kaszával vágták a gabonát, két aratópárhoz egy kévekötőt osztottak be, a marokszedő rendszerint nő volt. Nagyobb gazdáknál részibe arattak, minden tizenegyedik kereszt az aratóé volt.
Az uradalmakban és nagygazdáknál az aratás befejezésekor aratási végzést tartottak. Az utolsó napon az asszonyok aratókoszorút kötöttek, rúdra akasztva két ember a vállára vette, s úgy vonultak a munkaadó házához, ahol terített asztal várta őket.
A cséplés a századfordulóig cséppel (cséphadaróval) történt vagy lóval nyomtattak. A csépesek a cséplést nyolcadán vállalták. A nyomtatásnál négy–hat lovat használtak, és a nyomtatók a tizedik vékát részelték. A tüzes gép (gőzcséplőgép) a századfordulóra jelent meg az uradalmakban, módosabbaknál. A vállalkozónak négy-öt százalék, a cséplőmunkásoknak négy százalék járt a termésből. Az 1920-as évektől már volt a faluban motoros cséplőgép is, melyre hat–nyolc százalék részesedést szedtek, a gépet állati erővel vontatták.
Nagy eseményt jelentett, amikor 1887. augusztus 20-án az első vonat áthaladt a semjéni vasútállomáson. Vasúti elöljárók voltak 1945-ig: Rákóczi Pál, Bethlen Gábor, Barton Bódog, Holozsnyai László, Huszka István, Kapitány Endre.
Kállósemjén első községházának helyét nem ismerjük. Tudjuk azonban, hogy 1898-ban Kállay András főispán és felesége, Csuha Vilma, valamint Kauzsay Ödön és Tibor (Kállay-leszármazottak) a 276., 277., 279. hrsz. puszta belsőségüket százötven, illetve száz forint becsértékben Kállósemjén községnek mint erkölcsi testületnek községháza céljaira adományozták.
A községi testület szervezkedési szabályrendeletének legrégibb fennmaradt példánya 1888-ból való. Eszerint a képviselő-testület évi két rendes gyűlést (tavaszi és őszi) tartott, de rendkívüli gyűlés bármikor tartható volt. A képviselő-testületnek 1888-ban 24 tagja volt, tizenkét fő választás, tizenkettő adója alapján nyert jogosultságot. 1903-ban a testület már 26 fős, tizenhárom-tizenhárom a virilista és a választott.
A községi elöljáróság tagjai és fizetésük 1888-ban, illetve 1903-ban: községi bíró (65 forint, százharminc korona), másodbíró vagy törvénybíró (ötven forint, száz korona), községi jegyző (hatszáz forint, ezerkétszáz korona), pénztárnok (hatvan forint, kétszáznegyven korona), közgyám (húsz forint, nyolcvan korona), körorvos (1888-ban nem volt, 1903-ban kétszázötven korona 86 fillér), tizenkét községi esküdt (1888-ban nem kaptak díjazást, 1902-től helyettük négy hites van százhúsz korona javadalmazással).
A segéd- és szolgaszemélyzet tagjai: szülésznő (harminc forint, száz korona), halottkém (húsz forint, hatvan korona), községi szolga (százhúsz forint, kétszáznegyven korona). 1902-től jegyzői írnokot (hatszáz korona), kézbesítőt (százhatvan korona) és vágatási biztost (hetven korona) is alkalmaztak, utóbbi feladatát a községi főbíró látta el.
A főbíró 1891-től minden egyes okmány megpecsételéséért pecsétdíjul tíz krajcárt, majd húsz fillért kapott. Mészárosok, hentesek 1902-ben minden darab egyéves vagy egy éven felüli marha után negyven fillért, egy sertés után húsz fillért, egy juh után tíz fillért voltak kötelesek fizetni (ebből fedezték a vágatási biztos hetven koronáját). 1902-től a községi jegyző javadalmazását képezte: beltelek, lakóház és melléképületek, valamint a Hancsokos dűlőben kilencszáz négyszögöl gyeptelek haszonélvezete, továbbá adóját és a közterheit a község viselte.
Az 1907. évi Helységnévtár szerint Kállósemjén nagyközség a nagykállói járásban, hozzá tartozik: Buczuj-irtás, Forrástanya, Füves-kert-tanya, Imolyástanya, Kisbaromlaktanya, Kiscsere-tanya, Klein-tanya, Mohostanya, Nemes-erdő-tanya, Németháza-tanya, Ó-szőlőskert, Péterhalomtanya, Új-szőlőskert (Kádártanya, Magyi-kert, Petri-kert, Sitkutanya, Szelidtanya, Új-szőlőskert tanya). A házak száma 329, lélekszáma 2705 fő, területe 9471 katasztrális hold. Van vasútállomása, vasúti távirdaállomása, postamester által kezelt postahivatala. Az állami anyakönyvezés helyben történik, adóhivatal és járásbíróság telekkönyvi hatósággal felruházva Nagykállóban, törvényszék Nyíregyházán, a csendőrőrsi székhely Nagykállóban.
Az 1909-ben kiadott községi és egyéb lakott helyek hivatalos neveinek jegyzékében a tanyák között már csak a következőket olvashatjuk: Buczuj-irtás, Forrástanya (eladdig Kállaytanya néven is), Kisbaromlaktanya (eddig Kállay-tanya néven is), Kiscsere (eddig Kállay-tanya néven is), Mohostanya (eddig Veisz-tanya néven is), Nemes-erdő-tanya, Németháza (eddig Leveleki-tanya néven is), Péterhalomtanya (eddig Mándi-tanya néven is).
A község pecsétje 1882-ből. Az évszám két oldalán egy-egy görög kereszt. A nyitott pecsétmezőben egymást keresztező, hegyével lefelé fordított ekevas, csoroszlya és isztike (Fehérvári Béla rajza)
Nyeste János 1914-ben vándorolt ki Amerikába, nem tért haza
A régi kállósemjéni vasútállomás
Huszka István (1884–1957) állomásfőnök
