Ahol felekezeti béke honol
Ahol felekezeti béke honol
A rekatolizált Kállayaknak és velük a római katolikus népességnek a településre való visszaköltözése (XVIII. század közepe) nyomán jött ismét létre a római katolikus egyházközösség a nagykállói kerület leányegyházaként. Eszterházy Károly egri püspök 1779. évi Szabolcs vármegyei vizitációja idején templomuk még nem volt, Kállay Györgynek (1721–1783) a saját rezidenciáján berendezett magánkápolnáját használták. Fia, György (1752–1821) egri kanonok, albei prépost ötezer forintot hagyományozott 1804-ben a plébánia felállítására, miután a hívek száma ekkor már meghaladta a négyszázat. 1810-ben a közösség és a Kállay család vállalták pap, tanító, harangozó tartását és a paplaknak a következő tavaszon történő felépítését. Addig is ideiglenes szállásul Kállay Ferenc (1756–1818) felajánlotta elhunyt unokatestvérétől, Lászlótól megörökölt és üresen álló kállósemjéni házát, amelyben sietve egy oltárt is elhelyeztek. Az egri érsek – látván a lelkesedést és a helyi hajlandóságot – 1810. november 20-án kiadott dekrétumával a semjéni leányegyházat leválasztotta Kállótól, és Balkány, Biri filiákkal anyaegyházzá szervezte át, adminisztrátori minőségben Szathmáry Sándort rendelve ide (tíz hónapig működött, Semjénben halt meg).
A templom felépítéséig ideiglenes kápolnát alakítottak ki Kállay Miklós (1754–1820) császári és királyi tanácsos, szabolcsi alispán magtárában. Portáján kívül, Kristóf fia (1788–1855) kúriájának szomszédságában, attól északra állott. A zsindellyel fedett épület alapja égetett cserép, falai paticsból készültek. Nem volt tornya, sem kereszt a tetőn. A fából ácsolt haranglábon két harang függött, a kisebbiket 1810-ben öntötték. Az építmény rövidesen romosodni kezdett, Tájer György egri vikárius támogatásával már 1823-ban helyre kellett állítani, 1825-ben pedig leégett. A megígért templom építése továbbra is váratott magára...
Az új paplakot Kállay Miklós alispán közben 1813-ban felépíttette. Szilárd alapú, paticsfalú, nádfedelű épület volt, két nagyobb és egy kisebb lakószobával, s egy negyedikkel a háznépnek. Volt konyhája, kamrája, istállója, pincéje.
1828. május 19-én Pyrker László egri érsek tartott vizitációt Kállósemjénben. A Boldogságos Szűznek ajánlott parókia plébánosa ekkor Botka József volt, előtte Köméczy János, a kurátor Herczkó György parasztgazda, az egyházközség vezetői Herczkó András, Koth József, Lőrincz Mátyás, Mészáros György, Molnár Márton, Rajt József és Szabó Ferenc. A vizitációs tapasztalatok nyomán az érsek ismét megszüntette a kállósemjéni plebánia önállóságát, és filiaként újból Kállóhoz csatolta. „Esztendeje nints, hogy az anyaszentegyház nemléte miatt lelki pásztorunk is el vitetett tőllünk (...) Összve gyűltünk s az új templom építésére 370 váltóforintokat összve szedtünk” – írják a hívek már 1829 szeptemberében. Ám ebből a kis összegből templomépítésre nem futotta, ezért a megürült paplak két szobáját rendezték be ideiglenes kápolnának, a mellette lévő helyiséget a harangozó kapta meg.
„Minekutánna 1811. esztendőben a mi kis Ecclesiánk helybéli lelkipásztorral megajándékoztatott volna, 17 esztendeig érezhettük azon lelki nyugodalmat, melyet az 1828-ik esztendő végével elvesztettünk amiatt, hogy Templomunk nintsen. Plébánosunk el vétetett és Nagy-Kállóhoz filialisképpen ragasztattunk (...) Annak okáért meg egyeztünk, hogy noha szegények vagyunk, addig is, méglen a Kállay familia a meg ígért új templomot el fogja készíttetni, a parochialis épületben egy interimalis (ideiglenes) kis templomot fogunk ragasztani (...) A mostan Capellának fordíttatott két szobák szűkek... azon Parochialis épületnek camoráját szándékoznánk ki tódítani” – keseregtek, tervezgettek a hívek 1832-ben. Ámde az ideiglenes kápolna nem bővült, a régi helyiségben maradt, 1876 táján már annyira szűk volt, hogy a közben hétszázötvenre szaporodott gyülekezet tizedrésze sem fért be. Ismételten tervek, elképzelések és költségvetések születtek az új templom építéséről, de a kegyúri család immáron igen megfogyatkozott számban élt a településen, és az új földbirtokosok sem hoztak az ügyért áldozatot.
1919-ben a szükségkápolna életveszélyessé vált, helyreállítása alatt másfél évig a görög katolikusok templomát használták. 1926-ban a régi kápolnát északi irányban két méterrel meghosszabbították, s az egész építményt fél méterrel felemelték. 1927-ben az egyházközség már 1100 lelket számlált. Kérvényt nyújtottak be a száz éve beszüntetett lelkészi állás visszaállítására, és egyházi adó kivetésével, önadóztatással ígéretet tettek az új templom és parochiális épület megépítésére.
Az érsekség 1928 közepén Losonczy Gézát kinevezte helyi káplánnak, a hívek gyűjtöttek és adakoztak, Kállay Miklós kegyúr bőkezű támogatást adott, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium pedig 1929-ben négyezer pengőt utalt ki a vallásalapból. Az érsekség 1934 elején elfogadta Jánky Géza nyíregyházi mérnök, vállalkozó tervét, a végre felépült szentegyházat 1934. november 3-án áldotta meg Kriston Endre püspök a Nagyboldogasszony tiszteletére.
A régi kápolnát a község kultúrház céljára megvásárolta. Átmenetelileg és a községi tulajdonjog megváltoztatása nélkül, 1946-ban oktatás céljaira visszakapták a több mint száz éven át templom gyanánt szolgált épületüket. A községi testület méltatlannak találta ugyanis, hogy ott „bálok, táncmulatságok vannak, káromkodás és verekedés folyik”.
A görög katolikus népesség az 1700-as évek első felében telepedett meg a faluban. Bizonyos, hogy a környező Kállay-birtokokhoz hasonlóan (Biri, Kiskálló) a napkori főágalapító Kállay Ferenc már az 1720-as évek körül, és főleg fia György az 1750-es években –ahogy azt a kronologikus részben már taglaltuk – idegenből érkező jobbágyokat telepített a munkáskezekben szűkölködő, jelentősen megcsappant lélekszámú kállósemjéni birtokára. Kállay György és gróf Kállay János rokonságon túli mélyebb barátsága azt a feltételezést is megengedi, hogy az érkezők, ahogy a Biribe költözők is, porteleki birtokáról származtak.
A telepítések eredményeként 1747-ben hetven görög katolikus család élt a községben, 1786-ban már 660 görög katolikus személy (emellett 129 római katolikus és 174 református), míg 1792-ben 625 fő, 1806-ban 473.
A mai Kossuth út Nyírbátor felé eső részén s ennek környékén egy körzetben telepedtek meg. A mai öregek ezért nevezik ma is „Magyar utcának” a reformátusok lakta Petőfi utcát, ahogy minden kétséget kizáróan magyar volt a római katolikusok nagy többsége is (a kisszámú német mellett).
Az 1800-as évek első felében juhászatban jártas, magyarul is értő görög katolikus pásztorokat hoztak a Kállay földesurak a nagyváradi püspökség területéről. A századforduló előtt pedig a paraszti migráció révén magyar ajkú dohányosok telepedtek ide az Alföldről és az északi megyékből.
Az 1770–80-as években a községben – beszélőinek túlsúlya miatt – a „divatozó nyelv” még a román volt, 1803-ban a máriapócsi mezővárosi jogú iskola három, kállósemjéni görög katolikus növendéke (Gabriel Kakas tizenöt éves, Joannes Papp tizenkét éves, Joannes Kaplonyi kilencéves) még románnak vallotta magát, 1806-ban a liturgia nyelve is román (még). Az 1810-es évektől viszont már magyar nyelvű predikálás és katekizálás folyt, a nem magyar ajkú görög katolikusok megmagyarosodtak. Egy részük eleve olyan vidékről érkezett, ahol magyarokkal éltek együtt, értették nyelvüket. A többségük zsellér, a község vezetése a telkes jobbágyok kezében volt, s a vagyonilag tekintélyesebb elemhez nyelvileg is alkalmazkodtak. A XIX. században beköltözött görög katolikus lakosság között már jelentős volt a magyar anyanyelvűek aránya. Papjuk 1792-ben Papp Tódor, akinek jövedelmét 114 rénes forint tíz krajcárban jelölték meg.
A parókián 1789-től őrzik a helyi anyakönyveket. Az első kötet (1789– 1822) lapjai az 1810-es évekig cirill betűs, román nyelvű bejegyzéseket tartalmaznak, ami bizonyítja, hogy az egyházmegyében a román hivatalos, liturgikus nyelv volt. A kállósemjéni anyakönyvek vegyes nyelvezetű, sokszínű, magyar–román–ruszin közösség ittlétéről üzennek az utókornak.
A román neveken túl a családnevek nagy része a munkácsi egyházmegye egész területéről, Szepestől Máramarosig mintegy tizenhárom vármegyéből való származásra mutatnak. Ruszin eredetre vall az anyakönyvben többször olvasható Orosz, Bilki, Krajnyik, Laczó, Minya, Szabócsik, Halyku, Hudák, Lesku, Fecsku, Lábszki, Murár családnév, a Pisák név szepességi, a Hornyák felvidéki, a Bánóci zempléni, a Lengyel galíciai eredetet, származást takar. Hasonlóan tetten érhető a családok egy részének belső Erdélybe mutató származása is (Kányádi, Kolozsi, Erdélyi, Szilágyi, Havasi).
A parókia előbb a munkácsi görög katolikus egyházmegyéhez tartozott, 1912-től a hajdúdorogi egyházmegyéhez, ma ezen belül a szabolcsi főesperesség máriapócsi esperesi kerületéhez. Kriskó Elek püspöki tanácsos 1918-tól 52 esztendőn át teljesített papi szolgálatot Kállósemjében, közmegbecsülésre. Hívei mellett, a helyi temetőben nyugszik. Kriskó Elek Kállósemjénbe kerülése előtt Debrecenben, a görög katolikus püspökségen szolgált, ahol dr. Miklóssy István püspök ellen 1914. februárban elkövetett, öt halálos áldozatot követelő merényletnek volt az egyedüli túlélője. Ő bontotta fel a püspök nevére érkezett csomagot, és a megtévesztő kísérőlevelet, amely a csomagban „küldött” értékes kegytárgyakról szólt. A csomag feladója azonban nem kegytárgyakat, hanem tizennyolc kilogramm ekrazitot helyezett el abban.
A görög katolikus felekezet a mai napig a község legnagyobb számú közössége. 1891-ben a község lélekszáma 2166 fő volt (görög katolikus 925, római katolikus 720 fő, református 388, zsidó 126, evangélikus hét fő), 1920-ban 2903 fő (görög katolikus 1357, római katolikus 944, református 515, zsidó 85, evangélikus kettő), 1942-ben 4617 fő (görög katolikus 2124, római katolikus 1570, református 785, zsidó 117, evangélikus 21). A reformátusoktól rájuk maradt templomukat sokáig toldozgatták-foldozgatták, míg 1896-ban a középkori Szűz Mária kápolna szentélyét beépítették a ma is álló, új templomukba. Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel.
A ma is látható régi főoltár a templom védőszentjének, Szűz Máriának a mennybemenetelét ábrázolja.
A református gyülekezet a XVII. században alakult meg a településen: 1660-ban már bizonyosan működik, lelkésze 1691-ben Dobrai Mihály volt, 1742-ben Berszebii Zsigmond, 1759-ben Livi József, 1760-ban Kis István. A kállósemjéni anyaegyház 1711-1820 között a szabolcsi, 1821– 1822-ben a felső-szabolcsi, 1822–1952 között a közép-szabolcsi egyházmegyéhez tartozott, azóta a nyírségihez.
Kezdetben vélhetően a katolikusoktól már elhagyott templomot használták, 1730 táján vették el tőlük a betelepítések nyomán lélekszámban jelentőssé vált görög katolikus közösség javára. Ez idő tájt épült fel az első református kis templom, amelyről létezésén túl semmit sem tudunk. A másodikról már több fennmaradt irat mesél. 1845-ben a javak összeírásakor Teski János gondnok írja, hogy „az a pap-lak, melly most még roskadozásában fenn áll, két éves nád fedél alatt, – már második paplak, azt állítják az öregek, keletkezése idejétöl ólta. – Ugy szinte a' most roskadozó, patsisból épűlt Templom is második-és néhai boldog emlékezetü Kállay István, testvér öttsének Kállay Leónak meg eggyezésével adta azon kis hellyet, a'mellyen most áll. Ezt bizonyitja azon adomány Levele Kállay Istvánnak, mellyet 1787-ik évben 8-ik Novemberbe ki adott. – Épitése ideje nem tudatik.”
A Reformata Szent Ecclesia javainak összeírásakor 1809-ben, a templomnak egy különálló haranglábon álló, mázsás kis harangja volt (a harangláb 1845-re „igen elrongyolódott”). Továbbá „vagyon egy asztal a Templomba szönyegestül, vagyon két czin kanna és egy pohár, vagyon czin tányér hat, vagyon két abrosz Ur Asztalához valo tiszta fejér, vagyon három fejér keszkenö és egy tányér alá valo ugyan csak fejér keszkenö Ur Asztaláravaló sejem három. Keresztelő czin kis kanna, vagyon egy kék Láda és két persely”. Az 1845-ös összeírás az „Ur Asztalához tartozó készületek és Szent edények” gyarapodását bizonyítja.
1809-ben a „Parochia vagyon egy fél session (jobbágytelek), a telken vagyon két ház, elsö mellyben a Predikator lakik, másik cselédház. Vagyon kamara, istálo és kut az udvaron. Vagyon házi kert a melly lehett hat vékás (1 vékás föld=negyed magyar hold), szántó föld egy járásba vagyon három kőblős (1 köblös föld=1 kat. holdnyi), egyebütt semmije sints.”
1765 vagy 1775 táján a református és görög katolikus gyülekezet Kállay Ferenc utódaitól, Kállay Lászlótól, Györgytől és Ferenctől összesen hat köblös szántóföldet kapott, amit „a két Ecclesia azóta fogva békességgel használ és bírja is”. Ismerjük a szántóföld helyét is, a reformátusok által használt földterületnek 1827-ben „szomszédja Nap keletről az út mellett az Oláh Ekklesia földje, Nyugotról Tekintetes Kállay József úr, Délről Tekintetes Kállay Kristóf úr, Északról Tekintetes Kállay Leó földje.”
A „kerítés nélkül szükölködö” paplak 1827-ben „meg lehetös állapotba”, az ól, kamra igen rossz állapotban volt. 1845-ben az istálló és a szín használhatatlanná vált, a kút is „be omlani indúlt”, a sárból készült utcai kerítés kidőlt, a kert felé 1844-ben fontak vesszőből új sövénykerítést. 1858-ban Kállay Ödön kegyúr fél úrbéres telket adományozott a gyülekezetnek azzal a kikötéssel, hogy Szabó Ferencet választják meg lelkészüknek. (Szabó Ferenc felesége Elek Katalin volt, az Elek családdal a Kállayak többszörösen rokonságban állottak.)
Aranybetűkkel írta be a nevét a kállósemjéni reformátusság történetébe Pásztor István, aki 57 éven át volt jó pásztoruk. Honvéd hadnagyként harcolt az 1848-as szabadságharcban, a hazaszeretetre való nevelést lelkészként is kiemelt feladatának tekintette. Nagy szeretettel foglalkozott a gyermekekkel, sok-sok semjéni tőle tanult írni-olvasni, ingyenesen. Új, zsúptetős lelkészlakást emeltek számára, és 1871-ben már épült a mai templom téglából, mert a régi, paticsfalú imaházuk majdnem összeomlott, „rongált állapotánál fogva vallásos szertartásunk gyakorlása minden alkalommal veszéllyel fenyegetett bennünket”.
Igen nagy terheket vállalt, kölcsönöket vett fel a kis, akkor háromszáz-egynéhány lelkes gyülekezet, de önerőből felépítette 1880-ra a régi helyén az új templomát, Nagy Elek mérnök terve alapján. Igaz, toronyra ekkor még nem futotta. Csak 1903-ban tudtak hozzáépíteni egy huszonhárom méter magasat, két nagyobb és egy kicsiny haranggal. A középső nagyobb harangot mindkét világháborúban elvitték hadi célokra, ezeket segítséggel, de a megerősödő gyülekezet pótolni tudta. Az 1960-as években nagyobb méretűre újraöntették a feliratozás megőrzése mellett legrégibb emléküket, a kisharangot: ma is tanúsítja, hogy a református gyülekezet tulajdona volt 1734-ben. 1935-ben készült el a bejárattal szembeni „kiskaron” álló orgona hat változattal, amit Váradi Miklós mester épített a hívek közadakozásából. A gyülekezet létszáma 1801-ben 181 fő volt, 1860-ban kétszáz fő, 1894-ben 345 fő, 1904-ben 498 fő. Az egyházi élet kialakítása és kiszélesítése érdekében az évszázadok alatt jelentős szerepet játszott a Bessenyei, Egri, Csordás, Domokos, Fazekas, Mogyorósi, Nyeste, Teski és Szabó család.
Szegény volt mindhárom eklézsia, de a hívek is, akik a hibádzó hetedik krajcárt a lelkészük eltartásához gyakran nem tudták az asztalfiából előkotorni. 1894-ben például a református lelkészi fizetés minimumához fedezetlen összegként, hiányként az évi fizetés egyharmadát mutatták ki. A határ úrbéri szabályozását tartalmazó „Egyesség” (1866. szeptember 29.) XII. pontja szerint a kegyurak az alábbiak szerint biztosítottak az egyházak részére birtokokat: „Az egyháziak birtoka 14 hold és 240 négyszögöl belsöséget és 152 11/16 rész hold külsöséget tévén, a jelen állapot telekjegyzőkönyve szerint, – miután azonban a Református lelkész ur illetményéhez tartozó mennyiség a Gelsi ut düllöjében fekvő 3 hold föld kivételével a Kállay Ödön ur féle adományából eredett, a birtokosság a Kállay Ödön ur féle adományának adományozó ur részére lett visszabocsátása mellett a czimzett Lelkész ur régi birtoklásába levő 3 holdat közös alapból egy egész urbéri telket tévő illetőségre, – ugy nem különben a G. cath. énekész eddigi illetöségét is fél urbéri telekre egésziti ki, Végre a Református oskola tanitó részére pedig fél urbéri telekalja illetőséget adományoz.”
Az egyezség XVI. pontjában temetői célokra a meglévőkhöz „minden vallásbeli felekezet szükségletére együttesen még 1200 négyszögöllel számitandó 3 hold föld adatik”.
A XVII. pont tételesen felsorolja az egyes felekezetek földtulajdonait: „Róm. Cath. Plebanos és egyház belsőségében 1 hold 540 négyszögöl, szánto és kaszálo külsöségben 56 4/16 hold, legelöben 1 4/8-ad rész telek után 6 hold. Róm.Cath. énekész belsöségében 770 négyszögöl, szánto és kaszálo külsöségében 26 4/16 hold, legelöben fél telek után 2 hold. G. Cath. Plebanos belsöségében 1 hold 400 négyszögöl, szánto és kaszálo külsöségben 40 2/16 hold, legelöben 6 hold. G. Cath. Énekész belsöségében 800 négyszögöl, szánto és kaszálo külsöségben 20 hold, legelöben fél telek után 2 hold. G. Cath. Egyháznak belsöségben 250 négyszögöl. Ref. Lelkész belsö illetöségében 2 hold 532 négyszögöl, szánto és kaszálo külsöségben 40 hold, legelöben 1 telek után 4 hold. Ref. Oskola tanito külsöségében 20 hold, legelöben fél telek után 2 hold. Ref. Egyház és oskola belsöségében 345 négyszögöl.”
Az egyezséget az egyházak részéről Tamás Imre nagykállói plebános, kállósemjéni adminisztrátor, Fekete István görög katolikus plebános, Csobay Lajos görög katolikus kántortanító, Pásztor István református lelkész és Barta Balázs református tanító írta alá.
Alig van adatunk a kállósemjéni zsidóság múltjáról. Sok emléke a holokauszt idején pusztult el, majd utána, a hosszú hallgatás időszakában. Mint a társadalom legmozgékonyabb rétege, már az 1700-as évek első felében megtelepedett Kállósemjénben is. 1758-ból tudjuk, hogy a nagykállói Petrus Vadótz a semjéni zsidók napszámosa volt. Az össznépességhez viszonyítva a községben a százalékarányuk 1880-ig fokozatosan emelkedett, onnan kezdve csökkenő tendenciát mutat: 1828-ban 19 fő (1,4 százalék), 1840-ben 18 fő (1,3 százalék), 1880-ban 167 fő (8,2 százalék), 1920-ban 85 fő (2,9 százalék), 1930-ban 112 fő (2,8 százalék), 1941-ben 101 fő (2,2 százalék), akik közül a német haláltáborokban 1944-ben harmincegyen pusztultak el.
A kállósemjéni lélekszámuk gyarapodásával a nagykállói zsidó hitközség fiókhitközségévé alakultak, és létrehozták a helyi rituális és közösségi szervezeteiket. Működött Semjénben imaházuk, rituális fürdőhelyük (mikve), metszőházuk (vágoda) metszővel (sahter), és volt temetőjük is. 1944-ben az ortodox zsidóság száma a településen százhét fő volt, közülük tizenketten fizettek hitközségi adót, két fő alkalmazottuk volt abban az évben. Gondnokuk Deutsch Ábrahám kereskedő, Auschwitzban ölték meg 1944. július 15-én. Külön zsidó iskolát nem tartottak fenn, a gyermekek a nagykállói felekezeti iskolába jártak, az 1870-es évektől főleg a kállósemjéni községi elemi iskolába.
A régi római katolikus templom belseje Losonczy Géza plébánossal. A képeslapot a templomépítés segélyezésére bocsátották ki
A római katolikus templom kelet felől
A görög katolikus templom nyugati homlokzata
Az ötvenedik papi jubileumát ünneplő Kriskó Elek püspöki tanácsos és dr. Dudás Miklós hajdúdorogi megyés püspök. A jobb szélen Kriskó Iringó, a kisunoka (1968)
A Református Leányegylet 1934-ben az orgonaszenteléskor.
Ülnek (balról): Domokos Margit, Egri Mária, Hatházi Erzsébet, Séra Erzsébet, Holecskó Etelka, Séra Margit, Keresztúri Teréz. Állnak (balról): Thamó Iluci (a lelkész kislánya), Egri Ágnes, Bíró Zsuzsa, Csordás Mária, Esze Mária, Esze Eszter, Csordás Erzsébet, Irinyi Mária, jobbszélen Domokos Ilona
A református templom tornya kelet felől
A református templom orgonája
1951-ben konfirmáltak.
Guggolnak (balról): Lendvai Sándor, Cseke János, Győri András, Szabó Péter. Mögöttük: Domokos Ferenc, Csordás András, Domokos István, Elek János, Újfalusi József, Hollósi István, Irinyi Gábor, Csordás András, Vízi Péter, Csordás Ferenc. Leányok (balról): Tóth Gizella, Nyeste Erzsébet, Győri Mária, Domokos Gizella, Kmety Gizella, Domokos Erzsébet, Csordás Margit, Domokos Irén. Hátul: Thamó Béla lelkész
Kóth András római katolikus kurátor és felesége, Szemán Márta 1973-ban. Az ő tanyájukon jött létre az Új Élet Tsz. A szegények gyámolítói voltak, gyermektelenek, ezért 102 keresztgyermek vette őket körül
