A település és a Kállayak
A település és a Kállayak
A zivataros évszázadok nem kímélték a népes Kállay családot sem. A XVII. század második felében már csak a szatmári birtokokon élt Kállay Miklós (meghalt 1683 után) tartotta a Kállay-fiágat, akit ezért a család restaurátorának, megújítójának is szoktak volt nevezni. Katolikus felesége, Sztankay Éva (elhunyt 1720-ban) befolyására rekatolizált, gyermekeik és a tőlük eredő leszármazottak már katolikus hitben nevelkedtek.
Kállay Miklós fia György a horvátországi birtokokon telepedett meg, és terjesztette tovább a Kállayak ma is ott élő horvát főágát. Miklós fia János Panyolán lakott, itt temették 1737-ben, tőle ered a család orosi főága, másik fia, Ferenc (meghalt Kérsemjénben 1736–1755 között) pedig a szintén máig virágzó napkori főág megalapítója.
Az ősi szabolcsi és szatmári Kállay-birtokokból az orosi főág fileszármazóinak jutott Oros, Harangod, Eszlár, Lök, Rázom, a napkori főágnak pedig Napkor, Kiskálló és Kállósemjén. Közös fiági tulajdonban maradtak Nagykálló, Biri, Béltek, Panyola, Kérsemjén, Kér, Császárszállás településeken lévő földjeik. Az 1787-ben Kállóban megejtett osztály Kállósemjént a napkori főágalapító fileszármazottai között osztotta meg: az ekkor még élő Ferencnek (született 1727-ben) jutott egyharmad rész, a már elhunyt György (meghalt 1783-ban) két fia, Miklós és Pál együtt kapott egyharmad részt, míg a harmadik harmadot már csak István unokáinak, Istvánnak és Leónak tudták juttatni. Apjuk, László alispán fiatalon, 1779-ben távozott az élők sorából.
A napkori főágalapító Kállay Ferenc tehát még a kérsemjéni birtokán élt, báró Perényi Máriával (meghalt 1777-ben, Kállóban) kötött házasságából ott született tíz gyermeke is 1710–1735 között. Közöttük a napkori főágat továbbvivő István, Ferenc és György, akikkel az 1750-es években települtek vissza a Kállayak a szabolcsi birtokaikra, ideértve Kállósemjént is. A napkori főágalapító Ferenc fia, István (1710–1750) és leszármazói Napkoron éltek, ez a mellékág fiágon a XIX. században kihalt. A kállósemjéni birtokaik István testvére, György utódainak jutottak.
A napkori főágalapító Ferenc fia Ferenc (1727–1797) több vármegye táblabírája, Kérsemjénből Napkorra telepedett vissza. Gyermekei közül Sándor (1753–1817) királyi udvarnoknak, több vármegye táblabírájának és Ferencnek (1756–1818) az 1780-as években már Kállósemjénben volt háza, és itt zárták rájuk a koporsófedelet is. Leszármazottaik az 1880-as évek elején hagyták el véglegesen az ősi települést, a XX. század elején pedig az utolsó itteni birtokaikat is eladták. Többük nevét megőrizte az emlékezet. A kállósemjéni temetőben nyugszik Kállay Menyhért (1795–1858) főszolgabíró, majd szabolcsi alispán 1844–1847 és 1847–1848-ban, országgyűlési követ 1847–1848-ban. A vadászatok nagy szerelmese volt Kállay Tamás (1792–1855) főtáblabíró, kinek sógora, Reviczky László Kufsteinben raboskodott. Helybeli születésű, de Napkoron, majd Kállóban lakott Kállay Tamás testvére, Kállay Gergely (1784–1846), 1832–1836 között szabolcsi másodalispán. Az orosi főágból való Kállay Péter cs. és kir. kamarás rokonával szemben maradt alul az 1836-os, tömegverekedésbe torkollott, halálos áldozatokat is követelő, szégyenteljes nagykállói tisztújításon. A szenvedő fél, Kállay Gergely fia, Ödön (Napkor, 1815–Kiscsere, 1879) a lánglelkű hazafi, nem véletlenül kezdte közéleti pályáját Csanádban, az orosi főágból való Kállay István ottani főispán (Kállay Béni apja) védőszárnyai alatt 1836-ban.
Kállay Ödön már a makói megyegyűléseken a liberális nemesi ellenzék tagjaként tűnt ki, az 1843–44. évi pozsonyi diétán csanádi követ. 1845-ben visszatért kiscserei birtokára, 1848. június 19-ig a nádudvari járás főszolgabírája, 1848 májusában nemzetőr kapitány. A nádudvari kerületből népképviselő az 1848. július 2-án megnyílt első népképviseleti országgyűlésen, ahol a radikálisok egyik vezéregyénisége. Tagja volt 1848 szeptemberében mindkét országgyűlési küldöttségnek Bécsben. 1848 októberében Székesfehérvár, november–decemberben Komárom kormánybiztosa. 1849 márciusában Perczel Mór Szegeden őrnagyi rangban tábori térparancsnoknak nevezte ki.
A forradalom leverése után a haditörvényszék 1850. június 26-án felségárulás vádjával kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Haynautól 1850. július 5-én kegyelmet kapott, kiscserei birtokára internálták, ahol 1854. április 6-ig rendőri megfigyelés alatt tartották. Egy évtizedig a kiscserei kúriájában családja és barátai körében élt. Az 1861. évi országgyűlésen a Határozati Párt oldalán volt képviselő a nádudvari kerületből, ugyaninnen 1865-ben is, és következetesen 48-as, szélsőbaloldali közjogi ellenzéki oldalon.
Egyike annak a hét ellenzéki, függetlenségi képviselőnek (a „hét kuruc”), akik az 1867. június 8-i koronázási ünnepségek elől kitérve tüntetőleg Cinkotán ültek össze a kiegyezést elutasító politikai állásfoglalásuk demonstrálásaként. 1867 októberében lemondott képviselői állásáról, a közéletbe Kossuth Lajos kifejezett kérésére tért vissza. 1869-től négy alkalommal Szeged-Alsóvárosból volt képviselő a 48-as párt, majd a Függetlenségi Párt színeiben.
A képzett, olvasott politikust Széchenyi István is megtisztelte bizalmával, Jókai Mór és Kossuth Lajos a tehetségét, jellemét, szilárd hazafiságát becsülte, Mikszáth Kálmán szerint „jellem mint az acél, nemesség, amelyen nincsen rozsda”. Bárhol is szolgálta a hazát, az otthont mindig Kiscsere jelentette számára. Végakarata szerint itteni kúriájának parkjában temették, majd földi maradványait 1918-ban fiai a kállói temetőben emelt kriptába vitették.
Kiscserén született fia Kállay Rudolf (1853–1920) sebészorvos, nagykállói és nyíregyházi kórházigazgató főorvos, és Kállay Zoltán (1856–1914) dr. juris, Heves vármegye főispánja, országgyűlési képviselő, akik az apai jussukat a kúriával a XX. század elején eladták Klár ügyvédnek. Kállay Rudolf főorvos fia, Tibor (1881–1964) a Bethlen-kormány pénzügyminisztere, már nem Kiscsere szülötte, ahogy leánya, Helén (1894–1945) sem, aki dr. Kállay Miklós felesége lett.
A napkori főágalapító Ferenc fia, György (Kérsemjén, 1721, – Kállósemjén, 1783) nevéhez fűződik a település apja által elkezdett benépesítése, a ma is álló Kállay-kúria felépítése. Ebbéli munkásságában szorosan együttműködött az orosi főágbeli kuzinjával, a Biriben élt Kállay Jánossal (1736– 1810), a Kállay família egyedüli grófi címet (1778) viselt leszármazottjával, cs. és kir. kamarással, a tiszáninneni kerületi tábla elnökével. Feleségeik is igen közeli rokonok lehettek, Kállay János 1758-ban, Kállay György kállósemjéni magánkápolnájában fogadott örök hűséget báró muraniczi Horváth Katalinnak. (Kállay György felesége muraniczi Horváth Mária volt.)
Kállay György elsőszülöttje, György (Kállósemjén, 1752–Eger, 1821) egri kanonok lett. A másodszülött Miklós (Kállósemjén, 1754–Kálló, 1820) apja halála után bérbe adta terjedelmes birtokait, Pesten, Pozsonyban, Bécsben tanult, majd európai körutat tett. A nagy műveltségű gazdag főúr az 1780-as évek közepéig Kérsemjénben élt, utána húsz éven át Kállósemjénben, 1803-tól Kállóban. Kállay Miklós 1803–1805 között szabolcsi másodalispán, 1805–1819 között első alispán, 1807-ben és 1808-ban szabolcsi országgyűlési követ volt. Az 1807. évi budai országgyűlésen a Ludoviceum céljaira tízezer forintot adományozott.
Amikor Napóleon ellen a nemesség 1809-ben fegyverbe szólíttatott, Szabolcs vármegye is intézkedett a nemesi felkelő sereg (1170 fő) kiállításáról. A lovas insurrekció tisztikarában Kállay Miklós nevét ezredesként, Imre fiáét kapitányként olvashatjuk. Nevéhez fűződik a Nyírség-tó vizeinek a tiszai ártérbe való levezetése, ami lehetővé tette a Nyírvíz-szabályozás műszaki befejezését.
I. Ferenc király nevezte ki érdemei elismeréséül királyi tanácsosnak, ami abban az időben magas elismerésnek számított. Feleségével, Tahy Klárával vendégszerető házat vittek, asztaluknál állítólag naponta hatvan személyre is terítettek, kállói szalonukban külföldi zeneművészek léptek fel. Támogatták a nemzeti színjátszást is. Fennmaradt, hogy a Kállón átutazott hazai színtársulatot a házukban vendégül látták, pénzbeli támogatást nyújtottak számukra, és még a vármegyeházi nagytermet is odaadták játékszínül. Állítólag báró Simonyi József (1773–1832), a híres Simonyi óbester a keresztapját tisztelte Kállay Miklósban. A családi hagyomány szerint az óbester egy bűvös carneolgyűrűt hozott az alispánnak ajándékba, ami a gazdáját minden bajtól megóvja. A családi ereklyét a família nevében Kállay Tamás ajándékozta utóbb, 1927-ben, a megyébe látogató Vass József népjóléti miniszternek.
Kállósemjéni születésű, itt is temették Kállay Miklós harmadszülött fiát, Kristófot (1788–1855), cs. és kir. kamarást, Kraszna vármegye adminisztrátorát, aki magtalanul hunyt el. A másodszülött Albertet (1783–1833) egész élete a Forrástanyához kötötte, fia, Emánuel és unokája, Albert írta be nevét a történelembe. Kállay Emánuel, Manó (Napkor, 1814–Nagybánya, 1886) iskoláit és a jogot Debrecenben, Egerben és Nagyváradon végezte. Apja halála után telepedett le Kállósemjénben, egyidejűleg élénken bekapcsolódott a politikába, mindig ellenzéki oldalon. Szabolcs vármegye hadi főpénztárnoka, 1844–1847 és 1847–1848 között szabolcsi első alispán, 1847–1848-ban országgyűlési követ.
Nagy népszerűségnek örvendett, gróf Batthyány Lajossal is összeköttetésben állt. 1849-ben szabolcsi másodalispánsága mellett nemzetőr őrnagyként két hónapot szolgált a szabolcsi nemzetőrökkel Máramaros vármegyében a határszéli vidékeken, majd Kossuth Lajos egyenes felszólítására hat hét alatt tisztán önkéntesekből háromszáz tagú lovascsapatot szervezett Nyírbátorban.
A forradalom és szabadságharc leverése után kállósemjéni birtokán gazdálkodott, de élénk kapcsolatban maradt az emigrációval. Érdemei voltak az Olaszországban felállított magyar légió utánpótlásának segítésében. 1861-ben ismételten elvállalta a szabolcsi másodalispánságot, 1869–1872 között a nyírbátori kerületből volt ellenzéki programmal országgyűlési képviselő.
Kállay Emánuel fia, Kállay Albert (Kállósemjén, 1843–Szeged, 1922) jogi tanulmányait Pesten végezte, 1867-ben Szabolcs vármegye t.b. aljegyzője. 1870-ben került el a megyéből, 1884–1905 között Szeged, közben egyidőben Hódmezővásárhely (1886–1896) és Szabadka (1887–1893) főispánjává is kinevezték. Nevéhez fűződik Szeged 1879. évi nagy árvíz utáni helyreállítása, az újszegedi liget fásítása. 1893-ban a király a főrendiház élethosz-sziglani tagjává nevezte ki. A Szabadelvű Párt tagjaként Tisza Kálmán, majd utóbb Tisza István politikájának volt a híve.
A szegedi híres főispánról sok kedves anekdota maradt fenn, ezek közül az egyik: Még 25 éves fiatalember korában egyszer megkérdezték tőle, miért nem házasodik meg már? „Hja, lelkecském, ha az ember úgy készen kapná a családot! De a legelején kezdeni, bajoskodni – semmi ízem sem kívánja...” – volt a válasz. Agglegényként is halt meg.
A már említett Kállay Miklós híres alispán Imre fiának leszármazottai Napkoron (részben Nyíregyházán) viszik tovább a főágat, az 1850-es években a nem kevésbé híres dédunoka Kállay András (Napkor, 1839–Nyíregyháza, 1919) örökölte meg a kállósemjéni kúriát és vele egy tekintélyes földbirtokot.
Írásaiból tudjuk, hogy apjának unokatestvére, Kállay Emánuel kállósemjéni kúriájában kezdte tanulmányait, két éven át oktatta itt házitanító, majd nagyapjának testvére, Kállay Kristóf 1847-ben Bécsbe vitte a Fuhrmann-féle nevelőintézetbe. A jogot a Theresianumban végezte.
Bécsből hozta magával irodalmi, művészeti érdeklődését, a zene szeretetét. Úgy mondták, hogy családi és baráti körben gyakran le-leült a zongorához, és csengő bariton hangon énekelte az elfelejtéstől megmentett régi magyar nótákat. 1860-ban tért haza Bécsből (a magyar nyelvet már-már elfelejtve), 1862-ben még egy nagyobb európai körutat tett. 1866-ban vezette oltár elé eördöghfalvi Csuha Vilmát, akivel előbb a kállósemjéni, majd a nagyhalászi kúriájukban éltek, 1897-től Nyíregyházán, a Bocskai utcában vásárolt házukban.
Kállay András, a Szabolcs vármegyei törvényhatósági bizottság tagja, két évtizedig igazában politikával nem foglalkozott. Szívügyének tekintette
a megye árvízmentesítését, ezért volt húsz éven át a Felső-szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat választmányának aktív tagja, 1870-től alelnöke, majd 1886–1888-ban megválasztott elnöke. Már 1861-ben felkínálták számára a főispáni széket, de birtokai rendezése miatt az állást ekkor nem fogadta el. Tisza Kálmán miniszterelnök felkérésére 1889-ben vállalta el a szabolcsi főispánságot, 1897-ben saját kérésére felmentették. A politikai közszereplésnek végérvényesen hátat fordított.
A 48-as függetlenségi eszmék töretlen híve volt és maradt, aki Kossuth Lajost tartotta a legnagyobb magyarnak. A vármegye „Andris ura” – ahogy tisztelői nevezték – megtestesítője volt a puritán hazafiságnak, a nemes önzetlenségnek és a politikai higgadtságnak. Hat évtizeden át nem volt a megyében kulturális, társadalmi esemény, mozgalom vagy egyesület, amelynek vezetői között ne találnánk meg a nevét. Az iskolaügy, múzeumügy, közegészségügy nagy támogatója volt, tagja az MTA Numizmatikai Társulatának is. Mint minden Kállay, ő is büszkén rátarti volt magyarságára, családjának sok évszázados szabolcsi törzsökös származására. A róla fennmaradt sok történet egyike is erről szól: a vén Albrecht királyi herceg, akit a magyarok legnagyobb ellenségének mondottak, egyszer ellátogatott Szabolcsba, hogy vizitjével békítgesse a kemény nyakú magyarokat. A tokaji híd szabolcsi oldalán a vármegye urai illően is fogadták a herceget, aki hintajáról leszállva véletlenül éppen Kállay Andrástól kérdezte: „Mióta lakik itt? – Ezer éve, felség” – felelte a büszke sas.
Kállay András öt fia közül Kállay Györgynek (1867–1922) jutott előbb a kállósemjéni kúria és gazdaság, de utód nélkülisége, betegsége (majd halála) miatt az örökség a legkisebb fiúra, Miklósra szállt (Nyíregyháza, 1887– New York, 1967). Kállay Miklós a középiskoláit Nyíregyházán (Lutheránus Gimnázium) és Budapesten (Ferencz József Nevelőintézet) végezte. Egyetemi tanulmányokat Budapesten, Genfben, Drezdában és Párizsban folytatott, apjához hasonlóan művelt, széles érdeklődési körű, európai kitekintésű, nyelveket ismerő fiatalemberré cseperedett. Hivatali pályáját 1912. január 1-jén kezdte Szabolcs vármegyei közigazgatási gyakornokként. Helyettes kisvárdai, majd 1914-től nagykállói szolgabíró, 1916-ban a főispán nagykállói főszolgabírónak nevezte ki. 1918-ban áthelyezték a kisvárdai járásba. 1919. április 1-jén a vármegyei direktórium „igazolt munkaképtelenség folytán” nyugdíjazta, Kállay Miklós a családi birtokon gazdálkodott. 1914-ben vette nőül dr. Kállay Rudolfnak, a nyíregyházi Erzsébet Közkórház igazgató-főorvosának Helén leányát (1894–1945).
Kállay Miklós dr. 1922–1929 között szabolcsi főispán, 1929–1931 között kereskedelemügyi államtitkár, 1932-től 1935-ig földművelésügyi miniszter volt. Az újonnan létrehozott Országos Öntözésügyi Hivatal elnöki tisztét 1937-től töltötte be miniszterelnökké történt kinevezéséig (1942. március 9.). Az ország 1944. március 19-i német megszállása véget vetett politikai karrierjének, és szétzúzta békés, meghitt családi otthonukat, életüket. András fia (1919–1995) a nácik mauthauseni haláltáborának foglya lett, Miklós fiát (1918–1996) az oroszok tartották majd tíz évig fogságban, kényszermunkán. Feleségét Buda ostromakor (1945. február 7.) vesztette el. Ő maga a megszállás után 1944. november 19-ig a rózsadombi török követségen kapott menedéket, innen hurcolták el a magyar és német rendőrök, SS-katonák. Belügyminisztérium, Margit körúti fogház, Sopronkőhida börtönei következtek, majd 1945-ben Mauthausen és Dachau. Az amerikai hadsereg Dél-Tirolban szabadította fel 1945. május 4-én. Capri szigetén, majd Rómában élt, 1953 karácsonyán áttelepült Amerikába. A New York-i Magyar Nemzeti Bizottmánynak és végrehajtó bizottságának lett a tagja, cikkeket írt, beszédeket mondott, dél-amerikai előadói körutat tett. Pár nappal nyolcvanadik születésnapja előtt nagy részvét mellett temették New York-ban. Földi maradványait fiai 1988-ban Rómába, a magyar máltai lovagok sírboltjába vitették (máltai lovag volt). 1993. április 17-én nyílt meg koporsója előtt a kállósemjéni családi kripta ajtaja, s végakarata szerint szülei, testvérei és felesége mellé helyezték örök nyugalomba.
Kállay Miklós az ígéretes karrier előtt álló elsőszülött fiára, Kristófra (született Nyíregyházán, 1916-ban) szándékozott hagyni a kállósemjéni kúriát és a megmaradt földeket, de a történelem közbeszólt. Az ország németek alóli felszabadítása után – miután Budapesten igazolták – Kállay Kristóf dr. hazatért hitvesével és András kisfiával Semjénbe, és a megmaradt birtoktesten gazdálkodott. 1946. április 16-ra virradó éjjel, harmincéves korában családjával átlépte a határt. Ötven éven át élt római emigrációban, az ENSZ szakosított szervezetének a FAO-nak volt osztályvezetője, az Európai Állattenyésztési Szervezet főtitkára, magas rangú máltai lovag, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete 1997-ig.
A kúria utolsó lakója a miniszterelnök Kállay András nevű testőr főhadnagy fia (1919–1995) volt – feleségével és Dénes fiával, 1946. szeptember–1949. október között –, valamint a miniszterelnök szeretett nővére, Radvánszky Györgyné Kállay Sarolta (Kállósemjén, 1869–Kállósemjén, 1954). Miután 1949-ben a kastély elhagyására kötelezték őket (ahol 1945-től már csak egy-egy szobát használtak), Kállay Andrást kitelepítették Mezőberénybe. Családjával 1956-ban Németországban telepedett le. Kállay Andrásnak és feleségének, gróf Pongrácz Erzsébetnek a földi maradványait ma a családi kripta őrzi, ahogy Radvánszky Györgyné Kállay Saroltáét is, aki nagy szegénységben és nyomorban élte le élete utolsó évtizedét. A kúriából H. Papp Györgyék lakásába költöztették 1953-ig, majd élete végéig (egypár hónapot) L. Páll Ferencné szülésznő gondozta az idős, beteg asszonyt. A rendszerváltás óta ismét van a famíliának semjéni polgára Kállay Kristóf dr. személyében, aki 2000-ben Kállósemjén díszpolgára lett. Szintén a község kötelékébe tartozott felesége, Vásárhelyi Vera (1920–2000), Sík Sándor-díjas írónő, akit nagy részvét mellett temettek el a családi kriptába.
A Kállayaknak az ősi föld iránti szeretetét, tiszteletét fejezte ki a 2000. évi Kállay-világtalálkozó, amikor a világ minden részéről érkezett leszármazottak együtt ünnepelték a millenniumot a falu mai polgáraival.
Kállay Miklós dr., amikor 1922-ben megörökölte a kállósemjéni gazdaságot és a régi kúriát, feleségével, három aprócska fiával a nagykállói házukban éltek (ma Öregek Szociális Otthona, Kossuth Lajos u. 40.). Ezt megelőzően még 1918-ban is, a nászajándékul az apósától, dr. Kállay Rudolf főorvostól kapott nyíregyházi, ma Bessenyei tér 15. szám alatti szép, emeletes házban, ami Kristóf (1916) és Miklós (1918) gyermekeinek a szülőháza is.
Kállay Miklós a semjéni kúriát és birtokot meglehetősen elhanyagolt állapotban vette át. Gazdálkodni kívánt, de tőkével nem rendelkezett, hitelt pedig nem akart felvenni. Céljai eléréséhez fedezetként eladta a nagykállói és nyíregyházi házakat. Családja mégsem maradt fedél nélkül, mert 1922-ben szabolcsi főispánnak nevezték ki, és beköltöztek a vármegyeházára, az épület jobb szárnyán volt a lakása.
Első feladata a semjéni kúria parkjában a családi kripta megépítése volt, hogy szüleinek földi maradványait (Kállay András, meghalt 1919-ben, Csuha Vilma, meghalt 1921-ben) áthozathassa a nyíregyházi temetőből oda, ahol testvéreivel együtt az ő végső nyughelye is lesz. A kúria átalakítása, rendbetétele csak ezután következett. Családjával a székesfővárosban élt, a semjéni öreg ház a biztos hátteret jelentette, a család számára nyári lakul szolgált (ezért nem volt központi fűtése).
Kállay Miklós, amikor átvette a forrástanyai gazdaságot, ott csak egy nagy homokdomb volt, néhány juhar, nyárfa, és főleg juhászattal foglalkoztak. Első főintézője a hűséges Frank Mózes („a Mózsi”), aki egy kocsmát is üzemeltetett. Nem volt bőbeszédű, „Igenis, méltóságos úr!” válaszokkal hajtotta végre gazdája utasításait. Fia, Frank Bandi átélte a munkaszolgálatot, és még New York-ban is felkereste Kállay Miklóst. A második főintéző 1939-től Kölgyessy László (1902–1982), mezőgazdasági akadémiát végzett, segítségével virágoztatta fel, alakította mintagazdasággá Forrástanyát Kállay.
A birtok gazdája két évtized alatt autodidakta módon mezőgazdasági szakemberré képezte magát, könyvtára tele volt hazai és külföldi mezőgazdasági jellegű könyvekkel (francia és német nyelven jól beszélt). A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elnöke volt, 1932-ben ő keltette életre a Gyümölcstermelők Országos Egyesületét. Több nemzetközi mezőgazdasági vagy az agrárérdekeket is képviselő szervezet, szövetség munkájában is részt vett már az 1920-as évektől. A Nemzetközi Mezőgazdasági Ipari Szövetség elnöke volt például 1939–1946 között. Mint nemzetközileg elismert mezőgazdasági szakembert tüntették ki a franciák a Francia Becsületrend parancsnoki (1931), majd főtiszti (1939) keresztjével. Jó barátja volt Westsik Vilmos, a kiváló tudós, aki az első lépéstől segítette tanácsaival. 1939–40-től a szabolcsi almáskertek „atyja”, Nagy Sándor is szinte hetente megfordult a gazdaságban.
Forrástanyán szeszgyár épült, a puszta egy részén tölgyet, a lapályos részeken nyárfákat telepített, kétszáz holdon szőlőt (kövidinka, otelló, oportói, csemegeszőlő, csabagyöngye), száz holdon pedig gyümölcsöst (jonatánalma és cseresznye). Amikor a cseresznyés már kezdett öregedni, a fák közé Kállay Miklós a fiaival saját kezűleg ültetett diót, hogy mire a cseresznyefákat ki kell vágni, a diófák felcseperedjenek. A tanya felső részén, a szőlő mellett állt egy hosszú, górészerű, elől nyitott épület, ahol a napszámoslányok csomagolták ősszel a szőlőt, rózsaszínű selyempapírral bélelt szőlősládákba.
A tanyán külön sorház volt, ahol csak a dohányosok laktak, például a Bihari család, mellettük nagy pajták, ahol fűzték, szárították a dohányt. Cukorrépát is sokat termeltek, a háborús időkben meg csillagfürtöt. Jól jövedelmezett a gazdaság, dohányból, gyümölcsökből, gabonafélékből állandóan szállítottak. A Mohos körül nyulakat fogtak be hálóval, s élve adták át a megrendelőnek. A tanya szinte teljesen átalakult. Kállay Miklós új cselédházakat építtetett, 1944-ben már csak két, úgynevezett közös konyhás ház várt átépítésre, a többiek már külön lakásban éltek, volt fürdőház is. A főintéző háza a tanyai iskola mellett állt, mögötte egy kis almáskert, az első törpefákból. Valamelyik télen óriási hó volt, a nyulak a kerítésen beszabadultak a kertbe, és lerágták a kis gyümölcsöst, másodszor is ültetni kellett az egész kertet.
A szeszgyár is jól működött, a vezetője évekig egy Csiszár (vagy Császár) nevezetű szakember volt. A szeszgyár mellett nagy, oszlopokon álló betongyűrű épült, nádtetővel lefedve, ezen vezették ki a gyár szennyvizét.
A szeszgyári moslékkal harminc–ötven marhát tartottak, az állatokat a szezon után eladták. A tanya közelében két nagy betonsilóban zöldtakarmányt tárolták télire az állatoknak. A szőlőben Kuna Gáspár huszonöt éven át volt az intéző, őt a Bácskából jött Téczeli Géza követte 1944-ig.
Kállay Miklós megbecsülte az embereit. Aki derekasan dolgozott, annak megadta a tiszteletet. Amikor Kuna Gáspár 1942 májusában meghalt, a Kállay-kápolnában ravatalozták fel, Kállay Miklós miniszterelnök leutazott Pestről a temetésre. „Hogyne jöttem volna, még egyszer kezet akartam szorítani az én kedves öregemmel!” – mondta az özvegynek. Amikor Kuna Gizella férjhez ment Szuromi Demeter Istvánhoz, a miniszterelnök volt a tanúja, részt vett a tanyán a lakodalmi vacsorán is.
A szőlészeti intézőnek a tanya mellett a domb tetején építtetett házat, a teraszról jól be lehetett látni a szőlőskertet. Jó neve volt Kállay Miklós borpincéjének, ahonnan ötven–hatvan nagy hordóban érlelt, Semjéni vörös és Nyíri bakator címkéjű hétdecis palackokat szállítottak országszerte. Bakai Mihály pincemester édesanyjával lakott a tanya utolsó, a kövesút felőli első lakásában, a budafoki pincészettől került a semjéni gazdaságba. 1944-ben az oroszok ölték meg.
Kállay Miklós büszke volt forrástanyai birtokára. 1944-ben új cséplőgép, traktor került a gazdaságba, rend, tisztaság mindenütt. Még miniszterelnöksége idején is mindig szakított időt arra, hogy leutazzon Semjénbe. Jó gazda módjára személyesen irányította a munkákat, és telefonon, levélben is folyamatos kapcsolatban volt a főintézőjével.
Mohoson Papp János volt a kerülő, gyönyörű rendet tartott. A Kállay család és a sok vendég oda járt fürödni, a parton cölöpökön kabinok álltak, a part homokkal felszórva, naponta felgereblyézve. Nyíltak a tavirózsák,
a tó egy kis része fürdőzésre kitisztítva, a tó szélén nádak, körülötte erdő. A homokdombon fenyőket, másik részén akácost telepített, valóságos madárparadicsomot teremtve.
1944 őszén a számára védelmet nyújtó budai török követségen, Kállay Miklóshoz nagy nehézségekkel, de be tudott jutni Kölgyessy főintéző, referált a gazdasági eredményekről. Tudta, hogy gazdája nagyon várja a hazai híreket. Kállay Miklós memoárjából ismerjük, hogy 1944-ben a gazdaság rekorderedményt hozott. „A dohány, tengeri, burgonya a legszebb kilátásokkal biztat, a silók tele vannak, a szeszgyár máris dolgozik, a tehenészet, a sertéshizlalás, minden rendben van. Ötezer hektó borra és kétezer mázsa almára számít. Bemutatta adókivetésemet, amely a tiszta jövedelem 80 százalékát tette ki.”
A kúriabeli istállóban nyolc–tíz lovuk volt. A ház úrnőjének két fehér lipicai csődöre, a tatai Esterházyaktól vették őket, a ház urának két amerikai trappere, mert jobban szerette a gyors lovakat. A három fiú előbb pónikat, majd felcseperedvén mindegyikük saját lovat kapott. Mindig volt az istállóban két-három bérelt ló is a m. kir. honvédségtől, Nyíregyházáról. Kállay Miklós első autója egy szürke Fiat kocsi volt, szeretett vezetni, egyszer Székely környékén egy homokversenyen is részt vett a többi urasággal. Volt egy fekete, lenyitható tetejű, nyitott Ford kocsijuk is, a három fia ezen tanult meg vezetni Jaroscsák Andrástól, a sofőrtől. Édesanyjuknak egy osztrák Steier kocsija volt, amit fiai rendszeresen kölcsönkaptak tőle. Jaroscsák András az 1930-as évek közepén meghalt, utóda Béda Mihály lett, aki Semjénben látott el sofőri és inasi feladatokat. Tóka Miklós hajtotta a kastélybeli London és Mirtusz, Berki János parádés kocsis pedig a Talán és Laci lovat. A cselédségből Opre Annuska, Domokos Ilonka szobalány, Egri Istvánné mosónő, a tirpák Juliska néni, a szakácsné tartoztak a törzsszemélyzethez. És Rózsás János, aki 45 éven át volt megbecsült kertészük, a görög katolikus vadőr, Papp Ferenc (Teremi Mihály nagyapja), a „vadőr Franci”, aki a Kállay fiúkat tanítgatta szeretettel a vadászat rejtelmeire. Rózsás János a zöldségfélét is megtermelte a családnak az üvegházban, a kertben még füge és aranyalma is termett.
Fodor Miklósék szatócsboltja szemben volt a kúria kertjével, a kastélyból és az uradalomból oda jártak vásárolni. Az uradalom számára hordókkal a petróleumot, kocsikenőcsöt, nagy tételben a sót. A petróleumot és a sót a cselédségnek kommencióba. A kastély számára vásárolt tételeket lekönyvelték, egy évben egyszer, ősszel fizettek, Kölgyessy főintéző rendezte a számlát. Büszke is volt a kereskedő, hogy ő hitelez a miniszterelnöknek.
Sok történetet őriz a falu Helén asszonyról, a kastély úrnőjéről. Mindennek utánajáró, mindent ellenőrző, kemény asszonynak ismerték, nevükön nevezte a summásleányokat is. Azonnal meglágyult azonban a szíve, ha éhező, nyomorgó gyereket látott. Minden ősszel végszámra osztott a forrástanyaiaknak flanelanyagot, attól függően, hány tagú volt a család, hogy legyen meleg ruhájuk, tavasszal kartont, nyáron kékfestőanyagot: „Varrjanak belőle viganót.” Az általános iskolások cipőt kaptak tőle, az elsőáldozók minden évben csontfedelű imakönyvet. Nem múlhatott el a karácsony, a húsvét sem az ajándékai nélkül. 1933 karácsonyán százötven semjéni gyermeket juttatott meleg ruhához, 1940 karácsonyán több mint ezer pengő értékű adományt (cipő, csizma, alsó- és felsőruha) osztott ki a szegény iskolásgyerekek között. Tóth Sándor helybeli suszter kisiparos ma is emlékszik rá, hogy az ő apjánál, Tóth Miklós cipésznél száz pár kiscsizmát rendelt, majd osztott szét a gyerekek között.
Különös szeretettel fordult a kisleányokhoz, mert nagyon szeretett volna ő maga is leánygyermeket. Fiait kisgyermekként leányruhába öltöztette, hajukba masnit kötött... Egyszer Z. Szabó Jánosné, amikor tejfelt, tojást, túrót, tejszínt vitt a kastélyba kisunokájával Tündik Ilonával, Helén asszony megfogta a leányka kezét. „Szabó néni nem is mondta, hogy magának ilyen szép kis unokája van. Te szép kislány, csak legalább az enyém lehetnél!” – szavakkal végigvezette a lánykát a kastély szobáin.
Kállay Miklóshoz sok jó barát járt már az 1920-as évektől. Így Rakovszky Iván országgyűlési képviselő, Keresztes-Fischer Ferenc, a későbbi belügyminiszter, akit az ifjú Kállay Kristóf vitt vadkacsára a Hancsokosra, ahol abban az időben sok víz volt, tele vadkacsával. Vay László főispán, Jékey Elemér, dr. Jékey Ferenc főispán, a nagy szakállú Jékey László, az Erdőhegyiek, Újfalussyak, a leveleki Molnárok, báró Molnár Viktor Nagyszállásról, gróf Bethlen István, Vértessy Sándor kabinetfőnök a csinos két ikerlányával, gróf Károlyi Gyula, akitől, amikor elvették a Szatmár megyei birtokait, jószágaival együtt szekerestül Kállay Miklósnál szállt meg, és sokan mások. És persze a Kállayak, így sógora Kállay Tibor pénzügyminiszter vagy Kállay Szabolcs, akit a fiúk „röhögő kecsegének” neveztek el, mert mindig hozott a ház úrnőjének kecsegét, és nevetve mondta, hogy a szamosi kecsege a legjobb kecsege. (A Kállay családban egyébként majdnem mindenkinek volt hasonló „beceneve”.)
A vendégek eleinte lovas kocsival jöttek, ekkor kevesebben, majd az autósvilág beköszöntével egyre több baráti, rokoni család érkezett. Gyakran a vadászatokra, mert Kállay Miklós a vadászatok szerelmese volt. Jártak a Mohosra fürdeni, foglyászatokra a telepre, ahol a vadőrök kútban hűtött görögdinnyével kínálták a hölgyeket. Horthy Miklós kormányzó nemegyszer vett részt a szabolcsi agarászatokon. 1942-től még inkább családiassá váltak ezek a találkozások, mert az ifjú Kállay Kristóf nőül vette Vásárhelyi Verát, aki a kormányzóné, Purgly Magdolna közeli rokona volt.
Kállay Miklós számára Kállósemjén az otthont, a nyugalmat, a biztos hátteret jelentette. Szerette az ősi falut és lakóit, a helyi képviselő-testület tagjaként is felelősséget érzett a faluért. Közbenjárására utak épültek, új állomás, óvoda, iskolák, egyre gyakoribb költségvetési segélyekhez jutottak, kulturális célokra meg tudták venni a volt katolikus templom épületét, orvosi lakás építéséhez kezdtek. 1940-ben – a kérésére – a Kőszénbánya Kft. kocsirakomány szenet (majd továbbiakat) szállított a községbe, hogy „a szegényebb néprétegek is tudjanak szenet vásárolni”. 1942–43-ban Kállay Miklós kifejezett kezdeményezésére a Hangya Termelő-, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet elkészítette a terveit, ami Kállósemjént Hangya-mintafaluvá kívánta alakítani. A tervek apaállat-istálló, leventeotthon, modern kultúrház, mintagazdaságokhoz szükséges korszerű mezőgazdasági épületekről szóltak. A telekvásárlásig eljutottak, de közbeszólt a német megszállás, aztán a világháború.
Kállay Miklós a község minden jelentős ünnepségén, rendezvényén jelen volt 1944. március 19-ig, a templomavatástól a vezetőjegyző megválasztásáig. Semjén is büszke volt jeles szülöttére. 1929-ben, amikor kereskedelemügyi államtitkárrá nevezték ki, küldöttség utazott fel hozzá Pestre megköszönteni. 1932 októberében frissen kinevezett földművelésügyi miniszterként, első útja Semjénbe vezetett. Este érkezett, fáklyák, színes lampionok, leventék fogadták. Kállay Miklós lett a falu első díszpolgára, 1933-ban. Hatalmas ünnepség volt tiszteletére a községházán, a díszközgyűlésbe gróf Wolkenstein Oswald vezette be, lovas bandérium és leventék díszőrsége mellett. A képviselő-testület egy egyedi, díszes oklevelet készíttetett, a háromszáz pengő előállítási költséghez a településen gyűjtést indítottak, szinte minden lakos hozzájárult tehetsége szerint (Moldván Ferenc például húsz, Papp István tíz, Mosolygó János húsz, Magyar József tíz, özvegy Elek Istvánné tíz, Dirbász György húsz, Katona Gábor tíz, Stekler Gábor húsz fillérrel). Sajnos a díszpolgári oklevél 1945-ben eltűnt a kastélyból.
Az 1942. március 9-én miniszterelnökké kinevezett Kállay Miklóst a hónap végén, virágvasárnap reggelén köszöntötte Kállósemjén. A faluban három diadalkaput állítottak fel „Isten hozott” felirattal. Egyiket mindjárt az állomáson, ahová a Lél nevű motorvonattal érkezett feleségével, és miniszterelnöki magántitkár fiával, Kristóffal. Az állomáson Huszka István állomásfőnök köszöntötte, kislánya, Huszka Sára verset szavalt. A birtokról érkező fogaton indultak a kastély felé, mindenütt ünneplő emberek. A római katolikus templom sarkán állott a második diadalkapu, ahol Fesztóry Sándor főjegyző a község nevében hivatalosan köszöntötte a magyar miniszterelnököt, Kölgyessy intéző Mária leánya virágot adott át neki kis fehér magyar ruhájában, feleségének pedig a hosszú díszmagyarba öltözött Kriskó Magdolna.
A kastélykapunál állt a harmadik diadalkapu, itt Kölgyessy László főintéző fogadta a ház urát. A nagy eseményen jelen voltak a vármegye vezetői is, így dr. Jékey Ferenc főispán, dr. Borbély Sándor alispán is.
Kállay Miklós a templomsarkon tartott rövid beszédében köszönte meg a fogadtatást. „Úgy jöttem haza, mint amikor húsvéti vakációra érkeztem diákkoromban: várakozó, boldog örömmel... úgy jöttem haza, mint Kállósemjén egyszerű lakosa, munkása, birtokosa. Sok minden megváltozhat, és kell is változás, de az a viszony, az a szeretet, amely engem Kállósemjénhez, Szabolcs vármegyéhez fűz, nem változik és nem is fog változni soha.”
Nem rajta múlott, hogy 1944. március 19. után többé nem láthatta viszont otthonát, gazdaságát, barátait, s Kállósemjén polgárai is csak poraiban, és közel ötven év múltával, 1993. április 17-én hajthattak fejet emléke, tiszteleghettek koporsója előtt.
Kállay Miklós (1754–1820) alispán, királyi tanácsos
Dr. Kállay Miklós és Kállay Helén eljegyzési fotója 1914-ben
Kállay András főispán 1891-ben
Kállay András (1839–1919) szabolcsi főispán családjával 1918-ban. Ülnek (balról): Kállay György, Kállay Andrásné Csuha Vilma, Kállay András főispán, Kállay Mária. Állnak (balról): Kállay Miklós, Kállay András, Kállay Sarolta, Kállay Tamás, Kállay Emil
Dr. Kállay Miklós miniszterelnök
Kállay András (1919–1995) a kastély utolsó tulajdonosa 1947-ben Béda Mihállyal, a volt sofőrrel
II. János Pál pápai audiencián fogadja dr. Kállay Kristófot, a szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövetét és feleségét, Vásárhelyi Vera írónőt
A Kállay család temetőkápolnája
Kállay Miklós 1934-ben a szőlőgazdaságban
A Kállay-szeszgyár a Forrástanyán
A forrástanyai teraszon: Kuna Gáspár szőlészeti intéző (1886–1942), felesége, Gácsi Margit (1893–1945), a lépcsőn ülnek gyermekeik, Károly és Margit
A híres semjéni vörös csemegebor címkéje
Almaválogatáson a Forrástanyán 1937-ben.
(Balról): Hadházi Erzsébet, Zsadány Mária, Egri János, Holecskó Erzsébet, Papp Mária, Séra János, Matéz György, Séra Imre,Tündik Sándor, Matéz Mária, Varga Margit, Moldván Margit, Pehely Mihályné, Bandur Margit, Bíró László, Ferenczi Erzsébet, Papp Ilona, Csordás Mária, Laza Ilona, Lendvai Mária
Szikora Mihály gazda és Talán, a parádésló
A lenyitható fedelű Ford és sofőrje, Béda Mihály
Kállay Helén (1894–1945). Asztalos János 1941-ben készült festménye
A kállósemjéni kúria parkjában 1937 novemberében. Balról Kállay Miklós, ölében Pondró nevű tacskójával, középen Kállay András a Pajtás nevű tacskóval, jobbról Kállay Kristóf, és Boróka, az őzike
Kállay Miklós frissen kinevezett miniszterelnököt 1942 virágvasárnapján Kállósemjénben köszöntő helyi frontharcosok és leventék
Kállay Miklós családjával a semjéni kúria kertjében, 1942-ben. A miniszterelnök mellett Kristóf fia, testvére, Sarolta, mögötte Kállay Miklósné
Kállay Miklós miniszterelnök kállósemjéni újratemetése (1993. április 17.)
Kállay Miklós miniszterelnök és nővére sírtáblája
